Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49 Hozzászólások: 16196 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: Napok teltek el... esett az eső, dörgött az ég, reccsentek a faágak... már napok óta ment ez, a szobámat elhagyni sem tudtam emiatt az őrjítő vihar miatt.
Aztán egy nap arra ébredtem, hogy a napfény melengeti az arcomat, átvilágít a sötét függönyön és felébreszt. A szememből kipattant az álom és felültem az ágyon. Nyújtózkodtam egyet, majd felálltam és elsétáltam a polcig, hogy ihassak egy pohár vizet. Reggeli gyanánt majd találok valamit a szomszéd kávézóban, úgy is minden nap járok arra. Ha meg nem, akkor a hotel étterme sincs messze. Az utóbbi napokban csak ott tudtam enni, bár csöppet sem voltam elragadtatva tőle.
Belekortyoltam a vízbe és behunytam a szemeimet. Újabb nap a családom nélkül. Újabb nap Nate nélkül. Újabb nap Damon nélkül... megráztam a fejemet, hogy elhessegessem ezeket a gondolatokat. A szívembe belenyílalt a fájdalom, tőrként hasított belém. Mit tehetnék értük?? Hiszen csak bántanám őket, ha visszamennék. Ha a közelükben vagyok, sohasem lehetek jó sokáig... pedig minden vágyam legyőzni ezt a szörnyeteget, ami bennem és a kisbabámban tombol.
A hasamra siklott a kezem és végigsimítottam a domborulaton. Mosoly jelent meg az arcomon. - Néhány hónap még, és a karomban tarthatlak! - motyogtam magamban örömmel. - Csak Te éltetsz már, Te vagy a legfontosabb nekem! Még ha miattad sohasem lehetek a családommal... DE Te is a családom vagy, kicsim! Az ÉN kislányom.. nem Oliveré! Az enyém! És ez sosem lesz másképp... Te csak az én kislányom leszel... - néztem a falon lévő naptárra, de rögtön mást pillantottam meg. Hiszen a mai nap KÜLÖNLEGES! Ma van... ma van Damon szülinapja! És én majdnem elfelejtettem... hogy lehetek ilyen feledékeny?? Ha nem nézek rá erre a vacak naptárra, teljesen kimegy a fejemből... de mit tehetnék?? Valószínűleg látni sem akar most, hogy ennyi ideje még csak az árnyékomat sem láthatták és nem is hallhattak rólam. Rose bizonyára mesélt neki a találkozásunkról, de még így is... szégyelltem magam, nem akartam a szeme elé kerülni...
De mégis... ez az Ő napja... muszáj látnom, találkoznom vele és mosolyt csalni az arcára valamivel... de ha csak lehervasztom? Nem, nem... ő sosem mondaná a jó Elena szemébe, hogy nem akarja látni... de több, mint egy hónap telt el.. vajon most sem mondaná? Mire kellene gondolnom? Nem küldene el? Rose azt mondta, hogy nem... de kinek higgyek? Az eszemnek, vagy a barátomnak?
Végül mégis a jó énem győzött, így sebes léptekkel vettem fel a kabátomat, a nadrágomat és kiléptem a lakásból a táskámmal együtt. De mit kaphatna tőlem? Amit ő maga is értékelne... és tiszta szemmel kritizálhatná, mert ő ott volt és látta, mi is történt valójában... CSAK egy dolog jutott eszembe... egy könyv... Damon ott volt akkor, láthatná, mit állított be tévesen a könyv írója és mit írt teljes "életnagyságban"...
Gyorsan megtaláltam a könyvesboltot. Gyorsan mentem be és beletelt egy kis időbe, mire megtaláltam a vaskos könyvet, de végül sikerült. A vastagsága miatt két kezemmel kellett tartanom, de már a borítója... olyan szép és romantikus volt... a borítón lévő lány is szerencsétlen volt a szerelemben, akárcsak én... de én "szerencsére" a vámpíroktól szenvedtem.
Hamarosan újra az autóban ülhettem, az anyósülésen a becsomagolt ajándékkal és nagy dobozzal. A cukrászda sajnos nem készített véres tortákat, így Damonnek be kell érnie ezzel.
Elmosolyodtam kissé és hamarosan megérkeztem Mystic Falls határához. Nagy levegőt vettem és újra rátapostam a gázra, félelemmel a szívemben... _________________
Back to top Hétf. Márc. 14, 2011 21:49 Szerző Üzenet Stefan Salvatore Vámpír
Csatlakozott: 2011.03.08. Kedd 20:52 Hozzászólások: 1094 Hozzászólás témája: Igazából végig hallottam ziháló lélegzetét,lábainak piciny koppanását a betonon. De nem érdekelt,hadd kövessen,ha szerinte így helyes. S pár pillanat múlva ajkaink egymásba kapaszkodtak. Éreztem meleg leheletét,finom ajkainak mézédes ízét. Ez hiányozni fog,de meglepetésemre szívem nem nehezedett el. Miután sarkon fordult és eltűnt gyűltek csak meg szemeim könnyekkel.A csókot természetesnek és boldogítónak éreztem,de percről percre jobban fájt ,égette szám és agyam-NINCS TOVÁBB. Nem lehet már az enyém soha,nem csókolhat ilyen szenvedélyesen többé,nem bújik,nem bújhat karjaimba,nem látom az örömkönnyeit arcán lecsordulni. Nem látom bársonyos mosolyát,nem merülhetek gesztenye szemeinek mélyébe. ~Miért fáj,miért fáj? Miért retteg a szívem,hogy soha többé nem láthatom arcod a napfényben,kezed nem foghatom már estén s reggelen. Hogy nem akarsz az enyém lenni,szívem elloptad és összetörted,aljasul kihasználtál.. De ez csak az én hibám. De a shownak folytatódnia kell,Stefan állj fel,függöny,a műsor kezdődik. Kiegyensúlyozottnak kell lenned,hisz életednek még koránt sincs vége. Nem hagyhatod,hogy egy múltbéli emlék a jövőd bolygassa. Ennek nincs itt a helye.~ Lelkemnek megnyugvása sosem lesz,de erőt merítettem,s elindultam tovább megtervezett utamon. Talán egyszer hazajutok,ha van még valahol számomra hely.
Back to top Hétf. Márc. 14, 2011 21:09 Szerző Üzenet Elena Gilbert Salvatore Adminisztrátor
Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49 Hozzászólások: 16196 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: Ez gyors volt. Hallgattam a szavait, figyeltem, ahogy meghátrál és még ha nem is szánt szándékkal, de hogy van benne megvetés, ugyanakkor megkönnyebbülés is. Hátat fordított nekem és elindult. A lehorgasztott fejét még láttam, de egyre csak távolodott az alakja és felébredt bennem valami, amit már régen meg akartam tenni, ami még járt neki és hiába kapta már meg egyszer, azóta már megint volt kettőnk között valami, megérdemli még egyszer, és úgy búcsúzzam el tőle, ahogy ő azt megérdemli. - Stefan, várj! - Próbáltam futni, amennyire tudtam, bár ez kissé nehezen ment már, de utolértem és megfogtam a vállát. - Még mielőtt elmész, mielőtt végleg elfelejtesz... - suttogtam és nem vártam tovább, felhajoltam hozzá és az ajkaira tapasztottam saját számat. Szenvedéllyel teli csókot kapott tőlem, álomba illőt, és próbáltam úgy csinálni, hogy ő is emlékezzen rá, ha nehezebb helyzetbe is kerülnénk. A szívem egy részét most is ő birtokolta, hiába tett annyi mindent, ami miatt meggyűlölhettem volna, képtelenség volt haragudni rá. Az első igazi szerelmem volt, olyan csúnyán bántam vele. A csókból nehezen bontakoztam ki, de meg kellett tennem és örültem, hogy a meglepődöttsége ellenére is visszacsókolt. De elszakadtam tőle és megigazítottam a gallérját, kissé kapkodtam is a levegőt. - Nagyon szerettelek! És légy boldog! De... találkozunk még! - léptem el tőle és ahogy sétáltam visszafelé a hotel felé, úgy telt meg a szemem egy-egy könnycseppel, amit az emlékek ébresztettek fel bennem. A csókjai és az ölelése hiányzott nekem, de már megkaptam mástól. Viszont ezek után... mi lesz? Már nem voltam biztos abban, hogy Damon elfogad így... igaz, Stefanban sem. Mert mekkorát csalódhatott most bennem... A gondolataimat csak a hotelbéli szobámban fejeztem be... _________________
Back to top Hétf. Márc. 14, 2011 20:59 Szerző Üzenet Stefan Salvatore Vámpír
Csatlakozott: 2011.03.08. Kedd 20:52 Hozzászólások: 1094 Hozzászólás témája: -Önző leszek,de jobb lesz így. Valóban itt az ideje,hogy megtisztítsam tőled a gondolataimat,nem fogom hagyni,hogy több fájdalmat okozz nekem. Belém ivódtál,de megtalálom a módját,hogy eltűnj innen. Gratulálok a gyermekhez,neveldés szeresd őt. Vigyázz rá,mint egy törékeny madárra,adj meg neki mindent,soha ne dobd el. Ne bánj vele úgy,mint a szívemmel. -mondtam határozottan,majd hátrébb léptem. -Jobb lenne,ha soha többet nem találkoznánk.Sok boldogságot neked,kívánom,hogy hamar felejtsd el az utolsó morzsáit is öröknek hitt szerelmünknek.Ég veled.-majd lehorgasztott fejjel hátat fordítottam,s elindultam a magam útján. És mi volt a legfurább? Nem éreztem szívem apró szilánkjait,amint kifúrták volna bőrömet és belső szerveimet. Egészen egynek éreztem magam,határozottnak és megkönnyebbültnek. Ennek így kellett lennie. Nekem tovább kell lépnem,s elfelednem a múlt sebeit.Önmagamnak "élnem" vagy halnom,hisz létezésem cseppet sem hívható életszerűnek.
Back to top Hétf. Márc. 14, 2011 20:48 Szerző Üzenet Elena Gilbert Salvatore Adminisztrátor
Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49 Hozzászólások: 16196 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: - Állj csak tovább, én sem vagyok túlzottan kíváncsi rád! - húztam el az ajkaimat és figyeltem, ahogy elindul. De a szél közbeszólt és a kabátom... széttárult, felfedve mindent, amit eddig rejtegetni akartam. Meglátta a hasamat és rögtön meg is állt. Kérdésekkel sorjázott, de csak egy nevet tudtam kinyögni. - Oliver... - motyogtam és kissé közelebb sétáltam Stefanhoz. - Stefan, kettőnk között régóta nincs semmi! Megegyeztünk, hogy barátok leszünk és... ha nehéz is, de így is lesz! Ideje lesz elfelejtened engem! - hajtottam le a fejemet. És hihetetlen, de megint kifogták a jó Elenát. Most nem tudtam gonosz lenni. Vele nem.
Back to top Hétf. Márc. 14, 2011 20:40 Szerző Üzenet Stefan Salvatore Vámpír
Csatlakozott: 2011.03.08. Kedd 20:52 Hozzászólások: 1094 Hozzászólás témája: Valami olyan fura volt rajta. Arca mint egy angyalé,porcelánszerű,törékeny.Nem,ez minden bizonnyal nem változott. Hangja ugyanolyan bársonyos és meleg,csengő és világos. Lehetetlen,hisz ez is a régi. Akkor mi lehetett,ami szemet szúrt nekem? Miért éreztem ezt a találkozást ennyire mesterkéltnek,de annál inkább zavarónak? -Én? Én hazafelé tartok. Ha még egyáltalán van otthonom. -mondtam keserűséggel a hangomban,zsebre tett kezekkel. -És te? Mi járatban errefelé? Talán valami..valami új barát? Tudod,mit? Nem is kérdezősködöm,inkább tovább állok.-határoztam el egy óvatlan pillanatban.Épp sarkon fordultam volna,mikor a hűs tavaszi szellő nagy lendülettel arcomba csapott,s Elena kabátját egyszerre széttárta. Átkozott szél,mocskos áruló,miért fedted fel féltve őrzött titkát? De én nem hittem a szemeimnek.. A düh,a kétségbeesés,a csalódottság és az összeroskadás már-már átvette felettem az irányítást. Szavam elakadt lélegzetemmel egyetemben,csak bámultam magam elé,csak néztem a gömbölyödő pocakot.Már tudtam,mi volt az,ami kezdetektől fogva bántotta szemeimet . Mi az,ami más volt,mi az,ami jelzi-a korszakomnak bealkonyodott. -Te? Mi,mi ez itt?! Kié? Mikor? Hogyan?-dadogtam össze-vissza,hisz magam sem hittem el,mit két szememmel láttam. -Ilyen gyorsan és könnyen felejthető voltam?-csattantam fel fájdalmamban,de tudatosult bennem a gondolat: STEFAN,LÉGY ÖNMAGAD.
Back to top Hétf. Márc. 14, 2011 20:26 Szerző Üzenet Elena Gilbert Salvatore Adminisztrátor
Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49 Hozzászólások: 16196 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: Ahogy a hangját meghallottam, már tudtam, hogy tényleg ott áll és nemcsak egy álom. Ő, akit annyiszor bántottam, okoztam neki fájdalmat és most itt van. Több hónapja nem láttam őt, most mégis mintha tegnap lett volna, mikor utoljára láttam. A bál estéjén, mikor megcsókolt. Ez még ott égett a memóriámban, de akkor még nem emlékeztem arra, amire kellett. Hiszen Damon megigézett és azt hittem, hogy Stefant szeretem. De az a csók mégis annyira jó és szép volt... - Mit keresel te itt? - húztam a kabátomat a hasamra, hogy ne fedezze fel a gömbölyödő hasamat. Nem akartam még jobban összetörni. És vajon mi történt vele az utóbbi időben? _________________
Back to top Hétf. Márc. 14, 2011 20:22 Szerző Üzenet Stefan Salvatore Vámpír
Csatlakozott: 2011.03.08. Kedd 20:52 Hozzászólások: 1094 Hozzászólás témája: Eltűnésem sok kérdés övezte. Kivel? Hová? Miért? Vajon mennyi időre? Egyáltalán visszatérek-e még? Magam sem tudom. Csak az okát,a kibírhatatlan maró érzést,amit lelkiismeret- furdalásként emlegetnek. Mi mindent voltam képes megtenni a nőért,akit a múltamnak,a jelenemnek és a jövőmnek hittem. Mi mindent voltam képes megtenni a saját boldogságomért.. Ezért a szenvedő létért adtam fel magam,saját énem? Régen még hittem,hogy bárminél többet ér nekem,de most már tudom,hogy nem nekem teremtették. Elena,mondd,miért tiportál a szívembe? Miért raboltad el s áltattad,majd tépted darabokra? Daneville utcáin barangoltam Mystic Falls felé,ahol végre talán új életet kezdhetek. Kellemes napsütés,üde szellő,a tavasz minden bizonnyal közeledik.Gondolataimba merülve,fáradtan és sérülten figyeltem lehajtott fejemmel a járda göröngyös betonját,mikor egy ismerős hang,melyet egymillió közül is felismertem volna,nevemen szólított. Testem megmerevedett,arcomra a meglepetés grimasza ült ki. -Elena.
Back to top Hétf. Márc. 14, 2011 20:03 Szerző Üzenet Elena Gilbert Salvatore Adminisztrátor
Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49 Hozzászólások: 16196 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: Rose távozása után felsétáltam a szobámba és enyhe sírógörcs kapott el, ami kis idővel később el is múlt, mikor megint eluralkodott rajtam a gonosz. Aludtam, folyamatosan csak aludtam, hogy ne kelljen gondolkodnom, ne kelljen a családomra gondolnom. De ez egy idő után véget ért. Már nem ment az alvás, nem tudtam aludni, fel kellett kelnem, friss levegőt szívni. Felpattantam és kényelmes ruhába bújtam, majd táskával a kezemben indultam el sétálni a közeli parkba. De útközben... megláttam valamit... pontosabban valakit és eltátottam a számat. Már hónapok óta nem láttam és most itt van Daneville-ben. Megálltam a járdán és hirtelen kijött belőlem. - Stefan??? - kérdeztem teljesen ledöbbenve és figyeltem őt, hogy áll... _________________
Back to top Szomb. Márc. 12, 2011 22:23 Szerző Üzenet Rose Vámpír
Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:15 Hozzászólások: 1569 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: - Megteszem, azt, amit csak tudok, és amivel segíteni tudlak titeket. Milliószor hallhattad már, és nem csak tőle, hogy Damon tiszta szívéből szeret, és bármit hajlandó lenne megtenni érted. És a kicsit is elfogadná, legalábbis én úgy gondolom.
Még egyszer megöleltem majd megszorítottam a kezét.
- Csak ne add fel, oké? Legyél erős, és ne feledd, hogy mi itt vagyunk neked - mondtam - Nemsokára találkozunk, Elena. Vigyázz magadra - kértem őszinte szemekkel, majd elhagytam a kórházat
Visszamentem a kávézó elé, majd beültem a kocsimba. Leraktam az anyósülésre a kazettát és a képet, majd elindultam vissza, Mystic Falls-ba.
(folyt. Hotel - Rose lakása) _________________ Rose
Back to top Szomb. Márc. 12, 2011 22:10 Szerző Üzenet Elena Gilbert Salvatore Adminisztrátor
Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49 Hozzászólások: 16196 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: - Tégy belátásod szerint! De nekem fontos az ő boldogsága és... mellettem talán azt sosem találhatja meg! És a gyerekemet ő sosem fogja elfogadni, hiszen... a legnagyobb ellensége gyermeke! És nem is várom, hogy elfogadja. De nekem a szerelemnél is fontosabb ez a kicsi és azt teszem, ami neki jó. - Küzdök ellene, próbálok, de egy hónapja semmit nem tudtam rólatok és ő legyőz! - Rose, kérlek, menj el, mielőtt mondok valamit... mielőtt megint Ő leszek! - néztem rá könyörögve. _________________
A hozzászólást Elena Gilbert Salvatore összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Márc. 14, 2011 13:37-kor.
Back to top Szomb. Márc. 12, 2011 21:50 Szerző Üzenet Rose Vámpír
Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:15 Hozzászólások: 1569 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: Újra patakokban folyt a könnye, ennek hatására pedig az én torkom is elszorult. Újra kigördült a szememből néhány könnycsepp, és úgy néztem rá. Aztán a kezembe adta az egyik kazettát és a képet, hogy tegyem el emlékbe.
- Köszönöm, tényleg, ez nagyon kedves - mosolyodtam el halványan - Megmutatom Nate-nek, és megmondom neki, hogy jól vagy... De Damon-nek nem mondhatom meg azt, amire kérsz. Nem tehetem meg ezt se vele, se veled. Hiszem még van remény, és amíg az utolsó szikrája el nem tűnik, megéri egymásra várnotok. Csak ne add fel, Elena. Nem hagyhatod, hogy legyőzzön a másik éned, hiszen csak a jó Elenának lehet csodaszép élete. Ha küzdesz érte, érted? És ha rajtam múlik, Damon nem fogja feladni, mert neki sem fogom hagyni. Csak meg kell találnod ebből az örvényből a kiutat - biztattam újra - Akkor minden rendbe jön. _________________ Rose
Back to top Szomb. Márc. 12, 2011 21:35 Szerző Üzenet Elena Gilbert Salvatore Adminisztrátor
Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49 Hozzászólások: 16196 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: ól esett az ölelése, és én magam is visszaöleltem, miközben a könnyek már folyamatosan csíkozták az arcomat. A vállára hajtottam a fejemet és úgy suttogtam. - Nem mehetek vissza... amíg bennem él, nem... és ki tudja, mikor hal meg... vagy én meddig élek még... - vallottam be.
