Lehet, hogy a külső önmagában nem egyedi, hisz kettő van belőle, a belső teljesen mást takar. A kék szem, szőke haj, 185 körüli magasság amolyan lányok álma lehetne. Nos, neki a magasság egyenlőre nem sokat számít. Napjai többségét ugyanis ülve vagy fekve tölti. A külsejével sokat nem foglalkozik, megszokta az orvosi köpenyek látványát és a saját fehér, enyhén mintázott pizsamájának látványát. Mikor öltözik fel? Utoljára talán akkor vett fel egy rendes nadrágot, ami kimerült egy melegítőnadrágban, amikor az iker bátyja meglátogatta. Nos, a borosta nem zavarja, szakállat mégsem növesztene.
A jellemét tekintve viszont aligha hasonlítható a testvéreihez. Teljesen máshogy viselkedik. Az életében a törés akkor következett be igazán, mikor a kórházban magához tért. Fogalma nem volt, hogyan került oda, mit tett, vagy kicsoda ő, mit érez. Egyszerű üresség töltötte el a lelkét, emlékei ugyan élesek voltak a múltjáról, sok fekete foltot érzett, aminek létezésének okát nem értette igazán. A koncentrációs képessége romlott, türelmetlen lett és makacs. Önzőnek nem mondható, de egyre kevésbé érdekli, hogy másoknak mi ó és mi nem. Lassan építi fel azt, amit elfelejtett, az életének bizonyos részeit. A problémákkal meg kell tanulnia megküzdenie, kitartását fejleszteni kell, mert a hirtelen haragúsága előbbre való ennél. Egyenlőre. Bármivel próbálkozik, egyszer fut neki, ha nem sikerül, inkább mérgelődik és gyerekesen duzzog egy sort, nem szívesen töri magát, erőlteti azt, amiről elhiszi, hogy nem megy. Ezért van még ott, ahol. Önmagában véve barátságosnak mondható, bár a humora megkopott és hajlamos bizonyos dolgok miatt a figyelmetlenség olyan fokát megütni, ahonnan az ember már elkönyveli őt dilisnek, és inkább hátat fordít neki. Előfordul vele, hogy a gondolatait nem úgy fejezi ki, ahogy ki kellene vagy ki szeretné fejezni, néha dadog, és ilyenkor ökölbe szorult kezekkel fogja magát vissza, mert a káromkodással és a mérgelődéssel ezzel szemben nincs sok baja, és tökéletesen ki tudja fejezni, mit érez pontosan. Utálja, ha sokan veszik körbe, ilyenkor frusztrált lesz, mert lassan képes csak feldolgozni a zajokat, hangokat, információkat. Ezért, mikor orvosok tömkelege lepi el a szobát, szinte mimóza módba kapcsol, vagy kerek perec megmondja, hogy egy ember beszéljen és érthetően, mellőzve az orvosi maszlagot és a százalékos latolgatásokat, a lényegre törve, röviden.
Nem rendmániás, de utálja, ha kupi veszi körül, pláne, hogy az is akadályozza az előbbre jutásban. Régi visszafogottságának nyoma sincs, a könyveket videojátékokra cserélte, mert ahhoz is ülni kell...

