Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Mr. Burkhardt lakása

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 07, 2016 10:15 pm
Ugrás egy másik oldalra
*****
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 07, 2016 10:35 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my butterfly
Nem egyszer kaptam már meg azt, hogy mekkora egy idióta vagyok. Meg azt is, hogy eléggé pöcsfej vagyok, de sose érdekelt igazán, hogy kinek tetszik a stílusom. A munkámban az egyik legjobb voltam, hiszen elég sok bűnözött kaptam már el, s a golyó se fogott oly könnyedén rajtam. Az meg másik kérdés, hogy éjszaka mit csinálok. Szerettem farkasként kóborolni az erdőben, mintha csak préda után lesnék, s ha ott nem találtam meg, akkor ott voltak a bárok, hiszen sose kellett attól tartanom, hogy az ágyam esetleg ne lenne melegen tartva, de amióta ő megjelent itt, azóta elég sok minden megváltozott. A múltam egy darabkája került elő. Jól ismertem őt, de mégis idegen volt számomra, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy mi történt vele, vagy mit is keres itt pontosan.
Emlékszem a mosolyára, ahogyan a nevetésére, illetve az érintéseire is, de mégis olyan az egész, mintha csak egy kibaszott illúzió lenne az egész, s csak a képzeletem szüleménye lenne. De tényleg mit is vártam, hogy az élet nem fogja megbosszulni a tetteimet? Azt, hogy nőkkel játszadoztam, ha túlzottan unatkoztam, úgy mint akinek elgurult a gyógyszere? Vagy csak attól tartottam, ha rájönne arra, hogy milyenné lettem, akkor ő maga szúrna le? Elvesztem, kár lenne tagadni, hogy nem a pokol egyik kutyája, vagyis inkább vérebe lett belőlem, hiszen az se volt ritka, amikor egy-egy szabaddá engedett bűnözőt meglátogattam, ha a törvények nem voltak elegek, akkor én magam alkottam farkasként a törvényeke. Mai nap se volt jobb, hiszen ma se sikerült rács mögé jutatni azt az idióta vadbarmot, mert az egyik kolléga hibázott. A szekrényem bánta leginkább, de nem is mentem sörözni. Gondoltam előbb haza kecmergek, majd pedig körbe szimatolok hátha erre tévedt valami finom falatka, aki elfeledteti velem ezt a pocsék és szar napot, de alig, hogy leparkoltam egy ismerős illat kúszott be az orromba, mire egy mélyről jövő morgás hagyta el az ajkaimat, a kocsi ajtaja sietve csapódott be mögöttem, majd hamarosan a lakásom ajtaja adta tudtára a „betörőnek”, hogy megjöttem.
- Mi a francot keresel itt? Megmondtam, hogy tűnj el! Maximum akkor keress Raven, ha baj van! – mondtam neki csöppet se kedvesen, majd a kabátom az akasztón landolt és egyenes elindultam felé, hiszen még sötétben is jól láttam. – Mit akarsz? Nem kérdezem még egyszer! Pocsék egy napom volt és semmi szükségem semmilyen drámára! – tettem hozzá dühösen, miközben közvetlenül előtte álltam meg. Az illata még mindig mámorító volt és lehet azt mutattam, hogy egy idióta pöcs lett belőlem ennyi évszázad alatt, de mélyen legbelül nagyon is fontos volt számomra. Különben már rég úgy végezte volna, mint a legtöbb idegesítő nő…


|| Remélem kezdőnek jó lesz! 40

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 07, 2016 11:02 pm
Ugrás egy másik oldalra

