|
Kősivatag (N.O határán kívül) | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Ápr. 02, 2017 10:13 am | |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Ápr. 02, 2017 10:25 am | (Leslie és Chriest lakása)
Okos döntés volt a lakókocsi. Én aztán tényleg ismerem a sivatagot, és még a New Orleans éghajlati övében sem fogunk megsülni itt éjjel. Tapasztaltam már elégszer, mire képes a sötétség ezen a földön, ahol éjjelente nincsenek emberek, csak a kövek és a csillagok uralják birodalmukat. A városból kiérve egyre gyorsabban hajtok, mintha így hajszolnám, vagy akarnám minél gyorsabben elérni a gyerekkori élményeket, mígnem járatlan utakra tévedünk. Legalábbis többé-kevésbé. A főút maga is kihalt a nap ezen időszakában ,csak néha húz el mellettünk egy-egy kamion, mígnem aztán lefordulok a főútról is, egyenesen a semmibe. Csak akkor állok meg, mikor már nem látni semmiféle mesterséges fényt, és amikor az utokon elzúgó hatalmas teherszállítók lármáját sem hallani el hozzánk. Akkor leállítom a motort, és olyan csend szakad ránk, amit már én is rég hallottam - Les talán pedig még soha. - Megérkeztünk - mondom vidáman, és sóvárgó várakozással a hangomban. Alig várom, hogy meglássa a csodát, amiről beszéltem, és kíváncsi vagyok, mit szól majd hozzá. - Nemsokára kipakolunk, de előbb mutatni szeretnék neked valamit - szállok ki az ülésből, ahogy Les is, és megfogom a kezét, míg levezetem a lakóautó néhány lépcsőjén. - Azt mondtam, szeretnék neked megadni mindent, amire csak képes vagyok. Nem vagyok gazdag, nem tudlak aranyba és gyémántba borítani, bármennyire is szeretnélek. De tudok olyat adni, ami nem fog elveszni, nem fog tönkremenni, ami nem tűnik majd el... legfeljebb akkor, ha akarod - lépünk aztán ki a köves talajra. A látóhatáron csupán néhány fölénk magasodó hegy, és fa, meg kaktusz fekete körvonalát látni, kabócák húzzák éjszakai dalukat, egyszer-kétszer bagoly huhog valahol vadászat közben. Az éjszaka semmi mással össze nem téveszthető neszei ezek. Teszünk néhány métert, és hogy a kocsi motorja is leállít, lámpái sem világítanak, szinte tényleg teljes sötétség vesz minket körbe, csupán a Hold fénye ad némi világosságot a színtérnek, legalább annyira, hogy lássuk egymás körvonalát. Les háta mögé kerülök, két karommal átfogom hasát, ajkam közvetlenül a füle mellé kerül. - Készen állsz rá, hogy lásd a csodát? - suttogom halkan, mintha csak egy hangosabb szó is megtörhetné a természet varázsát. -Nézz fel az égre - teszem hozzá, majd elhallgatok, és ahogy arca felfelé emelkedik, szorongva várom a reakcióját. |
| | |
|
A poszt írója ♛ Leslie Elizabeth Shay Elküldésének ideje ♛Vas. Ápr. 02, 2017 11:47 am | Kíváncsian fürkészem a számomra kicsit ismeretlen tájat. A városokhoz képest, amikben jártam, itt egyre kihaltabb lesz minden. Egy-két utca széli bár, motel fénye még egy ideig kísér minket, végül minden eltűnik és csak mi maradunk és az országút. Kicsit lejjebb húzom az ablakot, a friss, kissé hűvös, de annál tisztább levegőbe szimatolok és lehunyt szemmel élvezem, ahogy arcomba csap. Ahogy megállunk, kíváncsi mosollyal fürkészem az izgatott arcot, majd kipattanok a lakókocsiból, elfogadva a felém nyújtott kezet. -Áh, szóval most jön az a rész, ahol elcsalsz valami eldugott helye és évek múltán a csontjaimra egy erre járó idegen fog rátalálni?-vonom fel szemöldököm, de látszik rajtam, hogy csak viccelek, tudom, hogy nem bántana. Nem reagálok mást szavaira, követem csendesen, mozgása még az árnyékos, sötét éjszakában is elárulja számomra, hogy boldog és izgatott. Megáll és én is megállok. A kaktuszok körvonala, a távoli hegyek sejtelmes árnyékai, a baglyok huhogása, megnyugtató még akkor is, ha idegen. A bennem lévő farkas és boszorkány is biztonságot érez. A természet...az otthon. Mögém lép, érintésétől megborzongok, ujjaim a derekam ölelő kezekre siklanak. Lehunyom szemem, veszek egy mély levegőt, ahogy fülembe suttog, majd bólintva nyitom ki szemem és emelem tekintetem a magasba. A messzeség hirtelen beszippant. A csillagok fénye éles, megannyi csillagkép egyszerre rajzolódik ki szemem előtt, fényükkel megbabonázva. -Ez gyönyörű....-suttogom, szorosabban mellkasához simulva, egyik kezem tarkójára siklik, gyengéden simogatva forró bőrét.-Még többet is adsz, mit, amit megérdemlek.-mosolyodom el, a csillagok fényével próbálok betelni, de szinte lehetetlennek érzem ezt a küldetést. Hirtelen a múltam minden apró részlete felelevenedik bennem, és úgy érzem, ha máskor nem sikerült, most mindent el tudok engedni, kérdés és kérés nélkül. Lassan megfordulok, és tekintetem a csillagokról arcára vezetem. -Tele vagy meglepetésekkel. Még mindig.-jegyzem meg sokadjára is, és akaratlan összehasonlítom azzal a férfival, akit megismertem és akivé vált. A hosszú változás, ahogy megnyílt előttem... eddig is azt szerettem volna, ha én is ilyen könnyen tudnék mindent megosztani vele. És talán menni is fog még jobban, mint ahogy eddig ment.
