A céljaim elértem, és többek között ez a város is adott számomra egy állandó rezidenciát. Hotelszobákat bárhol ki tudott bérelni az ember, s mivel a nyüzsgő nagyvárosi élet továbbra sem volt sajátom, hát elvonulni tökéletesen megfelelt ez a város, messze hazámtól, messze a vidéktől, amit ismertem. Seattle hasonlóan fontos volt szívemnek, ám arra nem volt dolgom, ellenben jelenleg. Egy lányra vártam, név szerint Charlotte-t. Ugyan ismeretségünk nem gyökerezett száz években, hisz a lány alig volt a harmincas évei elején, mégis hamar úgy éreztem, mintha ismerném. Eltökélt, céltudatos, határozott lány volt, ellenben nem kockáztattam volna meg kihozni a sodrából, és épp ezért próbáltam óvatosan terelni azon az úton, ahol egy-egy ilyen robbanás nem eredményez valódi robbanásokat. Miért? Mert könnyű ellenségeket szerezni, s saját példám okán igyekeztem másokat távol tartani ilyesmitől, legalábbis ilyen fiatalon. Hisz hosszú élet áll még előtte. A nappali asztalára teszek némi süteményt, majd a rend kedvéért körbepillantok még egyszer a nappalin. Pár napja nem jártam már itt és szerettem mindent a helyén tudni. A háremben eltöltött idő anno belém nevelte az örökös rendszert, a körülöttem lévő rendet. A zongora élén végigsimítva lenyomok pár billentyűt, míg az órára nézve tudatosul bennem, van még némi időm. Könnyedén siklanak ujjaim billentyűről billentyűre, a hangok kellemes dallama mégsem kúszik fülembe úgy, hogy emlékeket hozzon elő belőlem. Pedig a lány szemében pont azt a tüzet láttam, mint rég elvesztett lányoméban. Próbáltam erre nem emlékeztetni magam újra és újra, de akaratlan előfordult velem, hogy elmélázzak kicsit. Meghallom a lépteket, automatikusan hagyom félbe a zongorázást, és simítok végig ruhámon, mintha nekem, a saját korommal okom lenne megfelelni a fiatalságnak. -Charlotte, örülök, hogy látlak.-lépek a bejárati ajtóhoz, s tárom azt ki, széles mosollyal, biztatóan nézve a lányra.-Remélem a délutáni kávé vagy tea frissítőként hat majd.-tessékelem beljebb, igaz ismét a tőlem megszokott, kissé maradi fogalmazásmódban. A kor kérdését már megtárgyaltuk, s nem hiszem, hogy ez számára még meglepetés lenne.-Sütöttem baklavát.-mutatok a nappali egyik kis asztalára, ahol a gőzölgő fekete és a teának való forró víz is helyet kapott. Szerettem a vendégeket várni, ám a hirtelen megjelenőkkel sem tettem volna másképp. Bár az édes, mondhatni szirupos török édesség nem volt mindenki kedvence, ha évtizedekig ezt eszed, vagy ezt is, igazi kedvenced is lehet. Igaz, mikor elvonultam a világ elől, igyekeztem az efféle dolgokat feledni. Észbe kapok, és apró mozdulattal rázom meg fejem, magamra parancsolok. Akiket fontosnak tartok, akikkel jóban vagyok, sokszor kiemelt figyelemmel, akár egy oktalan gyermek kezelek. Régen is voltak, akiknek ez tetszett, de ez már egy másik világ. -Sajnálom, még mindig hajlamos vagyok túlzásokba esni.-vonok vállat végül könnyedén, széles mosollyal arcomon, és helyet foglalok az egyik fotelben.
Mostanában feszültebb napokat élek meg, mint valaha, épp ezért talán egy kissé szétszórt is vagyok. A munkámban kudarcot vallok, a szomszéddal aligha fogok jó viszonyt ápolni, a férjem pedig az utolsó ember, akivel valaha még szóba akarok állni. Túl sok minden kavarog a fejemben, nem is csoda, hogy majdnem elfelejtem a gondosan megszervezett találkozót, ami alap esetben nagyon várnék. Ms. Thani kedves nő, segítőkész, hihetetlenül barátságos, de azt hiszem most még arra sem vagyok alkalmas, hogy meglátogassam. Ez viszont nem jelenti azt, hogy önmagamat is meghazudtolva nem érkezem pontosan, csak minden mozdulatomon látszik a kapkodás és az, hogy valami nincs rendben. Az okok közül egyet ismer csak, a tönkre ment házasságom híre ugyanis villámsebesen terjedt el. A többi problémámról pedig csak Faye tud, és ezt egyelőre szeretném is ennyiben hagyni. Időben érkezem, még van időm arra, hogy a napellenzőt lehajtva szemügyre vegyem kissé karikás szemeimet és megigazítsam a hajamat, aztán bezárom az autómat és a bejárat felé veszem az irányt. Nem lep meg, hogy mielőtt kopoghatnék kitárul előttem az ajtó, ahogy az sem, milyen szívélyes fogadtatásban részesülök. Önkéntelenül is visszamosolygok rá, hisz látszik rajta, hogy tényleg boldog, amiért láthat. - Köszönöm a meghívást - lépek beljebb és hagyom, hogy terelgessen. Ugyan nem először járok nála, mégsem veszem otthonosra a figurát, mikor meglátom, hogy ismét minden katonás rendben a helyén van. Bezzeg nálam olyan a nappali, mintha egy pince lenne, annyi sok doboz hever még körös-körül, ami csak arra vár, hogy végre megszabadítsam a tartalmától. - Óh, azt hiszem teát kérek, de igazán nem kellett volna fáradnod.. - nézek végig a kis terítéken, ami szintén tökéletes harmóniában volt a berendezéssel és esztétikailag sem lehetett volna semmit sem kifogásolni rajta. Egy kicsit zavarba is jövök, amiért én ismét üres kézzel estem be hozzá, pedig már megszokhattam volna, hogy úgy várja a vendégeit, mintha minimum egy nagykövet érkezne hozzá. - Előre leszögezem, hogy a következő alkalommal én látlak vendégül.. - mosolygok nagy zavaromban, végül helyet foglalok szemben vele, és egyből meg is csapja az orromat az édesség illata. - De baklavát nem ígérek, a tiédnek fantasztikus illata van.. - dicsérem meg, persze tudom, hogy nem szorulna rá. Volt már szerencsém a süteményéhez, és bár nem a kedvencem, mindig jóízűen falatozom. Egy csésze natúr tea mellé pedig kifejezetten kellemes édesség a maga tömény cukortartalmával.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Jún. 24, 2016 3:36 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Charlotte && Phoenyx
YOU REMIND ME OF THE TIMES WHEN I KNEW WHO I WAS
Tudtam, hogy a lány nehéz időszakon megy keresztül, jómagam viszont szokásomhoz híven vártam őt. A szerénysége, olyan volt, mint jelenleg enyém, ám a korkülönbség jóval több volt ennél. Nem gondoltam, hogy ez bármit is meghatározhatna, viszont az ő érdekében igyekeztem segíteni úgy, ahogy tudtam. Amolyan multifunkcionális pszichológus is voltam, akinek akkor sem jön a múltja minden apró részlete a szájára, ha tulajdonképpen még segítség is lehetne neki. A házasság törékeny dolog, ezt tudtam jól. Voltaképp a sürgölődés tőlem egyfajta kényszercselekvés volt, hogy legalább ilyenkor ki tudja kapcsolni agyát, bár azzal is tisztában voltam, hogy ez sem nála, sem másnál, de még nálam sem egy gombnyomással kikapcsolható dolog. És ha az is lenne, hamar rászokna az ember, hogy itt a vége, nem kell ezt éreznem tovább, s elfelejtene mindent, amit az élet szomorúság vagy keserű ízként ad, és akár tanulhatunk is belőle. Érkezése most is időszerű, ám megelőzve őt, ajtót nyitok, külseje viszont meglátásom szerint semmit sem változott. Kialvatlanság, és oda nem illő karikák, mintha maga sem találná a helyét még. Nem mondom, hogy lakásom hatalmas, a palotához képest, ahol felnőttem, s megöregedtem, na, ahhoz képest ez egy egérlyuk volt ablakokkal a kertre. De szerettem ezt a helyet, békés volt, nem úgy, mint a nagyváros. -Ugyan már, mindig jó látni.-mosolyom őszinte, talán pont azért, mert emlékeztet fiatalkori énemre, aki hozzá hasonló krízishelyzetekben nem igazán volt kapcsolatban a külvilággal. Elmosolyodva foglalok vele szemben helyet, hagyom, hogy kiszolgálja magát, ám a mai napig nem tudom megszokni, hogy társaságban ne feszengve, egyenes háttal, lábaim egymás mellé téve és bokámnál összeszorítva, ölembe pihentetett kezekkel üljek. -Hát, ha nem okozok kellemetlenséget, bármikor megejthetjük.-a társalgás ezen fajtája nem esik ki a kereteimből, bár az udvarhölgyekkel folytatott feszengő és lényegtelen, kifejezetten sablonos beszélgetéshez képest jóval jobb helyzetben vagyunk. Tényleg örülök, hogy látom. Kitöltök magamnak némi teát, a csészét ölembe helyezem, és ahogy a süteményemre tereli a szót, elnevetem magam. -A receptje nagyon régi, és hiszed vagy sem, de az elmúlt évszázadok során jöttem rá, hogy mi is az igazi titka.-a töménytelen cukortartalmú, sokaknak gely édesség nekem egy -hogy valami modern reklámot idézzek- szelet otthon volt.-De ne is fáradj, sütemény nélkül is megvagyok.-mosolygok, és elveszek a tálcáról egy darabot, tányérra helyezem, és beleharapva máris az összes ujjam ragadni kezd. Ahogy régen nem, úgy most feszengés nélkül nyalom le az édes szirupot és nyúlok egy szalvétáért, majd egy korty tea után veszek egy mély levegőt, fejem kicsit oldalra billentve, megnyalva ajkam, próbálom megakadályozni a kikívánkozó mondatot, sikertelenül.-Némi alvás jót tenne neked, nem gondolod? Történt valami, amióta legutoljára találkoztunk?-érdeklődöm, de nem követelőzően, ha nem akar beszélni róla, azt is megérteném, s ez hangomon, mint arcomon meglátszik. Sosem erőltetnék rá olyasmit, amit nem szeretne megtenni. Tudom milyen érzés az, ha sarokba van szorítva az ember.
Hiába lépem át a küszöböt, a problémáimat, a kavargó gondolataimat nem tudom házon kívül hagyni. A késést bár nem említi meg, nekem egészen addig rossz a szájízem, míg kedvesen beljebb nem tessékel. Talán látja rajtam, hogy restellem magam, amiért pont ez a találkozó ködösült el a fejemben. Kedves, barátságos arca, melengető hangja pillanatok alatt elfeledtette velem, hogy aggódni kezdjek a reakciója miatt. Talán látja rajtam, hogy elég messze állok a helyzet magaslatán, sőt még csak most próbálom megmászni azt a komplett problémahalmazt, amibe akkor tenyereltem bele könyékig, mikor férjhez mentem. - Köszönöm.. - pirultam el, annak ellenére, hogy nem volt szokásom. Talán a kedves szavak tették ezt velem, amikhez a közelmúltban nem volt szerencsém. Pedig jól esik a lelkemnek, hálám jeléül pedig mosolyra húzódik a szám. Nem kétség, hogy olyan ez a nő számomra, mintha egy sosem volt nagynéni. - Ugyan, örülnék neki. Talán sikerülne késés nélkül megejteni egy találkozót.. - nevetgélek zavaromban, de háborítatlan vonásait látva én is kezdek megnyugodni. Örülök a társaságnak, az övét pedig kifejezetten szeretem. Bár a hangulat sosem teljesen fesztelen, egy kicsit úgy érzem, hogy a kimondatlan, viselt dolgaimra is van rálátása, és talán ő az egyetlen, akitől ezt nem veszem tolakodásnak. Hogyan is vehetném annak, mikor a tapintat szinte minden porcikájáról lerí?! - Óh.. Sokat kísérletezgethettél vele.. - merülök el gondolataimban kissé. Még mindig furcsa úgy gondolnom rá, mint aki évtizedek óta él, mégis fiatal. Egy tapasztalt nő, sok évnyi bölcsességgel, ami ha jobban megnézem, még látszik is rajta. - Talán a muffinom ehető... - húzom el a számat. Az az egyetlen sütemény, amit fejben már annyiszor megsütöttem, hogy biztosra veszem, hogy élőben sem lehet olyan nehéz. Vagy de?! Talán egy kicsit le akarom nyűgözni, ehhez viszont valószínűleg az társul majd, hogy a cukrászdában veszek néhány krémest. Azzal annyira nem foghatok mellé. A nyelvemre tapadó cukrot egy korty teával öblítem le, és érzem, hogy a feszültség, ami eddig szinte görcsbe szorította a tagjaimat, egy kicsit oldódni kezd, elernyednek a tagjaim és őszintén nem tudom, hogy ezt neki köszönhetem-e vagy a cukorbevitelnek. Minden esetre elég jól jön ahhoz, hogy szólásra nyissam a számat és érdemleges tényeket is közöljek vele egy meghíváson kívül. - Óh, mostanában nehéz éjszakáim vannak... - legyintek egyet. A szomszéd, meg a reflektora, ami bevilágít a háló ablakán. Mit ne mondjak, meg tudnám szokni az éjszakáimat azok nélkül is. - Problémás szomszéd... - adok magyarázatot a következő lehetséges kérdésére, aztán nagyot sóhajtok. - Visszaköltöztem a szülői házba.. Ott állt üresen, én pedig rájöttem, hogy nem húzhatom meg magam örök időkre a barátnőmnél. Visszajönnek az emlékek. Azóta nem jártam ott, mióta anyám... - halkul el a hangom. Nem szeretek erről beszélni, és nem is fogok. - Szóval kérnék egy kis időt, amíg helyrepofozom. Azt hiszem a nappaliban több a pók, mint az egész utcában összesen.. - húzom el a számat. Ráfér a lakásra egy kiadós takarítás, és ha a dobozokból is sikerül kirámolnom, akkor akár ki is jelenthetem, hogy újra kertvárosi lakó lettem. Zeusz, a kutyám minden esetre örül neki, hogy nagyobb tere van.
ne haragudj a késés miatt, restellem nagyon
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Szept. 30, 2016 9:40 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Charlotte && Phoenyx
YOU REMIND ME OF THE TIMES WHEN I KNEW WHO I WAS
Láttam rajta, hogy nem felhőtlen a boldogsága, mégsem firtattam, inkább hagytam, hogy a feszengés helyett a nyugalmas hely, a biztonság érzése legyen rajta úrrá. Tudtam, hogy mire lehet szüksége, és az határozottan nem az volt, hogy kérdésekkel bombázva fogadjam. Az elpirulása pedig egyenesen kifejezi, hogy a nem várt, apró bók olyasmi, ami a problémái sokaságában nem sok embertől kaphatott. A problémák hát feledésbe merülhettek kis ideig, és kimért mosolyom mégsem tűnt ridegnek, inkább arról árulkodott, hogy mennyire örülök, hogy láthatom, és nincs bennem rossz szándék. -Ha sikerül, ha nem, örömmel veszem a meghívást.-mosolygom továbbra is barátságosan, és ahogy a ma divatos süteményre tereli a szót, elnevetem magam, és ujjaim finom ívvel emelem szám elé, csillapítva ezzel a hirtelen jött, mondhatni a régi szokásokhoz képest udvariatlan megnyilvánulásom. Nem zavartatom magam, ám a tanult illem egészen máshogy hat rám, mint ahogy másokra, s talán mások ezen heves gesztusokból nem is következtetnek olyasmire, ami esetleg modortalanság lenne.-Éppen volt rá időm.-hagyom ennyiben, ezzel valamilyen szinten jelezve, hogy idővel ő is kitanulhatja jó pár dolognak a mesterségét. A tömény cukros sütemény épp úgy volt borúűző, mint egészségtelen édesség, de jelenleg inkább az elsőn akartam segíteni, mint azzal foglalkozni, hogy az alakunknak mi árt vagy mi nem. De ahogy a teáért nyúl, úgy mozdulok én is, emelem fel a forró nedűt, mindenféle finomkodás nélkül emelem ajkaimhoz, és kortyolok bele, megszokva a forró víz perzselő érintését. -Nos...ezzel kapcsolatban nem igen vannak tapasztalataim.-vonok vállat meglepő könnyedséggel. Igaz szomszédság nélkül is tudtam volna mesélni az álmatlan éjszakákról, de inkább kihagytam ezt a mesét, és rá kezdtem koncentrálni. Lassan összerakom a képet, hogy pontosan kinél és hogyan lakik, és miért, és égül is igazat adok neki. Valóban van az az idő, amikor az embernek tovább kell lépnie az élete egy szakaszában.-Ha ez neked kellemetlen, megértem. Értem mire gondolsz. Ellenben a pókok...-próbálom vidámabb vizek felé terelni a szót és a hirtelen jött gondolatot azonnal ki is mondom, tőlem nem túl megszokott módon.-Bár azt tartják, hogy a boszorkányok szeretik a pókhálókat, a pókokat, a seprűket és a bibircsókot is az orrukon hordják. A listáról egyet le tudsz húzni.-nevetem el magam ismét, s remélem, hogy nem veszi magára a dolgot. -Ne haragudj, ne edd magadra. Ma furcsán könnyedén szaladnak ki meggondolatlan szavak a számon.-köhintek aprót, és kortyolom el a maradék teát is, majd ismét egy apró süteményért nyúlok, végül pedig egyszerűen keresztbe fonom lábaim, és arcomról eltüntetem gyermeki mosolyom.-A mai napon van valami különleges kérésed, kérdésed lenne vagy csak örülnél, ha kicsit kikapcsolódhatnál? Mindenre van ötletem, de a tied a döntés.-a tanítványaim, vagy azok számára, akikben láttam a fejlődés potenciális lehetőségét, tettem kivételeket. Velük igyekeztem kevésbé a komoly, és rideg énem a felszínre hozni.
Kezdőlap
●●
●● 