Javaslata hallatán elvigyorodtam. Hm.. szép sorjában mindenhol. Miért is ne? Bár, hogy őszinte legyek, azt csöppet sem bántam, hogy ő sem rajongott túlságosan a jégen történő aktusért. - Akkor az első helyszín az öltöző - kötöttem ki, majd továbbra is a karjaimban tartva indultam el az öltöző irányába, közben ajkaimmal az övéire tapadva. Innentől kezdve már nem figyeltem az utat, csak benyitottam az első utamba kerülő helyíségbe.. mint ami a különböző parfüm illatok keveredéséből kiderült a női öltöző volt. Izalmas egy helyszín.. mikor is műveltem én ilyesmit utoljára egy ilyen helyen? Talán fél éve.. még New Yorkban?
Talán ezzel az ötletemmel elveszem a kedvét attól, amit mélyen magában tervezget. Azt hiszi, hogy nem veszem észre. De az ilyesmit nem lehet a béka feneke alá rejteni. Mondjuk az is meglehet, hogy képzelődöm. Én igazából már semmin sem lepődnék meg. Ez sem tartozik közéjük. - Mire vársz még? - Mondtam nevetve, majd heves vadsággal faltam az ajkait és egy percre sem eresztettem el. Hogy merre tartottunk arról fogalmam sem volt, hiszen én csak az ajkaira koncentráltam, de az orromat hamar megcsapta a női parfümök illata és ekkor már tudtam, hogy jó helyen vagyunk. Meg kell hagyni, hogy ügyes. Talán még azt is mondhatom, hogy szimpatikus.
Nem tudom, mi járhatott abban a kis buksijában, de amint elértünk az öltözőbe, leültem az ottani padok egyikére, majd anélkül, hogy megszakítottam volna a csókunkat, kezdtem el ügyesen megszabadítani őt a felsőjétől. Hiába, ez a specialításom.. Miközben elhajítottam azt, kezeim a pólója alá simultak, hogy átölelhessem, majd egy pillanat alatt kapcsolhassam ki a melltartóját. Tipikus lépés.. minek a pólóval vacakolni, mikor egyszerre két dologtól is meg lehet szabadulni egy szempillantás alatt?! Költői kérdés. Ezek után ajkam kívánós szájáról a nyakára tévedt, ahol egy rövidke pillanat erejéig megfordult bennem, hogy mi lenne ha félbehagynám az egészet és meglepném a kicsi lányt? - A kígyó énem megszólalt. De abban semmi móka nem volna, úgyhogy inkább elhessegettem ezt a gondolatot és apró csókokat leheltem a nyakára, közben szabad kezemmel egy pillanat alatt szabadítva meg őt a pólójától és a melltartójától egyaránt.
Most feleslegesnek tartom a gondolkozást. Ha van valami terve akkor legyen. Aláírja a halálos szerződését azzal, ha akár a hajam szála is meggörbül.. Bár az valószínűleg meg fog. Nem várom el, hogy finomkodjon velem. Amúgy sem szeretem, ha finomkodnak. Az olyan.. Gyerekes és ódivatú. Mondjuk valamikor az is elfogadható. A partnertől függ. Többnyire számomra jelentéktelen alakokkal szoktam szórakozni.. Mint például most is. Életemben nem voltam még egyszer sem szerelmes és nem is akarok. Elvigyorodtam, ahogy a pólóm alatt simogatott. Eközben én is a felsője alá csúsztattam a kezeimet. Hmm.. Izmos felsőtest, hogy én ezt mennyire imádom. Hamar eltűnt rólam a felsőm és vele együtt a melltartóm is, majd én voltam az, aki lehúzta róla a felsőjét. Miközben ő a nyakamat csókolgatta én kezeimmel továbbra is feltérképeztem a felsőtestét fentről szépen lefelé. Mikor a nadrágjához értem egy egyszerű mozdulattal kigomboltam.
