Minden egyes porcikám azért kiáltozik, hogy megmenthessem. Nem akarom, hogy belekavarodjon ebbe az egészbe. Nem akarom, hogy bármi köze is legyen Klaus-hoz. Mert elég kevés az esélye, hogy annak ellenére, hogy tud magára vigyázni, hogy élve megússza a találkozást. Főleg, hogy az utóbbi időben eléggé rá jár a rúd a Mikaelson-ékra, hiszen nem régen veszítették el a kislányt, aki fura módon az ősi hibrid vérszerinti lánya volt. Erre talán senki nem gondolt volna. Mármint, hogy egyszer az egyik ősinek gyereke lesz. Hiszen úgymond ez lehetetlen kellene, hogy legyen, de ezek szerint közel sem az. Vannak határok, amiket még át lehet lépni, bármennyire meglepő is. – De miért akarsz vele beszélni? Az sem biztos, hogy ő tud rólad, vagy erről az érthetetlen vonzalomról.. Az is lehet, hogy valaki így akar téged kiiktatni az útból, hogy egy olyan személyhez küld, akiről tudja, hogy nem fog kesztyűs kézzel bánni veled. – Kell legyen valami magyarázata ennek az egésznek. Talán egy boszorkány, aki valami furcsa átkot szórt rá, amitől szinte rögtön rohan a vesztébe. Mert Klaus Mikaelson pontosan ezzel egyenlő. – Figyelj.. Felőlem beszélhetsz vele, de nem engedhetlek el egyedül. Veled megyek és ott leszek veled bármi is történjék. – Tudom, hogy én magam sem állhatok vele szembe, hiszen hozzá képest egy védtelen gyermek vagyok, aki a maga igazáért próbál kiállni. De sosem engedtem, hogy a félelmem, vagy éppenséggel az esélyek aránytalansága befolyásoljon. – Előkészítek mindent és akkor mind a ketten találkozunk vele. – Szükségem lesz egy boszorkány segítségére, hogy bebiztosítsam magunkat. Mert csak úgy a vakvilágba egyikünk sem rohanhat bele. – Kérlek addig ne menj sehová.. Ígérd meg. – Amint megkapom a választ, amire szükségem volt már el is indulok, hogy megszerezzem a boszorkányt, akire szükségünk lehet.
köszönöm a játékot!
Vérfarkas
Tartózkodási hely :
☆ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
☆ nyomozó
A poszt írója ♛Denise Oberlin
Elküldésének ideje ♛Hétf. Júl. 25, 2016 11:24 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Scarlett & Denise
Elmosolyodom, amikor Scarlett végül belátja, úgysem tud megállítani. Ebből látszik, milyen jól ismer a barátnőm. Persze nem is ő lett volna, ha meg sem próbál lebeszélni erről a még szerintem is őrült ötletről. De hát mit ér az élet veszély nélkül? Ezt a kérdést szerintem még én magam sem gondolom komolyan. Mármint ennyire nincs halálvágyam, köszönöm szépen. Igen, valamilyen őrült oknál fogva zsaru lettem, és igen, jelenleg azon vagyok, hogy mielőbb összefussak a rettegett Klaus Mikaelsonnal. De ezeket a dolgokat leszámítva tök normális vagyok és az életet is baromira szeretem. - Ígérem, óvatos leszek. De ugye azzal tisztában vagy, hogy muszáj lesz közel mennem hozzá, tekintve, hogy beszélni akarok vele? - Kicsit csipkelődő hangon vetem oda neki a kérdést, de egyébként érzem, ahogy kissé megremeg a gyomrom, mikor tudatosítom magamban a tényeket. Nem másra vállalkozom, mint hogy felkutatom a világ egyik legerősebb és elbeszélések alapján legkegyetlenebb lényét, hogy olyasmiről csevegjek vele, amit én magam sem értek. Persze, tök logikus, hogy életben hagy...miután alaposan megkínzott. Na jó, elég a sötét gondolatokból. Eddig megvolt az önbizalmam, nem áll szándékomban most elveszíteni. Scar szavain újfent mosolygok. Jólesik, hogy így aggódik értem. Persze ez kölcsönös, még ha ő - nem kellemes bevallani, de - jobban meg is tudja védeni magát. Folyton parázom, ha valami veszélyes helyzetbe keveredik. De hát mire valók a barátnők? Aggályosak, védelmezőek és támogatóak vagyunk. Ez mindig így volt, így lesz, és így is kell lennie. Automatikusan megölelem Scarlettet. - Minden rendben lesz, esküszöm. - Ha érzelgős lennék, már patakokban folynának a könnyeim. Így viszont "csak" kedvesen mosolygok bele a vakvilágba.
