• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

I hope this is a good start

Mindig is értettem az emberi természetet. Már, amennyire azt egy ember értheti. Valószínűleg pont ennek köszönhetem részben azt is, hogy most itt tartok. Téved az, aki azt hiszi, hogy a jó ügyvéd holtáig tanul. Azok a legrosszabbak, azok nem kellenek senkinek sem. Egy majom is le tud ülni a seggére, hogy megtanulja, amit meg kell. Egy jó ügyvéd ennél sokkal több. Tudnia kell meggyőzni, vitatkozni, és ami az egyik legfontosabb: nem lehet kikezdhetetlen erkölcsű. Minden szakmabelinek eljön az a pont, ahol választania kell a karrier és az erkölcs között. Aki az utóbbit választja, az most krumplit készít egy közeli gyorsétteremben.
Szóval vezethetem a saját autómat? Ez aztán igazán nagylelkű ajánlat, azt hiszem, nagy ostobaság lenne nem élni vele. – ennél szarkasztikusabb már nem is lehetne a mosolyom, de még , ha úgy is tűnhet neki, egyáltalán nem veszem komolyan a dolgot. Számomra ez az egész kis színjáték sem több, mint szórakoztató időtöltés. Neki meg jó lesz leckének.
Elhúzom a számat, mikor a kezem után kap, és megszakítja a sajátos kilépőmet, ami során minden mellettem lévő felé egy mosolyt villantottam búcsúzóul. A legtöbb itteni embert ismerem, sokukkal üzleti kapcsolatban állok, de akad itt olyan bíró is, aki csak golfban szeretne megverni. Lassan ott tartunk, hogy fizetni akarnak majd egy-egy győzelemért. – Igazándiból, erre. –bökök mosolyogva a kezére, miközben kiléptünk az étteremből. – Ha nem akar pletykák célkeresztjébe kerülni, legközelebb kerülje a testi érintkezést. Vagy, váltson szakmát, ha nem tud hozzá szokni. – semmiféle mögöttes szándék nem csendül meg a hangomban, ez csupán csak jó tanács a jövőre nézve. Hiheti azt, hogy a bolygó egyik legjobbja, de messze van még attól. Úgy… tíz-húsz évre legalább. Az elismerést nem egy-egy nagy ügy hozza meg az embernek. Hanem az éveken át tartó nagy ügyek sorozata. Nehéz ezeket úgy elvégezni, hogy elégedettek is legyenek a munkáddal. Sokan ebbe buknak bele. Tudom, néhányukat én buktattam meg.
Intek neki, hogy kövessen, és rövid, talán fél perces séta után már az autómnál is vagyunk. Kinyitom neki az ajtót, hogy beszállhasson, majd én is beülök a volán mögé. Kérdőn pillantok fel rá, miközben beindítom a motort. – Merre?

Mindig is gyűlöltem az embereket azért, mert pletykáltak. Azért csinálják például egy kisvároson belül, mert egyszerűen nincs jobb dolguk. De komolyan. Vagy egyszerűen csak túlságosan is sok idejük van és az ő életük annyira unalmas, hogy másokét próbálják meg kivesézni. Érzem, hogy ennek a helyzetnek is meglesz a maga hátulütője, már előre látom. Talán jobb lett volna, ha egy kevésbé nyilvános helyen találkozunk, de úgy éreztem, hogy ez a hivatalos találkozó valahogy kényelmesebb lenne mindkettőnk számára, de úgy érzem, mintha direkt azért választotta volna ki ezt a helyet, hogy elkezdjék majd azt pletykálni, ha meg is nyerem az ügyet, hogy ő hagyott engem nyerni, mert lefeküdtem vele. Nem lenne több aljas rágalomnál, de ez nem olyasmi, amit bebizonyíthatnék igazából bárkinek is. Mert itt láttak minket együtt és, mikor felajánlom, hogy távozzunk innen, mert elegem van a nyálcsorgató férfiakból abban reménykedtem, hogy diszkrét lesz, de mintha csak ellenem akarna dolgozni.
