Arcát, tekintetét figyelem, ahogy megadóan enged, majd minden mozdulatom követve próbál nem végigmérni ismét. Ahogy elé lépek, úgy pattan fel, mint a villám, mire örömittas mosollyal díjazom a látványt, és én magam is elkezdek öltözködni, miközben teljes figyelmem neki szentelem.
-Miért, te félsz?-kérdezem csillogó, kirívó tekintettel, ahogy nekem szegezi a kérdést, ezzel megkérdőjelezve a tűrőképességem. Láttam már mellette sok mindent, s tudtam jól, elég egy apró mozdulat, és máris romba dől a fogadás. De azt tudtam, hogy nem fogok engedni a kísértésnek, ha kell a nyelvembe harapok, de nem hagyom, hogy nyerjen.
-Valamiről tudnom kellene, amiről eddig nem tudtam?-szegezem neki egyből a kérdést, ahogy a közös ágytornáról eltereli a szót a személyes örömökre.-Hát úgy ismersz engem? Melletted nincs szükségem ilyesmire, plusz, két hét. Ha úgy vesszük, és jó oldalról nézzük...két hét múlva hosszú éjszakánk lesz valószínűleg.-tudtam, hogy testem minden porcikája sikítani fog azért, hogy érintsen, hogy kényeztessen, de épp ez volt benne az izgalmas.
Felkapom a nadrágom is végül, felkötöm a hajam egy kontyba, mikor aztán a kulcs a kezemben landol, és elnevetve magam, közelebb lépek hozzá.
-Két napunk van addig. Csak nem felkészülési idő, hogy két hétig emlékezz rám.-cukkolom, aztán végül komolyra fordítva a szót, amit tekintetem is sugall felé, a dolog másik részére is kitérek.-Veled akarok menni akkor éjjel.-azzal kilépek a lakóautó ajtaján, előre sétálok, s a volán mögé pattanok. Ideje hazaindulni és csak remélni tudom, hogy a lakás megúszta az elmúlt nap távollétét, s még nem törtek be, nem volt hurrikán, ami elsodorhatott volna mindent, vagy nem volt álom az egész, és nincs is igazából hová hazamenni.

- Mitől is kéne pontosan félnem? - kérdezem kihívóan, ahogy ő is. - Attól, hogy mikor veted rám magad? Nem, a legkevésbé sem. Egyrészt remek élvezet, másrészt édesebbé teszi majd a győzelmem tudata - kajánkodom, aztán nézem, ahogy Les is öltözködni kezd, de előbb egy bűnbánó kis vigyor jelenik meg szám szélén, ahogy megkérdezi, van-e valami, amiről nem tudott - egészen eddig.
- Hát tudod... - vonok vállat. - Nekünk kell az ilyesmi. Ez már csak amolyan pasi-dolog. De ha ez jelent némi plusz pontot... olyankor is rád gondolok - tárom szét a két kezem, majd egy lendülettel behuppanok az anyósülésbe, és kényelmesen elvetem mind a négy végtagomat.
- Két nap... tökéletesen elég lesz ahhoz, hogy felkészüljek lelkileg az újabb teliholdra. Mellesleg velem jöhetsz, ha élveztet találsz a nyugdíjas programokban. Ugyanis eszem ágában sincs kimenni sem az erdőbe, sem máshová. Hiába, öregszem. Vagy lustulok, attól függ, honnan nézzük. Alighanem bevetem magam a legsűrűbb bokor aljába a parkban, ahogy legutóbb is, és végigalszom az éjszakát. És alighanem te is azt tennéd, legalábbis ha velem leszel. Akkor már nem kényelmesebb otthon az ágyban tenned, és emberi alakban? - kérdezem, miközben bekötöm a biztonsági övemet. - Megbeszéljük még - teszem aztán hozzá, és várom, hogy Les beindítsa a motort. Lassan kanyarodunk ki a hajnali napfény sugarai által övezve a sivatagból, csak egy tűzhely hamuját hagyva magunk után, és egy rakás szép emléket víve magunkkal.

(Les és Chriest háza)