Apuci pici lánya tökéletes. Arccsontja kecsességet kölcsönöz neki, törékeny bájt, ártatlanságot. Bőre selymes, hóka, akár a márvány, nem csúfítja egyetlen heg, ránc sem. Szemei egyszerre idézik az eső borongósságát, a kopott áspis fakóságát, a mocsár vad élővilágát a szembogarakat körbeölelő rézszínű szennyeződéssel. Tejfelszőke haja szelídséget sugároz, nyugodt külső. Alkata magas, vékony, báját levetkezve határozottságot kölcsönző tartású. Combja hosszú, dereka keskeny, bájai hamvasak. Kedveli a magassarkúkat, amik megemelik százhetvenkét centiméterét még párral és kihangsúlyozzák a nőies lábait. Öltözködése hűen tükrözik származását, hirdetik eleganciáját, rossz napjain is kifogásolhatatlan a megjelenése, sminkje ugyanazzal a precíz ecsetvonásokkal kerül fel, mint máskor. Ápolt, igényes, stílusos. Tartózkodik a kihívó mellkivágású ruháktól, nem mutogatja magát illetlenül. Előszeretettel hordja csuklóján a férjétől kapott platinaékszereket. Előszeretettel veszi le az ujjáról az elköteleződést jelképező gyémánt berakású, fehérarany jegygyűrűt...
Oh, ám apuci pici lánya közel sem olyan tökéletes, mint egy mesebeli hercegkisasszony. Az olyan fantazmák nem kelnek életre. A kívül érett, gyönyörűen vöröslő, kívánatos alma belül rohadt. Férges. Tisztátalan. Megmérgez az első harapásnál és szép lassan elbomlaszt, felemészt, kizsigerel, megfoszt mindentől.. végül tovább áll, hogy másokkal is megtegye. Önzőn, gátlástalanul használ ki, gázol át rajtad, ha teheti előbb fenyeget torokhoz szegezett tűsarokkal, semmint saját kezével kelljen hozzád érnie s mindezt oly` természetességgel, mint egy lélegzetvétel. Rossz érzések? Bűntudat? Lelkiismeret? A mesékben.. ez egy teljesen más történet.
Itt nem várja senki a táltos paripán érkező herceget, ki megszabadít minden rossztól és szirupos szeretettel fullasztja meg életének utolsó pillanatában szeretett nőjét. A mocskos munka végeztével távozhat is.. akár, ha több haszonnal nem kecsegtet a jelenléte, a lénye, a teste, az elméje. Neki fegyver, pajzs kell, nem konc. Egy céljaira felhasználható eszköz.. ezt látja másokban, e szerint rendszerezi a kapcsolatait, mérlegel; megtart vagy eldob, elhasznál. Bírál, de bírálatot nem fogad, más véleményére nem ad.. legfeljebb fontolóra veszi. Határozott, nehezen megingatható, még kevésbé befolyásolható. Önálló gondolatokkal rendelkezik, nyelvet tép, ha a szájába akarják adni a szavakat, beléd rekeszti a levegőt, ha megmondod neki mit tegyen. Önálló, akaraterős nő. Elképzeléseihez alapot teremt, tettekké alakítja őket.. mindegy az áruk, nem ő fizet. A hibákért is, melyek megelőzéséért lépeseket tesz. A felelősséget áttestálja, a megaláztatást átruházza, felfokozza.. szégyent kelt, undort ébreszt. Édes hazugságot suttog, kegyetlen igazságot pattint le ajkának vonaláról. Imád téged zavarba hozni és teljesen összekuszálni.
Apuci pici lánya egy manipulatív, érzelemmentes r***nc.
..és ne feledd, mindig azt mondják, éld úgy az életed, hogy ne bánj meg semmit. Tanulj tőle.

Név » A.
Kor » my age
Multik » my crazy babes, I think you can figure them out

Én várattam.. és ő várt.