Pimasz mosoly kúszott az arcomra, amint kicsit elhajoltam tőle, hogy megcsodálhassam a nőies bájait. Halk füttyszó hagyta el a számat, jelezve hogy tetszik, amit látok. Imádok bókolni a hölgyeknek, mivel ez az egyik olyan dolog, amellyel még a keményszívüeket is könnyen le lehet venni a lábukról. Na igen.. ki ne tudna ellenállni a hirhedt David Winchester csábos szavainak? Minek szerénykedni, mikor az ember tisztában van a képességeivel?! Hamarosan rólam is eltávolította a felsőt, majd nemes egyszerűséggel gombolta ki a nadrágomat. Én továbbra is a nyakát kényesztettem, apró harapásnyomokat hagyva rajta - kicsivel kezdve, mivel tudtam, hogy ez nem tűnik majd neki többnek némi szúnyogcsípésnél. Közben a kezeim szépen lassan végigcsúsztak a felsőtestén, egyenesen a nadrágjához érve, ahol aztán én is kigombolhattam azt.
Próbáltam nem arra gondolni, hogy mégis mi a fene lehet a terve. Vagyis, hogy mihez akar kezdeni ezzel az egésszel. Ha elterelés, akkor miről akarja elterelni a figyelmem. Vagy az is előfordulhat, hogy csak én képzelem bele a dolgokat. Én, aki az a szabály szerint él, hogy élvezd a jelen pillanatot most nem igazán vagyok képes rá, mert ilyen gondolatok gyötörnek. Ez komolyan mondom nevetséges. Valószínűleg fel is nevetnék, de nem tehetem hiszen elég nagy eséllyel gondolná azt, hogy valami őrült vagyok, aki csak úgy felnevet magában. Éreztem, ahogy harapdálja a nyakamat, de egyáltalán nem fájt. Az tény, hogy éreztem, de nem fájt. Nem szeretem, ha túlságosan is sokáig húzzuk az időt főleg nem egy vadidegennel. Ezért a lehető leggyorsabban szabadítottam őt meg a maradék ruhadaraboktól, majd két kezem közé véve az arcát vadul megcsókoltam.
Hamarosan mindkettőnkről eltűntek már a ruhák, és végre kezdetét vehette az igazi szórakozásunk. Amint ajkai az enyémekre tapadtak, én sem hezitáltam, rögtön felvettem az iramot és úgy csókoltam, ahogyan szoktam. Közben meg úgy téve, mintha a világ legtermészetesebb dolgára készülnék, lassan belé hatoltam, majd egyelőre csak lassú tempót diktáltam. Legalábbis addig míg mindketten belejövünk. Mindig is imádtam a kötöttségek nélküli, gyors meneteket. Semmi érzelem, semmi hátrány, csupán rengeteg szórakozás. Nem is kell ennél több!! Az ember általában érzi, hogy mire van szüksége.. És nekünk férfiaknak leginkább ERRE. Per pillanat az sem érdekelt, hogy mihez kezdek majd ezzel a hölgyeménnyel az aktus után.. Itthagyom, vagy megharapom?! Ezt a döntést inkább a későbbiekre hagytam. Majd eldöntöm akkor.. attól függően, hogy hogy érzem magamat.
Most már tényleg nem érdekelt, hogy min töri a fejét. Azt hiszem könnyű szerrel ki tudnám tekerni a nyakát, ha valami olyat tesz, ami nekem nem tetszik. Bár ő nem járna annyira jól, mint az a hibrid srác. Bár ő is eléggé ki volt akadva.. Örülhetne annak, hogy ezek után még életben van. Mert másnak még ez sem adatik meg. Na, de mindegy. Nem akarom megváltani a világot egyszerűen csak élvezni akarom a pillanatot. Csak amennyire ő is.. Miután belém hatolt egy kicsit lassabb tempóban kezdett el mozogni. Kezdésnek talán elmegy, de.. Nem igazán szeretném végig így folytatni. Mondhatni az úgy egy kicsit unalmas lenne.. Szerintem. Hogy legyen valami beleszólásom a dologba finoman mozgatni kezdtem a csípőmet először vele együtt, majd fokozatosan gyorsítva.
Akaratlanul is elvigyorodtam, mikor finomat mozgatni kezdte a csípőjét, ezzel jelezve felém, hogy gyorsítani akar. Ahogy akarod kedvesem.. - gondoltam, majd gyorsítottam a tempónkon. Hogy nehogy már elunja az életét, de azért az ugyanúgy előfordulhatna velem is.. és amúgyis, rohamosabb iramban sokkal hamarább el is érhetjük a csúcsot. Miközben az iramot diktáltam - egyre gyorsabban -, ajkaim még mindig az övéin időztek, majd egy idő után apró harapásokkal haladtam lefele a nyakáig, majd tértem vissza ismét az ajkára. A gyors tempónak és bizonyára a folyamatos harapdálásnak is aztán az lett a vége, hogy a drága Naomi átlépett az élvezetek kapuján. És egy utolsó döfés nyomán követtem őt én is..