Nem tudok nem aggódni miatta, hiszen végül is az egyik legveszélyesebb emberhez akar odasétálni és kideríteni, hogy miért érez hozzá vonzalmat. Mennyire beteges ez már. Mármint tényleg.. Én nem tudom felfogni ezt az egészet. Kell legyen valami ok, amiért vonzódik hozzá, vagy érez egyfajta kötődést. De nem tudom még én magam megmondani sem, hogy mi lehet ez az egész, de jobb lenne egy boszorkánnyal beszélni előbb, mintsem rögtön beleugrani a mély vízbe, de azt hiszem, hogy ez egyáltalán nem opció. Ismerem már őt annyira, hogy egy pillanatra kell csak figyelmen kívül hagynom és már megy is a dolgára, ha ki is kötözném, mire visszaérnék egy boszorkánnyal már hűlt helyét lelném csak meg annak pedig nem látom igazán értelmét. - Tudom, hogy nem leszek képes arra, hogy visszatartsalak, de kérlek tartsd meg a távolságot tőle. Ne menj túlságosan közel hozzá. Ne csinálj semmilyen ostobaságot. - Tudom jól, hogy nem jó ötlet ez az egész és, ha tehetném elvetném az egészet, de az igazság az, hogy nem igazán tudom megakadályozni, hogy azt csinálja, amit akar. Előbb vagy utóbb a maga módján megtudja, hogy mi vonzza Klaus-hoz. Én akkor pedig nem lehetek ott és nem foghatom a kezét bármennyire is szeretnék én lenni az, aki átsegíti ezen az egész kalamajkán. - Nem tudom, hogy mihez kezdenék, ha valami bajod esne. - Ez az őszinte igazság. Egyszerűen nem is tudom mihez kezdenék, ha baja esne. Jelen pillanatban egy kezemen meg tudom számlálni azokat az embereket, akik fontosak a számomra és nem szeretnék egyet sem elveszíteni belőlük. Pontosan azért, mert túlságosan fontosak a számomra. Ő pedig arra készül, hogy egyenesen besétáljon az oroszlán barlangjába és bármennyire is szeretném tudom jól, hogy nem állíthatom meg. Pedig én tényleg szeretném. De, ha talán követném, akkor azt nem venné észre.. Bár egy idő után lebuknék és még a végén Klaus azt hinné, hogy én őt követem és nem is a barátnőmet, aki őt követi. Szóval a legjobb, ha csak megpróbálok megbízni abban, hogy minden rendben lesz. Mert Klaus Mikaelson-ban egyáltalán nem bízom.
Vérfarkas
Tartózkodási hely :
☆ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
☆ nyomozó
A poszt írója ♛Denise Oberlin
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 26, 2016 11:07 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Scarlett & Denise
Sokszor vagyok óvatlan, ezt jól tudom. És érzem azt is, hogy ez sem feltétlenül életem legjobb döntése. De mégis mit tehetnék? A megérzéseim azt súgják, valamilyen oknál fogva fel kell keresnem a nagy Hibridet, én pedig nem tudom ignorálni a belső hangomat. Általában nem szokott cserbenhagyni. Hogy félek-e attól, hogy Klaus egy árva szó nélkül a másvilágra küld? Hogy a francba ne félnék. Azonban sosem engedtem, hogy a félelem irányítson. Tudom, egyszer még ez lesz a vesztem, de valamiért úgy hiszem, ezúttal nagyobb a füstje, mint a lángja. Mármint igen, Klaustól rettegni bőszen ajánlott. És mégis...az ösztönöm azt pusmogja a fülembe, hogy bár nem árt odafigyelni, de megúszom élve a találkozást. Mondjuk az is előfordulhat, hogy most csupán csak nyugalmi fázisba ringatom magam, hogy aztán szépen pofára essek, de ez van. Mit ér az élet kockázatvállalás nélkül? Egy kalap trutyit. Scarlett szavain még mindig mosolygok, de azért elgondolkodva ráncolom össze a szemöldökömet, amikor felveti az ötletet egy boszorkány felkereséséről. - Igazad lehet. Én is évek óta furcsállom ezt az egész kötődős baromságot, de...nem is tudom. Ha már egyszer itt vagyok New Orleansban, nem akarok már tovább várni. Hidd el Scar, nem lesz semmi bajom. - Nem is tudom, hogy őt vagy inkább magamat akartam ezzel a szöveggel megnyugtatni. Bár ez teljesen mindegy. Ettől még eltökélten a fejembe vettem valamit, amit szerintem akkor sem lehetne eltüntetni onnan, ha kínzásnak vetnének alá. Scarlett ezt a lépést amúgy sem tenné meg. Legalábbis erősen bízom benne. - Tudod, hogy imádlak, de egyedül kell a dolgok végére járnom. Ígérem, ha bajt éreznék a levegőben, rögvest felhívlak. Meg amúgy sem szokásom őrültséget csinálni...sűrűn. - Na igen, ne lódítsak már olyan nagyot. Általában minden második lépésem valami eszeveszett baromság, de többnyire igyekszem meggondolni, mielőtt bármit teszek. Bízom benne, hogy ezúttal végképp a helyén lesz az eszem.
