Ha valaki kész szembe szállni a világegyetemmel is, annak lennie kell bőven terveknek a tarsolyában. Én sosem állok készületlenül egyetlen egy helyzetben sem. A tervek ott vannak a fejemben, kavarognak, örvénylenek és a szorult helyzetekben mindig a megfelelő segítséggel rukkolnak elő. Gia is az egyik tervem nagyszabású része. Tudom, hogy jobb a saját oldalamon tudni, mint másokén. Talán külsőre nem látszik erősnek, sem különlegesnek, de van benne valami, ami nem engedi, hogy figyelmen kívül hagyjam. Nem félek attól, hogy bármit megtehetek vele és elveszítené az erejét, tudom, hogy képes volna megtorolná bármilyen tettem ellene, épp ezért akarom, hogy bízzon bennem, hogy azok ellen forduljon, akik az én ellenségeim vagy akik nekem vannak útban.
Az ősiekkel kényelmes életet élt, nem veszélyeztette semmi, szinte kacsalábon forgó palotában létezett, védelemben, mentesen mindentől, és ez természetesen a kedvére tett, de tudom ez nem volna állandó, bármennyire is úgy véli most. Az ősiek nyomában vagyok hosszú évek óta és mindenkit és mindent kihasználtak, ami az útjukba tévedt, hitegettek, reményt adtak aztán, ha szorult a hurok tovább álltak és hátrahagytak meghalni mindent, amit addig felépítettek maguk köré Ebből a szempontból még főnyereménynek is számítok, Én nem ideig-óráig használok valakit, ha munkát ajánlok, az addig tart, míg látom a potenciált a másik félben, Giában pedig több is van ebből, mint gondolná. Nem vagyok egy csapatjátékos, de nem is zárkózom el a lehetőségtől, hogy ezt a formát is kipróbáljam.
-Nem félek attól, hogy megtorlás nélkül hagynád, tisztában vagyok vele, hogy nem kellene ujjat húznom veled. - Ezt pedig nem úgy mondom mintha lebecsülném, ellenkezőleg, szavaim őszintén csengenek és hátsószándékot nem láthat bennük. Már akkor tudtam, hogy nem mindennapi mikor keresztezték egymást útjaink, volt időm megfigyelni, kiismerni. Egy ilyen harcos jobb társnak, mint ellenfélnek.
A kézcsók közbeni látomás egy pillanatra kiragad a jelenből, de hamar visszarázódom, a képek ismét leperegnek a fejemben és még értetlenebbül állok a dolog előtt, de az idő és a hely nem épp alkalmas ezen filózni.
-Nem kedvesem, nincs semmi gond, egyelőre, de nem hazudok azzal, ha azt mondom, nem egy egyszerű szövetség a mai. - Elengedem a kezét pedig élveztem puha bőrének érintését.
Látomások nem gyakran érnek lévén, hogy nem jós vagyok, hanem Warlock, a kettő között tátong a különbség. Azonban néha mégis megesik, hogy a jövő valamit mutatni akar a számomra, terelni és ösztönözni.
-Megbízást kaptam, mocskos meló, de ha ügyesen játszunk nyerünk rajta és mégsem követünk el semmit, ha hiszed Gia, ha nem, nem öröm számomra a gyilkolás, olykor szükséges, van aki megérdemli, de a helyzetek többségében ez nem igaz. - Öltem már rengetegszer, ártatlanok is voltak a listán, nem mondanám, hogy ez boldogságot ad, mert én nem vagyok boldog, az egy felesleges érzés. Én inkább a tettek embere vagyok, megteszem, amit kell, de ha lehet örömmel eljátszadozom.
-Készen állsz arra, hogy kockáztass az oldalamon? Ne félj, nem ér bántódás. - Azt nem hagynám, míg bele nem tanul a szememet nem veszem le róla.

Valahol megtudom érteni Gia ragaszkodását ahhoz, hogy valahová, valakihez/valakikhez tartozzon. Ez szinte minden boszorkányban is ott van mélyen legbelül. Nálunk sokan kovenekben, közösségekben élnek és a mágiájukat egymás erejéből nyerik. Az, hogy én nem tartozom senkihez nem véletlen. Az öcsém pusztulása után nem akadt már semmi dolgom más varázshasználókkal. Egyedül erősebb vagyok, Magamban maradéktalanul megbízom és a mágia egyedül az enyém ahogy a céljaim is.
Nos, meg persze nem volnának a fehét banyák kibékülve a pusztító terveimmel és a megrögzött egyensúly mániájuk engem a legvéksőkig sem érdekel. Nekem nem érdekel az egyensúly fennmaradása, sőt. Szívesen végig nézném ahogy egyes alantas fajok eltűnnek a föld színéről.
-Ha kiakarnám alólad rántani a biztos talajt már megtettem volna, hidd el képes vagyok rá. Gondolkodj kicsit, nem egy lényt öltem már meg, nem egyet taszítottam a halálba csupán szórakozásból. Ha veled is ezt tervezném akkor nem ülnénk itt koktélt szürcsölve. - Csettintettem és koktél tűnt fel az asztalnál. Valahol, valakik most biztosan értetlenül ülnek és az eltűnt italukat keresik. Bizalmatlansága teljes mértékig érthető és persze nem vitatható. Jól teszi, ha senkiben sem bízik meg, talán még a saját maga döntéseiben sem az az igazán biztos.