Név » Sz.
Kor » 19
Multik » too much

-Nem vagyok béna, megoldom!-közlöm az ápolóval, aki immár sokadik a listán, és nem hagyom neki sem, ahogy elődjeinek sem hagytam, hogy segítsen. Nincs szükségem rá. Megoldom, nagyfiú vagyok. A probléma az volt, hogy nagyon is béna voltam. A szó szoros értelmében véve térdtől lefelé semmit sem éreztem. Mi történt velem? Azt én is szeretném tudni.
-Mr. Claflin...-kezd neki, mire felemelem a kezem, és csendre intem, egyensúlyom kis híján elvesztve, még akkor is, ha az ágyon ülök.
-Mr vagy sem, ne jöjjön a szokásos dumával, hogy maga csak segíteni akar, és a többi. Maga nem segíteni akar, hanem élősködni, és elérni, hogy végleg elhiggyem, ez már csak rosszabb lesz.-hangom a négy fal között visszhangozva halkul el, mire a nő fintort vág, és eltűnik az ajtó mögött. Hál istennek, a mai pesztrálás vége. Előrébb hajolok, majd vissza, hogy lendületet szerezhessek, és új "járgányomba" pattanjak. ez addig működik is, amíg fel nem borulok vele együtt.
-Hogy az a ....-káromkodok egy sort, és bár térdtől lefelé semmit sem érzek, a fejem koppanását határozottan nem tudtam kezeimmel tompítani. A sikeresen napok egyike, amikor már tényleg nincs lejjebb.
Eltelik két nap, és még mindig nem kaptam magam mellé új ápolót. Meglep, hogy az idősebb hölgyeményt egy mondatommal úgy kiborítottam, hogy még elköszönni sem jött be. Na jó, ez nem lep meg annyira. Az ajtó mégis kinyílik, és bár szándékaim között nem szerepel, hogy az érkező felé nézzek, mégis megteszem.
-Ez komoly?-a koncentrációmmal eddig nagy bajok voltak, most mégis úgy érzem, hogy minden problémám semmissé lett. Az ajtóban álló lány távolról sem olyan, mint elődjei. Egy kedves, fiatal arc, körvonalazódik előttem, ami alig lehet több húsznál. A mosolyodom furcsán széles lesz, nem is emlékszem, mikor néztem valakire úgy, hogy nem közönyös gúny ült arcomon.
-Azt hiszem rossz ajtón jöttél be, ez itt nem Disneyland.-mindennek ellenére képtelen vagyok kedvesen köszönteni, normális ember módjára bemutatkozni, inkább a távirányítóért nyúlok és felhangosítom, hogy a hokira oda tudjak figyelni, s az ismeretlent ki tudjam tökéletesen zárni.
Immár jó pár hónapja eltűr, ami furcsa, mert kezdetben épp olyan ellenszenves lehettem neki, mint ahogy viselkedtem. De valamiféle barátság lett belőle és Brenna megtanulta értékelni a "humorom". Viszont egyre furcsább dolgok történnek. Éjszaka rémálmok, amik zavarosak és nem értem, mire vélhetném őket. Sokszor a plafont bámulva ébredek arra, hogy agyam zakatol egy ismeretlen, ragyogó kék szemű lány körül, aki megbabonázva engem... Ez hülyeség, csak egy álomkép. Mindig ezzel a gondolattal vetek véget a képzelgésnek. Kit érdekelne egy nyomorék? A múltam homályossága miatt viszont semmiben nem lehetek biztos. Néha előveszek egy papírt, és próbálom lerajzolni, hogy kit vagy mit látok, de reggelre az egész olyannak tűnik, mintha megbolondultam volna, így minden "remekművem" a kukában végzi. Ki tud ezekről az álmokról? Senki. Bár néha az az érzésem támad, hogy a szemétnek lába kél, és nem a többi szemét között végzi, hanem valaki sorban lopkodja a rajzaim, és magánál tartja, mintha számon akarna kérni miattuk. Lehet, hogy pszichológushoz kellene fordulnom.

*Behind Blue Eyes*
Az egész életének összeomlása miatt egy szerencsétlen dolog állt. Egy varázslat. Az álmaiban látott kék szemű lány neve Heather Naomi Ward. Egy balul elsült vallomás nyomán a lány egyszerűen ki akarta törölni minden emlékét, Shawn teste viszont nem volt elég erős, s nem csak emlékeket, de hónapokat vesztett el az életéből. Kómába került, s bár mikor felébredt, semmi jelét nem mutatta annak, hogy ne lenne jól, idővel kiderült, hogy az életében semmi sem maradt normálisan. Lebénult és agya továbbra is harcolt az emlékei ellen, olyannyira, hogy sokszor csúf játékot űz vele, összemossa a jelent, a múltat, az álmokat és a valóságot. Problémái kiterjednek a koncentrációs képességeire, és a figyelmére, azaz ha sokan gyűlnek össze körülötte és hangos csevegésbe kezdenek, nem tudja követni, ki-kinek és mit mond. A varázslat hatása viszont kezd elmúlni, emlékei álmában törnek fel a felszínre, s lassan ismét emlékezni kezd mindenre, teste pedig felépül az őt ért sokkból és ismét képes lesz lábra állni. Ez csupán idők kérdése, addig viszont még hosszú út vezet, s sok mindent kell máshogy látnia, változnia, hogy ne űzzön el maga mellől mindenkit egy rossz, de igen jól irányzott megjegyzéssel.*