Egyszerűen nem akarom elhinni mindazt, amit hallok. Mégis, hogyan lehetséges ez az egész? Miért akar az én barátnőm egy ilyen őrültségbe fejest ugrani? Hát egyáltalán nem gondolkodik a dolgain? Én egyszerűen ezt nem tudom épp ésszel felfogni. Mégis miért akarna bárki is Niklaus közelébe férkőzni? Az egész annyira értelmetlen. Ha pedig ténylegesen olyan ismeretlen vágy ez, ami hozzá hajtja, akkor talán sokkal jobb lenne, ha ténylegesen elkerülné. Az ilyen megmagyarázhatatlan dolgok soha nem vezetnek semmi jóra. Én pedig nem akarom, hogy baja essen. Épp elég már az, hogy vérfarkas, ami miatt kevésbé fogják itt megtűrni, de az, hogy még ennek tetejében a város legfélelmetesebb alakjával kíván találkozni, hát az már több a soknál. - Ha kell én magam kötözlek ki és ezt te magad is tudod. Én nem fogom hagyni, hogy ezzel kísérletez. Inkább felkeresünk egy boszorkányt, aki segítő kezet nyújthat a számunkra ebben az esetben, mert kell lennie egy megoldásnak. Muszáj lesz. Meg kell találnunk mi okozza a vonzódást, mert valami van a dologban, aminek természetfelettinek kell lennie.. Csak úgy nem kezdesz el vonzódni valaki iránt, akit még igazából nem is láttál. - Persze minden egyes tinédzser beleszeret néhány sztárba meg ilyesmik, de Denise már egy felnőtt nő és itt nem hiszem, hogy szó lehetne bármi ilyesmiről. Nem tudom elhinni, hogy tényleg képes lenne erre az őrültségre. Mindenki tudja, hogy milyen veszélyes Klaus ő mégis szinte a karjaiba akar rohanni. - Kérlek gondold meg kétszer, mielőtt bármi őrültséget csinálnál. Vagy engedd meg, hogy segítsek neked! - Nem engedhetem egyedül az oroszlán barlangjába, de nem is foghatom mindig a kezét, bármennyire sem akarom most elengedni őt a szemeim elől. Nem tudom, hogy mégis mit tehetnék, amivel lebeszélhetném róla, mert pontosan tudom, hogy mennyire makacs. De nem akarok én egyáltalán fizikai eszközöket használni. Mert lehet erősebb vagyok nála, de mégis csak a legjobb barátnőmről beszélünk és aggódom érte ez igaz teljes mértékben, de.. Nem foghatom vissza örökre. Neki kell rájönnie, hogy őrültség az egész.
