The birth of a world as a gift from the people of the sun, which crowns the nappalait, the moon is lit up at night, the stars and the blue sky. Receive a gift upon the sand of the sea, the waves washing ashore, the forests that are so deep that they themselves do not even know their secrets, and animals frolic with trees between. The world is never boring. As long as children are born into the world, that the world is reflected in the sparkling new form.
|| Jeremy & April ||
-Biztosan?-Néztem rá. Nem tudtam, hogyan is kezdjek bele ebbe az egészbe nem akarom, hogy azt higgye szándékos volt, teherbe akartam esni és azért, hogy mellettem legyen. -Jeremy én.. én...-Mondtam, majd a hangom be remegett és egy könnycsepp gördült végig az arcomon követvén az arcom vonalát. -Kis..kis...kisba...terhes vagyok..-Suttogtam, majd a szememet lesütöttem, hogy még véletlenül se lássam azt a megvetést amit elképzeltem, hogy rám fog vetni. -Sajnálom én én..-Tártam szét a karom még mielött mondohatott volna valamit, de láttam nem jut szóhoz. -Nem volt szándékos, nem akarlak magamhoz láncolni, ha kell elvetettem csak tudnod kellett.-Mondtam, majd kezemet az arcomba temettem.
Csak bólintottam, hogy biztos. Inkább minél előbb tudni akartam, mi is folyik már itt. Ez nem normális dolog, hogy April úgy néz engem, mintha legalábbis attól félne, hogy megütöm, ha megszólal... Szabályosan remegett. És mikor egy könnycsepp is elhagyta a szemét, már inkább álltam fel a helyemről, és eléje léptem. - April, mi a baj? Megijesztesz, mi történt? - vontam össze szemöldököm, és kezeim karjaira simultak, úgy próbáltam szemeiben megtalálni a megoldás kulcsát. De még mielőtt akár csak halvány árnyékát is megleltem volna, April beszélni kezdett. Hebegett-habogott, amiből elsőre egy szót sem tudtam kihámozni, talán még Ő maga sem tudott volna... Ám aztán végül csak kijött... És én éreztem, hogy a világ kibillen a normál állásából, és fordulva kettőt, hullottak le kezeim April-ről, miként pupilláim tágulva, agyam blokkolt minden ki és bejövő jelzést... teljes rövidzárlat állt be... - Terhes...? - vérem meghűlve leheltem ki, ezt az egyetlen szót, és egyet lépve hátra, néztem Rajta végig. Persze, nem látszik semmi a testén, mégis... most... úgy néztem Rá, mint egy terhes nőre... mert... Ő egy terhes nő... Terhes... Terhes... tőlem..? Basszus... És az első gondolatom az volt, hogy ide a tea édeskevés lesz... Sokmindenre gondolhattam volna, amikor idehívott, ok gyanánt, de EZ bizonyosan meg sem fordult volna a fejemben, mint eshetőség... De ahogy saját sokkos állapotomban próbáltam azon a bizsergő érzeten át, megmozdítani az agyamat... valahogy mégis sikerült szememnek arra kattanni, hogy lássam Őt. S meglátva arcát, melyet a kezébe temetett, és olyan dolgokat mondott, amik egyáltalán nem tetszettek a szívemnek... Először is, miért hiszi hogy azt hinném, hogy direkt... Én nem gondolom hogy direkt tette... És elvetetni?? Na ácsi, az a gyerek... az a gyerek már életben van... ott Benne. A vadászlét egy dolog, egy gyereket megölni meg... egy egészen másik! Főleg ha azt nézzük, hogy a gyerek akiről szó van... az... az enyém... Visszaléptem közvetlen April elé, és a kezeim visszasiklottak a karjaira, aztán... finoman, de határozottan elhúztam a kezét az arca elől, aztán a kezeit a derekam köré vontam, és magamhoz öleltem Őt. Hogy miért? Nem tudom... de úgy éreztem... ez a jó... reakció... arra amit most látok Tőle... - Nem vetetjük el - nyögtem ki végül, most először érezve, hogy a hangom kibír egy mondatot, mely kijön a számon. Hogy mi lesz... fogalmam sincsen, de nem ölheti meg senki a... gyerekünket... Uram-isten, de furcsa... - De... ez biztos..? Voltál dokinál is? - kérdeztem, mintegy automatikusan, de nem engedtem el a testét.