Meg fogom nyerni azt az ügyet és szembe fogok nézni azokkal a pletykákkal, amelyeket miatta kell majd elszenvednem. Legszívesebben káromkodnék egyet és bemosnék neki, de inkább megpróbálok uralkodni jelen pillanatban az érzéseimen, ami most nehezebb, mint eddig valaha is volt. Nem értem, hogy lehet valaki ekkora bunkó. De mondjuk, ha kikészít engem azzal csak magának nyeri meg az egész ügyet, mert ha visszadobom senki nem fog vele foglalkozni. Neki pedig visszaáll a lelki békéje. De, ha azt hiszi, hogy hagyom magam eltaposni, akkor be kell bizonyítanom neki, hogy engem nem tud ilyen könnyedén eltiporni, mint azt elsőre gondolná.
– Hozzám megyünk. Ha nem akar megölni még azt is megengedem, hogy vezessen. – Nem szívesen ülök be más mellé a kocsiba, egyszerűen ezt a bizalmat nehezen szavazom meg olyan embernek is, akit már régóta ismerek. Például, ha még friss jogsija van valakinek be sem ülök mellé évekig, amíg nem szerez minimális tapasztalatot. Itt azt hiszem tapasztalat hiányról még csak szó sem lehet, de amilyen őrült még simán kinézem belőle, hogy felcsavar minket egy fára úgy, hogy csak nekem essen bajom. Elindulok a kijárat felé, amilyen gyorsan csak lehet, de látom, hogy ő önelégült vigyorral az arcán követ, szinte csiga tempóban. – Mire vár mégis tapsra? – Kérdem, majd pedig megfogom a kezénél fogva és kihúzom az étteremből. – Merre van akkor a kocsija?

Én mindig is úgy álltam ehhez hozzá,hogy az éremnek két oldala van. Ha jobban belegondolunk, a bíró igazából nem jó semmire sem. Persze, fontos ember, de a döntés nem az ő kezében van. Pont emiatt nem kell rá olyan nagy figyelemmel lenni. A személye az, amit bántani nem lehet, nem az, amit képvisel. Végtére is, az esküdtek hozzák meg a döntést, ők azok, akiket meg kell győzni. Nem kell azt mondani, ami történt, elég csak elhitetni velük, hogy az történt, amit mondasz. Az igazság is csak attól függ, hogy miként tálalja az ember. Ősrégi tudomány ez, belemászol mások fejébe és terelgeted őket az utadon.
Amint rácáfol, az újakat szül, ha látják magán, hogy tagadja a dolgot és újra meg újra a saját igazát bizonygatja, senki nem fog magának hinni. A lehetősége tehát tényleg meg van, de igazából senkit se érdekel, hogy y mit mond. –vonom meg a vállamat. Ez sajnos így működik, a média piszkos egy dolog, de ha ez kell az embereknek, hát ez kell. Nem véletlen van annyi hírességről elég sok érdekes pletyka, van, ami igaz, van, ami nem. A hazugságok többségét pedig az váltja ki, hogy cáfol. Ilyenkor újat kell kitalálni, hogy fenntartsák az érdeklődést.
Egy okos ember nem pletykák alapján ítél. – de odafigyel rájuk. Sok pletykát az igazság tart életben, mindben van egy kis apróság, ami bizony igaz szokott lenni. A legjobb hazugságok azok, amik igazából igazat mondanak. Ezt nehéz lehet elképzelni, de csak tálalás kérdése. El kell rejteni az igazunkat abban, amit mondunk. Az ember csak azt fogja észrevenni, mindegy mekkora az. – Amúgy meg nem ezt csinálják folyton? Első benyomás, a látszat alapján ítélés, és a többi. – kicsit úgy érzem, hogy túl sokat ad mások véleményére. Én magam soha nem foglalkoztam azokkal, akik nem tartoztak a munkámhoz. Néha jó fürödni a média állította medencében, de ajtót csukni rájuk még jobb.