Elszakadtam tőle és felemeltem az egyik kezét. Belenyúltam a táskámba, hogy kivegyem az egyik képet és videót a kisbabáról és azt nyomtam a kezébe, őszinte érzelmekkel. - Ezeket szeretném Neked adni! Hogy neked is megmaradjon ez a nap és ha nem is olyan emlékezetes, mint nekem, de ne felejtsd el. És ha találkozol Nate-tel, mutasd meg neki is - csuklott el a hangom véglegesen és már a torkomat maró sírást nem tudtam visszatartani. - Neki fontos ez a kicsi, joga van tudni, hogyan fejlődik és hogyan ver a szíve! - magyaráztam. - És ha találkozol Damonnel... neki ezeket ha lehet, ne mutasd meg. Nem akarom jobban összetörni... de neki mondd meg, hogy nagyon.... nagyon szeretem! És hogy... NE várjon rám... legyen boldog nélkülem, mert én csak fájdalmat okozok neki és gondokat... és ezeket nem bírja sokáig.
Back to top Szomb. Márc. 12, 2011 21:24 Szerző Üzenet Rose Vámpír
Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:15 Hozzászólások: 1569 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: - Elena, ez természetes... természetes, hogy bármit megtennél a babádért, hiszen te vagy az anyja, te fogod megszülni és felnevelni. Ez ellen nem tehet senki, és nem is akar, érted? Biztos vagyok benne, hogy a családod elfogadja őt! Hiszen érted is bármit megtennének, akkor őt miért ne szeretnék? Tudom, hogy Oliver gyereke... de ez mit sem számít, hiszen ő a tiéd. És a családod ezt tudni fogja és szeretni fogják. Mert fontos vagy nekik, Elena - mondtam őszintén és komolyan - Éppen ezért kell visszajönnöd Mystic Fallsba... hogy újra tudd kezdeni
Odaléptem hozzá és megöleltem. Borzasztó nehéz élete volt és van most is szegénynek, és hogy ez megszűnjön, meg kell találnia a helyes utat... azt, ami visszavezeti a családjához.
- Egyedül nem fogod tudni végigcsinálni. De ha visszajössz, mindenki a segítségedre lesz és támogatni fog. _________________ Rose
Back to top Szomb. Márc. 12, 2011 21:14 Szerző Üzenet Elena Gilbert Salvatore Adminisztrátor
Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49 Hozzászólások: 16196 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: - Nem, semmi baj, csak... annyira másnak képzeltem ezt az egészet. Oliver gyereke és Olivert szívből gyűlöltem, de ez a kicsi... Őt szívem minden szeretetével szeretem. Az Én kisbabám és szeretem teljes szívemből. Még ha így elveszítem a szerelmet, akkor is az Én vérem! Ha nem fogadnak el így, nem érdekel! - suttogtam a sírás határán, kaparó torokkal. - Mert én mostantól csak a kisbabámnak fogok élni, úgy teszek majd mindent, hogy neki jó legyen és ha kell, az életemet adom érte, hogy egyszer halljam a nevetését... hogy egyszer azt halljam, hogy azt mondja: "Anya"... ezekért bármit odaadnék - hajtottam le a fejemet. - Én nem mehetek vissza Mystic Fallsba...
Back to top Szomb. Márc. 12, 2011 21:10 Szerző Üzenet Rose Vámpír
Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:15 Hozzászólások: 1569 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: Az orvos végzett a vizsgálattal, majd eltűnt néhány percre.
- Látod! Ha másért nem, a babádért harcolj! - szorítottam meg a kezét - Nincs mit megköszönnöd. Ez természetes - mosolyodtam el
Az orvos visszatért, és két kazettát adott Elenának az ultrahangfelvételről. Elena úgy szorította azokat a kazettákat, mintha az életén múlana, ha elveszítené vagy leejtené őket. És ez teljesen érthető, hiszen ez a baba az élete. Miután végeztünk, elindultunk kifelé a kórházból, viszont az ajtónál Elena megállt egy pillanatra. Hátranéztem és láttam, hogy még mindig könnyes a szeme.
- Valmi baj van? Jól vagy? - kérdeztem aggódóan _________________ Rose
Back to top Szomb. Márc. 12, 2011 21:02 Szerző Üzenet Elena Gilbert Salvatore Adminisztrátor
Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49 Hozzászólások: 16196 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: Rose szemeiben is felfedeztem egy-egy könnycseppet, amit gyorsan el is tüntetett, de a meghatottság az ő szemeiben is ott maradt.
Sok-sok ideje először éreztem megint úgy, hogy célom van. És át akarom élni ennek a kisbabának a kihordását, élvezni minden egyes pillanatot, napot, hetet, hónapot. A célommá vált, hogy megszüljem Őt, de a folytatást még magam sem tudtam. Olyan gyönyörű szép volt már most, alig láthatóan... és ha kell, egyedül vergődöm végig a napokon, a fájdalmakon, de egyszer... egyszer szeretném majd a karjaimban tartani és nem engedni el soha. Mert Ő az Én lányom... Ő érte élek még, csak miatta.
Az orvos egy törlőronggyal törölte le a hasamról a hideg zselét és végre lehúzhattam a felsőmet. Pár percre eltűnt, miközben én Rose-ra mosolyogtam ismét. - Köszönöm, hogy itt vagy velem! Igazad van, Érte megéri - érintettem meg a pocakomat.
Visszatért az orvos és két kazettát nyomott a kezembe. Úgy tartottam, mintha a saját életemet tartanám a tenyeremben.
Sok szerencsét kívánt és hogy vár majd vissza újabb vizsgálatra, amire én csak egy halványan bólintottam önfeledten, hiszen még ott "égett" a szemeim előtt a kislányom képe.
A kazetták tetejére nyomta a két képet is és kisétáltunk a folyosóra, majd elindultunk ki a kórházból. De az ajtóban megálltam és könnyes szemmel Rose-ra néztem...
Back to top Szomb. Márc. 12, 2011 18:26 Szerző Üzenet Rose Vámpír
Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:15 Hozzászólások: 1569 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: Elena végül kinyitotta a szemeit, és elkezdtek potyogni a könnyei. Az orvos magyarázni kezdett, felsorolta a baba méreteit, és hogy minden rendben van vele. Láttam Elena arcán a megkönnyebbülést és a boldogságot, miközben gyönyörködött a képernyőn látható képben. Tényleg nagyon megható volt. Tisztán ki lehetett venni a baba végtagjait, közben pedig még mindig lehetett hallani a szívverését.
- Tényleg...csodálatos. Egyszerűen gyönyörű - mondtam mosolyogva, meghatódva és nekem is könny szökött a szemembe
Letöröltem a könnycseppet, majd visszanéztem Elenára.
- Látod, ezért is megéri, hogy ilyen maradj. És ezt megoszthatnád a családoddal is - mondtam kedvesen _________________ Rose
Back to top Szomb. Márc. 12, 2011 18:12 Szerző Üzenet Elena Gilbert Salvatore Adminisztrátor
Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49 Hozzászólások: 16196 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: Rose hangját csak kicsivel később fogtam fel, mikor már más hangot is fel tudtam fogni a babám erőteljes, ritmikus szívverésén kívül. Úgy tettem, ahogy mondta. Kinyitottam a szemeimet és kiengedtem néhány könnycseppet, ami csak sokszorozódott, mikor megláttam a képernyőn a kisbabát... az ÉN KISBABÁMAT!!
Újabb könnycseppek jelentek meg a szemeimben, és csak folytak, ahogy az orvos mutogatta, hogy hol a feje és a lábai és a kezei és szinte minden mást is megmutatott, amit kellett. A meghatottság nehezen akart múlni, hiszen Rose-nak igaza volt. Nem látok ilyet minden nap és ez egy földön túli érzés, amit sosem fogok elfelejteni. A kislányom... az én kicsikém, akit mindennél jobban szeretek és hihetetlen, hogy láthatom őt...
Az orvos elmondta, hogy nagy valószínűséggel kislányom lesz, de mivel ezt már tudtam, csak próbáltam megjátszani a tudatlant, de mégis... egy orvos szájából hallani mégis más... és hihetőbb... tényleg kislányom lesz... a mosolyom sem szűnt meg, ugyanúgy figyeltem a képernyőt.
Az orvos a baba méreteit is elárulta és hogy minden rendben, normálisan ver a szíve, a méretei megfelelőek, a mozgása is a korához képest megfelelő.
Megkönnyebbülten vettem a levegőt, a könnyeket a szabad kezemmel letöröltem, mikor rájöttem, hogy a kisbaba teljes mértékben egészséges...
Rose-ra néztem. - Hát nem... gyönyörű?? Olyan szép... és... ő az én kislányom... - suttogtam.
Back to top Szomb. Márc. 12, 2011 18:02 Szerző Üzenet Rose Vámpír
Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:15 Hozzászólások: 1569 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: Elena szinte behúzott magával a kórterembe, én pedig mosolyogva követtem. Pár perce még egy hideg nőszemély volt, de most már -ha csak egy kis időre is- visszatért az igazi énje. Az orvos kérdezgetni kezdte, Elena pedig nemleges válaszokkal együtt a fejét rázta. Majd a vérvétel következett, én pedig megpróbáltam kizárni a vér illatát. Hiába, régóta gyakorlatom van benne... Az orvos elküldte a laborba a vért, majd elkezdte az ultrahangvizsgálatot. Már Elena is hallotta szabad füllel a babája szívverését, én pedig az erős hallásommal még jobban. Még jobban elmosolyodtam a hang hallatára és láttam, ahogy Elena a szemét becsukva küzd a könnyei ellen. Odasétáltam mellé és a fél szememmel a képernyőre, fél szememmel Elenára figyeltem.
- Sírj csak nyugodtan - mondtam neki kedvesen - Hiszen terhes vagy... ilyen csoda pedig nem ér minden nap - mosolyogtam még mindig _________________ Rose
Back to top Szomb. Márc. 12, 2011 17:54 Szerző Üzenet Elena Gilbert Salvatore Adminisztrátor
Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49 Hozzászólások: 16196 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: Megálltam Rose előtt és elmosolyodtam a szavai hallatára. Hogy itt marad velem, mert a barátja vagyok. Bárcsak ne kellene őt is bántanom, ha megint visszajön a rossz énem, akinek nem parancsolhatok. De képtelen leszek.
Megjelent egy orvos is hamarosan és kitárta az ajtót, hogy menjünk be. Rose-ra néztem és megfogtam a kezét. - De te is jössz be velem! - mondtam szinte parancsolóan, de mosolyogva.
A kis helyiségben minden arra utalt, hogy tényleg kórházban vagyunk. És az illat csak tetézte ezt, mert elkapott a kórházi szag illatától a hányinger.
Az orvos egy kis faggatózás után, hogy minden rendben van-e, van-e hányingerem, reggeli szédülésem, vagy bármi más, ami azelőtt nem volt és ezekre én nemleges választ adtam, vért vett tőlem, azzal a magyarázattal, hogy ezzel a vérvizsgálattal kiszűrje a rendellenességeket és hasonlókat. Nem néztem oda, mert féltem, hogy a vér látványától valami elszabadul bennem, inkább Rose-ra néztem mosolyogva és örültem, hogy látom a szemében a biztatást és hogy velem van.
Majd az asztal, a hideg zselé és az ultrahang következett. Szétkente a gömbölyödő hasamon és bekapcsolta a gépet. És ekkor történt... hogy már végre szabad füllel is hallottam... hallottam a gyermekem szívverését, ami szívet melengetőbb volt mindennél, ami melegséggel töltött el engem is és behunytam a szememet, hogy ne látszódjanak a meghatottságtól feltörni készülő könnyek.
Back to top Szomb. Márc. 12, 2011 17:44 Szerző Üzenet Rose Vámpír
Kis idő után megtaláltuk a kórházat, éppen ott, ahol Elena látta nemrégiben. Már az ajtóban láttam rajta egy kis aggodalmat és idegességet, és miután megkérdeztük az egyik nővért, elkezdett járkálni a folyosón, amiből már biztos lehettem benne, hogy nem éppen nyugodt.
- Nem megyek sehová, és igen is, megérdemled, hogy itt legyek. Barátok vagyunk, azért is vagyok itt. De ne idegeskedj, mert azzal ártasz a babának, és az én szememnek is. Minden rendben lesz, ne aggódj - biztosítottam
Ekkor kinyílt az ajtó, és egy orvos lépett ki rajta, majd azt mondta, bemehetünk. Mosolyogva megszorítottam Elena kezét és egy újabb "nem lesz semmi baj" nézést küldtem felé.
- Menj már -terelgettem befelé az ajtón mosolyogva _________________ Rose
Back to top Szomb. Márc. 12, 2011 17:38 Szerző Üzenet Elena Gilbert Salvatore Adminisztrátor
Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49 Hozzászólások: 16196 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: - Biztos lehetsz benne, hogy a jó Elena vagyok! - biztosítottam és én magam is mosolyogva álltam fel. - A kórházat az utca végén láttam és el nem tudod képzelni, mennyire hálás vagyok most neked ezért. Köszönöm! - suttogtam teljesen őszintén a szemébe nézve. Kinyitottam előtte a kávéház ajtaját és elindultam arra, ahogy a kórházat sejtettem. Jött velem és ezzel felettébb jobb lett a kedvem. Nem csak egy idegen fogja látni a fejlődő kisbabámat, hanem egy olyan személy is, akit barátomnak nevezhettem.
A sejtésem beigazolódott. Az utca végén megtaláltuk a kórházat. A kilincset fogva kissé elfogott az ijedség. Ha talál valami rendelleneset, vagy bármit, ami nincs rendben... megráztam a fejemet és úgy sétáltam be a szinte kihalt, fehér falú folyosóra. A pultnál ülő nővérke megmondta, hogy most éppen nincs senki az orvosnál és csak pár percet kell várnunk.
Le-fel sétáltam a folyosón ezalatt a néhány perc alatt, idegességemet nem tudtam titkolni. Rose-ra néztem. - Még elmehetsz, ha gondolod! Nem érdemlem meg, hogy itt légy velem!
Back to top Szomb. Márc. 12, 2011 17:32 Szerző Üzenet Rose Vámpír
Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:15 Hozzászólások: 1569 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: Ahogy elkapta a kezem, és ránéztem, láttam a szemében egy kis jóságot. Tehát csak nem halt meg véglegesen... ennek pedig nagyon örültem. A hangjában is tükröződött az a cseppnyi jó, már nem volt olyan kemény és üres.
- Nos, ha te a jó Elena vagy - néztem rá reménykedve - Akkor nagyon szívesen - mosolyodtam el halványan _________________ Rose
Back to top Szomb. Márc. 12, 2011 17:26 Szerző Üzenet Elena Gilbert Salvatore Adminisztrátor
Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49 Hozzászólások: 16196 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: És ezek a szavak már tényleg felébresztettek bennem valamit. A kemény szavak elérték azt, hogy egy kicsit is, de jó legyek. És nem akartam ezt, de elkaptam a kezét. - Állj meg! - szólaltam meg úgy, ahogy régen és lenéztem a hasamra. Már régóta terveztem valamit és most kell megtennem. Mert aggódtam már egy ideje, hogy mi van, ha nincs minden rendben. Fátyolos szemekkel néztem fel Rose-ra. - Eljönnél velem orvoshoz? Amióta tudom, hogy terhes vagyok, nem voltam és... aggódom. Még ha a kicsi velejéig romlott, akkor is az egyetlen olyan élőlény, aki igazán fontos nekem! Kérlek! - néztem rá szinte könyörgő szemmel.
Először azt hittem, ahogy a kezeire nézett, hogy felébred benne egy cseppnyi jóság, de amikor újra mosolyogni kezdett, rájöttem, hogy csak direkt csinálta.
- Na jó, ez már tényleg sok - sóhajtottam - Tényleg ennyire nem érdekel semmi? Akkor legyen... foglalkozz csak magaddal, ápolgasd a gonoszságodat és ne foglalkozz semmi mással. Nem is értem, miért hiányzol a szeretteidnek, vagy hogy miért sírnak még mindig utánad... hiszen egyáltalán nem érdemes! - álltam fel a székről _________________ Rose
Az asztalon pihenő kezeimre néztem és úgy tettem, mintha felébresztett volna bennem valamit. Megpróbáltam jóságot sugározni, hogy mikor a legkevésbé sem várja, csak annyit mondjak: - Bla-bla-bla... - dőltem vissza a széken és kifújtam a levegőt mosolyogva. - Nem aggódom, majd kiszeret belőlem. És ott vagy te is, majd te vigasztalod és egyszer csak azon kapjátok magatokat, hogy szerelmesek vagytok. És utána csinálhatja azt, amit Harmonyval! - utaltam a lánykérős dologra. - Nem érdekel többé, mi van velük, mi van Nate-tel és bárki mással!!
- Tudod, a megtestesült jóságot nem lehet csak úgy varázsütésre kiirtani valakiből. Harcolj csak, de úgyis veszíteni fogsz... mert úgyis vissza fogsz térni Mystic Fallsba, és akkor azok, akiknek fontos vagy, nem fogják engedni, hogy meghaljon a jó Elena.
Ahogy jelen pillanatban álltunk, kezdtem azt hinni, nekem esélyem sincs előhozni a jó Elenát, ha csak egy kis időre is. De próba, szerencse...
- Tévesek az emlékeid? Damon a fájdalmat akarta kitörölni belőled, annak árán, hogy azt is elfelejted, ami kettőtök között volt. Nem akarta, hogy szenvedj, mert szeret és mindig szeretni is fog. Azt hitte, Harmony-val pótolhat téged, de nem sikerült neki. Régebben még mindketten abban reménykedtetek, ha Oliver meghal, újra boldogok lehettek. És most? Ha a jó oldalad még szereti Damont, vagy számít neki valami a régi életéből és nem ilyen közönyös dög, akkor megpróbál harcolni. _________________ Rose
- Mindig kell egy gonosz a városba. Most, hogy eljöttem, hiányzik? Elegem van mindenből, ami Mystic Falls!! Nem vágyom másra, mint egy életre, ahol nincs Isobel, nincs Rick, nincs Nate és nincs Damon!!! És Te sem vagy!! - emeltem fel a hangomat, és gyorsan letöröltem a könnyeimet. Azokat soroltam fel, akik valamilyen szinten jóvá tehettek volna ismét, és ezért... ezért nem akartam többé a közelemben tudni őket. - Mi értelme lenne jónak lenni?! Jó voltam, 17 évig... Damon mégis elfeledtette velem és eljegyezte a kis szöszit! Gratuláltam neki, de akkor most már én ne kelljek neki! Ott volt Harmony, én még jó voltam! Most már ne kelljen neki az, amit nem kaphat meg! És ugyanez Isobellel is. 17 éve volt, nem jött időben. Elveszített! Ennyi volt, és bármit megteszek, hogy megöljem a jót magamban!
- Lehet, hogy unalmas, de ez az igazság. Az igazság elől pedig általában, akármennyire is akarunk, nem tudunk menekülni - mondtam komolyan - Én pedig nem hiszem, hogy a kisbabád is gonosz lenne. Ha te jó lennél, ő is az lenne. Hát nem lenne szebb egy olyan élet, ahol mindenki szeret? Ahol nem szenvednek körülötted, hanem békességben élhetnél? Teljesen olyan lettél, mint aki ezt tette veled. Megölted Olivert, de mégis átvetted a helyét... - néztem rá sajnálattal
Láttam, ahogy elfordult és a szemében megjelent néhány könnycsepp.