-Nem kell, hogy bízz bennem, az sem kell, hogy elhidd a szavaimat, egyszerűen csak gondolkodj el azon, hogy hol nagyobbak az esélyeid, egyedül egy olyan helyen, ahol ismeretlen számodra minden vagy ott, ahol van valaki aki képes megvédeni. - Nem kétséges, hogy megvédeném, ez nekem semmibe sem kerül, a hatalmam épp elég nagy, hogy a kicsinyes bosszút forralok tizedmásodperc alatt lángra kapva porladjanak el. Gia kell nekem és megszerzem, akarom, mintha zsigeri ösztön lenne bennem, ami arra sarkall, hogy tartsam meg. Ijesztő és roppantul izgató.
-Megbánni? Mellettem a megbánás ismeretlen fogalom drága. - a kézcsók hosszabbra sikerül és a vártnál később szakadnak el az ajkaim a puha bőrétől.
Elektromos érzés villámlik végig a testemen és szinte belülről csap le rám, de olyan elemi erővel, hogy egy pillanatra kizökkenek a megszokott viselkedésemből. Látomásom volt, egy nagyon is gondot okozó látomásom.
Ott álltam egy falka farkassal körülvéve, a mágia ott szikrázott körülöttem, egy nő hevert a földön vérbe fagyba, a következő pillanatban minden farkas holtan esett össze én pedig a nőhöz léptem, a nő pedig nem volt más, mint Gia... Szinte éreztem a pokoli kínt, ami a látomásbeli énemet kínozta, az elvesztés gyilkos fájdalma üvöltésre késztette a látomásbeli Magnust..
Megráztam a fejem, hogy kitisztuljanak a gondolataim. Ha nem volnék magamban teljesen biztos akkor azt állíthatnám, hogy a látomás szereplője a szerelem fájdalmában vergődik. Ez nevetséges, szerelem? Kész komédia.
-Két lábon járó terv vagyok Gia. Először is meg kell tennem valamit a nem rég itt látott uraknak, számítok a segítségedre bébi. - Talán meredek volna belelökni a mélyvízbe és hagyni, hogy megöljön egy ártatlant, de ha ez kell, akkor meg kell tenni.

Annyira látszik rajta a kétségbeesés, hogy szinte már ez táplálja a mágiámat. Látom mennyire vívódik és bár próbálja ezt nem kifejezetten mutatni szinte olvasható róla, hogy döntés képtelen. Az ilyen helyzetek a legkönnyebbek a meggyőzésre és nem fogom hagyni elúszni a lehetőséget. Még Én magam sem értem mi ez a hatalmas érdeklődés a vámpírnő iránt, de ha egyszer valami foglalkoztat annak nem fordíthatok hátat. Ez ennyire egyszerű.
Szeretném örökre sírban látni az Ősiek családját, de már bőven megfelel az is, ha megingatom a katonáikat a hitükben, ha bomlik a sor bomlani fog a rendszer is, az építkezés pedig sosem egyik pillanatról a másikra történik. Gia pedig kihasználtságból átléphet valami szövetség félébe, Én védem Ő pedig megtesz nekem ezt azt, biztosítva persze, hogy garantálom sosem hagyom hátra, mert bár nem mondja, ez az igazság, fél, hogy nem fog tartozni sehová sem, hogy egyszer egyedül marad, a félelem pedig gyávaságot szül, hát ki kell irtani.
-Hazudtam volna azt, hogy rettentően irritál a megjelenésed? Drága, Én nem hazudok, olykor csalok és füllentek, de nem hazudok, a megtévesztés pedig teljesen más tészta még mielőtt felhoznád ellenérvként. – Mondom egy mosoly kíséretében és örömmel konstatálom, hogy szép lassan a dolgok alakulófélben vannak. Még nem mondott semmit, de látom, hogy kezd az a bizonyos mérleg az Én oldalam felé billenni.
-Ez remek hír, örülök, hogy jól döntöttél nem fogod megbánni, tudod milyen jó csapat vagyunk ketten. – Utalok itt arra mikor elhitettem vele a szerencsétlen srácot és akkor is szépen összedolgoztunk, bár egy szerep volt, ezt a részt roppantul értékeltem.
-Milyen szép látvány volna Elijah arca mikor ráeszmél valaki eltűnt a gyalogjai közül, bár az is lehet fel se fog tűnni neki. – Mondom lesajnálóan majd egyik pillanatról a másikra eltűnök az ülésről ahol eddig helyet foglaltam és Gia mellett kötök ki, a keze az Én kezeim között és egy lágy, de hűvös csókot lehelek rá.
-Ezt az egyességünkre Drága.

Mondhatom azt, hogy teljesen tisztában vagyok a döntéseimmel és, hogy tudatában vagyok egy új tervnek, de nem, hazugság volna ez, márpedig magamnak nem hazudok. Még nem tudom pontosan mit akarok ettől a nőtől, szövetségest, csatlóst vagy valami teljesen új keletű dolgot, de akarom és ennyi épp elég nekem ahhoz, hogy meggyőzzem, álljon át az Én oldalamra. Mikaelsonéknál talán egy hónapja sem lenne már hátra, de ki tudja, ahhoz túl értékes és rejtélyes, hogy csak úgy feláldozzák. Az alatt az idő alatt míg szegény emlékét vesztett gyámolatlant alakítottam volt időm kicsit kutatni a fejében, az érzéseiben és több a furcsa dolog körülötte, mint bárki más körül. Nem tudom mi rejlik benne, ami ennyire felcsigázott és őrült ötletekre késztet, de ha sikerül meggyőznöm, akkor bőven lesz időm arra, hogy erre rájöjjek.