The birth of a world as a gift from the people of the sun, which crowns the nappalait, the moon is lit up at night, the stars and the blue sky. Receive a gift upon the sand of the sea, the waves washing ashore, the forests that are so deep that they themselves do not even know their secrets, and animals frolic with trees between. The world is never boring. As long as children are born into the world, that the world is reflected in the sparkling new form.
|| Jeremy & April ||
Egyszerűen nem tudtam szóhoz jutni, mikor átölelt és nem sikítva menekült ki az ajtón. Nem tudom csak felelőséget vállal e a tettéjért vagy szeret-e, de elhagyott nem egyszer és én nem azért hívtam ide, hogy újra az enyém legyen, hanem mert tudnia kellett. -Szeretsz vagy csak a kötelesség?-Kérdeztem rettegve a választól. Szinte remegtem, minden porcikámmal sírni akartam és féltem. Ilyen helyre ennyi idősen szülni elment az eszem. -Érzem...-Mondtam kérdésére, hogy biztos-e. Soha semmiben nem voltam ennyire biztos, mint ebben. Egyszerre akartam sikítani sírni és megcsókolni puha bársonyos ajkát. Szemét kémleltem, hogy igazak e a szándékai én kellek neki vagy csak az a nő aki szülni fog. -Én szeretlek és nem akarok ismét csalódni benned..-Suttogtam, miközben a kezemmel végig simítottam az arcát.
Kicsit... nem... nagyon is zavarban voltam April kérdése miatt. Végtére is én hagytam itt... és most mégis itt vagyunk egy gyerekkel, és megint döntések sorozata múlik egyetlen érzelmen... - Is-is - válaszoltam végül, nagyon gondolkodóba esve. - Szeretlek April, ez eddig sem volt kérdés... És igen, kötelességem is, mellettetek lenni, mert az az én gyerekem.. - És egek, ez még mindig állati furcsa. az én gyerekem... April a szemembe nézett, én pedig az Övéibe, és... ahogy a csillogó, szépséges szemeit bámultam... valami hihetetlen ösztönt... vágyat éreztem magamban arra, hogy megcsókoljam Őt... - April... - kezdtem nagy nyeléssel, mikor azt mondta, szeret engem. Kezeim lassan végigsiklottak a derekán, hogy aztán a karjain simulva, az arcáig érjenek, két kezem közé fogva egész arcát. Lehunytam szemem egy pillanatra, érezve kezét a bőrömön. Furcsa, különös bizsergést éreztem... Mi lehet ez..?? - April, én szeretlek - motyogtam, még mindig lehunyt szemekkel. - És nem akarok elmenni innen - hajtottam homlokomat az Övének, s ajkaim szinte súrolták az Övéit... Úgy éreztem, mintha ide... szögezne valami. Valami, aminek épp csak az árnyékát éreztem Anna felé... Mégsem szeretem? De Anna... Őt választottam... elmentem... Azt hittem azt akarom, Vele lenni. Mégsem? Most úgy érzem, rossz döntés volt... maradnom kellett volna... April-t szeretem? Szeretem, igen... De vajon elhiszi nekem, ha ezt mondom? Vagy abban a hitben akar maradni, hogy csak a gyerek miatt...??
