Egészen feldobta a napomat, hogy felbukkant. Nem számítottam rá ennyi év távlatából, és meg kell mondanom, hogy egész nagy űr tátongott eddig a napjaimban, mióta nem hallottam felőle. Aztán szépen lassan elkezdtem egyre kevesebbet gondolni rá, egy részemet emészti a tudat, hogy ennyire elfeledkeztem róla, hogy megengedtem magamnak, másik részem viszont boldog és mindig a pozitív énem kerül ki nyertesen a benső harcaimból. - Kösz! - vigyorodom el, igen én is baromi büszke vagyok magamra, bár én sosem voltam olyan biztos a dolgomban, ha a tanulásról volt szó. Nem vagyok az a magolós típus, amit tudok, azt viszont tudom. - És mindig megkapom, amit akarok.. - bólogatok azonnal kontrázva. Mindig azt akartam, hogy ne szóljanak bele az életembe, igencsak határozott természetem van, annak köszönhetem akaratosságomat is. Ezzel együtt még mindig én vagyok én. - Inkább pattanj a jégre, Kislány.. - vigyorodom el. Ez sokkal bulisabb, szabadabb, és mindenek előtt élvezetes. Nem tudom mennyit változott, ideje kideríteni mennyire falja az életet. Vagy még mindig szeret inkább a háttérben maradni? Az sem baj, alkalmazkodom. Azt hiszem..
Biztos voltam abban, hogy nem csak jó érzéseket váltottam ki belőle, de hát az nem is baj, de reménykedtem abban, hogy annyira talán még se mérges rém, vagy nem utál. Talán az egykori barátságunk erősebb annál, hogy a hirtelen eltűnésem, majd a megjelenésem szétszakítsa. Figyeltem őt mosolyogva és közben a kabátom ujjával kezdtem el játszani. Nincs mit, de én már anno is megmondtam, hogy sikerülni fog. - mondom neki egy apró mosoly kíséretében, majd körbe pillantok. Egyre több ember lesz és néha még odébb is kell lépnem, ha nem akarom, hogy nekem jöjjenek. Tudtam jól, hogy soha se volt neki egyszerű a tanulás, főleg a matek, de ezért is vagyok rá annyira büszke, hogy megcsinálta. Igen, ebben igazad van. Te mindig megszerezted azt, vagy azt a személyt akire szükséged volt. - mondom neki nevetve, hiszen tisztám emlékszem a gyerekkorunkra. Én voltam a szerény, ő meg az a lány, akitől mindenki tartott. Jobb volt nem az útjába kerülni, hiszen bármire képes volt, hogy megszerezze azt amit akart. Rendben. - mondtam neki sietve, majd el is tűntem a tömegben. Pár pillanattal később már korival sétáltam vissza és indultam el a jég felé. Amint a jégre léptem körbe pillantottam és elindultam Roxi felé, majd hátulról elkaptam őt. - Jelen. - mondtam neki nevetve.- Mi van a pasikkal? - kérdeztem tőle kíváncsian.
Sosem voltam az a haragtartó típus, hisz inkább az életet élvezem. Akik az életemben vannak, azokkal szórakozom, akik itthagynak, azok után nem bánkódom sokáig, jönnek mások a helyükre. Ilyen egyszerű az egész. Nem érnék én el semmit azzal a felfogással, ha depresszióba esnék, mert mindenki éli a saját életét. Bár talán ez a felfogás sem épp helyénvaló, de nem is számít igazán. - Hát, nem sokat változtam.. - rántok vállat. Igazából pont olyan vagyok, mint régen, csak sodródom az árral és próbálok úgy élni, hogy ha nem lesz holnapok, akkor se bánjak meg semmit. De ez így van rendjén, így a logikus, nem?! - Megvannak... - nevettem fel kérdésén, amint csatlakozott hozzám. Lám csak, már nem olyan kis ügyetlen, mint gyerekkorunkban. Volt valami, amiben én voltam tehetségesebb. - Tudod, a szerelmet még mindig nem nekem találták ki.. - sóhajtok nagyot. - Na és te? Azt ne mondd, hogy férjed van.. - kértem tőle viccelődve. Bár azért tényleg megütne a guta, ha kiderülne.
