Látom, ahogy hitetlenkedve néz rám, mikor felajánlok egy helyet mellettem, méghozzá a mellkasomra bújva. Teljes mértékben meg tudom érteni a reakcióját. Oh bébi, ha téged megleptelek, mit mondjak akkor önmagamról? Pimasz kis boszorkány, szinte kiporszívózta belőlem azt a Chadet, aki első alkalommal voltam vele. Persze lehet, hogy a varázslat ezúttal nem belőle jön, hanem ő maga az. Elérte azt, amit eddig szinte senki: megnyerte teljes figyelmemet, és énem azon részét, amelyik hat láb mélyen volt eltemetve, és kövekkel leszorítva, hogy még véletlenül se éledjen fel.
Ahogy feltápászkodom mellőle tesz egy apró megjegyzést, miszerint az az alak, akit most lát, szöges ellentétben áll azzal, akit eddig ismert, és akit szíve szerint leginkább cafatokra tépett volna. Önmagamban igazat adok neki, ez persze nem jelenti azt, hogy gátlástalan, némileg szadista és ironikus önmagamból átváltoztam valamiféle lovagias, erkölcsös békaherceggé. Ha így hiszi, még mindig piszkosul tévedésben él.
- Mint mondtam, bizonyítottad, hogy közel egyenrangú ellenfél vagy, és ezeknek a száma az elmúlt néhány száz évben egyetlen egyre tehető - jegyzem meg, ez alatt az egy alatt nyilvánvalóan rá utalok. - Ez némileg üdítő változatosság életemben, még ha olykor szerfelett bosszantó is. Az újdonságokat pedig mindig is kedveltem. Igazi kihívás vagy számomra - mosolygom el magam. - A valamit valamiért sosem volt az én műfajom szívem. De ma éjjel roppant kielégítő volt amit tettél velem, és jár érte a jutalom. Vedd úgy, hogy a kedvesebbik énem ma a grátisz a számodra - teszem hozzá, és elindulok a nappali felé.
Ahogy eljut a tudatomig, hogy most látja először a hátam premier plánban, megriadva fordulok sarkon. Látom az arcát, de a pillantása némileg megfejthetetlen. Az enyémben viszont nem láthat mást, csak némi ijedtséget, és sebezhetőséget. Épp úgy, mint akkor, mikor ezeket a sebeket szereztem...
Hozzám lép, apró csókot nyom az ajkamra, aztán eltűnik a fürdő ajtaja mögött, mire felsóhajtok. Nos, alighanem megérezte a helyzet visszásságát, mert adott némi időt, hogy összeszedjem magam. Nem is túl régen, az étteremben a gyenge pontjaimat firtatta. Ezúttal meg is talált egyet belőlük.
Elsétálok a nappaliig, aztán az üveg pezsgővel a kezemben megállok a fürdő ajtaja előtt. Tudom, hogy tele lesz kérdésekkel, én viszont nem tudom, hogy mennyire vagyok készen a válaszadásra. Remélem, nem fogom megbánni, ha egyszer kivételesen őszinte leszek valakivel, és elmesélek valamit, amit még önmagam elől is igyekeztem mélyen elrejteni.

Mint egy kivénhedt kutya, úgy kapkodok levegő után, ahogy elmerülök testében, és lassan mozogni kezd csípőmön. Nem, ezt az érzés nem lehet sem leírni, de megszokni sem... még évszázadok elteltével sem. Ez a tökéletes egybeolvadás, a száz százalékos összevegyülése két embernek. Hevesen mozogni kezd alattam, és én sem vagyok rest, magam is ringatni kezdem csípőmet, hogy minél mélyebbre jussak testébe, és ezáltal egyre közelebb a gyönyörhöz. Hallom, ahogy felsikolt, és lüktető, forró rohama közben körmeivel mellkasomba markol. Homlokát az enyémhez nyomja, felveszi csípőm vissza-, majd előrerugaszkodó ingamozgásának a ritmusát.
Minden egyes taszításra felnyögök. A pokolba, de jó vele lenni! Keze egyre lejjebb csúszik a verítéktől nedves hasamon, a nyitott ajkaink között kiáramló leheletünk összeér. Szaggatottan feltörő lélegzetemet magába szippantja, mintha az életet akarná kiszívni belőlem. Valamit motyog a számba, de nem értem. Tovább már nem tudom visszatartani magam. A következő bősz döfésre bekövetkezik nála a robbanás, a gyönyör kicsúcsosodik, majd tajtékzó hullámokban végigáramlik idegpályáin, körmét még kíméletlenebbül mélyeszti testembe, fogai nyomán vér serken az ajkamból. Homlokomat a nyakának támasztom, miközben a tobzódás megfékezhetetlen rángásai kötik gúzsba egész testemet, és én is követem őt a kéj felé vezető úton.
Alig néhány pillanat múlva kimerülten rám zuhan, mindkettőnk teste fénylik az izzadságtól, alig kapunk levegőt, de a kielégülés érzete mindenért kárpótol bennünket. Pontosan ott vagyok, ahol lennem kell.
Megszólalni még egyikünk sem képes, mikor felemeli a kezét, és elönt valami különös bizsergés, ahogy egy mozdulattal visszaadja erőmet. Egy-két halk roppanás,  kiszabadítom kezem, aztán óvatosan magam mellé fordítom Angelt, és kitörlöm az elmúlt percek izzadtságát a szememből.