-Nem érdekelnek a mihaszna vámpírok, ha akarom puszta kézzel megölöm az összeset és még csak egy percembe se kerülne, a barátaid – ejtettem ki gúnyosan a szót – biztonságban vannak, nem érdekelnek. Elijah meg, listán van, de itt épp, hogy arról van szó, hogy veled mi lesz, Elijah egy másik lap egy másik könyvben, ne tereld a szót. – Villantottam felé egy mosolyt. Most épp azon dolgozom, hogy ez a lány nekem dolgozzon és felügyelet alatt tarthassam, persze még magam sem tudom miért, imádom a rejtélyeket és ez a lány maga egy nagy rejtély.
-Ehhez nekem semmi közöm, bár be kell látnia bárkinek, hogy ez az új test nem hétköznapi. – Ha tudnám ki tette elbeszélgetnék vele, gratulálnék neki a műveletért majd kitépném a szívét, utálom, ha valaki jobb nálam. Irigy vagyok, hogy nem Én voltam, aki ezt megcsinálta, bár alighanem képes volnék alkotni valami hasonlót, kisebb erőfeszítés árán biztosan.
-Igazad van abban, hogy nem bízol bennem, ne is tedd, ne bízz senkiben csak is magadban. Biztosítékot akarsz, megkaphatod, de lehet nem éppen erre vágysz. – Néztem mélyen a szemébe és hagytam, hogy egy apró kék láng villanyon fel az egyik ujjamon.
-Ha akarod a biztosítékot megkapod, csak mond azt, hogy akarom. – A láng úgy táncolt az ujjam hegyén mintha külön életet élne, élveztem a hatalmat, ami bennem kavargott, nagyon is, olyan érzés volt mintha láva keringene az ereim helyében, perzselt és mégis kellemesen bizsergetett.
A klub techno zenéjére vonaglottak a táncparketten és unottan pillantottam feléjük. Mennyire képesek kizárni a külvilág problémáját, az orruk előtt táncoló valóság kiszúrhatja a szemüket akkor sem veszik észre. Ezért is szerettem a klubokat, itt nem kell rejtőzni, az emberek vakok és mindig is azok maradnak, üresfejű, buta lények.

Tudom nagyon jól, hogy képes vagyok befolyásolni bárkit, ehhez nem kell mágia, vagy különleges adottság, egyszerűen ismerni kell az ellenfelet, annak gyengéit, félelmeit vagy vágyait. Gia számomra olyan, akár egy félig nyitott könyv melynek látom a borítóját, a történet elejét és néhány fontosabb momentumát, ami elegendő ahhoz, hogy elakarjam olvasni, megtudni a folytatást. Rájöttem már Gianna félelmeire, vágyaira, ezt pedig képes vagyok a magam oldalára fordítani. Tudom, hogy számára fontos lenne a hovatartozás, a kötődés valamihez, valakikhez. Ez a kötődés egyértelműen a Mikaelson klánhoz vonzza Őt. Meg nem tudom érteni miért, de hát nem is ez a lényeg. Csak el kell vágnom nála a bizalom fonalát a családdal szemben és meginog, szinte már most látom rajta, hogy fontolgatja azokat, amiket mondtam.
Tulajdonképpen még magam sem igazán tudom miért más ez a vámpír, mint a többi, mégis másnak látom, többnek vagy különbözőnek. Én pedig mindig ugrom a ritka dolgokra és meg akarom szerezni magamnak. Gianna pedig ritka kincsnek tűnik a maga nemében. Szerintem ezt maguk a Mikaelsonék is látták bizonyára, különben már rég nem lenne az élők között. Gianna fiatal, ennyi idő alatt nehezen ismerhette ki a családot, Én azonban már jó ideje a világon vagyok, ismerem őket, de még mennyire.
-Azt hiszed a vámpírok társas lények? Tévedsz, egy ideig a teremtőjükkel vannak jobb esetben, aztán magukra maradnak, maguk tapasztalnak meg mindent. Ha azt hiszed a védelmet más vámpír jelenti akkor az életedet kockáztatod, bármennyire is jók most hozzád, az életösztönük előrébb van, ha baj van nem az lesz nekik az első, hogy téged megmentsenek, hanem, hogy a saját bőrüket mentsék. Egy vámpír védelemben csakis magára számíthat, a képességeid pedig idővel a túlélés opcióba lépnek és mindenre rájössz majd magadtól. – Ez persze szerencsétlenségre a boszorkáknál, Warlock nemzettségnél máshogy van. Bennünk meg van születés óta az erő csak nehezen tudjuk kibontakoztatni, fejleszteni, a magunk oldalára állítani. Sokszor a mágia öl, kordában kell tartani. A vámpírok ennyiből szerencsésebbek, de hát ezt gondolom Gia is észrevette már.
-Így van, egy percig sem állítom, hogy nem ezért tébolyodtak meg, de lássuk be, Klaus egy fattyú, mindig is kilógott a drága családjából, ez köztük örök szakadék, bárhogy is legyen, ezt Klaus nem tudja és sosem tudta feldolgozni. Ha bekattan nála ez bármit képes tenni a családjával is, nem kell ahhoz semmi csak egy rossz szó és minden idillnek vége. – Klaus kiszámíthatatlan, egy hibrid, veszélyes fizikailag és mentálisan is. Persze nem mondom, hogy a többiekkel nincs gond, Rebekah még mindig egy hisztis kishúg, akitől a testvérek falra másznak. Elijah pedig túlon túl komoly és racionális, még ha gyilkolásról is van szó, akkor is higgadt, mint valami gép.
-Nincs veszélyben az élted, most még, Én nem fenyegetek, ezt jó, ha tudod, nem alacsonyodom le ilyen kis stílű dolgokhoz, mint a fenyegetés. Nem magamra utaltam, mint a kaszás, hanem arra, hogy akár már holnap is kerülhet a család valamiféle zűrbe, ami majd a halálodat okozhatja. – Fenyegetés? Komolyan? Nem élek ilyesmivel, ha valamit meg akarok tenni, azt elő hír nélkül is megteszem.