|
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Ápr. 02, 2017 4:47 pm | Les csipkelődésére csak megforgatom a szemem, persze én ugyanúgy nem veszem a dolgot komolyan, ahogy ő sem. - Hát hogyne - dünnyögöm. - Pont itt akarlak megölni és elásni. Tekintve, hogy képes vagy a párnát és egyéb dolgokat a fejemhez vágni ennél kevesebbért is, most szerintem a fél hegyet dobálnád rám, még mielőtt csak megmozdulnék - jegyzem meg egy oldalpillantás kíséretében, de jól szórakozom a feltételezésén, azt le sem tagadhatnám. Mikor aztán végre megérkezünk, és kiszállunk, Les híven követi az utasításaimat, és ahogy karjaimba simul, pontosan és tökéletesen érzem, hogyan akad el a lélegzete néhány pillanatra a látványnak köszönhetően. Igen, ezen nem csodálkozom. Én is így álmélkodtam, mikor első alkalommal szembesültem a természet ezen csodájával. - Bár adhatnék neked többet is - sóhajtok. - De a lehetőségeimhez mérten azért igyekszem - mondom boldogan, ahogy a tarkómat simogatja. - Hát, azért gondolom, az ilyesféle meglepetések nyilván jobban tetszenek, mint azok, amikben egyszer-kétszer már volt részed velem kapcsolatban - mosolygok, aztán elengedem Les-t, és magam felé fordítom. - Akkor kiosztom a feladatokat. Hozd ki a kaját a lakókocsiból. Na meg azt a pár üveg sort, amit a hűtőbe rejtettem - hunyorgok. - Én meg hozom a bekészített fát, és megrakom a tábortüzet. Ma megmutatom neked, milyen az igazi szabad tűzön sütés, Wolfswood módra. Talán ezúttal sem riasztalak el a szakácsművészetemmel - irányítom Les-t a lakókocsi felé, és nem telik húsz percbe se, hogy a tábortűz lobogó lángjai megvilágítsák néhány méter sugarú körben a földet körülöttünk. Míg Les a környezetbe belefeledkezve üldögél a tűz mellett, én gyorsan megragadom a kis méretű ásót, és tíz perc alatt körbkerítem magunkat egy keskeny, kiásott sávval, a tűz által megvilágított terület határán. - Most már tökéletes - dobom vissza az ásót a lakókocsi alján lévő apró csomagtartóba. - A sivatagban néha előfordulnak skorpiók is. De így már biztonságban leszünk. Ezt is megtanultam már, hidd el - ülök le Les mellé, majd átfogom a vállát. - Nemsokára ehetünk, ha gondolod - nézek bele a szemeibe, amiket most kék helyett vörösre varázsol a tábortűz. - Remélem, eddig tetszik neked a program. Itt egy kicsit tényleg, igazán szabadok lehetünk... és itt tényleg nincs senki más, csak te én. Nincs munka, nincsenek gondok... csak ketten. |
| | |
|
A poszt írója ♛ Leslie Elizabeth Shay Elküldésének ideje ♛Vas. Ápr. 02, 2017 6:27 pm | Ölelésébe burkolózva nézek fel a csillagos égre, legalábbis azt hiszem, hogy ezt teszem. Az, amit eddig csillagos égnek mertem nevezni, a felettem lévő égre nézve egy kicsinyítő jelző is lehetne. Ezernyi meg egy világító pont rajzolódik ki előttem, és mintha minden erőm elszívná, ami eddig bármi iránt kételkedést mutatott volna... egyszerűen tökéletesnek látom az ég lilás-kékes színeit. -Nem, ez nem igaz. Nincs olyan, hogy jobban. Nekem mindegyik egyszerre kedves és kedvenc.-ellenkezem kicsit.-Bár a titkos top lista első öt helyének egyikére ez került.-pontosítok, ezzel eleresztve egy apró titkot, amit inkább magamnak tartogattam, és magamban rendezgettem a dolgokat. Tény, ezt a látványt eddig csak egy közös élmény múlta csak felül. Az pedig nem nehéz kitalálni, hogy mi is volt. -Rendben, intézkedem.-fogadom el a rám osztott feladatot és engedelmesen leterítem a plédet, kihordom a söröket és a kaját, majd én is helyet foglalok, hol őt nézve, hol a csillagokat. Elgondolkodom, elmerengek, míg végül mellém nem huppan, némi ásást követően. -Tudod, hogy ezekben a dolgokban teljesen rád bízom magam.-emelem meg kezeim, hogy eszem ágában sem volt ellent mondani a kitapasztalt módszereknek. -Tetszik... nagyon is tetszik.-mosolygok rá, majd felkapom az egyik sört és a kezébe nyomom, végül a sajátom is, amit ki is nyitok egy könnyed mozdulattal.-Fogalmam sincs, mikor csináltam utoljára ilyet. Három éve biztos, hogy eszedbe se jutott volna megkérni a kezem, sőt. De akkoriban szerettem a szabad ég alatt ücsörögni a motorom mellett. Sokszor meséltek különböző történeteket más farkasok. Amikor kiváltottam az átkom...-vonok vállat, tekintetem a tűz vöröslő lángjaira emelve.-Felnevelt az élet, és boszorkány voltam. Tizenévesen kiváltottam az átkom, és egy olyan világba csöppentem, amibe nem is biztos, hogy jó, hogy belecsöppentem. De míg addig utáltam, ami vagyok, aki vagyok... azok a történetek valamit megváltoztattak bennem. Tudom, lehet, hogy ez hülyeség, de most ugyan ezt érzem, amit akkor. Hogy egy kicsit mássá válok, hogy kapok valami pluszt és ezt tőled kapom. Azt, hogy boldog vagyok, hogy biztonságot érzek... dolgokat, amiket igazán sosem éreztem és még olykor most is meglepődöm, mi mindenre képes a szerelem. Na meg a házasság.-nézek a tűzben csillogó gyűrűmre, s végül elfojtott nevetéssel kortyolok bele a sörbe. -Na gyerünk, farkas éhes vagyok. Hol van az a híres szakácsművészet.-terelem el a szót, és ez nyilván arcomon is látszik, még akkor is, ha kíváncsiság, boldogság és egy jó adag szerelem az, amivel szembetalálkozhat, ha rám néz.
|
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Hétf. Ápr. 03, 2017 6:20 pm | - Á, szóval toplistázva vagyok? - csúszik fel a szemöldököm meglepetten, mert erre tényleg nem számítottam. - Na és halljuk... melyik tettem áll a listád élén? Amikor elvettelek... amikor szeretkezem veled... vagy amikor jó alaposan felhúzlak? - nevetek halkan és röviden mikor meglátod erre Les milyen pillantással jutalmaz. Aztán a válasz el is terelődik valamerre útközben, míg kihordjuk a cuccokat a lakóautóból. Míg én körbeásom a helyünket, Les kiteríti a pokrócot, és szemmel láthatóan a csillagos ég látványába belefeledkezve nézi a sötét eget. Aztán mikor biztonságossá teszem a tűz környékét, lehuppanok Les mellé, és míg hallgatom néma csendben a szavait, felszúrom az apró kolbászok garmadát a nyársakra, és az egyiket Les kezébe nyomom. A tűz gyorsan már erőre kapott, és a narancsos lángok megvilágítják mindkettőnk arcát. - Nem tudom, mi okozza az ilyesféle érzéseket - mondom aztán elgondolkodva, míg a nyársat a lángokba tartom. - Talán valami régi, ősi ösztön ez. A természet szava, ami mindig így hív miket, még a civilizáción keresztül is. Valami ősi húrt mozdít meg az emberben. Olyan a természet, mint amikor öreg barátunk kedvenc fotelünkbe telepedik, pipára gyújt, s egész délután arról mesél, merre járt, mit csinált, amióta nem láttuk egymást - ráncolom a homlokomat. - Nem emlékszem, én hány éves voltam, mikor először vertünk tábort a sivatagban. Talán olyan 8 vagy 9 lehettem. Akkoriban Arizónában vándorolgattunk városról városra. Épp nem egy túl jó periódusban voltunk. Nagybátyámnak volt némi időleges munkája, de annyi pénzt nem kapott érte, hogy kibéreljünk valami motelszobát. Hát a sivatagban tanyáztunk egy ideig. Tábortűzön sütöttük a vacsorát, és egy közeli forrásból hordtuk a fizet. Nem volt könnyű élet, de esténként, mikor besötétedett, és nagybátyám a vacsorát csinálta a tűz mellett, én kissé távolabb leheveredtem a földre, és a csillagokat bámultam. És akkor már nem érdekelt semmiféle nélkülözés, vagy az éhség... mert ez a szépség, amit akkor megtaláltam, kárpótolt mindenért. Vannak, akik alkoholba vagy drogmámorba menekülnek a sors elől. Én a természet csodáiba menekültem - mosolygok rá Les-re. - Állíts le légy szíves, mert a végén még úgy mesélek neked, mint valami ósdi, csöpögős regényben - kotrom a kolbászokat a nyársról egy tányérba.