- Újra és újra rácáfolsz arra, hogy a jó oldalad nem létezik. Hiába is harcolsz ellene, még benned van. _________________ Rose
- Nem unjátok még ezt? "Elena, a jó ott van benned, csak nem tud felszínre kerülni!" - idéztem a leggyakrabban hallott szöveget. - Ez holt unalmas már - sóhajtottam, majd egy apró kis nevetés tört fel belőlem. - Haza fogok menni, de sajnos nem az hiányzik nekik, akit viszont fognak látni! Én nem tudok többé az lenni, akit szeretnek, sajnálom! És a kisbabám... ő is gonosz, tehát nem hiszem, hogy jó anyukára vágyna - jelentettem ki. - Nekem nincs testvérem - néztem ki az ablakon ismételten, de a szavaim hallatán néhány nagyon halvány könnycsepp jelent meg a szememben. Csak reméltem, hogy nem veszi észre.
- Ha idegborzolónak találod a szenvedésüket, talán tényleg meghalt a jó Elena... - húztam el a számat - De én ezt nem hiszem. Nem halt meg, még mindig ott harcol benned, csak te erősebb vagy. Viszont eljön az idő, amikor ő fog megölni téged. Mert ez a rossz sem olyan erős, mint te hiszed...
Sóhajtottam egyet, és tudtam, hogy igazam van. A jó Elena is van olyan erős, mint a gonosz, csak valahogy elő kellene csalogatni.
- Borzasztóan hiányzol Damon-nek... te, a jó Elena. Úgy ahogy a családodnak és Nate-nek is. Nem tudják merre vagy, és a bizonytalanság felemészti őket. Nate-et még sohasem láttam ilyen zavartnak, mint most. Ne tedd ezt velük. Nem érdemlik meg, ahogy te sem és a kisbabád sem. Neki is egy jó anyuka kell, nem egy velejéig gonosz nő, aki csak szenvedést okoz másoknak. És mi van a kisöcséddel? Ő is szeretné majd megismerni az igazi Elenát, nem ezt az ördögöt, aki most megszállta - néztem rá őszintén _________________ Rose
- Igen. Hidegen hagy, mert már nem érdekel az egész. Az a műsor, amit ők csinálnak, teljes mértékben idegborzoló és örülök, hogy nem kell részt vennem benne - magyaráztam teljes közömbösséggel. Bár nagyon meglepett, hogy azt mondta, hogy talán Rick molesztálta az eygik diákját, magam is tudtam, hogy az lehetetlen, ő nem tenne ilyet. Lehajtottam a fejemet, de nem azért, mert valami felébredt volna bennem, nem. Ennek valami más oka volt. Magam sem tudtam, micsoda. - Nem gondolok rájuk, mert ők a jó Elena családja. De ő már nem létezik, nem látszik? Meghalt. Az egyetlen, akit még én is sajnálok, az Nathan. Mert ő nem érdemli ezt. De ha ez jön belőlem, nem kaphat mást ő sem. Damonnek pedig ott vagy te, miatta nem aggódom.
- Ennyire hidegen hagy ez az egész? - húztam fel a szemöldököm, miközben leültem - Igen, az a Viventem is az egyik oka volt... csak hát állítólag Rick molesztálta az egyik diákját, bár ebből nem sok minden igaz. Nemsokára lesz a tárgyalás, addig pedig rendezni kell a dolgokat - mondtam - A babád a családod? Igen, meglehet... de mi lesz azokkal akik törődnének veled? Az édesanyáddal, Damon-nel, Nate-el vagy Rick-el? Rájuk nem gondolsz? _________________ Rose
Intettem neki, hogy üljön csak le, ha gondolja, bár nem azért, mert annyira vágytam a társalgásra. - Szegény Rick és Isobel - biggyesztettem le az ajkaim közönyösen és kiittam az utolsó csepp teámat is, majd leraktam az asztalra. - Nagy szerelem lehetett, mit ne mondjak. Na és mi történt? Isobel összeszűrte a levet azzal a kis... a nevét nem tudom, de eléggé sápadt srác. - Reméltem, hogy ő tudja, kire gondolok. - És Damon vigasztalja Ricket? Nemrégiben még megölték volna egymást! De mit bánom én, már mi történik Mystic Fallsban. Ők már nem a családom. Nekem már a kisbabám a családom -simítottam végig a hasamon és kis mosolyra húztam az ajkaimat. - Óh, én nem akarom elrontani ezt az egy napodat! - suttogtam gunyorosan.
A szemeiből láttam, hogy nem éppen a jósága tetőpontjában van, ahogy pedig megszólalt, rögtön tudtam, hogy most gonosz.
- Oké, ha te ezt nyaralásnak nevezed - forgattam meg én is a szemeimet - Oh, Damonre gondolsz? Nem tudom, hol van, állítólag éppen Rick-et vigasztalja. Tényleg, te nem is tudsz róla... Isobel elhagyta Ricket - közöltem vele a hírt - És hogy én mit keresek itt? Gondoltam elugrom ide, és egy kicsit magam mögött hagyom Mystic Fallst. Legalább egy napra... _________________ Rose
Az asztalhoz sétált, én pedig kinéztem az ablakon, úgy forgattam meg a szemeimet. Majd visszanéztem rá összeszűkült szemekkel. - Nem bujkálok, csak... nyaralok! - vontam vállat egyszerűen, de továbbra is gyilkos szemekkel meredtem rá. Nem tehettem ellene, mint mostanában, a rossz erősebbnek bizonyult. - Hol hagytad a különleges barátodat? Otthon, ágyban? - kérdeztem maró gúnnyal tőle. - És Te mit keresel itt?
Nem is tudom, miért indultam el a szomszéd városba... egyszerűen csak ki akartam mozdulni Mystic Falls-ból, mivel néha már úgy éreztem magam, mint egy mókuskerékben. Egy olyan mókuskerékben, ami sosem áll le, viszont nem történik a forgása közben semmi jó. Csak rossz. Leparkoltam az egyik, hangulatosnak tűnő kávézó előtt, majd beléptem a helyiségbe. Ahogy szétnéztem, láttam, hogy nem csaltak a megérzéseim, tényleg nyugodt kis hely volt. Ám ekkor megpillantottam a nem messze üldögélő Elenát. Elkerekedtek a szemeim, és úgy láttam neki is... Szóval itt rejtőzködik. De mit keres ő itt egyáltalán? Odasétáltam az asztalához, majd még mindig elképedve néztem rá.
- Elena? Miért bujkálsz itt? - kérdeztem _________________ Rose
Már egy ideje a hotel melletti kávéház előtt ültem egy pohár teával és egy kis sütivel, és onnan szemléltem a kis várost. Már egy hónapja voltam itt, de semmi érdekeset nem fedeztem fel ebben a kisvárosban. Csak egy hétköznapi hely volt, veszély és minden más nélkül, ahol akár be is szürkülhetnék, akkor sem vennének észre. Nagyot sóhajtottam, de ekkor egy ismerős alakot vettem észre a távolban. Rose... mit keres ő itt?
Komótosan ébredtem, a párnám mélyébe rejtőzve és csak figyeltem ki az ablakon, amennyire a pislogó és leragadó szemeim engedték. Hatalmas sóhaj következett és újra a párnába temettem a fejem. Egy hónap... oly rövidnek tűnik és mégis olyan hosszú volt. De csak azért, mert nem voltak itt a barátaim és a családom. Viszont miért érdekel már engem? Ezalatt az egy hónap alatt többet nyertem, mint amit az idejövetelem előtt. Felültem és félrerántottam a függönyt. A nap rögtön a szememet találta meg, így nagyon összeszűkültek, de egy hatalmas ásítás és nyújtózkodás után már képes voltam kinyitni. Elmúltak a hideg napok, vége a télnek, beköszöntött a tavasz második, melegebb hónapja. A nadrágomért nyúltam, hogy felöltözzek és egy alapos fésülködés és arcmosás után el is mehetek reggelizni, mert rettentő éhség ébredt fel bennem valami után. Valami édeset akartam, sütit, fánkot, bármit, csak édes legyen. És ez is új volt: hiszen ezidő alatt az a kis rosszullét is, ami volt, eltűnt. És újra jól érezhettem magamat. A fürdőbe léptem, megfésülködtem és a táskámért nyúltam. Szerencsére már átestem egy alapos bevásárláson, ezen már nem kellett törnöm a fejemet. De a telefonom csipogni kezdett. Egy hónapja most először. Kikaptam a táskából, de csak egy nevet láttam. Nate... - Miért nem hagysz már békén?! - dobtam az ágyra a mobilt és kiléptem a szobából, hogy a hotel melletti kis kávézóban megejtsem a reggelimet.
Utolsó hozzászólás: Elena Gilbert: 2011.03.06, 09:08.
Felöltöztem és megálltam a tükör előtt. Az arcom annyira kimerültnek tűnt és annyira sápadt voltam, mint talán még soha. És az arcom tükrözött elgyötörtséget is. De nem tudtam mit tenni. Amíg hangokat hallok a fejemben, nem fogom tudni kipihenni magamat rendesen.
Annyira egyedül éreztem magamat, mert nem beszélgethettem senkivel, ez a lakás csak a kongó ürességet mutatta nekem, semmi mást. Még a szívemben is több szín volt, mint itt.
Mégsem éreztem hibának, hogy eljöttem. Mert próbákat mindig is kell kiállnunk, hát ez most egy ilyen. És megéri, hiszen megölhetem azt, aki legyengít. És a teljes lényemet átadhatom annak, aki uralja a tudatomat, a testemet. Kedvemre vált, hogy egy ismerős sem volt a közelben, különben megint elgyengülhetnék, de nincs család, nincs ismerős... ez egyenlő azzal, hogy nincs reményforrás.
Fel-alá sétáltam a szobában, majd megálltam az ablaknál. És tiltakoztam, de mégis feltörtek az emlékek. A fájó nyakamat kezdtem masszírozni, amit az éjjel kissé elfeküdtem és félrehajtottam a függönyt. Eszembe jutott Nathan és hogy milyen aljas módon elbántam vele is. Felpofoztam, pedig minden, amit mondott, teljesen jogos volt és igaz.
A telefonomért akartam nyúlni, hogy idehívjam, hogy jöjjön el ő is velem, de egyrészt az véget vetne a próbálkozásaimnak, mert azért jönne, hogy megint szentbeszédet tartson, másrészt pedig nem tudnék neki mit mondani. Csak annyit, hogy a legjobb barátom és tegyen bármit, tegyek én bármit, az is marad és ha kell, még az ördöggel szemben is kiállok érte... de nem most... nem ilyen erő befolyása alatt... nem a gonoszságom teljében, mikor másra sem gondolok, csak arra, hogy megöljem ezt a lányt bennem, hogy vihessem a testét. A hasamra csúsztattam a kezemet. - Hm... - sóhajtottam nagyot és tovább meredtem ki az utcára. - Mi legyen most? Visszamenjünk, vagy maradjunk? - De már tudtam a választ. Mostanság nem akarok visszamenni. Maradok még pár napot, hetet, hónapot. De nem megyek vissza rémálmaim színhelyére.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
-Rendben.-bólintottam-Holnapra gondoltam. Ha azt akarom, hogy hamar vége legyen ennek a tréningnek akkor nincs megállás.-mondtam közben pedig az üveget az orromhoz emelve beleszagoltam... már a szaga is borzasztó, rögtön vissza is csavartam rá a kupakot.-Én is gondoltam már erre. Csináljuk akkor ezt!-bólintottam bár annak ellenére tudtam, hogy mindennél fájdalmasabb lesz, szétfogja marni a bőrömet..
- Szóval akkor ez le fog gyengíteni. De nem lesz kellemes gondolom. A próbát megéri. Itt leszek, segítek. De először tegyük rendbe a láncokat meg mindent. Plusz mikorra tervezed pontosan a következő alkalmat? Hamar le kellene zavarnunk, hogy Caroline-nal lehess. Minél előbb. - A szemeim a farkasölős üvegek és a láncok között ugrándoztak. - Mi lenne ha a láncra is öntenék picit? Nagyon kellemetlen lenne? _________________
-Tudom.-bólintottam és a táskámhoz léptem majd előkaptam belőle a két farkasölővel teli üveget.-Azért hoztam ezt.-mutattam fel-De ha ezt is kibírom onnantól kezdve nincs több ötletem arra, hogy hogyan fékezzem meg magam.-mondtam komolyan és kinyitottam az egyik üveget. -Végülis egy próbát megér.-néztem rá majd az üvegre. _________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
- Ne feledd, hogy akkor nem vagy önmagad. Szóval simán kinézem olyankor belőled. Remélem hamar győzedelmeskedsz a farkas éned felett. - odasétáltam a kitépett láncokhoz. - Ez nem vicces. Mellesleg igen pár napig. Aztán ki kell találni valami erősebbet mert ez semmit nem segít. - vettem a kezembe az egyik láncot. _________________
-Komolyan azthiszed, hogy felzabáltam volna a legjobb haverom?-nevettem el magam ismét.-Bár... Ki tudja? -vigyorogtam rá-Egy pár napig szerintem ezt nem ismétlem meg.-váltottam komolyabbra a hangom. _________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
- Azt hiszem ez a dolog megérte. Legalábbis most nem felettem helyezkedsz el csorgó nyállal felkészülve arra, hogy felzabálj. Ez a helyzet jobban tetszik. Bocs haver, de ezt nem hagyhattam ki. - nevettem el én is magam. - Hmm, ha komolyan veszed? Akkor megyünk még egy ilyen kört. - Abban a pillanatban mikor felettem volt, nem gondoltam volna, hogy leszünk még ilyen vidámak a közel jövőben. _________________
-De akkor is. Kösz haver.-köszöntem meg ismét hisz rettentő hálás voltam de a következő mondata ismét lesokkolt. -Mi?-néztem rá idegesen és megindultam felé majd amikor mondta, hogy csak hülyéskedett elröhögtem magam és belebokszoltam a vállába.-Te tiszta hülye vagy.-vigyorogtam rá.-Ha ezt most komolyan vettem volna. Vagy nem hallottam volna a szívverésed neked annyi.-ráztam meg a fejem és továbbra is vigyorogtam. _________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
- Akkor jó. - megkönnyebbülve sóhajtottam fel. - Bárcsak ne kellett volna. Nincs mit sajnálod. Ezért vagyunk itt. Hogy ilyen ne fordulhasson elő. - tekintetem elfordítottam mikor elkezdte felhúzni a nadrágját majd mikor már rajta volt visszafordultam. - A barátod vagyok, semmiség. Ezt nem kell többször mondanod. Nem fogom elfelejteni. - Kivette a golyót majd elhajította. Én pedig nem bírtam ki, hogy ezt ne süssem el. - Amúgy a Caroline-os dolog igaz volt. - gyorsan felpattantam és hátrálni kezdtem mielőtt még valami meggondolatlan tett volna. - Vicceltem, haver. Csak vicceltem. Oké? - helyeztem a kezem magam elé tiltakozásképp. _________________
Homályos volt minden csak arra kaptam fel a fejem amikor Matt bejött és hozzám szólt.-Túlélem. Begyógyul.-vágtam rá kicsit nyomottan-Te csak azt tetted amit tenned kellett. És én sajnálom! -ültem fel nagynehezen és a nadrágom felé nyúltam majd felszisszenve a fájdalomtól de belebújtam.-Köszönöm.-néztem rá elismerően és megveregettem a vállát.-Jövök neked egyel.-tettem még hozzá. A sebem csak az ezüst golyók miatt nem gyógyult.. valahogy ki kellett vennem a sebből. Szerencsémre nem volt olyan mélyen belémfúrodva ezért erőtvéve magamon kihúztam magamból a golyót és elhajítottam. _________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
Mikor újból a ház felé vette az irányt megkönnyebbültem. Hallottam a csörömpölést ami a házból hallatszott ki. Majd mikor végre abbamaradt bemerészkedtem. A rombolás a pince felé vezetett. A puskát viszont csak akkor tettem le amikor megláttam Tylert emberi alakban és a lőtt sebet az oldalán. - Haver, sajnálom. Van itt valami egészségügyi doboz vagy valami ilyesmi? Vagy begyógyul magától? Mert nem úgy néz ki. - húztam el a számat továbbra is a sebet bámulva. _________________
Ahelyett, hogy újból neki estem volna inkább berohantam a házba és letarolva mindent a pince felé vettem az irányt. Kezdetét vette a vissza változás ami már kevésbé volt fájdalmas. Amint visszanyertem eredeti formám csak a földön feküdtem az oldalamon tátongó sebbel. Nem volt erőm felkelni, nem is emlékeztem nagyon semmire csak az utolsó percekre.. _________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
Egy ideig még csak fetrengett a földön közben én magamban reménykedtem, hogy nem okoztam akkora kárt benne. Majd végül feltápászkodott és ekkor egyszerre nyugodtam meg és kezdtem újból félni. Tettem egy lépést hátra, majd mikor morogni kezdett a ravaszra helyeztem az ujjam. Nem akartam még egyszer meglőni. De ha ez kell ahhoz, hogy megvédjem a saját életem megteszem. _________________
Továbbra is ott feküdtem mozdulatlanul, majd erőt vettem magamon és nagy nehezen négy lábra álltam. Bár még mindig imbolyogva de Matt felé fordultam és a puskát néztem aztán pedig őt. Eszembe jutott egy régi emlék amikor még minden normális volt és nem voltak ilyen problémák de azért örültem, hogy még egy ilyen helyzetben is mellettem van. Még mindig farkas voltam de már éreztem, hogy nincs sok hátra..még mindig bennem volt a vágy a késztetés az ölés iránt de minden erőmet összeszedve csak egy morgással fejeztem ki mit érzek. A sebem alig akart gyógyulni vagy legalábbis csak lassan. _________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
A futásnak nem sok értelme van. Ha akar úgy is megtalál. Gyorsan feltápászkodtam a földről a puskát továbbra is rászegeztem. Rossz volt így látni a legjobb barátomat, de valahogy még szeretnék élni egy ideig. Talán meglőni még sem kellett volna. Az elmémben veszekedtem magammal miközben vártam, hogy mi fog történni. _________________
A következő percben már csak annyit éreztem, hogy orrba vág a puskával és oldalba lő vele. A golyó csak úgy belehasított a bordáim közé..Egy fájdalmas vonyítás hagyta el a számat és magatehetetlenül vágódtam el a földön. Matt felé fordítottam a fejem nagy nehezen és mivel a fájdalom magamhoz terített csak egy dolog járt a fejemben: Sajnálom! nem állt szándékomban bántani de jól cselekedett. _________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
Már kezdtem lenyugodni amikor előjött a házból Tyler, de farkasként. Nyugi, Matt csak Nyugi. Nem lesz baj, hisz belül valamennyire ott van Tyler is. Ezzel akartam lenyugtatni magam bár mire megnyugodtam volna rám ugrott és hirtelen nem tudtam mit tegyek. A puskát szerencsémre még a kezemben szorítottam. A végével orrba vágtam, majd megtettem amit a legkevésbé szerettem volna. Egy lövést adtam le az oldalába. _________________
Rövid erőlködés után sikerült leszakítanom a láncokat a következő pillanatban elsötétült minden már csak az indulat vezérelt. Bármennyire is kezdtem elveszíteni a fejem azt a borzasztó fájdalmat még éreztem.
A csontjaim szinte kettétörtek, megkezdődött az átváltozás..Üvöltöttem a fájdalomtól ami percről percre enyhült és a végére már el is múlt. Teljesen másképp láttam mindent, befejeződött de még uralni nem tudtam magam. Kitörtem az ajtót és Matt után eredtem aki a ház előtt állt. Nem tudtam mit tenni ellene, nem akartam kárt tenni benne. Csak rohantam.. aztán megálltam és morogva úgy néztem szemeibe. Abban a pillanatban éreztem azt, hogy teljesen elvesztettem az eszem. Ráugrottam olyan erővel, hogy hátra esett de baja nem történt. Éreztem rajta a félelmet ami még jobban hajtott. Morogva vártam, hogy tegyen valamit mielőtt én tennék, nagyjából kezdtem uralni magam de az ő biztonsága érdekében csak reménykedni tudtam.