-Örömmel hallom, hogy fontolóra veszed az ajánlatom. Én felajánlom azt, hogy tisztogatok utánad, ha esetleg valami ocsmány dologba keverednél, ha bajban vagy kirántalak belőle, nem leszek mindig a sarkadban, hogy óvjalak és védjelek, a saját lábadra kell állnod, de ha szükséged van segítségre nem hagylak cserben, cserébe pedig nem kérek mást, mint hogyha arra kérlek hozz el nekem valamit vagy valakit, Te megteszed, nem olyan nehéz feladat, ugye? – Így mindig a közelemben tudhatom majd a kincsemet.

Az ősi testvérek nem többek, mint egy teszt, amely megbukott a boszorkányok és Warlockok listáján. Nem vagyok szent, a mágiámat nem ó használom, nem virágot és fát nevelek, nem gyógyítok és segítkezek, ez nem én vagyok. Azonban a vámpírok megteremtése még a magam fajta sötét mágus számára is főben járó bűn, egy csúnya paca a makulátlan mágia köpenyen. Esther nagy hibát követett el, mikor családját elfajzottakká változtatta és ezzel megpecsételt mindent, ami ezidáig normálisnak volt mondható. A hatalom kizárólagos irányítóinak nekünk boszorkányoknak kell lennünk hiszen a mágia meghajol előttünk, irányítjuk a természetet, magunk formáljuk a tetteket, mi keltünk életre és ontunk vért, ha ez szükséges. Ezzel szemben a sok önkényes varázslat meghozta rothadt gyümölcsét és megannyi szörnyszülött szaporodott el a világon. Vérfarkasok, vámpírok, hibridek... megbocsáthatatlan botlások.
Elijah és testvérei azonban nem meghúzzák magukat, hanem épp ellenkezőleg, annyi, de annyi másik vámpír köszönheti nekik az életüket... Gianna is persze. Bár a lány még mindig nem látja be, hogy Ő csupán csak egy az ezres listán, akinek szemfogat és örök életet adtak. Ideig-óráig mindenki jó nekik, de ha fel kell húzni a nyúlcipőt képesek mindenkit hátrahagyni, csak a családjuk maradjon meg a maguk beteges módján.
Egy röpke pillanatra megdöbbenést tanúsítok szavaira.
-Teljesen jelentéktelen a Te szempontodból miért adok tanácsot neked. Egyszerűen úgy vélem az évek hosszú során tett ismereteim alapján, ha maradsz akkor nem sokáig szívhatod a friss levegőt, lépj le, és próbáld meg magad túlélni az akadályokat. - Röpke jó tanács, és hiába kérdezi miért teszem, Én sem tudom. Általában Én magam vagyok az, aki az köreit belehajszolja valami végzetesbe így biztosítva azt, hogy senki se tudjon keresztbe tenni nekem.
-Bolond ábránd a család egy természetfeletti számára, ebben a világban Drágám, nem létezik olyan, hogy család, a vámpírság megszakítja a vérkötelékeket is, nehogy azt hidd a Mikaelson család valódi család. Rögeszmésen kapaszkodnak a múltjukhoz ezért nem képesek elválni egymástól, mert egymást emlékeztetik arra kik voltak ezelőtt ezer évvel. Egy család sosem árt tagjainak, Ők mégis megtették milliószor, szíven szúrva hevertek Klaus testvérei koporsókban, mert Ő így látta jónak, ha árulást szimatolt nem volt rest pengét állítani bárki ember fiába, legyen az a fivére vagy nővére. A megrögzött ragaszkodásuk egymáshoz beteges, torz és groteszk, nem család az, egyszerű csürhe. Te pedig sem Marcelhez, sem a Mikaelson klánhoz nem fogsz tartozni sohasem. Marcel is épp olyan, mint Klaus csak próbálja elhitetni magával, hogy nem így van. - Nagyon téved Gia, ha azt hiszi Marcelnek számít is Ő valamit, a vámpírok ennyi év után nem számítanak egymásnak, azt hiszik éreznek, de közben már rég nem tudják mi az. Persze ennek köszönhetően erősek és kiszámíthatatlanok, a javukra szolgált. Gia még túl fiatal, hogy ezt megértse, Ő még valahol belül ember, úgy érez és úgy cselekszik, persze idővel kihal majd ez belőle.
-Ide figyelj Drága, ezzel együtt kell élned, bármikor meghalhatsz és ez nem tőled fog függeni, de ha megszabadulsz tőlük leélhetsz akár ötszáz évet is a magad módján még mielőtt talán valaki a kötelékedhez kapcsolódó ősivel végez, ha azonban maradsz, talán már holnap meghalsz. - Én csak tényeket vázolok fel, nem akarom ráhozni a frászt, bár ha sikerül az csak jó, talán észhez téríti. Persze ha nem, akkor az Ő dolga, Én csupán felajánlottam neki egy együttműködést, ami biztosíthatná az életben maradását.
-Nem ölöm meg Elijah-t, ha kiszállsz a Mikaelson klántól és a segítségemre leszel egy jól működő egyezség megköttetésével. - Vigyorgok. Hasznos volna egy eszes vámpír pár üzlet megkötésénél, nem kellene mindenhez magamnak hozzá látnom.

