Felnyögtem, ahogy a vodka a bőrömhöz ért, és beszivárgott a sebbe.
- Lehet, hogy jobban jártam volna, ha hagyod, hogy megigyam – mondtam fél kézzel a falnak támaszkodva. Nem sokkal, de talán valamivel jobb lett, ahogy tompult a vodka okozta égő fájdalom.
- Csak csináld gyorsan – tettem még hozzá.
Figyeltem az arcát, ahogy a cérnával ügyetlenkedik. Közben eszembe jutott pár régi emlék, amik kicsivel kellemesebbek voltak annál, amit most csinál. Felszisszentem, ahogy a tű a bőrömhöz ért, de próbáltam szó nélkül tűrni. Inkább nem szólok, hamarabb túlleszünk rajta.
Ismét visszatértek az iménti sötét gondolataim, hogy ő valójában nem is ember. De mégis mi lehet? Nem vámpír, az biztos. Talán vérfarkas? Nem, azt is kizártnak tartom, az csak feltűnt volna. Kivéve, ha akkor még nem hatott az átok. Viszont ez a lehetőség is ugrott, mert nem loholna utána egy vámpír, ha így lenne. Van itt még egy két dolog, mint például, hogy esetleg boszorkány, de őszintén szólva nem néztem ki belőle. Bár arra már inkább nem alapozok, hogy mit nézek ki belőle és mit nem.
Tovább tanulmányoztam az arcát, mialatt ő a varrásra koncentrált. Most félretoltam a természetfeletti lény lehetőségének gondolatát. Gyönyörű volt. Ugyanolyan elragadónak és vonzónak találtam, mint amikor először találkoztunk. Kissé elkalandoztak a gondolataim, ahogy a lány tökéletes testén végigfutott a tekintetem.
- Héé – morrantam rá hirtelen, ahogy a tű ismét a bőrömbe fúródott. A vodkás üveg után nyúltam, meglötyköltem az alján a maradékot, majd szó nélkül kiürítettem az üveget. Az alkohol kellemesen égette a torkomat.
- Ahhoz képest, hogy először csinálsz ilyet, annyira nem is vészes – szólaltam meg, csak hogy mondjak valamit, legalább addig sem az ügyetlenkedésére koncentrálok.

- Hehe, nagyon vicces - ironizáltam, közben grimaszokat vágva. Na ezt most megkaptad.. Nem baj, Vincent.. visszakapod te még ezt..
Hirtelen nevetnem kellett, amikor felháborodott, majd durcásan a hajába túrt. Na igen, gondolom most egy normális válaszra várt. Néhány pillanat erejéig az arca mintha elkomorodott volna.. sőt, úgy nézett ki, mint akit komoly gondolkodóba ejtett valami. Hajrá Vince, gyerünk, találgass! Vajon mennyi idődbe telik, míg rájössz, hogy nem vagy halandó? És ha már itt tartunk, van egy olyan megérzésem, hogy a tündéri létem kitalálása még nehezebb kihívás elé fog téged állítani.
Aztán hirtelen megváltozott az arckifejezése. Úgy mért végig, mintha minimum rájött volna, hogy több vagyok holmi halandónál.. Oh, meine Gotte, lehet hogy pontosan erről is van szó?! Ezek szerint nem is olyan butuska az én execském, mint ahogyan azt előre elgondoltam.. Csak méregetett, mint aki anélkül várja a választ, hogy feltenné a kérdést.. de egy szót sem szólt. Hát jó, akkor várunk vele. Annál jobb! Minél később tudod meg a dolgot, én annál tovább élvezhetem az értetlen arckifejezésedet! Á, azt a tippelős részt tuti elhúzom majd..
- Hé, ezt nem arra a célra hoztam! - szóltam rá, bár volt némi sanda gyanúm, hogy ezzel nem is a tűre célzott, hanem valami egészen másra..
- Oké, vágjunk bele - vettem egy mély levegőt, tudomást sem véve azt a levakarhatatlan vigyorról, ami a képére kiült. - Hát, akkor imádkozz, hogy ne rontsak el semmit - kuncogtam fel, majd hirtelen kivettem a kezéből a vodkás üveget és az oldalán elterülő sebre öntöttem. - Na szóval - engedtem ki lassan a levegőt, közben a kezeim közé véve a tűt s a cérnát. Egy kissé reszketett a kezem, miközben próbáltam felmérni a sebének a mélységét. És amikor a bőréhez értem váratlanul furcsa dolgokat kezdtem el megtapasztalni... mintha hangokat hallottam volna. Vincent hangján. Mi a fene..? Gyorsan megráztam a fejemet, hogy elterelhessem a gondolataimat ezekről a fura hangokról, majd ravasz mosoly ült az arcomon miközben a cérnát befűztem a tűbe. Aztán ismét a bőréhez értem és újabb hangok zavarták meg a gondolataimat.. Felnéztem Vince-re, de ő nem beszélt.. Akkor meg mi lehet ez.. hacsak nem a gondolatai... ???