- Te jó ég... - motyogom halkan, és felé fordítom fejem. Arca kisimult, elégedett, és valami furcsa öröm sugárzik róla. Nyilván ő is tökéletesen tisztában van vele, hogy bármit is tett, az olyan élvezetes volt, hogy a bosszú még csak meg sem fordul a fejemben.
Kinyújtom karomat, óvatosan megcirógatom a vállát, és rámosolygok fáradtan. Bőre még nyirkos, kék szeme szinte világít felém a félhomályban, én pedig kibökök egy olyan mondatot, amivel azt hiszem nem csak őt lepem meg, de saját magamat is lesokkolom.
- Nem akarsz közelebb jönni? - kérdezem halkan, és felemelem kezem. Megdöbbentő a tény, hogy arra vágyom, hogy odabújjon hozzám, és szeretném, ha vállamra hajtaná szextől bódult fejét.
- Gyere... - nógatom aztán, és mikor hozzám simul úgy érzem magam, mint mikor a jin és a jang tökéletesen kiegészítik egymást. Összeillek vele, tagadhatatlanul és megmásíthatatlanul. Kezem öntudatlanul simogatja háta selymes bőrét, és egy apró csókot nyomok a homlokára.
- Mondd meg, de őszintén, mit művelsz velem? - teszem fel a kérdést suttogva. Nem ismerek önmagamra, és ez a valaki, aki itt fekszik most magához ölelve őt, nem is én vagyok. Sosem viselkedtem még így senkivel... mert eddig senki mellett nem éreztem magam ennyire jól, mint vele.
Hagyom, hogy kissé megpihenjen, utána belenézek arcába, és felnevetek, ahogy meglátom elégedett arckifejezését. Mint a macska, aki épp megkapta a maga adag tejszínhabját... Aztán kissé megborzong, mert a szoba hűvösebb levegője megcsapja testét, lassan felszárítva róla a verejtéket.
Kihúzom vállam a feje alól, és állát megfogva megcsókolom lágyan, kedvesen, mégis szenvedéllyel telve, aztán egy nyögéssel felülök. Mintha minden porcikám el lenne zsibbadva, és két karom szinte ezer tűvel szurkálják, ahogy a vérkeringés egyre inkább megindul bennük.
- Nyomás a kádba, szívem - ütögetem meg finoman a combját. - Engedj forró vizet... azonnal jövök utánad én is, csak hozok egy üveg pezsgőt. Ezt a gátlástalan, perverz, vadóc és ellenállhatatlan nőt, akit most megismertem, muszáj lesz megünnepelnünk - állok aztán talpra, derekamra tekerem a takaróként szolgáló lepedőt és megindulok a nappali felé, mikor kitisztul végre a fejem - mint ahogy a beborult égen át besüt a napsugár - és rájövök, hogy most először lát engem félmeztelenül úgy, hogy hátat fordítok neki.
Megperdülök, de már látom, hogy elkéstem. Felül az ágyon, arca és egész tekintete tele kérdésekkel, és iszonyattal. Nem kell megkérdeznem, anélkül is tudom, hogy meglátta a hátamat borító  forradásos sebhelyeket.

Naná, hogy nem is ő lenne az a pimasz, szemtelen és őrült kis lény, ha nem vágna hozzám gúnyos és lenéző szavakat, csupán azért, mert tudja, hogy jelen helyzetben büntetlenül megteheti. Ahogy kétségbe vonja rangomat és férfi mivoltomat a kezem önkéntelenül is mozdul, hogy megragadjam, és magam alá teperjem, csak akkor térek észre, mikor a fémpánt erősen a csuklómba váj.
- Hogy te mit kapsz tőlem, ha egyszer kiszabadulok innen... - morgom, félig bosszúsan, félig tréfásan. Tényleg, igazán, és tagadhatatlanul élvezem ezt a helyzetet, hogy ő dirigál, és az ő feje, akarata után megy minden. Akkor is élvezem, ha a vágy feszítő ténye lassan a tényleges, beteljesületlenség okozta fizikai fájdalomnak adja át a helyét.
Levegő után kapkodva hagyom, hogy hajamnál fogva tartsa meg a fejem, kényszerítve, hogy egyenesen a szemébe nézzek. A tekintete egyszerűen minden ízemben megbabonáz, szótlanul gyönyörködöm benne, szinte fuldoklom kékségében, és a legkisebb mértékben sincs ellenemre. Nem tudom, mit művel velem, képtelen vagyok nevén nevezni a dolgot, csak annyit tudok: jó érzés, és minél többet akarok kapni belőle.
Csak akkor hunyom le szememet, és szakítom meg a nonverbális kontaktust vele, mikor keze dolgozni kezd a férfiasságomon, és hálát adok az égnek, amiért pillanatnyilag hallgat rám, és elenged, még mielőtt a tenyerében érne el a vég.