|
| | |
|
A poszt írója ♛ Leslie Elizabeth Shay Elküldésének ideje ♛Hétf. Ápr. 03, 2017 6:43 pm | A kezembe nyomott fadarabot, végén a kolbászkával, gyakorlott mozdulattal tartom a tűz fölé. Gondolataim messze kalandoznak, és mikor övé is követik enyémeket, kíváncsian nézek rá, s hallgatom szavait. El-el mosolyodom, elképzelem, hogy milyen lehetett gyermekként, hogy mit érezhetett, s akaratlan közelebb bújok hozzá, míg a kezemben lévő fát a tűz fölött meg-meg forgatom a húst. Mikor aztán rám néz a tűz lángjaiból, rá mosolygok, s ahogy terelni akarja a szót, elnevetem magam. -Emlékszel, hányszor kértem, hogy mesélj valamit, mielőtt elalszom?-kérdezem, de a válasszal egyből folytatom is.-Akkor ilyenre gondoltam. És nem, nem fogom azt mondani, hogy fejezd be. Tetszik ez a történet. Ez az emléked.-nézek a tűz felé mély levegőt véve, és a percek alatt megsült kolbászt egy szelet kenyérre fektetem. -Ha romantikus csöpögős dolgot akarsz hallani...-harapok a kenyérbe, s ezzel együtt a kolbászba is.-Valahol, amikor te a csillagokat nézted, én is. Kiskoromban a nevelőszülők között ingázva volt egy hely a nevelőotthonban. Pontosabban egy fa. Mindig felmásztam pár ágon, nem túl magasra, de ahhoz eléggé, hogy a lombok között láthassam a csillagokat. Igaz, azok közel sem voltak olyanok, mint ezek.-mélázók, és folytatom a falatozást, a sörömből kortyolva egy keveset.-Na látod, ez csöpögős volt.-nevetem el magam, és meglep, hogy erről az időről hirtelen milyen könnyen beszélek. Pedig ha van idő, amiről nem szoktam, az az, amit a utolsó és a többi család között ingázva töltöttem. Kevés emlékem volt ezekről az időkről és nem is kifejezetten kellemesek voltak azok, amik akadtak.
|
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Kedd Ápr. 04, 2017 6:02 pm | - Ezek nem olyan mesék, amik azonnal az ember eszébe jutnak, ha valaki egy történetet kér - mondom csendesen. - Meg amúgy is: a kényelmes ágyban elmondani mindezt nem ugyanolyan, mintha a részesévé vált. Hiába meséltem volna a csillagos égről, mert ezt a látványt úgysem tudtad volna még elképzelni sem. Így legalább nem mese lesz belőle, hanem szép emlék - teszem hozzá, aztán elgondolkodva, félrebiccentett fejjel nézem Les-t. - Tudod, nyugodtan nevess ki, ha akarsz, de mi van, ha a csillagok választottak ki minket egymásnak? Látták onnan a magasságból, hogy van egy fiú, és egy lány, akik egyformán csodálják őket, mert valahol a maguk módján ők is hasonlítanak egymásra. Hát úgy fonták a sorsunkat, hogy nekünk találkoznunk kellett - kotrom le én is a kolbászokat a nyársról, de én nem fogok hozzá a falatozáshoz, hanem előveszem a mályvacukrokat, és nemsokára édes illat árasztja el a levegőt, és ropog a cukor burkolata, ahogy perzseli a tűz. - Egy biztos: gyerekként ez volt életem legszebb élménye. A legrosszabb meg, mikor megtudtam, hogy halott a nagybátyám - komorodom el néhány pillanatra, aztán egy fejrázással elűzöm a gondolatot. Nem akarok hangulatgyilkos lenni, és amúgy is, a múlt nem változik attól, ha kesergünk rajta. - Na akkor most te jössz. Mondd el, mi volt a legjobb, a legédesebb gyerekkori élményed? Mi az, amit még a halálos ágyadon is vissza tudsz idézni, mert örömmel fog eltölteni? - érdeklődöm. Hiába, hogy több mint egy éve ismerem, hiába, hogy a feleségem, egymás múltjának azért még mindig nem ismerjük minden egyes percét. |
| | |
|
A poszt írója ♛ Leslie Elizabeth Shay Elküldésének ideje ♛Kedd Ápr. 04, 2017 7:15 pm | Ebben igazat adtam neki, semmi kétség, hogy a képzelőerőm ehhez, ami felettünk tündököl, kevés lett volna. Így viszont még egy kedves emlékem lett, egy, ami egyedi és valahol reménykedtem is, hogy nem utoljára lesz ez a látvány előttem, még ha csak pár órára, vagy egy napra is. Elmerengek szavain, elmosolyodva, de csillogó szemekkel, tekintetem az égre vándorol. -Tudod, nem hittem a sorsban, viszont pont ezért nem nevetlek ki. Abban kételkedem, hogy a véletlen műve volt, hogy pont akkor léptél be a bárba, ültél le, s ültem le melléd. Szóval nem... el kell, hogy keserítselek, nem tarom kizártnak, hogy igazad van.-mosolygok elégedetten, hisz mi mást érezhetnék most? Boldog vagyok, még ha a viták hevesek is voltak, s olyankor meg tudtam volna fojtani. Elcsendesedik, mire lehajtom én is egy pillanatra fejem, s az utolsó falatot is eltüntetem, tekintetemmel követem a gyakorlott mozdulatokat, ahogy a mályvacukrot is feltűzi a nyársra. -Hmm...-gondolkodom el, aztán lehunyom egy pillanatra szemem, és őszintén elmosolyodom a képsoron, ami lejátszódik előttem.-Kettő is van. Az egyik, mikor ezt a nyakláncot kaptam. Már az elején kiszúrtad, hogy fontos nekem. A nevelőanyámtól kaptam, legalábbis attól, akit én a leginkább annak tartottam és tartok.-forgatom meg ujjaim között a kék köves medált.-Bár nem gyermekkori, de igencsak serdülő korban voltam, mikor nekem adta, nem sokkal az átkom kiváltása után. Ez az ő anyukájáé volt, a falkának egyfajta kabalaköve. Azt akarta, hogy én is egy legyek az övéi közül, hogy ne érezzem magam kívülállónak többé. Sikerült elérnie.-szorítom meg a medált, aztán tovább gondolkodom, előhalászva egy valóban gyerekkori emlékem. -A másik emlékem az első varázslatomhoz fűződik. i nem találod, mi volt az.-nézek rá, elnevetve magam.-A család, akiknél akkor éltem, boszorkányokból állt. Egyszer levágtam egy hisztit és azt hittem, hogy a boszorkányokat pont egy kulcsra zárt ajtó meg fogja állítani. Hát, nem így történt, így az egyik párnát egyenesen a tanárom képébe vágtam. Meglepődött, hogy magamtól, szavak kimondása nélkül ilyet tettem, de én is. Az ajtón átjutott, de egy hétig hallgattam, hogy mennyire haszontalan varázslattal kezdtem a boszi éveim. Azt hiszem már sejted, hogy miért szeretlek párnákkal püfölni.-nevetek jóízűen, aztán vállat vonva nyugtázom, hogy tulajdonképpen nem sok olyan emlékem van, amit szeretek vagy kiemelnék.-Sok olyan emlékem van, amit szeretek. De a gyerekkoromból sok dolog van, ami unalmas. Mikor négy fal között vártam, hogy valaki hazavigyen... nem a legjobb. Igazi emlékeket a motorosok között szereztem. És veled.-vonok ismét vállat és a lángok közé pillantok, tekintetemmel bűvölve a lángokat, aminek hála talán kicsit meg is változnak azok felvett alakjai, színei.
