Nem bántam meg azt, hogy leköszöntem. Nem vágyom arra, hogy újra vezessek bárkit is. Van egy bárom, azt elvezetem, mostanra végre ott tartok, hogy egész döcögőmentesen megy. Beüt néha a szar, vannak, akiknek a kelletténél nagyobb a képük, de… lényegében egész jól megy. Ez jóval több, mint amit évekkel ezelőtt elképzeltem magamnak.
-Na igen. – nevettem fel halkan. – Minden ember erőszakos, csak van, aki elnyomja. Pedig nem kéne. Szemet szemért. – vontam meg a vállamat. Én így képzeltem el. Ha megütnek, üss vissza. Ha nem teszed, beszarinak hívnak majd, és meg fognak ütni újra és újra. A félelem az, ami visszatartja az embert. Azt pedig leginkább erőszakkal lehet elérni. – Tudom, hogy tudsz. – bólintottam a szavaira. Ha nem tudnám, akkor nem is bíztam volna rá a falkát. Olyan ember kellett, akiről tudtam, hogy képes rá, aki józan tud lenni akkor is, ha legszívesebben letépné mindenki fejét. Faye nem éppen a legnyugodtabb ember, akit ismerek, de… úgy látja a világot, ahogy kell, nem olyannak, amilyennek akarja. – De bárkivel történhetnek rossz dolgok. – vontam meg a vállamat. Mindegy, mennyire tud vigyázni magára az ember, mindegy mennyire jó. A dolgok csak úgy megtörténnek, szenvednek, akiknek nem kéne, és élnek, akiket tűzre kéne vetni. Sajnos ez így működik.
-Ne aggódj, nem akarok visszamenni. De ha hagyom nekik, túl bátrak lesznek. – ez pedig hiba lenne. Megteszem, amit kell, hogy a bár működjön, ehhez pedig néha szívességet kell kérnem, és tennem is. Óvatos vagyok, amennyire csak lehet. Elég ironikus, hogy most ez a helyzet. De jó így, mostanra megváltoztam.
-Jól van akkor. – bólogattam. Nem akarta tovább fűzni ezt. Rólam sem mondható el, hogy érzelgős lennék, és a történtek óta még távolabb áll tőlem. Megértem őt, tudom milyen érzés az, mikor természetesnek kell lenned, de igazából minden szavad  és tetted előre meggondolt. Figyelnek, lesik minden mozdulatod. Kényelmetlen egy helyzet, de az ember hozzászokik, egy idő után…természetes lesz.
-Egy farkas, aki egy vámpírt szolgál…  meg se próbáltam leplezni, hogy mennyire undorodtam ettől. Leginkább mert gyűlöltem a fajtájukat. – Akad. Megoldom. Van valami konkrét, amit tudni akarsz? – vagy csak általánosan. Akárhogy is, megtudom oldani, amit kér. Ebben a városban mondhatni… mindenki egy potenciális kém. Mindenki nyitott füllel és szemmel jár, mert, amit hall, azt eltudja adni jó pénzért. Könnyű üzlet.

Soha nem voltam egy folyton vigyorgó fickó. Más voltam, de … nem sokban, mint most. A történtek után ezek inkább csak még jobban kijöttek belőlem, azóta pedig jó így nekem. Sok minden átfutott az agyamon, sok szarság, amit direkt, vagy véletlen vetettem végül el. Jobb is így, kitudja mi lett volna, ha meglépek közülük néhányat. Az életemet nem építettem fel újra, nem is tudnám, és nem is akarom. Van annyim, hogy különösebb gondok nélkül meglegyek. A bárban az a jó, hogy szinte minden időm leköti, így nem marad időm felesleges baromságokon agyalni. Nem jó az senkinek se. Nincs ugyan aranyéletem, de… nem panaszkodom.
Gerinctelen korcsokból bőven akad. – értettem vele egyet. Egykor rendőr voltam, sok ilyennel találkoztam. Képesek lettek volna az anyjukat is bemártani azért, hogy egy-két évvel kevesebbet kelljen ülniük. Barátokat, családtagokat köptek be, mindent megtettek, hogy mentsék a seggüket. Azóta sem jobb a helyzet. A börtönben is akadt pár ilyen, de az ilyenek nem húzzák ott sokáig. Mióta kijöttem,  nem foglalkozom velük, igyekszem minél inkább kerülni az embereket. Mostanra lett egyfajta… vendégköröm, ismernek, tudják milyen vagyok, az újak pedig a saját bőrükön tapasztalják meg, ha úgy hozza a sors. – Nem fog. De ha ennyire tartasz tőle, majd én követem. – van benne tapasztalatom, régebben igen sokszor csináltam. – Megtudom, amit akarsz, mire visszajössz. Addig pihend ki ezt a sok szart. – habár valószínűleg az időt nem fogja csak a pihenésre fordítani. Ez azonban így van rendjén, felelőséggel tartozik mások iránt, nem teheti meg azt, hogy pihen. Úgy nem, ahogy mások szokták. Ez egy vezető felelőssége. Vállalni minden viszontságot, nem valami kellemes. – Ez a Marcel… milyen? Hallok dolgokat a vendégektől, de nehezen tudok hinni nekik. – a vendégköröm leginkább bűnözőkből áll, jó pár olyanból, akikkel régről van személyes ügyem. Akad köztük egy-egy becsületesebb, de alapvető dolog, hogy az ember nem hisz el mindent, amit hall. – Az egész város… mintha a feje tetejére állna. Azelőtt sem volt fényes a helyzet, hogy azok a vámpírok idedugták a képüket, de azóta… legyél óvatos. Ezektől bármi kitelik. – de ezt mondanom sem kell neki, ő is tudja. Vezető, egy célkeresztet rajzoltam a homlokára azzal, hogy átadtam neki a stafétabotot. Tudtam, hogy így lesz, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy emiatt egy kicsit sem érzem magam rosszul. De jól tudom, hogy megtud ezzel birkózni, a legjobb döntést hoztam meg, mikor átadtam neki a helyem. Arról nem is beszélve, hogy jól áll neki a vezető szerep. Az pedig ennél is fontosabb, hogy jól csinálja.