_________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
Na igen azt hiszem kissé túlzásba vittem a dolgokat. Kezdte elszakítani a láncokat. Hát ennyit arról, hogy nem esik semmi bántódásom. Ha tudtam volna, hogy ilyen életveszélyes helyzetben leszek kötök életbiztosát bár ezt most baszhatom. Mondania se kellett volna elkezdtem futni kifelé a házból az ajtót bevágtam magam mögött majd mikor kiértem a ház elé mély levegőt vettem. _________________
Már válaszolni sem tudtam a szavaira elöntött a düh...A következő pillanatokban már csak annyit éreztem, hogy belehasít a fejembe az az érzés..szét tudtam volna robbanni..
-Rohadj meg.-üvöltöttem teljesen kikelve magamból.. nem is tudom miért mondtam ezt eluralkodott rajtam az a tehetetlen düh ..ölni tudtam volna. Szemeim már teljesen átváltoztak és a tépőfogaim is előbújtak. Éreztem, hogy már nem tudok uralkodni magamon. Eszeveszetten kezdtem el tépni a láncokat... -Fuss.-ez volt az utolsó szó ami kijött a számon..utána már csak hangos és fájdalmas üvöltések hagyták el a számat. _________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
Felálltam a székről és a kezembe vettem a puskát. A biztonság kedvéért jobban járok így. Ha elfajulna a helyzet. - Ó, szóval ezt nem vitattátok meg? Kár. Bár lehet, hogy így esélyem nyílik még egy menetre. Na meg annak a vérfarkas csávónak is. Úgy hallottam jól elvoltak. - gonosz mosoly futott végig az arcomon. Komolyan egyre jobban megy ez az egész.
Teljes nyugodtsággal belekezdett abba amit akart mondani.. Nem pont arra számítottam, hogy beszélni fog de ő tudja. A következő szavai lesokkoltak és eléggé felszökött a vérnyomásom is.-Hogy mi?-néztem rá idegesen-Az nem lehet. -üvöltöttem már szinte leszakítva a láncokat . _________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
- Hát jól van. - még egyszer végig futott a fejemben a story mielőtt elkezdtem volna neki mondani. Már most bűntudatom volt, de talán ez az egyetlen lehetőség amivel fel tudom idegesíteni. Hoztam magamnak egy széket, majd leültem vele szemben és el is kezdtem a mondandómat. - Tudod az a bizonyos szünetetek alatt.. - nyeltem egy nagyot nem az én pályám ez. - Egész jó kis időt töltöttünk együtt. Mióta vámpír lett talán még az ágyban is nőtt a teljesítménye. Nem panaszkodom, előtte se volt probléma.
Leellenőriztem a láncokat ezt követően pedig ki is kötöttem magam majd Matt-re néztem.-Kezdhetjük!-mondtam kellő komolysággal földbe cövekelt lábakkal. Kezdődhet a szenvedés... Nem akartam nagyon nem de mi mást tehettem volna?! _________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
Egy ideig csak egy helyben álltam majd végül követni kezdtem a lakás belsejébe onnan pedig le a pincébe. Láttam a láncokat amik felé közelített. Remélem kitartanak. Gondoltam magamban majd már ki is gondoltam, hogy mivel fogom felidegesíteni. Meglőni nem fogom csak vész esetén. A kezembe kaptam a falhoz támasztott puskát és ránéztem. - Én készen vagyok. Kösd ki magad és mehet.
Örültem, hogy beleegyezett nagyon is mert nem tudom mire mentem volna nélküle.-Már előkészítettem mindent.Annyi lenne az egész, hogy meglősz vagy ha azt nem akarod akkor csak sebezz meg vagy idegesíts fel .-magyaráztam és elindultam a pincelejáró felé ahol már fel volt szerelve minden. Megvártam amíg elindul utánam majd sietve mentem be a pincébe és már le is kaptam a felsőm és a cipőmet...és a láncokhoz sétáltam. _________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
- Ajánlom is. - Kezdett eltűnni a komorság az arcomról. Segítenem kell rajta ezt teszik a barátok. Csak hát ez nem mindennapi kérés. - Szóval akkor mivel is kellene kezdeni? - felvontam a szemöldökömet és összefontam a karomat a mellkasomon.
-Nem lesz bajod garantálom.-biztattam - Kösz haver.-mondtam hálásan miközben egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra.-Jövök neked egyel.-...Matt az egyik legjobb haverom és lehet, hogy hülyén jött ki, hogy őt kértem de másra nem nagyon számíthatok... _________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
- Most az egyszer. De pontosan mennyi az esélye annak, hogy nekem nem lesz bajom? - Tudtam, hogy nagy hülyeség belemenni mert talán még bajom is eshet. De valahogy nem érdekelt. Amennyire csak lehet biztonságban akartam tudni Carolinet. Amíg Tyler nem tud uralkodni magán ez majdnem hogy lehetetlen.
-Egyszeri alkalom lenne. A többit meg megoldom valahogy.-mondtam miközben a földre meredt a tekintetem-Kérlek..-néztem aztán rá mintha csak az életem függne tőle.-Ha ezt megteszed nekem rettentő hálás lennék...bármit kérhetsz cserébe..-léptem hozzá közelebb-Lehet, hogy elment az eszem de ezt teszik velem az érzelmek..-mondtam teljes őszinteséggel.. _________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
Csak bámultam a magam zombi tekintetével rá. Arra kér, hogy kínozzam meg végül is amíg át nem változik. Hát ez nem az én asztalom nem tudom miért kért pont engem erre. - Figyelj én nem tudom, hogy képes vagyok erre. Megértem, hogy Caroline miatt csinálod meg minden. De az, hogy én meglőjelek vagy valami.. Elment a maradék józan eszed is? - a mondandóm végére már a légzésem is felgyorsult. _________________
-Mivel gyakorlatilag csak rád számíthatok ezért hívtalak téged.-magyaráztam aztán bele is kezdtem a bonyolultabb részébe.-Megígértem Caroline-nak, hogy tanulok egy kis önkontrollt és ebben kéne a segítséged.-néztem rá komolyan és nyeltem egy nagyot.-Nem fog sikerülni az átváltozás ha csak nem segítesz. Sosem akartam önként átváltozni és ehhez kéne az, hogy belémeresztesz egy pár puskagolyót vagy csak megsebzel. Persze csak ha nem nagy kérés.-fújtam ki megkönnyebbülve a levegőt és Matt-re néztem kíváncsi voltam, hogy mit mond. Fontos volt nekem ez az egész de magától nem menne, nem lennék rá képes. _________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
Mikor már tudtam, hogy merre is kell mennem magabiztosabban vezettem, majd megláttam a ház előtt ácsorgó Tylert és leparkoltam. Lassan leállítottam a motort, majd kiszálltam a kocsiból és megindultam Tyler felé. - Szóval miért is kellett idejönnöm, ha már itt tartunk? _________________
Nem is kellet olyan sokat várnom mire megcsörrent a telefon. Elmagyaráztam Mattnek hova jöjjön.. Kiálltam a ház elé nehogy tovább hajtson vagy elnézze a házszámot.. _________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
Miután megkaptam Tyler sms-t kocsiba pattantam és Daneville felé hajtottam. Úgy sem volt jobb dolgom. Vicki elutazik addig is legalább én sem unatkozom. Pontosan nem mondta, hogy hova kell mennem ezért útközben rácsörögtem, hogy mondja már meg hova is menjek. _________________
Nem akartam olyan messze jönni Mystic Fallstól ezért jöttem Daneville-be, bár így is sokat autóztam.. Sokat hallottam erről a helyről és már jártam is itt egy párszor. Kibéreltem magamnak egy ideiglenes lakást, mivel egy hotelben nem éppen lenne szerencsés az önkontroll tanulás ....bár ha úgy nézzük egy házban sem..de végülis csak tágasabb és nincs is messze tőle az erdő.
Amint a lakásba értem ledobáltam a cuccaimat és telefont ragadtam és sms-t kezdtem írni..Először Carolinenak akartam írni de aztán rájöttem, hogy jól jönne nekem egy kis segítség ezért Matt haveromnak írtam.
Kipakoltam a táskámból a ruhákat már csak a láncok és a farkasölő maradt benne. _________________ Tyler
"We humans fear the beast within the wolf beacause we don't understand the beast within ourselves."
Már napok óta Daneville-ben voltam. Egyszer arra gondoltam, hogy visszamegyek Mystic Fallsba, máskor pedig egyáltalán nem volt hozzá kedvem. Mindig is szükségem volt a magányra, ebben a városban pedig most meg is kaptam, mégis kezdett egy kicsit nyomasztó lenni ez az egész. Hiányzott Mystic Falls légköre, hiszen már az a hely volt az otthonom huzamosabb ideje. A várost körülvevő erdőben sétáltam, amikor más léptek zajára lettem figyelmes. Hirtelen meg is éheztem, remek alkalom volt arra, hogy enyhítsek az éhségemen. Jó vadász módjára követtem az áldozatomat, és éppen elé vágtam, amikor rezegni kezdett a telefonom a zsebemben. Elena írt: megszületett a kis David. A kijelzőt nézve elmosolyodtam, aztán a hatalmas szemekkel rám bámuló férfira néztem. - Hatalmas szerencséd van - ezzel sarkon fordultam, visszamentem a szálláshelyemre, felkaptam a cuccaimat és elindultam haza.
Tövig nyomtam a gázpedált, pedig egyáltalán nem siettem sehová. Hová is siethettem volna, amikor konkrét célom sem volt? Csak mentem a vakvilágba, nem nagyon néztem az utat sem. Éjszaka volt, az autók nem jártak, ha pedig rendőr jött volna, ő töltötte volna be a mai vacsorám posztját. Jelenleg ebből sem csináltam volna nagy ügyet úgy, ahogy semmi másból sem. Nem érdekelt semmi, viszont nem tudtam hová tenni ezt a hirtelen jött nagy változást. Aztán mégis rájöttem, mit csináltam: a tudtomon kívül kapcsoltam ki az érzelmeimet és a tiszta elmémet. Életem során nem sokszor csináltam még ilyet, de néha előfordult, hogy az agyam önállósította magát, és amikor úgy érezte, mindenből elege van, akkor kikapcsolt. Természetesen a szívemmel karöltve. Abban a pillanatban, amikor semlegesített bennem mindenfajta emóciót, a szívemet is befagyasztotta. És bár ez az állapot nem szokott sokáig tartani, szinte még az sem éreztem, ahogy dobog a szívem. Mintha ténylegesen, teljesen megállt volna. Fogalmam sem volt róla, mennyit vezethettem, de egyszer csak úgy döntöttem, elég volt. Pár perccel ezelőtt láttam, hogy elsuhantam a Daneville tábla mellett, de amíg ki nem szálltam a kocsiból, körül sem néztem, csak a motorháztetőnek dőlve figyeltem meg, hol is vagyok pontosan. Egy panzióféleségnél álltam meg, de rajtam kívül csak egy autó parkolt a parkolóban, az is utánam kanyarodott be. Azt hiszem, meg is találtam azt a szerencsétlent, akiből ma lakmározni fogok. Május vége volt, de így az éjszaka kellős közepén az időjárás még nem volt a legjobb. Bár hála a vámpírlétnek nem fáztam, mégis jobb volt, hogy rajtam volt a bőrkabátom. Ha más nem, abból könnyebben kijön a vér, ha nem vigyázok az áldozatom nyakával. Mindenesetre feltűrtem a dzseki ujját, a motorháztetőre támaszkodtam és egy mosolyt küldtem a terepjáróból kiszálló férfi felé, aki látszólag vette az adást és nem a panzió ajtaja, hanem felém indult meg. A legnagyobb vesztére. _________________ Rose
Kis kitérő után érkeztem a városba. Egy napot voltam Daneville-ben, vadászni, aztán tovább utaztam elintézni egy kis "apróságot", amiről azt hittem eltart majd egy ideig, de szerencsére a tömött pénztárca mindig is jó hatással volt az emberekre (és egyéb, természetfeletti lényekre is). Visszafelé viszont ismét megálltam a városban, hogy a beszerzett kincseket tökéletesíttessem még kissé. Ezúttal is hasznos volt a pénz.
Végül, jóval soványabb pénztárcával, de mégis gazdagabban indultam haza. Büszke voltam magamra, és reméltem, hogy a meglepetésem Yve számára sem lesz túl sok. Reméltem örül majd, és nem utasítja el az ajándékaim.
(Mystic Falls - Hotel - Viventem lakása) _________________ "Egy igazi Jedi nem hisz a Mátrixban!"
Szer. Ápr. 27, 2011 21:09
Ashley Woodsen Vendég
Hozzászólás témája:
- Oké. - haraptam az alsó ajkamra. Ezt nagyon is meg kell ünnepelni.. Már van is egy ötletem. Kiléptünk a szobából, mindenki felállt tapsolva. Eléggé kényelmetlenül éreztem magam. Lehajtottam a fejemet és elpirultam, sőt úgy mosolyogtam, mint egy őrült. - Csókot akarnak? Kapnak. - vigyorogtam, s magam felé fordítottam Adam-t. Megragadtam az ingénél fogva, s szenvedélyesen megcsókoltam. Nagyobb lett a taps és az őrjöngés. Elengedtem, majd átkaroltam szerelmemet. - Okés. - engedtem el, s ő addig kért még egy pezsgőt és ismét a kedvencemet. Akkor legalább evvel már nem kell előkészülni.. Beültünk a kocsiba, bekötöttem magam.. fő a biztonság. - Erre van a hotel. - mutattam jobbra és pár perc alatt a másik városba tértünk ki.. Staunton..
/folyt. Stauton
Kedd. Ápr. 26, 2011 21:37
Adam Smith Vendég
Hozzászólás témája:
-Rendben, akkor elmegyünk valahova? Mondjuk egy hotelbe? - mosolyogtam rá. -Kibérelünk egy szép szobát, és elleszünk egymást társaságában. - kedves hangon mondtam, és kacsintottam egyet menyasszonyomra. Mikor kiléptünk a külön szobából, mindenki aki az étteremben volt elkezdett tapsolni. Kissé zavarba jöttem. Ránéztem az én Ashley-mre, láttam rajta, hogy elpirult. Aztán elkezdték kocogtatni a poharat. Szerelmem felé fordultam: -Csókot akarnak. - mosolyodtam el. Kimondtam ezt Ash felé, és ő rögtön kényeztette ajkaimat az ő lágy csókjaival. Ezután mindenki felállt, és elkezdett tapsolni. Ash átkarolt, és elindultunk kifele. -Várj! Kérek még egy pezsgőt is az ünnepléshez. - mosolyogtam szerettemre, aki ekkor még nem tudta, hogy mik a szándékaim a mai este. Kifizettem a vacsorát a pezsgőt, aztán elindultunk egy hotelba. Ash tanácsa alapján Staunton felé vettem az irányt.
/folyt.: Staunton/
Kedd. Ápr. 26, 2011 21:31
Ashley Woodsen Vendég
Hozzászólás témája:
- Nekem mindegy, hogy hol vagyunk, csak legyek veled. - mosolyogtam. - Alig várom, hogy megünnepelhessük. - kacsintottam rá. - Ez volt az eddigi legjobb születésnapom. - adtam egy apró puszit az arcára.
Kedd. Ápr. 26, 2011 21:17
Adam Smith Vendég
Hozzászólás témája:
-Akarsz még maradni? Én már nem vagyok éhes, inkább meg kéne ünnepelnünk. - huncutul mosolyogtam. Rettentően boldog voltam, hogy igent mondott.
Kedd. Ápr. 26, 2011 21:14
Ashley Woodsen Vendég
Hozzászólás témája:
Sok ideig csókolóztunk, de nem érdekelt, még jobb, hogy egy ilyen elzárt szobában volt. Biztos ilyen különös alkalmakra van kitalálva. Megfogta a kezemet és ráhúzta a gyűrűsujjamra a gyűrűt. Csodálatos volt. Könnyek szökdöstek a szemembe és gyorsan eltávolítottam őket, nehogy tönkretegyék a sminkemet. - Téged kérlek, mindig. - karoltam át a nyakát és ismét megcsókoltam. El sem hiszem, hogy megkérte a kezemet.. és mostantól már nem a barátnője vagyok, nem, nem.... hanem a menyasszonya..
Kedd. Ápr. 26, 2011 21:07
Adam Smith Vendég
Hozzászólás témája:
-Hát még én. mosolyogtam rá, majd pár perc csókcsata után letettem, és felhúztam az ujjára a gyűrűt. -Kérsz desszertet drágám? - most már nyugodt voltam, de mérhetetlenül boldog. Ennél jobban nem örültem semminek, mint ennek az egy szónak.
Kedd. Ápr. 26, 2011 20:18
Ashley Woodsen Vendég
Hozzászólás témája:
- Igen. - én is mondtam a pincéreknek, mikor Adam-re néztem csak akkor vettem észre, hogy egész végig engem figyel. Felállt a székéről. - Ugye nem táncolunk? - vigyorogtam, rühellek táncolni, elbotlok. Halkan nevetett, s megrázta a fejét. Megfogtam a kezét és én is felálltam. Csillogó szemeit el nem hagyta az enyém. - Nyugi. - mosolyogtam és a kezemet egy másodpercre a szívére tettem, majd visszahúztam magamhoz. Megcsókolt, de nem volt az a hosszú csók, hanem egy lágy, de mégis szenvedélyes csók volt. Mosolyogva, pirulva álltam előtte, fogalmam sem volt, hogy mire készül.. Ekkor hátrébb lépett, s elkezdett letérdelni. Szemeim kitágultak, csak nem? Arra készül, nem biztos, hogy nem. Letérdelt előttem, s a zsebéből egy fekete dobozt kapott elő. Szívem egyre hevesebben kezdett el verni. A kezeimet a számhoz kaptam, s úgy néztem őt tovább. Itt izgultam egész nap, hogy szakít velem erre? Kimondta.. Úgy állhattam ott egy percig némán. Hol rá, hol a gyűrűre pillantottam, bár Adam szemei jobban csillogtak, hisz ő.. igen.. ő.. ő.. lesz a férjem. - Igen. - suttogtam nagyon halkan. Felállt. - Igen! Igen! Igen! - nem hagytam neki, hogy még felhúzza az ujjamra, mert egyből az ölébe ugrottam. - Imádlak. - súgtam a fülébe és megcsókoltam.
Kedd. Ápr. 26, 2011 19:36
Adam Smith Vendég
Hozzászólás témája:
Mosolyogtam Ash-re, mikor a pincérek kérdezték: -El szabad vinni a tányérokat? -Igen. - bólogattam, de a szemem nem vettem le szerelmemről. Elmentek a pincérek. "Itt az alkalmas pillanat..." - gondoltam magamban. Cselekedtem is. Felálltam a székemből. Odasétáltam hozzá. Kinyújtottam a kezem felé, hogy felsegítsem. A szívem rettentően hevesen vert. Remegtek volna a térdeim, de annyira izgultam, hogy még ez is elmaradt. Kedvesem előttem állt, én pedig egy csókot nyomtam ajkaira. Lassan letérdeltem elé. Elővettem a gyűrűt, kinyitottam a dobozt és feltettem A kérdést. A kérdést, amit egy férfi akkor tesz fel egy nőnek, ha szereti, ha mással nem tudja elképzelni az életét, ha azt érzi, hogy vele szeretné leélni az életét, ha úgy érzi, tőle szeretne gyermeket. Én pontosan ezt éreztem. Csak rövid ideje ismerem. De elég erősek voltak az érzéseim iránta, hogy feltehessem ezt a kérdést neki. Pontosan ezeket a dolgokat éreztem mellette. -Ashley Woodsen! Leszel... a feleségem? - rendkívül izgatottan vártam a válaszát. A szívem már a torkomban dobogott...
