A hozzászólást Rivaille Burke összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 21, 2017 4:04 pm-kor.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Jan. 21, 2017 4:00 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Zoey ▲ Levi
,,Áldozat nélkül nincs gyilkosság."
Szinte futó tűzként terjedt, egyik csapzó szájról a másikra, a Baltimore-i diák esete. Az újságok szokás szerint a felnagyított tényekkel borzasztották el az embert, így kora reggel. Míg a Tv-ben a hiteles rövid sztorival számoltak be. Az esetről, ami minden halandót egy kissé megrendített silány unalmas életéből. Íme az újság címlapja, ami most a kezemben van: "Kannibalizmus Baltimor-ban!" Micsoda figyelemkeltő hazugság! De én sem voltam kivétel...én is ugyanúgy megvettem ezt az újságot. Ahogy bárki más is ha ilyen főcímet talál a lap előlapján. Természetesen engem is ritka mód érdekelt mit hoz le a pletyka rovat, hogy milyen kitalált hülyeséget hoznak ki ebből. De aztán...kellemesen csalódtam! Nos inkább az kellemes számomra, hogy nem kannibálról van szó...hanem egy rokonszenves fajtársról. Az ember pedig szegényes fantáziájából kannibálhoz hasonlította a magamfajtákat. Ekkora barmokat! Mindenesetre nem voltam túl tárgyilagos az esetben...ugyanis ma, szerencsémre, helyszínelést kért a rendőrség tőlem. Noh meg gondos eltakarítást, mielőtt még a média hiénák lencsevégre kapják a hányingert keltő látványt. Nem kellett sokat furikáznom a taxi sofőrrel, aki teljes véletlenszerűségből megosztotta véleményét az gyilkos incidensről. "Isten provokatív!" Mondta lazán megállapítva, mintha az élet nagy igazsága lett volna. Mérföldekkel távol állt az igazságtól...de ha elmondanám, hogy valójában egy vámpír ölte meg tulajdon apját, kettőnk közül ki lenne boldogabb? Én? Mert lelepleztem saját fajtámat? Nah ne viccelődjünk már! Ő pedig végképp boldogtalan maradna egy életre, márha beveszi. De nem fogja! Épp ezért boldog a tudatlanság. Mikor a kocsiajtó becsapódással tér vissza gyári helyére, egyenesen a halottkém fut elémbe. - Kérlek ne vádolj késéssel! A halottnak úgyis mindegy, nem? - fogadom morbid találós kérdésemmel. De 3 éves együttműködés után még mindig kilátástalanok az esélyeim hogy egyszer is mosolyra fakasszam. Ő inkább tesz úgy mintha meg se hallotta volna, és belekezd a felvázolásba. - Hát...úgy néz ki 2 és fél liter vér van szabadon a fürdőben... - Fürdőben? - kérdezek vissza hirtelen, teljes csalódottsággal a képemen. - Igen a fürdőben. Miért olyan furcsa ez? - Köztünk szólva, te sem gondoltad volna hogy a fürdőben történik mindez, ugye? Te is valami nagyobb, tágasabb helységre gondoltál. Vagy nem? - Ki fantáziál ilyenkor a helységről? A gyilkosság a lényeg, Rivaille!! - meggyőzése ellenére én mégmindig sután vezettem fel a szemöldökömet az esetre. Micsoda pipogya vámpír ez! Még a kockázat esélyét sem adjam meg...hanem gyors és kockázat mentesen a wc-n ülve öli meg. Akkor nagyon friss vámpír lehet. Mondhatni koraszülött! - Jól van...mutasd meg a fürdőt! - öltöm magamra hirtelen a komoly és hideg álarcot a kollégám előtt. Miután szemlencsevégre kapom a házat, és megörökítem a memóriámban minden egyes zeg-zúgot. Ahhoz képest, hogy hárman éltek itt, eléggé szűkös a hely. Az építész fantáziája is a padlót