Belegondolva már régen el kellett volna tennünk egymást láb alól Azure-ral. Ahhoz képest is, hogy egy erős boszorkány, elég sok bosszúságot okozott már nekem és talán én is neki. Bár néha be kell valljam, kicsit Ellára emlékeztet, gyűlöljem is őt bármennyire. Nem tudom, miért. Talán csak annyi, hogy a legtöbb nővel ellentétben mindkettőjükben van spiritusz. Illetve Ella esetében talán csak volt. Ez pedig ritka, nézzünk bármilyen fajt. De boszorkányok esetében meg aztán végképp, pláne úgy, hogy még valahol értékeljem is. Persze ettől függetlenül nem mondom, hogy nem látnám Azure-t szívesen holtan. De ez aligha az a nap lesz. Ennyire nem egyszerű vele. Sőt, igencsak oda kell figyelnem, ha nem akarok én pórul járni. De bízom benne, hogy ezúttal nem fog tudni behúzni a csőbe. Azt semmiképp sem hagyhatom. Szótlanul, elégedett mosollyal arcomon figyelem a reakcióit, ahogy az ölembe ül, én pedig úgy karolom át a derekát, mintha egy valódi szerelmespár lennénk. Pedig mi sem állhatna távolabb az igazságtól. És ezt mindketten tudjuk. De csak sokat sejtetően mosolygok a szavaira, nem billent ki velük. Játsszunk mindketten és meg akarom mutatni neki, hogy nem vagyok olyan gyenge ellenfél, mint amilyennek gondol. Már régen nem. Viszont nem húzom tovább egyikünk idejét sem, ideje a tárgyra térnem. Miután elmondtam neki mindent, csak elhallgatok és várakozón nézek rá, figyelve, miként is emészti meg az információkat. Hagyom közben, hogy felálljon az ölemből, hisz nincs különösebb okom ott tartani, de a tekintetemmel végig követem minden mozdulatát, ahogy az italomba kortyolok. Semmi sem szabad, hogy elkerülje a figyelmemet, ezt tudom jól. Nagyon veszélyes boszorkával állok szemben, bármilyen is a látszat. Ezt a saját bőrömön tapasztalhattam már korábban. Az első kérdésére nem válaszolok, mintha meg sem hallottam volna. Abszurd, nyilván ő is tudja, mire gondolok és ezt egy jelentőségteljes pillantással véleményem szerint elég érzékeltetnem, legfeljebb akkor hoznám fel szóban bármilyen formában a dolgot, ha nagyon erőlteti. - Nos, ami azt illeti, megeshet, hogy már valaki más eltette őt láb alól nekem. Márpedig, ha kicsit is ismersz, tudhatod, hogy nem szeretem, ha bárki beleköp a levesembe és keresztülhúzza a számításaimat. Ami pedig azt illeti, akad néhány gyakran használt ruhadarab tőle, ha nem tévedek, az megteszi - teljes nyugalommal vágok bele a válaszadásba, miután felsorolta hirtelenjében az összes kérdését. Jobban nem részletezem azonban ezt sem. Azure pont nem találkozott Ellával, nem sokkal azután találkoztam vele, hogy megmenekültem az ő cselszövései előtt, így nem tudhat arról sem, hogy Ellát én változtattam át, még ha figyelmetlenségből is és igen hosszú ideig együtt vadásztunk, miután valahogyan mindketten túléltük az egymás elleni merényleteinket. Ez azonban mind mellékes. Azure úgyis csak gúnyolódna ezen. Hogy nekem volt egy szövetségesem (állhattunk bármilyen kutya-macska barátságban), aki még félig boszorkány is volt? Jobb, ha ezt nem részletezem. Higgyen csak, amit akar. A segítsége ára, na az viszont már valami sokkal fontosabb. - Gondolom ez túl egyszerű lenne. Szóval hallgatlak, ha már nem vagy olyan tündéri, mint gondoltam, mit is várnál el egy ilyen egyszerű kis vámpírtól, mint szerény személyem? - látszólag szórakozottan válaszolgatok neki, de tudom, hogy nagyon komoly dolgokról van szó. Véresen komolyakról, mondhatni. Hisz Azure-ral alkut kötni olyan, mintha magával az ördöggel tenném. Ha nem rosszabb. Ezzel tisztában vagyok. Ezért is kell nagyon, de nagyon óvatosnak lennem vele, tegyen vagy mondjon bármit. Eszerint is igyekszem hát eljárni vele szemben. De szükségem van az erejére, a tudására. Még a kockázat ellenére is.
Halál néha túl egyszerű dolog, hiszen gyorsan vagy lassan is eljöhet, de ha megtörténik, akkor onnantól kezdve egy kisebb hiány is felléphet. Szeretném megölni, efelől egy szemernyi kétségem sincsen, de szeretném kiélvezni is és ha meghal, akkor már nem tudom bosszantani. Ez az aprócska tényező pedig elegendő ahhoz, hogy meg se próbáljam megölni, egyelőre még ne. Még akkor se, ha igazán szórakoztató tud lenni egyes téren, sőt, néha jobb, mint egy-két mai bugris. Az italt könnyedén adom neki oda, pedig akár meg is mérgezhettem volna, de az annyira egyszerű lenne, így inkább tényleg csak tisztán kapja meg azt, miközben elhelyezkedem az ölébe. Szabadkezét pedig úgy rakja körém, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog közöttünk, pedig nem. Vélhetően ő is inkább megölne, mintsem igazán a karjaiban tartson, de ettől szép és még érdekesebb a mi viszonyunk. Egy kis kéjelgés, miközben a düh és a méreg ott csörgedezik az ereinkben, hogy a másik számára elhozzuk a végzetet. - Nem vagyunk egy pár édesem, hogy azzal törődj mi hangzik szebben. – játékosan az ujjamat végig húzom arcának élén, miközben mosolyogva figyelem őt, hogy utána pár kortyot igyak az italomból. – Ismersz, hogy jobb szeretem az őszinteséget, mintsem a felesleges és hízelgő szavakat, főleg akkor, ha nem is igazak, [b]életem[b]. – az utolsó szót pedig még inkább megnyomom, hogy nyomatékosítsam. Nem vagyok mi barátok, se kedvesek egymás szívének. Nem, minket a bennünk lakozó düh, bosszú hajt, ami olykor igazán kellemesen tör a felszínre és jól szédít meg minket rövid időre, de semmi több. Szerelem amúgy is veszélyes dolog. Egyszerre tehet gyengévé és erőssé is, egyszer szerettem már, nem lett jó vége, azóta pedig sose lennék ennyire ostoba megint. Szavait hallva elnevetem magam és ha engedi, akkor felállok az öléből, hogy kiigyam közben a poharam tartalmát. Megrázom kicsit a fejemet, és úgy nézek rá, mint aki most hallotta élete viccét. – Jövök neked eggyel édes? Miért is jönnék? – kérdezem meg úgy, mint aki soha nem hallott még ennél röhejesebb dolgot. Eleve veszélyes ezt mondani egy boszorkánynak, főleg olyannak, aki még idősebb nála! De nem bántottam, ha pedig az ölében tartott, akkor se ellenkeztem sokáig, akkor csak igazán közelről volt szerencsém szemlélni őt és várni a válaszát. - Milyen nagylelkű valaki, csak találjak meg neked valakit! Miért akarod őt? Eltenni láb alól, vagy más miatt? Van valami emléktárgyad tőle? – időt se hagytam neki egyik kérdésre se felelni, csak feltettem őket egymás után, majd utána vártam, most már viszont szabadulni akartam az öléből, ha azt akarja megtaláljak valakit, akkor ahhoz térkép is kelleni fog. – És ha megtalálom, akkor többé nem látlak, vagy ezt mégis miként gondoltad? – fordulok ismét felé, miután letettem a poharat, de ha azt hitte, hogy két csettintésre a bennem lakozó 500 évnyi erőt csak úgy rendelkezésére bocsájtom, akkor nagyon is tévedt.