Elenged, de nem könyörül... gonoszul, céltudatosan ingerel tovább, bár már nem fizikálisan. Ő maga is felmordul, mintha szintén eljutott volna a türelme határáig, aztán lehúzza rólam a bokszert, és már készülök arra az érzésre, mikor végre egyesülök vele, de a pillanat nem jön el. Ehelyett megteszi velem a legnagyobb szemétséget, ami jelen esetben szóba jöhet. Lassan fejti le magáról a bugyit, azt az amúgy is alig-falatnyi csipkecsodát, aztán kezével lassan végigsiklik a saját testén, amíg el nem ér gyönyöre középpontjához, hogy saját magának okozzon örömet, ezt látván pedig önuralmam utolsó cseppjét is elvesztem. Vadul rángatni kezdem a bilincseket, az sem érdekel, ha mélyen húsomba vág a fém. Szabadulni akarok, el akarom venni azt, amire már olyan régóta vágyom, amivel óráknak tűnő percek óta kínoz, gyötör, nem akarok mást, csak megtölteni testét, látni ahogy arcát eltorzítja a beteljesülés öröme. Öntudatlan, kontrollálhatatlan hang tör fel a torkomból, a csapdába esett, vergődő állat gyötrelmét tükrözöm, mígnem megszán, fölém ereszkedik, és csípője lassan, centiről centire fogad be magába.
Nyöszörögni kezdek ettől a csodás, szavakkal ki nem fejezhető érzéstől, és abban a pillanatban, ahogy most újra szemembe néz, hirtelen mintha a villám vágna mellkasom közepébe. Valami egyszerre édes és fájó érzés cikázik rajtam végig, lábujjamtól a fejem búbjáig, hogy a végén megállapodjon a szívemben, elárassza egész testemet, és azon kapom magam, hogy úgy érzem, mintha ebben a pillanatban nem csak testileg forrnék össze vele. Az érzés felülmúlhatatlan, mámoros, ugyanakkor rémisztő és ijesztő is.
- Angel - szakad ki belőlem neve egy sóhajtással együtt, ahogy csípője ritmikusan mozogni kezd rajtam. Érzem, amint rejtett nőiessége és belső izmai simogatják végig férfiasságomat, szememmel iszom a látványt, ahogy elmerülök és előbukkanok benne, és már-már a fulladás határán kapkodom a levegőt pont úgy, ahogy ő is.
- Ez.... ez fantasztikus - hunyom le a szemeimet, immár teljesen ködbe borult aggyal adva át magam a mámornak, és igyekszem, hogy valahogy lépést tartsak vele, mert a hosszan tartó előjátéknak "hála", azt hiszem, engem már nem választ el sok a beteljesüléstől.

Nos, ha úgy gondoltam, hogy ma éjjel átadom az irányítást ennek az ellenállhatatlan kis boszorkánynak, hogy megtapasztaljam, milyen érzés vajon a másik oldalon állni, akkor azt kell mondjam, kívánságaim teljesültek, méghozzá maradéktalanul. Az már csupán lábjegyzet volt a történtek vonalában, hogy amilyen kínokat okoz nekem, amellett apám bármely inkvizítora elbújhatna, persze kétlem, hogy a kínzókamrába fogott rabok a gyötrődés eme válfajától szenvedtek volna.
Lassan, szakadozottan engedem ki a levegőt, mikor rájövök, hogy nem arra használja kényszerű rabságomat, hogy itt helyben megöljön, vagy bosszút álljon rajtam a múltért. Hacsak a mostani manőverét nem nevezhetjük annak, bár ha igen, a revans igencsak édes módjáról beszélünk. És a legidegtépőbbről is, ami azt illeti.
Mert minden könyörgésem ellenére nem veszi le a maradék ruhaneműt se magáról, se rólam. Sőt, egyenesen élvezi, ahogy arcomba nézve a könyörgésemet akarja hallani, és ettől a pimaszságtól jelen helyzetben is feltámad bennem a méltatlankodás.
- Chad Brannagh vagyok, Arundel grófja - suttogom nyakas és makacs módon, villogó szemekkel nézve az övébe. - Inkább belefulladok a saját nyelvembe, de nem könyörgök senkinek! Még akkor sem, ha a kísértő ördög ilyen csábos külsővel érkezik - mormolom hozzá, de nagyon gyorsan, alig pár másodperc alatt eljutok oda, hogy csaknem megcáfolom saját szavaimat. Mert elmosolyodik, olyan démonian, mintha csak azt mondaná, lássuk ki bírja tovább, majd csókjaival lassan elindul lefelé a mellkasom mentén. Beleharap finoman a vállamba, majd folyamatosan siklik rajtam lefelé. Oldalamat cirógatja, én pedig meg voltam győződve róla, hogy ezúttal teljesíti titkos, eddig ki nem mondott vágyamat, és nem áll meg a bokszeromnál... Csak párás, ködös tekintettel biztatom a folytatásra, és csalódottan ejtem hátra a fejem, mikor nem teszi meg, amire elmondhatatlanul vágyakozom. Helyette körmét végighúzza néhányszor a mellkasomon és hasamon, és anélkül hogy odanéznék is tudom, hogy némely mozdulatánál kiserked a vérem.
