// bocsi a késésért //

- Inkább azt mondanám, hogy Nathan azelőtt nem volt ilyen. - suttogtam halkan, miközben a hangom már egyáltalán nem volt olyan bátor, mint az előbb mikor arról kellett "oktatnom őt", hogy csak akkor maradhat a házban, ha nincs veszéllyel a fiamra. Az egész helyzet javában megfordult, Cassie még inkább vámpír, mint előtte volt, s nem tudom, hogy ez milyen hatással lesz a kapcsolatainkra másokkal. De van kontrolja. És ez jó.
Visszatérve Nathanre, az elmúlt napokban rá nem szívesen gndoltam, volt elég gondom is nélküle. A válást nyilván nem okozta, hogy boldogabbak voltunk, mint bárki más a földtekén, éppen ellenkezőleg. De nem gondoltam volna arra, hogy ennyire nem fog méltatni semmire sem. Ha mással nem is, legalább Jamie-vel törődhetne. Ha nem teszi... csak próbáljonm meg az én utcámba jönni, és egy fél lábbal szegényebben fog távozni.
- Vámpírrá? - kérdeztem felvont szemöldökkel, majd halkan felnevettem. - Nem hiszem. Ha úgy lenne, már hallottunk volna felőle. Ő tudja, hogy te mi voltál, Cass. És ezáltal ez az érv már réges rég feljogosította volna arra, hogy idetolja a hátsóját... - jegyeztem meg a szememet forgatva. Csak külsőleg akartam ilyen rezzenéstelen maradni. Belül nagyon fájt, hogy ez a helyzet... de nem akartam egyelőre még kétségbe esni. - Adni akarok még pár napot. Küldtem nkei pár üzenetet a napokban. Ha nem felel, majd... nos, azt hiszem, hogy akkor muszáj lesz utánajárnom. És remélem, hogy számíthatok majd a segítségedre. - tettem aztán hozzá, tekintetemben néma kérleléssel. 

-Pontosan! -jelentem ki magabiztosan. Semmilyennemű komoly kapcsolatra nem vágyom. Nem akarok belebonyolódni, a szívemet fájdítani, vagy akármi. Nem nekem való. Persze, nem azt mondom, hogyha lesz lehetőség, nem kapok az alkalmon, de egyenlőre nem gondolkozom ilyen nagyokban... És azthiszem Stefan is így van vele. Haley pedig ezt tudja, legbelül tudja, ha még igazából nem is jött rá. Lehet hülyén hangzik, mert igazából tényleg hülyeségnek hangzik de tudja ő, hogy nem vágyom kapcsolatra, csupán csak nem hiszi el. Azthiszem... Én, az örök "férfimágnes", ahogyan mondta régebben. Erre a gondolatra inkább elfolytok egy nevetést. Nem tudom, olyan furcsa arcot vágott igazából a neve hallatán. Pedig szerintem jó ember. Mármint, nem olyan, mint amilyennek terjesztik. Azaz már nem olyan. Már nem ripper, már nem gyilkos, habár a múltat nem lehet megváltoztatni, a jelenben kell tudni élni. Erre csak a vállamat vonom, felkészülve a következő, nehezebb témára. Mint, ahogyan az előbb Ő, most én szorítom meg a kezét. Látszik rajta a vívódás, a fájdalom, amit a mesélés közben él át. Még mindig szereti Nathant. Még én is elérzékenyülök a gondolattól kissé. Az, amiken ők keresztülmentek, senkinek sem kívánom azt a sok bonyodalmat...
-Ugyan! Nathan nem ilyen.. -próbálom nyugtatni, bár mindketten tudjuk, hogy bármennyire is szerette a családját, olykor elég kicsapongó életet élt..
-Arra nem gondoltál esetleg, hogy történt vele valami? Utánajárnék a dolognak a helyedben.. Jame volt neki a legfontosabb, ezt te is tudod. Furcsállom, hogy egy ideje nem keresi... -húzom el kissé a szám, finoman beadagolva neki a gondolataimat. -Talán vámpírrá vált.. -hozom fel neki ötletként, összekulcsolva a kezem.
-Nemtudom, de engem érdekel. Érdekel, és aggaszt is egyben. Mit szeretnél ezügyben kezdeni Hales?

// bocsi a késésért //

- Barátok vagytok? - mosolyodtam el, és megszorítottam a kezét, miután megveregette a vállamat. Stefant egyszer láttam csupán, de hallani már többet hallottam róla, és nem tudom, hogy szívesen hallanék arról hogy ő és Cassie... mert a srác egy ingatag vámpír. ELképzelni sem tudom, hogy hogyan volt képes az a híres hasonmás együtt lenni vele anélkül, hogy nem félt a fejletépés gondolatától. Bár a bátyjának sincs ennél jobb híre.. sajnos.