Órákon át. Mindhiába. Mit hitt..? Meddig fogok ölbe tett kézzel, engedelmes háziasszony mintájára várakozni az ő álláspontját megtisztelve a gesztussal? ..fogok egyáltalán? Saját bőröm bánná a kutakodás következményeit; azt várnám tőle, hogy elém áll, óv tőlük, cselekszik, megakadályozza valamennyit, mint holmi álszent hőslovag a jutalom fejében. A feladata nem az volt, hogy elzárjon, játssza a szamaritánus térítőt, eltiltson; támogasson, mint eddig tette. Álljon kézre, legyen a hasznomra a gyűrűvel köttetett paktumunk szerint.. jóban, rosszban. Ne melodrámázzon.. magára vessen a hűvös ágy miatt, az üres gardróbért, a frusztrációjáért, a gyerekes haragjáért. Miatta hullott a mocskos vérem az avarra, szívták magukba a levelek, a sötét, sokat látott feketeföld. Az ereklyébe zárt mágia önmagában kevés volt, erőtlen a varázslathoz, könnyed keresztrejtvénnyé vált volna, amit bármikor megfejthetett volna Armand.. a folyékony, karmazsin színű olaj, az ordas és a boszorkány elegyére volt szükség. A pecsét, a biztosíték, az egész alapja, nem egy újabb, megőrzésre szoruló kellék; bennem van, sose kért ajándékként áramlik, sejtről sejtre, ízről ízre, dobbanásból dobbanásba. Régebben ő gondoskodott róla. A finomításáról, megzabolásáról a kontrollt nem ismerő pillanatokban. Számítottam, támaszkodtam rá; kénytelen voltam, dacoltam, sértette a büszkeségemet az addiktív jelenléte.. s mikor a férfit, ki egybeolvasztotta a keveredő fajokat, kit a vérvonalam vonzott, őt keresném.. azokat kutatnám, kikkel ugyanettől a.. kegytől szenvedünk, egy mások által irigyelt átkon osztozunk.. ő nemes egyszerűséggel, légvételnyi könnyedséggel hivatkozik a bolond fivérére, a kárra, mit neki, családtagjainak köszönhet, a hiába való erőfeszítésekre. Félti a pozícióját, nem akarja elveszteni a láncom tulajdonjogát, nem így van édes?
Újból eltöri a még be sem forrott csontomat; alig vagyok eszméletemnél. A fájdalom olyan intenzív, olyan permanens és olyan sokat üvöltöttem már torkom szakadtából.. elment a hangom. A szám kicserepesedett, kirepedezett, a saját vérem fémes íze tolult a nyelvem végére, mielőtt beindult volna a nyáltermelésem. Hajszálon múlik, hogy nem buggyan túl az állam vonalán az egymásba folyó nedvek keveréke... Ez az állapot, ez a betompult, kómás, áldatlan állapot már órák óta tart - vagy csupán percek? Képtelen lennék megmondani, lehetetlen.. teljesen elvesztettem az időérzékemet a szívélyes házigazda jóvoltából, ki már-már törődőn törli le a nyálamat és a fülem mögé tűri az előre bukó szálakat, kénye s kedve szerint csinosítgat; egyik kezével megtör, a másikkal összekapar. A hideget felváltja a meleg, a tortúráról elvonja a figyelmem a heveny undor, amivel irányába viseltetek és legszívesebben letépném az arcát.. A következő mozdulatával satuszorításba vonja az állkapcsomat, nem hagyja, hogy másfelé nézzek; csakis rá. Dacos tekintettel meredek rá, fenyegetőn, utálkozón, késként fúrom szembogaraimat az övéibe, mi láthatóan megpiszkálja a bizonytalanságát, egyenest dühíti. Feszült, ingerült izommozdulattal támasztja alá sejtésemet, ahogy a szoborszerűen mázas vonásait eltorzítja a feléledő, koránt sem ismeretlen, féktelen harag és egy szempillantás alatt változtatja meg őket, mielőtt karmát emelné. A láthatatlan erő elevenembe váj, a torkomnak szegeződik és véraláfutást, színeváltó foltot hagy maga után a regenerálódó félben lévő bőrömön. Hirtelen történt, indulatból, nem gondolta át, mielőtt megtette; a módszer működik.
A szemeim az újbóli fájdalmas impulzustól elkerekednek, pupilláim tágra nyílnak, a tüdőm beszűkül, mintha nem volna hajlandó több levegőt megtűrni magában.. némán fulldoklom s ő csak nézi, egyre növekvő magabiztossággal, álszentséggel, kényszeredett sajnálattal, mézes műmosollyal ajkán, melyről kétszínűen pattannak le a szavak.
- Nem megmondtam, hogy ezt nem szabad..? - elereszt. Ujjaival játszadozik, számítón, mesterkélten érinti őket össze-össze, míg magamhoz térek és erőt gyűjtök ahhoz, hogy a az előre bukó üstökömet feljebb emeljem, elvárásainak látszóag eleget téve.. őreá. Arra a szadista, utolsó gyáva alakra, kit a következő másodpercben nem átallok arcon köpni. Egy úrinő eleganciájával.. mire egy úriember válasza érkezik, nem meglepő formátumban. Ugyanaz az erő kap a torkom után, belemar, akár egy erős vasmarok, hogy megfosszon a levegőtől, mit nemrég kaparintottam meg; meg akar fojtani.. Megfeszülnek az inaim és nyögnék a fájdalomtól, de felfigyel az ingerre, nagyobb nyomást fejt ki, képtelen vagyok az egyik legszánalmasabb reakcióra is, miközben sós könny homályosítja el a látómezőmet.