raven & dorian
Elég pocsék érzés az, amikor teljesen egyedül vagy a világban és nem tudod, hogy mi a valóság és, mi az, ami képzelet. AZ is lehetséges, hogy ez az egész mindössze a fejemben játszódik és csak a képzeletem szórakozik velem. Egy jó ideig el is hittem, hogy ez valami személyre szabott pokol a számomra amiatt, hogy annyi életet ontottam ki és egy pillanatra sem bántam meg azt, hogy mélyen valahol ott lappangott bennem is egy szörnyeteg. Lehet, hogy egy boszorkány számára lettem a titkos fegyver, de legalább nem kellett szembenéznem minden áldott nap, hogy valami láthatatlan erő irányít engem. Vagy talán mégis? Lehet, hogy akkor még a vér volt a mindenem és nem tudtam uralkodni magamon, de most ugyanabban a helyzetben vagyok. Van, aki képes helyettem meghozni a döntéseket. Csak ugyanúgy, mint a vér. Nem fosztott meg a függősségemtől egyszerűen csak átalakította a maga formájára, hogy neki a legjobb legyen. Legyen egy gyilkos a tarsolyában, aki pontosan tudja, hogy mit kell tennie ahhoz, ha valakit el akar tenni láb alól. Lehet, hogy nem vagyok orvos, de már éppen elég tapasztalatot szereztem ahhoz, hogy pontosan tudjam, hogy hová kell szúrnom ahhoz, hogy érezze a halál szelét, de mégsem engedi el az élet. Amolyan félúton van a halál és az élet között. Ez pedig talán a legijesztőbb. Főleg, ha igazán elnyújtható ez a pillanat. De ez igazából emberfüggő. Aki igazán élni akar az tovább marad ebben az állapotban, aki pedig már egy kisebb fájdalom miatt feladná, arra senki nem fog emlékezni a kitartása miatt az egyszer biztos.
Úgy kuporodok a kanapén, mintha teljes mértékben otthon lennék. Tudom jól, hogy nem szabadna itt lennem. Legalábbis ő nem akarja, hogy itt legyek. De nem hiszem, hogy különösebben van beleszólása abba, hogy hol legyek. Nem ő rángatja a háttérben az életem apró, kis drótjait. A legrosszabb az egészben, hogy még ki sem mondhatom a nevét az illetőnek, aki ezt csinálta velem. Nagyon is tudta, hogy mit csinált. Minden lehetőséget elvágott, hogy én megpróbálhassak segítséget szerezni. Mostanában azonban nem keresett már egy ideje, amit furcsállok. Talán jobb dolga akadt? Mindenesetre én megtaláltam a magam módját a kuncsaftok megszerzésére, mert az állandóságot az életemben az emberek életének kiontása jelentett. Vagy éppenséggel a természetfeletti lények elpusztítása. Most pedig itt van Dorian.. Ő pedig azt kéri, hogy maradjak tőle távol. Hogyan tudnék távol maradni valakitől, aki egy kapocs a múltamhoz? Nem érdekel, hogy ki ő, mi ő, mit csinált eddig. De velem volt, mikor még az életem egyszerűbb volt. Lehet, hogy nem volt jobb, de egyszerűbb. Szinte már fekete-fehér. Kiszámítható. Ez meghalt abban a pillanatban, hogy elkaptak. Hibáztam. Többet nem fordul elő.
- Puffoghatsz, amennyit csak akarsz én akkor sem fogok innen elmenni. Egyáltalán miért is kellene távol maradnom tőled? Mert én őszintén megmondom semmi okot nem látok erre. - Nem várom el, hogy kedves legyen velem, mert valahogy az nem is ő lenne. De azért ne akarjon már az ostobaságaival elkergetni maga mellől. Mert ezzel csak még inkább azt éri el, hogy maradni akarok.

