Külsőleg egy hosszú, festett szőke hajkoronával, gesztenyebarna ígéző íriszekkel megáldott lány lennék, aki szinte bármit megkaphat az élettől csinos testalkatának és kifejlett stílusérzékének köszönhetően. Az élet ezen előnyeit a vámpír életem során kezdtem el kihasználni. Előtte inkább a letisztult, természetes stílus volt rám jellemző. Szeretek új dolgokat kipróbálni, a különböző stíuselemeket ötvözni, mindezt a hangulatomnak megfelelően. Van egy tetoválásom a csípőmön, egy aprócska csillag, melyet egy remek buli emlékeként varrattam magamra, hogy soha ne feledjem el a srácot, akinek szintén egy hasonló alakzat diszíti a mellkasát.
A belső tulajdonságaimról nem szeretek sokat beszélni. Kevés embernek sikerült kiismernie igazán, aminek meg is van az oka: nehezen bízok meg az idegenekben.
Előző életemben egy kedves, naív, jóindulatú lány voltam, szó szerint a 'szülők álma'. A vámpírrá változásom hozta be a legnagyobb változást az életembe. Az egykori naív kislány több éves szenvedés után végül egy erős, manipulatív nővé vált, aki nem riad vissza semmitől és senkitől. A személyiségem alakulásában sok minden szerepet játszott, a szüleimtől kezdve egészen a fiam elvesztéséig. Jelenleg egy tanulni és fejlődni akaró kezdő bosziként élem a mindennapjaimat, mivel képtelen voltam megbocsájtani magamnak azért, hogy nem voltam ott Scott, a fiam mellett, mikor szüksége lett volna rám.

Akinek tudnia kell, az már tisztában van vele  

Lucienne Ariana Montgomery. A név, amelyet a nevelőszüleim aggattak rám a megtalálásomat követő harmadik hónapban. A középső nevemet világéletemben ki nem állhattam. Valahányszor így hívtak, mindig nyomatékosan arra kértem az illetőt, hogy legközelebb Lucynek szólítson, mert az Ariana-t nem szeretem. Sosem értettem, miért pont ezt a nevet aggatták rám a szüleim. Mindegyis, körülbelül 17 lehettem, mikor megismertem életem szerelmét, Wyattet. Utólag kiderült, hogy nem volt több egy ocsmány, ripper vérszívónál, aki akkoriban képtelen volt ellenállni a vér csábító hívásának, de én mégis visszavonhatatlanul beleszerettem a férfibe. Hogy miért? Mert egy naív, szeretethiányos kislány voltam. Ő olyan volt a számomra, mint a tökéletes férfi, egészen addig a pillanatig, míg le nem csapolta az utolsó csepp vérig a testemet. Nem számítottam rá, hogy túl fogom élni az estét.. Ezértis ért váratlanul, mikor másnap a föld alól kellett kiásnom magamat. Senki nem tudta, hogy életben vagyok. Amikor haza mentem, a szüleim egymás vállán itatták az egereket. Be akartam menni hozzájuk és közölni, hogy minden rendven van, itt vagyok és élek, de én magam sem voltam tisztában azzal, hogy voltaképpen, hogyan is történhetett meg ez? Meghaltam vagy mégsem? Épp készültem átlépni a családi házunk küszöbét, mikor egy édes, mámorító  illatot éreztem a hátam mögülről. Megfordultam, majd megmagyarázhatatlanul gyors iramban indultam a vacsorám felé. Egyenesen a hölgy nyakának vetettem magam és elkezdtem szívni annak vérét. Az utolsó cseppig kiittam a folyékony nedűt a testéből. Gyilkos lettem, ért utol a felimerés. Embereket ölök, de a legrosszabb, hogy élvezem is a megölésüket. A legokosabb dolog, amit akkor tehettem az volt, hogy a szüleim házát messziről elkerültem. Jobb, ha mindketten abban a tudatban maradnak, hogy a hőn szeretett kislányuk meghalt. Több évtizednek kellett eltelnie, míg megtanultam kontrollálni a vér iránt érzett szomjamat.
Ahogy az emberség visszatért belém,  rengeteg emberrel megismerkedtem, köztük jó pár barátra is szert téve. Wendy, a tetkós csávó, Rob.. illetve kis szerencsével az igazi vérszerinti rokonaimat is is sikerült megtalálnom.

Hosszú ideig nem tudtam, hogy kik az igazi szüleim. Kisbabakoromban az anyukám ott hagyott egy ismeretlen család ajtója előtt, abban bízva, hogy náluk majd jobb életem lehet, mint amit ő biztosíthatna nekem. Valamilyen mértékben igaza is volt.. így utólag, bár az igazsághoz attól még jogom lett volna.
Kerek 700 évvel az átváltozásom után derült fény a vér szerinti szüleim kilétére. Az apukámat William C. Ward-nak hívják, akivel évekkel ezelőtt már találkoztam, sőt én mentettem ki őt egy csapat vadász karmai közül. Anyukám a halála előtt egy erős boszorkány volt, aki nem rég meglátogatot szellemként, illetve neki köszönhetem azt is, hogy vámpírboszivá válhattam. Bár, azt nem hagyta, hogy feltámasszák, a segítségemre volt a bennem levő boszi potenciál előhívásában. Elvezetett egy erős New Orleansi boszorkányhoz, aki némi bíztatásra el is végezte a varázslatot. A szüleimen kívül volt még egy fiam is, Scott, akit mához egy hete veszítettem el a saját botorságom miatt. Szüksége lett volna rám, de én túl elfoglalt voltam ahhoz, hogy kellő figyelmet szenteljek rá. Azóta tiszta szívből gyűlölöm magam a hülyeségem miatt. Nem tudom, hol van vagy hol életben van-e még.. Az utolsó információ, amit kiderítettem róla, az volt, hogy összetűzésbe került egy régi ismerősével. Hiába keresem, kutatom, sehol sem bukkanok a nyomára. Egy alkalommal, mikor az erdőben jártam hirtelen az utamba került egy véres ruhadarab, mely a kisfiam illatát árasztotta magából. Holtestet nem találtam, de kicsi esélyt látok rá, hogy túlélte a verekedést. Azóta minden erőmmel azon vagyok, hogy kiigazodjak a mágia rejtelmeiben, ugyanis a fiamra csak egy helymeghatározó varázsige segítségével tudnák rátalálni. Találnom kell egy elég erős boszorkányt, aki a segítségemre lehet, mert a korábbihoz, akinek az erőmet köszönhettem, nem fordulhatok.