- Továbbra sem tanulsz. Kár. - lezárja, kihallatszódik a méla hangsúlyából és eltávolítja az arcát ért köpet maradékát egy klasszikus zsebkendő anyagába. Nem néz rám, nem nézi a szükölő kínlódásom, mintha az ő macskamosdása élvezné a legnagyobb prioritást a szobában, pedig sértettsége is ennek ellenkezőjét jelzi. Komótosan szedi ráncba komponenseit, nem zavartatja magát, nem foglalkozik velem, noha a léthez szükséges matériának híján vagyok.. és egyre égni kezdenek az ízeim, az orcámba vér tódul, szemeim alá kelletlen, ám sokkal természetesebb nyomás nehezedik, mint amelyik fojtogat.
..s valami roppan, vele egyúttal foszlik szerte a mi-sem-volt vendégszeretet. A világ sötétbe fordulni látszik, a fájdalom halma végre elérte azt a súlyt, ami segít megszabadulni az ébren lét terhétől; újra s újra el kell szakadjak a valóságból, ha meg akarom tartani az ép elmémet; újra s újra el kell érnem, hogy egóját féltve, épségemet hátrasorolva cselekedjen érte.
- Ébresztő Csipkerózsika..
Napok teltek el. Rengeteg. Hetekké, hónapokká, évekké nőtték ki magukat és ez idő alatt.. kikristályosodott a vágyam; tervvé. A becéző szavak, a hajam ujjak közt morzsolgatásakor ébresztésnél nem húzódtam el, nem utasítottam el az ezüst tálcán kapott reggelit, nem lendítem a kezem, hogy az arcába lökjem a gőzölgő, számba nyálat futtató ételt.. a gondolata sem fogan meg a koponyám csontfalai között. A féktelen ellenkezés komoly retorziókat eredményezett; a sebeim jobbá begyógyultak, elkezdődött a varrasodás, a többszörösen eltört karom sajgott csak, színüket váltó foltok helyezkedtek el rajta és enyhült véraláfutás. Pihenni akartam, összekotorni a gondolataimat, csiszolni a terven, gyorsan lefutni a kötelező, bájolgó köröket..
- ..a Herceged türelmetlenül várja, hogy élvezhesse a társaságod.
Tévedtem.. mégis kedvem támadt a képébe repíteni a hozott ételt. Megindul a kezem, hogy lendületből vágjam hozzá az ezüstmunkát, de odébb illan. A sarokba, hol keresztbe tett karokkal áll, figyel, fejcsóvál, cicceg. Nem számíthatok jóra, most se, ám.. nem okoz meglepetést, nem tud többé. Előnyhöz juttatott.
- Kezdtem azt hinni megkedveltél, erre lelombozol. Nem éppen kedves. - csendben maradok, nem szólok egyetlen szót sem. Törökülésbe helyezkedem el, hátamat a hűvös falnak vetem, élvezkedem s konok dühvel égő tekintettel nézek farkasszemet vele. Nem dobom vissza a labdát, nem vágok vissza, fittyet hányok rá, levegőnek veszem.
Hümment.
- Érdekes, máskor nem vagy ilyen.. engedelmes. - kimért léptekkel közelít, fenyegető testtartással, összébb húzott szemöldökkel, méregetőn s lerí róla; nem elégedett. Másfél méterre áll meg. Hosszú percekig marad ott, földbe gyökerezetten, merengőn, semmi sem hagyja el a száját, majd mintha épp szót kívánna formálni.. helyette meggondolja magát. Újabb lépttel rója rövidebbre a kettőnk közt húzódó távot, szinte az ágyszél foglal helyet, guggol le hozzám. Nem fészkelődöm, húzódom közelebb a falhoz, nem fontolgatom a felrúgás lehetőségét abban a szekundumban, mikor még instanil az egyensúlya.. várok. Mozogjon, járjon s keljen szabadon, elvégre ez az ő `birodalma`.. akkor sem húzódok el, amikor feljebb kerekedik, tenyere közvetlen a combom mellett süpped az ágymatracba, földszagú kivonata megcsiklandozza az orromat, megérzem lehelletét az arcélemen. Nem feszülök meg, nem szorul ököllé a kezem, hogy megragadjam az inggallérjánál. Türelmet gyakorolok, mert..
- Szólj végre.. egy kurva szót!
..ő már rég elvesztette az övét.