|
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Szer. Ápr. 05, 2017 5:16 pm | Jól esik, hogy nevet ki, hanem osztja a véleményemet. Még akkor is, ha az esetleg meglehetősen elrugaszkodik a valóságtól. Vagy hát ki tudja? Annyi minden van a világon, amit nem értünk. Miért ne lehetne akkor sors, szerelem, lehetne az egymásra találásunk akár a csillagok, vagy éppen Aphrodité istennő műve? Bárhogy is, boldog vagyok, hogy így alakult az életem. A sok nélkülözés, bántalom, mostoha körülmények után egymásra találtunk. Azt hiszem, ezen kívül nem számít semmi más. Aztán ahogy Les emlékeire terelődik a szó, az én tekintetem is a nyakában lógó láncra siklik. Mióta ismerem, még sosem vette le magáról, és most már meg is tudom érteni, miféle érzelmi szálak fűzik az ékszerhez. Olyasmi lehet az neki, mint nekem a lakóautó. Emlék, ami fontos és sokat ér. Szaporán tűzdelem az újabb és újabb mályvacukrokat a nyársra, csak akkor akad meg a mozdulatom, mikor szóba kerül Les élménye az első varázslatról. Nem tehetek róla, ahogy mesél, szinte filmszerűen jelennek meg szemem előtt a történtek, és ez olyan vicces számomra, hogy nemes egyszerűséggel hanyatt vágom magam a pokrócon a nevetéstől, és mikor elhal a jókedv rohama, muszáj vagyok megtörölgetni a nevetéstől könnyes szemeimet. - Te jó ég... - vigyorgok, és még mindig ki-kitör belőlem a rövid hahota. - Igazán kár, hogy ezt nem láthattam. Biztosan jó poén volt - billentem félre aztán a fejem, és fél kezemmel megfogom Les kezét, majd kedvesen megszorítom. - Hát, egyet megígérhetek. Én mindenképpen hazaviszlek, nem kell várnod, ki jön érted, vagy ki nem. Nekem kellesz, és azt hiszem, ezt már bizonyítottam. Szóval... - pakolok néhány kívül ropogós, belül olvadós cukrot tányérra, és Les felé nyújtom - ennyit az emlékekről. Most pedig jöjjön az est fénypontja. Ne aggódj... - teszem hozzá. - Mondtam már, hogy nekem telten is nagyon tetszenél, és ugyanígy imádnálak. |
| | |
|
A poszt írója ♛ Leslie Elizabeth Shay Elküldésének ideje ♛Vas. Ápr. 09, 2017 8:57 am | Elmesélek neki dolgokat, amikről azt hittem, már sosem fogok így megemlékezni. Dolgokról, amik fontosak voltak, távoliak, de a részeim. Ahogy kitör belőle a nevetés, látom rajta, hogy nem kinevet, sokkal inkább összerakja maga is a képet arról, miért is szeretek annyira tárgyakat mozgatni. Az ő legnagyobb örömére. -A jó poénból neked is sokszor kijutott. Egy szavad nem lehet.-emlékeztetem a röpködő párnákra, amik sokszor fejen találták már, amikor szemtelenkedve megjegyzésekkel bombázott és semmi frappáns nem jutott rá eszembe. Szavaira elmosolyodva rázom meg fejem, kicsit talán bele is pirulva, először lesütöm szemem, majd pilláim alól rá sandítok, és a felém nyújtott tányérról már épp levennék egy pillecukrot, mikor ismételten tesz egy halk, de nekem címzett megjegyzést. Játékosan vállába öklözök, és az időközben megkaparintott mályvacukrot a szájába tömöm. -Hála neked nem fogok elfogyni!-nevetek arcát látva, aztán én is számba teszek egy mályvacukrot, lehunyt szemmel ízlelgetve az édességet.-Valóban ez az est fénypontja. Eddig.-vigyorodom el, és még egy cukrot magamba tömök, s tekintetem ismét az ég megannyi csillogó fénypontja felé emelem. Egy biztos, jó ideje nem éreztem már magam ennyire felszabadultnak.-Oké, többet komolyan nem bírok enni, kipukkadok!-dőlök el a pléden a negyedik mályvacukor után, és így folytatom a csillagok bámulását. Igaz a levegő egyre hűvösebb és bőröm már libabőrös, de annyira megbabonázott az ég látványa, hogy erre szinte már nem is figyelek.
|
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Ápr. 09, 2017 6:29 pm | - Azért nem mindig jó poén. Néha meglep, és mellesleg pofátlanul visszaélsz vele - heccelem Les-t, mert még soha nem haragudtam meg rá, sőt. Tudom, ha szemtelen vagyok, akkor általában egy párna, vagy a képembe fröcskölő víz képében jön a bosszú, és tény ami tény, hogy ez általában mulattat és szórakoztat. Most is teszek egy megjegyzést az alakjára vonatkozóan, és mivel itt nincs párna - maximum a lakóautóban - legfeljebb a parázsló ágakat vághatná hozzám, aminek viszont nem biztos, hogy jó vége lenne, így egy adag mályvacukor landol a számban, valószínűleg azért, hogy amíg eszem, legalább addig sem vagyok képes megszólalni. Ebben igaza van, a nyúlós, olvadós cukor eltömíti a számat, legalább is darabig. Közben ő is megkóstolja az édességet, és láthatóan bejön neki, pedig már kolbásszal előtte degeszre ette magát. Ennek ellenére még rájár a cukrokra, mikor végül aztán meglengeti a fehér zászlót, és elnyúlik a pléden. Noha a tűz melegít, a levegő már kissé lehűlt a nappalihoz képest. Nekem nem jelent gondot, a farkasmivoltom fűt, de ő jobban érzi a hideget nálam, így hát besietek a lakókocsiba, és mikor újfent megjelenek egy plédet hozok magammal. Elterülök Les mellett, betakarom mindkettőnket, aztán egyik kezemmel az övét fogom meg, másik kezem meg a tarkóm alá gyűröm, és én is felbámulok a fekete ég ezernyi csillogó gyémántjára. - Hát, ami azt illeti, én azért mást szántam az este fénypontjának - vigyorgok felfelé, majd hüvelykujjammal cirógatni kezdem Les kezét. - Válasszunk csillagot! Olyat, ami csak a kettőnké. Vagy ez szerinted már túl nyálas? - kérdezem kíváncsian. |
| | |
|
A poszt írója ♛ Leslie Elizabeth Shay Elküldésének ideje ♛Vas. Ápr. 09, 2017 6:43 pm | Szájába tömök egy adag cukrot, hogy addig is csendben tudjam, míg eszik. A megjegyzései mulattatnak és van az a tánc, amit újra és újra szívesen eljárok vele. Hol ő, hol én vezetek, hol ő lép a lábamra, hol én az övére. Az idő nekünk kedvez, azt hiszem. Elnyúlok a pléden, de mintha csak gondolatolvasó lenne, felpattan, s egy pokróccal tér vissza. -Na látod, első este valami ilyesmit kaphattál volna, csak nélkülem. Bevallom, szándékosan nem kerestem plédet neked. Kíváncsi voltam a tűréshatárodra. És a sajátomra is.-sandítok felé egy fél másodperc elejéig, aztán visszavezetem tekintetem az égre. Elnevetem magam az ötleten, gyorsan arcára pillantok, és hunyorogva figyelem az árnyéktól homályos vonásokat. -Hihetetlen, mennyi meglepetés rejlik benned!-jelentem ki nevetve, aztán megszorítom kezét és vállára döntöm fejem, egészen közel simulva teste melegéhez.-Nekem az tetszik!