Ez is ugyanígy indult, mint az összes többi. Korán keltem, kivittem a kutyákat, majd az első utam ide vezetett. Elsőként érkezem, utolsóként távozom, ez így van rendjén, legalábbis szerettem. Az alkalmazottak nem sokkal később futnak be, segítenek, amiben tudnak, jól végzik a munkájukat. Cserébe pedig jól bánok velük. Nem olyan nagy ez a bár, soha nem akartam valami országos láncot kiépíteni. Nem vagyunk olyan sokan, épp ezért családiasabb a hangulat, mint a legtöbb helyen. Szerencsére nem egy átjáróház vagyunk, aki itt dolgozik már itt van egy ideje, hogy tudja miként megy a járás. A vendégek szeretik kóstolgatni az újakat, de be kell őket törni. Tudniuk kell bánni nélkülem is velük. Mostanra kialakult egy rendszer, egy … íratlan szabálykönyv, ha úgy tetszik. Eleinte azt hitték, hogy itt bármit megtehetnek. Zaklathatják a lányokat … szét kellett rúgni párszor a seggüket, eltörni néhány csontot, de mostanra felfogták, hogy miként is mennek itt a dolgok.
Csendesebb nap. Egyébként is ritka a teltház, a vendégek többsége nem különösebben bírja egymást, de a bár semleges terület. Odakint megölhetik egymást, idebent nem. Abban pedig nem bízhatnak, hogy nem látok valamit. Van irodám, de ritkában vagyok ott bent, a papírmunkát általában valamelyik asztalnál végzem, így szemmel tarthatom a helyet és a vendégeket. Az, hogy mostanra egész jól kijövünk, nem jelenti, hogy meg is bízom bennük. Az pedig, hogy én vagyok a tulaj, nem jelenti, hogy nem kell dolgoznom. Éppen ezért besegítek, ha tudok, mint most is. A patyolat tisztára törlött poharakat pakolom vissza a helyükre, mikor megszólítanak.
Lomhán fordulok meg, hogy lássam a hang tulajdonosát. Nem ismerem. Se az arcát, se a hangját. Ritka az új vendég. Ráadásul nem is úgy néz ki, mint, aki nemrég szabadult. A stricik pedig nem iszogatni küldik a lányaikat, főleg nem azután, hogy … megértettem velük: az én báromban nincs ennek helye. Kereshetnék rajta, de megvagyok nélküle is. Arról nem is beszélve, hogy nem szeretek indokot adni a rendőrségnek, hogy cseszegessenek.
-Orosz. Mintha vizet inna. – mondtam, ahogy elé csúsztattam a vodkával megtöltött poharat, majd a polcról levett korsó méretű pohárba csapoltama sört, amit kért. – Tessék, hölgyem. – toltam oda neki a korsót, és kihasználva a mozdulatot alaposabban végig mértem. Egyértelmű, hogy nem ismerem, valószínűleg új a környéken. Vagy a városban, de ritkán váltanak törzshelyet pont ide. A prostikat pedig mostanra egy mérföldről kiszagoltam, ő nem tűnt annak. – Még nem láttam itt nálunk. – szólaltam meg, kissé lejjebb hajolva, hogy megvakarhassam Cesar fejét. Egy igazán elegáns bárban nem lenne helye a kutyának, de … nos, nálunk ez másként működik. Cesar és Boston is remekül megvannak a pult mögött, nem zavarnak senkit sem. Jól neveltek, engedelmesek. – Új a városban? Vagy csak keres valakit? – nem ez lenne az első eset, hogy valamelyik vendég felesége, nővére, húga … szeretője itt keresné az emberét. Az ilyen ügyekbe én nem szeretek belefolyni, ahogy mondani szoktam: én csak a vendégek poharait töltöm újra, hogy mit csináltak azelőtt, vagy mit fognak azután, már nem az én dolgom.

Hazel and Elijah

A forrásaim szerint ez a bár volt az egyetlen esélyem, hogy olyasmit találjak, ami hasznomra lehet. A drogbandák után néhány stricivel volt dolgom, akik közül kettőt egy hete sikerült lekapcsolnom. Az egyik viszont kicsúszott a kezeim közül. New Orleans kiesett a látóteremből, sosem kellett belefolynom ennek a városnak az életébe. Véletlenül azonban kaptam egy nevet. Frank. Az aktát olvasgatva ücsörgök kocsimban a bár közelében, néha fel-fel pillantva a díszes társaságok érkezését és távozását vizsgálva. Begyakorolt szövegem nincs, biztos alibim igen. Mint máskor, úgy most is törekszem a lehető leginkább körbebástyázni magam. A mai álruha olyan, mint szinte mindig. Divatos göncök, de nem az elegáns értelemben. A melegnek hála egy forrónaci van rajtam, egy egyszerű felsővel, hajam kibontva omlik vállamra.
Kiszállok a kocsiból és a bejárat felé veszem az irányt. Farkas vagyok, és a közelemben is akad belőlük pár. Tristan járt a fejemben, mikor egy vámpír méreget, de arcom nem rezdül. A pulthoz lépek, mikor megpillantom a mögötte poharakat pakolgató férfit, a kartonja alapján Frank Cohen.
-Egy sört kérnék.-intek neki, a pultnak támaszodva, s a pulton lévő mogyoróból egy adagot a számba szórok.-Bár előtte kérnék még valami rövidet.-mosolyodom el és végigmérem a felhozatalt. A válogatott társaság, az olcsó sör szaga és a cigifüst nem zavar, megszokott, szinte otthonos környezet volt ez. Valami, amit hamar megszoktam. Jó pár éhes pillantás mér végig, de úgy teszek, mintha nem foglalkoznék vele. Feltűnően sok volt errefelé a farkas. Emlékeztetem magam, hogy a pisztolyom, a jelvényem és az erősítésem nincs mellettem, nem vagyok bedrótozva, és az aktából ítélve Frank nem épp a könnyű súlycsoport. De a munkamódszerünk feltűnően hasonló volt. Ő sem, én sem szerettem, ha megmondják mit csináljak. De az ő életében felbukkanó Faye létezése is érdekes volt. Ahogy az is, hogy mennyit számít a jó magaviselet és pár haver, akik valamiért elkerülik a razziák során ezt a helyet. Mivel új vagyok a  városban, én nem számíthatok ezen kapcsolatokra és ha akarnék sem tudnék felszívódni olyan könnyen.

