Az élet sosem könnyű, tele van megpróbáltatásokkal és feladatokkal, melyekkel meg kell küzdeni. Minden egyes ilyen megpróbáltatás és feladat után az emberi természet változik, formálódik, majd kialakul valakinek a jelleme, melyet mindenki megismer, de valójában sokak nem tudják, hogy az emberi természet változékony, elég csak egy szó, egy tett vagy egy érintés és képes megváltoztatni egy embert, a valóját. Sokan ezen szavakat butaságnak és felesleges töprengésnek hiszik, de minden egyes szó melyet leírok igaz.. Az emberek képesek változni, bekattanni és még sorolhatnám, hogy mennyi dologra. Én sem vagyok mindig ugyanolyan, de megpróbálhatom leírni magam a legpontosabban.
Sose volt könnyű az életem és pont ezért dolgoztam mindig szorgosan és lelkesen. Ha jó iskolába akartam kerülni, akkor nem pénz révén, hanem szorgos és kemény munkával szereztem meg. Emberi vagyok és érzékeny, sokkal jobban áttudom érezni mások érzéseit, mint az átlag, empatikus vagyok és szerintem ez jó és ritka a mai világban. Az emberi természet sokkal inkább hasonlít ma az állatokéra, hisz a világ összes pontján lelhetőek gyilkosok, rablók, betörök, tolvajok és rongálok.. hosszú a lista és sorolhatnám, de ebből egy dolog vonható le, az emberek már nem segítik egymást, inkább csak rontanak mások helyzetén azzal, amiket tesznek. Elítélem, nem látom értelmét és egyáltalán nem tartom helyesnek az ilyesfajta viselkedést, cselekedetetek. Ha tudok, akkor inkább segítek másoknak, nem egyszer kísértem át idős néniket az úton, segítettem hazacipekedni vagy adtam át a helyemet, igaz kis dolgok, de sok lúd disznót győz, nem igaz? Néha elég egy szó vagy egy apró kedvesség, hogy valakin segítsünk és jobbá tegyük a hétköznapjait, esetleg az életét. Nem nehéz és próbálok embereket hasonló kis apróságokra ösztönözni, régen az öcsémet is... erre tanítottam.
Próbálok mindenkivel kedves és barátságos lenni, nem szeretem mikor valaki egy másik emberrel goromba, semmi jó sincs abban, ha valakit megsértünk. Sose lesz jobb nekünk, hiába hisszük, nem lesz jobb ha valakinek a lelkébe tiprunk és megsértünk, én is tettem már régebben ilyet, nem éreztem jól magam... bűntudatom volt és talán még a mai napig van is. Szeretek beszélgetni másokkal, nagyon sokat tudok beszélni, szinte nincs olyan téma amiről nem tudnék beszélni, vagyis van egy... Az az érzéseim az elhunyt édesapám és öcsém iránt. Nagyon hiányoznak, hatalmast űrt hagytak maguk után, de nem tudok mást tenni, mint megpróbálni segíteni anyának túljutni ezen az egészen és segíteni, amiben csak tudom. Egész végig dolgoztam suli mellet, hogy anyunak ne kelljen annyi mindent kifizetnie, segíteni szerettem volna neki és szerencsére tudtam is. Mivel dolgoztam ezért tudom, hogy felelősséggel tartozunk bizonyos dolgunk után, mint például az elvégzett munkánk, nem egyszer vontak le tőlem bért, mert kicsit ügyetlen vagyok még mai napig is.
Általában baráti körben nem vagyok mindig ennyire elgondolkodó, mert a sok dolog ellenére én is tudom élvezni a dolgokat, tudok bohóckodni és bulizni. Bár nekem nincs akkora szerencsém a nőkkel, nem vagyok valami nagy nőcsábász, de bókolni egyesek szerint tudok, na mindegy. Teljes mértékben tisztelem az embereket és lojális vagyok velük, bár néha inkább ösztönből cselekedem vagy beszélek, amik néha problémákat szülnek, nem is kicsiket.. Szóval ennyi lenne a jellemem nagyjából, remélem nem aludtál be rajta. De most folytassuk.

