Kedves Rebekka! Nos, mivel múltbéli karakter vagy, ezért egyelőre csak azt tudom mondani, hogy sok sikert ehhez a szívszorító cselekmény lejátszásához... Másrészről pedig... ehhez is jó játékot!
Belső tulajdonságok: Kissé vadóc, de kedves. Szerető jelenség vagyok. Nem szeretem ha irányítani akarnak, a magam ura szeretek lenni. Szeretem a békét, de a jó és hangos zenéket is, néha elég pörgős vagyok, így szeretem a jó kis táncokat. Bátor vagyok, türelmes, és okos. Ja, és persze szerény. Szeretek nevetni, és ezzel együtt csiklandós vagyok, szóval velem jókat lehet nevetgélni.
Külső tulajdonságok: Szép arcom van, hosszú szőke hajam, karcsú de erős alkatom. Erősebb vagyok mint aminek látszom, de azért nekem is megvannak a magam korlátai.
Érkezés célja: Halott révén sok célom nincs. De ez még könnyen változhat.
Előtörténet: Egy Colorado állambeli kisvárosban születtem, mely Denvertől nem is túl messze de nem is túl közel található. Olyan kicsi, még a térképen se látszik messziről. Ezüstbányászatból éltek a helyiek régen, de most már azért érdekes hely mert kicsi és nyugis. A neve Silverton. Én szerettem, a várost és a környéket is, meg az embereket is. De mindig is többre vágytam, mint megöregedni egy ilyen kicsi eldugott helyen. Így hát amikor elég pénzem lett hozzá, úgy döntöttem felkerekedek, és a nagy Denverbe megyek, hogy megkeressem a szerencsémet. A dolog nem igazán akart gyorsan történni, ahogy egy ilyen nyüzsgő nagyvárosban vártam, így végül pincérnőként kötöttem ki egy helyen. Ami ugyan nem a magamfajta kisvárosiaknak volt kitalálva, de nemigen volt mit válogatni. Színvonalas hely volt, és tűrhetően fizettek, a zene meg egész jó volt, így nem panaszkodtam. Egy darabig magam voltam, megismerkedtem pár emberrel, de semmi komoly kapcsolódás nem volt, csak pár haver, és a munkatársak. Viszont... utána fordult a kocka. Egyik este, megismerkedtem egy sráccal. Egy sráccal, aki... akiről az első gondolatom az volt, hogy nála szebb idiótát még életemben nem láttam. A szemei úgy olvasztottak meg mint a forróság a fagylaltot. Jó, igaz, vidéki fruska voltam, de láttam már egy csomó férfit, annyira nem volt könnyű levenni a lábamról, neki mégis egy pillantásával sikerült. Csak hebegtem-habogtam előtte, ami se nekem nem volt túl előnyös,se a munkámnak. Ez pedig kissé bosszantó volt a számomra, hogy még egy név és ismeretségmentes pasi is így levesz a lábaimról. Nem akartam csak így hagyni magam, hát mi vagyok én, kutya? Nem alélhatok csak így oda egy pasinak. Azt már nem. De hiába gondolkodtam így, a dolog vég csak azért is a szokásos szerelmes regényes végkifejlet lett, azaz belezúgtam a srácba, és... azt hiszem én is elcsavarhattam az Ő fejét, mert hamarosan járni kezdtünk. A járásból és románcból pedig... szerelem lett... Egy ideig minden szuperül alakult. A kezdeti súrlódásokat átvészelve, azt hiszem egészen jó kis kapcsolat kerekedett, hisz... búgtunk mint a gerlék. Én legalábbis biztos, mert folyton rózsaszín köd gomolygott az agyamban. Pedig még csak nem is a nagy szerelemért jöttem a városba, és erre tessék, abba botlottam bele a karrier helyett. Bár végül nem bántam. Aztán egy nap moziba mentünk, s onnét hazafelé menet rossz társaságba keveredtünk az utcán. Veszélyes alakoknak tűntek, akik nem akartak minket békén hagyni. Eric pedig ellátta a hitvány banda baját, értett a bunyóhoz, amellett is hogy féltettem, tudtam hogy meg tud védeni, mellette senki nem nyúlhat hozzám... De valami