The birth of a world as a gift from the people of the sun, which crowns the nappalait, the moon is lit up at night, the stars and the blue sky. Receive a gift upon the sand of the sea, the waves washing ashore, the forests that are so deep that they themselves do not even know their secrets, and animals frolic with trees between. The world is never boring. As long as children are born into the world, that the world is reflected in the sparkling new form.
|| Jeremy & April ||
Nem akartam hinni a füleimnek, tényleg szeret engem? Csak hallgattam ahogy motyog és mosolyogtam rám tört egy érzés amit nem éreztem még. Szívem hevesebben vert és éreztem, hogy ez nem csak az én szívem éreztem, hogy a kisbabám szíve is és tudja a család együtt van és megvédjük őt. Bár mi lesz is örökkön örökké. -Most már tudom-Mondtam szinte megbabonázott állapotban ahogy Jeremy két szép szempárra rám vette árnyékát. -Örökkön örökké?-Néztem mosolyogva rá ahogyan a homloka az enyémhez ért. Bármi lesz is én szeretni fogom vele leszek, de Annát többé ne lássam. Ki gondolta volna, hogy a régi gyerek kori szerelemből amit iránta éreztem ekkora nagyságra növi ki magát és egy kis babával is gyarapodtunk. -Félek, mi lesz vámpírokkal teli világban?-Néztem rá. Tudtam, hogy még titkol előlem valamit amit nem mond el már napok óta ezt láttam, egyre izmosabb lett és furcsa mi lehet vele?
- És nem is akarom, hogy kételkedj bennem. Az hogy szeretlek, olyan biztos, mint hogy itt állunk összeölelkezve - néztem le magunkra, kettőnk... izé... hármunk... összeölelkezésére. - Igen, örökké, és még annál is tovább - simítottam végig orcáját, és ujjaim végül állán állapodtak meg, hogy gyöngéd erőszakkal kényszerítsem, tartsa meg Velem a szemkontaktust. - Nem megyek el újra, April, megígérem. Bízzál Bennem - hajoltam oda Hozzá, és egészen gyöngéden megcsókoltam a száját. Részben, mert féltem hogy pofon is vág majd ha megpróbálom. Részben meg mert belém kattant az az atombomba erősségű görcs, hogy felelős vagyok ezért a lányért... akiben növekszik egy élet, amiért ugyancsak én felelek... Jesszus, úristen, hogy fogom megállni a helyem ebben a helyzetben??! És úgy tűnt, nem csak én tartok a jövőnktől. - Megvédelek! - mondtam, és hangom meglepően magabiztosra sikerült, legalább tízszer magabiztosabbra, mint amilyen a legbelsőbb lényem volt... az, aki most tudta meg hogy apa lesz... - Minden erőmmel azon leszek, hogy megvédjelek Téged és a gyereket is! - öleltem Őt magamhoz, amilyen szorosan csak merni tudtam. Bár April nem tudja mennyi erő is az igazából, de... azt azt hiszem még én sem tudom pontosan. Vadász vagyok, illene nem félnem, de... most már apa is... és azok félhetnek, nem? Uhh.. bárcsak az enyém itt lenne, és megmondaná mit tehet egy apa ilyen helyzetben... mikor a vámpíroktól kell féltenie a gyerekét és a nőt, akit szeret..?? De gondolom... a válasz úgyis valami olyasmi lenne, hogy... harcoljak... értük. - Figyelj.. - húzódtam kicsit el Tőle, hogy a szemeibe nézhessek újra -, azért én szeretném, ha megnézne egy orvos. Tudod, hogy mégis Ő is megmondja, hogy minden rendben Veletek, oké? Benne lennél? - kérdeztem, s reméltem, hogy nem kell ezért harcot vívnunk, és... na persze azt is, hogy ezzel terelhetem kicsit a témát, mert... nem biztos hogy April most készen állna a "vámpírokra vadászok, mint szinte mindenki más is a családomban, századokra visszamenőleg, de nekem ez eleve el is rendeltetett, szóval vámpírvadászó gépszerűség lettem"-féle sztorira... Asszem szegény kifeküdne Tőlem, azt meg nem nagyon akarom, hogy máris elmeneküljön a közelemből, mert én magam is veszélyes lehetek a gyerekre, ha bajt hozok a fejünkre...