A szavai hallatán felvonom meglepettségemben a szemöldökömet és úgy nézek rá, mint akinek most bizonyították be, hogy Jézus valóban létezett. Nem vagyok vallásos ember, ami azt illeti, imádom kritizálni azokat, akik azok. – Ez aztán eltökéltség! A helyében azonban nem venném ezt ilyen biztosra. – ráadásul,, kezdi túl személyesen venni az egészet. Magának akarja megnyerni az ügyet? Ez új. És talán még hasznomra is lehet. Ami azt illeti, az ügyfeleim nálam is másodlagosak voltak, első sorban a pénzük az, amit kedvelek. Jobban belegondolva, csak a harmadik helyre tenném őket, a másodikon a többi ügyvéd, meg bíró idegesítése áll. Imádom látni a megbotránkozott arcukat.
Meglepődve hallom a szavait. Nem hittem volna, hogy pont a bámuláshoz ne szokott volna hozzá. Ki hitte volna, hogy elég lefizetnem az egész tárgyalótermet, hogy őt bámulják, és már nyertem is. – De, miért is ne! Menjünk! – szólaltam meg a kelleténél kicsit hangosabban, amire felfigyeltek a körülöttünk lévők. Nem zavartattam magamat, a pénzt az asztalra tettem, és mosolyogva álltam fel a székemről. – Akkor most jön? – pillantottam rá kérdőn. –A közelben lakik? Vagy menjünk hozzám? Itt parkolok a közelben. – ami azt illeti az utolsót kihagynám, igazából csak azért kérdeztem meg, hogy legyen majd beszédtémája a sok kujonnak körülöttünk.

Egyszerűen megforgatom a szemeimet, mikor kijelenti, hogy tiltakozik. Azt hiszem valaki túlságosan is rossz helyre képzelte magát. AZ is lehetséges, hogy talán egy kicsit messzebbre lőtte fel a gondolatait. Nem lennék meglepődve egyáltalán. Sosem voltam oda a bírókért. Valahogy nekem csak olyan embereknek tűnnek, akik a kisujjukat sem mozgatják azért, hogy csináljanak valamit. Mégis elég sokat betermelnek maguknak. Miközben igazából ők folyamatosan csak egy filmet néznek végig. Egy háborút, amely két oldal között dúl és csak akkor szólnak közbe, ha egyszerűen úgy gondolják, hogy túl messzire ment az egyik, vagy a másik. Egyfajta békés háborút kíván levezérelni. De sosem erőltetik meg magukat. Nem igazán mondanám azt, hogy övék lenne a munka neheze.
- Még mindig megvan a lehetőségem arra, hogy rácáfoljak a pletykákra, hiszen nem tettem semmit sem. - Még csak egy falatot sem emeltem a számhoz, nem is rendeltem, mert nem akarom, hogy ez az egész tovább elmélyüljön. Bár a kegyetlen pletykák, akkor is elterjednek, ha nem akarjuk, hogy egyáltalán keletkezzenek.
- Tudja nem mindenki szereti, ha valami rossz hírnév megelőzi a tényleges bemutatkozását. Én pedig nem vagyok a nagy rajongója annak, hogy véleményeket alkossanak rólam, puszta találgatásokból. - Lehet, hogy nem szeretem a pletykálkodást, de ez nem jelenti azt, hogy elkerülhetem. Vagy védettséget élvezek és nem kell még csak a közelébe sem kerülnöm ilyesminek. Ez nem így működik.
- Végül is egy magunkfajtának a szavai a fegyverei, nem? Ha pedig azok értéktelenné válnak, akkor nem hiszem, hogy különösebb jövője lenne bárkinek is ebben a szakmában. - Sosem kérdezem meg az ügyfeleimet, hogy bűnösek-e vagy sem. Nem érzem úgy, hogy az segítene bármit is a munkámban. Én inkább a bizonyítékoknak hiszek. Még akkor is, ha meg kell védenem valakit, akkor sem mondom azt, hogy bűnös, vagy nem. Addig nem, míg minden bizonyíték nem mutatja azt, hogy tényleg az. Akkor pedig már nem hátrálok meg, mint valami gyáva nyúl. Az igazság az, hogy bármennyire is próbálkozom, mindig is lesz olyan dolog, amit figyelmen kívül hagyok. Ez pedig vezethet egy apróbb, vagy nagyobb hibához. De néha a bizonyítékok is megtéveszthetőek lesznek. Azonban én mindig hű leszek magamhoz.  
