Tudod, addig jó, míg nem látod a szívemet és amíg valóban keveset tudsz rólam. Máskülönben úgysem értenéd, hogy voltam képes feldolgozni egy akkora traumát, amit át kellett élnem. A titok az, hogy nem voltam rá képes, még mindig folyamatban van. Majd' 900 év után is. Eszembe jut, befolyásol, néha a szakadék szélére röpít és legszívesebben belehalnék, de olyankor veszek erőt magamon, és elindulok egy olyan irányba, amit nem ismerek. Elvégre ez történt velem akkor is, és láss csodát, még mindig élek. Kívülről legalábbis ez látszik, máskülönben az egyetemisták fejvesztve menekülnének. Ehelyett azt mondhatom, hogy egészen kedvelnek, ami professzorként nem kis teljesítmény.
Ami a külsőmet illet, panaszra semmi okom, nyolcszázötvenegy-néhány évet simán letagadhatok a koromból, már csak azért is, mert miután túléltem a rituális kivégzésemet, megállítottam az öregedésemet. A testem regenerálódott, fiatal vagyok, az idő vasfoga nem talál fogást rajtam, de a karikás szemekkel néha nekem is meggyűlik a bajom. A ráncok viszont elkerülnek, ahogy az ősz hajszálak is. Leggyakrabban elegáns viseletben mutatkozom, ez nem sznob-effektus, nem a presztízs érték miatt, egyszerűen szeretem a letisztult stílusvonulatot.

Minden évben eljönnek azok a napok, amiket legkevésbé várok. Az időszak pedig az évek múlásával sosem lesz könnyebb, vagy a hangulatom fesztelenebb. Nehezemre esik ilyenkor mindenféle-fajta kontextusban beszélni, koncentrálni, néha még a létezés is problémát jelent. Ez a keresztem. A sorsom és a természet fintora. Mikor a múlt olyannyira felidéződik, hogy hajlamos vagyok engedni a kísértésnek és beleesni abba a csapdába, amit a nosztalgia rejt magában. Kétségtelenül ostoba hiba ez, de a lelkemet nem tudtam elszigetelni az emlékektől. Nem teljesen. Ahhoz meg pláne nem, hogy ne emlékezzek a férfire, aki egykor a levegőnél is többet jelentett nekem. Megmentett, életet adott, szerelmet, családot, otthont, és végül ő lett az árulóm is, és ha önmagamtól nem sajátítottam volna el a mágiahasználat művészetét, akkor bizony ott leheltem volna ki a lelkemet Őelőtte. Anélkül, hogy ő bármit is tett volna.


A hallgatók nyüzsögve forgolódnak, beszélgetnek. Van aki épp a padon át próbálja megközelíteni a helyét az egyik legnagyobb befogadóképességű előadóban. Lassan sétálok be a terembe, komorabb hangulatban, ez talán nekik is feltűnik. Nem mosolyodom el, ez az óra jóval komorabb hangulatban fog telni, mint az összes eddigi, amit végigültek a társaságomban. Nem az ő hibájuk, nem tehetnek róla, hogy a téma jóval kényesebb számomra, mint azt bárki gondolná.
- Jó napot mindenkinek! Kérem a lehető leggyorsabban foglalják el a helyeiket! Tudom, péntek van, és hamarosan vége a szorgalmi időszaknak, de ezt még bírják ki! - lépek fel a katedrára, hogy letehessem a táskámat és szembefordulhassak a tanítványaimmal. Soha nem gondoltam volna, hogy hosszú idő után a beteljesedést majd épp a tanítás fogja megadni számomra, mégis így lett. Új lendületet adott, amiért nem lehetek elég hálás.
- A szemeszter során volt már szó alkohol problémákról, drogjelenségről, öngyilkosságról, a kriminalitásról és a pszichés és lelki betegségekről.  Azt kell mondanom, hogy ebben az évben is borzasztóan sok dolgozatot kaptam a narkománokról, meglepően kevés önreflexióval, ez némi bizakodásra ad okot.. Most pedig utolsó témánkhoz közeledünk, a deviáns viselkedés azon fajtáját szabdaljuk ma fel, amit csak úgy ismernek: prostitúció. - vezetem fel az mai témát. Szerencsémre olyan tárgyat tanítok, ami valamilyen oknál fogva majdnem minden tanulót érdekel, így nem kell attól tartanom, hogy üres pillantásokat kapok válaszul, ha felteszek nekik néhány kérdést. Ez alól a mai alkalom sem kivétel, habár most nehezebben válaszolok a kapcsolódó kérdésekre. A deviáns viselkedés más formái egész más hatással vannak rám, ennek oka pedig egyszerűbb, mint a szorzótábla. A szüleim papnőnek adtak, amint felfedezték, hogy pislákolni kezdett bennem a mágia. Naivan hittek abban, hogyha lemondanak az elsőszülöttjükről, akkor Isten megbocsát nekik és a következő gyerek majd normálisnak születik. Az csak később jutott a tudtukra, hogy anyai nagyanyám nagy boszorka volt, s habár anyám varázserő nélkül született, minden utódja veszélyes erővel volt áldva. Vagy átkozva. Részletkérdés.
- Nos, az ősi törvény megsértése miatt úgy tartották, hogy az Istenek haragszanak rájuk, ki kell engesztelni őket valamivel. A fiatal lányok feladata volt, hogy életükben egyetlen egyszer kiüljenek a templomkertbe és azzal a férfivel, aki elsőként pénzt dob az ölükbe, le kellett feküdniük. Csak ezután mehettek férjhez. Megbotránkoztató, ugye? - kérdezem, ahogy végignézem az arcokat. Látok némi meglepettséget is, páran bólogatnak. - Hát persze, hogy az. Akkoriban nem létezett a deviancia, mint fogalom. Nem volt ez ellen semmi kifogása a társadalomnak, sőt elvárás volt. Később a papnők át tőlük ezt a feladatot, és amit kaptak, az a templomé lett. Ők indították el a prostitúciót. Megbecsült nők voltak. Tud valaki olyan kultúráról, ahol a mai napig is fennmaradt ez az 5-6 ezer éves jelenség? - pásztázom végig a népes társaságot, reménykedek abban, hogy van valaki, aki válasszal is tud szolgálni, egészen addig, míg meg nem pillantom a nem rég érkezett sms-t a telefonom kijelzőjén.
Hatalmas sóhajjal, kissé aggasztó késztetéssel nyitom meg, pedig már előre sejtem, hogy a napirendemet így dobhatom is a kukába. Így jár az, aki nem csupán egyetemi tanár, hanem egy boszorkány mentora is, aki kezdő és még bizonytalan az erejében, mégis előszeretettel használja.
- Sajnálom, az órát meg kell szakítanom. A kérdésemre a választ esszé formájában várom hétfő éjfélig. Továbbra is a könyvtárat preferálom  forrás gyanánt, viszont a dolgozataikat elküldhetik e-mailben is. Mr. Hammiltonnak üzenném, hogy ne írjon 10 oldalnál többet, lekötelezne.. - búcsúzom a tőlem megszokott gyorsasággal és a táskámat a vállamra vetve veszem az irányt a parkoló felé. Arról ugyanis szó sem volt, hogy milyen problémát kell elsimítanom. De ha nem várhat addig, míg végzek a mai napommal, akkor minden bizonnyal nem kis kalamajkát sikerült összeeszkábálnia. Sosem hallgat rám.