Jól esett ez a gyors menet Azure-ral, gyűlöljem őt bármennyire is azért, amit ellenem tett. Végül is én a nőket általában nem tekintem eszköznél többnek. Azure is csak ilyesmi a szememben, pláne mindezek után. Az sem érdekel őszintén szólva különösebben, hogy ő valóban élvezte-e az előbbi együttlétünket, vagy sem. Sőt, ha nem, annál jobb. Essen csak áldozatául a saját kis cselszövéseinek. Minden téren. Még ha ez valószínűleg inkább csak apróbb bosszúság lehetett neki. Bár ha nem volt jó, kérdés, minek ment bele egyáltalán. Nem árt résen lennem. Ő semmit sem tesz ok nélkül, még ha úgyis tűnik, ezt már megtanultam róla. Veszélyesen fifikás egy némber. Most is, ahogy visszalejt egy szál kis semmiben a szobába és itallal kínál. Egy bólintással fogadom el. Rakhat bele persze valamit, de ez túl pórias módszer lenne, ha ő át akar ejteni a palánkon, azt biztos, hogy nem így tenné. Nagyobb győzelem neki, ha úgy tud átverni, hogy a szellemi képességeim teljes birtokában vagyok. Ha át tud. Mert még egyszer nem leszek akkora palimadár, mint legutóbb, azt biztosra veheti. Egy csinos pofi, meg a bomba alak már kevés hozzá, hogy megszédítsen. Épp ezért, mikor átveszem tőle a poharat és a lehuppan az ölembe, teljes természetességgel, de csak a móka kedvéért teszem a szabad kezemet rögtön a derekára. Külső szemlélő aligha hinné, hogy mindketten szívesen látnánk valószínűleg a másikat holtan. Pedig alighanem ez a helyzet. Az én részemről legalábbis mindenképp. De ezzel valószínűleg ő is tisztában van. - Gondoltam, így szebben hangzik - válaszolom szórakozottan a szavaira. Ha már mindenáron kötekedni akar, csak azért sem harapok rá. Tény, hogy elég hangulatember vagyok, de azért van agyam. Még ha ő ezzel aligha számol. Sem most, sem régen nem tette. - Mondhatnám, hogy szeretetből, csak hogy szebb legyen, de még mielőtt belekötnél, az egyszerűség kedvéért nevezzük nevén a dolgot: jössz nekem eggyel. Te nem így gondolod? - olyan könnyed stílusban beszélek, mintha tényleg csak baráti csevejt folytatnák, pedig a mélyben ennél sokkal több van. És tudom, hogy ezt ő is tudja, még ha meg is fogja játszani az értetlent. Mert ő is épp olyan nagy játékos, mint én. Csak anno ezt nem vettem észre. Még engem is át tudott ejteni. Egyszer. De többször nem fogom hagyni, bármit is hisz. - Szeretném, ha segítenél nekem megtalálni valakit. A te képességeiddel ez szerintem amúgy is gyerekjáték, szóval igazán nem kérek sokat - nem látom értelmét tovább kerülgetni a forró kását, egyből a tárgyra térek. A továbbiak pedig nyilván attól függnek, ő hogyan reagál. Persze ha esetleg ráállna egyből a segítségre, akkor is résen kell lennem. Végtére is sosem lehet tudni, mit forgat a csinos kis fejében ez kis mocskos boszorka.