Akaratlanul is elvigyorodtam a kijelentésén. Sose tudtam megérteni ezt a "a megmentőm az életadóm" rajongást. Lényegében hálás lehet Elijah-nak, amiért hatalmat, erőt, kitartást na meg halhatatlanságot adott neki, azonban nem minden fű zöld. Ott a kiskapu melyben tisztán látszik, hogy semmi sem ajándék, semmi sem ingyenes, mindenért valamit vissza kell szolgáltatni. És látszólag nem várnak tőle semmit sem, de mégis, hisz ha bármi történne a szeretett, elfajzott ősi családdal, az olyanok, mint Gia mennek a levesbe, feláldozzák őket a család szent köteléke érdekében. Tulajdonképpen az egészet undorítónak tartom, valahol viszont megtudom érteni, Én sem használok egy inget elkopásig, ha tudok újat szerezni.
-Én nem kérem, hogy hunyj szemet bármi felett is, egyszerűen csak tanácsolom, hogy tegyél így, sőt, hogy szállj ki ebből az ördögi körhintából még mielőtt Te leszel az, aki megállítja a forgást. Lehet, hogy a rajongásod elvakít,sőt, szerintem biztos, ezáltal nem veszed észre ami nyilvánvaló, kihasználnak. Amilyen könnyen ment nekem, olyan könnyen megy ez Elijah-nak is. Tudom, Ő a jószívű testvér, a segítőkész, a könyörületes, de a szavak csak szavak a tettek pedig mást mutatnak. - Természetesen nem vagyok szentéletű, ez a kellemetlenség elkerül messzire, de egy kis jó tanácsot hébe-hóba elhinthetek olyanoknak, akik szerintem megérdemlik, hogy bábokból teljes értékű lényekké váljanak, még ha az illetők csak közönséges vámpírok is csinos kis arcocskával.
-Mivel lenne jobb? Védelmi szempontból semmivel, inkább rosszabb volna, azonban más megvilágításból kiélesítené az érzékeidet, nem hagyatkoznál másokra, ha esetleg meginog alattad a talaj, megtanulnál óvatos lenni és nem megbízni az első jött-mentben. Minden perced mulandóvá tennéd, az életben maradás kerülne előre a listádon és megtapasztalnád az élet igazi ízét, amit Te magad kavarsz. A tetteidért nem tenne senki felelőssé, nem volnál feláldozható, nem tennéd ki veszélynek azokat, akikről úgy gondolod fontosak a számodra, mert egyedül Te magad leszel fontos, a Te életed, senki másé. Mellesleg igen, ha hátat fordítanál a Mikaelson klánnak felajánlanám az együttműködésem. - Direkt nem azt mondtam, hogy védelmet ajánlanék számára hiszen azzal megcáfolnám az iménti állításaimat. Az elmúlt időszakban míg azt a balga emlékhiányos pancsert játszottam volt időm kiismerni a vámpírlányt, és több rejlik benne, mint egy gyalogos katonában Elijah pórázán. Vibrál benne az erő, a ki nem terjesztett energia, a féken tartott vágy a szabadságra, ezt azonban mind olyan mélyen elnyomja a hovatartozási vágya, hogy fel sem tűnik neki, hogy elvakult. Olyan görcsösen érezni rajta, hogy kívülállónak tartja magát, ez pedig nem fog változni, ha ott marad. Érdekel mi lehetne belőle, ha kibontakozhatna, kíváncsivá tett és Én akarom, hogy kibontakozzon, a hatalmon kívül még érdekelnek a ritka tehetségek is, Gia pedig nem mindennapi.
-Tisztában vagyok vele, de az már nem az Én gondom. A vámpírság egy ragályos fertőzés, egy boszorkánybotlás, lényegében az egyetlen kimondott hibája a fajnak melyet képviselek. Gond nem adódna belőle, ha pár millióan elporladnának. - Fűzöm össze az ujjaimat majd neki támasztom a kezeimnek az államat és úgy fürkészem a tekintetét. Szinte látom, ahogy gondolkodik, érdekes.
-Alkut ajánlok. - Vigyorodom el. Mindig a váratlan pillanatokban ismerszenek meg a legjobb ötletek. Oh, Gianna, kár volt ma betévedned ebbe a clubba, nagyon nagy kár volt.

Most még is mit mondhatnék? A céljaim érdekében képes vagyok bárkin átgázolni, legyen az egy csinos pofi vagy egy szőrös, harapós nerc bunda növendék. Számomra nem újdonság az árulás, de jobban belegondolva, ez korán sem árulás, azt lehet csak elárulni akiben megvan a maradéktalan bizalom, a bizalom természetesen egy gyengeség fajta, amit én messze elkerülök vagy gyökeresen kiírtok magamból. Gianna vámpír, ennek ellenére volt benne valami, ami miatt úgy döntöttem megkímélem a jelenlétem tovább fertőző mivoltjától és inkább se szó se beszéd lelépek és megpróbálom a dolgokat máshogy megkerülve megoldani. Nem lesz még egyszer ilyen feleslegese körök futása, következőleg Elijah előtt fogok állni és a szíve a markomban lesz, majd a kezem szorítása fogja az élet szikráját kiirtani annak a vérszívó ős élősködőnek, vigyorral az arcomon fogom végig nézni ahogy nem marad más belőle csak a földi porhüvelye és a "lelke" elszáll. Talán már réges-rég nem arról az ellopott értékről szól itt minden hanem a bosszúról, az értékes bosszúról, ami jár nekem.
A pofon hirtelen ér, de elmosolyodom, kezének helye ahová ütött elkezd égni és csípni, belevaló ütést kaptam, értékelem a bátorságát a lánynak.