iiimádtam. 40 ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 07, 2016 11:30 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my butterfly
Ostoba voltam, amikor azt hittem, hogy a múltamat magam mögött hagytam és örökre elveszítettem Raven-t is. Akkoriban is talán ő volt az egyetlen, aki hatni tudott igazán rám, eleinte pedig a nagynéném, de mindenki más szinte veszett ügy volt. Egyszerűen csak a legtöbb dolgot utáltam, gyűlöltem az életet azért, amiért elvette tőlem a legfontosabb személyt, most pedig, hogy újra az életembe sodorta még inkább utáltam az életet, hiszen már nem voltam olyan, mint régen. Talán azt is lehetne mondani, hogy az igazi pöcsfejek közé tartoztam, akikről állandóan azt mondják, hogy nem értik mit esznek rajta a nők. Sose voltam szerény, se álszent. Legalábbis azóta nem. Főleg, hogy két erőt birtokoltam még inkább könnyebbé tette a dolgomat, még akkor is, ha vallomást kellett kihúzni az emberekből. Egyetlen egy varázslat és dalolnak, mint a pacsirta madár.
Amikor pedig megláttam újra az ismerős arcot, azt a csillogó szempárt, ami olyan volt abban a pillanatban, mint a riad kismadár és az a mámorító illat, ami újra és újra magához édesgetett… Nos, talán abban a pillanatban kellett volna kitörölnöm magamat az emlékeiből. Nem lett volna nehéz, hiszen annyira riadt volt, mint aki azt se tudja, hogy hol van. Mit keres itt? Egyáltalán, hogy a francba került elő ennyi évtized után?! Meghalt, azt mondták, hogy meghalt és a szívemet is kitéptem azokban a napokban. Gyenge voltam, olyan férfi, mint akit leigáztak, mára pedig én lettem Mr. Tapló. De sose zavart. Nem azért lettem rendőr, hogy szeressenek az emberek, vagy maszkoz húzva ugráljak a háztetőkön, hanem azért, mert utána szórakozhattam azokkal, akiket szabadon engedtek és nem kellett finomkodnom se a bűnözőkkel. Főleg akkor nem, ha nem látta senki se.
Rohadt pipa voltam, amiért betört hozzám, de tudtam jól, hogy egy nyamvadt zár nem tarthatja őt távol a házamtól. Talán arra is bűbájt kellett volna mondanom, kíváncsi lettem volna, hogy akkor mihez kezd, ha már nálam se lelhet menedékre. Mint egy partra vetett hal. S eme gondolatra legszívesebben saját magamat vertem volna fejbe, de nem tettem. Egyszerűen csak előtte teremtem, miközben a kedvesebbnél kedvesebb szavak hagyták el az ajkaimat.
- Hmm, talán azért, hogy ne öljelek meg? Hogy ne belőled legyen a következő vacsorám!? – pillantottam rá izzó tekintettel és egy pillanatra még a szemeim is elváltoztak, mintha mindjárt farkassá vedlenék. – Nem ismersz, akit egykoron ismertél az többé nincs, így jobban tennéd, ha elhordanád magad, ha csak nem éppen ég a talaj a popod alatt! – s ekkor egy pillanatra ujjaim megtalálták arcának az élét, de úgy kaptam el, mintha megégetett volna, majd a következő csettintésre a szoba már fényben úszott, hiszen mára már újra enyém volt a természet másik csodája. Lassan sétáltam a hűtőhöz, majd pedig kivettem egy sört. – Szóval mit akarsz itt? Ne akard, hogy kihúzzam belőled, mert abból nem lesz köszönöm! Tudom, hogy mennyire harcias egy bestia vagy, így nem értem, hogy mi a gondod ezzel a világgal és miért nem mást boldogítasz a csinos kis pofiddal. – néztem rá kicsit talán érthetetlenül, majd ledobtam magamat a kedvenc székembe, majd pedig meghúztam az üveget, de közben végig őt figyeltem. Oly régen tarthattam már a karjaimban. Nem, erre nem is gondolhatok! Még a végén ostobaságot tennék!


38
©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 08, 2016 9:55 am
Ugrás egy másik oldalra