The birth of a world as a gift from the people of the sun, which crowns the nappalait, the moon is lit up at night, the stars and the blue sky. Receive a gift upon the sand of the sea, the waves washing ashore, the forests that are so deep that they themselves do not even know their secrets, and animals frolic with trees between. The world is never boring. As long as children are born into the world, that the world is reflected in the sparkling new form.
|| Jeremy & April ||
-Rendben, mikor menjünk el orvoshoz és kihez?-Kérdeztem, de megcsókolt és a csókja olyan hivogató volt és annyira jól esett, hogy velem van az, hogy szeret az, hogy nem hagy el és ő az enyém. Még egy szellem se tudja elvenni tőlem. -Jobban kell vigyáznom ez a város nem biztonságos..Főleg, hogy terhes vagyok a vámpírok jobban akarnak majd..-Suttogtam a szemét kémlelve. Nehéz lesz hiszen 16 éves vagyok, de mindent megoldunk. Apám biztos kitagadott volna, hiszen, mint a lelkész lánya ilyen bűnbe esek? Hát igen. -Szeretlek..-Ismételgettem halkan. -Kell egy ház melót kell szereznem, suliban nem maradhatok. És viszont kell a nővéred, mert neki már van gyermeke és lehet tudna segíteni- Nagyon reméltem, hogy Elenából nem lett vámpír, mert kitudja hogy ellen tudna nekem állni.
Eltöprengtem. Kihez..? Hát fogalmam sincs kik vannak még itt a régi dokik közül, meg hát nőgyógyászt, vagy nem is tudom mi kell ide... olyat főleg nem ismerek... Mióta rendesen jelen vagyok a városban, még nem volt szükségem orvosra... ilyenre meg még soha... szóval... jó kis kérdés. - Nem tudom kihez, gondolom... ha apám még élne, kapásból Őhozzá vinnélek benneteket hogy segítsen, mert Ő volt a legjobb doki az országban, de... hát passz. A bácsikámra nem bíználak az fix. Szerintem ha elmegyünk a kórházba, könnyedén találhatunk megfelelő orvost.. Hogy mikor menjünk, azt Rád bízom, amikor... elég jól érzed magad hozzá... - és ahogy ezt kimondtam, eszembe is jutott egy másik, sürgető kérdés. - De ugye jól vagy? Mármint... én nem értek ehhez, de... jól érzed magad, ugye? Nem érzel semmi rosszat, nem kell... nincs valamire szükséged? - Kezdem úgy érezni, hogy bezsongtam... Gyerekem lesz! Basszus, gyerekem fog születni..!! April-el lesz gyerekem! Ezt egy olimpiai számmal felérő teljesítmény lesz felfogni...! Hogy most a csók pörgetett-e be, vagy a gyerek-téma találta-e meg ennyi idő után végre a kattanási pontját az agyamban... passz... de kattant, és lendült a szekér. Apa leszek! - Hát ha akarnak, majd megkeserülik! - jelentettem ki sziklaszilárdan. Nincs az a vámpír, akit April és a gyerek közelébe engednék! Előbb fut bele egy karómba a kis féreg, mint hogy bánthassa Őket! - Én is szeretlek, Téged - mosolyogtam Rá boldogan. Igen, tök fura, de most, ennyi idő után most valahogy pokoli boldogság öntött el. Mintha ez egy olyan rév lenne az életemben, ami... az enyém! Igazán az enyém! Mintha apám nyomdokaiba lépnék... vadász és apa is lettem/leszek, és bármit megteszek a... családomért! Ez egy új család, de... az enyém..! - Na állj! Húzzuk be a kéziféket, kislány! - emeltem fel a kezem, hogy megállítsam a gondolatait. - Kezdjük azzal, hogy én vagyok az apa, azt hiszem... nekem kell házat szereznem, hogy biztonságban legyen a családom. És biztos lehetsz benne, hogy nem fogom hagyni, hogy Te dolgozzál terhesen! - néztem úgy a szemeibe, hogy