- Ahelyett, hogy inkább azon gondolkozik, hogy az ügyfelem mennyire lenne benne az alkuban a válaszom az, hogy semennyiben. Nem fogok belemenni egy alkuba, amikor könnyű szerrel meg is nyerhetem magamnak az ügyet. - Nem vagyok ostoba. Pontosan tudom, hogy mivel nyerhetem meg az ügyet. Ha már azt képes voltam kiharcolni, hogy újratárgyalás legyen belőle szerintem nem lesz olyan nehéz az egész, amíg elvezetem az egészet a győzelemig.
Egy kicsit már kezdenek zavarni a pillantások, amelyek állandóan rajtam időznek, de amikor odanézek úgy kapják el a fejüket, mintha nem is engem bámultak volna. - Nem lehetne, hogy valahol máshol beszéljünk? Esetleg elmegyek és utána tíz perc után ön is? - Nem tudok így normálisan beszélgetni senkivel sem, hogy ezek az emberek szinte csorgatják rám a nyálukat. Azért ez mégis másabb, mint egy tárgyalóteremben. Ott senkinek nem dülled ki így a szeme.

Amiben jó az ember, abban jó és kész. Én soha nem voltam valami szerény ember, szeretem hangoztatni, hogy jobb vagyok, mint mások, de most már azt is unom. Lassan mindenki tudja, hogy ez így van. Aki meg nem, az… előbb-utóbb majd úgy is rá fog erre jönni. Ebben élek.
Elutasítom. – vonom meg a vállamat, mintha csak a bíró lennék egy itt tartott tárgyaláson. Szó se róla, jobb bíró lennék, mint az a sok ostoba hájas disznó, akik betöltik ezt a pozíciót. Nincs bajom velük, semmi személyes. Csak hozzá nem értőnek tartom őket, és kezd idegesíteni, hogy ennyire ellenségesek. Persze, ez mutatja, hogy jó vagyokk.
Ugyan, már csak azzal a célpontjukká vált, hogy eljött ide. – rázom meg a fejemet. Ez a szép ebben az egészben. Habár, nem azért hívtam ide, hogy pletykáljanak róla. Engem az nem érdekel, rólam is jó pár kering, nem foglalkozom velük. Néhányat meg én magam segítek, hogy tovább terjedjen. – Miért fél ennyire attól, hogy pletykálnak magáról? Ebben a szakmában szokás, hogy mindenki mindent jobban tud, mint mi. – a negatív sajtó is sajtó, tartja a mondás, és teljes mértékben igaza is van. Ezt ki kell használni. Az eddigi karrierem során megtanultam már, hogy egy-egy rosszindulatú pletykát hogy fordítsak a magam javára.
Érdekes. – mormolom. Még ilyet sem láttam. Egy ügyvéd, aki nem csak erkölcsös akar maradni, de még az igazság őre is kíván lenni. Nem semmi. Ezt látva nem hinném, hogy sok esélye lenne, mint mondjuk politikus. Sokszor gondolkodtam azon, hogy elhagyom ezt a pályát és a politika színterén próbálom magamat ki. – Tartsa meg ezt a jó szokását. – bólintok mosolyogva. Ha nem képes hazudni, akkor nem valószínű, hogy ebben a munkakörben meg fog majd tudni ragadni. A bíróság épülete nem azért áll, hogy igazságot tegyenek benne. Azért áll, hogy a hozzám hasonló emberek újra és újra bizonyítsák: ez egy mocskos játék.
Persze, igyekszem, de nem könnyű. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Nem vagyok olyan ember, aki komolyan veszi ezeket. Babonás  se voltam soha. Szerintem csak az lehet babonás, aki hisz. Az ilyen emberek ugyan naivak és ebből adódóan ostobák is, de veszélyesek, többek között. Az ostobák mindig is kiszámíthatatlanok voltak.
Ennyi? – kérdezem kissé csalódottan őt, majd sóhajtottam egy aprót. – Rendben. Hibáztam. – mondom ki egyszerűen. Nem olyan elképesztően nagy dolog ez. Mindenki vét hibákat, én is. A különbség csak annyi, hogy egy olyan ember, mint én, ezekre magasból tesz. – Gratulálok, hogy észrevette, ez kétségkívül egy jó meglátás volt. – van jövője, elismerem. Meglátom a tehetséget az emberekben, benne is megláttam. – Viszont ez a hiba, az újratárgyalást érte. Ez már önmagában szép dolog, nem történt velem ilyen az elmúlt… öt-tíz évben. De a tárgyaláson ennek sok hasznát nem veszi majd. – a tárgyalóteremben teljesen más szabályok vannak, változik a légkör és a játék is. – Jól van, vegyük akkor ezt munkavacsorának. Az ügyfele mennyire gondolkodik alkun? – az enyémről nem tudok nyilatkozni, nem kérdeztem meg. Van még idő a tárgyalásig, az addig felszabadult időmet nem vele akarom tölteni.

Tudom jól, hogy legbelül semmibe vesz és kezdő kislánynak néz, aki csak fel akar törekedni a ranglétrán. Pedig ennél sokkal többről van szó. Figyelmetlen volt az egyik ügyével kapcsolatban és én be is fogom bizonyítani azt, hogy tévedett. Nem mondom azt, hogy nem jó a szakmájában, de nem is mondanám, hogy tévedhetetlen. Mert képes voltam rámutatni egy hatalmas hibájára, amit lehet a rendszerben részt vevők nem láttak át tisztán, de nekem volt lehetőségem egy kicsit mélyebben beleásni magam és meglelni a benne rejlő problémákat. Viszont, ha nem így lenne, akkor most nem is lennék igazából itt.
- Ezzel én vitatkoznék. - Egyáltalán nem fenyegetésnek szántam, mindössze óva intettem attól, hogy lehetséges balesetet szenvedjen. Mert az emberek többsége könnyedén félre tud nyelni anélkül, hogy bármilyen keményebb témát kellene megvitatnia bárkivel. Úgyhogy én egyáltalán nem lepődnék meg, ha itt is valami ilyesmi történne.
Meg amúgy is, ha meg akarnám fenyegetni annak megválasztanám a módját. De én nem az a személy vagyok, aki üres fenyegetőzésekkel dobálózik én jobb szeretem a tényeket feltárni mások előtt. Valahogy ettől jobban érzem magam. Hiszen a fenyegetés mindössze a levegőbe szól, de ha például a képébe dörgölöm, hogy tévedett az sokkal jobban fáj, mintha itt és most megfulladna az egyik falaton.
- Pontosan ezért mondom, hogy figyeljen oda. Mit és, hogyan eszik, mert nincs kedvem a pletykák főcélpontjává válni. - Nincs szükségem sutyorgásokra, hogy miattam történt az egész. Utána már elég nehezen tudnék felépíteni, igazából bármilyen karriert magamnak. Könnyedén keresztbe tehetne nekem azzal, hogy itt helyben meghal az én társaságomban. De amúgy sem ezt kívánom. Mert, ha meghal attól még nem érem el a célomat.
- Nem hazudok. Ilyen egyszerű. Mi értelme van annak, hogy hiteltelené változtatom minden egyes szavamat? Jobb szeretem, ha hihetőek a szavaim, ha őszinteséget sugallnak. - A hazugságok előbb vagy utóbb kiderülnek és olyankor nagyot tudnak csattani az ember hátán. Sokkal jobban fájnak sokszor, mint az igazság maga.