 

Ez is ugyanígy indult, mint az összes többi. Korán keltem, kivittem a kutyákat, majd az első utam ide vezetett. Elsőként érkezem, utolsóként távozom, ez így van rendjén, legalábbis szerettem. Az alkalmazottak nem sokkal később futnak be, segítenek, amiben tudnak, jól végzik a munkájukat. Cserébe pedig jól bánok velük. Nem olyan nagy ez a bár, soha nem akartam valami országos láncot kiépíteni. Nem vagyunk olyan sokan, épp ezért családiasabb a hangulat, mint a legtöbb helyen. Szerencsére nem egy átjáróház vagyunk, aki itt dolgozik már itt van egy ideje, hogy tudja miként megy a járás. A vendégek szeretik kóstolgatni az újakat, de be kell őket törni. Tudniuk kell bánni nélkülem is velük. Mostanra kialakult egy rendszer, egy … íratlan szabálykönyv, ha úgy tetszik. Eleinte azt hitték, hogy itt bármit megtehetnek. Zaklathatják a lányokat … szét kellett rúgni párszor a seggüket, eltörni néhány csontot, de mostanra felfogták, hogy miként is mennek itt a dolgok.
Csendesebb nap. Egyébként is ritka a teltház, a vendégek többsége nem különösebben bírja egymást, de a bár semleges terület. Odakint megölhetik egymást, idebent nem. Abban pedig nem bízhatnak, hogy nem látok valamit. Van irodám, de ritkában vagyok ott bent, a papírmunkát általában valamelyik asztalnál végzem, így szemmel tarthatom a helyet és a vendégeket. Az, hogy mostanra egész jól kijövünk, nem jelenti, hogy meg is bízom bennük. Az pedig, hogy én vagyok a tulaj, nem jelenti, hogy nem kell dolgoznom. Éppen ezért besegítek, ha tudok, mint most is. A patyolat tisztára törlött poharakat pakolom vissza a helyükre, mikor megszólítanak.
Lomhán fordulok meg, hogy lássam a hang tulajdonosát. Nem ismerem. Se az arcát, se a hangját. Ritka az új vendég. Ráadásul nem is úgy néz ki, mint, aki nemrég szabadult. A stricik pedig nem iszogatni küldik a lányaikat, főleg nem azután, hogy … megértettem velük: az én báromban nincs ennek helye. Kereshetnék rajta, de megvagyok nélküle is. Arról nem is beszélve, hogy nem szeretek indokot adni a rendőrségnek, hogy cseszegessenek.
-Orosz. Mintha vizet inna. – mondtam, ahogy elé csúsztattam a vodkával megtöltött poharat, majd a polcról levett korsó méretű pohárba csapoltama sört, amit kért. – Tessék, hölgyem. – toltam oda neki a korsót, és kihasználva a mozdulatot alaposabban végig mértem. Egyértelmű, hogy nem ismerem, valószínűleg új a környéken. Vagy a városban, de ritkán váltanak törzshelyet pont ide. A prostikat pedig mostanra egy mérföldről kiszagoltam, ő nem tűnt annak. – Még nem láttam itt nálunk. – szólaltam meg, kissé lejjebb hajolva, hogy megvakarhassam Cesar fejét. Egy igazán elegáns bárban nem lenne helye a kutyának, de … nos, nálunk ez másként működik. Cesar és Boston is remekül megvannak a pult mögött, nem zavarnak senkit sem. Jól neveltek, engedelmesek. – Új a városban? Vagy csak keres valakit? – nem ez lenne az első eset, hogy valamelyik vendég felesége, nővére, húga … szeretője itt keresné az emberét. Az ilyen ügyekbe én nem szeretek belefolyni, ahogy mondani szoktam: én csak a vendégek poharait töltöm újra, hogy mit csináltak azelőtt, vagy mit fognak azután, már nem az én dolgom.

A bár annyira tipikus, amennyire lehet. Minden olyan, mint minden hasonló helyen, ahol szabályok vannak, mégis mindenki utálja a másikat és csak kisebb csoportok képesek meglenni egymással. Őket összeköti a pénz, vagy a papíron barátságnak nevezett üzleti kapcsolat, legyen szó lányokról, fegyverekről, drogról, bármiről. Besimulhatnék, de friss húsnak nézek ki, amit rendszerint kihasználok az első alkalmakkal.
A pulthoz sétálok, s bár háttal áll nekem, pontosan tudom kivel van dolgom. A felkészültség egyszerre előny és hátrány. Elég egy meggondolatlan mondat, egy hirtelen mozdulat és lebukom. Nem most kezdtem, így nem arra koncentrálok, amit tudok, hanem arra, hogy azt kiderítsem, amit nem. Máskor, az első alkalmakkor féltem. Kinőttem vagy megszoktam, már nem tudtam én sem. Egyszerűen a lételemem volt ebbe a világba beleolvadni, de nem benne élni. Nem tettem úgy, mintha szent lennék, de voltak nálam rosszabbak. Nem különböztettem meg vámpírt, boszorkányt, igaz, az emberekkel kétség kívül könnyebb volt, vagy egy egyszerű farkassal. Jelenleg utóbbiból jutott ki.
A rövid elém csúszik, majd a sör is, amit egy mosoly kíséretében magamhoz húzok.
-Kösz.-húzom le azzal a rövidet, további várakozás nélkül, majd a poharat nyitott szájával lefelé csapom le a pultra és tolom felé vissza.-Igaza van.-húzom szám fintorra, mert a játék része, hogy a valódi pia valóban hat. Leginkább ez az egy szokott lecsúszni egy sörrel kísérve. Ez pont annyira lazít el, hogy még bőven észnél lehessek, amire fegyver nélkül nagy szükségem van. Pláne, ha mindent kipakolok, amivel az égiek megáldottak.