Vérfarkas
Tartózkodási hely :
☆ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
☆ nyomozó
A poszt írója ♛Denise Oberlin
Elküldésének ideje ♛Szer. Márc. 02, 2016 5:07 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Scarlett & Denise
Évek óta próbálom a helyére tenni magamban az érzéseket, melyek Klaus neve ébresztett bennem. Nem is igazán tudom körülírni. Talán épp amiatt, hogy fogalmam sincs, mit akarok tőle. Talán válaszokat? Ha igen, akkor viszont mégis mire? Gyűlölöm őt? Vagy közömbös? Ezt sem tudom eldönteni. A kíváncsiság hajt? Na, ez fix. Ez az egyedüli biztos dolog, amit a fejemben megfogalmaztam. Kíváncsi vagyok. Jaj, bárcsak valami fénycsóva pofán találna, hogy ne a sötétben kelljen tapogatóznom, mert bele fogok őrülni. Plusz azt nem mondhatom, hogy teljesen nyugodt vagyok amiatt, hogy ez az Ősi ennyire birizgálja a tudatalattimat. Örülnék neki, ha az ostoba gondolatot a felkutatásáról a kíváncsiságommal együtt elzárhatnám egy fiókba, aztán felgyújthatnám, hogy soha többé ne kelljen mindezzel foglalkoznom. De sajnos ez nem opció. Együtt kell élnem a bizonytalansággal. Milyen ironikus. Az egyedüli dolog, amiben biztos vagyok, vagyis az, hogy meg kell keresnem Klaust. És ez az, ami egyúttal a bizonytalanságba taszít. Scarlett monológján hol mosolygok, hol komoran bámulok rá. - Imádlak, amiért óvni akarsz, hidd el. De ismersz. Ha valamit a fejembe veszek, senki nem tántoríthat el a célom elérésében. Azt viszont már ígértem, hogy vigyázok magamra. És be is tartom a szavam. - Lágyan nézek a barátnőmre. Nem lehetek elég hálás neki azért, hogy anno megmentett, azóta pedig tényleg mindig mellettem áll, ha baj van. Tudom, sosem leszek képes viszonozni a sok jót, amit értem tett. Ráadásul tökéletesen tisztában vagyok a helyzetével. Neki sem könnyű. Főleg, hogy már több mint két évszázad van a háta mögött. Tessék, az én életem akár csak három évenként is képes fenekestül felfordulni. Akkor mégis mit szóljon ő? Sok mindenről szoktunk beszélgetni, de tudom, ha be nem állna a szája, még úgy is kevés lenne teszem azt egy évtized, hogy mindent elmeséljen. Rögtön itt a Ryan-téma, amit nem pedzegetek egy ideig, hátha tényleg magától elmondja. Tudok pár elcsepegtetett infót, de ennyi. Ez persze így van rendjén. Scarlett a legjobb barátnőm, de még én sem mondok el neki mindent. Van, ami érzékenyen érint, és idő kell, hogy kinyögjem. Ezt a Klaus dolgot is kellemesen halogattam, erre most ott tartunk, hogy Scar mindjárt infarktust kap az aggodalomtól. A fenébe is, nem kéne mosolyognom rajta, de olyan vicces, ahogy parázik. Még ha meg is van rá az oka.
Rettenetesen örülök annak, hogy azt csinálhatja, amit szeret és talán a környezetváltozás is jót fog neki tenni, habár nem mondhatnám, hogy pont ez az a város, ahol biztonságban lehet. Lehet, hogy rendőrként neki kell garantálnia az itt élők biztonságát és elkapnia a rosszifúkat, de ez egy pillanatra sem jelenti azt, hogy én nem aggódom érte. Ez a hely kész vámpírtanya és egy olyan vérfarkasnak, mint neki nem éppen a legtanácsosabb pontosan idejönni. Ha csak rossz szemmel néz valakire, már kötekedni kezdenek vele és bármennyire is erős, vagy talpraesett annyi vámpírral még sem tudna egyes-egyedül szembenézni, amennyi egy félreértés alkalmával vele szembe jönne. Nagyon jól ismerem, hogy nem az a típus, aki megül a fenekén és beletörődik abba, hogy itt neki nem jut annyira a szólásszabadságból, mint a vámpíroknak. Ősiek által kreált város ez, még ők fektették le a szabályokat, amelyek különösebben egyáltalán nem változtak meg. Csak talán még erősebb lett a vámpírok hatalma. Hogy már a boszorkányok felett is volt egy fegyverük. Mindez már a múlté, de ez csak még jobban aggaszt. Mert lehet, hogy elveszették az előnyüket a boszorkányok felett, de ettől függetlenül még, ha nem is mindig látható, de egy háború dúl a természetfeletti lények között. Itt pedig bárki lehet járulékos veszteség. Nem akarom, hogy ő is azzá váljon. De nem elég, hogy egy vámpírokkal telített városban van, még keresi is magának a veszélyt. Klaus Mikaelson. A név, amely szinte mindenkiben félelmet kelt. – Nem teheted ezt.. Denise.. Tudod mennyi az esélye annak, hogy nem éled túl? Túlságosan is sok ahhoz, hogy ezt engedjem.. Komolyan.. Bezárlak, ha az kell, de nem engedhetem, hogy ilyen veszélynek tedd ki magad! Főleg, hogy az egésznek nem is igazán látom az értelmét. Talán pont azért nem, mert nincs is értelme. Nem tudod, hogy mi vonz benne.. Mi lenne, ha távolról próbálnád megérteni, hogy miért érzed úgy, hogy találkoznod kell vele? Csak ne menj túlságosan a közelébe. – Őrültség ez az egész. Még én magam sem mernék egyetlen egy Mikaelson közelébe sem menni. Nem még Klaus-hoz, aki talán a legromlottabb mind közül.