-mutatok egyre, ami egy viszonylag nagyobb csoporttól jobbra van, kicsit egyedül.-Nézd, milyen erős a fénye! Mint a szerelem, amit érzek, amit érzel. Kicsit távolabb van a többiektől, ahogy mi is. Hozzájuk tartozik, de mégsem.-nézek Chriestre kicsit megemelve fejem a kíváncsiságtól, hogy tetszik-e neki az ötlet. Az viszont már biztos, hogy a lábam és a kezem is kezd hideggé változni. A boszorkány énem sosem volt a hideg jegyese, ellenben vele, aki farkasként még most is olyan melegséget áraszt, mint egy radiátor.-Igazad volt, kicsit csöpögős.-nevetem el magam visszatérve az eredeti kérdéshez, de cseppet sem bánom, hogy így van. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Hétf. Ápr. 10, 2017 5:10 pm | Olyan öntelt képet vágok Les első mondatára, amilyen csak telik tőlem, és kihúzva a vállamat megfeszítem mellizmaimat. - Tudtam én mindig is, hogy már az első éjszakán is csak nehezen álltál ellen nekem. Hiába, a sárm... - mondom, olyan magától értetődő természetességgel, mint hogy kétszer kettő az négy. - Igazából csak azért vártál egy keveset, mert a nőknek meg kell játszani néha a fejüket - sandtok fél szemmel Les-re, és jól mulatok az arckifejezésén, majd a figyelmemet gyorsan elvonja, hogy némi szemlélődés után kiszemel egy csillagot az égen. - Igazad van - helyeslek, és tényleg azt hiszem, hogy megtalálta az az égitestet, ami a legjobban képes jellemezni minket. Külön-külön, és együtt is. - Nem, ez nem csöpögős, hanem romantikus - rázom aztán a fejem. - Nekem legalábbis tetszik. Látod, nem kell nekünk vagyon, hogy jól érezzük magunkat, vagy boldogok legyünk. Persze, nem piszkálnám félre egy kincsesláda kulcsát, de... az ilyen dolgok fontosabbak - ölelem magamhoz Les-t. - Majd ha öregek leszünk, te nem az aranyaidat fogod leltárazni az ékszeresdobozban, hanem majd csak ülünk a ház előtt, a lemenő napfényben, vagy a sötétben úgy, ahogy most, aztán egymásra nézünk, és elég lesz csak annyit mondanunk, hogy "emlékszel?". És máris tudjuk majd, mire gondol a másikunk, mert tele leszünk gyönyörű emlékekkel. Azokat senki nem veheti el tőlünk, legfeljebb a fejünkkel egyetemben - mozdulok aztán meg, mert érzem, hogy Les keze-lába olyan hideg, mintha béka lenne, aki most mászott volna ki a víz alól. - Na gyere, menjünk be lakóautóba. Töltsük itt az éjszakát. Ha elhúzom kicsit a tetőablakot, az ég egy kis részét ott is nézheted, és odabenn mégis csak melegebb van, mint itt. |
| | |
|
A poszt írója ♛ Leslie Elizabeth Shay Elküldésének ideje ♛Hétf. Ápr. 10, 2017 6:44 pm | -Hadd ne emlékeztesselek rá, hogy nem vagyok olyan, mint a többi nő.-szisszenek fel kicsit öntelten kihúzva magam, és azt hiszem ezt a nézőpontot párszor már alá is támasztottam, de ha még nem lett volna elég világos számára, szívesen teszek a jövőben is másképp, mint ahogy a legtöbb nő tenne bizonyos helyzetekben. Elnevetem magam, megszorítva kezét, mielőtt felállhatna, mert nem őt nevetem ki, inkább elképzeltem magam előtt a felvázolt jövőt, majd a fej nélküli változatunk. -Két darab aranyat akarok mindig is számolgatni. Ezeket, és ezt.-szorítom meg hogy érezhessem a gyűrű hűvös érintését, s egyben éreztessem a jegygyűrűm jelenlétét is, s végül meglebegtetem a másik kezem is, hogy a saját karikagyűrűm is előkerüljön.-És arany helyett inkább majd azt fogom számolgatni, hogy hány szál ősz hajad van nekem hála.-vigyorodom el, de ahogy visszanéznék az égre, megmozdul mellettem, alighanem a lábaim és kezeim hűvösét kezdte el érezni, intenzívebben, mint én. -Eszemben sem volt hazamenni. Ha kell leütlek egy éjszakára, hogy ne tudj elindulni. Aztán majd holnap reggel eltüntetem a puklit a fejedről.-nevetem el magam arca láttán, majd lekapom róla a plédet és magam köré csavarva felpattanok.-Vigyük be, amit be kell, nehogy éhes farkasok járjanak erre az éjszaka.-cukkolom szándékosan, azzal felkapom a mályvacukros tányért, egy darabot elrágcsálva, hiába hűlt már ki. Vállam felett még hátranézek, majd fellépek a lakóautó lépcsőjére, s tűnök el annak ajtaja mögött. Megállok és körbenézek az apró helységen. Leteszem a tálat az egyik pultra és nekidőlve a szekrényre ragasztott képekre nézek. Az biztos, hogy a két közös kép láttán elmosolyodom, hisz azok is jó emlékeket elevenítenek fel gondolataim között. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Kedd Ápr. 11, 2017 5:06 pm | - Tudom, hogy nem vagy olyan, mint mások - mondom Les-nek komolyan. - Ha így lenne, talán nem is vettelek volna el. Más vagy, de jó értelemben. Ezért is estem beléd szinte már az első napon, amit veled töltöttem - ismerem be, bár ez olyan tény, amit eddig sem tagadtam soha. - Ami meg az ősz hajszálakat illeti, hát már most is akadnak. Pedig még csak egy évet húztam le melletted. Mire megérkeznek a gyerekeink, olyan leszek, mint egy meglepően fiatalos télapó - vigyorgok, aztán nagy nyögések árán tápászkodom fel, mikor Les kiadja az "ukázt" a bevonulásra. Bár meg is tudom érteni, a levegő tényleg egyre hűvösebb. Nem is sokáig hezitálok én sem, elpakolom a nyársakat és egyebeket a lakókocsi csomagtartójába, felkapom a pokrócot, majd eltaposom a parázs maradékát, és ekkor hull körénk tényleg a sivatagi éjszaka. Besietek Les után a lakóautóba, és nézem, hogy figyeli a két, közös képet, amit kiraktam, hogy bármikor is itt vagyok, a legszebb emlékek jussanak eszembe. Főleg az első éjszaka, amit itt töltött el velem. És azóta is... egyszerűen úgy átitta már lénye az egész életemet, még ezt a lakóautót is, mintha mindig is együvé tartoztunk volna, és ez az érzés olyan, mint egy boldogító, forró ölelése, aminek csak simán és bármikor a karjaiba veti magát az ember. - Na gyere... - állok meg Les háta mögött, és csókot nyomok a nyakába, miközben fél kézzel felnyúlok, és elhúzom a tetőablak plexije alatti sötétítőt, így a csillagos ég egy darabja egyenesen beragyog ránk. - Ma azon kivételes alkalom jön, mikor zuhany nélkül is ágyba mászunk - dünnyögöm Les bőrébe, majd ledobálom a ruháimat, az alsó kivételével, és a takaró alá mászom. A bezárt térben is hallani a kabócákat, a néha felrikoltó baglyokat, és az éjszaka olyan tipikus zajait, amit mindketten jól ismerünk. Ahogy Les is mellém mászik, magamhoz ölelem, és cirógatni kezdem a vállát. - Jól érzed magad itt, ugye? - kérdezem. Noha gyanítom igen lesz a válasz, jobb azért tisztában lenni vele, hogy célt értem-e a meglepetéssel. |
