Külső;
Őszintén szólva nem is kell sokat gondolkoznom ennek a leírásán, hisz bárki kinézetét felvehettem könnyedén, sőt bármikor. Lehet az illető férfi, vagy akár nő is, hisz én magamra tudom ölteni az alakját, sőt fokozásképpen hozzá tehettem azt is, hogy a hangját letudom másolni. Egyszóval mondhatjuk azt, hogy képes vagyok átverni ezzel; még téged is! Ezt a fajta módszert pedig senki más sem tudja rajtam kívül alkalmazni, és ebben épp ez az izgalmas, hisz olyanféle különleges adottsággal rendelkezem, amivel más nem igen. Persze ezzel nem dicsekedni óhajtok a javamra jelenleg, csak egyfajta módon szerettem volna ezt is ide sorolni, de eközben úgy látom eltértem a témától, ezért ideje most már vissza kanyarodnom, és arról írnom, amiről kell, nem de?
Voltaképpen ugyanúgy nézek ki, mint Stefan Salvatore, vagyis helyesbítve ő néz ki úgy, mint én, és ezen ő nem is tud változtatni, de eleve kellett nekem egy árnyékhasonmás, és úgy látszik meg is lett, de a jelleme valami borzasztó! Jó fiú? Ugyan már ki akarna az lenni, amikor vámpír? Ki akarna csak állati véren élni, ha nem ő maga? Olyan, de olyan ironikus ez a kis hasonmásom, hogy kezdem úgy érezni felesleges volt létrejönnie, hisz egyszerűen semmi hasznát nem látom.
Na de...
Barna színű hajam van, míg a szemeim zöldben tündökölnek. A testalkatom, a testsúlyom, és a magasságom teljesen átlagosnak mondható, bár én magam nem vagyok átlagos jelenség, de mindegy is. S már csak egyetlen dolog maradt ki, és az a ruhatáram.. Ruha? Nos hát nem igazán tudtam követni a divatot, hisz durván 2000 évig egy kripta fogságában voltam, ezért minden fejlődéssel lemaradtam jócskán, aztán meghaltam, most meg feltámadtam, vagy már magam sem tudom ezt követni. Viszont jelenleg élek, s minden tervem ahhoz köthető, hogy bosszút álljak, öljek, s kínozzak. Úgy hiszem a pokol még csak most érkezett meg jelentősebben, s ha jól gondolom, akkor nem igazán szeretnél velem találkozni. Ugye, hogy milyen jól sejtem? Menjünk csak tovább akkor..

Belső;
Hát ezt most hogyan is írhatnám le voltaképpen? De kezdjük talán ott, hogy a kezdetben esetlegesen [s](halványan)[/s] jó voltam, olyan teljesen emberi jellemzőkkel, és semmi gond nem volt velem. Éldegéltem, élveztem az emberi életemet, míg nem eljött azaz idő is, amikor teljesen megváltozott minden. 2000 évre kerültem egy kripta mélyére, és fogalmam sem volt arról, hogy mikor mi történt, vagy hogy éppen milyen nap van jelenleg. Nem tudtam az éjszakát megkülönböztetni a nappaltól, csak egy darab érzelem szállt belém ez idő alatt.. - a gyűlölet. Mely a mai napig szinte bennem él, hisz azt a valakit, akit szerettem, nos elvették tőlem, ahogy nem mellesleg el is zártak, hogy még esélyem se legyen megszerezni őt.. Azt hittem halott, közben mégsem volt az. Azt hittem örökre el leszek zárva, de lám életre keltem végezettül.
S hogy most milyen vagyok? Hát.. nehéz jellemezni. A gyűlölet olyanná tett, akivel nem hiszem, hogy bárki szívesen találkozna bármikor is, sőt inkább jobb, ha kerülnek engem messziről. Gonosz lettem, és nem kicsit, hanem nagyon. Bárkit képes vagyok megölni érzelmek nélkül, könnyedén játszadozok bárkivel, és emellett olyan dolgokat teszek, amit emberi érzelmekkel sohasem tettem volna meg. Kegyetlen humorom van, viszont nekem ez tényleg örömöt okoz, viszont másnak nem hiszem, de ez engem hol is érdekeljen? Én remekül elmulatok, és a többi már csak részletkérdése..
Ezzel zárom is ennek az egésznek a jellemzését, hisz ennyi bőven elég rólam, ha meg esetleg többet akarsz belőlem, akkor fuss velem össze! S ígérem, hogy élvezni fogod a kínzást, amelyet nyújtok!

Név » user neve ide
Kor » user kora ide
Multik » multik az oldalon ide

"Életek omlanak össze miattam, lábaim előtt hever a természet, a hatalom az enyém, csak az enyém, és ezt fogom felhasználni mindenki ellen.."
2000 évig egy kriptában lenni nem a legjobb dolog a világon. Megaszalódni, kiszáradni, és vér nélkül lenni. A kezdeti időszak volt a legnehezebb, hisz a szervezetemből kezdet eltűnni a vér, és ahogy minél jobban teltek a napok, és a hetek egyre fájdalmasabb volt átélni mindezt, de végül egy idő után hozzászoktam, és ennyi év után végre szabad lettem. Szabadon járhattok végre bármerre, és eközben tudom, hogy rettegnek tőlem, ami a lehető legjobb mindenki számára, hisz ezáltal megtanulják, hogy engem jobb elkerülni. Persze amióta kijöttem megtudtam egy-két dolgot, és ismerkedek a világgal, amely számtalan új dolgot rejt már önmagában, de valahogy nem köt le annyira. Tanulmányoztam Mystic Fallsot, a régi történeteket - a Salvatore családtól kezdve a Mikaelson családig mindenkit, akik érdekesnek tűntek, avagy lehetséges, hogy csak unaloműzés gyanánt tettem. Nem mellesleg igen csak hasznomra vált ez a sok-sok információ, mármint annak ellenére, hogy untattak. Ezek mellett érdemes megemlíteni még, hogy találtam magam mellé rengeteg embert, akik készséggel dolgoznak nekem, mert ha nem így tennék, akkor tudnák, hogy az milyen következményekkel is járna, ezért inkább szó nélkül engedelmeskednek. Na röviden ennyit a bevezetésről!

A nap gyönyörűen süt, míg emberek sokasága halad át a főtéren, míg én csak egy helyben állok, és várok a hírhozómra. Már vagy 2 perce késik, ami nem jó jel, persze nem nekem, hanem neki. Minden egyes másodperc telésével, csak az életével játszik, tudom oltári kegyetlen vagyok, de nem tehettek róla. Ő mondta, hogy pontosan délben itt lesz, erre pedig még sehol sincs. Nem érek rá egész nap rá várni, más dolgaim is lennének többek közt beugrani Stefan egyik naplójáért a házba, hogy olvashassak belőle még pár részletet, hisz nem ártana megismerni az árnyékhasonmásomat, mármint a kis gondolatmenetét, hisz ha vele szemben állnék, akkor hallanám a gondolatait, de így semmi..
Az idő csak telik, és telik az emberem pedig még sehol, őszintén mondva már kezd kiakasztani idegileg. 15 perc telt el mindösszesen, de még mindig nem érkezett meg! Mit képzel ez egyáltalán magáról? Azt hiszi bármit megtehet, mert ő nekem dolgozik? Na nem, ezért még csúnyán meg fog fizetni, ha rajtam múlik - az egyszer biztos!
Előkapom a telefont, és felhívom a drágát, hogy vegye már tudomásul, hogy én a főtér kellős közepén várok rá! A telefon kicseng, de senki nem veszi fel, inkább a hangposta kapcsol be.. ezért fogom, és kinyomom azonnal, nincs kedvem már várni arra a mi hasztalan kölyökre.
Pár órával később Stefan naplójával a kezembe lépek be a Grillbe, és miután rendeltem magamnak egy whiskyt elfoglalok egy üres asztalt. A székre vettem magam, a poharat leteszem az asztalra, a naplót kinyitom valahol, és olvasni kezdem;

"Bűntudat, fájdalom, és élvezet.. Ez a három érzés keletkezik bennem, ha emberi vért iszom. Ezek az érzések tesznek azzá, aki akkor vagyok, és úgyszintén ezek is tesznek tönkre.."

Na ne!! - Gondolom magamban, és ezzel egyúttal az asztalra dobom a naplót, persze miután bezártam. Egyenlőre ez is túl sok volt belőle, nem hogy még többet olvassak. Ez a Stefan Salvatore egy idegileg nem normális személy, de most komolyan! Ahelyett hogy élvezné az életet, ilyen hülyeségeken rágódik, hogy a vér elveszi az eszét, meg hogy ettől gonosszá válik, s nem épp. Mégis mit rinyál egyáltalán? Nem élvezi a vámpírságát? Úgy tűnik nekem, hogy nem, mert ha igazán szeretné ezt a dolgot, akkor nem arra törekedne, hogy emberi legyen, ami már önmagában is lehetetlenség, hisz vámpír. Na de én most nem azért jöttem ide, hogy az árnyhasonmásommal foglalkozzam, hanem azért, hogy szórakozzak. A whiskyért nyúlok miközben az ajtó felé pillantok egy perc elejére, és épp ekkor lép be rajta egy ismerős alak: Matt Donovan. S úgy látom, hogy remekül fogok szórakozni a mai napon!