Éhesen kordul meg a gyomrom, miközben a mappákat pakolom a helyére. Az anyagokkal szigorúan én érintkezem, van pár olyan páciens, akik nem hétköznapiak és a titoktartás addig él, amíg arról voltaképpen egy valaki tud. Az illető maga. Elbámulgattam az ablakba kitett kristályokat és álomfogókat, az előző páciens lemondta a kezelést mára, nagyon is tudom, milyen okból, ezért fogok délután elsétálgatni hozzá. A farkasok mind fafejűek, esküszöm. - Elmegyek ebédért, hozzak neked is valamit? – kapom a kezembe a táskám és a napszemüvegem, majd a titkárnőm felé fordulok. Egy kapucsínót kér, tudom, honnan, az az egyik gyengéje. Nekem is, ezért cinkosan rákacsintok és máris ellibegek a közeli étterembe, majd két csomag étellel várakozom a soromra a kávézóban. - A fene, hogy inkább Síva alakját kértem volna – dohogok. Mindkét kezem tele. A megmentő sereg viszont éppen az ajtó előtt kopog. Azt sem tudom, hogy pakoljam hirtelen a kezemben lévő dolgokat, végül hagyom ott, ahol vannak. - Ah, meg vagyok mentve – mutatom is fel a két, teli kezemet. – Hozzám jött? Nem feleségül, azt kétleném. Fáradjon beljebb. A kávékat leteszem a titkárnő asztalára, rá is reppen a sajátjára, a csomagot meg a konyhába teszem. - Ön kért időpontot egyre, ugye? – minden sietség nélkül libegek tovább az irodám felé, felmarkolva a saját kávémat. – Tudna hozni egy csésze teát, kérem? – mosolygok a titkárnőre, aki bár olyan, mint egy kétemeletes monstrum és smasszer, a mosolyáért odavagyok. Becsukom az ajtót mögöttünk, a kanapéra mutatok. - Foglaljon helyet, kérem. A kávé az öné, úgy vélem, szüksége lehet rá. Vagy inkább egy pohár víz, vagy tea? Leülök én is, a jegyzettömböt magamhoz veszem. Lila tollal szokásom írni. - Az előzetes beszélgetésünk során elmondta, hogy lidérces álmai vannak – most egyből a közepébe, semmi kékmadaras hablatyolás.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Aug. 14, 2016 7:22 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Annable && Tamara
i need a great solution
Mindig volt egy kérdés, amitől féltem, ha egy hasonló helyre jöttem. A kérdés, amely alapvetően elárulja, ki vagyok, vagy éppenséggel elárulja, hogy milyen értékrenddel, életfelfogással, tulajdonságokkal, filozófiával létezem. Féltem tőle, mint a tűztől. A kérdés... mondjam el, hogy mit érzek. Mit kellett volna felelnem erre? Napok óta rosszul alszom. Az előző pszichológus, akihez bejelentkeztem, nem segített. Az álmok folytatódtak. Először csak egy temető volt a helyszín. Köd borított mindent, sötét volt, a csillagok elrejtőztek... a hold vöröslő színben pompázott, a vér csörgő gondolatát ébresztette bennem. Hiába aludtam, ennek ellenére is éreztem, hogy görcsbe rándul a gyomrom, megijedek, félek és ha tehetném, már üvöltenék, vagy sírnék. Mindegyik ugyanígy kezdődött. azt hittem, ha eljutok addig a sírig, amihez idő kellett... elmúlnak majd a rémálmok. Hogy a tudatalattim kielégül. Tévedtem. A sírkőbe az én nevemet vésték. Mindahányszor alszom, ez az álom gyötör hetek óta. Látom a saját nevemet, ám nem tudom, tényleg ott nyugszom-e. Milyen érzés megálmodni a saját halálomat? Ijesztő. Mások sem nyugodnának meg, ha tudnmák, hogy talán a vég környékezi őket, és ezért gyötrik efféle lidérces látomások. Minden éjjel verejtékben forogva térek magamhoz. Valami hiányzik. Egyedül vagyok. Mintha újdonság lenne. Soha nem volt mellettem senki. Utoljára a gimnáziumban voltam szerelmes. Mégis, azt érzem, hogy ez a magány valami új... mintha kiharaptak volna az életemből valamit. Valamit, amire nem emlékszem. Talán ezért az álom. De akkor miért a saját halálom kerül előtérbe? Mit akar üzenni a tudatalattim? Mi az, amit nem tudok, de tudnom kellene? Megálltam az ajtóban. Lassan léptem be, de biztos, ami biztos, kopogtattam. Nem tudtam, van-e recepciósa a választott orvosnak. Azt sem tudtam, bízhatok-e majd benne. Bár... én mindenkivel bizalmatlan voltam, mióta nem tudtam kialudni magam.
Kezdőlap