| | |
|
A poszt írója ♛ Leslie Elizabeth Shay Elküldésének ideje ♛Kedd Ápr. 11, 2017 7:11 pm | -Tetszik....fiatalos télapó.-ízlelgetem vigyorogva, szinte megjelenik a kép szemeim előtt, ahogy őszbe borul a feje, szakálla. Az biztos, hogy viccesen nézne ki. De úgy is szeretném. Gyorsan pakolni kezd, ahogy belépek a lakóautóba, hallom a sürgölődése zaját, ahogy motoszkál az ajtó előtt, hogy a tüzet eloltsa, majd mögém lépve csatlakozik a lakókocsi kellemes melegébe. A nyakamra hintett csóktól megborzongok, a lakókocsi pedig most sokkal otthonosabbnak tűnik, mint tűnt eddig. Elmosolyodva figyelem gyors mozdulatait, ahogy a takaró alá mászik, majd miután a lepedőt megfelelő méretűre hajtottam, hogy a székre tehessem, én is elkezdek vetkőzni. Egy szál csipkében mászom be mellé a puha ágyba, megjegyzése hallatán pedig egy grimasz szökik át arcomon. -Túlélem. Rosszabb vagy, mint egy kutya, aki fél a víztől. A fürdéssel amúgy sincs bajod. A törölközővel inkább.-cukkolom, amivel ő szokott engem, hisz ha valami, akkor az a darab frottír az, ami az ősellensége. Minden esetre jót mulatok azon, mikor mégis kedveskedni akar azzal a gesztussal, hogy kivételesen használja is. Mellé bújok, mellkasára döntve fejem, tekintetem a csillagos ég felé emelem, s közben a kintről beszűrődő hangokat hallgatom, amíg meg nem szólal. Vállam cirógatja, mégis ilyeneket kérdez, bár gondolom inkább azért, hogy biztos legyen a dolgában, mintsem azért, mert nem hitt először is szavamnak. -Szeretem, amikor minden alkalommal totálisan ellentmondasz annak, amit legelőször gondoltam rólad. Sőt. Mondhatni magadat is túlszárnyalod általában.-nézek rá komolyan, ujjaim borostás arcára siklanak, végigcirógatva nyakát, majd mellkasát.-Hidd el, ha nem érezném jól magam, nem itt lennék. De itt akarok lenni, veled. És nem, nem érzem magam jól. Valami jobb kifejezés kellene erre, de lusta vagyok keresni.-vonok vállat vigyorogva, közelebb húzódok hozzá, szabad kezét elkapva, összefűzöm ujjaink, s elmerülve az engem fürkésző íriszben, hitetlenkedve megrázom a fejem.-Hogy kérdezhetsz még mindig ilyeneket?-ezt inkább költői kérdésnek szánom, mintsem valódi érdeklődésnek, s olyan gyengéden és szeretettel csókolom meg, amennyire lehet.
|
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Szer. Ápr. 12, 2017 7:55 am | Nézem, ahogy Les vetkőzik, majd mellém mászik két darab fehérneműben, és úgy bújik hozzám, mintha csak otthon feküdnénk a saját ágyunkban, New Orleans szívében, nem pedig a városon kívül, az isten háta mögött. - Hát... - dünnyögöm halkan - azt hiszem, erre mondják, hogy sose ítélj elsőre, látszat alapján. Én egy bunkó, morcos alaknak látszottam abban a bárban, te meg egy beképzelt kis nőcskének, aki azt hitte, körülötte forog a világ. Mindketten tévedtünk a másikat illetően. Hogy is szól a mondás arról, hogy lakva ismerni meg valakit? Na jó, meg úgy, hogy már jó néhányszor... - hagyom befejezetlenül a mondatot csak egy kaján kacsintással pótolom az utolsó szót, de nyilván kitalálja a folytatást, vagy befejezést így is. - Nem mellesleg, szeretek veled fürdetni. De a törülköző egész életemben nyűg lesz, és csak miattad használom. Ja, meg a párnák miatt, amik a fejem felé repkednének, ha elfelejteném - nevetek, aztán ahogy szemembe néz, megkönnyebbült, nagy sóhajt hallatok. - Igen, sejtettem, hogy jól érzed magad. De ez olyasmi, amit az ember mindig hallani akar, többször is. Jó dolog, ha tudom, hogy sikerült a másikat boldoggá tenni. Mert ahogy most rám nézel, és ami ott csillog a tekintetedben, úgy hiszem, azt így hívják - cirógatom meg hüvelykujjammal Les ajkát, és ahogy megcsókol, a dereka köré fonom a karjaimat. - Mintha ígértem volna neked valami ma éjszakára - dorombolom aztán, de nem erőltetek a világon semmit. Ha épp nincs kedve hozzá sem fogok megsértődni, vagy duzzogni. A dolgok néha szex nélkül is tökéletesek. A ma este azt hiszem, szintén ebbe a kategóriába tartozik. |
| | |
|
A poszt írója ♛ Leslie Elizabeth Shay Elküldésének ideje ♛Szer. Ápr. 12, 2017 12:53 pm | Nem elég, hogy így is szinte vigyorgok megállás nélkül, szavai hallatán még el is nevetem magam, harsányan, s talán kicsit hangosan is. De szavai megnyugtatnak még annak ellenére is, hogy egy nő se örülne ilyen "bóknak". Haragudni viszont nincs okom. Miért lenne? Mert, ahogy én sem róla, úgy ő se rólam, azt a következtetést vonta le, mint aminek hála most itt tartunk. Igazából csak annak örülök személy szerint, hogy nem pattant fel és tűnt el a bárból akkor este, hisz akkor nem lennénk most itt. Nem feküdnék mellette békésen, sőt, valószínű egyedül feküdnék a régi motelszobában, a plafont bámulva. Valamit megváltoztatott az az este, az egész életem új értelmet kapott, s mellette nem kellett a jövőtől tartanom. Ha valamit köszönhetek neki igazán, az ez volt. Megtanított élni, jobban, mint ahogy eddig gondoltam, mi is az az élet. Célokat adott, álmokat, amik említésétől régen szinte a hideg rázott és nem a jó értelemben véve. Az apró megjegyzéstől, ami holmi népi mondásokra vonatkozik, amiket ránk érvényesít, elnevetem magam ismét, hisz ő egy egészen új megfogalmazását is megemlíti a dolgoknak. -Szerintem addig jársz jól, míg erre most nem mondok semmit.-nézek rá vidáman, mert ha valami, hát ez a megjegyzés magáért beszél. Az viszont szemem csillogásából látszik, hogy vele nevetek, s nem vitatkozom azon, amit mondott. Igaza volt. A törölköző kérdésére kapott válasza sem lep meg, igazából az a csoda, hogy olykor-olykor hajlandó használni. És azt is inkább annak köszönhettem, hogy a repkedő párnáktól félt. Megjegyezném, feleslegesen. Sosem bántottam volna, ezt alighanem ő is pontosan tudta. -Egy szerencséd van ebben, hogy jól nézel ki vizesen. Is.-nevetek jókedvűen, alsó ajkamba harapva, ahogy az említet kép megjelenik előttem. Mi tagadás ezt a részt szerettem nézni, ha ez eddig nem lett volna világos számára, most egyértelműen azzá tettem. Volt, amikor szerettem az idegein táncolni. De ez most nem az a rész volt. -Nem látom a saját tekintetem, de igyekszem a lehető leghatásosabban és legáthatóbban kifejezni azt, amit érzek. Mert azt hiszem, szavakkal nehezen menne kifejezni magam.