Ha csinálunk már valamit, akkor azt csináljuk jól. Nem akarom az időmet valami unalmas hülyeségre pazarolni. Teljesen felesleges. Ami a pályán történt azt hiszem azt vehetjük egy fajta előjátéknak. Lehet, hogy egy kicsit paranoiás voltam vele kapcsolatban. Vagy nem keveri az élvezetet a hátsó szándékával.. Vagy ki tudja. Azért még mindig oda kell rá figyelnem.. Ajkai szinte végig az enyémet birtokolták, majd apró harapásokkal haladt lefelé a nyakamon. Nagyon harapdálós.. Talán ezzel kapcsolatban lenne valami? Nem számít.. Ha utólag még is kiderül azt hiszem mindkettőnk számára világos, hogy azzal a saját halálos szerződését írná alá. Az egyre gyorsabb tempó hamar meghozta a gyümölcsét, hamar átjárta a testemet az a bizonyos mámorító érzés..
Belemosolyogtam az érzésbe, mikor végre mindketten elérük azt a bizonyos, kerek O betűvel kezdődő mámorító érzést. Hm, ez remek volt. Már csak azt kell eldöntenem, hogy jó- vagy rossz véget vetek-e a dolognak. Hagyom-e, hogy ez a lány úgy emlékezzen vissza rám, mint élete egyik legszebb orgazmusának okozójára, vaagy helyette elrontom ezt a remek imidzsemet és csúnya csúszómászó alakot öltök?! Jó kérdés.. de mi legyen a válasz?! - Ez isteni volt.. Meg kell hagyni, látszik, hogy nem ma kezdted! Jól szórakoztam. Ezért is sajnálom, hogy most ezt kell tennem veled.. - súgtam a nyakába még egy utolsó bókot, majd a lehető legváratlanabb pillanatban hoztam meg a döntést és tüntem el a szemei elől és öltöttem magamra a kígyó alakomat. Hisz mégiscsak vámpír.. Nem tehetek több kivételt senkivel sem. - Ssssz!! - sziszegtem, hogy eképpen hívhassam fel magamra a vámpírlány figyelmét, majd amikor észrevett engem, hirtelen a lábába haraptam.. rögtön két helyen is sebet ejtve rajta. Naomi sikolya az egész termet betöltötte, mire bennem megszólalt valami, ami arra késztetett, hogy inkább húzzak el innen és készülődjek a buliba. Így hát kígyó alakban csúsztam végig a helyiségen, egyenesen a kijáratot követve, majd mikor már elég távol voltam a jégpályától, csak akkor változtam át. Buli előtt még haza ugrottam, hogy magamra kaphassak valami normális ruhadarabot.
Innentől már nem érdekel, hogy tervez-e valamit. Az öröm megvolt.. Most már csak az a kérdés, hogy aláírja-e a halálos ítéletét avagy sem. Szeretem a kihívásokat és az egyik idióta lépése pont megfelel nekem.. Már ha lesz ilyen. Ezt velem.. mi? Na, ne már. Viszont a következő pillanatban már eltűnt.. Vagyis csak azt hittem. Aztán sziszegést hallottam.. Egy kígyó? Ez egyszerűen undorító. Mondjuk jobban belegondolva eléggé hasonlítanak. Nem tudom, hogy azért sikítottam fel, mert fájt vagy mert undorodom a kígyóktól. Mindenesetre ez volt számára a tökéletes jel, hogy eliszkoljon. Utána mentem volna, de valahogy megszédültem.. Mi a szösz? Kaptam a fejemhez.. Persze.. Kígyó.. Méreg. Csak várnom kell pár percet és az egésznek nyoma sem marad. Hiába vártam a seb nem akart eltűnni. Viszont már egyáltalán nem szédültem.. Na szép.. Van valami, amit még a vámpír lét sem gyógyít be.. Hát köszönöm szépen.. Most egy örökkévalóságon keresztül díszelegni fog ez a lábamon vagy mi? Csak kerüljön a kezem közé még egyszer.. Onnantól kezdve pedig már halott ember. Elkezdtem összeszedni a cuccaimat és felöltözködtem. Az egyszer biztos, hogy neki sem fogok egy „Imádom a vámpírokat” felsőt ajándékozni. Na, mindegy.. A legjobb lesz, ha elhúzom innen a csíkot.. Semmi értelme tovább maradnom..