Nem teljesen értettem azt, hogy miért nem próbált meg egyetlen egy pillanatra se most megölni, de az emberek változnak, de kötve hiszem, hogy elfelejtette volna az ellene elkövetett bűneimet. Azt pedig továbbra se állt szándékomban elárulni, kimutatni a felszínen, hogy ténylegesen mennyire élvezhettem ezt az egészet, vagy csak színjáték lett volna részemről, hiszen attól még, hogy egykoron valaki hatással volt ránk, az nem jelenti azt, hogy a jelenben is lehetséges, de nem kizárt. Ahogyan azért az is eléggé befolyásoló tényező tud lenni, ha az ember nem adhatja át magát teljesen az ilyen pillanatoknak, mert félő, hogy akkor a fejét veszítené el. Amikor pedig a mámor átjárja a lényünket, akkor nem sokkal utána máris magamra kapok egy felsőt, miközben talán legszívesebben fürdeni mennék, de nem teljesülhet minden. Meg egyébként is, nagyon is érdekelt az, hogy mit akar tőlem, miért van rám szüksége élve. Pillanatok alatt mind a ketten ismét a nappaliban voltunk és ő máris a megszokott foteljében ült. Hahh, megszokott? Most jár először itt, vagyis gondolom, de azóta biztosan, hogy enyém lett ez az ingatlan. Kíváncsian fürkészem őt és várok, kicsit talán sürgetem is a szavaimmal őt. Felmutatom neki a poharat, ha kér, akkor töltök neki is, ha nem, akkor csak magamnak és kortyolok párat, mielőtt ismét szembe fordulnék vele, de közben is hallom, amit mond. - Baráti szívesség? – kérdezem meg egy apró nevetéssel a hangomban. – Mikor lettünk mi barátok szeretőkből? – pillantok rá kérdőn és egy hamiskás mosoly keretében, hogy utána közelebb sétáljak hozzá. Ha kért inni, akkor odaadom neki a poharat, ha nem, akkor is könnyedén huppanok le az ölébe, nem pedig az egyik üres helyre, amiből bőven akad a nappaliban. – Miért is tennék neked szívességet? – majd kortyolok párat az italomból és bízom abban, hogy nem vált át egyből erőszakos, támadó stílusba, mert ismer már annyira, ha úgy próbálkoznak, akkor annál inkább makacsabb lesz. Ujjamat játékosan végighúzom arcának az élén. – Szóval mit szeretnél, és én mit kapnék cserébe? – pillantok le rá mosolyogva és csöppet se rejtem véka alá, hogy nagyon is tetszik ez a felállás, hogy ő akar szívességet kérni tőlem. Nagyon is érdekel, hogy mi az, pedig pont nem érdekel, hogy netán mennyire kísértem őt azzal, hogy az ölében foglalók helyet egy szál felsőben.
Nem sok boszorkány tudott úgy megszorongatni, mint Azure tette egykor. Akkor is a női bájai vakítottak el, éppúgy, mint most. Meg kellett volna ölnöm. Talán még most is meg kellene. Hiszen a nők ilyenkor a legvédtelenebbek. Még a hozzá hasonló erős boszorkák is. De egyelőre élve van rá szükségem. Különben is sokkal tartozik, az élete nem is lenne elég fizetség számomra. Csak múló élvezet, hogy megölhetném. Mint az is, amit most teszünk. A gyilkolás és a szex két olyan dolog, aminek nehezen tudok ellenállni. Mondhatni zsigerből vágyok rájuk. Azure pedig annyi idő után is ugyanolyan hatással van rám, mikor meglátom. Ő pedig még fokozza is ezt, így nem bírom ki, hogy újra a magamévá ne tegyem. Vadul, állatiasan, ahogy mindketten szerettük régen is. Most sem szórakozunk sokat, hamar a lényegre térünk. És ez pont tökéletes is így. Miután végeztünk, magamra hagy egy kis időre, így nyugodtan fel tudok öltözni és immár tényleg tiszta fejjel visszaülni abba a fotelba, ahol vártam a hazatértét. Mire visszalibben a szobába, immár némi ruhában, úgy ülök ott, mintha az imént semmi sem történt volna közöttünk. Tényleg kellett ez ahhoz, hogy higgadtan, tiszta fejjel tudjak gondolkodni, tárgyalni vele a későbbiekben. Mert ahogy ismerem, aligha fog egyből kötélnek állni. De nem fogom könnyen feladni, ezt már eldöntöttem. Mint ahogy általában semmit sem szoktam. Bár a felső, amit visel, bősége ellenére láttatni engedi formás lábait, sejtetni buja idomait, már nincs rám olyan hatással, mint az előbb. Ez a gyors numera az én érzékeimet kellően lecsillapította egyelőre ahhoz, hogy szembenézhessek vele és rá is térjek a lényegre, amiért itt vagyok. Kérdéséből egyértelmű, hogy ő is erre vár most már. - Amit azt illeti, kérni szeretnék tőled valamit. Csak egy egyszerű, baráti szívességet, ha úgy tetszik - nyugodt, csevegő hangon szólalok meg, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne mindazok után, ahogyan legutóbb elváltunk. Bár ha azt nézem, végül is az is. Hiszen mindazok után, amit elkövetett ellenem, sokkal tartozik nekem. Sokkal többel is annál, mint amit most kérni akarok tőle. Persze nem reménykedem abban, hogy egyből rábólintana a segítségre. Bár ha így tenne, az valószínűleg még nagyobb gyanakvásra adna okot, mintha ellenkezne. Mert azzal biztos, hogy készülne valamire. Óvatosan kell hát játszanom, figyelve minden apró rezdülésére, reakciójára. De így vagy úgy, el fogom érni, amiért idejöttem. Kerül, amibe kerül. Nem fogom hagyni, hogy ismét ő nyerjen. Ezúttal nem. Most én fogom kihasználni őt és nem fordítva. És még hálás is lehet nekem érte, hogy nem a vérére pályázom. Mert ez abszolút nagylelkűség tőlem mindazok után, ami történt, úgy hiszem.
Ez sose szólt érzelemről, egykoron is csak azért keveredtem össze vele, mert kellett az unaloműzés, ahogyan szükségem volt a tervemhez is rá, mondhatni kihasználtam és ezt pontosan tudja Noah is. A tervem részben bejött, hiszen egykoron majdnem életével fizetett azért, amire rávettem. Mennyire könnyeded, hogy a legtöbb férfi, ha egy gyönyörűséget lát, aki még figyelmet is szentel nekik, akkor elvesztik a fejüket. Egyetlen egy férfi volt, akit képes voltam valamilyen szinten közelebb engedni magamhoz, az pedig Daario volt, de évtizedek óta nem hallottam rólam semmit se, ahogyan abban se voltam biztos, hogy valaha fogom még látni, így nem csoda, hogy meg se fordult a fejemben, hogy a tavasz-nyár találkozásakor egyszer csak be fog kopogni az ajtómon. Vele minden másabb volt, kár lenne tagadni, ahogyan azt is, hogy olykor nem gondoltam rá, a múltra és arra, hogy mit veszítettem el azon az estén, amikor egyszerűen eltűntem az éjszakába. Ez az együttlét köztem és Noah között nem szólt szinte semmi másról, mint ösztönök kielégítéséről, de semmi több és nem is akartam semmilyen folytatást. Talán egy részem még vágyott is arra, hogy minél hamarabb vége szakadjon és részben talán színészi alakítás is volt? Ki tudja. Ahogyan könnyedén csalt ördögi mosolyt arcomra – még ha nem is mutattam ki -, hogy milyen könnyedén sikerült megint elveszítenie a fejét. Milyen könnyedén küldhetném őt ismét a halál karjaihoz túl közel, ha úgy akarnám. Amikor vége szakadt az együttlétnek, akkor pár perc csend könnyedén telepedett ránk, majd sietve rendeztem a gondolataimat, hogy utána egy lenge és hosszabb felsőt magamra vegyek a szobámban, majd pedig töltöttem magamnak egy italt, ahogyan visszatértem a nappaliba, ahol hagytam őt pár perccel korábban. - Nos, ha már sikerült végre esetleg meglelned a józanságot… - kezdtem bele, amikor ismét megkerestem az íriszeimmel őt. Nem, nem akartam újabb körben részt venni és ha megpróbálna erőszakossá válni, mert nem tudja uralni a vágyait, akkor biztosan csontját törném az erőmmel. Noah számomra senki se volt, egy kaland, ami nem jelent semmit se és véleményem szerint ő is hasonlóan érezhetett velem kapcsolatban. Persze ő gyűlölt is részben a múltban elkövetett bűneimért, hogy oly könnyedén a kutyák elé vetettem. – Mit akarsz Noah? – kérdeztem meg könnyedén, majd pedig ablakon át figyeltem az utcai fényekben láthatóvá váló hópelyheket. Lassan karácsony lesz, milyen érdekes, hogy pont most toppant be. Vajon reménykedik abban, hogy ennek köszönhetően segítenék neki? Milyen naiv tud lenni, de lássuk csak mit akarhat.