Nem tudtam nem elvigyorodni azon, hogy milyen arcot vágott. Neki hihetetlen, nekem természetes.
- Már ezért megérte elmondani, amilyen arcot most vágsz – nevettem fel.
Nem valami bőbeszédű. És ezzel a válasszal most mire menjek?
-A véred. Ja. Persze, így már világos – nézek rá egy fél pillanatig értetlenül, majd zavartan a hajamba túrtam.
Mit nem veszek észre?! Nézzük csak: tud a vámpírokról. Egy ősi vadászik rá. Ősi vámpírok csak úgy nem szúrnak ki embereket maguknak, akiből évekig táplálkoznak, nem olyan hűséges fajták azok. Ráadásul a vére miatt pláne nem kattanna rá. Ott van még az is, hogy túl sokat tud, és titkolózik. Látszik rajta, hogy több minden van még amögött, amit elárul. És még életben van, pedig csak egy egyszerű ember. Hacsak… A gondolatmenetem ennél a pontnál szakadt meg és úgy meredtem Roryra, mintha nem tudnám eldönteni, hogy ki is áll velem szemben. Ez nem lehet igaz! Kezdtek összeállni a puzzle darabok a fejemben, de nagyon nem tetszett, ami belőlük körvonalazódott lassacskán. Legszívesebben rögtön bevágtam volna azt a kérdést, hogy MI ő, de egyelőre még vártam. Végignéztem rajta, és nem akartam elhinni, hogy esetleg nem is ember. Pedig logikus. Nagyon is. De biztos van más magyarázat, és szimplán csak túl sok vért vesztettem, amiatt jutnak eszembe elmebeteg gondolatok. De akkor sem hagyott nyugodni.
Érdeklődve méregettem, de nem szóltam egy szót sem. Egyelőre.
Elvettem tőle a vodkás üveget, és mikor visszaadtam legalább másfél decivel meg volt csappanva.
- Így talán jobb lesz – tettem hozzá, de egyáltalán nem a nyavalyás tűt értettem alatta, hanem az iménti gondolataimat. De erről neki nem kell tudnia.
Feltűnt a bizonytalansága, és hogy gőze sincs róla, hogy lásson neki, így megeresztettem egy biztatónak szánt mosolyt.
- Vartál már ruhát? – kérdeztem vigyorogva. – Na, valami köze van hozzá. Bár a tű se megfelelő, és nem is egészen úgy kell, de valamit csak összehozol.
Ismét ittam egy kortyot a vodkából.
- Egyébként meg csak annyiban tudod elrontani, hogy kurv/ra fog fájni, ha szarul csinálod – biztattam tovább. A levakarhatatlan vigyor még mindig ott ült az arcomon, holott nem igazán volt vigyoroghatnékom.