Vérfarkas
Tartózkodási hely :
☆ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
☆ nyomozó
A poszt írója ♛Denise Oberlin
Elküldésének ideje ♛Kedd Jan. 12, 2016 8:12 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Scarlett & Denise
Tudom, hogy igaza van. Most, hogy itt vagyok New Orleansban, vissza kell fognom magam, nem bújhat elő belőlem a farkas, különben megjárom. Nagyon pocsék érzés, de ez van. Olyan, mintha tehetetlenül vegetálnék, míg a vámpírkommuna következmények nélkül legeltetheti a szemét a tudatlan turistákon, akik két fognyommal a nyakukon végzik a nap végére. Jó kis városnézés. De legalább többnyire életben maradnak, legalábbis ezt hallottam. Ajánlom, hogy így legyen. Rohadtul a bögyömben van a vérszívó alakulat, de becsszó, nyugton maradok. Ha viszont ártatlanok hullanak körülöttem, mint a legyek, nem fogok a babérjaimon ülni. Ezt Scarlett sem várhatja el tőlem. Persze, kedves az életem, nem vagyok ostoba sem, de a szívemet nem tudom kővé változtatni. Segítenem kell, ahol tudok. Mindenesetre a barátnőmet megnyugtatom, látom, mennyire aggódik. - Ígérem, kétszer is átgondolom, mielőtt hülyeséget csinálnék. Meghalni én sem akarok. - Küldök felé egy biztató mosolyt. A szavaimat komolyan gondolom, de tartom magam ahhoz, hogy ha kell, igenis előlépek a "rejtekemből". A gyávaság és meghunyászkodás szavak nem szerepelnek a szótáramban. Ezzel pedig jól tudom, hogy Scarlett is tisztában van. Ismer, mint a rossz pénzt. Igazság szerint, ha jobban belegondolok, Scar tényleg a vesémbe lát, ez pedig néha ijesztő. Olykor fel is rovom neki, hogy túl jó barát. És tessék, ahogy vártam. Teljesen kiakadt. Lehet, jobb lett volna nem beavatni az egész Klaus mizériába. Hiszen tényleg, még én magam sem tudom hova tenni a bennem lejátszódó intuíciókat. Egyszerűen csak tudom, hogy találkoznom kell azzal a hibriddel, és kész. Ezen nincs mit átgondolni. - Tudom, hogy őrültség, hidd el. De valahogy...belém ette magát ez a pasas. Valamiért muszáj találkoznom vele, rá kell jönnöm, miért akarom ennyire, hogy keresztezzék egymást az útjaink már azóta, hogy hallottam a nevét. Érts meg Scarlett, nem tudok továbblépni. Nem megy. És egyébként is, ide lettem áthelyezve. Mintha a sors akarta volna így. - Igaza van, tudom. És kb. minden idegszálam üvölteni akar, hogy tűnjek el innen minél messzebbre, de valami miatt mégis lecövekeltem és eszem ágában sincs elmozdulni innen. A végére kell járnom, nincs mese.
Könnyedén teszek rendet és pakolok ki mindent a helyére, miközben a beszéd sem okoz nekem problémát. Többnyire szeretek emberi módon megoldani dolgokat, de ez a hely valahogy sikított a segítségért és a lehető leggyorsabb megoldásért, aminek most csak ilyen módon volt lehetséges a kivitelezése. De egyáltalán nem bántam, mert most már sokkal jobban el lehet férni a lakásban. – De azért vigyázz, mert itt nagyon szeretnek belekötni a hozzád hasonlóba. Azt pedig ne felejtsük el, hogy nem egyedül vannak többnyire. Ne vállalj felesleges kockázatot bármennyire is megy fel benned a pumpa. – Tudom jól, hogy mennyire a vámpírok ellene van, de ez még nem jelenti azt, hogy fejest kell ugrania a veszélybe, mintha semmi nem számítana. Itt azért nem olyan egyszerű, mert ha egy vámpírnak baja esik azért felelnie kell a tettesnek és nem engedik el olyan könnyedén az ilyen ügyeket. Hiszen mondhatni itt minden vámpír tagja egy csoportnak, egy családnak. Egy hiányzó arc pedig kitűnne a tömegből. Túl friss a seb, ami a Ryan-nel való történteket illeti ezért sem akarok róla beszélni. Szünetre mentük aztán pedig megpróbáltuk menteni, a menthetőt, de pont az a szünet hozott kettőnk közé olyan szakadékot, ami rádöbbentett kettőnket, hogy túl gyorsan történt minden és az a távolság pedig már tönkre is tette azt a szilárd alapot, amit mi ketten kialakítottunk. Egy pillanatra megfagytam, amikor kimondta, hogy kit akar látni. Ha valami lett volna a kezemben, akkor biztosan állíthatom, hogy az most valahol a földön lenne darabokban, de szerencsére már befejeztem a kipakolást. – Hogy mégis kivel? Denise, te teljesen megőrültél? Ugye tisztában vagy azzal, hogy kiről beszélsz? Nem teheted! Az egész őrültség. – Beindult bennem egy védekező mechanizmus, hogy mindjárt összecsomagolom és visszaküldöm oda ahonnan jött. – Ezért fogadtad el az állást? Denise.. Ha jót akarsz magadnak, akkor a közelébe se mész Klaus Mikaelson-nak! – Sajnálatos módon az ilyen dolgokkal az a probléma, hogy elég kevés ember jut ki élve az ő markából. Nem akarom, hogy Denise is egyike legyen a járulékos veszteség paklinak.