-Hm, hölgyem. Paige..-szisszenek fel a hölgyem hallatán és mutatkozom be. Nincs szükségem álcára, de a jól bevált nevem használom. Ezekben a berkekben jobb, ha van egy biztos álcád, amiben csak a neved különbözik a valóságtól.-Nem, nem vagyok éjszakai pillangó, de kösz.-jól ismertem azt a pillantást, amivel végigmért. Gyanakvó, józan, gyorsan mérlegelő, aki gyorsan akar információt szerezni. Arcát fürkészve nekem is eszembe ötlik ez-az. Nehéz élet, néhány év a hűvösön és a rossz zsaru bélyeg, amit a homlokára égetett pár szerencsétlen. Sajnálhatnám, nem teszem. Aki szarul csinálja, ide jut. Aki fű alatt jól intézi a dolgokat és megfelelő mennyiségű kiskaput talál, könnyen kibújik a felelősség alól. Úgy is mindig a jó nyer, a rossz szava szart se számít. Legalábbis egyszer ezt mondta egy kedvencem, akit nem egyszer tüntettem el, utoljára végérvényesen.
-Mi van, ha mindkettő? Tudom, hogy ebben a városban nem veszik jó néven az idegeneket. Hát, még ha az történetesen egy farkas.-biccentem kissé oldalra fejem és a korsómból iszok egy kortyot, újabb adag mogyorót a számba szórva.-Az a hír járja, hogy egy bizonyos Frank sok olyan információ tulajdonosa, ami hasznos lehet. Akit keresek épp maga, de nyilván egy kedves vendégét sem adná ki a két szép szememért, igaz?-húzom féloldalas mosolyra szám, kissé előrébb dőlve.-Szép kutyák, házőrzők vagy kidobók?-érdeklődöm kíváncsian, legalábbis úgy téve, mintha rohadt kíváncsi lennék. Pedig nem vagyok. Csak kóstolgatom, és élvezem is. Az ereimben egyre inkább tombol az adrenalin és a kíváncsiság, a siker íze viszont nem hagyom, hogy elbódítson. Jelenleg a leggyengébb láncszem az egész bárban én vagyok.
 

Lehetett volna másként. Sok minden. Lehetnék még családos ember, hordhatnék még jelvényt … nem akarok. Franc se vágyik vissza a jelvényesek közé, épp eleget dolgoztam ott. A saját eszközeimmel, de azok más idők voltak, épp ezért más módszereket is követeltek meg. Utólag persze könnyű okoskodni, a fiatalok, a feltörekvők azt hiszik, hogy többek, ha ide jönnek szájalni. Olykor-olykor betéved ide néhány seggfej, hogy a jelvénye mögé bújva szájaljon. Ironikus, hogy mostanra még a vendégeimben is jóban bízom, mint azokban, akik az őrsön ülnek és szolgálják a közjót. Rossz tapasztalatok, nevezzük így. Elvesztettem mindent, most van valamim, de … van, ami nem pótolható.
-A legtöbb vendég azt szereti, ha karcol. – bólintok egyet a szavaira. Ha éget, ha karcol … minél előbb kifekszenek tőle, annál jobb. Nem értékelik a drága piát, ők tesznek rá, hogy tíz vagy éppen száz dollárba fájt. Egyébként sem a minőségi italokról híres a bár. Aki azonban beakar rúgni és felejteni, idejön, itt nem nehéz.
-Régi darab vagyok. – vontam meg a vállam. Nem is tudnék, és nem is akarok lépést tartani a fiatalokkal. – De, ahogy akarja, Paige. – bólintottam. Itt úgy fogják hívni, ahogy akarják, mindegy mi a neve. Én azonban hívhatom úgy, ahogy akarja, nem számít. – Ha annak nézném, nem itt ülne most. – nem tűröm meg a prostikat a báromban, a stricijeikkel már megértettem, hogy magasból teszek a több bevételre, a vendégeimre, akik minden bizonnyal szívesen futnának össze velük. Ha dugni akarnak, akkor találkozzanak előtte máshol. – Kissé talán alulöltözött ide. – nem, mintha lenne valami megszabott megjelenési követelmény. A legtöbb nő, aki betéved ide, nem szereti, ha … alaposan szemügyre veszik őt az itteniek. Rájátszani meg végképp nem szoktak, Paige ellenben megtette. Ha valakinek a figyelmét szeretné felhívni magára, akkor jó úton jár, előbb-utóbb biztosan sikerül majd.
-Akad itt még egy pár farkas. Ha nyaralni jött … rosszul választott. – akad a vendégeim közt ember, boszorkány, vadász, farkas … de vámpír nem, vagy csak nagyon ritkán tévednek be ide. Vámpírok miatt vesztettem el a feleségem és a lányom, a falkám … nem látom őket itt szívesen. Ha mégis ide téved az egyik, az ajtón még talán élve megy, ki, de utána … nos, az már nem az én reszortom.
Kíváncsian pillantok fel a poharakról a nőre, ahogy megemlíti a nevemet. Ha idegen is a városban, informálódott még az előtt, hogy idejött. – Ami azt illeti … azért a kettőért sem. ¬– mondom, ahogy előrébb dől. A tekintetem nem vándorol alább az arcánál, de pontosan tudja ő is, hogy mire gondoltam. Nem vagyok kanos fiatal, akinek elég az ölébe ülnie, hogy daloljon. – Az csak a vendégtől függ. – válaszoltam, a kutyák felé pillantva. Már volt mindkettőre példa. Az emberek csak a saját hülyeségükből tanulnak.
-Szóval, mit akar a vendégemtől, Paige? – pillantottam rá kérdőn, letéve a poharat. – Bizonyára nem azért utazott idáig, csípte ki magát és jött el ide, hogy elküldjem majd a francba. – fogalmam sincsen, hogy honnan jött, de az, hogy érdeklődik az egyik vendégem felől felettébb … nyugtalanító. Más bűnözők és rendőrök szokták ezt csinálni. Akárhonnan is jött, akar valamit. Én azonban soha nem bizonyultam segítőkésznek senki két szép … szeméért.