raven & dorian
Nem mindenkinek adatik meg az életében az, hogy több, mint két évszázaddal később újra az élők sorába tartozhasson. De az igazság az, hogy nem hiszem, hogy bárki is akarna ilyesmit, hiszen nekem sincs az ég világon senkim sem. Mindenki meghalt, akit egykoron szerettem. Egyedül Ryan volt, de őt is elveszítettem. Vagy egyszerűen csak nem bocsájtott meg azért, hogy megöltem, mint ahogyan az állította. De az nem az én hibám volt. Nem én irányítottam. Az a nyamvadt boszorkány akarta holtan látni. Nem én. Én előbb ölném meg saját magam, mintsem ártsak neki, akár egyetlen-egyszer is. De nem mondhattam semmit sem, nem akadályozhattam meg, hogy megtegyem. Mintha bele lett volna vésve a gondolataimba, a létezésem alapjaiba, hogy nekem azt meg kell ölnöm, akit ő nem akar már az élők sorai között. Ha a legjobb barátom megölését nem tudtam megállni, hogyan tudnám másét? Talán nem is volt rá szüksége, egyszerűen csak egy teszt volt a részéről. Vagy tényleg csak igyekszik minden lehetőséget elvágni attól, hogy segítséget kérhessek, hogy szabadulhassak tőle. De elég nehéz szabadulni valakitől, akiről még csak beszélni sem tudsz. Akárhányszor akartam már a számra venni a nevét, hogy mit tett velem úgy éreztem, hogy a nyelvem nem engedelmeskedett nekem, a hangszálaim elnémultak. Bármit is akartam, az irányítás az én kezemben mindössze másodlagos volt.
Már nem azért, de valahogy egyáltalán nem érzem azt, hogy meg akarnál ölni. Vagy sokkal inkább meg tudnál ölni. Szóval ettől nem érzem magam fenyegetve. Ennél jobb kifogást kell kitalálnod. – Ő az egyetlen, akit köthetek a múltamhoz, az életemhez és ahhoz, hogy ne veszítsem el a józan eszemet. Nem fogok csak úgy elsétálni mellőle, mert neki ez így kényelmesebb lenne. Amúgy sem félek attól, hogy egyáltalán megpróbálna engem bántani. – Na, most aztán megkaptam! Hát nagyon nem tud érdekelni, hogy mégis ki voltál most, mert én sem vagyok az, aki akkor voltam. Két évszázad azért mindkettőnkre rányomja a bélyeget, de nem is azért vagyok itt, hogy nosztalgiázzunk. Ha akarnék sem tudnék a múltban élni, pedig egyszerűbb lenne. Egyszerűen csak a jelenem szerint akarok cselekedni. Ha annyira megváltoztál, hát kíváncsi vagyok arra a férfira is, akivé váltál. – Nem érdekel, hogy ki lett belőle, vagy miket tett. Megölhetett embereket, az sem számít. Én régebben ezért tudtam megélni. Mert voltak, akiket el kellett tenni láb alól. Bár bevallom, hogy most már a fejlődött világban nem lenne olyan egyszerű dolgom. – Ki mást boldogíthatnék? – Az egyetlen személy, akihez még ebben a korszakban kötve vagyok az a boszorkány, aki egykoron hamis ígéretet tett nekem, miszerint megszabadít a vámpírlét láncaitól, de ehelyett a sajátjait akasztotta rám, mintha bármi joga lenne ahhoz, hogy egy másik emberi lényt irányítson.


iiimádtam. 40 ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 08, 2016 12:08 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my butterfly
Nem értem, hogy miért kellett most felbukkannia, hiszen legtöbb esetben sose egyedül állítok haza. Itt jön egy kis lepedő torna, s ha szerencsés a csaj, akkor nem hozom rá a frászt még farkasként se, csak reggel kiteszem a várost és ennyi volt. Ohh, persze vannak ragaszkodóbb típusok is, de őket is könnyedén leszerelem már, a telefonszámok meg egyszerűen a kukában landolnak, vagy iratmegsemmisítőben, vagy ha nagyon megsajnálom az egyik kollégát, akkor megadom neki a csaj számát, de hozzám többször ne jöjjön ugyanaz. Nem keresek se szerelmet, se drámát, mert különben könnyedén mélyeszteném beléjük a fogamat, vagy egy varázslat segítségével könnyedén intézném el, hogy a diliházban kössenek ki. Az élet szép, hiszen taplóké a hatalom, s én az vagyok. Sose voltam se szerény, se jótékony lélek, vagy talán nagyon régen voltam, de az már túl rég volt, így kár is ezen rágódni, vagy egyáltalán arra az énemre emlékezni.
Sört kortyolgatva figyeltem Raven-t, majd a szavai halltára majdnem kiköptem, de inkább csak egy gúnyos és mélyről jövő nevetés volt eleinte a válaszom. – Talán csak túl magabiztos vagy életem. Sose lehet tudni, hogy mikor kattan be valami és mikor támad kedvem megkóstolni a püspökfalatodat. –  pillantottam rá egy széles, de annál inkább ördögi mosollyal és amikor még a bekattanást említettem, akkor kicsit a fejemet is megkocogtattam, hogy még inkább tudatosítsam benne, hogy rossz helyen van, ha a régi énemet, a régi Marcust keresi, mert ő már nincs. Helyette itt van a Taplók királya és csöppet se bánom. – Talán pontosan olyanná, aki két percet add arra, hogy mondj valami értelmeset, ha nem akarod, hogy kirakjon innét és örökre kizárjon! –  s még a kezeimet is meglendítettem látványosan, hogy értse nem lenne nehéz dolgom. Egy kis varázslat és se híre, se hamva. De ami még talán kegyetlenség lenne még az emlékeiből is kitörölhetném magamat. –Másrészt, ha annyira nem akarsz nosztalgiázni, hanem a jelenben akarsz élni, akkor menj! Élj, s tűnj el a lakásomból, de még az életemből is! –  ohh, az utolsó szavaimban már kedvesség írmagja se volt. Annál inkább parancsoló és sokakban félelmet keltő hangom volt, majd megérintettem a borostámat, s kicsit megvakargattam, miközben az ujjaim alatt picit sercegett is a bőr és a szőr. – Elég sok férfi vagy éppen nő szaladgál, vagy suhanj vissza oda, ahonnét jöttél! Ha ennyi évtizededen át jó volt ott, akkor mit keresel itt?  Miért most? Hova lett a drága barátnőd? –  utaltam a boszorkányra, aki miatt még nekem is hátat fordított. Tényleg nem értettem, hogy mi a francot keres itt. Elrontotta még inkább az estémet, pedig már a fejemben a lehetséges szőkék, barnák és vörösek hada sorakozott és az, amiben részem lehetett volna.