Vérfarkas
Tartózkodási hely :
☆ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
☆ nyomozó
A poszt írója ♛Denise Oberlin
Elküldésének ideje ♛Hétf. Dec. 28, 2015 1:16 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Scarlett & Denise
Imádom Scarlettet. Mindig nyíltan megmondja, mit gondol. Ráadásul sosem sértő módon. Mosollyal konstatálom a monológját, aztán mikor hiper gyorsasággal rendet tesz, még szélesebbre húzom a vigyort az arcomon és megkönnyebbülten felsóhajtok. - Köszönöm, leköteleztél. Egyébként tervezek is sétálni egy nagyot, legalább tisztában leszek bizonyos dolgokkal. - És most nem feltétlenül arra gondolok, merre van a zöldséges. Ahogy Scarlett kiejti a száján a "v" betűs szót, ökölbe szorítom a kezem egy pillanatra. Nem tehetek róla, nálam ez önkéntelenül így működik. Egyedül a drága barátnőm esetében nem szökik az egekbe a vérnyomásom. Látom, eltereli a témát Ryanről. Jó, egyelőre nem faggatom a dologról, mert úgy tűnik, a háta közepére sem kívánja, hogy erről fecsegjünk. Előbb-utóbb úgyis kiszedem belőle, hogy mi van, mert amennyire imádta őt és csillogó szemmel ecsetelte a köztük lévő hatalmas szerelmet, éppen annyira nehezemre esik elhinni, hogy most ilyen közönnyel beszél róla. Ez...hogy is fogalmazzak...már szinte nem normális. Pompás, azt hiszem, tovább már nem terelhetem a témát. Viszont csak úgy kinyögni nem tudom. Azt hiszem, felvezetek valamiféle körítést. - Kicsit ledöbbentem, mikor Houstonból áthelyeztek ide, főleg mivel azt mondta a főnököm, hogy bár csupán pár hónapról van szó, nyugodtan dönthetek úgy, itt maradok...de bevallom, örültem neki. Ugyanis pár éve már késztetést érzek találkozni valakivel, akiről kiderült, New Orleansban él. Klaus Mikaelson. - Csak sikerült. Azt hiszem, legördült egy méretes kő a szívemről most, hogy Scarlettnek elmondtam. Jó, még tartozom szerintem egy részletekbe menő magyarázattal is neki, a gond az, hogy ezt bővebben kifejteni még nekem is fejtörést fog okozni, hiszen fogalmam sincs, mit akarok Klaustól, miért akarom látni, mi vonz annyira hozzá. Csupa millió dolláros kérdés.
Denise valahogy az egyike lett az évek során annak a bizonyos kapocsnak, ami az emberiségemhez köt. Nélkülük már nem is tudom, hogy hol lennék, vagy mi lenne velem. Most nagyon-nagy szükségem van arra, hogy ő itt legyen velem. Jobban, mint azt gondolná. Habár én jöttem hozzá, de a társasága mindig olyan üdítő tud lenni, hogy egyszerűen kihagyhatatlan lehetőségnek találtam, hogy meglátogassam őt, amikor beleveti magát egy teljesen új város környezetébe. – Tudom, persze. De egy káosz kellős közepén nem fog tudsz koncentrálni a feladataidra, mert azon fog kattogni az agyad, hogy mennyi mindent kellene csinálnod és ettől határozottan csökkeni fog a teljesítőképességed. – Magamból indulok ki, de ez szerintem nagyon sok emberre igaz. Ha sok mindent akarsz egyszerre csinálni annak az lesz a vége, hogy trehány módon csinálsz meg mindent azzal pedig csak hátráltatod magad és egyáltalán nem haladsz vele előre. Pedig pont az lenne a lényeg, nem? A lehető leghamarabb végezni mindennel. De néha szükség van arra, hogy egy pillanatra megálljunk és levegőt vegyünk, majd felmérjük a helyzetet és fontossági sorrendben elvégezzük azokat. De, ha már itt vagyok, akkor segítőkezet nyújtok. – Hát akkor talán tehetnél egy sétát, hogy fel is mérd, hogy pontosan mivel is van dolgod. Leginkább azért, mert az egész város úgymond egyfajta vámpírörökség. – A vérfarkasokat nem szívesen tűrik meg az utcáikon, úgyhogy biztos vagyok benne őt is meg fogják környékezni majd valami ostoba magyarázattal, de addig nem is szívesen hagynám magára, amíg nem rendezkedett be teljesen. – Semmi. Különváltak az útjaink. Ami nem működik azt egyszerűen kár erőltetni. – Megrántom a vállamat, miközben pakolászok ki a dobozokból. Ez most tényleg olyan téma, amiről jó ideig nem kívánok beszélni. Nem is igazán az, hogy nem kívánok róla beszélni. Ha akarnék sem lennék képes arra, hogy kinyissam a számat és ténylegesen értelmes mondatok hagyják el a számát. – De inkább mesélj az itteni terveidről. Meddig leszel itt? Vagy ez végleges?
