Magam sem tudom, hogyan keveredtem ide. Azt sem, hogy miért tűnt olyan jó ötletnek az, hogy kövessem Stefant, ahogyan eltünteti Silast. Talán csak ezzel próbáltam meggyőzni magam, hogy Stefan nem csinál ostobaságot azok után, hogy én Damont választottam, és nem őt. Tudtam, hogy fáj a szíve. De minketten tudhattuk már, sőt... érezhettük is jó ideje, hogy a szerelmünk nem olyan, mint régen. Az utóbbi időszak pedig egyetlen dologra döbbentett rá. Kötelék ide vagy oda, szerelmes vagyok a bátyjába. Ezért nem hibáztathat... legalábbis remélem, hogy megért engem.
Nagyot nyeltem, és egy kissé távolabb álltam meg, de ahogy egy fa rejtekéből figyeltem az eseményeket, meglepődve pislogtam. Stefan... és vele szemben én?! Katherine? Nem... lehetetlen. Katherine nem lehet itt. És ahogy beszélt... egy pillanat múlva pedig nyoma sem volt nekem... Stefan állt... Stefannal szemben... és a szavak... egy árnyékmás... egy hasonmás... a természet létrehozott egy hasonmást Silasnek... mit sem értettem.
Rezzenéstelen arccal figyeltem, ahogyan a "koporsó" a vízbe hull... de nem Silas testével, hanem Stefanével. Arcom verejtékbe borult, majd nagyot nyeltem, és testemet végigrázta valami kellemetlen hidegség... és fájdalom. Stefan... a víz alatt?
Ekkor a másik Stefan tekintete arra irányult, amerre én rejtőztem. Nem bírtam ki, muszáj volt kisétálnom.
- Mi folyik itt...?! Mi... Stefan... - motyogtam zaklatottan, a folyó felé figyelve, majd hirtelen fisszakaptam a tekintetemet a férfi felé. - Ki vagy te?