-Nekem elhiheted, hogy rájöttem arra hogy rossz ajtón csengettem be, még egyszer ezt a hibát nem fogom elkövetni. Mellesleg a bábú azért szerintem kicsit túlzás, nem vettelek hülyére, csak azt lehet hülyére venni, aki az is, Te csak naiv vagy Csillagom, semmi több vagy kevesebb. Egy esetlen szerencsétlen meglágyítja a nem dobogó szíved. Ne hibáztasd magad, jó színész vagyok már évszázadok óta. - Áthatóan pillantottam a szemeibe. Nem hibáztatom, hogy bedőlt a trükkömnek, nem Ő volt az egyetlen, akinél ilyen hatást értem el egy-egy alaposabb színészkedés következtében. Én már csak ilyen vagyok és maradok, ha kell a saját véremen is átgazolok a célom eléréséért. Legyen jó, rossz, ártatlan, ördögi vagy éppen gyámoltalan, az, aki a közelembe kerül megsínyli, nekem pedig ez így pontosan megfelel. Gianna értelmes, okos, de nem eléggé ravasz, márpedig egy vámpír legyen ravasz, okosan játszó és számító, mert egy érzelem hullám bármikor karót döfhet a szívébe. Ezért a lányért kár lenne, a fajának talán egyetlen értelmes egyede.
-Tulajdonképpen valami hasonló Szivi....általában ilyen egyszerűen sikerül megoldanom a problémáimat, na de semmi gond,így is elérem amit akarok. Kár, hogy ezért vér fogja áztatni majd Elijah képzeletbeli trónusát, majd meggyászolja a kis nőstény farkasa... - Vigyorodtam el, szívet markoló keze elől szépen kitértem és tudom nem tud ártani nekem, bár nem tudom hol a tűrés határa és mennyire ragaszkodik Elijah-hoz.
-Kicsit gondolj bele ebbe a helyzetbe - csettintek az ujjammal és a kék szikra felpattan majd a vámpírlány fejében elindul egy filmtekercs, ami az Ő és Elijah kapcsolatát mutatja be kis kép kockákban. - Te nem vagy több annak az ősi ego Jánosnak, mint egy kihasználható majd gyalogként feláldozható senki. Átváltoztál, katona lettél, akit bármikor feláldozna a hatalmi játékaikban a bátyával együtt, és ha azt hiszed Marcel megvéd majd, tévedsz, nem fog, Te is csak egy pótolható személy vagy a játszmájukban. Az, hogy egyszer Elijah ágyában kötöttél ki csak az Én igazamat bizonyítja, vagyis, hogy nem vagy több csak egy kihasználandó személy. - A képek végül véget érnek és egy enyhe hányinger lehet az egész mellékhatása amit érezhet. Az arcomon nem virít most vigyor, karba font kezem és testtartásom sem lazaságot sugároz, mint az imént. Bár magamban tudom, hogy valamit sikerül a fejében elültetnem, már csak az a kérdés, hogy ez ki is csírázik-e majd vagy elpusztul és Gianna megmarad hűséges pincsinek az ősiek játszmájában.
-Szerinted megmondanám? Így, hogy Elijah hűséges katonája vagy? Ha elmondanám Te habozás nélkül elmondanád neki és újra évszázadokra eltüntetné és minden kezdődhetne elölről, bocsi Édes, eszem ágában sincs. - Most, hogy nyílt lapokkal játszunk és magamat adom, érdekes mód még mindig érzem azt a bizalmat, amit egykor belém ültetett, de majd kikopik, nekem senki és semmi nem válhat értékesebbé a céljaimnál. A saját öcsém is századokkal ezelőtt halt meg ki tudja hol és milyen sors után, Ő volt az egyetlen, akiért meg mertem volna kockáztatni a könyörületet, de halott, ergo nincs senki, aki egy kicsit is valahogy közelebb tudna hozzám kerülni, még Gia sem, annak ellenére, hogy egy szívdöglesztő kis démon. Elvi kérdés, hogy nem keveredem alvilági lényekkel, vámpírokkal meg aztán főleg.
-Elég, ha annyit tudsz, hogy Elijah régóta egy kedves ellenség, egy halott a listámon, aki az utamban áll és elfogom érni, hogy halott is maradjon egyszer és mindenkorra. - Vigyorodom el és várom vajon mekkora vehemenciával fogja védelmezni az ősiét.

Most már valós önmagam mutatom a lány előtt, akit jobban megnézve immár akár nőnek is nevezhetnék. Finom, nőies vonalai miatt mindenképp, de talán egyedül Én látom csupán azt a harciasságot, ami igazi vámpírrá teszi Őt. Kár érte, kár, hogy egyetlen kincsét a halandóságot olyan messzire dobta a halhatatlanság szennyéért. Egy vámpír csupán élősködő, ez alól nincs kivétel, még Ő sem lehet ez alól felmentve, bár tény, hogy igazán örömömet leltem a kettőnk kis játszmájában.
Arca bár nem tükrözi az érzelmeit Én tudom mi játszódik le benne, volt pár száz évem kielemezni az üzletfeleimet és persze minden itt élő alvilágit is.
Bár az a szép jobb egyenes egy pillanatra meglep és betalál amitől kiugrik az állkapcsom és felszisszenek. Aztán ahogy a fájdalom jött úgy távozik, elmosolyodom majd visszaugrasztom az elmozdult részt és kisebb kék fénnyel kísérve a sérült rész teljes mértékben helyre is jön.
-Hmm. azt hiszem ezt megérdemeltem..szép volt. - Fonom össze az ujjaimat majd az ölemben nyugtatom kezeimet.