I HEARD THAT YOU LIKED THE BAD GUYS HONEY, IS THAT TRUE?
Konkrét célom volt és van is azzal, hogy felkerestem Azure-t, miután hírét vettem annak, hogy a városban van. Azzal azonban nem számoltam, hogy bármennyire is utálom azért, mert megpróbált kihasználni (és lássuk be, valamilyen szinten sikerült is neki), mint nő még mindig igencsak nagy hatást tud rám gyakorolni. Bár úgy sejtem, ez valamilyen szinten kölcsönös is lehet, mégsem szerencsés, hogy hagyom, azzal, hogy még rá is játszik, szinte teljesen elvegye az eszemet. Érzem, nem vagyok képes már a jövetelem valódi céljára összpontosítani, amíg ki nem elégítem ezeket a vágyakat. Amíg nem kapom meg ezt a nőt újra. Mert bármennyire is egy visszataszító boszorkány, méghozzá a legrosszabb fajtából, mint nő igen nagy hatást tesz rám. Régen és most is. Biztos, hogy szándékosan ingerel a dörgölőzésével, a csípője mozgatásával, amit nem is tudok teljesen reakció nélkül hagyni. Nem is csoda, hogy mikor fel akar állni az ölemből és eltávolodni, megragadom és a következő másodpercben már a kanapéra dobom és fölé mászok. Kétlem, hogy ellenkezne, tudom, mennyire szerette mindig ő is a keményebb, vadabb bánásmódot. A nyögései is egyértelműek, mikor melleit kezdem markolászni. Ahogy kezemmel, számmal érintem testét, érzem, hogy élvezi. A hangja, a mozdulatai mind erről árulkodnak. Az is, ahogy az övemnél kezd matatni. Ezt mindig szerettem benne. Hogy hamar tűzbe jött és szeret a tárgyra térni gyorsan. Persze a lassúságnak is megvan a maga varázsa, de ez a mi viszonyunkhoz úgysem illene. Ide nem gyengédség kell. Valósággal tépni kezdem le róla a ruhát, hogy minél inkább hozzáférhessek, akár segít ő ebben, akár nem. Kezem végigsiklik ölén, de épp csak annyira, hogy érezzem forróságát, először csak ruhán keresztül, azt követően viszont a maga természetességében. Izgató érezni, ő is mennyire készen áll rám. És én a részemről nem is húznám tovább az időt. Amint mindketten megszabadulunk a felesleges ruhadaraboktól, egyből ránehezedem és belé hatolok. Megpróbálhat ellenkezni ellene (bár kétlem, hogy ilyen állapotban ilyesmit tenne), de ilyen közelségben, ebben a felajzott állapotba aligha hagynám magamat. Érezni akarom a testét. Teljesen és vadul. Ebben már ő maga sem állíthat meg mindezek után.
I HOLD YOU IN MY BIG ARMS AND YOU'RE SEEING STARS. THIS IS ALL I THINK OF
- Pedig a türelem még édesebbé tehet sok mindent, vagy éppen segít abban, hogy józan maradjon az illető. – suttogtam a fülébe eme pár szót, mint egy szírén, aki egyszerre akarja elvenni tőle a józanságot, de megadni az esélyt arra is, hogy visszanyerje. A percek hallatával meg már az ölében is ülök, hiszen miért kellene ügyelnem arra, hogy mit illik és mit nem? Egy kis szórakozás mindenkinek jár, nem? És egykoron egészen szórakoztató volt és jó gondolat elterelő is. Egyébként is még messze van a napfelkelte és néha az estét is egészen kellemes el lehet tölteni és semmi jónak nem vagyok ellene. Először kicsit csak csípőmmel ingerem őt tovább, majd pedig a kezemmel is alattomoson, miközben ajkammal ajkát ízlelem. Amikor meghallom a mordulását, akkor csak elmosolyodom pimaszul és ezt ő is tökéletesen láthatja, hiszen állom a pillantását, hiszen remekül szórakozom és a testbeszéde pedig eléggé árulkodó, hogy még mindig képes vagyok egészen könnyedén tűzbe hozni őt. Ez pedig egészen kedvemre való, bár képes lennék aljasan elsétálni innen és hiába vámpír, azért egy boszorkány se olyan védtelen, mint egy ártatlan ember, de talán még villant olyat, amivel meggondolom magam és tényleg hagyom, hogy a megkezdett játék végbemenjen. Lassan állok fel az öléből, de alig tenném meg a második lépést máris csuklóm köré fonódnak az ujjai és ahogyan magához ránt mellkasának ütközöm. Kíváncsian pillantok fel rá, miközben szórakozottan húzom végig az ujjaimat mellkasán, de aztán a közeli kanapén landolok úgy, mintha csak egy tollpihe lennék, de mielőtt esetleg szökhetnék máris felettem van. Ajkai pedig ajkamra tapadnak, majd egyik kezével mellemre markol, mire egy nyögés hagyja el az ajkaimat. Mielőtt a feltett kérdésére felelhetnek, azelőtt ajkai újra az enyémekre lelnek. Nincs ebben semmi kedvesség vagy gyengédség, inkább csak a vágy és a szenvedély tüze. Ajkainak játéka perzsel, ahogyan egyre lejjebb siklik a nyakam vonalára, amibe még testem is jól esően beleborzong. Lábaimat dereka köré fonom, ha hagyja, akkor közelebb húzom, és amennyire tudom csípőmet neki dörzsölöm, hiszen akarom őt és ebből is rá jöhet könnyedén, hogy ágyékom már szinte lángba borult testének közelségétől, és attól, hogy tudom milyen hatást váltottam már ki korábban belőle. Nem, nem ennyit akartam. Többet akarok, elvenni azt, amit egykoron már megkaphattam. Ujjaim fürgén oldják ki az övét, hogy aztán elkezdjem megszabadítani őt a nadrágjától. Meg se próbálok fordítani a helyzeten, hiszen ahhoz eléggé kicsi a kanapé. A felsőjétől is megszabadítom, ha hagyja, majd újra közelebb húzom, hogy megízlelhessem az ajkait. Talán én magam venném le a saját ruháimat is, hogy végre felemészthessen az a tűz, amit ő keltett életre részben, de jobb szeretem, amikor ő teszi meg. Azt, ahogyan kezével, vagy éppen ajkával bebarangolja a testemet.