Kedd. Ápr. 26, 2011 19:26
Ashley Woodsen Vendég
Hozzászólás témája:
Túlzottan csendes volt és ez nagyon zavart. Kezdtem már én is ideges lenni. Többször erősebben meg kellett, hogy fogjam a villát, mivel az idegességtől remegtek és csúszott ki a kezem alól. Amúgy az étel nagyon finom volt. Tényleg tökéletes. - Desszert? - kérdeztem magas hangon, majd megköszörültem a torkomat. Újra megnéztem az étlapot. - Nem tudom. - húztam el a számat. Ennék még desszertet, de nem bírok, annyira ideges vagyok. - Szerintem nem és te? - kérdeztem szerelmemtől kicsit zavartan.
Kedd. Ápr. 26, 2011 19:06
Adam Smith Vendég
Hozzászólás témája:
-Köszönöm! - mondtam a pincérnek. Először meghallgattam Ashley-t, hogy mit mond, majd én is nekiláttam az ételnek. Néha-néha ittam a pezsgőből, és beszélgettem Ash-el, de igen csendes volt a szoba. "Mondj már valamit, te gyökér." - próbáltam magamat valahogy gondolatban buzdítani egy-két szó ejtésére, de nem jártam sok sikerrel. Éreztem, hogy szívem hevesen dobog, és hogy lassan ideje lenne... Befejeztem az ételt, még maradt a tányéron, de nem tudtam enni. -Esetleg kérsz valami desszertet kedvesem? Mondjuk egy kis véres mignont? - fordítottam oldalra a nyakam. Legalább végre megszólaltam. Akkor a pincér jött, s újratöltötte a pezsgőspoharakat.
Kedd. Ápr. 26, 2011 19:03
Ashley Woodsen Vendég
Hozzászólás témája:
Bejött a pincér, nem is kellett megszólalnom Adam elintézte nekem az egészet. Egész végig őt néztem, s gyönyörködtem benne, olyan tökéletes.. Minden meg van benne, ami kell. Hallottam szíve heves dobogását, s kicsit zavarban is volt. Vajon mitől? -Látom rajtad, hogy akartál valamit kérdezni. Mit? - kérdeztem tőle. Kíváncsi voltam már nagyon, szeretném megtudni a titkát. - Öhm. - elgondolkoztam. - De megfogom ünnepelni, csak majd egy kicsivel később, kerti partit szeretnék és mivel tavasz van, nincs olyan jó idő kint. - feleltem válaszára mosolyogva. A további pár percek néha-néha szótlanul teltek el, aggasztott Adam zavarossága. Miért? Kijött a pincér a két főfogással. - Köszönöm. - mosolyogtam, mikor elém rakta az ételt. Mikor kiment Adam-re néztem. - Na lássunk neki. - mondtam egy sóhajjal. - Kaphatnák egy kis öntetet? - kacsintottam szerelmemre, csak nehogy komolyan vegye. - Csak vicceltem, majd este. - kezdtem bele a kacsába.
Kedd. Ápr. 26, 2011 18:47
Adam Smith Vendég
Hozzászólás témája:
-Pincér! Legyenszíves! - mondtam hangos szóval felé, majd oda is jött hozzánk. -Szertnénk rendelni két adag kacsát salátával. Szerelmemhez fordultam, aztán a pincér elment. Nagyon hevesen vert a szívem. "Nem, még nem..." - csillapítottam le magam gondolatomban - "Majd a főétel után..." - folytattam tovább a gondolatot, s közben egy kicsit elbambultam. Szerelmem hozott vissza a világba: '-Látom rajtad, hogy akartál valamit kérdezni. Mit?' - elvörösödtem kérdése hallatán, és igennel válaszoltam. -Nem ünnepled meg a barátnőiddel is a születésnapodat? - kérdeztem. "Valamivel el kell terelnem a gondolataimat." - már nagyon vert a szívem.
Szerző Üzenet Ashley Woodsen Vendég
Hozzászólás témája: - Okés. - becsuktam és leraktam magam mellé. Pár perc múlva biztos jön a pincér és megkérdezi, hogy eddig, hogyan állunk. Mikor ő is elejtett egy vámpíros viccet elkezdtem nevetni. Boldoggá tesz, nagyon is. Szembe ült velem, de már innen látom gyönyörű, csillogó barna szemeit. Én is azt tettem, amit ő, megfogtam a pezsgőspoharamat és feléje emeltem. - Köszi. - koccintottunk, majd óvatosan vigyázva az asztalra, de főleg a ruhámra áthajoltam, s egy gyengéd csókot adtam meleg ajkára.
Back to top Kedd. Ápr. 26, 2011 17:58 Szerző Üzenet Adam Smith Vendég
Hozzászólás témája: -Én meg egy steak-et kérek, jó véresen. - mosolyogtam Ashley felé. Úgy tettem, mintha észrevettem volna valamit az étlapon. -Hogyan? Adam véres mártásban Ashley módra? - mosolyogtam szerelmemre, majd el is nevettem magam. -Mondtam már, hogy szeretem a vámpíros vicceket? - kacsintottam egyet neki. -Azt kérem, amit te. - csuktam be az étlapot, aztán megfogtam a pezsgőspoharat, és koccintásra nyújtottam: -Boldog Születésnapot! - mosolyogtam rá kedvesen. "Ha tudná, hogy még mit akarok vele..." - gondoltam magamban.
Back to top Kedd. Ápr. 26, 2011 17:21 Szerző Üzenet Ashley Woodsen Vendég
Hozzászólás témája: - Oké. - néztem rá furán, s tovább vezettünk. Megpillantottam egy éttermet, ahova be is parkolt Adam. - Jaj nem kellett volna. - mosolyogtam. Megünnepelni a születésnapomat, lehet többen is nem kellett volna kettesben. - Köszi. - fogtam meg a kezét mikor kiszálltam. Megigazítottam a ruhámat az egyik kezemmel míg a másikkal a fekete kis táskámat fogtam. Alig várom, hogy mi lesz. - Jó napot. - köszöntem én is, majd a recepciós franciául válaszolt vissza nekünk. "Pont tanultam franciát, egy pár szó rám is ragadt.." - gondoltam. - Merci. - köszöntem meg a recepciósnak mikor odakísért. Az asztalon gyertyák voltak, közepén egy rózsával, s a legfurább, hogy ez mind egy külön szobába volt, így nem hallottuk a nyüzsgést. Elbambultam, s akkor vettem észre, hogy a francia férfi és Adam sugdolóznak, annyit sikerült elcsípnem, hogy igen. Miért nem tudtam hamarabb figyelni, hisz a füleim olyan jók!! Annyira kíváncsivá tesz ez a férfi! Két pincér jelent meg a szobában. - Igen, köszönöm szépen. - feleltem az egyiknek mikor kérdezte, hogy kérek-e pezsgőt, a másikra rámosolyogtam mikor odaadta az étlapot. Mikor kimentek Adam-ra néztem, mosolyomból sejtheti a kíváncsiságot. Kinyitottam az étlapot és elkezdtem tanulmányozni. - Hát csigát biztos, hogy nem eszek. - kuncogtam. - Lesz egy kacsa salátával. - választottam ki. - de jó véresen. - picivel hangosabban nevettem. - Nem, dehogyis ez amolyan vámpíros viccek. - kukucskáltam ki az étlapból.
Back to top Kedd. Ápr. 26, 2011 17:12 Szerző Üzenet Adam Smith Vendég
Hozzászólás témája: /Ashley háza/
-Nem keresünk mi itt semmit. - válaszoltam a kérdésére, majd a fejemmel biccentettem egyet vezetés közben az étteremre. Szerencsénkre nem izgultam annyira, hogy elfelejtsem hova kell jönni. Leparkoltam az autóval, kiszálltam, és átsétáltam az ő oldalára. -Tessék, hölgyem! - nyitottam ki neki az ajtót, majd kezemet felé nyújtottam, hogy kisegíthessem. Mikor kiszállt becsuktam mögötte az ajtót és bezártam a kocsit. Odamentem hozzá, és átkaroltam. Bekísértem az étterembe, és az ajtót kinyitottam neki. -Jó napot kívánok! - udvariasan köszöntem, mikor beléptünk. "Nah, ugyanaz a recepciós van most is itt. Így nem lesz legalább gond." - gondoltam magamban. -Bonjour! - köszöntött minket az úr. -Adam Smith névre foglaltattam egy kétszemélyes asztalt. - jelentettem ki, majd a szívem szerelmére néztem. -Igen, már látom. - nézett fel, miután áttekintette a listát. -Oda is kísérem önöket! Megmutatta nekünk az asztalt, leültette Ashley-t és odajött hozzám majd súgott valamit a fülembe, hogy Ash ne hallja. -Különleges kiszolgálás ugye? -Igen. - halkan mondtam, s megbólintottam a fejem. Rögtön két pincér is jött. Az egyik a pezsgőt és a poharakat, a másik pedig a jégtartót és az étlapokat hozta. -Tölthetek egy pohárral? - szólalt meg az egyik Ash mellett, majd a másikuk töltött később nekem is. Mikor elmentek megkérdeztem Ashley-től, hogy mit kér. Én pedig kinyitottam az étlapot.
Back to top Hétf. Ápr. 25, 2011 19:13 Szerző Üzenet Adam Smith Vendég
Hozzászólás témája: Szerencsére nem volt nehéz idetalálni. Még nekem is könnyű volt, pedig én igen szerencsétlen vagyok... -Na, akkor hol is van? - kérdeztem magamtól, óvatosan vezettem, közben pedig figyeltem a házakat, boltokat, éttermeket. -Itt vagy! - kiáltottam fel, mikor megláttam a megfelelő éttermet. Parkolóhely viszont nem volt... tipikus. Leparkoltam egy sarokkal arrébb, legalább ott volt hely. Kiszálltam az autóból, és elindultam az étterem felé. Odaértem, láttam az ablakon kívülről, hogy olyan, mint amilyennek elképzeltem. Aztán beléptem. Jó napot kívánok! - mondtam a szokásos köszöntést. -Üdvözlöm, Uram! - válaszolt a recepciós úr, aki kissé franciás kinézetű bajusszal rendelkezett, az akcentusa is olyan volt. Hát, ezeknél ez éttermeknél ez a tipikus... -Szeretnék asztalt foglalni - néztem körül, megfelelő a hely -, de valami nyugisabb helyen. Két személyre, és kérem, ha lehet tegyenek meg mindent. -Rendben egy asztal két személyre nyugis helyre. - mondta, miközben lejegyzetelte. Aztán felhajtotta a fejét: -De uram, mi mindig mindent megteszünk a vendégeinkért. -Igen, ebben nem is kételkedem. De leánykérésre készülök, így értettem, amit az imént mondtam. Szeretnék néhány szép szál virágot az asztalra. A legjobb pezsgőjüket, a legjobb borukat. És a legkörültekintőbb kiszolgálást. Most sem kételkedem, a munkájukban, de szeretném, ha különösen nagy figyelmet fordítanának ránk, szeretném ha különleges lenne neki ez az alkalom. -Rendben. Le is jegyzeteltem. Megtudhatnám, milyen névre adhatom ki az asztalt, és hogy mikorra? -Hát persze. Adam Smith névre szeretném lefoglalni és úgy... - "7-kor indulunk, nekem volt egy olyan 20 perc az út, de hátha még történik valami..." - fél nyolcra. Nagyjából addigra érünk ide. -Megvan minden. - felelte a recepciós, miközben átnézte a lapját. -Akkor megyek is. Köszönöm szépen! Fél nyolcra itt is leszünk. Viszontlátásra! -Au revoir! - szólalt meg a recepciós.
Kiléptem az ajtón, és a kocsim felé vettem az irányt. Útközben ránéztem az órámra, láttam, hogy még van időm. Beültem a kocsimba, és hazavezettem. Közben megjegyeztem az utat, hogy még véletlenül se jöjjek rossz irányba.
/folyt.: Adam háza/
Back to top Szer. Márc. 23, 2011 19:35 Szerző Üzenet Anna. Vámpír
Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:00 Hozzászólások: 1195 Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája: Felkeltem, s szerelmemről álmodtam. Mégis mit művelek? Mi a fenét keresek itt mikor otthon vár a férjem és valószínűleg aggódik? Gyorsan felkaptam magamra mindenemet, s kifizettem a szállást. A kocsiba ültem, s elkezdtem gyorsan átlépve a sebességhatárt visszamenni kedvesemhez.. ahova tartozok. Mégis mi ütött belém? Hogy tehettem ezt vele?? Remélem még nincs késő..
/folyt. Lockwood birtok./ _________________
'az ember , akit a sors melléd rendel , soha sem akkor jön el , és soha sem úgy , ahogy várod .. lehet , hogy nehéz megtalálnod a benne rejlő kincset . de ő az , aki vigyáz rád és talán ő lesz az , aki megérinti a megérinthetetlent . aki örökké szeret és elenged , ha kell . egy napon ráébredsz , hogy minden múlandó és nincs ehhez fogható .. ♥
Back to top Szer. Márc. 23, 2011 18:44 Szerző Üzenet Anna. Vámpír
Végre megláttam a táblát, s jobbra kanyarodtam Daneville felé. Csörgött a mobilom Ty hívott. Kinyomtam, s kivettem belőle az aksit, majd a hátsó ülésre hajítottam. Emlékszem mennyire ki voltam akadva mikor Ő hagyott el engem.. Nehéz lesz újra visszamenni hozzá, sőt a kérdés az.. Valaha megbír nekem bocsájtani?
Tudom, hogy amit teszek az rossz, de Mystic Fall's olyan kicsi és pihennem kell. A Lockwood birtokban is tudok, de ez más lesz. Megkerestem egyből a Hotel-t. Hát mit mondjak? Jóval kisebb, mint ami a városunkba van, de ez is megfelel.
Kiszálltam a kocsimból, s bejelentkeztem "April Roods"-ként, nehogy valaki rám találjon.. A bőröndömet leraktam a szoba előtt, s bementem. Normál kis hotel..
Lekaptam a magamról a kabátomat, a cipőmet, s háttal az ágyra feküdtem. Felmerültek bennem először ezek a kérdések.. Vissza akarok menni? Megakarom tartani a gyerekeket? Még mindig szeretem Tyler-t?
Az utolsóra egyből tudtam a választ.. Bármit is tegyen, mindig is a szívem része marad, túlságosan szeretem Őt. A kicsiket is imádom már most, pedig még mikor lesz a szülés.. És, hogy vissza megyek-e? Hát ez a kérdés..
A plafont kezdtem el bámulni, majd szépen lassan lecsukódott a szemem, s mély álomba kerültem.. _________________
'az ember , akit a sors melléd rendel , soha sem akkor jön el , és soha sem úgy , ahogy várod .. lehet , hogy nehéz megtalálnod a benne rejlő kincset . de ő az , aki vigyáz rád és talán ő lesz az , aki megérinti a megérinthetetlent . aki örökké szeret és elenged , ha kell . egy napon ráébredsz , hogy minden múlandó és nincs ehhez fogható .. ♥
Ezért is jöttem a szomszédos városba pár napra. Szinte már mindent tudtam, ami az átlag tudáshoz kellett, hogy ne egyenek meg a cápák, mint a gyenge, friss zsákmányt. De az igazat megvallva egy dologra nem voltam képes rábukkanni. Önmagamra. Hihetetlenül nehéz volt feldolgozni, hogy a családomat átok sújtja és legalább még három hozzám hasonló lány rohangászik szerteszét a világon. Nem tudtam mit kezdjek ezzel. Nagyon fiatalon változtam át és azok az értékek, amit akkor képviseltem ma már nem léteztek.
Hosszú, szűk szárú világos farmernadrágot viseltem egy hófehér toppal. Mezítláb baktattam végig a poros úton Mystic Falls és Daneville között. Az időjárás meleg volt és éppen ment le a Nap. Kissé száraz is. A szél szétfújta derékig érő barna hajtincseimet. Kezemet kinyújtottam és mintha egy gerendán próbáltam volna egyensúlyozva végigmenni úgy baktattam az út szélén. Félóránként egy egy autó elhaladt mellettem, de nem nyilvánítottak túl nagy figyelmet felém. Hirtelen megállok. Vámpírösztöneim életbe léptek. Megfordulok. Talán egy szellem? Mindig a legjobbkor törnek rám, hogy fájdalmat okozzanak, de nem. Ezúttal tisztán érzem, hogy ez a lény valós. - Mit akarsz? -fordultam hátra és az érzéseim nem csaltak. Egy barna hajú gyönyörű nő állt előttem. - Ki vagy? -kérdeztem kissé félénken.
Hosszas alkudozás után végre sikerült az, amit már több, mint egy éve tervezett. Az a tizenhatodik századbeli kínai porcelánváza minden pénzt megért, feltéve ha bankot rabolt volna. Félreértés ne essék, az évtizedek során tetemes összeg halmozódott fel a bankszámláján, és volt, ami számára is felbecsülhetetlen értékű kincs volt, azonban az emberek megvesztegethetőek és megvehetőek voltak. Mindannyian. Csak azt kellett kitalálnia, hogy a másik fél mire vágyott a leginkább, lehetőleg még az előtt, hogy végleges nemet kapott volna válaszként. Nem volt nehéz eladnia a testét, a szex eszköz volt, olyan, amit könnyen adott és kapott, ha az kellett. Éppen ezért is vette ruháit vissza egészen lassan, mialatt a kikötözött férfit figyelte, aki az ágyon feküdt fáradtan. Mindig megadta a módját, utált tartozni, bárkiről is volt szó. - Elviszem a spanyol térképet is - jelentette be, és minekután a fickó száját kitömte, esélye sem volt tiltakozást hallani, az artikulálatlan kiáltozásra pedig nem adott. Nagyjából öt perccel később laza fonatban viselve haját, szűk felsőben és elegáns szoknyában hagyta el a házat az elorozott tárgyakkal, amiket az autója hátsó üléseire pakolt óvatosan, és mielőtt a kormány mögé ült volna, egészen halkan csukta be az ajtót a közeledő léptek surrogó hangjára, és mielőtt még eltéveszthette volna azok tulajdonosát felhasználva vámpír-adta képességeit a fiatal nő mögött termett, végül ő is megtett egy lépést, hogy jelenléte ne maradhasson titokban, és amikor a barna megfordult, egy mosollyal mérte végig, tovább elidőzve pillantásával a porfedte lábfejein, mint kellett volna, és csak akkor nézett fel a nő szemeibe, amikor a kérdések már jóval korábban elhangzottak. - Rachel Wall a nevem, műgyűjtő és antikvárius vagyok, ha a mi is érdekel - szólalt meg egészen nyugodtan, pár lépést megtéve a bronzbőrű szépség felé kíváncsian megnézve alakját magának. - Hosszú a sor az akarom-listámon - szélesedett ki mosolya, de egyelőre többet nem árult el magáról. Nem volt nyitott könyv már nagyon régóta, senkinek sem. - Te viszont nem tévedtél el kislány, ha jól sejtem, mert arra már korábban rájöttél volna. Ha pedig van egy kis eszed, nekiállsz stoppolni és biztos, hogy az első kiéhezett férfi megállt volna felvenni téged. Miért koptatod mégis a bőröd? - nem lépett közelebb, mert semmi értelme sem lett volna egyébként sem. Helyette inkább csak várt, hogy újabb záporozó kérdésekre válaszolhasson. Már ha a másik nő továbbra is érdeklődne.