Hm, megint kötekedhetnéke van? Inkább legyen köthetnékje.. De valamiért jobban láttam, az okos enged, szamár szenved közmondáshoz hűen inkább szó nélkül hagyni a szavait. Nem akartam most veszekedni.. így is van épp elég baja, nem kéne még egy tűt is belé döfnöm valamelyik testrészébe. Habár, ha így folytatja, az könnyen megtörténhet..
Aztán olyat mondott, hogy állam ismét a földet súrolta. Pénzért kezdett el vámpírt őlni? Na jó, azt még megérteném, ha pénzért kezdett volna el vetkőzni.., de ez? Szent ég!
- Érdekes vagy - jegyeztem meg furán nézve rá, mint aki még mindig kételkedik abban, amit mondott.
Hát igen, én is valami hasonló reakcióra számítottam, mikor tudomására hoztam Kolt, mint amit ő produkált. Most bizonyára azon töpreng, hogyan is történhetett meg, hogy Ő minderről semmit sem tudott. Remélem ezt nem akarja majd az én számlámra írni.. mert honnan a fenéből kellett volna tudnom, hogy ő egy vadász? Sőt, a vadászok eleve megérzik az ilyesmit.. ha vámpír van a közelükben. Legalábbis ezt eddig így képzeltem el, de ezek szerint tévedtem. Mert ő semmit nem érzett meg. Ezek szerint elég rosszak a vámpír szenzorai..
- A vérem miatt... - böktem ki végül, tömören én velősen, direkt elfelejtve hozzá tenni, hogy miért is szerette annyira a véremet. Ne legyen már mindenre kíváncsi.. nem kell mindent rögtön megtudnia. Bakker, alig találkoztunk fél órája és máris több infót tudtam meg róla, mint amikor együtt voltunk! Hát igen, ez érdekes..
Na igen, valóban élvezni fogom a kínzását.. Gonosz mosolyom továbbra is ott virított az arcomon.
- És én megígérem neked, hogy ki is fogom használni a helyzetet - kacsintottam rá pimaszul. - Ésszel? Dehogy is - legyintettem, majd akaratlanul is elmosolyodtam a grimasza láttán. Na igen.. még sok ilyet fog produkálni, ezt megígérhetem..
- Érzéstelenítőt? Minek? - nevettem fel, mivel ismét előjött belőlem a szadista nőszemély. - Úgy nem fog fájni - mosolyogtam mint a tejbetök, de végül mégis elindultam egy üveg vodkáért a minibár felé. Mikor visszaértem kissé bátortalanul közeledni kezdtem hozzá, mivel fogalmam sem volt hogy kezdjek hozzá. Na jó, volt néhány tippem, de.. még mindig nem voltam oda az ötletért, hogy ezt én csináljam.

Mogorva pillantással nyugtáztam a szavait. Eldobom az agyam ettől a nőtől; még ő oktat ki?
- Szögezzünk le valamit – szólaltam meg ingerülten. – Egy szóval sem mondtam, hogy minek tartom magam, és minek nem. De ha úgy gondolod, hogy te jobban csinálnád, akkor nyírd ki a vámpírt aki üldöz téged. De eddig azt vettem ki a szavaidból, hogy csak menekülsz.
Felsóhajtottam. Talán kicsit felhúztak a szavai, de ettől függetlenül a végére már nyugodtan beszéltem, és még egy mosollyal is megtoldottam a mondandómat.
- Őszintén szólva, eleinte csak a pénzért csináltam – folytattam egy féloldalas mosollyal és éles kontraszt volt az előbb megütött mogorva hangnemmel. Ez a lány azon kevesek közé tartozik, akik könnyedén tudnak az idegeimen táncolni. – Páran megbíztak azzal, hogy nyírjak ki helyettük egy két roh/dékot, utána pedig jött minden magától.
Hogy mért mondom el ezeket neki? Fogalmam sincs, de most már úgyis mindegy.
Akkor viszont leesett az állam a döbbenettől, mikor megemlítette, hogy aki üldözi egy ősi. Hát ez igazán remek. Mi jöhet még?
Nem szólalok meg azonnal, ahogy befejezte a mondókáját, hagyok magamnak időt felfogni a hallottakat és átgondolni az eddigi információkat. Egy ősi, aki már akkor is a nyomában volt, amikor én ott lettem volna a közelében, hogy megvédjem. Nekem pedig nemhogy nem tűnt fel, de még így utólag is hihetetlenül hangzik. Lassan ott tartunk, hogy az elmúlt fél órában többet tudtunk meg egymásról, mint régen fél év alatt.
- Mit akar tőled? Miért üldöz? – kérdeztem végül, mert van egy olyan érzésem, hogy van itt még valami, amit eddig nem adott tudtomra. De már egy kicsit megtört a jég azzal, amit elárult, úgyhogy ennyivel nem ússza meg.
Mikor megcsillant a szemében a kínzásom lehetősége, felnevettem.
- Most először és utoljára kapsz lehetőséget, hogy megkínozz – vigyorodtam el. – De azért ésszel éld ki a szadista hajlamaidat – tettem hozzá nevetve, de gyorsan átváltott a mosolyom grimaszba, ahogy a seb megfeszült.
- Mielőtt nekilátsz, hozhatnál valami érzéstelenítőt. Valami tömény megtenné. Mondjuk vodka.