Biztosan van olyan dolog amiben változtál. Nehezen tudom elhinni azt, hogy még mindig egyik napról a másikra élsz. Mármint nem hiszem, hogy majdnem minden estédet egy pubban töltöd. - mondtam neki kedvesen és közben elkezdtem korcsolyázni. Fura volt újra látni őt, illetve még mindig nem tudtam azt, hogy mit is gondol rólam, jobban mondva arról, hogy csak így feltűntem. Meg akartam látogatni őt, de még nem tudtam rávenni magamat, erre egyszer csak összefutottam vele. Mindig is tudtam, hogy nem vagyok az élet kedvence, de azért nem gondoltam volna azt, hogy ennyire ellenem van. Megvannak? - néztem rá csodálkozva, hiszen pontosan emlékeztem arra, hogy régen is mindig kiélvezte az életet, de engem ez soha se vonzott. De ő mindig is olyan személy volt, aki tudta azt, hogy hogyan bulizzon, illetve a férfiak, pasik kedvenc volt, míg én nem. Nem jártam senkivel se, illetve nem volt férjem se. Nem is értettem hirtelen, hogy miből gondolja ezt. Elnevettem magamat azon amit mondott, majd rápillantottam. - Igen, van férjem és már 3 gyerekem is. - mondtam neki komolyan, majd amikor láttam az arckifejezését, akkor még inkább elkezdtem nevetni. -Nincs se férjem, se családom, se gyerekem ,de még pasim sincsen. - mondtam neki egy halovány mosollyal az arcomon, majd elindultam a jégen. Nem akartam erről beszélni, s reménykedtem abban, hogy nem is fog faggatni ezekről a dolgokról.
Kételkedne bennem? Abban, amit mondok? Szép teljesítmény, meg kell mondanom. Kissé zavartan nézek rá, mert ez annyira nem rá jellemző. De talán ez is változott. - Nem. A nővérem azt hiszem ezt nem is hagyná.. De még mindig én vagyok, és még mindig szeretek neki keresztbe tenni. És lassan nem is tehet ellene semmit.. - nevetek jóízűen. Sokáig nem volt az életem része, én pedig tinédzser koromban kezdtem el igazán élni. Hát ez történik, mikor nincs az ember mellett a jobbik fele. - Ők ott, én itt.. - bólintok. Ez a pasi dolog nem túl kedvező téma számomra. Nem vagyok az a fajta, aki fűvel-fával, de a tartós kapcsolatokat egyértelműen nem nekem találták ki. Bele is bolondulnék. Arra viszont nem számítok, hogy beletrafálok. Férj, gyerek? Összejött az élet, elég rendesen. Én meg azonnal megállok és hitetlenkedve nézek rá. A háta mögött kutakodok, hátha látok egy csapat gyereket, akik az anyjukat keresik, de semmi ilyesmi nem történik. - Ez nem volt vicces.. - képedek el, mikor nevetni kezd. - Én kinézném belőled.. Mármint nem azt, hogy már három gyereked van, hanem, hogy férjed van.. - magyarázom azonnal. Még mindig meg van az a jó szokásom, hogy sokat beszélek, mikor kissé zavarba hoznak. Viszont zavarba hozni egyre nehezebb. Azt azonban már most látom rajta, hogy ez ismét nem hálás téma. És ki vagyok én, hogy ráerőszakoljam.. Helyette belé karolok és húzni kezdem. A kezét fogom, mint régen, és jó érzés tölt el.
Fura volt ez a helyzet és azt se tudtam, hogy miként reagáljak a dolgaira. Régóta nem találkoztunk már és nem voltam abban biztos, hogy ismerem őt. Fura és szokatlan volt ez a helyzet. Talán még egy vadidegennel is egyszerűbb lett volna találkozni, min vele. Vele volt közös múltam, de annak is már majdnem "ezer éve". Értem, akkor még mindig nem lett belőled egy angyali teremtés. - mondtam neki egy apró mosoly kíséretében. Nem tudtam azt, hogy azért nem változott, mert nem voltam mellett, vagy amúgy se változott volna. Nem faggatom őt többé a pasikról, illetve a kapcsolatairól, mert szemmel láthatóan kényes a téma volt számára. Hangosan nevetésben törtem ki a reakcióját látva. Próbáltam összeszedni magam és egy apró ártatlan mosollyal az arcomon pillantottam rá. Sajnálom, de ezt nem hagyhattam ki. - mondtam neki mosolyogva, majd tovább siklottam a jégen.- Látnod kellett volna az arcodat. - tettem hozzá még mindig mosolyogva. Nem értettem, hogy miért nézné ki ezt belőlem. Persze mindig is vágytam egy családra, de már régóta nem láttam már erre esélyt. Régóta voltam egyedül, illetve sok ideje bolyongtam eme világban, de még nem találtam meg azt a helyet, ahol igazán otthon éreztem volna magamat. És van valami újdonság, amit jobb, ha tudok? - kérdeztem tőle kíváncsian és élveztem a késő téli napot a jégen.
▷Music: - ▷ Note: Bocsi, ez most gyenge lett ▷ Words: -
Kezdőlap
▷ Words: - 