Nem értettem, hogy miért jöttem ide vissza, hiszen semmi se kötött már ide. Régen itt laktunk, meg mondhatni pár hete is még, de a szüleim gondoltak egyet, összepakoltak és elmentek. Először én is velük tartottam, de nem szerettem az új életemet, hiányzott valami, de magam sem tudtam, hogy mi is az ami igazából hiányzik. Napok óta csak lézengtem a városban és néztem az embereket, de senkit se ismertem. Volt nagyon régen egy barátom itt, de őt se láttam már régóta. Abban se voltam biztos, hogy él-e még. Nos, igen ilyen vagyok én, aki még a barátait is képes elveszíteni. Az egyik nap a város olyan szélére sodródtam amiről tudomásom se volt, vagy ha igen, akkor az nagyon mélyen lehet az emlékeim között. Követtem az ember tömeget, míg végül egy jégpályához nem sodródtam. Neki dőltem a korlátlan és figyeltem amint az emberek apraja-nagyja korcsolyázik. Persze nem volt mindenki profi, de boldogok voltak és csak ez számít. Régen én is szerettem korcsolyázni, de valahogyan eltávolodtam ettől. Vajon emlékszem még hogyan kell? Ezen tűnődtem és közben bátorságot merítettem, majd elindultam a kölcsönző felé, amikor belebotlottam egy lányba.- Bocsi, én nem akartam. Sajnálom. - mondtam neki sietve, majd kikerülve ott folytatni akartam az utamat.
Csodálkoznom kellene, hogy ilyen havas, téli időjárás láttán kedvet kapok egy kis szórakozáshoz? Meg amúgy is.. Én mindig szórakozom.. Valamivel mindig elütöm az időmet, de ezért ne kövezzen meg senki. Így vagyok önmagam. Vagy legalábbis, kevéssé olyasvalaki, akivé soha nem akartam válni. A magam útját járom. A nővérem.. Nos, elég szélsőséges jellem, nem sokban hasonlítunk. Nem mintha annyira akarnék.. És most, ahogy körbenézek, mindenhol vagy vigyorgó, vagy koncentráló arcokat látok. Előbbiek élvezik, utóbbiak kevésbé, de próbálnak alkalmazkodni. Kedvet kaptam csatlakozni a jégen suhanó társasághoz, így beálltam a sorba, hogy korcsolyát béreljek magamnak. Utáltam várni, így idegesen doboltam a lábammal a leterített gumiszőnyegen.. Kicsit még visszhangzott is. Aztán valaki hirtelen nekem jött. Áh, ez remek... Kicsit előretántorodtam a nem várt találkozás miatt, aztán hamar visszanyertem az egyensúlyomat. Hátra pillantottam a hang hallatán. Ismerős volt, bár a gyermekies hangszín eltűnt belőle. Az arcát ugyan nem láttam, mert sietősre fogta a dolgot, ez viszont nem akadályozott meg abban, hogy utánaszóljak. - Hé, ismerlek? - kérdeztem, mielőtt még nagyon messzire jutott volna, így kénytelen lesz megfordulni, hogy jobban szemügyre vehessem.
Gyönyörű volt az idő, imádtam a téli havas időjárást. Mindig a gyerekkoromra emlékeztetett. Minden tökéletes volt, legalábbis gyermeki szemmel. Nem is értem, hogy miért kellett felnőnöm, szívesen maradtam volna gyereke, hiszen ahogyan egyre idősebb lettem úgy jöttem rá a dolgokra, hogy nem is annyira minden tökéletes, illetve szép lassan elvesztettem mindenkit. Néztem az embereket és mosolyogva hallgattam a gyermeki nevetéseket. Egyszer majd szeretnék innét elmenni, vagy talán nem is elmenni. Egyszerűen csak a helyemet szeretném megtalálni. A lány kérdésére megfordultam és megráztam nemlegesen a fejemet.- Nem hiszem. - mondtam neki sietve és közbe végig őt néztem. Hosszú, göndör szőkés haj. Ismerős volt valahonnét, de nem tudtam hova tenni. Valószínűleg az utcán futhattunk össze. Néztem őt egy apró mosollyal az arcomon és próbáltam valahova elhelyezni őt az emlékeim között.
A válasz talán túl gyorsan is érkezett, ahogy megfordult. Most tudtam csak igazán megnézni, hátulról csak a sapkáját láttam, arról meg felismerni az embert, akárhogy is nézem, lehetetlenség. Bár tudnék olyat mondani, akinek még ez is menne... Barna haja kilógott a sapkája alól, és próbálta eltűrni, itt ott hópehely hullott rá, ami végül elolvadt.. Csak ezután néztem arcába. Még mindig nem értettem, miért tűnik ismerősnek, hisz ő maga is mondja, hogy ismertségünk kétséges.. Sőt. - Bocs, biztos összekevertelek valakivel.. - húztam el a számat, de több magyarázatot nem adtam neki. - Ha megbocsátasz, a pálya rám vár.. - kerültem ki jó nagy ívben, ahogy azt szoktam. Tipikus Roxis húzás, szinte már a védjegyemmé vált. Hajamat hátravetettem, hogy továbbindulhassak végre kikölcsönözni a korcsolyát. Tudni illik azon kevesek közé tartozok, aki tud korcsolyázni, és erre baromi büszke is.
Néztem őt és láttam rajta, hogy ő is a gondolataiban kutat, hogy vajon ismerhet-e valahonnét. Gyerekkoromból ismerhetne, de azóta elég sokat változtam és valószínűleg ő is. A szeme és a haja annyira ismerős volt, mintha régen sokat láttam volna nevetni ezt a szempárt. Figyeltem őt és egyre jobban kutatni kezdtem a gondolataimban. Már éppen elköszönt és indult a jég felé, amikor gyorsan utána szóltam még. Szerencsére még pont időben, mert még nem lépett rá a jégre.- Roxi? Roxanne? - kérdeztem kicsit meglepődve, mert most már tudtam hogy honnét ismerős ő ennyire. Régen barátnők voltunk és sok rosszba belevitt. Mondhatni ő miatta volt izgalmas a tinédzser korom, persze a szüleim nem nagyon örültek a barátságunknak, de ez soha se érdekelt. Emlékeztem, hogy amikor megtudtam, hogy költözünk akkor még tőle se tudtam elköszönni. Este hazaértem és már mentünk is. Nem engedtek elköszönni senkitől se. Két ember megmaradt az emlékeimben ő és Wade. Soha se tudnám elfelejteni őket. - Tényleg te vagy az? - néztem rá egy apró mosollyal az arcomon.
Igyekeztem úgy alakítani a délutánomat, hogy ne tudja elrontani semmi.. Ne tudjon kizökkenteni semmi. A cipőmet villámgyorsan cseréltem le korira és már léptem volna a jégre, mikor a hátam mögül ismeretlen hang szólt, mégis ismerős volt a hanglejtése.. Olyan óvatos és.. Ártatlan. azt hiszem. Valahol, valamikor már hallottam, ebben biztos vagyok, de nem tudtam mihez kötni. Végül ráléptem a jégre, de nem siklottam el tőle. A palánkhoz csúsztam és újra felé fordultam. Alaposabban szemügyre vettem, de még mindig nem rémlett, hogy láttam volna már életemben, így hitetlenkedve pislogtam rá. - Teljes életnagyságban.. - válaszoltam végül, talán túl ridegen. - Honnan tudod?! Ki vagy te?- néztem rá akaratosan, választ követelve. Bár lehet, hogy ez nem épp jó szokásom.. Nemrégiben volt részem egy igen kellemetlen találkozásban, egy vámpírral.. Nem mintha vámpírnak nézne ki, a viselkedése sem utal rá, de jobb ha tartok tőle.
Figyeltem őt és biztos voltam, hogy nem fog megismerni. Nem is reménykedtem abban, hogy megismerne, hiszen miért tenné? Meg volt az a tény is, hogy csak úgy leléptem szó nélkül. Egy "barátnő" elméletileg soha se tenne ilyet. Azon se csodálkoznék, ha halottnak hitt volna. Kikerülve az embereket közelebb sétáltam hozzá és mosolyogva figyeltem. Élveztem a pillanatot, hogy én lehetek az ismerős idegen. Sejti, hogy ismer, de még se tudja, hogy ki vagyok. Vajon ennyire jelentéktelen lettem volna, vagy csak szimplán túl régen látott már? Tae. - mondtam neki egy kisebb csönd után és figyeltem őt. Nem akartam többet elmondani, hiszen így is eléggé ritka név volt ez. Talán nem is annyira hozzám való, de a szüleim nem voltak amerikaik, jobban a nevelő szüleim és ezért kaptam ezt a nevet. Engem viszont soha se zavart, mert úgy szerettem őket, mintha a vér szerinti szüleim lennének. Miközben ez járt a fejemben végig őt figyeltem és kíváncsi voltam, hogy mikor fog rájönni, hogy ki is vagyok valójában.
A ne álljunk szóba idegennel elv nálam nem működött soha, vagy épp csupán rosszul, mert mindig a rossz emberekbe botlok bele. Most viszont nem voltam túl készséges, csak egy kis kikapcsolódásra vártam, de az nem onnan jött, ahonnan először gondoltam.. Ekkora meglepetésben nagyon rég volt részem. Úgy nézett rám a lány, mintha várna valamire, de ha felismerést várt, hát ezúton is bocs, nem remekel az arcmemóriám. A neveket viszont annál könnyebben megjegyzem. Tae.. Nagyot néztem a név hallatán és hitetlenkedve kezdtem összehasonlítani a vonásait azzal a képpel, ami az emlékeimben élt róla. Ez nem lehet igaz.. De úgy tűnik mégis.. Elvégre ez a név nem túl gyakori, sőt.. Mégis különleges. És ha nem ő lenne, mégis hogy ismerne fel engem?! - Tae Gongsil? Tényleg te vagy? De megváltoztál.. - lelkesedtem fel egy pillanat alatt. Nem minden nap fut össze az ember, egy rég nem látott baráttal..
Fogalmam sem volt, hogy miként fog reagálni arra, hogy újra itt vagyok, vagy egyáltalán megismer-e még. Tényleg semmit se tudtam, egyszerűen csak álltam ott és vártam, majd egy apró mosoly megjelent az arcomon, amikor felismert.- Teljes méretemben én vagyok az Roxi. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, hiszen még gyerekek voltunk amikor utoljára láttam őt. Jó volt újra látni őt, lehet a város nem változott, de ő sokat. Még szebb lett, mint volt. Lassan oda sétáltam a korláthoz és figyeltem őt.- Még szebb lettél, mint voltál és sajnálom, hogy csak úgy szó nélkül eltűntem. - mondtam neki őszintén, de fogalmam sem volt, hogy ennyi év után mit lehetne mondani még.
A meglepetés erejével szolgált a hír, pontosabban tény, hisz épp előttem áll. Meghökkentem volna, de valami melegség árat szét bennem amiatt, hogy látom. Feltörtek a rég elveszettnek hitt emlékek, és bár keserű napokat is okozott, minden negatívumot háttérbe szorított, hogy láthatom. Újra és újra végigmértem, mintha átverés után kutatnék, hisz az évek alatt megannyi ember orra alá törtem borsot, akik ily módon gonosz tréfát űzhetnek velem, de semmi olyan jelet nem leltem rajta, ami álságára utalna. Megengedtem hát magamnak a hitet, hogy az elveszett bárányka visszatalált a pásztorhoz.. Hozzám.. Ugyan sokszor került miattam bajba, most mégis bocsánatkérően pillant rám. Azt hiszem ennek fordítva kellene történnie. Szép pillanat lenne, de én nem nagyon hajlok az ilyesfajta érzelgősségre. Mosolyom szélesebb lett, amint meghallottam bókját. Ez nem is kérdéses. Tisztában vagyok az adottságaimmal, ahogy az eddig sem volt másképp. Mindig ki is használtam, ha megvolt rá a lehetőség, hogy a javamra fordíthatom. - Mi történt veled? - ráncoltam a szemöldökömet. Ha mégis ízléstelen tréfát űznek velem, hát itt majd lebukik, elvégre a közös múltunkból nem tudhat mindent egy imposztor sem. Persze kérdésem az évekkel ezelőtti eltűnésére utalt. Valóban tudni akartam, miért nem érdemeltem elköszönést, egy sms-t, bármit..
Biztos voltam abban, hogy nem csak boldog pillanatok juthatnak eszébe, de legalább nem küld el melegebb éghajlatra. Ez kicsit megnyugtatott. Figyeltem őt és vártam, hogy szóhoz jusson. Nem akartam megzavarni őt az emlékek áradatában, de azt se tudom, hogy miért támadom csak így le. Régen jóban voltunk, de az már nagyon régen volt. Sok minden változott azóta. Én is és ő is változtunk. Biztosan vannak új barátai, s talán már nem is emlékszik rám, de a tekintete másról árulkodott. Egyszerűen nem tudom, hogy mit kellene neki mondanom és mit nem. Régi hibákat nehezen lehet helyre hozni, főleg egy ilyen hibát. Figyeltem az ismerős mosolyát és eszembe jutott a régi szép idők. Nagyon hiányzott ő nekem, de akkor is fura volt itt állni és látni a gyerekkori barátomat. Mindkettőknek volt múltja, de ő még mindig mosolygós maradt. Mindig is vidám természetű volt, pont az ellentétem volt, de ezért is szerettem őt annyira. Tudod, hirtelen el kellett hagynom a várost a szüleimmel, majd máshova költöztünk, de most visszajöttem. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, mert nem akartam untatni őt, illetve fogalmam sem volt arról, hogy mit is kellene neki mondanom. - Veled mi történt? - kérdeztem tőle kíváncsian.
Türelmes vagyok, még magamhoz képest is. Nem hozom a megszokott formám. Vagy talán az, hogy felbukkant, visszahozta a régi, kevésbé vad énemet. Mosolygok. Örülök, hogy látom végre. Hiányzott a szárnysegédem. Komolyan. Bár kénytelen voltam boldogulni nélküle. Egy idő után hozzászoktam, hogy magamra maradtam. Nem voltam túl magányos még így sem, de önmagam sem. Egy idő után már nem számít, hogy hányan hagynak el. A nővérem is folyamatosan osztotta az észt, volt egy korszakom, amire nem vagyok büszke. Kipróbáltam a drogokat is, piáltam is és gátlástalanul kerestem a férfiak társaságát. Ez utóbbi mindmáig nem is változott, csupán moderáltam magam kissé. Én már így vagyok önmagam. Nem számítottam rá, hogy valaha még felbukkan az életemben. Akkor nem lett volna baj az sem, hogy megváltoztam. Kétségeim vannak afelől, hogy el tudja fogadni a mostani énemet, hisz ő is változott. Már nem ismerjük egymást annyira, mint régen.. Sőt, mintha csak idegenek lennénk. Felismertük egymást, persze. Vagyis ő engem. Talán számított rá, hogy a városban tengetem még a napjaimat. Vagy csupán a külsőm nem változott annyit, amennyit gondolom. - Sose csíptem a szüleidet.. - húztam el a számat vicceskedve. Nem fogtam volna fel a dolgokat ennyire lazán, ha nem lett volna ilyen feszült a hangulat köztünk. Bár nem tudom mit várt.. Hogy elküldöm a francba? Miután évekig nem is láttam?! Jó poén.. - Leérettségiztem.. - vigyorodtam el baromi büszkén. Ha még emlékszik arra, hogy sose voltam nagy észkombájn, megérti miért tölt el ez ekkora örömmel. - Most pedig élvezem a szabadságot.. - fordultam meg tengelyem körül. Egyszerűbb volt itt a jégen, és sokkal kecsesebb is. Bár sem az egyszerűség, sem a kellem nem jellemez..
Ezt mindig is jól tudtam. - mondtam neki kicsit gúnyosan és elviccelve a dolgot, hiszen ezzel tényleg semmi újat nem mondott. Én se szerettem annyira őket, de örökbe fogadtak és felneveltek, így egy szavam se lehet. Persze elég érdekes nevem van ennek köszönhetően, de ilyen az élet. Figyeltem őt mosolyogva, majd megigazítottam a sapkámat. Fogalmam sem volt, hogy egy idő után mit illik mondani, vagy tenni. Annyira fura volt újra látni egy régi ismerőst .Szerettem volna megölelni őt, de még se tettem. Régeb barátnők voltunk, most meg már nem is ismerjük egymást. Gratulálok. - mondtam neki mosolsogva.- Én mindig mondtam, hogy sikerülni fog. - tettem hozzá még mindig mosolyogva, hiszen jól emlékszem, hogy mennyire nehezen ment neki a tanulás. De végül megcsinálta és én büszke vagyok rá. Szabadság. Mindig is erre vágytál. - emlékszem vissza a régi szép időkre. Emlékszem amikor a réten feküdtünk és a maradarakt néztük. Arról beszéltünk, hogy mi is ilyen szabadok leszünk, mint ők.- Lenne esetleg kedved valahova beülni és beszélgetni? - kérdezem tőle kicsit félénken.
Kezdőlap
)/
/
| ► zene:
