persephone & nadiya

i've already missed you

Annak idején nem vallott rám, hogy olyan sok időt töltöttem volna egy helyen. Mindig ragaszkodtam a változásokhoz, ahhoz, hogy állandó mozgásban legyek. Talán emiatt érzékeltem nagy változást önmagamban az elmúlt hónapokban. Bár ezt betudtam annak, hogy a történtek nem járultak hozzá nagyban a szabadszelleműségemhez. Az orvos azt mondta, próbáljam visszafogni magam, de nem kellett hozzá nagy küzdelem. Mintha megszűnt volna létezni az életvidám Nadiya. Az, aki már az anyja halála óta gyűjtötte magában a sok fájdalmat, a mérget, a dühöt a világ felé. Nem mintha mindent lenyeltem volna... volt, ami kijött belőlem - ahogyan előtte is. Furcsa volt ez az egész szakadék az életem kellős közepén. És mi kellett hozz? Pár kis pirula, meg egy üveg alkohol. Néha már azon járt az agyam, vajon hányan halnak meg évente öngyilkosságban. Mert előtte nem törődtem vele. Beletörődtem az élet ezen zajlásába, abba, hogy nincs mit tennem ellene. Néha olyan dolgok történnek, amire nincs kihatásunk. Csak... megyünk, néha egy olyan úton, amelyet nem magunknak akartunk, de közbeszólt a sors.
Egy pohár finom italt kortyolgattam, miközben egy volt fotóalbumot nézegettem. Az alkohol még mindig tabu volt, szerencsére valaki volt olyan nagylelkű, hogy mikor kiengedtek a kórházból, azzal kezdte, hogy kiürítette a hűtőmből a boros üvegeket. Nem is kellettek ide, rájöttem, hogy az alkohol hatása nem is szükséges annyira, mint előtte azt hittem. Azt láttam évekig, hogy anya szerette úgy tölteni az estéket. Egy pohár bor, egy kellemes kis könyv... bár nem egyszer sírta magát álomba. Az apám pedig... hiába szerette őt, mindig ott volt benne a tüske, hogy anya megcsalta. És a megcsalásának én voltam a legnagyobb bizonyítéka. Nem volt bennem semmi a nevelőapámtól, akiről aztán kiderült, hogy nem lehet saját gyereke. Ez még inkább arra sarkallta, hogy ne adja ki anyám útját, és hogy együtt neveljenek fel. És ez is addig tartott, míg anya meg nem halt. Azt követően apa úgy döntött, hogy nem élhetek többé vele. Sosem volt a vérszerinti apám, de ezzel hozta meg azt a döntést, hogy... semmilyen formában nem akar ezek után törődni velem. Nem volt sok más lehetőségem. Más nem fogadott be, így maradt az állami nevelőintézet arra a másfél évre, amíg felnőtté nem váltam.
Felemeltem a fejem, mikor hallottam, hogy az ajtó kinyílik. A megjelenő alak láttán pedig már meg sem lepődtem, hogy a kopogás elmaradt. Ahogy egy pár másodpercig a lélegzetvételem is háttérbe szorult. - Öhm... azt hiszem, hogy ebben a narancslében volt valami, mert... - Nem is folytattam tovább. Már nem szedtem a gyógyszereimet, hogy hallucináljak. De akkor... mit keres ő itt? Azt hittem, ismét egy olyan periódusban vagyunk, hogy nem kíváncsi rám. Pedig anya után ő volt a női mentsvár. A példakép.