Mekkora esélye volt annak, hogy nem találom itt? Semekkora. Tudtam, hogy itt lesz. A bárja volt az egyetlen, ami értéket képezhetett az életében, leszámítva a kis farkaslányt, akivel többször látták. mikor belépek, körbenézek, hátha meglátom. De Frank egyedül van a pult mögött, egy csapat rosszarcú és kevésbé barátságos tekintetű férfi és nő pedig a bárpultok helyett az asztaloknál stoppolnak, mintha a bárpult tiltott zóna lenne. Nem baj, nekem annyival könnyebb dolgom lesz. Túlöltöztem, de ezzel felhívtam magamra a figyelmet, és nyilván szájhagyomány útján máris elindultak a pletykák. A rejtőzködés hülyeség. A legegyszerűbb jó helyzetbe kerülni úgy, ha a felszínen, szem előtt maradsz, ha kell, kicsit rá is játszol. Arra nem számítottam, hogy a konkrétan keresett másik személy itt lesz, de már ez is egy lépéssel közelebb vihette az irodám a nyomhoz és az FBI vezetői rétege nem mondhatta azt, hogy az adófizetők drága pénzén élősködünk és a közjó nem változik… közjó… egy ilyen városban? Ne nevettessük egymást. Vámpírok, farkasok és boszorkányok folytonos csatározása között az emberiség közjója kicsit más kellett volna, hogy legyen. Nem a félelem, de a tudatlanság az esetükben előny volt. A káosz pedig biztos lesz, ha egyszer napvilágra kerül, miféle lényekkel élnek egy bolygón.
-Gondoltam. Hallottam ezt azt.-mosolyodom el, bár Frank semmi jelét nem mutatja annak, hogy a jelenlétem érdekelné. Hiába, rendőr volt, ha minden az arcára lett volna írva mindig, már nem élne… mondjuk most is csak azért él, mert időben váltott… szakmát.
-Nyaralni? nem, szó sincs ilyesmiről.-rázom meg fejem angyali mosolyt villantva. -Pár farkas, boszorkány… a vámpírokkal lehet baj. A többi meg…-vonok vállat, hisz olyan hely kevés volt, ahol ezek egyikéből sem találtál. Mondhatni inkább, már ilyen hely nem is volt.
Elcseppentem az információt, hogy részben ő az, akit keresek, és ezzel fel is keltem kicsit a kíváncsiságát, legalábbis az érdeklődését, mert hirtelen rám néz. A csali bedobva, jöhet a többi.
-Hisz a előbb mondta, hogy nem szereti a kurvákat a bárjában. És mivel nem vagyok az, biztosra veheti, hogy nem a két szép…szememmel akarom meggyőzni.-bár meglehetősen dekoltált volt a felsőm, és másnál könnyen bevethettem volna az adottságaim, most más volt a helyzet. Nála tudtam, hogy ez nem használ… a felesége és a lánya elvesztése után ugyanis nem nagyon adta hírét annak, hogy mindenféle cafkákkal töltené az éjszakát. Bár nem volt minden nap minden percében poloska a házában, de a lényeges részletekből épp elég akadt a raktárkészletben.
-Bájos.-mosolyodom el a kutyákra tett megjegyzésén, majd vállat vonva emelem meg a söröm és belekortyolok. -Ha el akar küldeni, úgyis megpróbálkozik vele, nem? Akár ki vagyok öltözve, akár nem.-vonok vállat, egyik lábamról másikra áthelyezve a súlypontom. -Érdekes fickó maga Frank. Van egy bárja, egy visszakapott élete és egy válogatott társasága a bárban. Viszont mindketten tudjuk, hogy a társaság nagy része sem a két keze munkájából olyan rohadt nagy ember.-nem beszélek hangosan, arcom pedig olyan ártatlan, hogy egy külső, távolabb szemlélődő előtt úgy nézhet ki, mintha épp flörtölnék vele. Meg kell hagyni, nem nézett ki a korához képest rosszul. De nem volt az esetem. És Tristan meg… az elkalandozó gondolatoknak most nincs itt az ideje és a helye. -Mi lenne, ha segítene nekem, én meg magának. Elküldhet, de szerintem tudok olyasmit ajánlani, amin elgondolkodna.-ha eddig nem is rakta össze a képet, mosolyom most biztos aduászt tesz a kezébe és szinte biztos, hogy leveszi, épp egy beépített ügynökkel cseverészik egy kupleráj kellős közepén. -Valamikor biztos, hogy egy oldalon álltunk volna.-fokozom a hangulatot. Túl sok mindent tudtam róla, hogy ne érezzem úgy, most fogja lecsapni a fejem. Játszhatjuk a jó zsaru, rossz zsaru játékot, csakhogy én sem voltam feltétlenül a jók mintapéldánya.
 

-Sok mindent hallani. Nagyrészt baromság. – vontam meg a vállamat. A bárra célzott és a vendégekre. Ennek a többsége mondjuk pont nem hülyeség, de … szeretik az emberek eltúlozni azt, hogy kik is járnak ide. Aki nem lépheti át a küszöböt, az pontosan tudja, hogy kerülnie kell a helyet, ha mégis megteszi, akkor … ellövöm a golyóit, hogy legközelebb majd eszébe jusson. – Szeretik a saját százízük szerint alakítani a dolgokat. – mindenki. Így terjednek a pletykák. Egy kicsit mindenki átírja, kiszínezi, hogy sokkal hatásosabb legyen, mikor előadja. Ezek a kis változások pedig előbb-utóbb annyit torzítanak majd a képen, hogy végül az eredménynek köze sem lesz a valósághoz.
-Azokkal mindig csak a baj van. – nem is igazán tették be ide a lábukat. Elvették a családomat, megtizedelték a falkámat … soha sem kedveltem őket, mostanra egyenes gyűlölöm a fajtájukat. A vendégek többsége farkas, vagy épp boszorkány. Megfordulnak itt vadászok is, de … nem ez a törzshelyük. – Itt csak ilyeneket talál majd. Az egyszerű ember elég ritka. – ez a város már régebben is a természetfelettieké volt. A helyzet azonban sokkal rosszabb lett, mióta az ősvérszívók kikiáltották magukat a város kiskirályainak.  Marcel nem volt tökéletes, de volt annyi esze, hogy ne folyjon a vér feleslegesen. Mostanra ez szinte mindennapos.
-A kurvákkal nincs gond. Azzal van, ha dolgoznak. – javítottam ki. Nem izgat, ha betéved ide egy, ha épp nem dolgozik. Arról viszont hallani sem akarok, hogy itt kezdjenek el maguknak embert vadászni. Ez nem az a hely, és nem is lesz az. – Az ide betévedő nők többsége pedig kihasználja az adottságait. Maga is ezért öltözött így, igaz? – nem volt senkim, mióta a feleségem és a lányom meghalt. Van szemem, látom, ami szép, de … a világ megváltozott, és én is. Az űrt, amit hagytak, nem töltené be semmi, én pedig nem fogom egyikük emlékét sem meggyalázni azzal, hogy úgy teszek, mintha semmi sem történt volna.