- Tudja megköszönném, ha nem igyekezne engem valami idióta, társadalom által generált hiedelemhez hozzákötni. - Sosem szerettem, ha az emberek lenéznek és, ha őszinte akarok lenni most sem igazán értem, hogy mégis miért kell ezzel a gyerekes szurkálódással jönnie, de most már tényleg kezdem azt érzeni, hogy ez a férfi, ha akarna se lenne képes arra igazán, hogy felnőttként viselkedjen.
- Azért jöttem ide, hogy elismerje végre, hogy tévedett, hogy hibázott és előrébb juthassunk végre az üggyel kapcsolatban. - Egyáltalán nem azért jöttem ide, hogy bájcsevejt folytassak vele. Nem is értem, hogy mit kell különösebben megmagyaráznom a jelenlegi helyzeten. El kell ismernie, hogy tévedett, mindössze ennyi dolga van. Persze egy olyan embernek, mint neki elég nehéz lehet lemászni a magas lóról, amin az utóbbi időben ücsörgött. Elhiszem én neki, hogy jó, mert soha nem lett volna képes ilyen magasra feltörni, de azért nem fogom eldobni az agyamat tőle, főleg mivel én képes voltam egy ilyen "nagy ember" hibáját kiszúrni.

A munka számomra is mindig fontos volt. Eljárhatnék pszichológushoz, hogy kiderítse miért is van ez így, de az okot én magam is jól tudom. Nem kaptam soha sem elismerést, az apám egyáltalán nem a jutalmazó gyereknevelési rendszert követte, sokkal inkább a… szarok bele féle rendszert. Ennek következménye lett az, hogy mániásan akartam bizonyítani, aztán egy ponton túl már nem ez hajtott, hanem a siker és a pénz, ez önmagában a boldogulás lenne, ugye. Azóta egész jól meg is vagyok, nem panaszkodhatok. Az apámmal a kapcsolatom továbbra sem rendeződött, de egyikünk sem tett, hogy ne így alakuljon. Elsajátítottam a szarok bele féle rendszert.
A lényeg ugyanaz. –vonom meg a vállamat. A munkával jár, hogy az ember időnként kap fenyegetéseket. Név, vagy név nélküli, az teljesen mindegy. Nem egy könnyű szakma ez, de soha nem az a része volt a nehéz, amit oktatnak. Az egyszerű, egy majom is képes lenne megtanulni. A gyakorlat, na az már valami. Az emberen van egy mentális nyomás, elvégre tőle függ egy másik ember sorsa. Amint ezen sikerül túl lendülni, onnantól már… a sikerhez vezető út látótávolságban van. Ne legyenek senkinek sem hamis álmai. Ez az egész nem az igazságról szól, még csak nem is az erkölcsről. Hazudni kell, méghozzá nagyon jól. – Valamiben meg kell halni. Vállalom a kockázatot, de számoljon azzal, hogy lesznek következményei, ha igaza lenne. – nyilvánvalóan nem vetne rá ez jó fényt, ha már eljátszunk a gondolattal. Igaz, már önmagában az nem vett rá jó fényt, hogy leült velem egy asztalhoz. Köztudott, hogy arrogáns vagyok.
Mintha csak a volt feleségemet hallanám. – nevettem fel halkan. Neki is valami hasonló szavai voltak, mielőtt végleg kilépett volna az ajtón. – Szóval nem szeret hazudni. – szűröm le a következtetést. Legalábbis ebből erre tudok gondolni. Én előszeretettel hazudok arról is, hogy hazudok. Az ember előbb-utóbb megszokja, nem csinál belőle nagy ügyet. – Soha nem lehet tudni. – vonom meg a vállamat mosolyogva. – Maguktól szőkéktől bármi kitelik. – viccelek csak persze, de az eddigi tapasztalataim alapján a szőke nők érdekes módon sokkal… meggondolatlanabbak, mint a többiek. Ez persze egyáltalán nem tudományos alapú megállapítás, inkább csak saját tapasztalatokra alapozva merek ilyet állítani.
