Sokan úgy tartják, hogy nem létezik második esély, hogy nem menekülhetünk el a sorsunk elől, vagy éppen az átkunk elől. Egyeseknek pokol, míg másoknak felemelkedés az, hogy különlegesek. Vannak olyanok, kik tudatuknál vannak, míg mások őrülté válnak, s úgy gondolják, hogy övéké lehet a világ, hogy senki se állíthatja meg őket. De akad olyan is, akinek a veszteség, esetleg a hosszú évszázadok vették el az eszüket, míg mások csak kutatnak és keresnek, hogy miként lehetne meg a rájuk lecsapó korságot megállítani. De vajon mennyien sejtik azt, hogy van egy hely, ahol végre békére lelhetnek, ahol úgy néz ki, hogy elméjük újra felépülhet, a rég elfeledett álmuk, amikről oly régóta lemondtak ismét visszatérhet? Család, békesség, szeretet és a többi dolog, mely egykoron karnyújtásnyira volt, majd pedig elérhetetlenné vált, mint egyesek számára az örök élet.

Sokan hitetlenek, míg mások abban hisznek, hogy a sorssal nem szabad dacolni, de akadnak olyanok is, akiket ez tart életben, az adrenalin, a sors kísértése, az életükkel való játék. Ahogyan vannak olyanok is, akik csak csapdát akarnak állítani a prédának is mi lenne jobb hely ezen eltévedt, reményt veszett lelkeknek, mint egy új esély? Mely tetteket nem töröl el, de sorsokat megváltozathat. Jól vigyázz, hogy mit kívánsz, hisz még valakinek remény, addig másnak maga lehet a pokol ez a hely.

Van egy hely, ahol mágia nem létezik, nincsenek vámpírok, farkasok, boszorkányok és a többi könyvlapból szabadult lény. Nincs más csak az emberi gyarlóság, szemfényvesztés. Nem számít, hogy ki mennyi ideje él, mert ki ide beteszi lábát újra halandó lesz. Miként lehetséges ez? Átok vagy áldás lenne? Ezt mindenki maga tudja, hiszen minden éremnek túloldala van, de még se a paradicsom. A vér nem válik vízzé, így a bűn itt is táptalajra lelt, de mégis sokan kockáztatna. Egyesek kutatnak, míg mások menekülnek, a többiek meg esetleg csapdát állítanak prédának, hiszen fura módon senki se tudja kimondani azt, hogy mely városhatárt átlépve szabadulhatsz meg a természetfelettitől és lehetsz újra ember. Tudják, hogy hova kell visszatérni, de elpletykálni képtelenség.

Miért? Ki tudja, ahogyan azt se tudja senki, hogy mi igaz a pletykákból. Úgy tartják, hogy túl régóta éltek már egyesek. Menedéket kutattak, olyan helyet, ahol maguk mögött tudják hagyni a bűzlő évszázadokat, s újra emberek lehetnek. Öregednek, mosolyt látnak. Sok fajta menedék létezik, iskolák, törzsek, táborok, esetleg különféle rendek, de talán ez volt a legnagyobb segítség a megtört lelkeknek. Kik nem kérték, de mégis megkapták a természetfeletti életet. Felejteni senki se fog, tudja, hogy mi volt és mivé lesz, ha újra elhagyja a várost, amit oly könnyedén nem lehet megtenni, hiszen ki távozik, azon szinte eluralkodik az, ami valójában. Napokig vagy akár hetekig is képes őrjöngeni attól függően, hogy mennyi időt is töltött el, de miért is akarná valaki maga mögött hagyni „Paradicsomnak” látszó várost? A mondták szerint vérrel és mágiával hozták létre ezt a helyek, míg mások úgy tartják, hogy a lelküket kötötték össze az őseink és úgy érték el, hogy a mágia ne létezzen a városhatáron belül. Nos, ha utóbbi, akkor azt talán senki se fogja tudni megtörni, hiszen a lelkeket nehezen lehetne elpusztítani, ha már a másvilág se létezik, vagy miről csiripeltek a madarak.

Új esélyt szeretnél? Újra ember akarsz lenni, mert úgy érzed, hogy elvették tőled, vagy csak belefáradtál abba, hogy kölyökarcod van, esetleg a vándorlásba? Akkor gyere, térj be egy hosszú és kalandos kávéra Baltimore-ba…