Hogyan is nézek ki, el kéne mesélnem neked?  Hát lássuk csak, 180 centiméter környékén mozgok. Nem is baj, hogy néha magasabb vagyok az átlagnál, hisz hasznom amikor csinos lányoknak magasról kell levenni dolgokat. Hajam nagyon sötét barna, már majdnem fekete és általában rövid, azonban mikor nem megyek hajat vágatni, akkor megnő és enyhén elkezd göndörödni, egyesek szerint nekem jobban áll a hosszabb haj, lehet igazuk van.
Szemem barnás vagy zöldes vagy kékes, igazából bármilyen lehet, mert warlock vagyok és képes vagyok változtatni a színén, de én inkább jobban szeretem barnán, az olyan átlagos. Testalkatom egyértelműen szálkás. Se túl sovány, se túl kövér, pont olyan mint amilyet a lányok szeretnek, csaj sajnos nem igazán tapadnak rám, most már valamit kéne kezdenem magammal.
Öltözködésem sem igazán különleges, szeretek farmert és pólókat hordani, sőt inkább az egyszínű pólókat kedvelem, de ha úgy hozza az élet, akkor öltönybe is bújok. Általában minden attól függ, hogy hova megyek és kivel, annak megfelelően öltözködöm.

Név » user neve ide
Kor » user kora ide
Multik » multik az oldalon ide

1992 február 7-én születtem Mystic Falls-ban. Anyu rengeteget mesélt erről a napról nekem, hogy hatalmas hó volt aznap és apuéknak úgy kellett a kocsi előtt lapátolniuk a havat, hogy haza tudjanak vinni engem a kórházból. Mindig is élvezettel hallgattam, mikor erről a napról meséltek nekem, szerettem volna tudni, hogy mi milyen volt. Azt is elmesélték, hogy az első szavam a hó volt, talán pont ezért imádom a mai napig a havat. Amúgy átlagos gyerekkorom volt, átlagos dolgokkal. Követtem egy csínyeket, mint minden normális gyerek, egyszer például elloptam apu aktatáskáját és elástam a kertben, de hogy miért azt még én sem tudom a mai napig. Szerettem a gyerekkorom és szerettem gyerek lenni, de egy szép napon évekkel később anyu bejelentette, hogy lesz egy öcsém. Én nagyon vártam a tesókámat.
Ha hihető, ha nem de az öcsém is február 7-én született, bár majdnem átcsúszott nyolcadikára, mindössze 10 perccel született éjfél előtt. Nagyon boldog voltam és nagyon szerettem az öcsémet, de az ő szülinapján nem volt  hó, mint az enyémen, talán a  globális felmelegedés miatt vagy mit tudom én, de nem is ez a lényeg. Szóval az öcsémre rengeteget vigyáztam, állandóan vele akartam lenni, mindent megtettem volna érte és tökéletes volt a kapcsolatunk. Ő is kezdett felnőni és én is.
Következtek a gimis évek, melyeket utáltam, néha kedvem sem volt bemenni a suliba, sokkal inkább maradtam volna otthon az ágyamba. De ehelyett bejártam órákra, szorgos voltam és rengeteget tanultam, pont azért csúfoltak strébernek. Sose értettem, hogy miért kell cikizni azt az embert, aki valaki lenni szeretne valaki és nem pár év múlva az az ember, aki az utcát sepri minimálbérért és várja otthon a három éhes száj, mert nem tett meg semmit sem a jobb életért, amikor megtehette volna. Ezzel pedig senkit sem akarok leszólni, de megvan a véleményem és ebből nem igazán szeretnék engedni. De túléltem őket és elég jól végeztem. Közben pedig minden olyan tökéletes, szerintem egy álom család voltunk, nem voltak hatalmas veszekedések és nem váltak el a szüleink. Igaz az öcsém néha az agyamra ment, de hát mit tehettem volna...
De talán ideje elmesélnem, hogy honnan és mikor szereztem róla tudomást, hogy warlock vagyok. Talán 17 lehettem és akkoriban divat volt a napló írás, de az egyikben valami furcsa szöveg volt, hogy családunk valamilyen ősi és erős warlock család... Eleinte nem hittem el, miért is hittem volna el azt a sok zagyvaságot, mely le volt írva? Voltak utasítások, apró varázslatok, melyek eleinte nem sikerültek, de az idő múlásával és gyakorlással kiderült, hogy minden igaz. Arról is tudomást szereztem, hogy anyu írta bele azokat  abba a naplóba. Egy idő után még tagadni próbálta, de végül elkezdtünk együtt gyakorolni és kiderült, hogy egész tehetséges is vagyok.