- Jamie apja.. - kezdtem bele lemondóan, és rögvest sóhajtottam is. Láthatta, hogy nem éppen egy kellemes témát talált, de tudtam, hogy erről is beszélnünk kell. Vagy most vagy soha. Így is meglepődtem, hogy eddig nem került rá szó.
- Két hónapja beszéltem utoljára vele... akkor még az államok északi részén volt valami kimondhatatlan nevű kisvárosban. - nevettem fel kínomban, miközben ismét megfogtam a kezét, hogy miközben a férfira gondolok, akinek a gyermekét megszültem, ne sírjam el magam. Nem voltam érzékeny leányzó, de tőle mindig sírni tudtam volna.. nem értette meg, hogy a gyerekének szüksége lenne rá. Nekem már nem... de Jamie-nek igen.
- Úgyhogy azt hiszem, reménytelen eset.. mindig érdeklődött Jamie után, fényképek és a többi de most eltűnt. Talán beújított valami tyúkot. - forgattam meg szemeimet.  

Miközben megölelt, átfutott az agyamon az egész, amit bátran hívhatunk a mi történetünknek, vagy akár történelemnek is, hiszen nem mostanában volt.. Nem mostanában kezdődött, és az örökkévalóságig fog tartani. Ők az én családom. Szeretem őket, és védem őket, amíg csak élek.
-Na hagyjuk abba, mielőtt még tényleg itt vén csirke módon nekiállunk bőgni. -nevetek fel. Tématerelésként Stefant hozta fel. Sóhajtok egyet, majd elmosolyodom.
-Egyszer találkoztunk, semmi nem történt, azt hiszem barátok vagyunk. -veregetem meg Hales vállát, miközben rákacsintok. Egyikünk sem vágyik jelen pillanatban kapcsolatra, ami nem azt jelenti, hogy semmilyen formában nem vonzódom hozzá, ami a múltat illeti, az pedig már elmúlt.
-Jame apja? Előkerült már? Csak hogy rólad is essen szó! -nevetek fel halkan, habár a téma kevésbé vicces, legalább oldja a feszültséget, amit a kérdésem generálhat.

// köszönöm //

Hangja úgy szólt, ahogyan azt vártam tőle. Makacs volt, ahogyan az hozzá illendő viselkedés volt. S ez mind nem hátrány, hiszen nagyon is előnyös tud lenni jó pár esetben, ha valaki ilyen makacssággal rendelkezik, mint ő. Nem tudtam felmérni tetteim súlyát, s most ez lett a követmezménye. Pedig benne volt a pakliban, hogy ezt fogom okozni... képtelen voltam belátni azt, hogy ennek ilyen következménye is lehet... talán elcsesztem vele mindent.
- Rendben. Majd... megpróbálom bűntudat nélkül feldolgozni ezt a históriát. - mosolyodtam el haloványan, majd megfogtam a kezét, és halkan megköszörültem a torkomat, mielőtt folytattam volna a mondanivalómat.

Szavai meghatottak. Nem is tudom, mi történt volna velem, ha ez a nő nem jelenik meg az életemben. - Cassie... - suttogtam, és odaültem melléé, hogy átöleljem őt szorosan. Úgy hogy érezze minden kimondatlan szavamat, érzésemet... mert fontos volt. Ő a legjobb barátnőm. S igaza van. Szinte már testvérek vagyunk. Akik nagyon szeretik egymást.

Egy perc múlva tudtam csak elengedni őt, s mivel könnyeimmel kellett küszködnöm, nagyot nyeltem, és próbáltam elterelni a témát. - És mi a helyzet Stefannal? Találkoztál vele?  

/Hales, gyönyörűek az új képeid. /

Nem tudom hogyan jutottunk el eddig a beszélgetésig. Ennek talán soha nem szabadott volna megtörténnie, bár úgy érzem nem bánom. Mindennek van miértje, és ráadásul én ilyen szerettem volna lenni, így ráfoghatjuk, hogy ez a kellemetlen csevej elkerülhetetlen lett volna.. Így úgy vagyok vele, hogy jobb előbb, mint utóbb. Amúgy, kvázi, ha nem lenne Jamie, akkor semmi értelme nem lenne ennek a beszélgetésnek, hiszen Haley meg tudja védeni magát és szabadok lennénk. De így se úgy se bántanám őt sem tiszta fejjel. Jamiet pedig akkor sem bántanám, ha az ő vére lenne a gyógyír minden fájdalmamra. Őt soha. Ő a legnagyobb kincse a családunknak, ezért ezeket nézve valamilyen szinten értelmetlenné válik a beszélgetés. De meg kellett, hogy történjen, tisztázzuk a dolgokat, és a feltételeket, megállapodásra jutunk közös célok elérésének a reményében.  Átnyúl az asztalon, megfogja a kezem. Jóleső érzés tölt el, mintha a saját anyám kezének a szorítását érezném, hiszen Hales néha akarva akaratlanul is anyám helyett anyám, ezen kívül a legfőbb bizalmasom, a nővérem, a legjobb barátnőm, a keresztfiam anyja, az életem egy fő része, már gyerekkorunk óta. Attól függetlenül, hogy a hangszíne elég határozott és egyhangú, nekem akkor is megnyugtató érzést ad.