súrolhatta. Egy ilyen porfészekben szinte esélytelen lenne menekülőre fogni. De ez csak az én véleményem. A halott kém, akit 3 évnyi közös munka után továbbra sem tudok a nevén nevezni, fölvezetett az emeletre, majd úgy nyitott ajtót előttem, mintha egyedül én tudnám elviselni a bennlátottakat. Azt hinné az ember, halott kém révén megbarátkozott a hullák látványával. De a kollégatársam roppant mód gyenge idegzetű volt. Akkor minek helyezkedett el ebben a szakmában? Gyakran teszem fel ezt a kérdést magam is. Igen, igaza van. Engem nem riasztott el egy fekete kukás zsákba tekert halott látványa. Mi több elsőre egy sushira asszociáltam. Részben a hidegvérem annak köszönhető, hogy vámpír vagyok. S vámpírnak igazán közeli vacsorája barátja a halott. Miközben a körülményeket vizslattam, késztetően beleszippantottam az atmoszférába. A vérillata által úgy lőttem be a célszemélyeket mint egy agresszív program a kártékony vírusokat. De ez az illat olyan összehasonlíthatatlan volt a számomra...ember vér kétségtelen, de hordozott valamiféle külön esszenciát, amit nem tudtam szavakba foglalni. - Ömm...nem akarlak sürgetni, de lehetőleg 20 percen belül végezned kell a takarítással! - Miféle barom köt határidőhöz? Talán a rendőrfőnök? - felháborodottan fordulok vele szembe. Mekkora tiszttelenség, hogy a legmocskosabb munka után - amit gyakorlatilag egyedül végzek - még van pofájuk sürgetni, minthacsak egy nyavalyás házi feladat lenne! - Nem. A nyomozókat rendelték ki ide, mert egy szemtanú szeretne vallomást tenni. - Ahh..vagyúgy, értem. - törődöm bele, hogy véres foglalkozásom ellenére engem is annyira becsülnek meg mint egy hentest. A halott kémnek egy távozásra szólító kézlegyintést adok, mert mára hanyagolni akarom a káromkodásokat. Miután magamra hagy, a praktikus fekete adidas táskámból előhúzom a megkövetelt, fehér zubbonyt. Még véletlenül sem fekete maskarát adnak arra, aki vérben turkál...nem, hadd látszódjon az egész munkafolyamat a ruháján! Ez a megszokott munkálat, rutinos dolgozó lévén, leggyorsabban 30 percet vesz igénybe. Mindaddig még az utolsó vércsepp is eltűnik a fehér mosdókagylóról. Igen, én ezt művelem minden hétköznap 8 órájában. Mint mondjak, nincs egyetlen szabadnapom sem...mert halottak minden napra kijutnak nekem. Leöltöm a véres munkaruhámat és a táskám mélyére gyúrom be őket. Az lesz az első hazaérésem pillanatában, hogy táskástul bedobom a mosógépbe. Hiába, hogy tulajdonképpen vérivó vagyok, nem bírom ha más "mocskossága" beteríti a cuccaimat. Én nem vagyok olyan igénytelen! - Kész vagy Levi? - jön a hangos számonkérés a földszintről, amire szótlan de elégedett sóhajt adok. Utálom ha sietettnek! Elhagyom a szó szoros értelemben vett vér-fürdőt, immáron szép tiszta csomagolásban, ahogy azt megköveteli a finnyás nyomozók érzetét. Lemegyek a lépcsőn s rögtön egy lány képével ütközöm. Azzal a tudattal torpanok meg a lépcsősoron. - Ő a szemtanú, Zoey Cullen! Önnek pedig hadd mutassam be a Rivaille Burket! -
a háromszög kapcsolatteremtőjét készségesen elfoglalva mutatott be minket egymásnak a halott kém, noha ilyen esetekben, jobb a "soha viszontlátásba,, bízni. De az illem már csak illem, én pedig etikett tudóan nyújtom felé a fehér, gumikesztyűbe burkolt kezemet.