Vérfarkas
Tartózkodási hely :
☆ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
☆ nyomozó
A poszt írója ♛Denise Oberlin
Elküldésének ideje ♛Hétf. Nov. 30, 2015 10:51 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Scarlett & Denise
Hát igen, Scarlett fantasztikus, mindig hálás leszek a sorsnak, hogy egy ilyen jó barátnővel áldott meg. Nélküle most biztos nem itt lennék. Egyébként sokszor eszembe jut, hogy ahhoz képest, hogy vámpír, leírhatatlanul kedves tud lenni. Ha nem tudnám, hogy az amúgy általam gyűlölt fajhoz tartozik, azt mondanám rá, hogy ő egy tündér. Ami pedig a legjobb az egészben, hogy nem kell az egoista viselkedés miatt aggódnom, és bármikor nyíltan megdicsérhetem, nem fog a fejébe szállni. Lényegében soha. - Tudod, hogy szeretem egymagam megcsinálni a feladataim, de mivel most van fontosabb dolgom is, és nem érek rá pakolászni, leköteleznél. Nem is kicsit. - Szélesen mosolygok rá, és bár tényleg nem vagyok a híve mások ilyenfajta kihasználásának, de ha jelenleg neki kéne állnom a cuccaim rendezgetésének, nem lenne időm a Klaus-témában előrelépni. Márpedig most az a legfontosabb. Plusz Scarlett ajánlotta fel, nincs szívem visszautasítani. Én azért legyártok magamnak egy kávét, hosszú volt az út Houstonból, és érzem, hogy nehéz a fejem. A konyhából kiabálok a barátnőmnek. - Hogy őszinte legyek, nem nagyon figyeltem meg a várost. A buszon, ami a reptérről idáig hozott, egy kicsit elmélázgattam. - Azt hiszem, eljött a megfelelő pillanat, hogy bedobjam a témát. Egy kicsit mondjuk tartok Scar reakciójától, de akkor sem hátrálhatok meg. Meg hát oké, hogy viszonylag hamar itt termett, de nem a semmiért jött, tudja, hogy valamiről beszélni szeretnék vele. A végtelenségig nem húzhatom a dolgot...csak még egy kicsit. - És...mi a helyzet Ryannel? Furcsa volt a hangod, mikor legutóbb érdeklődtem felőle. - Még pár perc, és tényleg kibököm a mondandómat, ez viszont tényleg nem a saját különjáratú menekülőtémám. Vagy nem csupán az. Tényleg érdekel, mi folyik Scarlett életében. Remélem, hogy megoldható, bármiről is van szó.
