/Kórház/

Az ajtó végül egy évszázadnak is beillő félperc múltán adta meg magát, annak a kulcsnak a jóvoltából, amit magasra vont szemöldökkel húztam elő farmernadrágom zsebéből, ahogy odaértünk a szobám elé. A lakásom nem volt túl messze a kórháztól, de azt a rövidke utat teljes csendben tettük meg, ami nem is volt baj, nem kell örökké beszélgetni. Miután bementem a szobába, ledobtam a kulcsokat az asztalra, kabátom pedig a székem támlájára akasztottam, majd visszanéztem a bejárat felé, ugyanis nem hallottam a zár kattanását, amikor becsukódik. Önkéntelenül is elmosolyodtam, ahogyan Tyler ott állt. Ezt a behívós dolgot valahogyan mindig elfelejtem.-Gyere be, Tyler.- vakartam le képemről a mosolyt. Persze eszem ágában sem volt kinevetni, csak ez a helyzet úgy..adta magát. Elővettem a cuccokat, amiket a kórházból hoztam el, és elkezdtem összeszerelgetni. A partvis nyelét - mint rögtönzött infúziótartót - beakasztottam a szék támlájához, és rátettem az infúziót. A tűt kézfejemen lévő érbe könnyedén beledöftem, majd magamra "kötöttem" a sós oldatot. Segíti a vérpótlást, mert ma már egyszer megcsapoltak, nem akartam legyengülni. Persze persze, az én szervezetem gyorsabban regenerálódik, de akkor is. A vérhígítót bele fecskendeztem az infúzióba, majd vártam pár percet. - Foglalj csak helyet...vagy ha nem bírod, arra tudsz menni levegőzni. - biccentettem a terasz felél, hiszen legkevésbé sem hiányzott, hogy mint valami zabolátlan újszülött megcsapoljon. Azt nem néztem volna jó szemmel. Másik kezembe, könyökhajlatomnál megkerestem a vénát, és oda is beleszúrtam a tűt, majd a kanül végére a véres tasakot tettem, vérem pedig kis patakként csordogált bele a tasakba. Szép összkép lehetett. Egyik kezembe az infúzió, másikba pedig a vértasak. Pár perc alatt majd' fél liter vért engedtem a tasakba. Egyetlen mozdulattal téptem ki magamból a tűt, majd kicsit nyomtam a vénát, ami pillanatok alatt begyógyult. A másik kezembe még hagytam csepegni az oldatot, ettől ugyan bajom nem lehet, és nem mellesleg el akartam kerülni az émelygést is. -Ez elég lesz egy ideig. - mondtam a fiúnak. - Viszont ne feledd, nem viheted túlzásba. Vagy keverd más vérrel... vagy...keress meg újabb adagért. - villantottam cinkos mosolyt, és kezébe nyomtam a még meleg tasakot, és megkezdtem egy újabb steril tűt, és a fecskendőhöz illesztettem, most ő következett.

(Kórház)

Figyelemmel hallgattam végig a kérdésemre a válaszát és őszintén szólva kielégítő volt amit hallottam. Ki hitte volna, hogy a mai nap még ilyen jól végződhet? Legalábbis eddig jónak tűnt.
-Értem.-bólintottam és akarva akaratlanul is egy vigyorra húzódott a szám. Érdekes módon most még csak Caroline sem járt az eszemben..Bár már megfogadtam egy párszor, hogy nem is töröm magamat rajta, de aztán mégis.
Amint kijelentette, hogy egy pillanat és jön, türelmesen vártam rá, és valóban hamar visszaért.
-Rendben.-bólintottam és el is indultunk a hotel felé.
Halvány lila gőzöm sem volt, hogy melyik a lakása ezért csak vakon követtem végig a hotel folyosóin. Amikor viszont megállt az egyik ajtó előtt én is megálltam, és vártam, hogy ajtót nyisson és behívjon. Mert azt leszámítva, hogy félig voltam csak vámpír be kell hívnia. Azt hiszem ezt is a hibridség hátulütőihez sorolnám. Annak ellenére, hogy számos pozitív oldala volt ennek az egésznek, rengetek negatív is.

/Clarissa Morgan szobája/

-