Még jobban is szórakozom, mint vártam. Azure-ral egymás kölcsönös provokálása, hergelése valahogy módfelett szórakoztató. Persze észnél kell lennem, hiszen tudom, éppen olyan nagy játékos ő is, mint én. Tényleg nem gondoltam volna, hogy ez ennyire jó móka lesz. Ha belegondolok abba, hogy miféle célból kerestem is fel, pedig talán még észnél is tudok maradni. Azt viszont nem tudom leplezni teljesen és talán nem is akarom, hogy a kis boszorkány még mindig ugyanúgy beindítja a fantáziámat. Bár ő láthatóan még rá is játszik erre a szavaival, a hanghordozásával, a tetteivel... Egyelőre szavaira nem válaszolok, csak sejtelmesen mosolygok és szinte felfalom őt a tekintetemmel. Nehezebb dolgom lesz, mint vártam. És én nehezítem meg magamnak. Emlékeztetnem kell magamat a jövetelem céljára. De egyre kevésbé megy. Nagyon is jól tudja, mit szeretek. Túl jól. - Tudod, hogy türelmetlen típus vagyok, nem? - vonom föl a szemöldökömet sokat sejtetően a szavaira. Játszadozik ő is, ez egyértelmű. De a tűzzel. Akárcsak én. Mert nem tudom levenni róla a szemem és ezt ő is tudja. Sőt még fokozza is azzal, hogy még nagyobb belátást enged nekem a halmaihoz. Jól ismerem a testét, minden kis négyzet centiméterét, emlékszem is rá, hisz ritka vonzó nő, azt meg kell hagyni, ennek ellenére felszítja bennem a tüzet. Csak nézem őt, ahogy közeledik és nem is állom meg, hogy magamhoz ne húzzam. Ő pedig nem tiltakozik, kis idő múlva már az ölemben ül. Mindig is ilyen buja nő volt, az ágyban egy igazi vadmacska. De pont ezt szerettem benne. Még ha most talán nem is a legjobb ötlet ez. A kérdéseire nehezemre esik válaszolnom, tekintetem csak mélyen az övébe fúrom. Csókját szenvedélyesen viszonozom, a harapására fojtottan felmordulok. Kezd lassan átlépni egy határvonalat, ahonnan már nem lesz visszaút. De talán pont ez is a célja. Már épp felfedezőútra indulna a kezem a testén, mikor hirtelen feláll az ölemből, kétségtelenül szándékosan azért mondva azt, amit, hogy tovább hergeljen. Talán nem kellett volna. Persze attól függ, mi is volt vele a célja. Mert ez a játék nekem már több, mint sok, cselekednem kell. Gyorsan mozdulok, ahogy a keze után kapok, megragadom és kicsit erőteljesebben rántom meg. Bár boszorkány, vámpírként gyorsabb vagyok nála, így ha akarna sem lenne ideje tiltakozni, mikor egy gyors mozdulattal gyakorlatilag a közelben lévő kanapéra lököm és már fölötte is vagyok. Vadul kapok a szájára, miközben az egyik kezem a mellére markol. - Ezt akartad? - kérdezem lihegve tőle, mikor eltávolodok tőle egy pillanatra, de tényleg csak annyira, aztán ismét birtokba veszem a száját, majd a nyakát, ha nem ellenkezik. Már túlhevítette bennem a szenvedélyt, innen nem tudom és nem is akarom fékezni magam. Csak egy gondolat zakatol az agyamban. Nekem ez a nő kell. Itt és most. Kerül, amibe kerül.