× Rose-nak × zene: Bones × szörnyű XD de majd rosszalkodunk is ×
A nő pár lépéssel közelebb jött, de én nem hátráltam meg. Valami nagyon dübörgött ott benn... a szívem. Rá kellett eszméljek, hogy félek tőle. Sőt rettegek. - Ne gyere közelebb! -mondtam és kitettem magam elé az egyik kezemet, hogy lefékezzem. - Nincs szükségem stoppra. Jobban tennéd, ha eltűnnél innen. -nyeltem egy nagyot. Kezdtem éhes lenni. Ha pedig megkívánom őt, annak nem lesz jó vége. Még nem igazán tudom kontrollálni ezt az egészet.
A nőt nem tudtam hova tenni. Rejtélyesnek és vonzónak tűnt. Minden férfi a lábai előtt heverne és ő csak rájuk taposna. Ilyen képek villantak fel bennem, amikor ránéztem. - Veszélyes vagy. -állapítottam meg, majd kihúztam magamat. - De mindannyian tudjuk, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. Nemde? -húztam félre a számat. - Amara vagyok... -mutatkoztam be óvatosan. - Kikapcsolódni jöttem a városba. -vontam vállat a kérdésére válaszolva. - és te? -kérdeztem óvatosan.
Mámorító volt, ahogy szinte visszhangot vert az elméjében a nő félelmének ritmusa, ahogy végigszaladt a testében. Lassan megnyalta alsó ajkát, de nem mozdult, hogy ne ijessze halálra jobban a lányt. Helyette csak egy számító mosoly ült arcára, figyelve a másik minden egyes rezdülését, légvételeinek néma zörejét. - Milyen kis bátrak vagyunk. Most jöttem, és már küldenél is? - nézett rá szemöldökét felvonva, ami csak önkéntelen reakció volt, hiszen egyelőre még nem akart volna semmit sem a másiktól. Még. A másik szavaira felnevetett szórakozottan, hitetlenül megrázta a fejét is a naivitásra, amely Amarából áradt. Legalábbis látszólag az volt. - Gyönyörű név, karcsú alak és gömbölyded idomok. Nem illik hozzád az a félelem, ami belőled árad - nem engedett a nőnek a továbbiakban, egy szempillantás alatt termett mellette, kihasználva a vámpírok-adta gyorsaságát, de nem érintette meg. Még nem. - Gondolod, hogy nem harapnék? Pedig azt imádom a legjobban. A szex mellett persze. A műkincsekről pedig ne is beszéljünk. Ahh, a végén még felizgulok - ajka megrándult egy cinkos mosoly erejéig, és bármit is mondott Amara, nem állta meg azt, amit akart is igazából. Kinyújtotta a karját, hogy egészen lágyan, de tökéletes öntudattal húzza végig ujjait a nő bőrén érezve az alatta dübörögve vért szállító ereket is, ha a barna hajú szépség engedte. - Fogalmad sincs, mire vagyok képes, és mit tennék meg azért, amit akarok. Ne feltételezz olyat rólam, ami nem igaz - még nem akarta felfedni magát a barna hajú nő előtt, ami igazán elkeserítő volt. Nem szerette, ha nem tudták, kicsoda. És már az szánalmas volt számára, hogy a neve hallatán sem volt ismerős a másiknak. Ajkait csücsörítette egy pillanatra, végül széles mosollyal lépett el a lánytól, mert nem akarta, hogy amaz szívinfarktusban hunyjon el, mielőtt még hasznára válhatott volna. - Szeretnéd látni, miért vagyok itt? - csillantak fel szemei hirtelen, a saját ötletétől valamiféle vágy, kíváncsiság és büszkeség elegyedett a hangjában és a tekintetében egyaránt. Remélte, hogy Amara nem fogja visszautasítani. - Megmutatom. Azt sokkal jobban fogod te is élvezni, biztosíthatlak róla - sürgetően nyalta meg alsó ajkát, újra megnézve magának a lányt, még hátrébb lépett, hogy a barnácska szabadon dönthessen. Nem akarta befolyásolni. Oké, ez félig-meddig hazugság, mert akarta, hogy igent mondjanak az ajánlatára. Akarta.. a fene tudja mit akart. Egyszerűen képtelen volt útjára engedni a lányt. Túlságosan is csábító volt számára az a megsemmisítő rettegés, amely Amarából áradt.
× Amarának × zene: Spectrum × ne haragudj a késés miatt, kérlek :/ ×
Hihetetlenül álltam ott a nő előtt és vártam, hogy történjen valami. Szerettem volna, ha békén hagy és végre elmegy. Másrészről fűtött a kíváncsiság is. Kihívóan kezdett el járkálni, amit mindig is utáltam. Nem szerettem a ribancokat. Kellemetlen arckifejezéssel ráztam le magamról az ujjait. - Másra sem vágyok jobban. -álltam szembe vele karba tett kézzel és egy gúnyos mosolyt eresztettem feléje. - Kíváncsian várom. -mondtam égnek emelt szempárral. De belül reménykedtem benne, hogy tényleg valami izgalmas és új dolgot fogok hallani.
Semmi gond Bocsi én többet késtem, de érettségi volt/van
Arra a döntésre jutottam, hogy ideje kimozdulni és magányosan ugyan, de tartani valamiféle csajos estét. Ennek fejében indultam el a város felé, amelyről úgy hírlett, hogy rengeteg furcsaságot takar. Meddig jutottam? Egészen a határáig. Mindezt persze magamnak köszönhettem, mert senki más nem tehetett róla, hogy a benzin kifogyott a kocsimból. Kiszállok a kocsiból, és gyalogszerrel indulok el az úton. A megszokott mód szedtem ki a kesztyűtartóból a pisztolyom, és csúsztattam a kabátom által takart derekamra simuló nadrágomba. Majd mikor meglátom a sötétben ácsorgó táblát, elkáromkodom magam. Még csak közelébe sem vagyok annak a gondolatnak, hogy a rejtélyes kisvárosban robbantam le. A táblán egy egészen másik városka neve áll, de az utcák olyan sötétek és kihaltak, hogy abban is kételkedni kezdek, élnek e errefelé. Az első, és egyben legfeltűnőbb hely, egyfajta útszéli pub, de a semminél ez is jobb. Legalább addig, míg valahogy szerzek benzint. Kinyitom az ajtót, megcsap az ilyen helyektől megszokott szag, és ez az, amiért a pult helyett az éppen felszabaduló asztal felé veszem az irányt. nincs hangzavar, de minden bizonnyal kitűnök a tömegből, mert az összes szem jóformán engem figyel. Megforgatom a szemem, és a telefonom kezdem nézegetni. Jól indul ez az éjszaka is. Felmordulok, amikor valaki helyet foglal előttem, és automatikusan feszül meg egy pillanatra arcom, majd felvonom szemöldököm. -Persze, foglalj csak helyet. Végül is nem tudhatod, hogy várok e valakire...-pillantok az idegen szemébe, kissé félrebillentve fejem, így rövidebbre vágott szőke hajam egy része vállam elé omlik. -És van egy olyan érzésem, hogy nem fogsz csak úgy odébb állni, bármilyen szépen is kérlek.-jegyzem meg, de érzem a zsigereimben, hogy olyannal van dolgom, aki nem éppen farkas. Sőt... Nem akarok épp ma még ezzel is törődni, próbálom hát lenyelni a puszta tényt, mert jómagam soha nem voltam az a típus, aki mindenkit megítél, de nem szerettem, ha vérszívók vettek körbe. A kis közönség pedig egyre nagyobb lesz, és egyre több szempár szegeződik ránk. Próbáljunk ebből valami jót kihozni...
Szerettem a kalandokat. Mióta csak az eszemet tudom, vágytam minden kihívásra, bár a legnagyobb minidg az volt, hogy megpróbáljam elpusztítani a saját testvéremet. Nos, ez még nem sikerült. Majd' ezer éves fejjel azt tudom elkönyvelni, hogy meghalt mellettem mindenki, aki fontos volt, de visszaszereztem őket. Ennek ellenére viszont... továbbra is hiányzik a szabad élet. Mystic Fallsban talán nem lehetek független, és nem tudok gondtalan lenni, de ha egy kicsit odébb megyünk, nos... nem kizárt, hogy végre sikerül visszanyernem régi önmagam. Az első dolgom az volt, hogy áthajtottam Daneville határán, és a táblát elhagyva szinte rögtön megálltam az első kis pub parkolójában. Nekem nincs szükségem ehhez képes messzebbre. Jó ez így. Beléptem, de nem láttam túl sok szabad helyet. Nem mintha nem tudnék keríteni magamnak, ha szeretnék. És egy csaj ott elől... elég magányosnak tűnt. Szóval igen, megvan a ma esti partnerem. Amiről Samantha nem tud, az nem zavarja. Neki is megvannak a maga ügyei, szóval mit is mondhatnék? Ja, igen. Ez az én ügyem. - He - kezdtem volna bele a köszönésbe, miután letelepedtem mellette vigyorogva, de rögtön beoltott. - Hé, csigavér már. Csak láttam, hogy egyedül vagy - védekeztem eléggé fennhangon, amolyan megszokásból, majd rögtön ismét elvigyorodtam. - Hidd el, a magánynál még én is értékelhetőbb társaság vagyok. Mondjuk úgy, hogy egy fokkal - kacsintottam rá, majd a kiszolgálásra néztem. - Hozzanak ide nekünk valami erőset! - kiabáltam. Nos, igen. Láthatja rajtam, hogy eléggé nagy a feltűnési viszketegségem, no meg nem érdekel, mit gondolnak más vendégek. De ha egyszer ő is annyi idős lesz, mint én, rohadtul nem mások véleménye fogja érdekelni.
A lehető legkevésbé akartam erre a környékre tévedni, és még kevésbé akartam feltűnő lenni, de mind a kettő sikertelen kísérletnek bizonyult. Kitűntem a tömegből, ami a pult és az asztalok között ide-oda mozgott, ment a következő körre vagy végleg távozott. A levegőben terjengő aromás izzadtság és olcsó sör szag mellé egy-két furcsa szerzet még jellemzőbben furcsa illata is társulni látszott, aminek hatására kirázott a hideg. Hamar lett, noha nem igen kívánt és még kevésbé várt, asztaltársaságom, aki egyszerre volt szemrevaló és szemrevalóan nagyképű, amit meg is mosolyogtam. Éreztem, hogy valami nincs rendben, nem ember, de nem különösebben voltam olyan típus, aki minden szerencsétlen emberben az ellenségét keresi, akár milyen fajból is legyen való. Elismerem, a nyakat feltépő és azt nyíltan vállaló vámpírok nem voltak a zsánereim, de amíg ezt nem kellett végignéznem, könnyedén átléptem a tényeken. -Persze-persze.-mosolyodom el, felvonva egyik szemöldököm, mikor megemlíti, hogy ő nem az az idegesítő fajta. Már idegesít, ugyanakkor kíváncsivá is tesz. Rég szórakoztam, ideje volt a rendőr, illetve nyomozó énem háttérbe szorítani, és ha nem is átlagos -de most nevezzük el a lényem ezzel a jelzővel-, de normális húszas évei végén járónak lenni. -Talán ma este az az egy fok is megteszi majd. De ne kiabáljuk el.-kacsintok rá, mikor végül megérkezik az ital, amit mákomra ő rendelt, így a pénztárcakímélő este el is indult. Felé tartom hát, a sörnél jóval erősebb illatú italom, és arcomra újabb mosolyt varázsolok, némi kacérsággal vegyítve a megszokott mosolyom. Az már biztos, hogy nem átlagos, és még inkább ki merném már most jelenteni, holott még alig csak pár perce, hogy helyet foglalt itt, hogy a legkevésbé sem az a típus, aki a sarokba húzódik. -Ronnie vagyok. Mondanám, hogy örülök a találkozásnak, de nem szeretek a medve bőrére inni, mielőtt megbizonyosodnék erről.-kacsintok rá, és meghúzom a poharat, a zamatos ital, pedig torkom kissé égetve szeli végig. Ebből is látszik, kezdek kijönni a gyakorlatból. Felesleges lenne tagadnom, de nem ma volt a napja, hogy szórakoztam valamicskét, az pedig egyenest megfontolatlan kijelentés lett volna tőlem, hogy ez a mai alkalom ilyen lesz. Az autómon múlt minden, és ő úgy döntött, mára feladja a harcot. Lehet, hogy jobb is így, de meglehet, hogy nem...
Sosem érdekelt, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Valamiért van bennem valami nagyon is... hm... mit is mondhatnék? Nemtörődöm-Tristan. Igen, ez a legjobb szó. De az, hogy egyes nők nem képesek belátni, hogy nálam jobb partnerük nem fog akadni, az egyszerűen elfogadhatatlan! Nekem ne mondja senki, hogy minden utcasarkon van egy hozzám hasonló, hiszen én 900 év alatt sem találkoztam magamhoz foghatóval. Milyen kis egoista, önző szemét vagyok. De ezt neki nem kell most még tudnia. Rám kacsintott, mire szélesebben vigyorogtam. - Pedig bíztam benne, hogy ennél szebb ígéretet teszel nekem, de hát... be kell érnem ennyivel - sóhajtottam fel lemondóan, ezt követően pedig vélgigmértem őt, már amennyit láthattam belőle az asztal fölött. A többit majd máshogy megnézem. Már ha úgy alakul az este, ahogyan alakulnia kell. Még sosem volt ekkora elhatározás bennem, hogy márpedig most jól fogom érezni magam. - Hm, angyalkám, látom, te már nekikezdtél a fogyasztásnak - pislogtam a poharára, ahogy felém emelte. Tekintetében pimaszság úszott. Ez rohadtul tetszik! - Pedig esetemben... igencsak ihatnál a medve bőrére. Nálam jobb társaságot keresve sem találhatsz... hidd csak el - szemtelenkedtem vele, miközben figyeltem, hogy arca miként rezdül meg. - Egyébként a nevem Tristan. De Izoldát otthon hagytam - sóhajtottam fel. - Mit keresel pont itt... szépségem? Egy ilyen város nem való a hozzád hasonlóknak... ahogy hallottam, sok itt a... veszély - billent oldalra a fejem. Pedig ez nem is Mystic Falls. De a határos városok sem éppen hetedik mennyországok.
A megjátszás mestere voltam, de most egy részem mégis örült, hogy valami társaságra találtam. Ha már egy ilyen helyre kerültem, legalább az előnyeivel ismerkedem meg először, nem pedig a hátrányaival. Ez pontosan az volt, ami, vagyis aki. Meg kell hagyni, volt benne valami, ami szinte minden nő szemét megfogta és felkeltette az érdeklődését, és ezért a helységben lévő egy-két hölgyemény irigy pillantásától már alig volt tartani valóm. A főnyeremény úgy látszik ma estére az enyém volt. A nagyképűségét leszámítva tetszik a dumája, ideje kicsit a maszkja mögé látni. A megszokott modorommal kezelem a helyzetet, ahogy ő is kezel engem, a játék pedig elindul. -Fiatal még az este.-hagyom rá, egy mosoly kíséretében, és igyekszem úgy tenni, mint aki észre sem veszi, hogy végignéznek rajta, mégis nyugtázom, hogy a helyzetek ebben nem különböznek. Mindig így kezdődik, s majd csak innentől alakul máshogy. Tekintetembe igyekszem pontosan azt a fajta érzést belevinni, amit a helyzet megkíván, de még csak erőltetnem sem kell magam. Felvonom szemöldököm, kissé oldalra billentem fejem, és elmosolyodom. -Várj, most díjaznom kellene ez elsőosztályú poént?-hangom továbbra is pimaszságról árulkodik, arcom pedig olyannyira semmitmondó, amitől magam is meglepődök. Egy pillanatra mégis átfut rajta az elismerés felé, de csak épp annyira, hogy ne lökje még feljebb a magas egóját. Kérdésére megvonom a vállam és öntök az üvegből a poharamba. -Ezt is azt is. Az úti célom máshová szól, de lerobbantam.-válaszolok kérdésének egyik felére, míg a poharamról rá emelve tekintetem folytatom.-Fogalmad sincs róla, hogy a magamfajta nem is olyan védtelen, mint amilyennek látszik, igaz?-húzom ki magam a székben, és közelebb hajolok hozzá.-És egyébként is, azt hiszem már találtam valakit, aki megvédene, ha egy szőrős hájpaca rám akarna mászni.-biccentek enyhén oldalra fejemmel, majd elmosolyodom és tekintetemmel arcát kezdem el fürkészni. Szórakozni akartam, a lehetőséget megragadtam, többre nem futja. A szemfülességem pedig nem lankad, hiába a csábos mosoly és a menő duma. A falvédőről nem ma másztam le. -Nem is tudom megéri e megkérdezni, te mit keresel egy ilyen helyen...-jegyzem meg, felvont szemöldökkel, és az italára biccentek. Ha már én iszok, nehogy egyedül legyek ma.
- Nem követelem meg tőled, hogy értékeld a humorom. Tudom én értékelni a sajátomat is, hidd el! - kacsintottam rá meglehetősen szemtelenül. Ez így is van. Én képes vagyok jókat röhögni saját magamon, elvégre robbant szórakoztatónak tartom magam. Ha valakinek nem tetszik, nem kell velem egy asztalhoz ülni. Igaz, ebben az esetben én ültem le az övéhez, de ez csupán részletkérdés. Nem zavart eddig, csak az elején méltatlakodott kissé. Valószínűleg a meglepetés ereje... de a lehengerlő modorom máris emészthetővé tette, hogy itt vagyok. És szép vagyok, és a többi. - A jó öreg lerobbanás... Texasban is így kezdődött anno - sóhajtottam fel, és megcsóváltam a fejem. - Aztán az egész bagázsból falvédő és tányéralátét lett... a többi meg ment a levesbe - vontam meg a vállam. - Szó szerint - fűztem még hozzá. Hát igen, örök klasszikus a láncfűrészes sztori, bár sokan nem is tudják, hogy tényleg megtörtént. Ezért a nőért viszont kár lenne. Ronnie szép. Azok az emberek nem voltak azok. - Hát, nem is tudom. Igazából még nem sok nőt láttam, aki képes volt megvédeni magát - vakartam meg a tarkómat összeszűkült szemekkel, mintha gondolkodnék, de nem találtam semmit. - Esetleg karatézol? Mert ha igen, magadra hagyhatlak, hátha érvényesítheted ezt a felemelő képességet - rántottam ismét a vállamon egyet. Szeretem a harcias, dacos nőket. Habár még mindig nem tudtam mit kezdeni a ténnyel, hogy egy nő harcol. Nem valóak nekik a harcművészetek. Előbb tesznek kárt magukban. - Csak nem rám célzol? Én legyek a hős megmentőd, ha úgy adódik? - vigyorodtam el szélesen, majd félrebillentettem a fejem. Rögtön hátra is dőltem. - Én csak csajozni jöttem. Nemrég egy eléggé szép kapcsolatomnak lett vége, és úgy döntöttem, az ottani nőkből már elegem van, ideje másféléket is... megkóstolni - köszörültem meg a torkom, miközben pimaszul vonogattam a szemöldökömet. Vadászni is szívesen vadásznék, de most nem vagyok éhes.