egészen biztos lehessen benne, ha ellenkezik, itt bizony vita fog kirobbanni. Nehogy már! Hát milyen férfi lennék én, ha hagynám hogy Ő dolgozzon, miközben a gyerekünkre kell vigyáznia hogy Ő rendben megszülethessen?! Neeeem, biztos nem! Én dolgozom, nem Ő! - És szerintem a sulival se rohanj úgy.. oda szerintem még nyugodtan bejárhatsz, ha bírod, meg amíg bírod... ha szeretnéd. Nem hinném hogy az orrodra csukják az ajtót csak mert terhes vagy. - Vagy ha mégis, kezdtem gondolatban, hát akkor majd én bevetem azt a híres-neves "kitüntetést" hogy Gilbertnek születtem. Városalapító család sarja vagyok, ahogy a gyerekem is az lesz, biztos hogy nem hagyom, hogy kiutasítsák April-t a suliból, csak mert terhes. - Elena meg... hát... Vele már vagy... három éve nem is beszéltünk. Nem is tudom mikor láttam Őt utoljára. Gondolom a vámpírral alvás és gyerekcsinálás minden idejét és energiáját lekötötte - forgattam meg a szemem, és húztam el a szám. És ezt is csak hírből tudom, nem a nővéremtől. Mr. Salvatore... pff.. khmm... érdekes ízlése van a nővéremnek, összefekszik azzal, amire apáink és őseink is vadásztak. Mintha én egy medvével akarnék együtt élni... Baromira nem értem, hogy jött ez Elenánál.. főleg hogy Salvatore tényleg az, akire anno vadásztunk. Jó, Anna is vámpír volt, és eléggé bejött... De Anna másmilyen volt, nem olyan mint Damon. De az igaz, hogy ennyi idő után... jó lenne látni a nővéremet... és ha már Ő nem keresett a hírrel a maguk részéről, hát én azért elmondanám neki, hogy nekem is gyerekem lesz.
The birth of a world as a gift from the people of the sun, which crowns the nappalait, the moon is lit up at night, the stars and the blue sky. Receive a gift upon the sand of the sea, the waves washing ashore, the forests that are so deep that they themselves do not even know their secrets, and animals frolic with trees between. The world is never boring. As long as children are born into the world, that the world is reflected in the sparkling new form.
|| Jeremy & April ||
Közelebb húztam magamhoz és felső testét kezdtem simogatni ujjammal, majd magas termetére néztem úgy bámulván csillogó szemeibe. -Oda megyek amit jónak látsz!- Jelentettem ki már én is át vettem az izgatott fázist. Sok mindent, kell tennünk, mire megérkezik a baba szerencsére még az messze van. Mikor mondta, hogy szeret engem a szívem hevesebben vert és tudtam, hogy az édes babámé is. Aztán hirtelen láttam olyat, ami megrémített engem. Vámpíroktól való undorát eddig nem volt ilyen erős, mitől változhatott meg? - Rendben, de nem csak a te családod ám alapító tudtommal az enyém is.- Jelentettem ki kicsit megsértődve, de gyorsan túl tettem magam. Megráztam a fejemet és mosolyogva azt feleltem. -Csupán a rosszúl létek, de awh meg ennék egy fagyit mondjuk-Nyaltam meg a szám szélét. Valahogy így oly annyira megkívántam, hogy már csak nyelegettem és nyalogattam a számat. -Akkor indulhatunk a kórházba? De vegyünk valami fagyit.-Nem mertem folytatni, mivel ugyan is az uborkát is megkívántam, ha ez a gyerek így folytatja furcsa egy étvágyam lesz az már biztos. Hirtelen Elena miatt ideges lett. -Kicsim nyugi- Mentem hozzá közelebb és csókkal illettem, majd megfogtam a kezét és a hasamra tettem. -Itt vagyunk mi neked, de visszont egyszer le kéne ülnünk Elenával beszélgetni-Suttogtam, majd megsimogattam édes arcát.