Először azt hittem, hogy csodálkozni fog, amiért feltettem neki ezt a kérdést. Ezért is lepődtem meg annyira, mikor habozás nélkül válaszolt rá. Na végre, egy kérdés, amit nem vasvillával kell kihúzni belőle!!
Tátott szájjal meredtem rá, mikor bevallotta, hogy nem valami gyakran szokott magánál ilyesmit hordani. Mert Ő nem az a paranoiás fajta.. Na jó, lehet, hogy én meg pont hogy az vagyok, de attól még igenis kellene ilyesmit hordoznia magával.. Hiszen Mystic Fallsban élünk az Isten szerelmére!
- Na jó, kezdek kételkedni abban, hogy tudod mit jelent vadásznak lenni .. - nevettem fel, közben azon töprentve, vajon mit érthet Ő a vámpírvadász szó alatt?! - Nálad talán még én is jobb vadász lennék.. sőt, dupla haszon! Én még az áldozat szerepébe is könnyen belebújok - nevettem fel, bár ez korátnsem volt annyira vicces.
Aztán végre elérkezett a hitetlenkedő kérdés is... Na igen, csoda lett volna, ha nem teszi fel!
- Ööö.. - kezdtem el vakargatni a fejem búbját, de szerencsére nem hagyott elég időt, hogy kinyögjek rá egy értelmes mondatot. Remek, akkor még van pár percem előtte, mialatt eldönthetem, milyen mennyiségben akarom a tudtára hozni a fajtám létezését..?!
- Pedig igen.. - vallottam be, mivel ezt már fölösleges lett volna tagadni. Lebuktattak. De ez nem is baj. Talán jobb is, ha tudja, hogy rájöjjön, mi is volt akkoriban az ábra. - Valójában csak eggyel volt dolgom, de az kitett ötöt is. Mint nem rég kiderült, Ő egy ősi vámpír.. - tettem hozzá, hagyva a fenébe a titkolózást. Elegem volt már belőle.
- Én hiszem - emeltem meg az egyik kezemet, mintha jelentkeznék, mikor képtelen volt elhinni, hogy lehet, hogy anno nem tűntek fel neki a nyilvánvaló tények.
Egyáltalán nem vígasztalt meg a szavaival.. Sőt, még mindig nem akartam belemenni a dologba. Előszöris, én nem vagyok orvos! És még ha meg is próbálnám, mi a garancia arra, hogy nem szúrok el valamit és a végén még a mostaninál is nagyobb kárt okozok benne? Semmi. Dehát, én miért is aggódom miatta? Ha annyira akarja, hogy segítek, akkor segítek is! Mert nem mondhatok nemet, ha alkalmam nyílik rá, hogy szépen megkínozzom Őt... Ohó, vigyázz Vincent, mert a szadista énem előjött rejtekhelyéről!!
- Hát, legyen - sóhajtottam egy nagyot, kissé bátortalanul, de mire tehettem volna valamit, Ő már a kezembe is adta azt a tűt, ráadásul néhány pillanat erejéig ott is tartotta a kezét az enyémen, nem tudom, miért. Talán csak meg akart győződni arról, hogy nem dobom le rögtön? - De figyelmeztetlek, nem garantálom, hogy épségben megúszod a műtétet - néztem rá majdnem igazi szadista tekintettel.