-Cseppet sem unalmas az örök lét, de mint rájöhettél nem vagyok halhatatlan csupán értek az élet elnyújtásához és persze megszakításához is, de az egy másik történet. - Vigyorodom el. Oh, ez nem igazán játszadozás volt, egyszerűen csak megakartam tudni, hogy mennyi köze van Elijah Mikaelsonhoz, de mint kiderült kevesebb, mint azt állítják.
Döbbenet ül ki az arcomra mikor keze a mellkasomban dobogó szívem köré zárul. Egy percre talán megrémülök, de ez talán csak egy szempillantásnyi szünet, semmi több.
-Elijah...van valami Elijah-nal ami az enyém.. - Vér bugyog a számból, de nem törődöm vele, csak ezt a démont kell megállítanom még mielőtt kárt kellene tennem benne, amit nem szeretnék.
-Gianna, jól meggondoltad mit teszel? Meglátszik, hogy friss vagy még az alvilági életben, egy Warlock sosem hagyja, hogy meglepjék. - Vigyorodom el, majd hirtelen a test eltűnik és Gianna mögött jelenek meg teljes valómban összefont karokkal.
-Jó kis trükk nem? Elég hitelesre sikeredett. Most pedig ha megengeded kultúráltan szeretnék beszélgetni. - Köszörülöm meg a torkom.
-A nevem Magnus Valentine, és egy több száz éves fekete boszorkány vagyok. Egyet akartam csupán mégpedig Elijah hollétére akadni, van nála egy értékes dolog, ami kell nekem és ami az enyém volt, reményeim azonban, hogy Te majd a nyomára vezetsz sajnos kudarcot szenvedtek, amint ez megvilágosodott előttem eltűntem nyomtalanul, mint azt Te is tudod, veled egy percig sem volt dolgom Drága Gianna. - Bármennyire is undorodom a vérszívóktól ok nélkül egyet sem ölök meg, hát nem vagyok nagylelkű és igazságos?
A dübörgő zene most kellemesen hat, olyan mintha egy burkot képezne köztem és a vámpír között.

Szinte már-már színpadias sóhajjal bocsátom útjára a három vámpírt és figyelmem immáron a fekete démonra koncentrálódik. Nem mondhatnám, hogy nem élveztem a vele való kis játékot, de mivel célomat ezzel nem értem el felhagytam a stratégiámmal és elhagytam a süllyedő hajót. Értelmét nem leltem, hogy tovább folytassam gyermeteg játszadozásomat a lánnyal, aki naivan a segítségemre sietett. Elijah-t akartam, azt hittem majd Gianna lesz az, aki a közelébe tud helyezni valahogy, hogy megkapjam amit akarok, pech, mint kiderült a lány nem több Elijah számára, mint egy felhevült éjszaka végkifejlete, nem volt több neki Gianna, mint egy nő a több millió mellett, vámpírok, telhetetlenek, nem tudnak megférni földi porhüvelyükben és élni az örökkévalóságot, mindig éheznek valami újra és csillapíthatatlan az étvágyuk..még nekem is undorító ezt kimondanom, de ebben hasonlítok rájuk, mindig többet és többet akarok, de persze Én ismerem a korlátaimat míg Ők ezzel szemben korlátok nélkül habzsolnak, ennek pedig végeláthatatlan mennyiségű következmény lesz az eredménye. De hát mit is várhatnánk eme elfuserált földi teremtményektől. A legtöbbjük ésszel nem éri fel a gondolkodásom. Persze a szépséges Gianna merőben meghazudtolja a legtöbb elméletem erről a fajról. Okos és tudja is használni furmányos gondolkodását. De persze ez nem változtat azon a tényen, hogy csupán egy vérszívó. Egyszerűen csak több emberség lakozik még benne fiatal átváltozása okán, hiszen korral még sokakat nem ér fel.
Érdeklődve figyelem vajon változott-e azóta, megrögzött butaság, sok minden elszáll az idővel, de egy vámpír külsőleg kortalan és időtálló marad.
-Egyesével Gianna, minden idő a miénk. - Már levetem az álcát, már nem az az elhagyatott, látszólag igazán összezavarodott, emlékhiányos fiú vagyok, Megmutatom ez alatt a maszk alatt rejlő valódi, sötét lelkem és jellemem. Okos vámpír, hamar rá fog jönni, hogy az egész csupán egy sakk játszma volt melyben ő volt a feláldozható bábú.
-Ez most egy remekbe szabott üzletmegkötés volt, mellyel ha jól számolok igencsak érdekes dologra tehetek szert, ha nem az se gond, elkönyvelem egy kisebb kísérleti kudarcnak, ahogy azt a hármat is, akiket láttál az imént kisétálni innen. - Válaszoltam meg higgadtan az első kérdést és már felkészültem arra, hogy a következőre is hasonlóan bőven válaszoljak.
-Csak is ezért az üzletmegkötésért merészkedtem újra ide, erre a lepratanyára, ahol még egy tiszta pohárral sem képesek szolgálni. - Néztem a kristály pohárra, ami az Én szememnek nem kimondottan volt tiszta és tetszetős. Ez a hely sem tartozik a kedvenceim közé, hát nem is véletlen.
-Ohh, hát persze, csak egy kis galiba akadt, mindig is rendben voltak az emlékeim, már vagy 300-400 éve, de ki számolja? - Vigyorodtam el majd karba font kézzel dőltem hátra a fotel támlájának és vártam, hogy a lány összerakosgathassa a kirakós darabkáit. Szinte hallottam ahogy a fogaskerekek dolgoznak abban a helyes kis fejében.
-Gondolkodj Gianna. - Segítettem rá, foltozza össze a velem, vagyis azzal a sráccal kapcsolatos emlékeit, akiről azt hitte ismeri..

Megigazítottam magamon a nyakkendőmet, csak szép elegánsan, még ha a hely nem is éppen a tiszta és fényűző jelzőt is viseli, az üzlet fontos, megköveteli, hogy ne egy trampliként jelenjek meg. A Triumvirátus felkeltette az érdeklődésem, ha nem látnám esélyét, hogy nagy értékben jól járok az üzlettel, akkor semmiképpen sem mennék bele ebbe a mai találkába. Engem nem lehet csak úgy rángatni, nem is hiszem, hogy bárki meg merné tenni, ha van egy csöppnyi agya a kobakjában, akkor egyik Alvilági kis söpredék sem zaklat holmi kis kívánságokkal, nem dzsinn vagyok, hanem Warlock. Méghozzá azok közül is az a fajta, aki nem dolgozik ingyen és nem is jószántából adományoz.
-Állj, igazold magad! - Forgattam a szememet és kék szikrákat szórva a tenyeremben a nevemet írtam le az egyik biztonsági Őr homlokára, majd egy gúnyoros vigyorral a képemen eltüntettem onnan.
-Oh, elnézést Mr. Valentine, erre tessék. - Mutatott a club bejáratának irányába.
-Köszönöm, de ismerem a járást. - Ott hagytam a két balekot és beléptem a szörnyek klubjába, találó, mert mocskosan undorító a hely, főleg az itt lebzselő alja néptől. A hangos zene ütemére vonaglottak a parketton, köztük átsasszézva a rám váró urakhoz mentem. Egy félre eső boxban foglaltak helyet, na nem mintha bárki is ki tudna hallgatni minket, a zene elnyom minden szót.
-Üdvözletem az Uraknak. - Meg sem várva, hogy hellyel kínáljanak a velük szemközti fotelbe huppanva karba tettem a kezem és egyikről a másikra járattam tekintetem.
-Valentine. - Úgy mondta ki a nevem mintha szállóige lett volna a rosszabbik fajtából. - Ha ezt köszönésnek szántad, rosszul kezdődik, na ki vele, mit akartok, aztán majd megfontolom van-e annyi időm, hogy érdekeljen. - Dőltem neki a fotel támlájának és vártam. Egymásra néztek majd rám, a testesebb, talán kicsit kopaszodásnak indult egyén nyitotta szóra a száját. Mocskos vámpírok, eh, undorodom a fajtájuktól.
-Egy nevet akarunk, annak a mocskos gyilkosnak a nevét, aki megölte Ferdinándot. - Szinte köpte a szavakat, Én pedig szinte semmi érzelmet nem árultam el az arckifejezésemmel. Ferdinánd, Ferdinánd...hmm..olyan ismerős ez a név...és akkor be is ugrott, a múlt hónapban öltem meg, egy másik vámpír kérésére, nem volt nehéz, tényleg, röpke egy másodpercembe került, de sokkal gazdagabb lettem tőle.
-Nem magánnyomozó vagyok fiúk, ha ilyen szolgáltatások érdekelnek titeket ajánlom figyelmetekbe a városi nyomozó irodát. - Vigyorogtam. Azonban az egyikük kijött a béketűréséből és az öltönyöm gallérjánál fogva rántott magához közelebb, azt hitte a rám vetülő szemfogaitól és az állatias vicsorgásától majd megtörik a jég és még Ők tesznek nekem majd szívességet azzal, hogy nem bántanak...baromi vicces, értékelem a 21. századi humort. Bár a kedvenc korszakom mégis csak a 1700-as évek voltak, ott azért más volt a helyzet
Úriember modoromat levetve elvigyorodtam majd a galléromnál fogva tartó fickót lefejeltem, mire elengedett és ezzel utat biztosított arra, hogy az asztalkán heverő szívószálat egyetlen egy röpítéssel a torkába mélyesszem. nem szeretem megölni az üzletfeleimet még az üzlet megköttetése előtt, hogy utána mi lesz az már csak rajtuk áll.
-idefigyeljetek, egyet mondok, de azt nagyon ajánlom, hogy felfogjátok. Nem Ti tesztek nekem szívességet azzal, hogy felkerestek, hanem Én nektek, ha úgy akarom halott lenne már a kis barátotok, húzzátok meg magatokat vagy lesz még itt bőven problémánk, márpedig senki nem szeret Magnus ellensége lenni. Elmondom nektek a vámpír gyilkosának nevét, cserébe azonban egy igen értékes dolgot akarok, mégpedig egy fehértölgyfát. - Kulcsoltam össze a kezeimet. A három ledöbbent arc elárulta, hogy pontosan tudják nincs több ilyen fa, mind porrá égtek Klaus Mikaelson keze által.
Már épp mondani akartam, hogy akkor áll-e az alku, mikor a dögös fekete démon lehuppantam mellém. Egy percig kellett néznem, hogy rájöjjek valóban Ő van itt. A francba.
-Gianna drága, már befejeztük a beszélgetést, a fiúk menni készülnek ugye? - Néztem rájuk határozottan mire bólintottak és szépen kisorjáztak a boxból, de még mielőtt elmentek volna megszólt a szívószálas áldozat.
-Áll az alku. - Bólintottam, Ők pedig ahogy jöttek úgy távoztak is.
-Mit keresel itt? - Szegeztem neki a kérdést, hangomban sem neheztelés sem semmi más nem volt. Igazából nem gondoltam, hogy ismételten összeakadunk, remekül játszottam az elmúlt időszakban a szegény emlékét vesztett kis szerencsétlent, de mára már azt hittem ennek a marhaságnak befellegzett.