Szisszenés nélkül hagyom, hogy tegye amit akar, csak rándulok egyet, mikor túl mélyre szalad körme a húsomban, de kárpótol egy újabb észveszejtő csókkal. Belefeledkezem a szája okozta édes élvezetbe, ahogy nyelve az enyémmel játszik, aztán felszisszenek, mert hajamba markol, és az eddigiektől eltérően meglehetősen kemény kézzel tartja meg a fejemet, kb úgy, ahogy én tettem vele az étteremben.
- Mit akarsz még tenni velem? - kérdezem, és hangom olyan rekedten szól, mintha valaki más beszélne a torkomból. - Hát nem látod, hogy így is a tiéd vagyok? Ne kínozz tovább... annyira vágyom rád - zihálom, bevetve a bánatos kiskutya tekintetét, bár van olyan gyanúm, hogy ettől nem fog rajtam megesni a szíve. Gyűlölöm ezt a helyzetet, hogy itt fekszem, minden ízemben kiszolgáltatva neki, és kénye-kedvére dönthet róla, mi legyen velem. Ugyanakkor imádom ezt a helyzetet, mert a vágy olyan forrását és mélységét ismerteti meg velem, amit eddig még sosem tapasztaltam. Egy szó, mint száz: ez a nő egy főnyeremény, és alighanem egy kötözni való barom voltam, ha mindeddig ezt nem vettem észre.
Ahogy némileg megkönyörül rajtam, és ledobja a melltartóját - olyan lassan, hogy ez is felér egy komplett kínszenvedéssel - mohó szemmel iszom a látványt. A feszítő lüktetés ágyékomból lassan feljebb csúszik egészen a hasamig, görcsbe szorítva egész testemet. Már nem vagyok képes szólni, csak tekintetemmel kérem, hogy adja meg végre a feloldozást, és ahogy megérzem ujjait a bokszeremben, ahogy merev férfiasságomra siklanak, felhördülök, és hátravetem fejem, az sem érdekel, hogy tarkóm jókorát koppan az ágytámla fáján.
Ha most egy átlag, bárhol felszedett nővel lennék, alighanem hagynám, hogy elvarázsoljon a felhők fölé, bár egy átlag nővel eleve nem jutnék el egy ilyen helyzetbe. Vele viszont nem akarok önző lenni, így hát kis idő elteltével felemelem a fejem, hogy belenézzek diadalittasan fénylő kék szemeibe.
- Állj le... - nyögöm nagy erőfeszítéssel. - Én így... én mindjárt... - zihálom aztán, mert már az is komoly erőpróba számomra, hogy vágytól elködösül agyam mélyéről értelmes szavakat rángassak elő. - Nem így akarom. Benned akarok... - vonaglok meg újra és újra az édes kíntól, amit keze mozgásával okoz nekem. Nem tudom, mi vár még rám ma éjjel, megadja-e végre amire mindketten vágyunk, de azt hiszem azt elkönyvelhetem, hogy én leszek az első ember, vagy épp első vámpír, aki nemes egyszerűséggel bele fog őrülni a vágyakozásba.

Élhettem mindig is úgy, ahogy akaratom és kedvem engedte. Döntöttem meg százszámra nőket, szép szóval és erőszakkal is, úgy viselkedtem, hogy megtiszteltetésnek vegyék egyetlen kedves szavamat is. Jött annyi lány, és asszony az életemben, hogy számolni sem tudnám őket, néha elszórakoztattak, néha untattak, néha nem is egyet cipeltem egyszerre az ágyamba, de mindig úgy éreztem, a pillanatnyi kielégülésen túl valami űr él bennem, amit nem lehet betölteni. És hirtelen most itt van ő, egy kísértő árny a múltamból, és egy ígéret a jelenből, egy démon, egy angyal, egy párduc, aki se szó se beszéd összekarmolt, belém mélyesztette minden körmét, és mérgezett tőrt döfött a szívembe, és mindezt úgy, hogy valami sosem tapasztalt gyönyört leljek ebben az egészben. Hogy ő miért olyan más? Nem tudom. Olyan gyönyörű. Nem lehet betelni a nézésével. Bármennyi nővel hozott is össze eddig a sors, sosem kellett azon gondolkodnom, vajon okosabb, erősebb, bátrabb-e nálam, mert nem voltak azok, és nem is érdekelt, milyenek. Ágymelegítőnek, vacsorának voltak jók, és ennyi. De benne valami más is él, ő az egyetlen ezidáig, aki képes elérni nálam, hogy beismerjem hibáimat, tévedéseimet, hogy a lelkembe lásson, és hogy képes legyek őt nagyjából egyenrangú félként kezelni. Azt mondják, egyszer mindenki életében eljön az első alkalom. Nos, nekem talán ilyen téren Angel az.
Talán ez is az oka annak, hogy nem akarom lerohanni. Ha a régi Chad-el, egy másik nő lenne egy szobában, már nemes egyszerűséggel azt eredményezné, hogy lerohanom, és vele mit sem törődve, én már félúton lennék a mennyországba. Most viszont képes vagyok őt magam elé helyezni, azt akarom, hogy elsőként ő élvezze ha együtt van velem, ez az érzés pedig úgy megdöbbent, mint az a pofon, amit nemrég kiosztott nekem. Nem tudom, mi az az egyszerre fájdalmas és gyönyörű érzés, de tetszik, még az is, hogy elgyengülök tőle. Akarom őt, minden lehetséges módon, és ennyi az egész.