(https://www.youtube.com/watch?v=Ps9WToZeM2k - x'DD)

Szinte biztos voltam benne, hogy ezt a kérdést még fel fogja tenni. Bár lehet, hogy én is megkérdeztem volna a helyében. Végülis teljesen jogos.
- Nem sűrűn hordok magammal semmi ilyesmit – válaszoltam vállat vonva. – Még karó se mindig van nálam. Most nem vadászni indultam, az is csoda, hogy az a karó ott volt. Nem vagyok az a paranoiás fajta – vigyorodtam el. - Pedig már volt vagy öt éve, hogy először öltem vámpírt. Akkor is csak a szerencsén múlt, hogy nem ő nyírt ki engem.
Ha tényleg felkészülök, akkor nem hagyom hátra a verbénát sem, de annak ellenére, hogy bármikor összefuthatok egy vámpírral, pláne itt, mégsem alapkellék. Pedig már megtanulhattam volna a saját hibáimból, hogy jobb félni, mint megijedni. De már azt is megtanulhattam, hogy nem tanulok a hibáimból. Pedig volt már pár.
- Még mindig hihetetlen, hogy te ezekről a dolgokról tudsz – ingattam a fejem kissé rosszallóan.
- Régen. – ismételtem meg hitetlenkedve. – Nehogy azt mondd, hogy már akkor is volt dolgod vámpírokkal, amikor mi… együtt voltunk – még válaszolni sem hagytam, enyhe éllel a hangomban csattantam fel: - Nem hiszem el, hogy ez nekem nem tűnt fel.
Ennyire vak nem lehetek… Vagy mégis.
Mikor megtántorodott, elmosolyodtam.
- Nem kell tőle félni, csak pár öltés az egész. Meg tudod te csinálni. De ha gondolod, és megijedtél egy kis tűtől, akkor keresek egy orvost – hecceltem vigyorogva, miközben nekitámaszkodtam a mosdókagylónak, majd ismét felé nyújtottam a tűt. – Vedd már el, nem harap. A vámpíroktól nem riadsz meg, de ez kikészít?
Hirtelen a keze után nyúltam, elkaptam a csuklóját, a másikkal pedig a tenyerébe raktam a tűt. Pár pillanatig teljesen akaratlanul rajta nyugtattam a kezemet, majd visszaejtettem magam mellé.

Csak figyeltem, ahogy intézkedik, közben akaratlanul is, de pillantásom újra és újra leragadt izmos felsőtestének kémlelésénél. Igazából nem zavart a vérének a látványa, mivel megszoktam már az ilyesmit.. Habár nekem leggyakrabban a nyakam szokott vérezni, mivel a vámpírok imádják átharapni az ártatlan polgárok, főleg a tündérek nyaki ütőerét.
Kérdésére csak elmosolyodtam, majd határozottan megráztam a fejemet, jelezve hogy igaza van, tényleg nem bírom ki.
- Ó, hát az tényleg szívás - ismertem el kuncogva, miközben bevallotta, hogy az a vámpír voltaképpen a saját fegyverével lőtte agyon. Csodálkoztam is, hogy egy vámpírtámadás során, hogy a fenébe kerülhetett képbe egy pisztoly? Mármint a lábában levő golyókból, eléggé egyértelművé vált, hogy pisztollyal lőtték meg..
- Nem azért, de ha tényleg vadász vagy, hogy lehet, hogy nem volt nálad semmi más? Mint pl verbénás fecskendő, fakaró vaagy nitrát? - kérdeztem rá, mivel tényleg kíváncsi voltam, hogy ha annyira vadásznak tartja magát, miért is nem hord magánál ilyeneket? Amúgy, ezek még nálam is a táskám nélkülözhetetlen velejárói közé tartoznak. És milyen jól is jöttek, a Kollal való találkozásom során..
- Ööö.. mint már említettem, régebben gyakran váltam vámpírok táplálékává. Így hát elég hamar hozzá lettem szoktatva a nyakam vérzéséhez.. - forgattam meg a szemeimet felsóhajtva. Nem igazán tudtam, mi mást mondhatnék. Nem akartam elmenni.. mivel szinte éreztem, hogy szüksége lesz rám. És tényleg úgy is lett.. csak éppen nem akkor, amikor számítottam rá. Szent ég! Én ezt nem tudom megcsinálni. Kérése hallatán a legelső reakcióm az volt, hogy kissé visszantántorodtam.
- Ööö.. biztos vagy benne, hogy az én segítségemet akarod kérni? - nyeltem nagyot ijedten. Na jó, szedd össze magad, ez csak egy apró öltés.. egy apró öltés és ha valamit rosszul csinálok? Á, ezért is javasoltam neki már a legelején, hogy menjen el a korházba!!