38
©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 09, 2016 11:07 am
Ugrás egy másik oldalra

raven & dorian
Megvolt a lehetőség arra is, hogy nem egyedül fog hazajönni, de én emiatt sem zavartattam magam. Akkor nem jön egyedül haza. Lehet, hogy rosszul esett volna, de az igazság az, hogy nem kapaszkodhatok valamibe, ami már több, mint kétszáz éve történt. Lehet, hogy vonzódtam hozzá és ő is hozzám, de mindez már csak a múlté. Megváltoztunk mind a ketten. Én nekem még mindig nehéz ehhez a világhoz igazodnom, de ő fel sem fogja igazán, hogy mennyire nehezemre esik. Azt sem értem, hogyan kell használni a telefont. Legalábbis egyet-kettőt sikerült már összetörnöm, ami nem éppen az tanúsítja, hogy annyira tudnám, hogy mit csinálok.
Lehet, hogy képes lenne könnyedén kitessékelni innen, de nem tette meg és én úgy vélem, hogy ez jelent valamit. Mert, ha akarta volna, akkor megteszi, de nem tette. Még mindig itt vagyok és lehet, hogy a gondolataiban eljátszadozott már azzal, hogy eltakarít engem innen, de amíg nem cselekszik nem hiszem, hogy bármitől is félnem kellene. Önmagamtól nem fogok elmenni innen. Ez egyszer biztos. – Attól még, hogy kedved támadna nem olyan biztos az, hogy sikerülne is. – Ha másért nem is jó, hogy egy boszorkány néma rabszolgája vagyok, azért legalább jó, mert biztos vagyok benne, hogy nem fog elengedni maga mellől. Nem akarja, hogy meghaljak így, ha még Dorian ártani is akar nekem, akkor ő húzza a rövidebbet. Nem, mintha bántani akarnám, mert eszem ágában nincs fájdalmat okozni neki. Egyszerűen csak tisztában vagyok azzal, hogy kivel is állunk szembe. Még, ha ő nem is látja a tökéletes képet arról, hogy mi zajlik itt, mert nincs lehetősége mindezt átlátni. Nem adhatok ki neki információkat, mert akárhányszor próbálom a nyelvem egyszerűen kővé dermed és nem mozdul. – Mindketten tudjuk jól, hogy nem tennéd meg. – Bármennyire is változott meg nem hiszem, hogy örökre el akarna takarítani az életéből. Akkor nem ő lenne az én segítségkérő szolgáltatásom. Csak nehéz úgy segítséget kérni bárkitől, amikor nem is beszélhetsz arról, amilyen bajba keveredtél. Ravasz egy boszorkány volt az egyszer biztos. – Tényleg ezt akarod? – Oldalra döntöm a fejemet és az arcvonásait figyelem. Nem érdekel, hogy mennyire rideg, hogy mennyire távolságtartó. Egykoron én magam is hasonlóképpen viselkedtem. Most azonban a kétségbeesettségemben, hogy egy új világban ébredtem fel, valahogy nyitottabb lettem mások segítségére. Ahogy felhozza a boszorkányt egy kicsit kényelmetlenül kezdek el fészkelődni. Dorian ismeri. Csak nem tudja, hogy mégis ki is ő. Mit tett. Mert nem mondtam el. Egy barátnőnek tűnt, egy pártfogónak, aki furcsa módon normálisan tudott viselkedni egy bérgyilkossal. Hogy ez miért is nem volt feltűnő? – Nem. Beszélhetek. Róla. – Hirtelen az egész szám kiszáradt, mintha ez egy jel lett volna arra, hogyha még egy szót szólok, akkor megnémulok. Ez nem olyasmi, amiről beszélhettem. Senkinek. Biztonságban akarja tartani önmagát és engem is. Míg senki nem tud a kapcsolatunkról addig senki nem próbálhatja megtörni.



iiimádtam. 40 ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 09, 2016 9:52 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my butterfly
Sose lehet semmi se egyszerű. Tényleg nem értem, hogy mi a tökömért kellett ide is eljönnie. Nem kételkedtem abban, hogy előbb vagy utóbb beténfereg a lakásomba, de legalább jöhetett volna normális módon. Mondjuk, kopogtat azon a kibaszott ajtón, ahogyan minden normális ember tenné és akkor még meg lett volna annak is a lehetősége, hogy rávágom az ajtót és nem törődök vele. De persze ez szóba se jöhetett, mert úgy trónolt a kanapémon, mintha az ő személyes trónja lett volna.
Biztos vagyok abban, hogyha nem róla lett volna szó, akkor már rég az utcán lenne, vagyis inkább az erdőben, mert szinte az erdő határában húzódott a lakásom. Nem volt pindurka, de pont jó volt. A célnak megfelelt, így bármikor mehettem az erdőbe is és nem kellett attól tartanom, hogy valahova ruhát kell raknom. Dühösen túrtam a hajamba és szinte villámokat szórtak a szemeim, miközben őt figyeltem. Szavaira az állkapcsom megfeszült, s kicsit előre is dőltem, mint aki támadni készül. – Ebben nem kételkedem, de ne felejtsd el, hogy én nem a cuki farkas vagyok A Piroska című meséből. – mondtam neki komolyan és érezhette, hogy nem vagyok annyira veszélytelen, mint gondolja. Nem csak egy oldalam van már, hanem kettő is. S ha nagyon felhúz, akkor nem kizárt, hogy ő fogja legközelebb megtapasztalni a rosszabbik énemet. Az újabb szavaira csak megforgattam a szemeimet és egy morgás hagyta el az ajkaimat és inkább hallatszott farkas morgásnak, mintsem emberinek. Nem féltem tőle, inkább neki kellett volna tartania tőlem, de egy tény, hogy eme szövegével egyre inkább kezdett idegesíteni. Mintha beakadt volna nála a lemez, s nem bírna mást mondani. Egy dolgot mondtam, hogy bökje ki mit akar, s akkor legalább végre mindenki mehetne oda, ahova akar, de egy biztos, hogy kifelé a lakásomból. – Raven, nem mondom még egyszer. Mond el, mi a francot akarsz, mert ha még egyszer elismétled ezt a hülyeséget, esküszöm, hogy kiraklak és soha többé nem találsz vissza! – érezhette a hangomon, hogy nem viccelek, hanem komolyan gondolom azt, amit mondok. Nem akartam még egyszer azt hallani, hogy nem tenném meg vele. Lehet, hogy türelmesebb vagyok vele, mint bárki mással, de azt neki is tudnia kell, hogy ez a türelem egyszer elfogy, és akkor tényleg magára marad.
A tettei elárulják azt, hogy valami nincs rendben, mire kíváncsian fordítom felé a fejemet. Fürkészem őt, s próbálom megfejteni, hogy vajon mi is történhetett azzal a némberrel. Szerettem azt a nőt, aki velem szemben van, segíthettem volna neki, de ő inkább másra bízta az életét és elhitette mindenkivel, hogy meghalt. Ohh, pici Raven mibe keveredtél?! Szavaira felvonom a szemöldökömet, majd hanyagul dőlök hátra a székemben. – Akkor fussunk neki még egyszer. Vagy elmondod, vagy kiszedem belőled! Te választasz, de előbbivel jobban jársz! – s még a kézmozdulatommal is kifejeztem, hogy jobb lenne, ha neki állna beszélni, mert ha nem tette, akkor egyszerű bűbáj és dalolni fog, mint a pacsirta madár, de valószínűleg nem lesz fájdalommentes, de még ez se érdekelt.




