Akkor érkeztek amikor lement a nap és feljött a hold. Amikor az utolsó vonítás is elhangzott. A sötétben érkeztek és abban is tűntek el, miután átlépték az ajtó küszöbét. A kis kunyhó ahol nagymamám élt menedéket nyújtott a vándoroknak és biztonságot az üldözöttek számára. Itt mindig akadt hely azok számára akik eltévelyedtek. A nagymamám mindig ezt mondta és erre nevelt engem is, miután anyám elhagyott. Alig múltam hat amikor kilépett az ajtón és többé nem tért vissza. Apám belebetegedett ebbe és szintén elhagyott. A nagymamám Dora, mindig azt mondta, hogy a sors akarta úgy, hogy mellette nőjek fel. Soha nem voltam olyan, mint egy normális kislány. A gyerekek az iskolában boszorkánynak csúfoltak, köveket hajigáltak felém és többször vertek meg. Én voltam az örök különc, az a furcsa kislány akivel senki nem akart barátkozni.
A hegyekben nőni fel, ijesztő. Az örök magas, északi szelekben méltóságteljesen álló, ezer éves fák, a baglyok és farkasok, az erdei nép nyüzsgése, a csillagok egy kislány számára megannyi kalandot és még annyi veszélyt hordoznak magukban. Emlékszem, hiába könyörögtem nagymamámnak, hogy ne kelljen visszatérnem az iskola padba és emlékszem hányszor vágtam a képébe, hogy gyűlölöm, amiért rá kényszerített.
Persze, az egyetemi évek alatt, hálás voltam neki. Minden amire tanított, meghozta a gyümölcsét. Az egyetemen régészként végeztem; hamar beleszerettem a történelembe, így nem csoda, hogy a szenvedély a tanulmányokból egészen a munkámig nőtte ki magát. Egy kutató expedíció során ismertem meg a férjemet is. Negan végtelenül nyugodt természet; erős és karakán, makacs és hűséges, eszes, talpraesett és magabiztos. Az első gyermekünket elvesztettük születése után csupán két éjszakával. A másodikat már ki sem tudtam hordani. Veszteségük fájdalma csak még inkább megerősítette egymás iránt érzett szerelmünket. A harmadik gyermekünk elvesztése engem tönkretett. Nem sokkal rá, csupán fél év telt el és elvesztettem Negant is aki egy expedíció során veszett oda. Soha nem fogom feladni a reményt, hogy egyszer hazatér. A holttestét soha nem találták meg és ez reményt ad minden egyes nappal.
A nagyanyám, Dora azt mondja, mindennek oka van, a fájdalomnak és a veszteségnek is. Annak is, hogy egész életemben boszorkány voltam és hogy mégsem segít az erőm abban, hogy megtaláljam a férfit akit szeretek. Seattle még mindig az a város, mint egykoron de ma már senki nem tudja mi vagyok és mire lennék képes. Ahogyan azt sem, milyen erőket készülök megmozgatni azért, hogy megtaláljam a férjemet és végre gyermeket adhassak neki.