Annak valahol még örültem is, hogy utálja a vámpírokat. Ez egy jó pont. Viszont kell, hogy legyen rá oka, ha így van, méghozzá nem is kicsi. Tulajdonképpen még én se állítom azt, hogy gyűlölöm őket. Tőlem aztán elférnek, csak ne előttem gyilkolásszanak. Na meg persze ne engem akarjanak lecsapolni.
Elvettem tőle a tűt, a véráztatta pólómat pedig a mosdókagylóba hajítottam. Nem örültem neki, hogy ezt az egészet végig nézi, mivel eddig úgy tűnik nem túl sok mindent mondtunk el egymásnak, most meg így kell látnia. Ez eléggé degradált.
A megjegyzésére felhorkantam.
- Nem bírod ki, hogy ne szekálj, ugye? – ráztam meg a fejem cseppet sem rosszallóan. - Csináltam már ilyet – eresztettem meg egy halovány mosolyt, miközben a cérnával bíbelődtem. – De szerencsére nem túl gyakran lőnek meg. Főleg, hogy a vámpírok általában nem fegyverrel mászkálnak – húztam a számat grimaszra. – A vicces az, hogy a pisztoly amivel meglőtt, az enyém. Bár még mindig jobban jártam, mintha a nyakamat törte volna.
Felszisszentem, ahogy beleszúrtam a bőrömbe a tűt.
- Viszont ahogy látom, te sem riadsz meg túlságosan a vértől – jegyeztem meg két öltés között, épp csak egy pillanatra pillantva rá.
Miután végeztem, fogtam egy ragtapaszt és leragasztottam. Felálltam a padlóról, és átnyújtott a tűt Rorynak.
- Ez nem fog menni egyedül – mutattam az oldalamon húzódó sebre. – Ha megtennéd, hogy segítesz, hálás lennék.
Közelebb léptem hozzá, és nem bírtam ki, hogy ne vigyorodjak el a helyzeten.