Szememmel követtem a kezét, mely a mellkasom simította végig. Beleborzongott a testem az érintésébe... Nagyot nyeltem. - Oké, akkor ha bemegyünk a kórházba, kerítünk egy dokit, azért a városi orvosok elég jók, ahogy emlékszem, szóval szerintem nem lesz velük gond - mosolyogtam biztatóan, egyrészt, mert így volt, de főleg, hogy eltereljem mindkettőnk figyelmét arról, hogy a vámpírok elég nagy dühöt ébresztenek bennem... Nem akarom April-t megijeszteni... - Jajj April, nem úgy értettem, csak... csak akkor is, én vagyok az apa, nekem kell az élen járnom a családomért - szabadkoztam, karomat széttárva, bár óvatosan csak... nem akartam megbántani, és... tudom is én mit hozhatok ki egy terhes nőből... De ez az én dolgom! Jólétet adni nekik, és megteremteni ami kell, meg minden. Ez az én dolgom! Örömmel láttam viszont, hogy elvileg nem sértettem meg... sőt, már meg is kaptam az infót, mi az amire "szüksége van". - Fagyi? - vigyorogtam, és bólogattam a szavaira. - Oké, mehetünk, és akkor menjünk gyalog, ha neked jó, sétálunk, és útközben veszünk nektek fagyit - simogattam meg az arcát szeretőn, és megcsókoltam a száját. - Szeretnél hozzá esetleg még valamit? Édeset, sósat, savanyút? - soroltam, ami éppen eszembe jutott, és minél furábban hangzott. Egy filmben láttam egyszer, hogy a nők ilyenkor mindenféle guzmis cuccot összeesznek egymással. A fene érti, hogy hozzák ezeket össze magukban, de ha nekik jólesik. Elena és én nem voltunk kellemes téma ugyan, de... ahogy April a kezemet a hasára húzta, szinte villanásnyi idő alatt el is szállt minden kesernyés érzésem... Bár nem éreztem bentről semmit se még, de mégis, ott volt a kezem, ahol a gyerekem van... a gyerekünk! Ez döbbenetes érzés... - Tudom... De azt hiszem, először nekem egyedül kéne leülnöm Vele. És csak utána együtt Veled, mert ez mégiscsak... érted... olyan testvérdolog... Először nekem kell megtenni egyedül hogy találkozom Vele. Meg a férjével, gondolom - húztam el azért a végén a számat, mert Damon Salvatore-t szívesen kihagynám ha lehetne. Nem vágyom vámpírokra a nővérem mellé. - Na de most még ne Elenáékkal foglalkozzunk, foglalkozzunk Veletek - mosolyodtam újra el, és megcsókoltam April arcát, miközben megsimogattam a hasát. - Akkor irány a doki?
The birth of a world as a gift from the people of the sun, which crowns the nappalait, the moon is lit up at night, the stars and the blue sky. Receive a gift upon the sand of the sea, the waves washing ashore, the forests that are so deep that they themselves do not even know their secrets, and animals frolic with trees between. The world is never boring. As long as children are born into the world, that the world is reflected in the sparkling new form.
|| Jeremy & April ||
-Rendben alig várom, hogy megpillantsam őt!-Mondtam izgatott mosollyal. Én is tudtam, hogy nem úgy értette és persze a Gilbert név többet mondott ebben a városban. Egyre jobban korgott a hasam és nem tudtam, hogy mire vagyok ennyire éhes fagyi az biztos nem tántoríthat el semmi se a fagyitól. Végig nyaltam a szám és mosolyogtam Jeremyre. -Úristen Jer anya leszek...-Jutott el a tudatomig. Minden meg kell tennem, hogy ne essen baja és azt is, hogy óvjam a lényektől. Aztán ismét Elenán volt a szó. Le fel járt a fejem helyeselve. -Oké oké megértem én.., de jó lenne, ha a tanácsaival el látna engem.-Mosolyogtam. Elena nagy szülés hírében állt ami nem is csoda volt egy pár gyerekük és persze szerettem volna, ha valaki mellettem van és segít az aki már át élt ilyet. -Nekem nincs testvérem és anyám is rákban meghalt tudod jól és úgy örülnék annak, ha egy olyan aki már át esett ilyenen tanácsokkal látna el-Cirógattam végig Jer felsőtestét. -Igen, igen szeretném tudni minden rendben van-e.- Mondtam nagy mosollyal és megfogtam a kezét. -Gyalogoljunk... szép idő van és boldog vagyok a családommal- Istenem milyen furcsa családommal. lassan így közelítve a 17hez elég ijesztő, de tudom, hogy biztonságban vagyok a szerelmemmel.