Tetszett, hogy nagyképű, de valami azt súgta, hogy nem akarok többet megtudni róla, hiába a kíváncsiságom merőben mást követelt. Az a fajta mosoly, az a fiatalos arc és charme, a lekezelő, hiú, kissé talán még önfejű kölyök, akit mutat....kizárt, hogy ennyi legyen. Nem akarom tudni a hányattatott sorsát, mégis azt érzem, hogy volt neki is, akárcsak nekem. Ezt viszont igyekszem nem szem előtt tartani nap, mint nap. Szemeim forgatva fogadom a kis megnyilvánulását arról, hogy bizony, ő maga jól szórakozik, és süt róla, hogy így van, ezen felül pedig tesz mindenre. Ahhoz képest, hogy csak úgy beestem ide, a társasága egész üdítő volt, és szinte kizártnak tartottam, hogy bárki más a közelünkbe akarna jönni. Legalábbis reméltem, mert kedvem nem sok volt most semmilyen erőmérő dologhoz. -Még jó, hogy nem követelsz. Akkor már nem lennék itt.-mondom, szinte suttogva, és kissé oldalra billentve fejem, arcát kezdem el fürkészni. A kérdése nem lep meg, lerí rólam, hogy nem vagyok ide valós, ahogy az is, hogy nem is akartam igazából itt lenni, utóbbi viszont változni látszott. A reakciója meglep, összevonom a szemöldököm, komoly arcot vágok, mert azt hiszem, hogy komolyan mondja. Úgy teszek végül, mint aki palira veszi, és elnevetem magam. Holott a gondolat igenis szöget üt a fejemben, és mintha hasonlóról hallottam volna. Persze más a mende-monda egy kívülállónak és megint más valakinek, aki tudja, tisztában van vele, hogy mi veszi körül. -Én nem tervezek a levesbe kerülni, sem tányéralátétként végezni.-jelentem végül ki makacsul, megvillanó szemekkel, mintha testem elfelejtette volna, hogy nem kellene lelepleznie a gyanakvást és a gondolataim, hogy igenis értem, hogy mire gondol. Elmosolyodom, és vállat vonok, szemem sejtelmesen csillog, ahogy hangom is hasonló mód hagyja el torkom. -Mondjuk úgy, hogy otthon vagyok a küzdősportokban. Tudod, ez amolyan kötelező atyai dolog.-hazudok, bár nem akkorát, így inkább csak ferdítésnek nevezném a kis mondatom második felét. Igen apámnak köszönhetően tanultam bele a harcművészetekbe, de míg ő aktakukacot akart belőlem faragni, én a terepet választottam. Megadóan biccentek, és újra elnevetem magam, nem túl hangosan, de annál több derűt sugározva. Mostanság nem sokat mosolyogtam, kihasználom a lehetőséget, hogy valaki indokot ad ilyesmire is. -Ez esetben magadra hagyhatlak. Biztos akadnak erre más finom falatok.-kacsintok rá, ajkaimba harapva, és közelebb húzódok hozzá. Egészen addig, míg elég közel nem kerülök hozzá, hogy fülébe suttoghassak.-Vagy esetleg félsz a kihívásoktól?-érdeklődöm, végül elhúzódva tőle, mert érzem rajta, hogy miféle faj tagja. És ha én érzem, valószínű ő is érzi már.
Tetszik a csaj, bár tény, hogy egyáltalán nem az a féle, akit eddig társaságomként elfogadtam volna. Volt benne valami megmagyarázhatatlanul vonzó, amellett persze, hogy gyönyörű. Ezt nem kellene senkinek sem kérdőre vonnia, én pedig imádok leragadni gyönyörű nők mellett, a másik tényező azonban, miszerint ne üres fejű liba legyen ez a szép hölgy, egészen más tészta. De neki úgy tűnik, mindene a helyén van. Szó szerint... mindene. - Nem is fogsz belekerülni sem levesbe... sem tányéralátétbe - sóhajtottam fel, majd elégedetten hátradőltem. Nos, igen. Nem ejtették a fejére, ez pedig még szimpatikusabbá teszi őt. Nem hiszem, hogy találkozunk még egyszer ebben a városban, hiszen az egész annyira más, mint amit én megszoktam, és szemmel láthatóan ő sem szokott hozzá az afféle kiskirályokhoz, mint én. Az én humorom és viselkedésem páratlan, néha eléggé idegesítő, de sosem zavartatom masgam, nem vagyok hajlandó megcáfolni önmagamat, ahogy letagadni sem fogom azt, aki vagyok. Rengeteg problémája van a maiaknak abból, hogy mások akarnak lenni, mint amik. Hülyeség! - Atyai? - kérdeztem felvont szemöldökkel, majd szélesen elvigyorodtam. - Nem úgy nézel ki, mint aki annyira megijedne az árnyékától, szóval gondolom, hogy van gyakorlatod elküldeni egyeseket a bánatba - fixíroztam. A külső sokszor elárul apróságokat, de most egyáltalán nem lettem okosabb. Azton kívül, hogy tekintetében vad dac ült, olyan, amit általában próbálok megszelidíteni, de ő ebben más. Ráhajtanék, de... nincs kedvem rugdosáshoz. És amúgy sem úgy néz ki, mint aki könnyen, bárkinek adja magát. - Hm... számomra egyelőre te vagy a legnagyobb kihívás jelenleg - mértem őt végig széles vigyorgással. - Szóval nem bánnám, ha maradnál, hiszen ha lelépsz, mi lesz a kihívásommal? - kérdeztem ártatlan pofával. - Vagy esetleg félsz valamitől? - húztam végig nyelvemet alsó ajkamon, hogy megnedvesítsem.
A nagyképű és kissé idegesítő viselkedésre ellenére meg kellett hagyni, hogy elérte, figyeljenek, figyeljek rá. A helységben lévő, ugyan csak csekély számú nő, hol irigykedve nézett rám, hol megvetően, hisz azt hitték, hogy a versengésbe én is benne lennék. Holott tökéletesen megvoltam én a magam kis játékaiban, amibe másokat nem szívesen vontam volna be akkor sem, ha azok kényszerítettek volna rá. És semmi kép sem akartam egykönnyen beadni a derekam olyasmibe, amiről nem tudtam, hogy hol végződhet. -Megnyugtat.-mormogom, kicsit sem érezve ezt magamban. Talán a bennem lakozó farkas vagy a szakmám volt az, ami folytonos gyanakvásra adott okot, vagy csak szimplán a józan eszem, ami tudta már, hogy a helyes pofikák nem minden esetben és nem minden téren helyes döntések. Bólintok, és belekortyolok az italomba. Most jön az a rész, hogy az igazságon ismét ferdítek annyit, hogy kihagyom az atyai taníttatásnál azért kicsit többről van szó. De azt, hogy kijártam egy rendőrakadémiát, jogomban áll eltitkolni mindenki, idegenek előtt pedig kötelezően. -Az árnyékomtól nem félek, az a legkevésbé ijesztő ezen a bolygón. És ha bemutatót kérsz, akár meg is adhatom neked.-húzódik ismét mosoly arcomra, szememben furcsán csillog a vadság, a kiszámíthatatlanság és némi kacérság is. Bármi is fog kisülni ebből az estéből, igyekszem nem ellenállni némi szórakozásnak, noha a múltam függvényében a gyomromban lévő gombóc most is jogosnak tűnik. Semmi kedvem nem volt könnyűvérűnek tűnni, mások és a magam szemében sem, de napját sem tudtam, hogy mikor szórakoztam egy igazit. Elnevetem magam, harsányan és derűsen, továbbra is szememben lobogó vad tűzzel. -Van bőr a képeden.-jegyzem meg, a poharamból újabb kortyot iszok és folytatom. Kezem álla alá siklik, és mélyen szemébe nézek.-Soha. De egyenlőre nem vagy túl meggyőző abban, hogy miért kellene itt maradnom.-engedem el, és kiiszom a maradékot is a pohárból. Felállok, és elindulok a mosdó felé, majd hátam mögé pillantok és biccentek fejemmel. -Vagy kihátrál a kihívásokból, az, aki mellett nincs ott Izolda?-vonom fel szemöldököm, mikor megállok a darts tábla előtt, és kezembe veszem a "tollas kis jószágokat".
Habár a szó, mely elhagyta a száját, azt hivatott jelezni, hogy megnyugodott, ellentétben hangja és tekintete nem ezt sugallta felém. Van egy olyan érzésem, hogy csak próbálta elhessegetni a témát, mondjuk nem értem, mitől fél. Én nem fogom felnyársalni. Sőt, tényleg nem fogom beleaprítani a levesbe, mint ahogyan anno Texasban történt... abban nem lenne semmi muri. Ja, és mert nem vagyok kannibál. Vérrel táplálkozom, nem emberi hússal. Jó ég, végiggondolni is gusztustalan. Belekortyoltam a poharamba én magam is, mikor ő így tett, majd végignéztem rajta. Talán szemtelen, amit csinálok, nem lenne szabad ennyire nyilvánosan stírölnöm őt, de az isten szerelmére, ezerszer jobb látvány, mint bárki más a környéken. Kit nézzek, a tehén kiszolgáló nőt, akit még csajnak se tudnék nevezni, mert viszket tőle a nyelvem? Hagyjuuuuuk! - Alig várom, hogy bemutatkozz - dőltem hátra kéjes vigyorral, majd megköszörültem a torkom. - De előtte még nézzünk körül, hogy mindenki elég felnőtt-e ahhoz a bemutatkozáshoz - vonogattam a szemöldököm szemtelenül. Nyilván nem várja el tőlem, hogy itt rögtön feleségül kérjem, de vissza is foghatnám a nyelvemet, nem akarom, hogy faképnél hagyjon. Eléggé rossz úton haladok ezt tekintve, de mindenesetre próbálkoztam valami féket beszerelni a gépezetembe. - Igeeeen, határozottan van - emeltem felé a poharamat. Mégsem ülhetek itt úgy, mint egy csontváz. Bőr és szövetek nélkül. De amúgy sem áll tőlem távol a faragatlanság. Ez nekem lazaság. Neki talán más. A nőkhöz egy ezer oldalas szótár is kevés lenne, szóval nem akarom fejtegetni, hogy ami nálam ez, az nála valami más. Egyre megy. Vagy nekik nem? - De azért tetszem neked annyira, mert ilyen szép a bőr a képemen, nem? - masszíroztam meg tenyeremmel növekvő borostámat, majd ravaszkás vigyor jelent meg arcomon. Akkor viszont bennem maradt inden szó, mikor államat érintette. Meglepett vele. Nyilván észrevette ő is, hogy bennem akadt minden mondat. - Ki az az Izolda? - kérdeztem, megköszörülve a torkomat, majd megráztam a fejem, mikor észrevettem, hogy hátsója ringását figyelem, ahogy odasétált a nyilas táblához. - Ez egy kihívás? - követtem.
Nem tudom, hogy a bennem lakozó farkas vagy a bennem lakozó rendőr az erősebb és mi az, ami arra kényszerít, hogy tekintetemben ne tudjam elrejteni a kétségeim. Hülyeség az egész, hisz a helység tele van, nem hinném, hogy épp itt akarná megmutatni, hogy ő a kemény fiú és kimutatni a foga fehérjét. Nem volt bajom azzal, hogy vámpír, nem ő volt az első ilyen...khmm, nevezzük esetnek. Ha nem akart vámpír lenni, pláne átérzem. Én nem akartam farkas lenni, mégis az lettem. Most meg szenvedek, hogy ne akarjam leharapni valaki fejét, amikor átváltozok. Kérdem én, hát létezik még olyasmi, ami normálisnak nevezhető és ember érezheti? Érzem minden pillantásában, hogy végigmér, és még csak nem is próbálja palástolni, amitől egyszerre kezd el nőni a büszkeségem és kezdem magam feszélyezve érezni, mert nem ő az egyetlen, aki így bámul rám. Több itt a hím nemű, mint a nő nemű és bár kellemetlen beismerni, a kis híján bajszos kiszolgálónő nem éppen a legideálisabb egy férfi szemének. Mindenféle egoizmust félretéve, csak a puszta tényeket nézve. -Vegyük úgy, hogy nem vettem a szívemre. Nem vagyok kiskorú és kezdő sem. Ezt pedig arra és úgy érted, ahogy akarod.-tisztázom, és bár pontosan tudom, hogy mire értem, nem határozom meg, s zárom szűk keretek közé azt, hogy ő is elgondolkodjon rajta, mire érthettem ezt. Elnevetem magam, mert a kijelentést úgy forgatta a viszályára, ahogy csak lehetett. Elgondolni is rossz volt, hogy nem így néz ki esetleg, vagy bőr nélkül ül velem szemben. Eszembe jut egy régi zene, aminek a klipjében a hölgyemény mindenkit csontvázként lát, amiről még nagyobb mosoly szökik arcomra. A nevetésem bár elnyomta a helység hangzavara, mégis több szempár szegeződött rám, mint eddig. -Egy szóval sem mondtam, hogy tetszel.-vágok vissza egyből, lecsapva a magas labdát, mosolyom továbbra is arcomon hagyva. Hát ha eddig sem vette egyikünk sem magára, a kedves célzásokat, akkor nem hinném, hogy most másképp lenne ez. Valami azt súgja, hogy megleptem, ami tovább növeli bennem a kíváncsiságom és a mosolyom sem hervad le arcomról egy percre sem. A zavarodott torokköszörülésére ügyet sem vetek, vagyis nem úgy, hogy elkönyvelje, észrevettem, hogy kihoztam a maga kis megszokott világából, és elindulok a darts tábla felé. Érzem, hogy tekintete nem siklik el máshová és engem követ, mire pedig hátrafordulok, már követ is. Túl egyszerűen ment. -Veheted annak, de tét nélkül nem játszunk.-tisztázom, és ismét magam is meglepő lépést teszek. Elkapom a pólóját, és közelebb vonom magamhoz, úgy, hogy fülébe suttoghassak.-És a tét bármi lehet.-engedem el, és dobom el a nyilat, bele a tábla közepébe.-Azt elfelejtettem említeni, hogy igen jól tudok célozni.-vonok vállat, és dobom el a másik kettő nyilat is. A pontjaim csökkenni kezdenek az elejétől kezdve, és a megjegyzésem ismét kétértelműre sikeredett ugyan, de pontosan így terveztem.-A végén még alul maradsz és az én szabályaim szerint fog folytatódni az este.-közlöm vele, megveregetve a mellkasát és a kezébe nyomom a nyilakat, tekintetem úgy mosolyog rá, akár szám, és már nyoma sincs a kételkedésnek viselkedésemben.
- A gond az, hogy ha valaki rám bízza bizonyos szavak értelmezését, abból jó még soha nem sült ki. És félő, hogy ez most sem lesz másképpen - magyaráztam lazán, egyáltalán nem érintett meg az, amit mondott, vagy inkább úgy mondom, hogy bá-rmilyen jelentést is akart belevinni, valószínűleg egy pillanat alatt sikerült kiforgatnom azt fejben. Még jó, hogy nem mondom ki, mert akkor rögtön magányos is lennék. És azt egyáltalán nem szeretném. Ez az este a lazaságé, én csak egy szingli pasi vagyok, aki véletlenül vámpír is, és ugyan, ez kit zavarna ezen a tüzes nyári estén? Miért bízta rám egyáltalán, hogy úgy fogjam fel, ahogyan én szeretném? Az eddigi ismeretei alapján tényleg kikövetkeztethette volna, hogy a 'nem kezdő' dolgot rögtön tovább fogom fűzni, és fejben már azt játszottam le, hogyan tekeredik azokon a kis rudakon ott a sarokban. Az istenért, még ennyivel is képes lenne teljesen felhúzni. Annak ellenére, hogy eléggé ellenségesen indult a téma az imént. Csoda, hogy megtűrt. Elgondolkodtam. LEgalábbis látszólag, miközben megjegyezte, hogy egy szóval sem mondta azt, hogy szimpatizál velem... vagy ahogyan ő mondta, hogy tetszem neki. - Ezt nem is kell kimondani, kiscsillag! - forgattam meg a szemeimet lazán, majd széttártam a tenyeremet. - Kérlek, csak lásd be, hogy ha kettesben lennénk, már régen nem ott ülnél - vigyorodtam el, végignyalva alsó ajkamat. Fel akartam húzni az agyát, aminek nagyjából két vége lehet. Vagy elmegy innét, és elkerül egy életen át, vagy nem megy el... vagyis de. De máshogyan. Annyi biztos, hogy ha így mosolyog, ez egy idő után gyanús lesz. - Hm, már kezdtem beijedni, hogy te egy olyan tét-nélküli csaj vagy. De máris izgalmasabb, ha tétről van szó - billent félre a fejem. Kváncsi voltam, hogy mit hoz ki ebből a szituációból, hiszen láthatta, hogy a komolyságomat én ma már otthon felejtettem. Szóval jobb lesz, ha nagyon figyel arra, amit csinálok. Mert világhírű csaló vagyok, ha akarok valamit. Az még jobban tetszett, ahogyan felvette a testi kontaktust is. Először azzal a fülbirizgáló suttogással, mely szerint a tét bármi... ettől máris megmozdult bennem a vér. Hát még a gondoalt, hogy nyerhet, és ő dönt a következőkről. Nem nagyon tudtam koncentrálni úgy, hogy a mellkasomat simogatta. - Ez csak két pont! - bukott ki belőlem, miután én is eldobtam a nyilakat, és kettővel maradtam le. - Jobb ha felkötöd a gatyád... bár én is nagyon jól célzom... nem csak a nyilakkal - mértem végig a testét úgy, mintha valami ragadozó lennék. - Te jössz!
Komolyan gondoltam, hogy szavaim úgy értelmezi, ahogy akarja. Mégis... Ahogy megszólal, arcomra mosoly szökik, nem pedig azt teszem szóvá, hogy hiszek e neki vagy sem. Igazság szerint teszek rá, hogy hogy értette szavaim, én tudtam, hogy mire értem, s ez, csak ez számított igazán. A hozzáállásom a dolgokhoz jóval könnyebb lett, mint volt, holott nem ittam annyit, hogy hasonló hatást a pia válthatna ki belőlem. Inkább csak felülemelkedtem a tényen, hogy vámpír és mivel ezt a kérdéskört nem firtatta, nem akartam elrontani a macska-egér játékot, amit jelen pillanatban véghezvittünk egymás között. Bár szerettem húzni az agyát, legalábbis az elmúlt időből ítélve ez így volt, én nem ilyen voltam. Mintha kifordultam volna magamból, de jól éreztem magam a jelen állapotomban is. Látom rajta, hogy micsoda maszkot vesz fel, s szívem szerint vállába bokszolnék, de nem teszem, helyette kislányos mosollyal, pislogva nézek rá. -Nem is fogom.-tisztázom sejtelmes hangon, és valójában tetszik a pofija, de kétlem, hogy ez a kapcsolat a jövőbe menő tervek szövéséhez vezethetne bárhogy is. Egyszerűen nem voltam még erre képes. Nem ment. Megfeszülnek izmaim, hogy gondolataim ki tudjam tisztítani, majd megjegyzésére vállat vonok.-Megeshet, hogy feküdnék. Vagy állnék.-vonom meg egyik szemöldököm, féloldalas mosollyal megspékelve mondandóm, és hajamba túrok. Nem volt kedvem tágítani, és mosolyom sem akartam levakarni arcomról, hisz egyszerűen jól esett elengedni magam, és ismeretlennel flörtölve kivárni, hogy ez a beszélgetés mire fog kilyukadni. De éreztem a bennem kavargó dolgokat, tudtam, hogy mit akarok, a kérdés csak az, hogy ő szájhősködik e az idők végezetéig, vagy be is mutatja, mit tud. Nem ismert, nem tudhatta, hogy a játék számomra nem izgalmas tét nélkül, aminek hangot adván, olyan választ kaptam, ami kielégítette ezt a kérdéskört. -Helyes.-jegyzem meg hangosan is, majd eldobom a nyilakat, és diadalittas mosoly kíséretében nyugtázom, hogy nem áll olyan rosszul a szénám, ellenben ő alul marad, és kezem eszem ágában sincs elvenni mellkasáról, hisz látom, hogy kihoztam a lendületből. Még kirívóbb figyelemelterelésre vetemedek, lekapom magamról a vékonyka kabátom, ami az egyik közeli asztalon landol, majd ahogy végig mér, eldobom a nyilakat, miközben tekintetem övébe fúrom. A tábla közepén célba érő első nyíl láttán vállat vonok, majd a másik kettőt is mellé sorakoztatom, és a táblához sétálva húzom ki őket a helyükről. -Kösd fel a kis gatyád, mielőtt idő előtt elhagyod.-pillantok hátra vállam felett, majd kisétálok a képből, hogy ő is dobhasson, s az egyik pasi mikor felém nyújtja a sörért, kiiszom a pohár tartalmát, és kezébe nyomom az üreset, míg az asztaltársasága nevetésben nem tör ki.-Azt hiszem, vetélytársad akadt.-jegyzem meg Tristan felé, egy gonoszkás mosolyt villantva rá, és figyelem, hogy mit kezd a nyilakkal, s mellé sétálva, kezem óvatosan karjára vezetem, és rásegítek az utolsó nyíllal esedékes dobásra. -Bár kezdem azt hinni, hogy eszed ágában sincs megnyerni ezt a kört. Talán majd egy másikat...-vonok vállat, elhúzódva tőle, mégis szorosan elé lépve, hogy szinte összeérjen a hátam a mellkasával. Furcsa, hogy nem érzem a mellkasából áradó forróságot, míg tudom, hogy a saját bőröm melegen izzik a közelében, mégsem zavar.
