≫Mesélj nekem egy még ismeretlen történetet...  ≪ Te vagy az oka annak, hogy bajba kerültem. Te magad vagy a baj.
Nem az a fajta férfi vagy, aki mellett nyugalmas az élet, én pedig soha nem vágytam az átlagosra: mint zsák a foltját, igaz, kedvesem? A hangulatingadozásaid mégis kiverték nálam a biztosítékot. Egyszer a tenyereden hordoztál és kedvesen mosolyogtál, máskor úgy ordítottál, mint a sakál, miközben ripityára törted a bútorokat, mert éppen olyan kedved volt. Persze engem sem kellett félteni: határproblémákkal küszködök, soha nem hallgattam, amikor jobb lett volna, véletlenül sem adtam igazat neked a vitáink során és amikor szerettél, azt is képtelen voltam feltétel nélkül elhinni. Fel voltam készülve arra, hogy te is elhagysz, mint ahogy eddig mindenki más.
Megmentetted az életemet Rómában, így találkoztunk: egy rosszul sikerült üzlet után a partnerem meg akart leckéztetni, te szemtanúja voltál annak, hogy a bár hátuljába cipelnek és nem hagytad, hogy bántsanak. Olyan voltál, mint egy herceg fehér lovon, akinek később megmutatkozott a démoni oldala is. Ettől függetlenül csak ritkán jutott eszembe, hogy kilépjek a kapcsolatunkból, mert van benned valami, ami mágnesként vonz. Talán az, hogy hozzám hasonlóan te is defektes vagy és rajtad kívül nincs más, aki megértene. Tudod és elfogadod, hogy milyen vagyok, sőt, tetszik is neked. Kell ennél több?
Egy este, amikor elutaztál mégis leléptem - az egyik emberednek nem tetszett, hogy "befolyással voltam rád" és ezért az életemre tört. Úgy tűnik a ti köreitekben ez a módi... nekem viszont nem tetszett ez a hozzáállás, ezért fogtam magam, kifosztottam a széfedet és vissza se néztem. Te pedig azóta a nyomomban vagy és fogalmam sincs mi lesz velem, ha megtalálsz. Mit mondhatott neked az embered? Megölsz? Esetleg magadhoz ölelsz és majd két hónap múlva jön elő belőled a szörny?

// Az előtörténetet a megalkotóra bízom, a pb-hez viszont ragaszkodnék. Gyere gyorsan, nagyon várlak!