Az utóbbi időben át kellett értékelnem az életemet rengeteg fronton. Nagyon sok minden változott. Megismertem, hogy milyen szeretni, de azt is megláttam milyen könnyedén kicsúszik a kezeink közül, ha nem figyelünk oda. De azt hiszem elég jól bírom ahhoz képest. Vagy nem is tudom, hogyan kellene viselkednem, de elfogadtam, hogy bármennyire is szeretjük egymást Ryan-nel az egész nem fog működni kettőnk között. Legalábbis nem hosszútávon. Én pedig már azért is hálás vagyok, mert annyi mindent hozzátett az életemhez, hogy anélkül én magam is megváltoztam. Erősebb lettem, de sosem felejtem el őt. Ahogyan a gyűlöletből szépen lassan szerelem lett. Pontosan tudom, mikor szerettem belé. Abban a pillanatban, amikor megtudtam, hogy őt is ugyanannyira elárulták, mint engem. De ki kell vernem a fejemből az egészet. Mert minél többet gondolkozom rajta annál inkább uralkodik el rajtam a késztetést, hogy kövessem. Pedig nem szabad. Jobb lesz mindkettőnknek, ha elvállnak útjaink. Újra, de ezúttal végleg. A második kezdetek soha nem érhetnék fel az első varázsával. Soha. Örömmel fogadtam a hírt, hogy Denise közelebb költözik hozzám, habár már nekem sincs értelme maradnom Mystic Falls-ban talán itt az ideje a változatosságnak. Habár nem igazán tudnám magam mögött hagyni. Most főleg nem, hogy Matthias ott van és nem tudom, hogy pontosan mire készül, vagy mit csinál és bevallom ez egy icipicit frusztrál. Legutóbb szó nélkül magam mögött hagytam most nem akarom elkövetni még egyszer ezt a hibát. Határozottan kopogtatok be az ajtaján az arcomon egy hatalmas mosollyal. – Tudod, hogy mennyire szerettem a kellemes sétákat. – Válaszolok a kérdésére, hiszen egyszerűbb az út mellén átvándorolni egyik városból a másikba. Megtehetném kocsival is, de most szükségem volt a friss levegőre. Arra, hogy gondolkodjak és közben érezzem a lábam alatt a talajt. – Nem köszönöm. Segítsek esetleg a pakolással? – Azért a számomra az ilyen pakolászások sokkal egyszerűbbek. Gyorsabban megy. De sosem süllyednék olyan mélyre, hogy megigézzek valakit, hogy helyettem megtegye. Még ennyi év elteltével is igyekszem megőrizni az emberségemet. – Na, és milyen New Orleans? Tudom nem vagy itt régóta, de az, amit eddig láttál belőle..
Vérfarkas
Tartózkodási hely :
☆ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
☆ nyomozó
A poszt írója ♛Denise Oberlin
Elküldésének ideje ♛Szomb. Nov. 28, 2015 2:37 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Scarlett & Denise
Megérkeztem. El sem tudom hinni. Még van három nap szabadságom, mielőtt munkába állnék a New Orleans-i rendőrségen. Nem lacafacázok, ezt a 72 órát arra fogom felhasználni, hogy kiötöljek egy tervet, hogyan is kereshetném fel Klaust anélkül, hogy kinyírna. Ugyanis azok alapján, amiket hallottam róla, nem táplálok hiú reményeket azzal kapcsolatban, hogy ő előbb kérdez és csak utána küldi az egyedeket a másvilágra. Valószínűleg amilyen kegyetlennek festik le a róla alkotott vélemények, pontosan az történne, amire számítok. Meglát, pislogok egyet, és már nincs szívem, nemhogy még köszönni tudjak vagy ilyesmi. Nem. Csakis úgy mehetek oda, ha bebiztosítom magam valahogy. Most mondjam azt neki, hogy valami megmagyarázhatatlan erő már három éve lökdös felé? Ugyan már, ez is egyenes út lenne a halálba. Még jó, hogy van nekem egy nagyon jó barátnőm, akivel át tudok beszélni mindent, és teljes mértékben megbízom benne. Scarlett ugyan vámpír, és rühellnem kéne, de pár éve megmentette az életem, azóta pedig egyre jobb és jobb lett a kapcsolatunk. Most már tényleg azt kell mondanom, rohadtul csípem őt. Sőt az egyetlen vámpír, akit a barátomnak tartok. Épp őt várom, hogy megérkezzen, és jó alaposan kivesézzük ezt a témát, tanácsot adjon, mi egyéb. Jaj, amennyire ismerem, tuti első dolga lesz megpróbálni lebeszélni a tervemről. Még úgy is, hogy jól tudja, veszett fejsze nyele. Folyton ez van. Ő túl kedves, én meg nevelhetetlen vagyok. A kombináció bravúros, és általában két órán keresztül képesek vagyunk veszekedni, persze csakis mosolyogva és szinte suttogva. Ha valaki kívülről nézne olyankor minket, úgy érezné, mintha valami csajos vígjátékba csöppent volna. Na, meg is érkezett. Én meg még ki sem csomagoltam, csak remélni tudom, hogy erre nem lesz valami aranyos megjegyzése. - Scarlett, úgy örülök neked! Gyalog jöttél? - Vigyorgok, célozgatva a vámpírsebességére, majd pedig beinvitálom. - Valahol a kupi alatt van egy kényelmesnek tűnő fotel, dobálj el mindent és csüccs. Kérsz valamit? Kávét? Egy kis B-pozitívot?
Kezdőlap
