Az önértékeléssel sohasem voltak problémáim. Úgy tartják, hogy az önismeret nagy erény és az ember ezt sajátítja el a legnehezebben. Rettenetesen bonyolult és problémás dolog saját magunkat pontosan leírni, jellemezni. De úgy vélem, hogy éltem már le annyi évet és tapasztaltam már meg oly sok szituációt, hogy magamat tökéletesen meg tudjam ítélni.

Megannyi negatív és pozitív tulajdonsággal rendelkezem. Viszont talán a negatív oldalra több minden sorolható mint az ellenzékhez. Nem vagyok egy jótét lélek viszont azt nem állíthatom, hogy soha nem is voltam az. Anno még nekem is voltak ambícióim és álmaim amik szépen lassan elhaltak. A társadalom és a nagybetűs élet kinyírta őket. Mára a régi énemből már nem sok maradt meg. Habár szerintem nem én vagyok az egyetlen vámpír aki megcsömörlött a folyamatosan telő évek és bűntudat súlya alatt. Gyakran fogalmazódnak meg „Mi lett volna ha?” kezdetű kérdések a fejemben amik már az őrületbe kergetnek és nem hagynak nyugodni. Utálom magamat és utálom azt az életet ami nekem jutott. Egy melankolikus és súlyosan depressziós élőhalott vagyok. Se több, se kevesebb. Nyomorult mindennapjaimból és szenvedésemből egyedül a munkám nyújt némi kiugrást. Szeretek ügyfeleim vágyainak és kéréseinek eleget tenni. Imádom ha az én kezemben van a kontroll még akkor is ha erről nincs tudomásuk és az ellenkezőjét hiszik. Szinte már betegesen élvezem azt látni ahogyan egyenesen az őrületbe esnek és egyre többet és többet akarnak. Irányításmániás vagyok ezt nem tagadom. Akár legyen szó az intimitásról vagy az élet más területeiről. A manipuláláshoz meglehetősen jól értek. Ha nem lennének a kis játszópajtásaim akkor már rég saját magam szívébe szúrtam volna a karót vagy kerestem volna egy vadászt aki elvégzi helyettem a piszkos munkát. Csak a tudat, hogy másokkal játszadozhatok a kedvem szerint ad értelemet nyomorúságos és keserű létezésemnek.
Nem bírok egy-két napnál többet eltölteni saját magam társaságával ami erős társfüggőségre utal. Jól esik néha a magány de csak szigorúan rövidtávon. Talán ez is annak a fő oka, hogy az ipart nem „önálló vállalkozásként” űzöm hanem egy futtató keze alatt. Nem kételkedem abban, hogy rendelkezem mindennel ahhoz, hogy egyedül is sikeres legyek de mégis valami furcsa biztonságot nyújt, hogy Lee Min Ki neve alatt dolgozom. Végül is több mint jól bánik velem szóval panaszra semmi okom. Ha egyszer megunom ezt az egészet akkor meg majd szépen emelt fővel lelépek. De most még rettenetesen szükségem van az állásra és rá is.

Összegezve egy szociopata, pszichopata, közönyös, beteges nőszemély vagyok aki halálosan fél a magánytól és egy cseppet nimfomániás is. Viszont büszke, makacs, elkötelezett és hálás is vagyok mindezek mellett. A munkám ne engedjen hamis képet kialakítani rólam a sztereotípiákkal. Egyetemet végzett művelt és erős nő vagyok aki mindenhez hozzá tud szólni. Gyakran folytatok mély beszélgetést azokkal a kuncsaftokkal akik erre is vevők nem csak a testemre.


Öltözködésemet rendszerint a kedvem formálja. Napközben a visszafogottabb viselet rám a jellemzőbb és általánosságban mindenhova a megfelelő darabokban jelenek meg. Ruhatáramban minden felelhető a kifinomulttól a kirívóig. Szeretem a testem és nem félek megmutatni de ennek az idejét és helyét mindig különös pontossággal megválogatom. Azt gondolán az ember ha valaki örömlány akkor biztosan a kávézóba is hosszú lakk csizmába és miniszoknyába tipeg be. Na őket ki kell hogy ábrándítsam mert én is olyan viseletben járok ilyen helyekre mint mindenki más.