Nem számítottam rá, ha tudtam volna, hogy a közelben van, akkor jobban figyeltem volna, de most óvatlan voltam, de akkor se lenne könnyű esélye az életemre törni. Másrészt meg legalább feldobja a kissé unalmas hétköznapjaimat, hiszen a forgatásokon lehet mások bőrébe bújhatok, eljátszhatok valamit, de szerintem a legnagyobb színpad mindig is az élet lesz, hiszen ha ott át tudunk verni valakit, akkor nyújtottunk igazán remek alakítást. Én pedig megtettem, vele is. Kellemes szórakozás volt egykoron is, de ahogyan másnak, úgy neki se hagytam azt, hogy esélye is legyen arra, hogy a bőröm alá férkőzzön. Helyette inkább én tettem meg és használtam ki őt. Kicsit talán sajnáltam, hiszen remekül el tudtuk mi ketten ütni az időt, de az élet mindig is kegyetlen volt és mindig is lesznek ragadozok és áldozatok. Ez az életrendje. - Régen is ezt szerettem benned, hogy mertél kockáztatni és még mindig nem vettem el a kedved tőle? Ezt örömmel hallom, hiszen akik félnek és a sötétségben sétálnak állandóan… Hm, az olyan unalmas. – mosolyodtam el pimaszul, hiszen mind a ketten játszadoztunk egymással. Régi kellemes emlékeket idéztünk fel, amiben akár még most is a partnere lennék, hiszen szerettem azt a szenvedélyt, ami régen is uralta őt. Nem sokszor engedtem át az irányítást se, de vele szemben kivételt tettem és sose bántam meg. Élvezet volt minden egyes érintés, találkozás, hiszen könnyedén törtek utat maguknak a bennünk lakozó búja vágyak. Persze az megint más kérdés, hogy most mennyire is lenne célszerű engedni az ilyen vágyaknak, hiszen ki tudja, hogy melyikünk lett a távoltöltött idő alatt a nagyobb ragadozó és ki kire jelent nagyobb veszélyt. Másrészt meg nagyon is érdekel, hogy mi szél fújta őt erre és mit is szeretne tőlem. - Valóban? Milyen desszertet is szeretsz jobban? Nem félsz attól, hogy esetleg megártana a bendődnek, ha egyből azzal kezdenéd? – kérdeztem tőle igazán búja hangon, miközben az ingem egy-két gombját ki is gomboltam, majd ismét kezembe vettem a poharamat, mintha csak a tűzet akarnám eloltani magamban, miközben őt tovább kísértem, hiszen kicsit jobb pillantást belátást kapott halmaimhoz, de még így se mutattam meg mindent. Inkább csak sejtelmesebbé tettem, mintha csak szórakoznék vele, hogy ezt is megkaphatná, de még se. A pillantása pedig égetett, miközben a lábam köze egyre inkább kezdett vágyakozni utána, hiszen a múlt fülledt pillanatai, jelenlegi tettei és hangja könnyedén ébresztette fel bennem is a vágyakat, de még se engedtem azt, hogy józaneszemet elveszítsem. Nem, arról szó lehet. Hamarosan pedig már ott ültem a közelében és játszadoztam vele, majd amikor meghallottam a szavait, akkor könnyedén nevettem el magam, mint aki most hallotta élete legjobb viccét és talán így is volt. - Nem úgy tartják, hogy az élvezeteket és az üzletet sose szabad keverni? – kérdezem tőle játékosan, miközben pontosan látom, vagyis inkább érzem, hogy a kisügyködésem milyen hatással is van rá. Nem lököm el a kezét, ahogyan abban se akadályozom meg, hogy közelebb húzzon. Sőt, hamarosan az ölében kötök ki, ha csak meg nem akadályoz benne. Ujjaimat könnyedén húzom végig arcának az élén, miközben ajkam játékával engedélyezem meg. – Vagy inkább az üzletet szokás megpecsételni, nem? – suttogom a fülébe úgy, mint egy szírén, miközben ujjaimmal tovább hergelem őt a férfiasságánál. Kicsit még meg is emelkedem, hogy jobban tudjak játszani a tűzzel. Majd végül újabb csókra tévedek ajkaira, de a végén alsó ajkába harapok játékosan. – Hmm, régebben valahogy jobban a tettek embere voltál. Talán változtál, lecsillapodtál. – felelem pimaszul, mint aki azt akarja, hogy végre lépje át a határt úgy, mint egykoron tette. Kezem játéka is alább hagyj, majd játékosan túrok szabaddá vált szőke tincseimbe, miközben végig pillantok rajta, majd úgy teszek, mint aki tényleg fel akarna állni és otthagyni őt, mert nem kedvére való ez az egész. Még egy kisebb sóhajjal is rájátszottam, hiszen ha már a munkám szerint is színésznő lennék és szinte egész életemben az voltam, akkor miért most hagynám abba?
■ ■ Bocsánat a korábbi bénázásom miatt és remélem jó lesz. ■ ■credit
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Ápr. 05, 2017 11:04 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Azure && Noah
Come on let's play our dirty little game
Mielőtt idejöttem volna is tisztában voltam azzal, hogy Azure és én még mindig a másik vérére vágyunk valahol. De ez a tekintetéből, a szavaiból még inkább egyértelművé válik számomra és alighanem az érzés kölcsönös. Még ha játsszuk is mindketten a kisded játékainkat. Pont úgy, mint régen. De tisztában vagyok vele, hogy ha valakivel, vele szemben még inkább fontos az óvatosság. A legutóbb kis híja volt, hogy behálózzon és a vesztemet okozza. Ez nem ismétlődhet meg. Pedig nincs is jobb, mint provokálni másokat. Na jó, talán a gyilkolás és a szex (olykor erőszakos formában). De jelenleg ezzel is remekül elvagyok. Mondhatni ez a hab a tortán. De bízom benne, hogy lesz ez ma este még jobb is. Ha rajtam múlik biztosan. Bár egyébként nem tudhatom, mit várhatok tőle. Annyit bizonyosan, hogy a lehető leghamarabb megpróbálja kipuhatolni a felbukkanásom okát. Bár tény, van abban valami, amit mond. Nem lenne rossz egy kis nosztalgia a franciaágyban, vagy igazából bárhol máshol, én nem vagyok prűd ilyen téren egyáltalán és emlékeim szerint ő sem. Ennél azonban valamivel nagyobb szabású az elgondolásom. De mindent csak a maga idejében! - Nem hiszem, hogy egyedül lettem volna ezzel. És ami azt illeti, kockázat nélkül nincs nyereség - én is felveszem az általa megütött flörtölgető stílust, bár valószínűleg én sem gondolom komolyan. Vigyázni kell ezzel a nővel. Minden mozdulatát figyelem, talán azt is hiheti, hogy puszta kéjvágyból, hisz a tekintetem nem is mutat mást, de nemcsak erről van szó. Kétszer nem fog átejteni a palánkon ez a némber. Azt nem hagyom. Használja bármilyen mesterien a női csáberejét. Azért valamelyest már kiismertem őt, tudom, hogy mire figyeljek oda. - Igazán nagylelkű vagy. De tudod, a másfajta desszertet jobban szeretem - közben a tekintetemmel végig szinte égetem. Oda kell figyelnem magamra, nehogy elragadjon a hév, amit ő még táplál is bennem, nyilván ennek teljes tudatában. - Ami azt illeti, valóban lenne itt valami, amiről szeretnék veled beszélni. De lehet, hogy egy kis szórakozás nem esne rosszul mielőtt a rideg üzlet világába kalandoznánk - állom a pillantását, de érezheti, hogy a kis ügyködése nem marad reakció nélkül a részemről, amit még inkább nyomatékosítok azzal, hogy a karomat a derekára csúsztatva közelebb húzom őt egy kicsit magamhoz. Túl jól ismer, tudja, hogy legyek bármekkora stratéga, a vérszomj és a kéjvágy az a két dolog, amitől elég rendesen el tud borulni az agyam. És azzal, ahogy teszi-veszi magát előttem, bizony elülteti a bogarat a fülembe. Vagy valami más testrészemet legalábbis működésbe hozza. És ha ezt így folytatja, nem kell hozzá sok, hogy gerincre vágjam, talán a szó legszorosabb értelmében. Végül is egy vad szex biztosan kitisztítaná az agyamat annyira, hogy utána kényelmesen előadjam, amit szeretnék. Egyikünk sem járna vele rosszul. Nem úgy, ha csak felhúz és "állva hagy". Akkor aligha leszek hozzá sokáig kedves.