-ismerem el, arcát és tekintetét látva határozottan látom, hogy örül annak, amit az imént hallott. Vállamról derekamra siklik keze, s úgy húz magához, viszonozva a tőlem kapott csókot, s mikor elhúzódik akaratlanul is ajkamba harapok. Elmosolyodva simítok végig oldalán, és látom rajta, hogy semmit sem erőltetne, ha olyan döntést hoznék, ami az előzetes ígéretekkel szembe menne. -Igen, én is úgy emlékszem, hogy ígértél valami olyasmit, amiben csillagos ég és puha ágy szerepel, de...-vonok vállat, s szorosabban simulok hozzá egész testemmel.-Emlékszel mikor voltam itt veled először?-futtatom ujjaim izmos hasfalán ide-oda.-Akkor is vizes voltál. Plusz, én már kezdem elfelejteni milyen puha is tud lenni ez az ágy. És még valami....-suttogom fülébe halkan a szavakat-Még ki se békültünk igazából.-ajkamra féloldalas mosoly szökik, egyértelműen kifejezve döntésem az este folytatását illetően.-Persze csak is akkor, ha te is szeretnéd.-ahogy ő engem, úgy én is hagyom őt meghozni a döntést, és semmit sem erőltetnék rá. De ahogy a zuhany alatt, úgy most is érzem az apró szikrákat, ami ide-oda cikázik testünk között. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Pént. Ápr. 14, 2017 3:24 pm | A szavaim - hogy miket gondoltam felőle az első találkozás alkalmával - a jelek szerint megnevettetik, még akkor is, ha nem épp bókolok amikor elmondom az őszinte véleményemet. De tényleg így volt: aki akkor és ott ránk nézett, nyilván a legkevésbé összeillő párnak gondolhatott minket, és ha abban a másodpercben valaki azt mondja nekem, hogy ezt a nőt valaha feleségül veszem, az illetőt vagy képen vágom, vagy harsányan kiröhögöm. De elég volt alig néhány perc beszélgetés, hogy a kezdeti hibás benyomás helyét átvegye valami más. Valami, aminek ez az egész lett a vége. - Szerencséd, hogy azt az "is" szócskát odatetted - mormogom, mikor Les tesz egy megjegyzést, hogy csurom vizes mivoltom is bejön nála. - Tudom, hogy te kényes vagy az ilyesmire, de hidd el, egész gyerekkoromban se használtam ilyesmit, hogy törülköző... amolyan úri dolognak számított a mi életkörülményeinkhez képest. Mosdás, öltözés, és kész, így nézett ki a program. Ez egy rossz beidegződés, és ha tényleg nyűgnek tartom, vagy megfeledkezem róla, azért remélem megérted, miért - simítok végig Les arcán, aztán mikor felidézi az első alkalmat, hogy a lakókocsimban - és az ágyamban - járt, elmosolygom magam az édes emléken. - Emlékszem hát - bólogatok. - Arra, hogy vizes voltam, nem igazán. Az tudod, csak részletkérdés volt minden más közepette. De arra emlékszem, hogy izgultam. Atyaég, de még hogy! Mintha te lettél volna az első nő az életemben. Azt akartam, hogy minden jó, hogy tökéletes legyen... hogy szép emlékeket és szép estét adjak neked. Valamit, amire, ha még nem is maradsz velem, de évek múltán is jó lesz emlékezni. Így is fogsz, de most majd nem egyedül, hanem velem együtt. Azt hiszem, ez így még szebb így - fordulok aztán féloldalamra, és összeráncolom a szemöldökömet. - Igazad van. Tényleg szentesíteni kéne a kibékülést - hajolok aztán a nyakára, hogy aprót szívok rajta, majd nyelvem hegyével körbejárom a kis vörös foltot, de kezem közben már a hasát simogatja. |
| | |
|
A poszt írója ♛ Leslie Elizabeth Shay Elküldésének ideje ♛Szomb. Ápr. 15, 2017 6:47 am | -Talán nem a törölközőhasználat miatt foglak lábtörlőnek használni. Inkább azért, amikor úgy viselkedsz, ahogy viselkedtél pár napja.-figyelmeztetem mosolyogva, bár nincs kedvem a múlton rágódni.-Plusz, ahogy mondtam... elsőre is igen hatásos benyomása volt a vizes felsőtestednek.-csillogó szemekkel figyelem arcának minden vonását, az apró rezdüléseket, a változást, ahogy mosoly ül ki rá. -Megmutattam, hogy mi vagyok. És mikor indulni készültünk, ránk szakadt az ég. Akkor jött az ötlet, hogy jöjjünk ide. Nem terveztem, hogy akkor tovább mennék, de...-emlékszem vissza, és szinte beleborzongok az emlékbe, plusz a szavakba, amiket ő mondott.-És utána megkérdezted, hogy oké vagyok-e. Na, akkor szívesen képen töröltelek volna, amiért ilyeneket kérdezel.-nevetem el magam, szinte most is érezve, milyen hevesen vert a szívem.-Sosem figyelt rám ennyire senki. És az oké sosem írta volna le az, amit akkor éreztem.-szégyenlősen pirulok bele az emlékbe, aztán ahogy közelebb húzódik hozzám, felém fordulva, hasonlóan fogadom szavait, s dőlök hátamra, magammal húzva őt is. Csókjától egész testemben megborzongok, s hátam kissé ívbe feszül, mikor gyengéden nyakamba szív.-Tudom, hogy igazam van.-suttogom lehunyt szemmel, s alsó ajkamba harapva, lehunyom egy pillanatra szemem, s próbálom elfojtani az apró nyögést, de kétlem, hogy tökéletesen sikerül. Túl rég voltam vele, testem minden porcikája érintéséért kiáltott, s hasam simogató ujjai egyre lejjebb haladnak, míg csókjai is hasonló irányba indulnak. Hajába túrva húzom magamhoz közelebb, szabad kezem a takaró anyagába markol. Már most úgy érzem, hogy minden idegszálam a robbanásig feszül. A kabócák, a bagoly és az éjszakai szél hangja mellett halk nyögéseim és szuszogásom a lakókocsin belül marad. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Ápr. 15, 2017 4:26 pm | Csak sóhajtok egy nagyot, ahogy a néhány nappal ezelőtt történtekre kerül a szó. Nem akarok hangulatgyilkos lenni, és inkább nem jegyzem meg, hogy mindaddig, míg valamelyik idióta - akár kollégája, akár kliense - nem ad rá okot, hogy bunkó legyek, és elővegyem a legrosszabb énemet, addig jó fiú leszek. Akkor viszont, ha ilyesmire sor kerül, az isten mentse meg azt a szemétládát, aki az én feleségemre vetné a szemét! Az apokalipszis délutáni zsúr lesz ahhoz képest, amit én akkor tenni fogok. Helyette inkább azzal foglalkozom, ahogy felemlegeti a múltat. - Igen, emlékszem mikor megmutattad, mi vagy. Féltél, hogy mit szólok. Hogy esetleg elszelelek úgy, hogy vissza se nézek, mert elítéllek, hogy nem vagy tiszta vérű farkas. Pedig az én első gondolatom az volt, hogy csodálatos, ami vagy. Elámultam, lenyűgöztél a kis bemutatóddal. Lehet, hogy mások megvetettek volna téged ezért, de nekem nagyon bejött, ami vagy - biccentem félre a fejem, aztán összeráncolom szemöldökömet, és lebiggyesztem a számat, mint egy durcás gyerek. - Tessék, hát már a gondoskodásért is dorgálást kapok. Pedig én tényleg igyekeztem, hogy akkor, az első alkalommal, jó legyen neked velem. És azóta is, minden alkalommal. De talán itt az ideje a frissítésnek - hunyorgok, és ahogy csókolni kezdem a nyakát, meghallom a sóhaját, amely jelzi, hogy nincs ellenére, amit épp teszek. Imádom, hogy ilyen gyorsan reagál rám, mert a jelek szerint ő maga is éppúgy tele van vágyakozással, ahogy én is. Kissé lejjebb túrom róla a takarót, csípője vonalán kúszik ide-oda tapogatózó kezem, aztán combja belső oldalán jutok egyre és egyre feljebb, majd kócos fejem felemelve a hasáról a szemébe nézek. - Tudod, itt most magunk vagyunk, a semmi kellős közepén. Itt nem kell visszafognod a hangodat - mosolygok, és látom, hogyan csillognak felém szemei a sötétségben, mintha csak a csillagok ragyognának vissza rám onnan. |