Nehezen szakadok ki csókunkból, ebből az őrülten kínzó és édes játékból, és ahogy beígéri nekem, hogy meg fogom bánni az ajánlatomat, kajánul csillannak meg a szemeim.
- Csak rajta, bébi - suttogom, arcomon megjelenik az az apró mosoly, amiről már most tudom, hogy imádja, és leveszem vele a lábáról akármikor. - Eddig még soha, semmit nem bántam meg életemben. Talán el kellene kezdenem megtanulni azt az érzést is - teszem hozzá, és elakad nem csak a hangom, de a levegő is a tüdőmben, mikor fél kezével simogatni kezd a bokszeren keresztül.
Érzem, ahogy közben a bilincs fél kezemre csattan, a hideg fém hűvös érintése megborzongat egy pillanatra, de keze munkája elvonja a figyelmemet. Hátravetett fejjel, sóhajtozva élvezem amit tesz velem, és csakhamar eléri hogy előbb halk, aztán egyre hangosabb nyögések hagyják el a számat.
Alighanem csak erre várt, mert mire túlzottan belefeledkeznék az élvezetbe, tenyerét mellkasomra fekteti, és az ágyra dönt. Szinte felocsúdni sincs időm, máris átfűzi a bilincs láncát az ágytámla faragott rácsán, hogy aztán másik csuklómra is rákerüljön a fém béklyó. Itt fekszem előtte, feszülő kar- és hasizmokkal, a feszítő vágy felmeredő jelével, és ahogy csípőmre ül, két lábával megtámasztva magát két oldalamon, azt hiszem, gyorsan a tárgyra térünk.
Be kell ismernem, újfent tévedtem. Képes rá, hogy minden tettével újra és újra meglepjen, ezúttal ez viszont nem annyira kellemes. Mert mindössze egy diadalmas kis mosolyt vet rám, aztán lehunyja a szemét, és mormolni kezd valami általam sosem hallott nyelven. A szobában feltámad a szél, amit már láttam néhányszor, és a szívembe mintha jeges tőrt mártana, összeránt az, amit eddig életemben talán egyszer éreztem: a félelem.
- Mi az ördög ez az egész? - kérdezem gyanakvóan. Tessék, itt az eredménye annak, amit apám úgy hívott: ha valakit az esze helyett a f*rka vezet. Az ördögbe is, most tényleg kihasználja az alkalmat a bosszúra, amíg itt fekszem kiszolgáltatva neki? Nemzőm egy dologra tanított meg igazán: hogy soha, semmilyen körülmények közt ne bízzak senkiben. Jelen körülményeket látva apám nem forog, hanem egyenesen ipari ventilátorrá válik a sírjában ha látja, hogy önként és dalolva sétáltam bele a csapdába.
A szél elül, Angel kinyitja a szemét, én pedig nem csupán a vágytól kapkodom a levegőt. A kiszolgáltatottság az ágyban remek érzés, mindaddig, míg nem kísérik ilyesféle mellékkörülmények, amiket ő teremtett.
- Mit tettél velem? - suttogom nagyot nyelve. Végignézek bilincsbe fogott karjaimon, testemen, de nem látok változást. Ezek szerint békává még nem változtatott. Akkor mire volt ez jó?
Úgy döntök, talán mégis inkább szabadulnék. Nem könnyen ugyan, de a vámpírerőmmel képes vagyok eltörni a bilincset, aztán magam alá gyűrni őt, és megadni végre, amire mindketten várunk. Egész pontosan, képes lennék... de a béklyóm nem enged, bárhogy feszegetem. Mintha valami harmatos virágszál lennék, alighanem egy átlagember ereje is több jelenleg, mint az enyém.
- Elvetted az erőmet? - meredek rá hitetlenkedve, és felháborodva. - Mégis, mi a fenét kép.... - akad el a méltatlankodásom, amikor rám hajol, és megcsókol, mélyen és szenvedélyesen. Érzem, ahogy csípője izgalmamnak dörgölőzik, és ettől, meg ajka mozgásától úgy döntök, elnapolom a problémát későbbre. Most másnak van itt az ideje. Mindaddig, amíg nem impotenssé varázsol, nem sürgős megoldást találnom rá, hogy szépen kihasználta a vágytól elborult agyamat.
Viszonzom hát a csókját, nyelvem az övével játszik, majd elhúzom tőle az arcomat, és kissé megemelem csípőmet alatta.
- Vedd le... - nyögöm, utalva a még rajtam lévő utolsó ruhadarabra, és ami azt illeti, rajta is ott van még a fehérnemű. Teljes meztelenségében akarom látni, gyönyörködni szépségében, és beleolvadni a testébe. Ezt az embertelen, elmondhatatlan, már-már szinte fizikai fájdalommal járó vágyat nem éreztem még soha, senki iránt.

Most már elmondhatom, hogy nem képzelgés vagy feltételezés, hogy valami csakugyan megváltozott köztünk. Az előbb, alig egy perce ismét összemértünk az erőnket és akaratunkat, és ez volt az első pillanat, amikor ráébredtem, hogy nem olyan gyenge, és nem olyan esendő, ahogy én hittem, vagy elképzeltem róla. Csak egy erős nő képes arra, hogy felvegye a kesztyűt, sértésre sértéssel, erőre erővel, haragra haraggal válaszoljon. Én kissé lejjebb ereszkedtem azon a bizonyos létrán, ő feljebb lépett, így kerültünk akarva-akaratlanul is kissé közelebb egymáshoz, nem csupán testileg, mentálisan is. És - noha el nem képzeltem volna magamról előtte - de tetszett ez a helyzet.