Hm, mint azt gondolni lehetett, tényleg nem hagyta annyiban a dolgot. Sőt, szinte követelte, hogy most rögtön válaszoljak neki! Na ezt kapd ki, még azért sem! Lehet, hogy olykor nem tudok lakatot tenni a számra, de attól függően még akadnak olyan helyzetek - mint ez -, amikor mégis megteszem! Különben is, amíg nem beszél szépen velem, ne várjon semmit. Inkább örüljön, hogy nem hagytam az utcán.
- Vámpírokkal szórakozom? - horkantottam fel döbbenten. Ez miket képzel? Tudtommal az előbb azt hangoztattam, hogy szívták a vérem.. Nekem legalábbis ez akkor csöppet sem tűnt szórakozásnak. - Te itt valamit nagyon félreértettél! Utálom őket.. már amióta az eszemet tudom és meg is van rá az okom! Ennyi legyen elég - szögeztem le, bár tudtam előre, hogy még ezzel sem fogja beérni. De amíg így beszél, tőlem ne várjon magyarázatot arról, amihez az ég világon semmi köze nincsen..
Idegesítő mosolya láttán csak égnek emeltem a szemeimet.
- Hehe, röhög a májam - mondtam felhorkantva az állítása hallatán. Már a gondolatától is kiráz a hideg, hogy nálam maradjon éjszakára. - Nyugi, csak látni akartam, hogy túléled a mai napot.., mert amilyen peches vagy még a végén egy másik vérszívóba is belebotlottál volna - folytattam maró szarkazmussal a hangomban.
- Mindegy, érezd otthon magad - kiálltottam ki a túlsó szobából, nem túl kedvesen, csupán a jó házigazda beszélt belőlem. Habár azért igaza volt.. tényleg nem volt ínyemre, hogy véletlenül aztán összevérezze a kanapémat. Ígyis elegem volt már a saját vérem okozta megpróbáltatásokból... Miközben ezeket gondoltam, kezeimmel a bőröndömben kezdtem el turkálni, az elsősegély dobozt keresve. Mivel az még mindig ott volt.. nem igazán volt még szükségem rá, szóval azt sem tartottam lényegesnek, hogy elővegyem onnan. A fürdőszobába érve, miközben átadtam neki a dobozt, akarva akaratlanul is megakadt a szemem az izmos testalkatán. Nem Rory, ezt fejezd be! - fordítottam el gyorsan róla a fejemet, mielőtt még újabb gondolatok szivárognának fel a tudatalattimból. Szerencsére eléggé el volt foglalva ahhoz, hogy ne tűnhessen fel neki a viselkedésem. Fú, de hálás is voltam neki ezért.. Csak néztem, ahogy ügyeskedik és kiszedi a golyót a lábából - uff, ilyen látványban sincsen valami gyakran részen, az már biztos. Aztán kérésének eleget téve vissza indultam a szobámba tűért és cérnáért.
- Meg kell hagyni, eléggé érted a dolgod - jegyeztem meg, mikor visszaértem, közben átadva neki a tűt és a cérnát. - Sőt, mintha ez nálad elég gyakori művelet lenne - folytattam piszkálodóan.

/Grill parkolója/


- Szerinted mégis mire? Ne szórakozz velem Rory, mert nem vagyok abban a hangulatban – jelentettem ki a hangomban némi számonkéréssel. – Most kotyogtad ki, hogy vámpírokkal szórakozol, és az az érzésem, hogy ez még nem minden.
Biztos vagyok benne, hogy van valami a háttérben. Nem hiába ilyen bizalmatlan és szótlan. Valami amit még nem tudok, de ki fogom deríteni.
- Hát ez marhára konkrét válasz volt– forgattam meg a szemeimet.
Mikor megláttam, hogy hova hozott kitört belőlem a nevetés.
- Komolyan egy hotelban laksz? – hamis mosoly kúszott az arcomra. – És ezt eddig miért nem mondtad? Ne is tagadd, azt akartad, hogy nálad maradjak éjszakára.
A recepciós ügyet sem vetett ránk, pedig megnéztem volna a képét, amikor meglát. De legalább nem kell magyarázkodni. Már nem volt kedvem Roryt bombázni a kérdéseimmel, mert semmi értelme, úgyhogy némán vártam, hogy felérjem végre az a nyavalyás lift.
Körül se néztem igazán a szobában, egyenesen a kanapéhoz mentem, vagyis sokkal inkább vonszoltam magam. A piszkálódásait egy grimasszal nyugtáztam.
- Nem hiszem, hogy a kanapét akarod összevérezni, úgyhogy bemegyek a fürdőszobába – mondtam, majd miután eljutottam odáig, a tükörben jobban szemügyre vettem az oldalamon lévő sebet. Nem volt annyira vészes, a lábam rosszabbul festett.
Amíg a másik szobában szöszmötölt, ledobtam a nadrágomat, és a mosdókagylónál lemostam magamról a vért.
Amint visszaért, kivettem az elsősegélydobozból a szükséges dolgokat, leültem a csempére és egy csipesz segítségével nekiálltam, hogy kiszedjem a golyót. Nem volt túl mélyen, de üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, amikor hozzáértem a sebhez.
- Kelleni fog tű és cérna is – jegyeztem meg közben.
Éreztem, ahogy izzadságcseppek jelennek meg a halántékomon, de összeszorított fogakkal próbáltam elviselni a fájdalmat. Magamban pedig ezerszer elátkoztam a vámpírt. Többször felszisszentem, és jó párszor kellett nekifutni, de végül nem sokkal később sikerült kibányászni a golyót.
- Mondtam, hogy nem kell orvos – nyugtáztam, majd kézfejemmel letöröltem az izzadságot a homlokomról. – Már csak össze kell varrni.