| | |
|
A poszt írója ♛ Leslie Elizabeth Shay Elküldésének ideje ♛Vas. Ápr. 16, 2017 11:21 am | +18Elmosolyodom, s talán még kicsit bele is pirulok abba a pár szóba, amit nekem címez. Illetve annak, ami vagyok. "Nekem nagyon bejött, ami vagy" Hát, ha valamit sosem hallottam ez előtt, az ez a mondat volt. És ő bár tudta, hogy miért zavar, ami vagyok, bizonyos mértékben érthette. Már kevésbé érdekelt mások véleménye, de a farkasok és a boszorkányok egy-egy tagja az utcán is képes volt rám úgy nézni, mint egy darab szemétre. Holott nem én tehettem róla, hogy annak születtem, aminek. -Látod, ezért is mondtam, hogy a mi csillagunk nem olyan, ami a többi között van, hanem kicsit távolabb azoktól!-támasztja alá ismét, amit gondoltam kettőnkről. Az átlagostól jóval eltértünk, minden tekintetben. Nem mondok semmit szavaira, inkább hagyom, hogy oldalamról hátamra fordítson, s csókokkal halmozza el nyakam. Érintése gerincem mentén újra és újra végigfutó borzongást vált ki belőlem, és nehezemre esik nem elhamarkodni a tetteim, s viselni azok következményeit. Csípőm cirógató ujjai combomra siklanak, csókjai köldököm magasságában megállnak, s onnan néz rám fel. A sötétben is látom a vágyakozást szemében, s alsó ajkamba harapva bólintok. A kijelentést egyből kérésnek veszem, de mielőtt folytathatná testem felfedezését, kissé hajába markolva, gyengéden, de határozottan húzom vissza magamhoz, s addig csókolom, míg levegőért nem kezdek kapkodni. -Meg se forduljon a fejedben olyasmi, hogy nem jó nekem veled. Senki nem adott nekem még ilyesmit, s nem is akarom, hogy más adjon. Csak te, csak tőled...-suttogom elfúló hangon, levegőért kapkodva. Ujjaim végigjárják gerince vonalát, fenekéhez érve visszafordulnak, oldalán.-De talán nem baj, ha tényleg frissítesz az emlékeken.-harapok gyengéden alsó ajkába, s engedem el ismét, hogy szabadon fedezhesse fel testem. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Hétf. Ápr. 17, 2017 4:26 pm | - A mi csillagunk nem olyan, mégis, a többihez hasonlóan fényesen tündököl odafenn - suttogom, válaszul a szavaira, aztán egy rövid időre mindkettőnkben benn rekednek a szavak. Belefeledkezem abba, amit teszek vele, ahogy végigcsókolom és simogatom a testét, ő pedig már most csendes nyöszörgéssel reagálja le minden egyes érintésemet, ami forró bőrét érinti, egészen addig, míg meg nem érzem ahogy ujjai gyengéden, mégis parancsolóan hajamba túrnak, és magához nem emel, hogy arcom egy vonalban legyen az övével. - Az első alkalom már elmúlt, szívem - mosolygok rá. - Azóta már számtalan jelét adtad, hogy jó neked velem. Többé nincs okom kételkedni önmagamban - jelentem ki öntelt magabiztossággal, de még mielőtt megforgathatná szemeit sokatmondó arckifejezéssel, egy-két rántással kibújtatom a fehérneműjéből, és elvigyorgom magam rajta, ahogy pirulva magára húzza a takarót. - Ugyan bébi... nem vagy te ennyire szemérmes - csóválom a fejem. - És ne félj, mert nem engedem, hogy megfázz. De hogy szó ne érje a ház elejét... - siklok be magam is a paplan alá, fölé gördülök, és már épp nyitná a száját, hogy helyre tegyen, vagy épp lamentáljon egy sort, de ajkaim közé veszem mellbimbóit, mire beleakad a torkába a zsémbelés. Addig ki sem engedem forró szám és nyelvem fogságából, míg meg nem érzem, hogy egyre magasabbra hág az izgalom létráján, és ahogy két ujjammal utat találok a lábai közé, azonnal megérzem, már ennyitől mennyire készen áll rám. |
| | |
|
A poszt írója ♛ Leslie Elizabeth Shay Elküldésének ideje ♛Vas. Ápr. 23, 2017 9:34 am | +18Újabb és újabb borzongás szalad végig gerincemen, érintése már most egészen más dimenziókat nyit meg előttem, gondolataim megadóan csapongnak ide-oda. Felhúzom magamhoz, csókot lopok tőle, de megállíthatatlanul gyorsan csap le, s könnyedén tűnik el rólam a fehérnemű. Szavaira figyelve gyorsan rántom magam köré a takarót, nem feltétlenül azért, mert fázni kezdek. Valami furcsa érzés kerít hatalmába. Maga is a takaró alá bukik, kócos fürtjei látszanak csak ki, ahogy mellkasom csiklandozzák, míg ajka mellem ízlelgeti. Ujjaim a lepedőbe vájom, halk nyöszörgéssel adom át magam neki, csípőm kicsit megemelve, mikor megérzem ujjait vágyam lüktető forrásánál. -Ne hagyd abba....-suttogom elfúló hangon, egyik kezemmel hajába túrok, kicsit talán akaratosan, de arra sarkallom, hogy csókjaival haladjon lejjebb. Lehunyt szemmel harapok alsó ajkamba, s hagyom végül, hogy hallja, milyen hatással van rám. Gerincem ívbe feszül, s mikor ujjaihoz ajka is csatlakozik, végérvényesen feladom a küzdelmet és egész testemmel átadom magam neki, a torkomból előtörő nyögések pedig már nem fogom vissza. Azt akartam, hogy hallja, érezze azt, amit én. Kérés és szavak nélkül ösztönzöm, hogy ne hagyja abba, de testemnek feszülő teste pontosan tudatja velem is, hogy már őt is kínozza a vágyakozás. |
| | |
|
A poszt írója ♛ Ajánlott tartalom Elküldésének ideje ♛ | |
| | | | Kősivatag (N.O határán kívül) | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
• az új oldal nyitásáig •
• ROTM FRPG •
|
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm Szer. Május 29, 2019 1:28 am Kedd Május 28, 2019 8:31 pm Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm Szer. Május 22, 2019 12:03 pm Hétf. Május 20, 2019 10:43 am Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm • ROTM FRPG • |
|