38
©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 23, 2016 9:28 pm
Ugrás egy másik oldalra

raven & dorian
Nem értettem, hogy miért zavartam őt ennyire, hogy miért akarta, hogy távol maradjak. Sosem volt egyszerű eset. Az egyik pillanatban még maga mellett akart tudni a következőben pedig már a lehető legtávolabb akart lenni tőlem. Ez nem változott, de most mégis, mintha állandóan távol akarna lenni tőlem. Mondjuk ebben a közeledben akarok lenni, most pedig távol dologban elég jól kijöttünk egymással. Mármint mindig megértettük, ha a másik távolságot akart, még akkor is, ha teljesen váratlanul érte a helyzet a másikat. De most nem értettem ezt a folyamatos ellenségeskedést, mert nem hiszem, hogy én ezt megérdemeltem volna. Megértem, hogy tovább lépett az életével és megváltozott és lehet, hogy veszélyesebb is lett, de sosem voltam én sem egy angyal, aki törékeny volt, mint egy porcelán. Talán régebben még én magam jelentettem rá veszélyt. Most fordult a kocka.
Én pedig tudod jól, hogy nem vagyok egy törékeny Piroska, úgyhogy már igazán leállhatnál azzal, hogy magasabb rendűnek érzed magad. Mert egyáltalán nem vagy az. Volt már szerencsém nagyobb falathoz is. – Az utóbbi időben már csak természetfeletti megbízásaim vannak. Fura módon nem mernek szembe nézni valakivel, ha már van egy kis előnyük. Hogy bizonyos részben halhatatlan, vagy éppenséggel, hogy valami megmagyarázhatatlan erő folyik az ereikben. Amíg élek azt hiszem utálni fogom a boszorkányokat. Mármint.. Képesek egy alkut kötni veled, amely elméletben segít rajtad, mégis csak sokkal nagyobb árat fizetsz érte. Én a szabadságomat adtam oda azért, hogy lehessen normális jövőm. Amikor pedig nem volt rám szüksége úgy helyezett félre, mintha ez lenne a legtermészetesebb. Egy bábú vagyok az ő életének a sakktábláján. Semmi több. Akkor használ fel, amikor neki kedve tartja. Az egyetlen saját akaratom abban merül ki, hogy néha én magam is választhatok áldozatot. Hogy dolgozhatom másnak is, aki nem akarja minden egyes tettemet és gondolatomat irányítani, mintha ez annyira természetes lenne.
Nem örülök annak, hogy felhozta az én drágalátos barátnőmet. Az én szememben sokkal inkább úgy szerepel, mint maga az ördög, mert képes volt rávenni engem egy ilyen alkura, amivel mondhatni ténylegesen eladtam a lelkemet, mert nincs már olyan a számomra, hogy saját akarat. Nem én határozom meg, hogy mit akarok és, mit nem. A legrosszabb, hogy a nevét nem tudom a számra venni, hogy nem tudok kiabálni arról, hogy mennyire unom ezt a tehetetlenséget. Egyszer sikerült Ryan-nek, de idővel ő maga is hátat fordított nekem. Akkor mégis, miért erőlködjek? Bár talán nem hitte el az egészet. Hiszen mégis csak megöltem. Ezt pedig nem bocsájtja meg senki sem túl könnyedén. – Mit nem értesz azon, hogy nem beszélhetek róla? Fizikailag képtelen vagyok.. Hiba volt idejönnöm.. – Beletúrok a hajamba és felpattanok a kanapéról. Tudom, hogy képes lenne ártani nekem azért, hogy kiszedje belőlem. Ha elhinném, hogy segítene valamit is, akkor még azt mondanám, hogy megpróbálom. Hogy kiállom a fájdalmat, mert a fizikai fájdalom számomra már egybeolvadt a szürke hétköznapokkal. Természetessé vált. Ezért sem félek attól, hogy bánt. Mert, ha bánt is jobban fájna az emléke annak, hogy képes volt kezet emelni rám valamilyen formában, mintsem a tényleges fizikai fájdalom. Egem úgy már nem tud bántani. Fizikailag immúnissá váltam.