Ha tudom, hogy ma este vendégem érkezik, akkor talán még süteményt is hoztam volna, vagy éppen más desszertet. Esetleg egy kis tejszínhabot, azt úgy is sok helyről igazán érdekes lehet elfogyasztani. Fogalmam sem volt arról, hogy a városban van, hiszen ha tudtam volna, akkor már rég beköszöntem volna, hiszen úgy illik, nem? A régi ismerősöket köszönteni kell, legalábbis ez volt az illem, vagy rosszul rémlene? Már mindegy is, hiszen itt van és úgy ül ott, mintha övé lenne ez a hely vagy éppen az a szék. Meg kell hagyni, hogy azért volt bátorsága, hogy csak úgy ide besétált. Nem vagyok én se hülye, biztos vagyok abban, hogy szívesen fonná az ujjait a nyakam köré és hallaná azt, ahogyan az életemért könyörgök. Bár hamarabb halnék meg, mintsem megadjam neki vagy talán a színjátékkedvéért megtenném, hogy utána én vegyem el az életét. Persze, az se menne olyan könnyedén, hiszen a mai világban mit lehet könnyedén megkapni? Semmit se, akkor miért hagynám neki azt, hogy békésen távozzon a másvilágra? Az olyan snassz lenne. A mosolyát könnyedén viszonozom, de a némaságot sose szerettem. Jobb volt hallani az embereket úgy dalolni, mint a pacsirták, vagy ha éppen a kéjes tengeren sodródtak. Ritka volt az, amikor én ítéltem valakit némaságra és ő nem ilyet volt. Számomra csak egy báb volt, biztos vagyok abban, hogy a férfiúi egója sérült múltkor kicsit, de mindenkinek meg kell tanulnia azt, hogy a nők veszélyesek tudnak lenni. Főleg, ha tényleg egy boszorkák és a sötétség lakozik a szívükbe. Igaz, azóta már én is változtam, de az nem jelenti azt, hogy ő ne lehetne kivétel. Szavaira könnyedén nevetem el magam, hiszen könnyedén üti meg a fülemet az iróniája. – Vigyázz, még a szívemre fogom venni, hogy egy csöppet se hiányoztam neked. Pedig azt hittem, hogy egykoron jól szórakoztál. – ajkaim pedig sokat mondó, ugyanakkor bűnös mosolyra húzódnak. A szentességet meghagyom másoknak. Rossz kislány voltam nem egyszer már az életemben és nem pont most akarnék apácának állni. - Tudod, ha szólsz jöttedről, akkor talán még süteményt is hozok. – pillantok rá jókedvűen, majd egy tincset a fülem mögé tűrök. – Valóban? Nem félsz attól, hogy esetleg egyszer túlzottan meg fogod égetni magad? – ahogyan ő mért végig engem, úgy én is könnyedén mértem végig, közben még egy aprót ajkamba is haraptam és egy pillanatra még azt is hihette, hogy gondolatban messze járok már, egészen más vizeken, pedig nem így volt. Whiskyt könnyedén töltöttem ki neki, majd pedig kicsit megigazítottam a blúzomat is; pár gomb kicsit kigombolódott felül. Lassan sétáltam oda hozzá és közben még a poharából is minden habozás nélkül kortyoltam, hogy az ital jólesően kicsit végig marja a torkomat. - Emiatt ugrottál volna be? – kérdeztem meg tőle csöppet se komolyan, ha elvette a poharat, akkor pedig pontosan odavándorolt a kezem, ahova egy hölgynek sose lenne szabad. – Magányos lennél és gondoltad, hogy az ördöggel szívesen nosztalgiáznál? – faggattam továbbra is őt, majd pedig leültem mellé, vagy éppen a karfára. – Mit szeretnél életem? Vagy előbb nosztalgia és utána üzlet? Esetleg a csinos kis nyakamra fáj a fogad? – játszadoztam tovább, mintha csak az oroszlán bajszát akarnám húzgálni és még játékosan az ujjaimmal arcán is végig simítottam, miközben huncut mosoly egy pillanatra se tűnt el az arcomról.