Úgy látszott minden tökéletes és idillikus, amíg el nem jött az a nap, mikor egy rendőr értesített minket, hogy találtak két holtestet, melyet azonosítani kéne. Anyu rengeteget sírt azon az estén addig, míg elértük a rendőrséget. Nem szólt egy szót sem, csak sírt és sírt.. Bevallom nekem is nagyon kellett tartanom magamat, de élt bennem a remény, hogy nem az a két személy lesz a hullazsákban, akikre gyanakodnak, de... ők voltak, ők voltak azok. Nem tudtam hinni az agyamnak és a szememnek, nem tudtam elképzelni hogy miért haltak meg, miért pont ők? De nem törhettem össze, tudtam hogy nem szabad, mert abból csak bajom származna. Próbáltam erősnek mutatkozni, de belül teljesen össze voltam törve, ahogy anyám is, de ő nem rejtegette az érzéseit velem szemben. Borzalmas volt minden nap abban a házban lenni, amelyben nem rég még négyen voltunk, tehát eladtuk a házat és vettünk egy kisebbet.
Egy évet halasztottam az egyetemen, mert nem bírtam tovább a mindennapi részvét nyilvánítást és emlékeztetést, hogy két szerettemet is elvesztettem. Abban az egy évben segítettem anyámnak és dolgoztam. Igaz nem voltunk rossz helyzetben, hisz anyu állatorvos volt és elég jól keresett, de mindenképp segíteni akartam neki, mert... néha azért nálunk is voltak durva hónapok és lemaradásról való értesítések. Majd rendbe szedtük magunkat és letelt az egy év, visszamentem az egyetemre és minden zajlott a maga megszokott módján annyi különbséggel, hogy nem volt már életben az apám és a testvérem.
Egyszer egy szép napon elkéstem, mert elaludtam.. Hülye "okos" telefon kikapcsolta az ébresztőmet és nem volt ki felkeltsen. Gyorsan felkaptam magamra a nadrágot, pólót, felsőt, zoknit és a cipőt és már száguldoztam is az iskola folyosóin szerinte fénysebbésséget megközelítve a terem felé, ahol kezdek. Épp fordultam be volna az előadóba, mikor egy átlagnál szebb és ezerszer szexysebb csajt löktem fel majdnem. Elnézést is kértem tőle azonnal és ő csak legyintett egyet, mellyel az jelezte, hogy minden rendben. Már indult is volna tovább, mikor mondtam neki, hogy kit és miért keresek.. az anatómia tanárnőt kerestem, de ő elmondta, hogy még nem ért ide, mire én hálásan elmosolyodtam és végigmértem, mert hát tényleg álomcsaj volt, mint a magazinokon, majd pimaszul elmosolyodva mentem be az előadóba. Egész végi rá gondoltam, valami nagyon megragadott benne, de nem tudtam, hogy mi az. Reménykedtem benne, hogy valahol még összefutunk, de egy hétig semmi.
Múltheti mutatványt megismételve az a telefon megint kikapcsolta az ébresztőmet és újra száguldozhattam a terembe csak most német órára. Ekkor már nem volt szerencsém, mert a tanár már bent volt, de a formás fenék és a hajzuhatag ismerős volt, mintha láttam volna valahol, majd megfordult... Te szent picsa, gondoltam akkor hirtelenbe és egyből elpirultam, szóval a múltkor.. akit... te jó ég, még jó hogy nem repített ki a suliból. Lehajtott fejjel vonultam a hátsó sorok felé és egész órán próbáltam meglapulni,de nem éreztem helytelennek azt, amit iránta vélek érezni. Nem tehetek róla, nem én irányítom ezt az egészet. Valamiért úgy érzem, hogy összetartozunk és ő az enyémnek kell lennie, mert szeretném én valójában szeretném, de minden bizonnyal ő csak egy taknyos kölyöknek gondol, akire még figyelni sem érdemes...

"Nagyon igyekszem, én próbálok nem gondolni rád, de nem megy. Nem megy, bárhogy is küzdök ellene. Néha nem tudom felidézni az arcodat, olyankor kétségbe esem. Aztán hirtelen megjelensz a gondolataimban. Belesajdul a szívem, és azt akarom, hogy mellettem legyél. Nem tehetek róla. Ilyenkor csak egy szót tudok kinyögni... szeretlek!"