iiimádtam. 40 ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 24, 2016 4:06 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my butterfly
Megtanultam az élettől, hogy miként ne ragaszkodjak senkitől se, hogy miként ne mutassam ki a világnak azt, ha valaki fontos, vagy esetleg kényes témába sétált bele. Egyszerűen csak én voltam a tuskó, akivel semmit se lehet igazán megbeszélni, legalábbis sokak szerint, de nem is érdekelt. Nem akartam lelkizni. S Raven közelsége jó volt, de magam miatt és az ellenségeim miatt is tudtam jól, hogy az lesz mindenkinek a jobb, ha távol marad tőlem. Ez nem olyan, mint régen volt, hogy néha együtt, néha meg távol egymástól, míg végül be nem játszotta a feldobtam a pacskert dolgot. Eme gondolatra még fel is mordultam és picit meg is repedt a kezemben lévő üveg, hiszen ezért túlzottan is nehezteltem rá. Az ember nem hiteti el a kedvesével azt, hogy meghalt és nem volt rá nyomos oka, bármit is gondolja.
A szavait érdeklődve hallgattam, majd egy gúnyos nevetés hagyta el az ajkaimat. Újra meghúztam az üveget, majd megtöröltem a számat és kicsit előrébb dőltem. Onnét figyeltem őt, ahogyan egy prédára vadászó fenevad tenné.
- Ebben igazad van, ezért is kellene felemelned a seggedet és élni a saját életed, hiszen te magad is most vallottad be, hogy nem kell téged félteni, így nem kell itt dekkolnod. Élheted az életed, biztos vagyok abban, hogy könnyedén szereznél meg bárkit… - rántom meg a vállaimat, mintha ez a dolog nem is számítana, pedig nagyon is számít. S tudom, ha valakivel csak úgy ágyba bújna, akkor az a következő estén már az erdőben ébredne egy farkassal az arcában. Megteremtem én a saját kis horror meséimet, filmjeimet. Nem kell nekem ahhoz semmit se nézem. Tudom, hogy milyen az, amikor rettegnek és még a lelkiismeretemmel se kell szembenéznem, hiszen azt akkor elveszítettem, amikor elhagyott. Valami megmarad, míg más dolgot az emberek egyszerűen kitépnek belőlünk a távozásunkkal. Ilyet élet, nem kell ezt túl reagálni.
Hamarosan pedig már a drága boszorka van terítéken. Még mindig szívesen megharapdálnám, és szép lassan hámoznám le a bőrét, hogy halljam a sikolyait, miközben tehetetlenül vergődik a pokol poklában. Kegyetlen vagyok? Igen! Beteg elme? Nem tagadom, de ennyi idő után szerintem ez nem csoda, meg mindenkinek vannak ellenségei, ki kedvesebben, ki kegyetlenebbül bánna el velük. Kíváncsian fürkészem őt, majd próbálom rávenni arra őt, hogy ne hallgasson el. Mondja már a mai esti mesét, ha már váratlanul és hívatlanul újra betoppant az életembe, s még a lakásomba is. Pedig csöppet se tűnt vészhelyzetnek az egész.
- Ohh, szóval bűbáj alatt állsz. Miért nem ezzel kezdted? – kérdezem tőle bosszúsan, majd a következő pillanatban, amikor feláll és indulásra készen állna az üveg milliónyi darabra hull a kezem között a benne lévő sör pedig egyszerűen a padlóra folyik. Az ajtó zárja hangosan kattan és a következő pillanatban már előtte állok, a falhoz szorítom őt. – Mit akarsz tőlem Raven? Elhiteted velem, hogy meghaltál, majd előbukkansz és elhinted, hogy az ördöggel kötöttél alkut, ki tudja miért… S mi van akkor, ha én vagyok a következő fizetség? – kérdezem tőle fölé tornyosulva, majd a kezeimet a feje mellett támasztom neki a falnak. Úgy figyelem őt, majd mielőtt mondhatna bármit is, mint egy kiéhezett hiéna csapok le ajkaira. Túl régóta vártam már erre. Nem tarthat sokáig, hiszen a mámorító dolgok mindig rövid ideig tartanak. Sietve szakadok el tőle, öklömmel a falba csapok mellette. – Előbb vagy utóbb felelned kell, mert nem sétálhatsz csak úgy be, vagy éppen ki… Nem, ehhez nincs jogod! – mondtam neki csöppet se kedvesen és viccelődve.




38
©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 25, 2016 8:08 am
Ugrás egy másik oldalra
Lezárt játék!
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Mr. Burkhardt lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Dex lakása
» Leo lakása
» Eva lakása
» Christopher lakása
» Crystal lakása

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •