Azt mondják, egy harcos veszett el bennem. Én ugyan nem érzem, hogy így lenne, de a család egy erős egyéniség kifejlődésének kezdeteként tekintett arra, hogy koraszülöttként a világra jőve leküzdöttem minden akadályt, ami elém gördült, pedig szinte még meg sem láttam az engem körülvevő környezetet. Makacsságom jeleként is felfoghatjuk az előbbit, ezt már én is érzékelem magamon: nem szeretem, ha a dolgok nem olyan ütemben, módon és sorrendben alakulnak, ahogy én azt elképzeltem. Szokásom kézben tartani a dolgokat, talán túlságosan is, ennek ellenére szeretek csapatban dolgozni, meghallgatni másokat és nagyon nehezen tudok nemet mondani, utálok megbántani akárkit. Kedves és barátságos típusnak tartom magam, ha tehetem, megpróbálok segíteni azokon a problémákon, amelyekkel felém fordulnak, soha nem küldök el senkit csak azért magam mellől, mert rossz napja van az illetőnek. Állandóan ügyelő lelki szemetesláda vagyok, nehezen hozok döntéseket, éppen amiatt, mert figyelembe veszem a körülöttem lévők óhajait és sóhajait, nem akarok nekik rosszat. A türelmem határtalan, fát lehetne vágni a hátamon, nem emlékszem olyan esetre, amelyik hatására teljesen elvesztettem volna a józan eszemet és tombolva támadtam volna neki akárminek. Persze mindez nem jelenti azt, hogy nincsen semmi, amivel fel lehetne húzni az agyam, csupán kontrollmániás vagyok, amely tulajdonságba saját magam visszafogása is beletartozik. Néha ugyan jólesne kiereszteni teljes mértékben a fáradt gőzt, tombolni, hisztizni, toporzékolni, ki tudja, mikor jön el a pillanat, amikor már nem fogom tovább bírni és hagyom, hogy előtörjön belőlem az általam sem ismert, de igazi vérengző vadállat. Addig is hagyom, hogy az ajkaim mosolyra húzódjanak, a pozitív hozzáállásomat nem szeretném elveszíteni, utálom, amikor nálam is beüt egy kis ménkő és teljesen borúlátóan viseltetek a dolgok iránt. Ezekben az esetekben sok időbe telik, míg összeszedem magam és ismét fejest tudok ugrani az életbe. Hajlamos vagyok a csalódásra, az emberekben nem bízok meg elsőre attól függetlenül, hogy a legtöbbjükben tudok találni valamit, ami szerethető. Kissé bizonytalan vagyok, sokat vacillálok, de jobb a helyzet a kamaszkoromhoz képest, ugyanis akkor volt, hogy megszólalni sem nagyon mertem, gondot okozott a véleményem kinyilvánítása. Ezt azóta kinőttem, attól függetlenül, hogy kétszer is átrágom a mondandómat, mielőtt terítékre raknám már nem rettegek attól, mit fognak szólni, kinek mi lesz a reakciója. Elfogadtam, hogy mindannyian mások vagyunk, hogy nincs olyan, aki minden szempontból tökéletes lehetne a bolygón fellelhető összes személynek, tehát én sem lehetek az. Azt hittem, hogy ez a felvilágosodás a teljesítménykényszerem apadásához vezet majd, ám nem, az eredményorientáltságom nem tűnt el teljesen, de manapság nem csak a végét, hanem a folyamatát is becsülöm munkának, az életnek, a kapcsolatoknak. Nagy rajongója vagyok a humornak, egy vicces személy azonnal képes levenni a lábamról, ahogy az udvariasságnak és a kellő módon tálalt elegáns lazaságnak is nyert ügye van nálam.
Hosszú, szőke hajjal, világoskék szemekkel és hosszúkás arccal rendelkezem, amely eddigi tapasztalataim szerint szimpatikussá tesz, életem során szerencsére nem kellett szembenéznem a hozzám hasonló külső tulajdonságokkal rendelkező sztereotípiákkal. Nem vagyok már huszonéves, ezért jobban ügyelek az alakomra, mint régebben, ami nem azt jelenti, hogy megvonnám magamtól a finom falatokat vagy napi huszonhárom órát az edzőteremben töltenék, de jólesik néha elmenni a lakásomhoz közeli uszodába vagy tánciskolába. Ebből nem látszik, mennyire lusta vagyok igazából, az akaraterőm hajlamos elhagyni, de régóta dolgozom azon, hogy leküzdjem a punyhadási hajlamaimat. Szeretem kihangsúlyozni az alakomat a szekrényemben lógó csinos ruhák felvételével, legyen szó egy jól szabott farmerről, egy blúzról vagy éppen szoknyáról. Kedvenceim a magas sarkú cipők, pedig alacsonynak nem mondanám a magasságot, amivel megáldottak. Az egyszerű ékszereket kedvelem, egyszerre csak egy fülbevalót vagy nyakláncot hordok, nem aggatok sokféle függeléket magamra. Nincsenek tetoválásaim és testékszereim, erősebb sminket akkor viselek, ha alkalmam adódik rá.

---

Tisztában vagyok vele, hogy senki sem nézné ki belőlem, mivel töltöm a napjaimat. Pedig az ég legyen rá a tanúm, megmásztam a ranglétra össze fokát, nem egyből a vezető székébe ültem bele. Világéletemben színötös tanuló voltak, könyvekkel vettem körbe magam, diplomáciát és külpolitikát hallgattam az egyetemen, gyakornokoskodtam, valamint volt egy időszak, amikor a pedagógia felé kacsintgattam, mert szerettem volna gyerekekkel is foglalkozni. Belementem apám ajánlatába, miszerint ha neki már nem lesz kedve a mindennapjait egy irodában tölteni átveszem a sokféle területet átfogó cége irányítását, ám volt egy feltételem: azzal foglalkozok, abba az irányba fogok jobban fordulni és több időt tölteni a támogatásával, amelyikkel én szeretnék. Így hoztam létre a gyermeksegélyezésre szakosodott alapítványt, ami segített abban, hogy a többi részleggel is szívesebben foglalkozzak. Egyik irodáról a másikba jártam, minimum tizennyolc órát dolgoztam, ügyfelekkel tárgyaltam, támogatások után szaladgáltam, sokkal inkább éreztem magam titkárnőnek, mint főnöknek. És ez jó érzés volt. Néha jólesett volna, hogy csak a lábamat lógassam, de arra ott voltak a partik a kötelező vagy kötelezően ajánlott megjelenéssel, a mosolyokkal és a szép ruhákkal. Hajlamos voltam arra, hogy elkapjon a kétségbeesés, amiért hatalmat tartottam a kezemben, befolyásos voltam. Féltem. Az érdekbarátok, a hiénák és a szívélyes megszólalások hamissága miatt, kezdtem elveszíteni a hitemet az emberi jóságban, hiszen a világ, amelybe belekerültem több volt, mint aminek látszott. Nagykutyák, akiknek nem számított semmi más a saját érdekein kívül, asszisztensek, akik a felettük lévők nadrágszárán akartak felkapaszkodni és tehetség, munka nélkül értek el eredményeket, amiket mások sokkalta jobban megérdemeltek volna. Egy ezekhez hasonló tapasztalatokkal teli összejövetelen találkoztam valakivel, aki évekkel ezelőtt felnyitotta a szemem. Rámutatott, hogy nem kell bólogató kiskutyává válnom, hogy több dologra használhatom a befolyásomat, mint hinném és hogy igen, az univerzum egyre szörnyűbb és szörnyűbb lesz, az emberek önzővé, kizsákmányolóvá, utálatossá válnak, de ez nem jelenti azt, hogy foglalkoznom kell velük vagy hogy ördögivé válnék amiatt, hogy hébe-hóba keresztbe teszek nekik. Segített és én azóta viszonozom neki. Különös kapcsolat a miénk, soha nem gondoltam volna, hogy egy kőszívű, ármányos, magának való ügyvédet fogok a barátságomba fogadni, normális esetben elkerültem a hozzá hasonló emberek társaságát. Galen mégis más volt: ha megtudtam egy szaftos információt, ami őt is érdekelhette egyből felemeltem a telefont, hogy közöljem vele. Együtt vacsorázunk, megiszunk egy italt, jól érezzük magunkat, ez a barátságunk története. Sok mindent köszönhetek neki. Mondhatni megváltoztatta az életemet, magabiztosabban lépek ki reggelente a liftből és köszönök a munkatársaimnak, nem csak azt veszem észre, hogy milyen turpisságon járhat az agyuk, hanem rájöttem, hogy senki sem egy isten, nincs ember, aki sérthetetlen lenne.