Felnevettem April lelkesedésén, és azon, amint megkordult a gyomra, amit még én is hallottam. - Úgy hallom a kis pocaklakónk máris akaratos, úgyhogy jobb ha nem váratjuk sokáig. Ha fagyira vágyik, igyekezzünk kielégíteni amit akar - fogtam meg April kezét, és a számhoz húzva megcsókoltam. Anya... igen... és én apa... Jesszus isten, ez nagyon korán van... és nagyon rémisztő, és nagyon... minden... de muszáj kibírni, muszáj helytállnom. Apa leszek. Felelek a gyerekért, felelek April-ért... Együttérzőn néztem a szemeibe, a családjaink... igen... szüleink már nincsenek, nekem is csak a nővérem van már, és April-nek meg én... és a baba. Ő a családom, és én az Övé, és MI vagyunk a gyerekünk családja... Rémisztő, de legalább mi itt vagyunk egymásnak. - Ne félj, elintézem hogy legyen segítséged - simogattam meg a kézfejét ujjammal, mely a mellkasomon nyugodott, majd az arcát. - Nem lesz semmi baj, együtt mindent megoldunk - igyekeztem magabiztosnak tűnni, és erősnek, megingathatatlannak. Bármit megteszek értük..! - Akkor gyerünk, kis családom, sétálunk - vezettem kézenfogva April-t az ajtóhoz, és a fogashoz lépve, leemeltem a kabátját, majd tartottam lovagiasan, hogy belebújhasson. Már hűs az idő odakint, Neki pedig különösen vigyáznia kell magára, szóval kabát nélkül nem eresztem sehova. Aztán én is felvettem a magamét, és kinyitva az ajtót Kedvesem előtt, elindulhattunk kézenfogva a kórház irányába, beiktatva menet közben a fagyit is.
Hazafelé jövet már elég hideg volt, igyekeztünk, bár annyira nem akartam sietni April miatt, de közben azt sem akartam hogy esetleg megfázzanak, vigyáznom kell a családomra... Útközben nem nagyon beszéltünk, én a magam részéről erősen elmerültem a gondolataimban. Főleg... a jövőt illetően. Annyi rengeteg kérdés volt... annyi sok dolog amit nem tudtam előre... Most aztán... különösen jó lett volna, ha lett volna egy apám... akivel megbeszélhetem ezt az egész dolgot... DE nincs. Most már én vagyok az apa, akinek mindent kézben kell tartani... Rémisztő, de ez van... Apa vagyok, és vadász... felelős vagyok. Én vagyok a felelős. Amikor visszaértünk a hotelbe, April lakásába, bezártam magam mögött az ajtót, majd lesegítettem Kedvesem kabátját, és felakasztottam azt, a sajátommal együtt, utána a cipőmet lerúgva, követtem April-t beljebb. - Tudod... gondolkoztam. Emlékszel a Gilbert nyaralóra? A szüleink rám és Elenára hagyták, közösen. Az most télen igazán szép lehet, és jó nyugodt. Nem volna kedved eljönni oda? Már nem is tudom az idejét, hogy mikor jártam ott utoljára. Még akkor amikor anyáék éltek. Megnézhetnénk. Lehetne egy ilyen... családi kirándulásunk, eltölthetnénk ott az ünnepeket is. Volna kedved? - kérdeztem, miközben kézenfogtam April-t, és a nappaliban a kanapéhoz húztam, majd az ölembe vonva Őt, leültem Vele együtt, és a hátát kezdtem el simogatni.