Hamarabb lép be a hálóba, mint én, kacéran hívogat maga után, én pedig sietek is, mintha pórázra vert volna. Le sem veszem közben a szemem ingerlően kerek idomairól, és ahogy megállok vele az ágy előtt, egy mozdulattal fogom át derekát fél kezemmel, és magamhoz húzom, míg feszes mellei ismét nem nyomódnak csupasz mellkasomnak. Érzem  heves szívverését, forró bőrét, és  erőt kell vennem magamon, hogy a puszta pillantásától, és a benne rejlő kihívástól ne menjek el azonnal a nadrágomba anélkül, hogy egy ujjal is hozzám ért volna.
- Annyira gyönyörű vagy - suttogom, miközben másik kezemmel beletúrok selymes hajába, és megcsap az az édes, kókuszhoz hasonlító illat, ami árad a tincseiből. Lehunyom a szemem, hagyom hogy összes érzékemen végigfusson az a fura vibrálás, amit közelsége vált ki belőlem, aztán még mindig lehunyt szemmel odahajolok, és megtalálom hívogató ajkait. Ezúttal lágyan csókolom, finoman, szinte tapogatózva, és akaratlanul felnyögök, mikor alsó ajkába harapva érzem párás kis sóhajtását a számban.
- Soha nem kívántam még senkit ennyire, mint téged - válok el aztán tőle, és két kezem közé fogva arcát belenézek a szemeibe. A tekintete szinte nyitott könyv előttem, parázslik benne a vágy, a csillogása szinte szikrázik a csaknem sötét szobában. Őszinte vagyok, amitől ismét sikerül meglepődnöm. A fenébe is, mi ütött belém, hogy magam vagyok a nyílt lélek ha csak előtte állok? Megmagyarázhatatlan és megválaszolhatatlan a kérdés.
Látom, ahogy rám mosolyog elégedetten, büszkén, amitől elvigyorgom magam egy elnéző fejcsóválással, aztán lebontom róla a felsőjét. A nadrág? Az már alig két másodperc, és mikor már csak egy szál fehérneműben álldogál előttem egy lépést hátrálok, és csak szememmel iszom a látványt. Újfent néma hódolattal adózom káprázatos vonalainak, és anélkül, hogy hozzám ért volna, már alig férek el a nadrágomban. Hamar meg is szabadulok a felesleges ruhadarabtól, egy szál bokszerben állok előtte, és imádom, ahogy önkéntelenül is megnyalja a száját, ahogy az ő tekintete is végigfut rajtam, megállapodva az izgalmamnál.
Visszalépek hozzá, lassan közeledve felé, mint a vadász a zsákmánya irányába, aztán számmal végigfutok nyaka karcsú ívén, a kulcscsontján, és kegyetlenül megállok még azelőtt, hogy elérném a mellét. Jobb kezemmel közben benyúlok az éjjeliszekrény fiókjába, és ahogy felegyenesedem, szinte azonnal meg is lóbálom arca előtt a fém bilincset.
- Tudom, hogy te is épp annyira élvezed a perverziót, ahogy én - súgom mosolyogva. - Itt a lehetőség, hogy kihasználd. Te irányíthatsz - teszem hozzá, aztán fél kezét megfogom, és izgalmamra húzom. - Mondtam, hogy bízom benned. És be is bizonyítom - mormolom. Nos, igen. Virágot vagy bonbont adni meglepetésként, erre bármely férfi képes. De egy ilyen ajánlattal előállni... azt hiszem, csak én. Most már kíváncsi vagyok, vajon önként és dalolva elfogadja-e a felajánlott előnyt.

Még mindig úgy toporzékol, mint egy hisztis óvodás, aki az ebéd végén nem kapott csokit, és az első megdöbbenés után - még a roppant merész pofon ellenére is - mulattat a dolog. Na jó, mondjuk ki kerek perec: kiröhögöm a műsort, amit levág. Egészen addig, míg a kérdésemre, miszerint honnan tudja a nevemet, meg nem kapom a választ. Homlokráncolva próbálok visszaemlékezni rá, de nem sikerül. A fenébe is, évszázadok óta élek, és azóta semmit nem csinálok, mint nyakakat harapdálok, ki tudja, hányadik volt ő a sorban? Az a tény pedig, hogy megöltem, végképp nem mond nekem semmit, de még csak nem is okoz sem meglepetést, meg megbánást. Egyszer mindenkinek meg kell halnia... örüljön, hogy ő még él, és nem a föld alatt rohad. Mára már múló por sem lenne belőle, ha nem így döntök.
A bosszú viszont úgy tűnik, meglehetősen hergeli és eltökélté teszi ahhoz, hogy megfenyegessen. Nem egészen venném komolyan a szavait, ha nem kísérné azzal, hogy a nyakamnál fogva szegez a falra, úgy, hogy csaknem kidől, vagy legalábbis beszakad a gipszkarton.
Abban a pillanatban, ahogy fejem a falat éri, mintha csak valami úton-módon belelátnék a fejébe, esetleg ő maga közvetítené - akarva vagy akaratlanul - a gondolatait, szemeim elől eltűnik a szoba, és Angel vérben forgó szemének látványa. Egy sírkertet látok... a kép homályos, életlen, mint mikor egy jéghártyán keresztül látjuk a világot. Az alakok, a képek csak felsejlenek, mégis, ott van mögöttük a lényeg.
A látomás folytatódik, és felismerem a két megjelenő alakban magunkat, még akkor is, ha azon idő tájt más idők, más divatok jártak. A következő pillanatban viszont kiszakítom magam a látomásból, visszatérek a jelenbe, és nem kell látnom a régi "filmet" ahhoz, hogy tudjam, mi történt. Már emlékszem erre a régi napra, ami a számomra csakolyan volt, mint bármelyik másik. A jelek szerint ő viszont valahogy jobban a szívére vette.
- Ugyan már... - fejtem le kezeit a nyakamról, és noha nem mondom ki, de ebben a pillanatban már azt is értem, mi a magyarázata a szobában dúló szélnek, és miért éreztem homályosan vámpír mivoltát. Mert nem tiszta vérű, ahogy én, hanem a jelek szerint félig boszorkány. Nyilván ez az énje elhomályosította vámpír énjét, ezért nem láttam tisztán a meglehetősen nyilvánvaló tényeket.
- Mi értelme évszázadokkal ezelőtti dolgokon rágódni? Meglehetősen a lelkedre vetted, úgy látom - vigyorgok rá. - Örülj neki, hogy megtettem, mert általam vagy még mindig fiatal, szép, és vehemens - teszem hozzá, aztán közelebb hajolok, hogy belemélyedjek szemeibe.
- Ha esetleg nem emlékeznél minden mozzanatra, akkor hagy mondjam el, történt ott valami más is - vonogatom a szemöldökömet kajánul. - Csak azt ne mondd, hogy zokon vetted, amiért minden lehető módon megízleltelek. Ahogy a mondás tartja, egyszer mindent el kell kezdeni, hát én csak segítettem neked túlesni a tűzkeresztségen. Nem kell megköszönnöd... roppant szívesen tettem - válik a pimasz vigyorom még szélesebbé.

A visítás, ami felébresztett legmélyebb álmomból végre elhallgat, és megkönnyebbüléssel nyugtázom a csendet, ami bekövetkezik. Legalábbis egy pillanatig. Mert - noha még magamhoz sem tértem igazán - a soron jövő másodpercben olyan pofon csattan az arcomon, hogy kis híján kiesem az ágyból. Elképedek, olyannyira, hogy még méltatlankodni is elfelejtek hirtelen. Hosszú évszázadaim, csaknem nyolcszáz leélt év alatt soha, egyetlen alkalommal sem merészelt senki kezet emelni rám, vagy tettleg bántalmazni. Azt hiszem, a meglepetés ereje csaknem egy sokkhatással ér fel. Aztán teljes értetlenséggel bámulok rá, mikor kipattan az ágyból, mintha rugók löknék fel, és fogalmam sincs, honnan jön az a hirtelen szélroham, ami végigfut a szobán. Csak meredek rá, mint a beszámíthatatlanokra szokás, mikor azon meztelenül megáll a szoba közepén, ökölbe szorított kezekkel, és tajtékzik valami számomra megfejthetetlen dühtől.
- Neked teljesen elmentek otthonról? - fut el aztán a méreg engem is, ez pedig sok jót nem jelent a számára. Ő eddig még csak a viszonylag kedves oldalamat ismerte, és adja az ég, hogy ne is akarja látni a másikat...
- Úgy csinálsz, mintha nem akartad volna te is legalább annyira, mint én! - mutatok magam mellé. - Most ezen vagy felháborodva? Fogadok, nem én voltam az első!  Tudtad, mire megy ki a játék, ha egy pasi meg egy nő gyorsan egy hullámhosszra kerül egy bárban, nem? - kérdezem tőle kissé gúnyosan, de ahogy tovább toporzékol, mint valami óvodás, a fejem tetejéig húzom a szemöldökömet. Ez a nő skizofrén, vagy mi az isten baja van?
- Igen, képzeld azóta tudtam, hogy ki vagy, mióta bemutatkoztál a bárban! - emelem már meg a hangomat én is, egyrészt a méregtől, másrészt hogy elnyomjam a rikácsolását. - Azért annyira nem sz*r a memóriám, hogy egy éjszaka elfelejtsem valaki nevét! - teszem hozzá, de ahogy kimondja a teljes nevemet, valami különös zsibbadás fut végig a végtagjaimon, és minden érzékemen.
- Mit mondtál? - termek mellette, és erős karokkal fogom meg a két vállát, hogy szinte mozdulni sem tud szorításomban. - Ismételd meg, amit mondtál! - rázom meg. - Honnan tudod a teljes nevemet, mikor nem árultam el neked? Csak annyit mondtam, Chad vagyok. Honnan tudod, ki vagyok én? - kiáltok az arcába, miközben érzem, hogy - az éhségtől, a meglepetés erejétől, vagy az egyre jobban emésztő indulattól-e - de érzem, ahogy szemem alatt megjelennek a fekete erek, vérszívó mivoltom egyik legékesebb jelei.

Nem tudom, miért más most az érzés, mint évek hosszú sora, és sokasága alatt. Felszedtem valakit, felcibáltam az épp aktuális lakásomba, nekiestem, aztán dolgom végeztével kitessékeltem az ajtón. Jó napjaimon talán még nyomtam is kevés pénzt a kezébe, rossz napjaimon csak egy hullát találhattak utánam, amin a nyomozók nyilván azóta is vakarják a fejüket, hová tűnt belőle minden vérmennyiség. Igen, meg sem lehet számolni, meddig éltem így. Évtizedekig, évszázadokig. Egy nő nem jelentett mást, mint egy remek numerát, vagy egy kiadós vacsorát. És persze, most sem jelent többet... de a fenébe is, ilyen tüzes vadmacskával már talán idejét sem tudom, mikor hozott össze utoljára az élet! Akik azt mondják, hogy minden nő egyforma egy bizonyos tájon, és csupán az arcuk más, azok tévednek. Ó, de még mennyire tévednek! Egy tüzes, forróvérű nő sokkal élvezetesebbé tesz minden pillanatot számomra, és ezzel persze a saját maga számára is. Az én reakcióim, az én hevességem az övét tükrözi, az általa keltett gyönyört adom vissza neki én magam is. És szilárdan meg vagyok róla győződve, hogy ez a nő - Angel - tökéletes választás volt részemről.
Lábaival épp csípőmet karolja át, minden mozdulatnál egyre és egyre mélyebbre húz magába, mintha semmi nem lenne neki elég. Szemei lehunyva, a sokadik mennyországban járhat éppen, torkából az eddigi nyögések helyett már halk sikolyok törnek elől mámorában, és érzem belsője lüktetésén, hogy őt már nem sok választja el a kéjtől, ugyanúgy, ahogy engem sem...
Öle - ha lehetséges egyáltalán - még forróbb, mint eddig, mozdulataim egyre hevesebbek, elérek a "véghajrába". Merevségem teste mélyén még inkább feszül, aztán látom, ahogy háta elemelkedik az ágytól, ahogyan ívbe hajlik, és érzem ritmikus szorításán, hogy belezuhan a gyönyörbe. Arcán a kéj játszik, szája tökéletes "O" alakban nyílik el, körmével a vállamba váj önfeledtségében, és ebben a pillanatban nálam sincs tovább. EGy hördüléssel megfeszülök benne, megtöltöm testét extázisom jelével, aztán ráborulok izzadt testére, hogy verejtékem összekeveredjen az övével. Elhomályosul a világ, és percekig nem vagyok képes magamhoz térni. Forró lehelete arcomat éri, és azon kapom magam, hogy lágyan cirógatom az oldalát... amit még szinte soha, egyetlen nővel sem tettem meg.

Már szinte kézzel tapintható a vágya, vörös ködként ül a szemeiben, és olyan erősen mar bele önfeledtségében a vállamba, hogy kiserked belőle a vér. Érzem az illatát, érzem ahogy egy apró csepp végigfut a hátamon, mintha utat mutatna. Ezúttal az éhség nem jelentkezik, vagy legalábbis a legapróbb jelét is mélyen elnyomom magamban. Most másra koncentrálok, mert egészen egyszerűen másnak van itt az ideje...
Élvezetet találok az apró mozdulatban, ahogy két karját a feje fölé emelem, és az ágyhoz szorítom. Imádom a félig-meddig kiszolgáltatottságát, és a könyörgését még inkább. A végletekig szítja bennem a vágy tüzét, hogy tőlem függ mindene, az élete, a gyönyöre, az egész elkövetkező időszak az életében. Mélyen nézek a szemébe, miközben csípőm mozgásával ingerlem, és ahogy meghallom a vágytól elfúló könyörgését, diadalmas vigyor ül ki az arcomra.
Egyetlen kemény, határozott mozdulattal merülök tövig testébe, nem érdekel az sem, hogy az első néhány másodpercben okozok neki némi fájdalmat. Nem is várom meg, hogy megszokja méretemet, azonnal mozogni kezdek benne. Ölének forrósága egyszerűen maga a csoda, amit egy férfi a földön csak érezhet, és még 900 év elteltével sem vagyok képes betelni azzal az érzéssel, amit csak egy nő tud adni nekem.
Lenézek arcára, lehunyt szemeire, aztán egy hirtelen ötlettel elengedem kezeit, és lábára fonom, hogy megmutassam, szorítsa csak velük a csípőmet, forrasszon bele szinte önmagába, mintha csakugyan egy testté szeretnénk válni addig, míg el nem érjük a beteljesülést. Ebben a pozícióban még nagyobb hozzáférést kapok testéhez, már-már szinte elérhetetlen mélységekben járok benne, és érzem, ahogy a verejték egyre jobban önti el a testemet.
- Most megkapod, amit akartál... - hörgöm vadul, és vissza kell fognom magam, hogy ne harapjak belé mámorom közepette. - Esküszöm neked, most meg... soha nem fogod elfelejteni ezt az éjszakát!