Tulajdonképpen már kezdem egyre jobban megszokni, belakni Mystic Fallst. Egy-két áldozatot már szedtem itt is, mint azt a mait is. Ostoba, halandó fruska volt. Nem volt egy nagy kihívás, de most nem is ez volt a lényeg. Ugyanis az, hogy Gabriella eltűnt és még mindig nem akadtam a feltételezett haláláért felelős nyomára, már határozottan frusztrál. Hogy tudott így elbújni ebben a kisvárosban, hogy hetek alatt sem sikerült a nyomára bukkannom? A türelmem egyre fogy. Úgy érzem, muszáj tennem valamit. És amikor hírét vettem egy forgatásnak a városban és hogy ki is érkezett miatta ide, támadt egy ötletem. Azure Anne Nystalia. Sokkal tartozik nekem az a nő. Mondjuk úgy az életével. Már magam sem tudom, miféle elvetemült ötlet vitt rá arra, hogy alkut kössek egy boszorkánnyal, pláne egy ilyen erős és aljas nővel. Nem mondom, a napékszer olykor jól jött, még ha így is általában inkább éjszaka szeretek mozgolódni, de egyértelmű, hogy az ördöggel kötöttem alkut. Nem mintha én épp egy szent lennék, távolról sem. Sőt. De túl erős boszorkány volt. Nem ölhettem meg, emiatt pedig nem lett volna szabad cicáznom vele. Nem lett volna szabad viszonyba keverednem egy ilyen nővel. Sosem jó, ha túléli a partnerem az éjszakát. Kaphat földöntúli gyönyöröket tőlem, de az élete utolsó élvezete kell, hogy legyen. Idestova talán ő az egyetlen, akivel kivételt tettem ebből a szempontból. Kár volt. Nem figyeltem oda és fordult a kocka. Már az ő kezében volt a gyeplő. Mikor ez tudatosult bennem, léptem le. Talán még épp időben. Hogy most mit keresek mégis itt, a lakásán, a foteljében ülve? Mert kell a segítsége. Másképp nem fogok előrébb jutni a nyomozásomban. Tudnom kell, ki ölte meg Ellát. Vagy mi történt vele, ha esetleg mégis életben lenne. Ehhez pedig már nagy erejű boszorkányra van szükségem. Utálom és megvetem mindet, de most megint paktálnom kell valamelyikükkel. És ha már itt van, az ő piszkos kis trükkjeire legalább jobban fel vagyok készülve. Ezért is esett rá a választásom. Nem is várom, hogy meglepetést mutasson, mikor észrevesz. Biztos, hogy megérezte a jelenlétemet és bár már hosszú évtizedek teltek el a legutóbbi találkozásunk óta, természetesen egyből megismer. Nem mintha nehéz lenne, hiszen én nem öregszem, ahogy ő sem. Ugyanaz a dögös bige, mint úgy ötven évvel ezelőtt volt. Csak az öltözködési stílusa más, a kor divatjához igazodva. Lefogadom, hogy még az ágyban is ugyanolyan tüzes, mint akkor volt. Talán azt sem lenne amúgy rossz feleleveníteni, ha már így alakult. De most nem ezért vagyok itt. Megjegyzésére csak sokatmondóan mosolygok, de nem szólalok meg. Nem látom okát. Úgyis kérdezni fog, nem az az ember, aki sokáig szó nélkül hagyná a feltűnésem, úgy hiszem. És nem is tévedek. Ekkor nyitom hát csak szóra a számat. - Te, drága Azur? Minden egyes nap, mióta elváltunk - szavaim negédesek, de kiérezheti belőle az iróniát. Hiszen mindketten tudjuk, hogy mire ment ki anno a játék és hogy miért is váltam akkor köddé. - Micsoda lelkiismeretes vendéglátás, ezt nevezem. Megtisztelve érzem magam, hogy így emlékszel az ízlésemre. Egy dupla whisky jól esne. A tea még mindig nem az esetem, még mindig a tüzes dolgokat szeretem - sokatmondó tekintettel nézek rá. A kétértelmű fogalmazás nálam sosem véletlen, de hogy harap-e rá, csak rajta múlik. Bár ez az egész úgyis csak színjáték már megint. Ezt ő is jól tudja, ebben biztos vagyok. Azonban direkt megyek bele. Jobban érdekli őt az ittlétem célja, semmint, hogy sokáig folytassa ezt, így majd úgyis előhozakodhatok vele hamarosan, erről meg vagyok győződve. Nekem pedig időm jelenleg van erre bőven úgyis.
Amikor megtudtam, hogy forgatás miatt az Isten háta mögé kell jönni, akkor kissé csalódott voltam. Annyira megszerettem már New York-ot, hogy hiányzik is kicsit az a nyüzsgés, de amikor rájöttem arra, hogy pontosan az a személy is ebben a városban él, akit már régóta kutatok, akkor azért jobb kedvem lett és már nem is voltam annyira kiállhatatlan színésznőcske, mint amilyenek tetettem néha magam. A látszat kedvéért mindent. Szeretek néha bonyodalmat hozni az emberek életébe, annál jobban már csak a káoszt szeretem. Ha igazak a mondák, hogy egykoron az Istenek földiekkel háltak, akkor nem kizárt, hogy én a káosz Istenének lennék a leszármazottja. Szeretem a saját terveim alapján alakítani a dolgokat. Régóta figyeltem már az egykoron általam elárult barátnőt, hiszen a saját életemet mentettem, amikor csapdába kerültünk Mindenki magát menti legtöbb esetben, még akkor is, ha én voltam az, akiben a sötétség könnyebben lelt otthonra és én csábítottam őt bűnre, olyanra, amiért végül az életével kellett fizetnie. Azóta viszont sikerült azt is kiderítenem, hogy nem emlékszik arra, hogy miként hagyta el az élők sorát, így pedig esélyt kaptam arra, hogy visszakapjam Melissandre-t. A türelemre pedig most nagy szükség volt, hiszen a lehető legjobb időpontban akartam visszacsöppeni az életébe, mintha csak valami véletlen találkozás lenne. Színésznő lettem az elmúlt évek alatt, így nem lesz olyan nehéz megjátszani az egészet. Menni fog. Könnyedén fordítottam el a zárban a kulcsomat, amikor is valami neszre lettem figyelmes. Sietve löktem be az ajtót, hogy utána bezárjam magam mögött. A kabát az akasztón landolt, ahogyan a cipőmből is sietve bújtam ki, de alig tettem meg pár lépést egy alakra lettem figyelmes a nappaliban. Apró mozdulat volt az egész és szobában lévő gyertyák hirtelen lángra kaptak. - Lám-lám, egy régi ismerős. – mosolyodtam el sokat sejtetően, hiszen pontosan emlékeztem Noah-ra, meg a mi kis történetünkre. Egykoron ő is csak szórakozás volt, míg végül bábot nem csináltam belőle. – Talán legközelebb másabb varázslattal kellene ellátnom a házat, ahogyan az egykori vámpír lakójáról se ártana meg átíratnom. – gondolkoztam hangosan, hiszen másképpen nem jutott volna be. Csak akkor, ha vámpír a tulajdonos, vagy pedig behívta őt a tulaj. Ujjaimról lassan húztam le a kesztyűt, miközben egyre beljebb sétáltam a helységbe. - Csak nem hiányoztam? – csöppet se gondoltam komolyan, bár azt meg kell hagyni, hogy remek szerető volt egykoron, de többet sose jelentett számomra. Egy kis felüdülés volt számomra, majd az egyik tervem rugója lett, de mielőtt utóbbira rájöhetett volna eltűntem az életéből. – Kávét? Bort, netán Whiskyt? Vagy időközben inkább teás lettél? – faggattam őt, mintha a múltunk patyolat fehér lenne és csak jó házigazda akarnék lenni.