-Valószínű. – bólintottam. Nem vagyok egy bájcsevegő természet, ha valami nem tetszik, akkor azt kimondom. Mindig is egyenes voltam, nem köntörfalazok, ha valami nem tetszik azt megmondom. Mindegy, hogy milyen ruhát vett fel. – Én csak a poharaikat töltöm újra, hogy mit csinálnak előtte és utána … nem érdekel. – rántottam meg a vállamat. Ebben pedig nem hazudtam. Időnként muszáj belefolynom néhány dologba, a szívességek fontosak, ahogy az adósságok is. Azonban alapvetően nem szeretek tudni arról, hogy mit csinálnak a báron kívül. Így majd nem kell hazudnom, ha velük cseszegetnek. A szavai viszont elárulják, hogy tud arról, miként kötöttem ki végül egy bárpult mögött. Nem mintha ez titok lenne, elég nagy médiafigyelmet kapott a dolog. – Akkor … bökje ki, hogy mi az. Vagy húzzon a francba! – böktem a fejemmel az ajtó felé. Azt már magától is megtalálja, ha nem tetszik majd, amit mond. A szavai azonban most már egyértelműen jelzik, hogy … mi is ő. Kell valami oka legyen annak, ha direkt felfedte magát előttem. – Biztos. – ismételtem meg a szavait, elnézve a válla felett az asztaloknál ülőkre. Nem látom rajtuk, hogy különösebben idegeskednének, leszámítva azt, hogy egy új arcot látnak. Ez jó jel.
-Nincs magánál fegyver, se jelvény. – ez utóbbiban nem vagyok biztos, a nők elég okosak tudnak lenni, hogy elrejtsék még egy ilyen ruhában is. Azonban egy ilyen helyen annak sok hasznát nem venné. Mondhatni, besétált az oroszlán barlangjában. ¬– Okkal vállalta a kockázatot. Nem itteni zsaru, úgyhogy meghallgatom. – ha itteni lenne, akkor ismerném, ahogy a vendégek is. Azt nem kérdem meg, hogy kiknek dolgozik. Kétlem, hogy elmondaná, és nem is lenne túl szerencsés, ha valaki meghallaná. – Szóval, mit akar … Paige? – kérdeztem a pultra támaszkodva. A neve is minden bizonnyal egy hamis személyazonosság része, valószínűleg ezért a ruha is. Kilógott volna a sorból, ha úgy öltözik ide, mintha csak munkába menne.

Valóban, túl sok mindent hallani, de ahogy mondta, baromságokat. Ugyanakkor a baromságok mögött könnyen lehetett igazságra találni, dolgokra, amiket igen nehéz lett volna nem észrevenni, nem felfigyelni rájuk. A túlzásoknak mindig volt és van alapja, valamiből kinövik magukat, a kérdés inkább az, hogy a hallgató fül képes-e meghallani és az ész felfogni, miből is nőtt ki mindez. feltételezni a legrosszabbat sokszor jobb volt, mint elsiklani a részletek felett és mindent elkönyvelni baromságnak. Amikor azt bizonygatod, hogy ártatlan vagy, már rég rossz. Amikor kifogásokat keresel, szintén.
-Ki nem?-vonok vállat, a nemtörődömségem jele ez épp úgy, mint a valódi kíváncsiságomé. Érdekelt a véleménye, s mi tagadás ha másképp lett volna, nem így és nem így ácsorogtam volna.
Egyezhetett a véleményünk, de az utóbbi időnek hála már nem mertem volna egy oldala sem állni. Sem mellé sem ellenük. Farkas voltam, de sosem tartoztam igazán sehová. Nem ezen a környéken nőttem fel, a gyerekkorom inkább más városokhoz kötődött, más emberekhez, akiket rég magam mögött hagytam. Nagyrészt apámnak köszönhetően. Nem akartam az árnyékában élni, az ő nevével felkapaszkodni.
-Amúgy is elég ritka. Ebben a városban ha végigsétál az utcán, vagy ember valaki, aki inkább idióta turista vagy valami más.-nem a város ellen akarok szólni, de igaz, ami igaz. Ez a hely nem arról volt híres, hogy emberek hada rohangál mindenfelé. Bár ez az új király, már amennyit eddig hallottam róla, viszonylag békés teremtés volt a maga pár száz évével, meg egy olyan átváltoztatóval, mint a hibrid. -Képzelem, hogy ez más férfiakat mennyire zavarhat.-forgatom meg szemeim, bár első ránézésre nem tűnt úgy, hogy ez a hely hemzsegne ilyen vagy olyan formában utcalányoktól. Sőt, ahogy ő is mondta, itt nincsen belőlük egy sem. Még gyanítom olyan sem, aki épp szabadnapos. Ha meg igen, jól titkolja. Minden esetre az aktákból előbukkant már pár ismerős arc. Olyanok, akik kisebb vagy nagyobb bajba keveredtek a törvény szolgáival szemben. És a gyilkosságok alól is viszonylag könnyen kibújtak. A miértekre inkább nem kerestem választ. Ismertem a rendszert, hisz a részem volt. -Igazából a kérdés felesleges, ha benne van a válasz is.-vonok vállat. Mi tagadás az adottságok kihasználása egyszerre jelenthetett előnyt és hátrányt. Egyszerre lehetett hasznos és ejthetett csapdába.
-Hát persze. Mintapolgár, csak egy bár tulaja. Semmi más.-bár nem hazudott, úgy, hogy ismertem a múltja jó részét, pláne nem mondtam volna rá, hogy az a folyton hazudozó típus. Hasznos forrás lehetett, de tudtam jól, hogy hiába ajánlanék alkut vagy pénzt, nem fogadná el. Nem az a típus volt, legalábbis nm annak tűnt.
Kidobna, majd mintha meggondolná magát. Előrébb hajol, és nem meglepő módon nem veri nagydobra, hogy miről is beszélünk. Átlagos csevejnek tűnik, külső szemmel még úgy is tűnhetne, hogy épp flörtölök vele. Mosolygom, mintha az időjárásról beszélnénk vagy egy kellemes emlékről.
