Kedves Naplóm,

Töprengtem és töprengtem. Tanakodtam, dacoltam önmagammal. Végezetül úgy határoztam, a mai naptól kezdve, ... Én, Dr. Milton Mariott írásba foglalom a napjaim kiemelkedőbb pontjait. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy sokunk vezet fejbeli, mentális feljegyzéseket, hogy bizonyos dolgokat elraktározhassanak az utókornak. Azonban rájöttem -kutatások igazolják- hogy az agyunk, növekedésünkkel arányosan is legfeljebb csupán emlékeink 30%-át képes az utolsó perceink, legutolsó töredékéig magunkkal vinni. Így tehát arra gondoltam mostantól betűkbe bűvölöm a napjaim jelentősebb pontjait. Ilyen például egy baleset, egy félre sült tükörtojás, vagy egy új munkahely.., stb. Mennyire igazságtalan, hogy a mi emberi létünk, érzelmeink, örömünk és szenvedésünk nyom nélkül múlnak el. Idővel senki sem emlékszik majd ránk. A sírjaink majd ott kopnak a hűvös szél alatt, ahogyan lassan mindenki meghal, aki elmesélhetné kik is voltunk mi, mit is tettünk, hogyan is éltünk. Később majd formálja az élet átírva az igazságtalan, aljas tévedéseket a történeteinkben, legyőzve helyettünk a  démonokat és sokadszorra is feltámasztva bennünket a fehér papírlapokon. Igen, ez történik majd, ha hagyjuk...

Hét éves voltam, amikor a nővéremet, Mariet elhurcolták. A szemeim elborították a düh, a felháborodás és a tehetetlenség okozta könnyek. Gyűlöltem az egész világot, átkozva benne minden felnőttet, akik túl ostobák voltak, hogy megértsék, mi folyik itt. Homályosan láttam csak, hogy a bekötőút mentén a vöröstölgyek koronáját vadul cibálta a szél, vérfoltokkal pettyezve be előttünk az utat. A szomszéd lánnyal játszottak, mikor a tragédia megtörtént. Marie önvédelemből végzett a Frewen család legkisebb tagjával. A lány hosszú heteken át gyötörte őt. Többször fordult segítségért anyámékhoz, de nem foglalkoztak egy kilenc éves kölyök intrikáival. Úgy fogalmazták: Ilyen alacsony életkorban, érthetetlen az efféle interakció létrejötte. Kérlek Marie, hagyj minket! Lelökte őt az erkélyünkről. Senki sem hitte el, hogy nem baleset volt. Senki rajtam kívül...

A mai napig hiszem, hogy az a lány szándékosan hergelte a nővérem, hogy gyilkosság áldozata lehessen. Azonban én, a hét éves kistestvér kevésnek bizonyultam hozzá, hogy megvédjem Őt.

A gondolat, hogy Marie egy elmegyógyintézetben van elzárva, azt hiszem, fizikailag is beteggé tett. Napokig azon rágtam magam, hogy vajon hány ártatlan, hány megterrorizált lélek kerül be oda? Hosszú ideig egy falat étel sem ment le a torkomon, és éjszakába nyúlóan zokogtam a szobámban, csak hajnal felé találva némi enyhülést két lidércnyomás között. Hogyan is gondolhattam volna egy pillanatig bármi másra, mint a durva kezekre, amik megragadták, és betuszkolták a kocsiba; az igazságtalan vádra, a félreértésre, és a rosszindulat mocskos habokat vető tengerére, amely körülvette őt?

- Maga az épület a fehér falakról lassan csorgó reménytelenséggel még ijesztőbben festett. A megállt idő súlya alatt roskadozó vállak, a rémképek és téveszmék kipárolgásától málladozó vakolat a falakon, a nyirkos, fehér csend, melyet csak néha szakított meg egy kiáltás, egy sikoly: mindez összeszorította a torkom és léleknyomorító rettenettel töltött el. Mire elértem Marie szobáját, már elvesztette önmagát. Két évembe telt, mire apámék beleegyeztek a láthatóságba. A haja izzadt tincsekben hullott előre finom homlokába. A felismerhetetlenségig eltorzult. Eltelt öt év. Újabb három. Még négy. És még kettő. A biológia halál időpontja húszon-egy éves korában érte útól. Kiengedni nem engedték ki. Közveszélyesnek ítélték. De én mindvégig tudtam, hogy Marie kilenc éves korában halt meg.


Most..,

Úton vagyok az új munkahelyemre. Elvállaltam egy férfit, aki függő. Alkohol, és drogok. Mi más? Mindenféle szükségtelen anyagok mániákus ragadozója. Az én feladatom lesz a fölötte való őrködés, a nap huszonnégy órájában. Attól tartok pályafutásom alatt találkoztam nála rosszabbakkal is. Bízom benne, hogy így is van. A szülei nem voltak túl bizakodóak velünk kapcsolatban. De mégis mi baj érhetne?

Kedves Milton!

Nem éppen szokványos pb-éd van, de én ennek ellenére imádom és szerintem mások is így vannak ezzel, illetve öröm volt látni, hogy ismét egy keresett lelt remek megalkotóra.
Mindemellett pedig nagyon vártam azt, hogy végre olvashassam a történetedet.

Hirtelen nem is tudom, hogy hol kezdhetném a dolgot, mert feldobtad a reggelemet a történeteddel. Még akkor is, ha nem éppen vidám volt a hangulata, de valahogy ennek ellenére is megvolt a maga varázsa. Könnyedén szippantott be a stílusod, az ahogyan életre keltetted ezt a karaktert. Gyönyörűen tudsz bánni a szavakkal és minden elfogultság nélkül mondom azt, hogy remek történet lett. Egy dolgot bántam csak, még pedig azt, hogy ennyire hamar vége lett, mert szívesen olvastam volna tovább is, viszont ha nem itt, akkor majd a játéktéren.

Nem is szeretnélek tovább feltartani, hiszen biztosan Aspen is nagyon vár már téged. Hess foglalózni, majd irány meghódítani a játékteret!