Idegesen tértem vissza, hiszen eléggé felhúzott engem az a doki. Miért teszik ezt velem az emberek mi a fene köze van ahhoz, hogy én kivel, hol, mit csinálok? Reméltem Jeremyre nem ragasztottam rá az idegességemet, de nagy levegőt vettem és mindent bele adtam abba a mosolyba ami pillanatok alatt kiült hófehér arcomra. -Persze, hogy van..- Suttogtam neki, majd fel csillant a szemem. Megcsókoltam Jeremyt és örültem annak, hogy tőle várom első gyerekemet, hiszen tudom, hogy mellettem lesz és nem hagy majd engem cserben. -Na tetszett amit ma megtudtunk?- Kérdeztem érdeklődő pillantásokkal. Én nekem nagyon tetszett, hogy kisfiam lesz, mindig is egy kisfiúra vágytam, hiszen velük nincs annyi macera, mint egy lánnyal. Jó lehet most magam ellen beszélek, de igazam van. Kezdtem aggódni is, hiszen mi lesz, ha nem leszek jó anya vagy mi lesz, ha egy vámpír úgy dönt finomabb vagyok így terhesen?
Boldogan elmosolyodtam, hogy April rábólintott a mi kis kirándulásunkra. Valahogy az az érzésem támadt, hogy ha ott lennénk kicsit, ahol a szüleimmel is voltam utoljára, az talán adna nekem némi kis önbizalmat arra nézve, hogy már nekem is családom van... szülő vagyok... Be voltam rezelve, bár igyekeztem nem mutatni. És April mosolyát látva, asszem sikerült. April mosolygott, és ez jó érzés volt, jó érzés, hogy velem osztja ezt meg... - Akkor akár mehetnénk holnap is. Minek várni? Az ünnepek mindjárt itt vannak, és arrafelé tuti nagyon szép minden. Igazi kis téli lak. Romantika, meg minden - lelkesültem, miután April megcsókolt engem, én pedig vidáman csókoltam Őt vissza. Az én gyönyörű értelmét az életemnek, pontosabban, a két értelme közül az egyik, hisz a másik a fiam... Egek... az ÉN fiam... - Nagyon tetszett - bólogattam, kicsit idegesen, de mosolyogva. - Nem tudnád elképzelni, mekkora boldogság nekem, hogy ez mind... van... - tettem széles mozdulatot egyik kezemmel, körbemutatva körülöttünk, jelképezve a helyzetünket. - Boldog vagyok hogy velem vagy, és hogy megszülöd a fiam... Ez egy igazi... álom... Boldog vagyok, és remélem hogy Te is az vagy velem.. - néztem Rá reménykedve.
Üldögéltünk még ott egy darabig... Jó volt úgy... csak lenni, hogy April az ölemben volt, simogathattam a hátát, és egy idő után áttérhettem a hasára... és fantáziálhattam róla, milyen lesz majd a fiam... az én fiam... Uram irgalmazz, mennyire meredek ez... de milyen fantasztikus... az én fiam, és April fia, a MI fiúnk... Aztán később, rendeltünk egy kis kaját, és az mellett töltöttük az időnket. Közben elképzeltem, milyen lesz majd, ha April-nek már nagy hasa lesz, és érzem benne a fiam mozgását... Durva volt, mennyire nem megy ki a fejemből ez az egész... egyszerűen minden gondolatomban benne volt a gyerek... Este meg sem fordult a fejemben, hogy magára hagyjam bármi okból is Kedvesemet, az ágyban, valami film mellett ért az álom bennünket... amit April talán nézhetett, de én nem, mert Őt néztem.
Másnap, kicsit nehéz volt részemről az ébredés... a sok új dolog közepette ami a vállamon volt, tudtam volna bőven aludni még... De aztán meggyőzhetőnek bizonyultam, hogy ha nem készülődünk össze, sosem érünk a tóhoz. Szóval, magamra vállaltam a "mászkálós" feladatot, és kocsiba ülve elmentem bevásárolni. Kaja ugye nincs a házban, és ha odaértünk, már nem hiszem hogy lesz kedvem furikázni, jobb ezt most, meg kényelmesebb is egyelőre. Aztán majd később megbeszéljük April-el. Elindultam hát a kocsival a beszerzőkörútra.
Kezdőlap