Baltimore nem a vámpírtámadásokról híres. Mostanában mégis feltűnően sok a megoldatlan "kannibál" sztori errefelé. Ez pedig kétségkívül aggasztó. Éreztem, hogy ide kell utaznom, és intézkednem. Csak azt nem sejtettem, hogy ekkora bajba keveredem ezáltal. Azt hiszem, ilyenkor szokták mondani, hogy "amikor reggel felkeltem, nem gondoltam volna, hogy ennyire elcsesződik a napom"...és mégis. Hosszú hetek alatt sikerült lenyomoznom az itt garázdálkodó vérszívó nyomait, aki először egy sikátorban végzett az áldozatával, aztán kicsit felbátorodva egy szupermarket bejáratától nem messze, majd jött egy diák...most pedig már a lakónegyedben kóricált. Nem, ezt nem hagyhattam. Ami a leginkább böki a csőrömet, az tényleg az, hogy ebben a városban eddig nem volt jel természetfelettire, és rohadt idegesítő, hogy sehol nem élhetnek nyugodtan az emberek. Tennem kell ez ellen, elvégre ez a dolgom. Ideje visszaterelnem a gondolataimat a lényegesebb mederbe, hiszen elképesztő gyorsasággal leszek kénytelen kitalálni valami hihető sztorit. Nekem eszemben sem volt vallomást tenni, de természetesen nem sikerült időben lelépnem innen, azt pedig mégsem mondhattam, hogy...szóval az igazat nem közölhettem. Ki kell másznom ebből a bajból, mégpedig villámsebességgel. - Elnézést, de mikor érkeznek meg a nyomozók? Szeretnék végre vallomást tenni, hogy elmehessek erről a nyomasztó helyről. - Nyomasztó a fenéket! Hozzá vagyok szokva. De valamit mondanom kellett, hiszen egy normális szemtanú szerintem nem ücsörög alap-pulzusszámmal egy vérfürdő kellős közepén. Oké, most már valóban nem mismásolhatom el a dolgokat, pörgetnem kell az agyam, mert eddig csak és kizárólag röhejes ötletek ugrottak be. Nem vagyok valami kreatív, és még mindig alig hiszem el, hogy ekkora katyvaszba keveredtem. Sosem történt még ilyen velem. De persze muszáj megjátszanom, hogy készségesen a rendelkezésükre állok, hogy segíthessek. Minden erőmre szükségem van ahhoz, hogy hitelesen tálaljam az egészet. Nem véletlen, hogy sosem készültem színésznőnek. Az improvizáció csak közelharcban működik nálam. Valamit motyogott a kérdésemre a halottkém, de miért is figyeltem volna oda rá? Tehát...azt semmiképp nem mesélhetem el, hogy akkor érkeztem meg a helyszínre, amikor már menthetetlen volt a szerencsétlen srác. Ez a vámpír alaposan feladta a leckét, a karom még meg is sérült a dulakodás közben - mázli, hogy pulcsi van rajtam -, de végül sikerült kinyírnom. Remélem, nincs több vérre áhítozó baromarc Baltimore-ban, mert szeretnék végre odébbállni innen. Pláne ezután, ha sikerül innen lelépnem anélkül, hogy teszem azt, engem csuknának le. A vámpír testét sikerült elrejtenem jó pár méterre innen. Este ástam volna el, de hát ugyebár fülön csíptek, amikor a kocsim felé igyekeztem. Miért ért ide ilyen gyorsan ez a halottkém? Remélem, azért senki nem tervez terepszemlére indulni. Mert azt nem tudom, hogyan fogom megmagyarázni. Egyelőre annyit mondtam, hogy épp erre jártam. Ez még igaz is. Rohadtul fáj ez a vágás, basszus...de amíg nem csöpög a pulcsimról vér, nincs nagy gáz. Hirtelen léptek zaját hallom a lépcsőfeljáró felől. A halottkém bemutatja az idegent, én pedig halványan elmosolyodom és felé nyújtom a kezem. Zoey, próbálj már meg ijedt szemtanúnak tűnni, mert ez így túl feltűnő. - Elnézést, nem értettem tisztán a nevét. Bocsánat, csak...még mindig olyan szürreális ez az egész. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen borzalmasan alakul a napom. - Hihetetlen, hogy milyen őszinte tudok lenni még ebben a szorult helyzetben is. Sebaj, megoldom. Este pedig végleg megszabadulok a vámpír hullájától. Sima ügy. Akkor mégis miért érzem ezt a minimális pánikot? Mindenesetre az imént megjelent fiatalember felettébb érdekesnek tűnik. Nem szoktam tévedni ilyen esetekben. Szerintem ezúttal sem hagy cserben a megérzésem.
note: bocsi, hogy csak most..:$ ^^ | music: - | word: ×××
Kezdőlap