Arcomon végigsuhant egy elismerést sugalló kifejezés. Tiszta mázli, eltűnt az a negatív kislány, aki akkor volt, mikor leültem vele szemben. Ezt pedig egyenesen imádom. Nem hiába, én aztán sok dolgot kiváltok a nőkből, de közömbösséget nagyon ritkán. Sőt, ha belegondolok, ilyesmi még sosem fordult elő. Ezek a nők számomra olyanok, hogy... nem akarok róluk tudni semmit. Semmi olyat, ami sok lenne, esetleg ha Gareth megtudná, akkor az életükre törne. Hiszen ki tudja, az őrült bátyám fejében hol a határa annak hogy csak megfektetek valakit vagy komoly érzések is fűznek hozzá... bár az utóbbit már majdnem elfelejtettem, milyen is. Nem akartam kötődni senkihez, az mindig fáj. Ráadásul megszűnök létezni, létrejön egy új Tristan, akit még én is utálok, olyan nyálgép és semmire sem jó, csak egy haszontalan, pimaszságot nem ismerő majom. Ezeket pedig minden vicc nélkül tökéletesen teljesíti. - Vagy először feküdnél. Másodjára már állnál - billent oldalra a fejem. Magam sem tudom, mely testrésze volt az, amely annyira magára vonzotta a tekintetemet, folytonosan ott cikáztak a szemeim, egy normális helyzetben a nő ezért már legalább egyszer meglendítette volna a tenyerét, de jelenleg erről szó sem volt. Ez inkább egy felkérés volt... keringőre. Ezt akartam elérni. Ez aztán a vérfarkas, tudja, mitől döglik a légy, és ezt kihozni egy nőből már elégtétel. Nem egy üresfejű lillom a padláson. Hol bújkáltál eddig, virágszálam? Alakja tökéletesen kibontakozott, mikor ledobta azt a kabátot. Tekintetem talán még több mohóságot kezdett el árasztani felé, ám volt egy olyan érzésem, hogy ez egyelőre csak a szemem tápláléka lehet. Vissza kell fognom magam. Egy ideig legalábbis biztosan. Bár ezt már vehettem volna zöld jelzésnek. Annak ellenére, hogy éppen piros nyilakat dobál, nem is akárhogyan. - Nekem sosincs ellenfelem - villantottam felé az ezer wattos vigyoromat, mikor láttam, hogy kitől is kapja az újabb kör italt, miközben én a nyilakat markoláasztam. - Ha valaki el akarja venni azt, amit én már kinéztem magamnak, bármi is az ára, de megszerzem - vontam a vállamon egyet, elég szúrós pillantást vetve a fickó irányába, mutatván, hogy jobb ha a kezét a zsebében tartja, a szemét pedig az órán. Na jó. Nézni azért szabad. Ezt megengedem neki, nem tépem ki rögvest azokat a gusztustalan, kocsányon lógó barna golyócskákat. Az utolsó körnél ujjai a karomra fonódtak, így dobtam, ám szavai vigyort váltottak ki. Ismét. - Legalább kvittek leszünk. Ez a te játékod. Az enyémhez nem kellenek nyilak. De még ruhák sem -suttogtam elfojtott hangon, mikor mellkasomnak nyomta a hátát. Miből lesz a cserebogár... nehogy már lealázzon a saját terepemen! Ujjaim felkúsztak a hátán, egészen a nyakáig, majd vállára csúsztattam tenyereimet, egy masszírozó mozdulatot téve. Bár azt hiszem, itt nem ő volt marhára feszült, hanem én. Tudja, mivel húzzon. - Verj meg... a játékban - hajoltam a füléhez, hangomat ezúttal már nem a pimaszság uralta, sokkal inkább az elfojtott vágy, melynek segítségével teljesen suttogóvá váltam, ujjaim közben nem engedték a vállát.
Amikor betévedtem ide, nem sok jóval kecsegtető helynek tűnt ez, ő pedig első ránézésre is olyan nagyképű volt, mint most, mégis más érzéseket váltott ki belőlem azt nézve, hogy az ellenszenvből szépen egyfajta vágyódás, gyermekies játék született. A testem egy része megállás nélkül ordított azért, amit annyi ideje óhajtott magáénak tudni, agyamban volt némi gyanakvás és akarás, hogy távol tartsam, de nem akartam ma este semmi mást, csak élni, lélegezni, feledni mindent. Elmosolyodom, szókimondásban egyikünk sem kell félteni, ahogy meglehetősen kétértelmű kifejezések használatában sem. De ettől az egész helyzet csak még élvezetesebb lett, még jobban kifejezte azt, amit nyilvánvaló akartunk a másiktól. Sietségről viszont szó sem esett, csak éhes pillantósokból tudattuk a másikkal, hogy min is jár az eszünk. A kabátom könnyedén landol az egyik széken, majd elérve a kívánt hatást, még inkább felcsigázom az érdeklődését, kiváltva belőle azt a dolgot, ami a birtoklási vágyát vezeti. Hogy ez szinte mindig beválik... -Hogy is lehetne. Neked? Ugyan...-mosolygok, és elnevetem magam.-Még nem vagyok a tiéd, és ne legyél benne olyan biztos, hogy az leszek.-hangom ismét arról árulkodik, hogy a felhívásom a keringőre érvényes, nagyon is, sőt, eltökélt szándékom, hogy addig húzzam az agyát, míg képtelen lesz megfékezni magát vagy a gondolatait. Mellé lépek, segítve őt a célzásban. Meglepő, nem zavar, hogy vámpír, ezen már rég felül tudtam emelkedni. Amikor viszont szóvá teszem, hogy ez nem az ő asztala, visszavág, amin nem lepődök meg, de elmosolyodom, sőt, olyan széles lesz a mosolyom, hogy azt ma már levakarni sem fogom tudni az arcomról, és fájni fog tőle az állkapcsom, ha így folytatom. -Pofátlanul biztos vagy benne, hogy az csak a te játékod lesz.]-szinte suttogom a szavakat, úgyis tudom, hogy érti, amit mondok, és a nyilakat a kezembe véve újra dobok. De megzavar, és felszisszenek a bizsergő érzésből, amit ujjai váltanak ki nyakamból, és bőröm érzem, hogy még melegebbé válik. -Az neked miért lesz jó?-dobom el az utolsó nyilat is, majd felé fordulok, de úgy, hogy nem távolodok el tőle, hogy bőrömön szemben vele is érezzem, hogy kifújt levegője simogat. Kezem mellkasára siklik, közelebb húzom magamhoz, majd mikor már túl közel kerül hozzám, hogy ajkaink majdnem összeérnek, eltávolodom tőle, felkapva kabátom, kilépek az engem feszélyező karok közül.-Nyertem.-nézek a nyilakra, amik a táblába fúródva lenullázták a pontjaim. Elindulok a lépcső felé, ami a kocsma felett lévő, leginkább alkoholistáknak józanodásra kitalált szobákat rejt, vagy épp olyan üres szobát, aminek falain belül maradnak a titkok. Vállam felett fordulok hátra, és ahogy az első, nyitott szoba ajtaja elé érek, a falnak dőlve várom meg, hogy kövessen.
Mindig is tökéletesen ráéreztem arra, hogy mit is hozhat magával egy szituáció. Ezt a tehetségemet mondjuk elsőként azon alkalmakkor használtam ki, mikor egy nő társaságát élveztem. Nehéz volt bírni vele... Ronnie egy cseppet sem könnyed eset, de nem is bántam. Végre lehetőségem nyílt egy olyan nőt megismerni, aki nem osztja szét a kegyeit bárkinek. És bárhogyan is nézzük, mióta leültem hozzá az asztalhoz, volt részem mindenben. Hidegben és melegben egyaránt, de ezt személy szerint egy kicsit sem bántam. Fogalmam sem volt, miért nem hagytam ott öt perc után, mikor úgy ítéltem, hogy márpedig erre nincs megoldás. De úgy tűnik, hogy talán mégis akad valami, amivel lenyűgözhetem. Vgy éppenhogy ő nyűgöz le engem? Ez még a jövő zenéje, de hamarosan eldöntöm ezt is. Az ő segítségével. Egyértelműen. Nem fogok lemondani semmiről, ami ma kijuthat nekem, de életemben először nem az volt a fő motivációm, hogy megkaphatom ezt a lányt. Ez valami sokkal másabb érzés volt. Érzés? Mégis, mi a franc van most a fejemben, kávémokka? - Csak a halál a biztos. Ezzel én magam is tisztában vagyok. De néha egyenlő tudok lenni a halállal - vontam egyet a vállamon, de a tekintetemet egy pillanatra sem vettem le róla. Mégis, mit kellett volna mondanom? Nyílt lapokkal játszom előtte, és nyilván tudja, hogy a vérszívók kicsit sem... törődnek az áldozatokkal. Jó, nálam bevett szokás, hogy nem az a vacsorám, aki előtte a szórakozótársam is volt, mert valljuk be, gyorsan elmenne a kedvem saját magamtól is, nemhogy a táplálkozástól vagy az együttlétek örömétől. Azt pedig igencsak nem szeretném. Nem tudtam nem észrevenni, ahogyan egyre inkább nő közöttünk a feszültség, ám ez olyan volt, amiről szíves örömest vettem tudomást. A vigyort nem tudtam levakarni az arcomról, és az övén is megjelent egy. Hát így meg pláne ne akarja, hogy levegyem róla a szememet. Sőt. Minden vágyam, hogy még jó pár más dolgot is levegyek róla, de mindent szépen idejében. - Tudom, hogy meg tudsz verni - ismertem el lehengerlő tekintettel, főleg miután dobott, és nyilvánvalóvá vált, hogy itt és most enyém a vesztesek padja. De talán kicsit túloztam is, mikor azt mondtam, hogy tudok játszani. Ezt láthatta is rajtam, csak egy szájhős vagyok, ha ilyesmiről van szó. Ez a csaj érti a dolgát, és én is az enyémet. De az nem a nyilak dobálása. Egy ideig néztem utána, ahogyan megindult kifelé, és mikor a tekintetemmel már nem láttam, hát a hallásomra hagyatkozva mértem fel a helyzetet, mely szerint a kocsma feletti helyiségbe tart. Minden zsiger összerándult a gyomromban, megropogtattam a nyaki csigolyáimat, és megindultam utána, előtte még pénzt hajítva az asztalunkra. Ne mondja senki, hogy nem vagyok úriember. Ám meglepett a lépése. Szenttül hittem, hogy a győzelmét arra fogja használni, hogy itt hagyjon. Teljesen nélkülözve. Azt hiszem, akkor eszemet vesztve meg is öltem volna itt két férget, aki úgy nézte a közös kis meccsünket, mintha sosem láttak volna nőket és férfiakat. Megláttam. A falnak dőlt. Nem tudtam úrrá lenni azon a képességáradaton, ami megadatott, ott tertmettem előtte, és mielőtt felfogta volna, hogy egyik pillanatról a másikra átugrottam pár métert, más úgy téptem a száját saját ajkaimmal, mintha valaki követelte volna, hogy minél hevesebb és szenvedélyesebb legyek. Nem tudtam, mire számíthatok. A csapdától kezdve már minden eshetőség átsuhant rajtam, de egy nő nem fog ki rajtam. Vagy... ő már régen kifogott?
Az arcát fürkészem, megfejteni kívánom, bár más kívánság is motivál, bőven túlmutat azon, hogy pusztán a kíváncsiság hajtson. Elsőre is olyannak tűnt, aki egy valamit akar. Mégsem rohant, belement a játékba, aminek meglepetésemre és elégedettségemre én voltam a mestere, én irányítottam. Ő pedig alkalmazkodott, és ez tetszett. A kíváncsiságom felülemelkedett a tényen, hogy rendőrként sok mindent kicsit másképp néztem, de most ezen túlmutatott az, hogy nem voltam szolgálatban és nem voltak kötöttségeim. Legalábbis nem olyan nagyok, amiktől ne tudtam volna magamtól megszabadulni. De legalább nem néz hülyének, ez már eleve előny számára, ami párosul azzal, hogy igenis a kíváncsiságomba férkőzött, ami nehéz, pláne, hogy a tényeket szeretem magaménak tudni, nem holmi megérzéseket és ingereket, amik semmi jóhoz nem vezethetnek. -Továbbra sem ijesztesz meg, sajnálom Mr. Halál.-kacsintok rá, mosolyogva. Foglalkozási ártalom vagy sem, de nem érdekelt kivételesen, hogy micsoda. Már rég eltörte volna a nyakam, ha bánta volna, hogy farkas vagyok. És ki vagyok én ahhoz, hogy becsméreljek mást, ami miatt gyilkol? Én is megtettem, és majdnem minden Teliholdkor megteszem, mikor nincs menekvés, vagy lehetőségem, hogy bezárkózzak. -Kellemes csalódás, hogy nem mutatod jelét a csalódásnak, és beismered, hogy jobb vagyok valamiben. Remélem megtudom, hogy te miben vagy jó.-mosolyom sokat sejtet, nyilvánvaló a vibrálás köztünk, az egymás felé irányuló érdeklődés azon foka, amiben szerepet játszik az is, hogy mire vágyunk. A másiktól, és mi az, amit el is fogunk venni. De a csiga lépés, ahogy haladunk előre, csak elősegíti azt, hogy jobban húzzuk az időt, és játszunk a másikkal. Az tényleg csalódottsággal tölt el, hogy elismeri a vereséget, amit tőlem szenvedett el, de dagad a mellem, hogy végre ismét érezhettem a diadal édes ízét. Az engem fürkésző szempár kapott pár másik szempárt társaságba, s így nézték végig, hogy eltűnök a lépcsőn. Kabátommal kezemben vártam, hogy a társaságom is csatlakozzon, és nem is kellett soká ezt tennem. Én is változtam, régen nem voltam az ilyesmi híve, de most nem érdekelt. És nem a pia volt ennek az oka, hanem az, hogy a józan eszem igenis azt diktálta, szórakozzak egy kicsit. Rám fér. Miért? Én sem tudom. -Azt hittem, már soha nem érsz ide.-suttogom, hisz hallom, hogy közeledik, aztán kényelmesen a falnak dőlve várok rá. A lépcső aljáról figyel, szeme sötéten csillog, sokat elmond arról, mi hajtja. A mosolyom diadal édes ízétől széles. Úgy csókol, mintha életét féltené, az utolsó perceit akarná kellemesen tölteni, de nincs ellenemre. Visszacsókolok, hagyom, hogy átjárjon az érzés, hogy ne zavarjon, közé és a fal közé szorultam. Kezem nyakára siklik, közelebb húzom magamhoz, hogy érezhessem testét. Enyém forróságot sugall, köszönhető a farkas géneknek, övé semleges hűvösséggel simul nekem. A folyosón elhaladó férfi hangosan füttyent, motyog valamit, de nem érdekel a véleménye. A kezemnél lévő kilincshez nyúlok, magammal húzva Tristan, az ajtóra akasztva a "Ne zavarj!" táblát és úgy lépek utána, hogy ismét, immár én csaphassak le ajkaira, ezúttal lassabban, mélyebben csókolva.
- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy a legnagyobb célom megijeszteni téged, Miss Kétkedő. - Ismét egy merész mosolyt villantottam felé. A nők megijesztése nem az én reszortom volt, abban a bátyám jeleskedett, de ő tette ezt akkor is, mikor más még a reggeli kávéjára sem vette rá magát igazán. Meglehetősen szégyeltelen tettekkel írta bele magát a történelembe, és kételkedtem abban, hogy valaha is... normális lesz. Ezért is voltam merészebb, ha alkami viszonyokról volt szó, elvégre abból gondom még sosem volt. És ami azt illeti, már kezdtem megkedvelni eme vérfarkas mentalitását, úgyhogy nem is lenne szívem rászabadítani Dante poklát. Az olyan lenne, mintha ezer halált halna egyszerre, elvégre Gareth... sok gyilkossal ellentétben nem elégszik meg azzal, hogy gyilkol, neki megannyi egyéb húzása van még emellett, és csak az utolsó a halál. Sosem akartam az áldozatai közé tartozni... ezért is jó mindig mozgásban lenni. Esélytelen, hogy elkapjon. Legalábbis nagyon remélem, hogy így van. Határozottan melegem lett, mikor szóvá tette, hogy örül, hogy hajlandó vagyok elismerni a győzelmét. - Ha ez kell ahhoz, hogy egy ilyen komoly meccs után kiegyenlítsem a számlát, és kvittek legyünk, hát annyiszor versz meg a kis nyilacskák dobálássával, ahányszor akarsz, bébi. - Ha nem lépett volna el előlem, egy hajtincsépbe kaptam volna, de túl sietős dolga volt elintézni valamit a felső emeleten, és valljuk be, őszintén a segítségére akartam lenni abban a sietős dologban. Már persze attól függ, kinek mi a sietős. Annyira nem sietek sehová, hogy ne érjek meg lassan a nyomában járni, hiszen a tekintete mindent elárult... felhívás volt keringőre. Az egyik kezem a szoba hideg falára tapadt, miközben magam elé préseltem, és tüzes csókot leheltem a szájára. Tényleg mindent beleadtam, bár ez inkább volt ösztönös, mintsem szándékos... hiszen nem akartam volna szándékosan belefojtani minden levegőt. És felvéshetem azt a nemes tettet a képzeletbeli listámra, hogy egy vérfarkassal kezdtem. Ez még a majdnem ezer évem alatt egyetlen egyszer sem esett meg velem, és kirázott a hideg egy másodpercre, de inkább volt ez valami rejtett izgalom a bőröm alatt, mintsem kellemetlen sugallat, ami azt suttogta volna, hogy ideje leállni. Követtem őt, míg azt a kis táblát kitette, és ugyanúgy nem foglalkoztam a kintről beszűrődő füttyögéssel, mint ő. Ezútttal már ő ragadta meg az alkalmat, hogy csókoljon, és ez már másabb volt, mint az én előbbi pimasz, vehemes csókom. A nők értettek valamihez, sokkalta különösebb fűszert tudtak belecsempészni a csókjaiba, mint mi... mi férfiak, akik ragadozóként csaptunk le azokra a duzzadó ajkakra, mindahányszor lehetőségünk adódott rá. - Remélem, nem sietsz sehová - szakadtam el egy másodpercre a szájától, majd nyúltam is a vállaihoz, hogy egy mozdulattal lekanyarintsam róla vékony kis kabátját. Valljuk be, erre az égvilágon semmi szüksége nem lesz a következő időben.
Kezdőlap
×
Bocsi én többet késtem, de érettségi volt/van 
• 