-Jó megfigyelő. Részben.-bár fegyver és jelvény tényleg nem volt rajtam, teljesen védtelennek sem mondtam volna magam. Nem őrültem meg teljesen. -Minden bizonnyal, ha feltűnő helyen és mindkettő lenne nálam, nem egyedül jöttem volna és a maga feje már a pulton lapulna, kezeivel a tarkóján, a kutyáit pedig pár altatólövedék hatástalanítaná.-vázolok fel egy lehetségese helyzetet. -De ezt mindketten szeretnénk elkerülni, szerintem.-mosolyodom el, bár szemem élesen és figyelmesen csillog a bár poros, füstös levegőjén és a pislákoló lámpák fényében.
-Okkal, valóban. Maradjunk a Paige-nél, Frank. -javaslom, ahogy a pultra támaszkodva valószínű elkezdi összerakni a képet. A nevem nem volt az igazi, de ha valaki kutakodna, lenne mögötte történet. Szépen felépített nő volt, zűrös és bajos háttérrel, gyerekkorral. -Szükségem lenne nevekre. Tudom, hogy nem érdekli, kivel mi történik a báron kívül. Itt nincs balhé. De jó pár ember a jelenlévők közül fegyverekkel és fiatal nőkkel üzletel. Emberekkel, életekkel.-sarkítom le. Ha jelentett neki bármit is ez, ha maradt benne egy kicsi is a rendőrből, most ideje lenne, ha elő tudna kerülni. -Csak pár infó, név kell. Ha akarja, felőlem alkut is köthetünk. Hosszú távon is. Én nem az a típus vagyok, aki megijed a kihívásoktól. És nem félek bemocskolni a kezem. Egy zsaru sem lehet fekete vagy fehér. Ha mégis, a rendszerben van a hiba. Kompromisszumok néha kellenek.-emlékeztetem a múltjára, ezzel nem is leplezve, hogy az én jelvényem ugyanolyan sáros volt, mint az övé. Nem bújtam apám mögé. A felfüggesztéseket eltűrtem, de megtanultam jól csinálni, intézni a dolgokat. Az utóbbi éveknek hála mára nem volt a sarkamban senki egy irodából sem, hogy a munkamódszerem becsmérelje.

 

-Akiről pletykálnak. – feleltem egyszerűen. Sokféle szarságot mondanak rólam is, van, aminek van egy kis igazságtartalma, míg a többi általában úgy baromság, ahogy van. Nem mondanám, hogy egy szent ember vagyok, soha nem voltam és soha nem is leszek. Nem vagyok bűnöző, csak egy volt zsaru, akit minden aprósággal cseszegetnek, ha úgy van kedve a rend éber őreinek.
-Ne itt akarjon letelepedni. Vannak ennél kevésbé elbaszott helyek is. – adtam egy kéretlen jótanácsot, amit valószínűleg ő is jól tudott. Erősen kétlem, hogy idevalósi lenne, ha pedig van egy kis esze, nem akar idevalósi lenni. Engem ideköt minden, ha nem így volna, én sem pazarolnám itt az időmet. Az embernek vannak gyökerei, azokat pedig nem lehet csak úgy elszakítani. – Nem más férfiaké a hely. Az jön ide, aki inni akar, aki mást is, keressen más törzshelyet magának. – nem épp a legjobb üzletpolitika, én is jól tudom. Nem az a célom, hogy aranyat szarjak az életem végére. Magasból teszek a pénzre, egyedül élek, két kutyával, elég annyi, amennyiből eltartom magunkat, az pedig bőven meg van. Mint mondtam, nem vagyok bűnöző, csak egy exzsaru. Nem fogom plusz részesedésért prostikkal megtömni a bárt, csak mert a vendégek nem bánnák. Van két lábuk, legalábbis a többségnek, ha nagyon akarnak egy kurvát, elmennek érte.
-Nincs olyan, hogy mintapolgár. – pillantottam fel rá. Az én időmben még másként mentek a dolgok. Nemcsak a rendőrségen. Azonban egy valamit megtanultam: mindenki rejtegeti a saját szarját. – De igyekszem. – vontam meg a vállam. Nem, mintha hazudnék, próbálom meghúzni magam, időnként nehéz, de … kompromisszumokat néha muszáj vállalni, hogy az ember egyről a kettőre jusson. Nem teszem ezeket szívesen, de semmi kedvem nincs megint börtönben ülni valami baromságért.
-Nem rossz helyzetvázolás, de … hibádzik a dolog, hölgyem. – nyugodtan beszéltem, nem húztam fel magam. Egy rohadt sejk lennék, ha annyi pénzem lenne, ahányszor idejöttek már keménykedni velem. – Ez itt New Orleans. Ha végzett egy kis kutatómunkát, tudhatja, hogy a jelvény nem védettséget ad, hanem céltáblát csinál magából. Szóval ... hagyjuk a keménykedést. Nem maga az első, aki ezzel jön ide. – és minden bizonnyal nem is az utolsó. De az összes kihordta magát az ajtón, mielőtt még rosszra fordult volna a helyzet. A báromat akár hetente szétverhetnék a zsaruk, egyszerű oka van annak, hogy nem teszik: félnek a következményektől. Ezért kellenek szívességek és adósságok, hogy megvédjem magam, mert más rohadtul nem fog.
A szavaira bólintok. Nem különösebben akarom firtatni a valódi nevét, nem érdekel. Addig nem, amíg nincs jelentősége.
-Maga pedig kész kompromisszumot kötni velem, mi? – elvégre, mi másért lenne itt? – Tudja, hogy mi tartja távol tőlem, a báromtól és az alkalmazottaimtól az olyanokat, mint maga? Az olyanok, mint ők. – nem néztem ugyan feléjük, de tudhatta, hogy azokra gondolok, akiket az előbb éppen fegyverek és nő adás-vétellel gyanúsított meg. – Kompromisszum. – a fegyverekre magasból teszek, amíg nem engem vagy a bárt veszik célba. A nőket sajnálom, de azért vagyok ilyen helyzetben, mert túl sokat tettem másokért. – Idejön és azt mondja, hogy rám rúgják az ajtót, fegyvert fognak rám és a kutyákat lelövik. Keménykedik, mielőtt kér valamit. Miért bízzak meg magában? Miért akarjak egyáltalán segíteni, hogy tisztábbra törölhesse a kibaszott jelvényét? – nem emelem fel a hangomat, miközben beszélek, de nincs jó kedvem. Nem akarom, hogy a vendégek fenyegetést lássanak. A végén még valamelyik olyat tenne, amit nem kéne. – Utánam nézett, mielőtt idejött igaz? Tudhatná, hogy nem szeretem, ha fenyegetnek. – se engem, se a bárt, se a kutyákat, se azokat a lányokat, akik itt dolgoznak. Mikor zsaru voltam, sokan kérték a segítségem. Én megadtam nekik azt, amit kértek, emiatt pedig most itt vagyok.