Név » R
Kor » 18
Multik » Nincs

Finoman behunytam szemeimet és próbáltam ellazítani minden porcikámat. A fejem csak úgy lüktetett a kavargó gondolatok sokaságától. A mai napot habár nem kértem de megkaptam szabadnapnak születésnapi ajándék gyanánt Min Kitől szóval panaszra nincs okom . Szép gesztus volt tőle, hogy ezen a napon hagy kicsit nyugodni és hajlandó lemondani rólam azaz fő bevételi forrásáról. Habár nem hiszem, hogy eleve sok hasznomat vette volna. Pénzhez lehet, hogy juttattam volna de az biztos, hogy egyik alkalmi partnerem holtan végezte volna az este folyamán. Nem vagyok éppenséggel stabil lelki és idegi állapotban.

Egyre jobban azon voltam, hogy kikapcsoljam érzékszerveimet és teljesen átadjam magamat a forró fürdő nyújtotta élvezeteknek. Karjaimat a kád szélére helyezve pihentem miközben a fürdőszobacsempét fixíroztam.

Akármennyire is erősen ellenkeztem saját elmémmel nem sikerült elfojtanom a felszínre fel-fel törő emlékeket. Dühített a csend, a forró víz, a nappaliból beszűrődő halk tv zaja egyszerűen minden. Fogaimat összeszorítva próbálkoztam nem elveszíteni a türelmemet de a nagy igyekeztem nem vezetett sehová. Felültem majd a hirtelen jött méregtől fűtve behúztam egyet a fali csempének. Hangos reccsenés jelezte, hogy sikerült pókhálósra repesztenem két tenyér nagyságnyi részt az ütésemmel. Egy hangos ch kíséretében még egy erősebbet odasóztam szegény ártatlan falnak majd elégedetten konstatáltam, hogy nem csak a bézs színű csempe hanem már a vakolat is lejött a helyéről. Most, hogy kiéltem rombolási kényszeremet némiképp nyugodtabb állapotban szabályosan vissza huppantam a habos vízbe. Még egy ilyen kirohanás és hívhatok megint egy szakembert, hogy renoválja fel a fürdőt. Előző hónapban csináltattam meg az egész helyiséget de úgy tűnik, hogy nem fogja épen megérni a hónap végét.

Világfájdalmam egyre inkább nőt. A tudat egyenesen nyílként hasított belém. A tudat, hogy a mai nap töltöttem be 65. életévemet. Nem így terveztem el az éltemet. Ha valaki a húszas éveim elején megkérdezi, hogy hogyan képzelem el magamat 65 évesen akkor biztos valami idilli választ adtam volna. Mint például nagymamaként láttam volna magamat ahogy az unokáimmal játszok és büszkén  konstatáltam volna mind azt amit öregkoromra véghez vittem. Na ettől az igazság rohadt messze áll. Az öregkor nem jött el mint ahogy a lelki megnyugvás sem. Idős nő helyett itt ülök fiatalon de milyen borzasztó árat is fizettem ezért.

Nem találom a helyemet ebben a világban. Nemes egyszerűséggel természet ellenes vagyok. Ezért is gyűlölök minden nap a tükörbe nézni. Most pedig még jobban utáltam magamat mert hagytam eluralkodni ily szinten az érzelmeimet.

A kérdések egyre inkább csak gyűltek és gyűltek. De most a düh és harag helyét átvette egy teljesen más érzés. A közöny. Hirtelen már erőm és kedvem sem volt tombolni. Már csak azt kívántam bárcsak elaludnék és ne kelnék fel. Ez az elképzelés egyfajta kesernyés ízt hagyott a számban. Szerettem eljátszani ezzel a gondolattal. Viszont sajnos ez nem ilyen könnyű. A tudat, hogy holnaptól újra visszacsöppenek az eseménydús biznisz világába népiképp megnyugvást hozott. Hisz ha van munka akkor nincs idő az ilyen lelki válságokra. Nekem már csak ez maradt a nyamvadt életemben.

Vettem egy mély lélegzetet majd a víz alá merültem. Pár másodperc után kinyitottam a szememet és  a vízréteg alól szemlélődtem. Az elmém kitisztult, a fejfájás megszűnt.




Furcsa relaxációmból a csengő idegölő hangja zökkentet ki. A felszínre jöttem majd hajamat hátrasimítva szépen komfortosan kikászálódtam a kádból és felvettem köntösömet. Nem tudom, hogy pontosan mennyi időt is töltöttem víz alatt de úgy éreztem magamat mint akit kicseréltek. Mint aki egyáltalán nem ment volna keresztül egy idegösszeomláson néhány perccel ezelőtt. Magabiztos léptekkel tartottam az ajtó felé, hogy fényt derítsek látogatóm kilétére.