félresikerült, és ezért az egyik férfi meghalt... Önvédelem volt, de Eric karrierjének vége lett. A vérfarkas gének vagy mik beindultak, és Eric vérfarkas lett. Ez első pillanatban halálosan rémisztő volt, és semmi sem volt világos... egy dolgot kivéve, az, hogy ezt a férfit én így is és mindenek felett olthatatlanul és hűen szeretem. Így megértő voltam, legalábbis igyekeztem az lenni, és együtt kitaláltuk, hogy költözzünk távol a világtól, ki a városból, magányosan, kettesben egy erdei házikóba. Ahol biztonságos lesz nekünk, és tőlünk másoknak is. Minden tökéletes volt, szép, nyugodt, és ott voltunk egymásnak. Boldogan éltünk kettecskén. Hiába hogy épp a kisváros és csend elől költöztem Denverbe, de mégis... Eric-el együtt egész más volt. Jól éreztem magam bárhol, csak vele lehessek. Bár a teliholdtól rettegtem, de... átvészeltük. Hisz a hónap többi napján minden csodás volt. Soha egy percig sem féltem Eric-től. Soha nem jutott eszembe hogy félnem kéne. Kivéve a teliholdat... Eric nem akarta hogy teliholdkor mellette legyek, de én... makacs vagyok. Hát maradtam. Ellenőriztem hogy a láncok melyek lefogják, elég erősek-e, biztosak-e, mindent... És ott voltam vele. Végignéztem ahogy a csontjai törnek, hajlanak... ahogy átalakul, a szeme, a bőre, a teste... Hallgattam ahogy üvöltött... én meg sírtam... hisz életem szerelme ott szenvedett mellettem, és nem tudtam segíteni. Jobb híján... szavaimmal próbáltam nyugtatni az eszét vesztett férfit, akiért az életem adtam volna... Egy darabig szépen ment is a dolog. Együtt voltunk. És túléltük a teliholdakat. Úgy éreztem jól csináljuk... ha már ki kell bírnunk. Aztán egy nap, új hír tudatosult bennem. Késett... A szexuális életünk kifogástalan volt, és... úgy tűnik becsúszott. Bementem a legközelebbi városba, és vettem tesztet. Ami pozitív lett, így ott rögtön el is mentem az első orvoshoz amit találtam, aki pedig ugyancsak megerősítette bennem a hírt, igen, várandós vagyok. Hát nem állítanám hogy rögtön az első másodperctől örültem. Persze nem bántam, csak... eléggé meglepett, hisz... lássuk be, az erdőben élve, egy vérfarkassal, pont a gyerekvállalás nem jutott az eszembe, és bár fogalmam sem volt hogy álljak a hírrel Eric elé, de... azt tudtam, hogy ha valamit, hát elvetetni nem akarom, és nem is fogom. Az abortusz gyilkosság, én pedig nem bántom a babánkat, hisz Ő egy belőlem és Eric-ből. Sosem tennék kárt benne. Akarom Őt. Ez volt az elhatározásom. Így indultam el haza, Eric-hez hogy elmondjam. Méhemben születendő gyermekünkkel, egész más lettem mint előtte.. Persze óvatos voltam azelőtt is, végtére is egy vérfarkassal élek, de a babánkkal a hasamban főleg vigyáztam magamra. Állatok, fák, sziklák, sötét éjszakák, sok veszélyforrás volt itt kint, de... hittem hogy én és Eric együtt bármitől meg tudjuk védeni magamat meg a babát. Aztán... a tündérmesének egyetlen éjszaka alatt vége szakadt, amikor is egy teliholdas estén az állat elszakította láncait, s Eric elszabadult... Nem tudom mi sikerült félre, én hibáztam, vagy az Ő ereje tépte-e el a láncokat, de az biztos hogy elszabadult, én pedig nem tudtam meggátolni, nem használt semmi, sem a szavaim, se bármi más, védekezni pedig gyönge és lassú... emberi voltam... megölt engem... és a 2 hónapos magzatunkat is... véget ért az életünk... Másfél év, ennyi jutott nekünk együtt...
Ami eddig a szerepjátékban történt: Még semmi, de rajta vagyok.
Kezdőlap
Másrészről pedig... ehhez is jó játékot! 