-Elmondom mi lesz, ha a segítségemet akarja. Tudni akarom, hogy mit ad cserébe. Leszarom mit mond, papíron akarom látni, aláírva. Ha nem tetszik, amit a segítségemért adnak, átírják. – csak annyi ideig vártam, hogy rábólinthasson, vagy elutasíthassa, ha nem tetszik neki. Nem bízom a rohadt rendőrök szavában, nem kell magára vegye, de nem adott okot arra, hogy egy kicsit is megbízzak benne. – Utána elküldi a francba az erősítését. Nem akarok álcázott furgonokat és készenléti egységeket látni a bárom közelében. Előbb-utóbb kiszagolják, az pedig árt az üzletnek. Senki nem fog magának ártani, amíg nem csinál hülyeséget. Itt nincs balhé, csak, ha a vendégek maguknak okozzák azt. – ez pedig rá is igaz. Ebben a bárban az van, amit én mondok. Ha volt olyan bátor, hogy besétált fegyver és jelvény nélkül ide, tudnia kellett, hogy nem lesz sétagalopp az egész. – Ha ez meg volt, bekísérem az irodámba, ahol nyugodtan beszélhetünk, négyszemközt. – úgy nem kell majd neki, és nekem sem tartani attól, hogy mit csinálnak a vendégek. Elég valószínű, hogy mire gondolnak majd, de … amíg gondolnak teszek rá, ha kinyitják a szájukat, majd befogom nekik. – Hívja fel, akiket fel kell. Vagy telefont se hozott? – kétlem, hogy ne hozott volna. Az sem különösebben lepne meg, ha bedrótozták volna, bár felesleges lépés lett volna.

Olyan játék volt ez, amiben már otthonosan mozogtam. Voltak szabályai, amiket be kellett tartani. Feltűnést kelteni, de nem kirívóan viselkedni, felvenni az élet ritmusát, ami hamar ráragad egy új helyen az emberre. Venni két levegőt, mielőtt belépünk egy helyre, átgondolni magunkban mi a, amit tudhatunk, mi az, amit nem. Mi az, ami lebuktat. De a férfival szemben állva valamiért ismét könnyen ment mindez. Nem éreztem félelmet. Talán azért, mert nem volt annyira antipatikus, mint ahogy a jelentések lefestették. Bár arca meglehetősen nyúzott volt, a kemény élet rányomta a bélyegét, de valami miatt még sem azt az agresszív barmot láttam, amit Mr. Gordon a védőügyvéd vagy bármelyik másik rendőr vallomásában leírt. Csak egy férfi volt, aki elrontotta. Újrakezdésnek nem nevezném azt, ahol most tartott, de a lehetőségekből kihozta a legjobbat.
-Kemény hely? És miből gondolja, hogy nem jártam még kemény helyen? Mert nő vagyok vagy azért, mert a jelvényem a mellemen csillog?-vonom fel szemöldököm, ha már a keménykedésnél tartunk. Nem akarhatott balhét, ahhoz sok mindent veszthetett. Ha tudta, hogy mi vagyok, már ki kellett volna dobnia. A spicliket nem szeretik az olyan alakok, mint akik állítása szerint ide "csak inni" jönnek.
-Nem érdekel a jelvényem. Szarok rá, hogy fenyegetésnek veszi-e, amit mondok, vagy egy opciónak, ami sem nekem, sem magának nem fog jót tenni, és aminek nem igazán vagyok a híve. Ellenben másokkal, magát élve kellene hagynom. Ha nem tenném, nem tudnám eltusolni. Mindenki tudja ki maga. És tetszik vagy sem, a szaros fényes jelvényemnek hála, a maga kis haverjai épp olyan könnyen rám is rám találnának, mint azokra, akik már itt keménykedtek magánál.-nem húzom fel magam, bár szavaim kemények, nem beszélek magasabb hangon, figyelek a testtartásomra és a vonásaim rendezettségére. Szarok rá, hogy ő mit gondolt. Nekem a feladat volt a fontos, a problémamegoldás, nem még őt is a hátamra venni, mint egy púpot. A lavinát amit elindítanék így, már én sem élném túl. És a titkos kis akciómnak hála kétlem, hogy bárki védené az én seggemet
Elmosolyodom. Erősítés... Komolyan azt hiszi, hogy úgy jöttem ide, hogy egy halom megfigyelőautó parkol a bárja előtt.
-Elég nehéz lesz azokat elküldeni, akik nincsenek itt. Kiküldheti a kutyáit szimatolni, senkit nem fognak találni. Nem kockáztatom az emberim életét. És tudom, hogy meglepi, de a magáét is szeretném megtartani a sajátom mellett.-húzom le az elém tett sört.-Halljam a feltételeket. Aztán adjunk nekik okot egy kis pletykára, hogy befoghassa a szájukat.-biccentek az érdeklődő tekintetek felé és előkapva zsebemből a telefont, tárcsázom az egyik emberem.-Csak fogd be és hallgass. Igen, minden rendben velem. Nem, nem érdekel a következmény.-válaszolok a vonal végén lévő okoskának, akinek sokszor hasznát vettem, de terepen olyan beszari volt, mint az összes többi, aki asztal mögött ül és dirigál.-Maga dirigál, ők meg fogják tenni. A papírok itt lesznek, mire távozom innen. A részleteket viszont nem itt beszéljük meg, ahogy ezt mondta is.-nyomom kezébe a telefont, mivel nem vagyok üzenetátadó, a részleteket ne velem tárgyalja meg. Elfordulva mosolyodom el és indulok az irodája felé, alsó ajkamba harapva mosolygok, mint az a lány, aki épp most szerezte meg a játékát egy gyors menetre. De nem érdekelnek a látottak vagy az, hogy mit fognak gondolni. A tények és az ügyem előrelépése annál inkább.