-Megígérem. Ezentúl soha nem megyek el úgy sehová, hogy ne szólnék előtte bármiről, oké? -bociszemeket veszek elő, úgy lesek le rá.
-Még sohasem csináltál ilyet.. Mégis remekül sikerült. Tökéletes boszi vagy, bízom benned. Ha mégis lenne valami következménye a varázslatnak, minden az én felelősségem. Megtiltom, hogy lelkiismeret furdalásod legyen miatta! -határozott, makacs, komoly, mégis megnyugtató, aggódó hangon szólok hozzá.

-Nem szabadultok tőlem egykönnyen, ne aggódj. -elengedek egy apró nevetést. -Szeretlek Haley Virginia James, akkor, most, és az elkövetkezendő évezredekben is, mert te az egyetlen testvérem vagy, akinek semmi oka aggódni miattam! -zárom le, félmosollyal az arcomon, miközben biztatóan kacsintok felé.

Torokköszörülés. Ez a legtöbb, amire momentán képes voltam, s próbáltam ép ésszel felfogni, hogy miért akarja ezt az életmódot. Nem tudom, hogy milyen lehet vámpírnak lenni. Mert sosem voltam az. Meglepő, mi?! De őt ismertem.. tudom, milyen a személyisége. Tudom, mennyire imádja az új dolgokat, az újdonságokat, és a vámpírság kiteljesedése bizonyos mértékben számára most a nagy újdonság, amit ki akar élvezni, és ki akar használni.

- Tudom, hogy nem akarsz ártani a fiamnak. - nyeltem egyet, és elfordítottam a tekintetemet a gyerekszoba irányába. - Ezért is nem kérlek, hogy... menj el innét. Mert megtenném, annak ellenére is, hogy ez a kettőnk otthona. - tettem hozzá cseppet sem barátságosan, inkább tárgyilagosan, majd meglágyultak arcvonásaim, s megfogtam kezét az asztalon keresztül. - Cassie, csak... vigyázz magadra, jó? Veszélyes ez a város... nem akarom elveszíteni a barátnőmet. És féltelek... nem tudom, lesz-e következménye a varázslatnak, amit rajtad végrehajtottam. - csuklott el a hangom.

Kérdésére megköszörültem a torkomat, amiben hirtelen megakadt a szó.
-Örökre? Nem tudom Hales. -fakadtam ki egyszer és mindenkorra a kezembe temetve az arcomat.
-Nem tudom, mit csináljak, nem tudom mi a jó és mi a rossz, el vagyok tévedve a kettő között... -sóhajtok fel, mélyről.
-Tetszik ez az egész, de mégsem, mert tudom, hogy nem jó, ez az egész egyszerűen katasztrófa így, hogy vívódom, sínylődök, mintha egy másik dimenzióba szorultam volna. Döntésképtelen vagyok. Ez szeretnék lenni, ez vagyok én, mindig is ez voltam, de a félvámpírságom alatt megváltoztam, jobb lettem. Mindenkinek a félvámpír Cass a jobb, csak nekem nem. -remélem érti, mire akarok kilyukadni, mert én nem pontosan. És abban is reménykedem, hogy meg tudja oldani, ráhagyom az egészet. Várom, hogy kérdezzen, csendben ülök, a padlót bámulva, teljesen nesztelenül. Úgy de úgy szeretem ezt a nőt, hogy ez valami hihetetlen. A testvérem, a legjobb barátnőm, olykor az anyám és néha a bűntársam. Nem akarom elveszíteni, sem őt, sem a pici Jamiet. Cassie Black. Most légy okos....

Már helyet foglaltam a kanapén, közben türelmesen várva. Soha nem tettem volna kockára a fiam életét. Egyszerűen tisztában voltam azzal, hogy Cassie nem bántaná... a szívem mélyén éreztem, bíztam ebben. S tudtam, hogy így lesz... így kell lennie, mert ő mindig is így lesz... ilyen lesz.
- Igen, beszélhetünk. Az első kérdésem. - álltam fel, kihúztam magam, és kérdőn pislogtam rá. - Meddig tervezel ilyen életmódot folytatni? - vontam fel a szemöldökömet.

[Jamie szobája]

Nagy mosollyal száguldozok le a lépcsőn. Haley éppen bejön az ajtón.
-Maradjunk csak itt. -mondom, biccentve, majd a szekrényhez sétálok, leemelek róla két poharat, kiveszek egy címke nélküli pezsgőt, majd töltök és lehuppanok a kanapéra. Hales felé nyújtom az egyik poharat.
-Minden rendben ment, ha esetleg ez egy teszt lett volna.-vállat vonok, majd folytatom. -Hallom az egyenletes szuszogását, gyorsan el is aludt, most már beszélhetünk. -biccentek nagyot kortyolva az italból.