Hosszú fürtjeit mindig lófarokba köti össze, ha munkába megy, így a terepen is egyszerűbb a dolga. Ha esetleg szélvihar közben kell üldöznie egy tettest, nem a haja folytonos eltűrésével van elfoglalva, miközben épp a felé záporozó golyókat kerülgeti. Azért ennyire még ő sem ügyes. Na nem mintha belehalna egy a testébe fúródó lövedékbe, de azért a társa előtt nehezen magyarázná ki a dolgot. Ha már itt tartunk, elég bizalmatlan ember, de a társában teljes mértékben megbízik. A farkaslétet pedig imádja, és rettentően örül, hogy mikor 6 éve aktiválódott az átka, nem sokkal később egy boszorkánnyal összehozta a sors, aki volt oly drága, és eltörölte az ostoba Hold átkát, így azóta Denise akkor és ott változik át, ahol és amikor csak akar. Imád a farkas alakjában lenni, és amikor épp nem a munkahelyén van, szívesen szaladgál szőrös négylábúként. A munkájában ezer százalékon teljesít, bár sokszor szalad el vele a ló, és ő maga is tudja, hogy már rég kirúgták volna, ha nem lenne piszkosul profi. Miért is tagadná önmaga előtt, a vérfarkas gén is sokat ad hozzá a teljesítményéhez, bár van, amit alaposan megnehezít. Denise igencsak gyakran tud kibukni a gyanúsítottakra, akiknek többsége panaszt emel a lila foltok és néhanapján csuklótörések miatt. Na igen, a türtőztetés nem az erőssége a csajnak. Amúgy egy ideje nem épp barátkozós típus - inkább magának való -, de ellenségeket is maximum a bűnözők közt tud felmutatni a vámpírokon kívül. Őket rühelli természetesen. De egyébként ki lehet vele jönni, nem bunkó, ha nincs rá alapos oka. Sminkeli magát, de sosem viszi túlzásba. Nem jár el bulizni, inkább zsarusan bárokba ül be néha meginni valami jó alkoholosat. Szerelmi élete nincs. Azt viszont még önmagának sem ismeri be, hogy mélyen legbelül vágyik rá. Utoljára gimiben volt pasija, de az apja elüldözte a srácot Denise közeléből, valamilyen szinten érthető okokból. Azóta a lány tartózkodó ezen a téren, és eléggé zárkózott.

Név » Lady K.
Kor » 20
Multik » -

- Ugyan már főnök. Meg tudom puhítani, csak adjon három percet kamerák nélkül.
- Persze, hogy bordatörés miatt kórházba kerüljön, aztán beperelje magát. - Szigorúan méreget szemüvege alól a kapitány. Most mondjam neki azt, hogy ha elég alaposan bezúzom a bordáit, valószínűleg napokig meg sem fog tudni szólalni? Már ha túléli persze. Na jó, nem vágom magam alatt a fát. Így is a főnöknek köszönhetem, hogy a legutóbbi pereskedést elkerültük. Olyan egyszerűen kinyírhatnám azokat, akik keresztbe akarnak tenni nekem, de akkor már sorozatgyilkos lennék. Szóval visszafogom magam, és kizárólag vámpírokat ölök, amikor csak tehetem. Elvből ki nem állhatom őket. Tényleg. Vajon hogy reagálna a rendőrőrs, ha értesülnének a természetfeletti lényekről? Valószínűleg a sokkból magukhoz térve fegyvert ragadva igyekeznének kicsinálni mindegyikünket. Gondolataimból a főnököm távolból tűnő hangja zökkent ki.
- Oberlin, hall engem? Ez így nem mehet tovább. Kitalálok valamilyen megoldást a nap végére, addig pótolja az elmaradt jelentések megírását. Én nem csinálom meg Ön helyett. - Pedig lekötelezne vele. Kisebb gondom is nagyobb ennél. Már lassan három éve, hogy először hallottam Klaus Mikaelson nevét. Ismeretlenül is azonnal hatással lett rám. Találkozni akartam vele, de itt Houstonban sok a meló, és mindig sikerült elmerülnöm bennük. Aztán persze időről időre felsejlik bennem a gondolat, hogy megkeressem a nagy Hibridet. De mi vonz ennyire hozzá? Nem is tudok róla semmit azon kívül, hogy nem érdemes megpróbálni megölni. Az a vicc, hogy nem is akarom. Pedig vámpírvér csörgedezik az ereiben, őket meg előszeretettel harapdálom. Talán a farkas énje miatt van rám ilyen hatással? Tényleg halvány lila gőzöm sincs. De látnom kell. Beszélnem kell vele. Azt sem tudom, miről diskurálhatnánk, de majd improvizálok. Viszont tényleg baromi zavaró és furcsa, hogy ennyire megbabonázott ez a Mikaelson így, hogy életemben nem láttam még. Mintha kb. hipnotizáltak volna, hogy így érezzek iránta...
- Hé, Denise. Egy élmény volt ez a pár év. Néha hívj majd fel, oké? Különben felkereslek, és megdorgállak. - Értetlenül bámulok az előttem ácsorgó Lewisra. Azt eddig is tudtam, hogy a társamnak van egy alap kattantsága, de ezt már kezeltetni kéne szerintem.
- Miről hadoválsz? - Szinte dorgálva nézek rá, ő viszont egy árva szó nélkül a kapitány irodája felé bök. Nagyot sóhajtva belépek az ajtón, mire a főnök int, hogy üljek le. Én már "csak azért is" alapon nekitámaszkodom az ajtófélfának. Egy halvány mosoly jelenik meg a szám szegletében, mikor rájön, nincs értelme megmondania, mit csináljak. Arra viszont én nem számítottam, ami végül elhagyta a száját.
- Oberlin nyomozó, a New Orleans-i rendőrségen megüresedett egy hely, és kapva kaptak magán, miután beajánlottam. Pár hónapig ott kell szolgálnia, aztán eldöntheti, vissza akar-e jönni. Remélem, nem így lesz. - Normál esetben szarrá sértődtem volna a szavain, de ezúttal tátott szájjal kerestem egy széket, amire leülhetek. Hihetetlen. Klaus is ott van. Mi ez, ha nem a sors? Végre találkozhatok vele. Talán eljött az idő, hogy rájöjjek, miért vonz ennyire a pasas. Nem tudom, hogy keveredtem ki az irodából, de már arra eszméltem, hogy a bőröndömet pakolom össze. Az a baj, hogy nem tudok nem arra gondolni, hogy bármi is sül ki ebből az egészből, sok jóra ne számítsak. Mostanában mondjuk mindenben a rosszat látom, de mit tegyek? Sok negatív hatás ért életemben. Egy 1000 akárhány éves hibridtől mégis mit várjak? Hogy meghív vacsorázni? Na igen, ez tuti nem opció. Minden eshetőségre fel kell készülnöm. De most legalább végre kideríthetem, mi ez a kötődés irányába.