Az ördög mindig álarcot visel. Én nem vagyok ördög, sosem voltam. Csupán egy egyszerű férfi, akinek megölték a feleségét... egy férfi, aki előtte felesküdött, hogy támogatni fogja a druidák minden célkitűzését. Részt vettem a szertartásaikon, hűen követtem mentorom parancsait... míg meg nem pillantottam az aranyló fürtöket, majd a pengéket, rajtuk hű hitvesem vérével. Kivégezték őt, mint valami állatot. Tekintetemben akkor nem jelent meg könny, úgy néztem végig, ahogyan arra kényszerítettek. Állhatatosan. Aznap este meghaltam. Ignotus, az egyszerű férfi, a hűséges és hittől dagadó férfi elpusztult. Létrejött a bosszúszomjas, kegyetlen, ám higgadt, határozott Mr Vidarr. A tetteimet azóta is felvállalom, nem adom át a lehetőséget másnak, hogy saját találmányaimmal, ötleteimmel kérkedjen. Én akarok mindent, ami megillet. A feleségemet nem tudják visszahozni, hát a földdel tettem őket egyenlővé, miután hű társaimat megtaláltam. Egyek lettünk, a druidák egy egészen más nemzedékét teremtettük meg, és ostoba én, belementem a boszorkány szabályaiba! Elvakult voltam, hajlamos vagyok tévedésekbe esni, csupán mert elvakít az éktelen harag... a rideg valóság, amely kivégeztetett mindent, amely egykoron számított valamit. Egy szív, amely kővé dermedt, és kiolvasztani még a legbátrabbaknak sem sikerült soha. Önzőség talán vágyni valamire, amit sosem fogunk megkapni? Talán igen. Önző vagyok, ezért lettem én a vezető. Nincs szükségük egy erőtlen, határozatlan suhancra, ki nem méltó a vezető szerepére. Én képes vagyok nekik megadni azt a sorsot, amire teremtettek. És egyetlen boszorkány sem képes megakadályozni benne... éppen ők fogják megtenni nekem azt a nagy szívességet, hogy hatalomra juttatnak. Csak még nem tudnak róla. Meg fogják bánni, amit egykoron velünk tettek, hogy hű társaimat egyszerű dobozlakókká tették, hogy megölték őket... és nem rajtuk, nem a sírjukban forgó boszorkányok testén fogok revansot venni. Hanem leszármazottaikon, nőkön és férfiakon, boszorkányokon és varázslókon. Ez a szív sosem fog nyugodni. Míg boszorkányok élnek a földön, a druidák vissza fognak térni. Ez a rendeltetésünk.
Külsőre elég jó tulajdonságokkal rendelkezem, hajfürtjeim egykoron hullámokban omlottak vállamra, ám korom előrehaladtával mindig változtattam a fazonján. Az elmúlt pár évszázadban nem volt lehetőségem ezzel törődni, tekinttetel arra, hogy egy tó mélyén hevertem, a halálra képtelen átokkal. Dühös voltam, erőt kaptam cserébe, mely nemcsak mágiának, szorgos testedzésnek is köszönhető.