/Grill parkolója/

Miközben sétáltunk, Ő tovább faggatózott, de én egyik kérdésére sem voltam hajlandó még válaszolni. Minek? Mondjuk eléggé ingerültté vált, amikor kikotyogott szavaimból kivette, hogy egy időben fincsi vámpír kaja voltam. Még ő hányja fel a szememre, hogy miért nem szóltam neki? Hát, miért kellett volna szólnom, ha egyszer azt sem tudtam, hogy Ő is nyakig benne van ezekekben a természetfeletti ügyekben? Ráadásul, plusz még vámpírvadász is! Mellesleg ha nem leplezte volna le saját magát, rá nem jövök, hogy tényleg az! Meg kell hagyni mindent kinézek belőle, csak azt nem, hogy szabadidejében vámpírokra vadásszon. Nem az a típus.. dehát, ezek szerint mégis. Milyen kicsi a világ...
- Elég titkom? Ezzel most mire célzol? - néztem rá kíváncsian, mint akinek elképzelése sincs, mire gondolhatott az imént. Dehát.. azt nem mondtam neki, hogy miért vadásztak rám, csak azt, hogy meggyűlt a bajom az idióta vérszívókkal. Pontosabban csak egyikkel. Elképzelni se tudom, hogyan reagálna, ha megtudná, hogy tündér vagyok. Két alternatíva van: vagy szembe röhögne és hülyének titulálna, vagy olyan szemekkel kezdene el méregetni, mintha szellemet látott volna. Úgyhogy addig jó, amíg fogalma sincs a dolgokról. Habár, őt ismerve... addig nem száll le a témáról, amíg el nem mondom.
Aztán következtek a konkrétabb kérdések: ki üldöz és miért. Khm, na erre mit mondjak? Hogy egy ősi vámpír, aki egyszerüen beleszeretett a vérembe?? Inkább nem.. Úgyhogy jobbnak láttam a kérdésének az első felét inkább figyelmen kívül hagyni.
- Csak azóta, hogy először belefutottam az egyik példányba - forgattam meg a szemeimet, miközben beléptünk a hotelbe. Na igen.. az arckifejezése miatt, amit vágott már meg is érte befogadni őt éjszakára. Na de nem panaszkodhatott, mert szerencséje volt. A recepciós pultnál kívételesen el volt foglalva az illető, így ügyet sem vetett a zajokra, amit mozgolódásunkkal okoztunk.
És még a lift is szabad volt! Fú, még szerencse.. Némán álltunk egymás mellett, míg fel nem értünk a 4. emeletre, míg végül elértük a szobámat.
- Na itt is volnánk - pakoltam le a táskámat, amint beléptünk az ajtón. - Foglalj helyet, már ha eljutsz a kanapéig - forgattam meg a szemeimet, direkt piszkálva. - Addig is hozom az elsősegély dobozt - folytattam, majd el is indultam a túlsó szobába érte.

/Régi börtönök/

Miután kivettem egy szobát, az első dolgom volt bírtokba venni, közelebbről is is szemügyre venni a leendő lakásomat. Csak épp körbe jártam, nem időztem túl sokat a nézelődéssel, mert az első dolog amint végeztem a járkálással, az volt hogy kidőltem a hálószobában levő hatalmas ágyon.

Másnap reggel miután megreggeliztem eldöntöttem, hogy ismét járok egyet a városban, hiszen addig is csak ismerkedem a hellyel, sőt legjobb esetben még barátokat is szerzek. Amiben hát, az utóbbi emlékeim már nem igazán hiszek... ebben a városban egyetlen normális emberi lény sem él? Vagy ha igen, akkor hol rejtőznek?? Ezekkel a gondolatokkal a fejemben hagytam magam mögött a hotel szobámat.

/Édes Álom Cukrászda/