Ugyan, tudják, hogy utálja ezt az egészet. – legyintek egyet. Azt is tudják, hogy én elképesztő mód imádom. Mások agyára menni… mindig is rossz szokásom volt, úgy tűnik, hogy az is marad. – Ahogy azt is látják, hogy ennek ellenére eljött, pedig tudta, hogy ez lesz. De ha már ilyen kedvesen és burkoltam próbálja meg irányítani a beszélgetést…   ennél nem is lehetnék szarkasztikusabb.  … mondja meg maga! Miért jött? Aztán elmondom, hogy én mit gondolok, miért hívtam el.  A „Meghallgatni, amit mond” és a társai, nem fogadhatóak el, mint válasz. Legyen kreatív! – mosolyogva dőlök hátra a székben. Ki tudja, talán még jól is szórakozhatom az este.

Jelen pillanatban a munkám jelent nekem mindent. Amióta felnőttem csak erről álmodoztam és a szüleim is támogattak, amiért nem is lehetnék hálásabb. Mert a szülői támogatás nélkül, mind csak elveszett bárányok vagyunk. Ők támogatják az álmainkat és bátorítanak arra, hogy merjünk álmodni, hogy legyen mit megvalósítani. Nem is tudom, hogy hol lennék nélkülük.
Igyekeztem időben érkezni, mert lehet, hogy Mr. Carson nem a pontosságáról híres én igen is szeretek időben ott lenni mindenhol. De azt sem szabad elfelejtenem, hogy meglepett, mikor megpillantottam őt az asztalnál ülve. Teljesen időben. Mintha csak arra készült volna, hogy az orrom alá dörgölje, hogy ő most kivételesen időben volt és én pont akkor játszom ki a késő kártyát, amikor ő veszi a fáradtságot, hogy időben idetolja a képét? Határozottan valami ilyesmit tudnék róla elképzelni, de azért nem megyek bele túlságosan a találgatásokba, mert nem engedem, hogy a fejembe férkőzzön. Nem ezért vagyok itt.
- Őszintén szólva ez nem kívánság volt, mindössze apró figyelmeztetés, hogy talán jobb lenne, ha nem venne semmit sem a szájába, amíg velem beszél, mert még a végén egy váratlan fordulat során félrenyel valamit. Akkor pedig attól tartok, hogy nem segíthetek. Sosem voltam jó a tényleges életmentésben. - Lehet, hogy megmenthetek valakit a börtöntől, vagy egy olyan büntetéstől, amit nem érdemel meg, de azért a tényleges életmentés távol áll tőlem ezért ezzel nem is hazudtoltam meg önmagam. De azért nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy rossz fényt vetne rám, ha a társaságomban kívánna megfulladni.
- Ha egyszer azt mondom, hogy eljövök, akkor el is jövök. Nem cáfolom meg a saját szavaimat. - Nem vagyok egyike az olyan embereknek, akik állandóan megcáfolják a saját állításaikat. Ha azt mondom, hogy ide jövök, itt leszek, akkor tényleg fel fogok bukkanni. Hacsak nem üt el egy teherautó, vagy történik valami katasztrófa, ami megakadályozza, hogy eljöjjek. - Mire kellenek a tanúk? Talán esetleg attól fél, hogy megmérgezem, vagy ilyesmi? - Megannyi oka lehet annak, hogy az úgymond tanúkat szükségesnek érzi. Lehet az is, hogy majd később azt állítja, hogy sikerült lenyugtatni a kis feltörekvő ügyvédnőt, hogy ne piszkálgassa a régi ügyét. Míg másokat nem érdekli különösebben, hogy ki bűnös és, ki nem. Engem még valahol érdekel. Nem vezérel a pénz és a hatalom.
- Inkább azt kellene elképzelni, hogy miképpen néznek, majd mikor rájönnek, hogy igazából egyikünk sem élvezi a másik társaságát. Most pedig, hogy ilyen kellemesen felvezettük a dolgot felesleges dumával, mi lenne, ha végre előrébb is jutnánk és rátérnénk arra, amiért jöttem? - Túl akarok esni a lehető leghamarabb. Nem tehetek róla, de lehet, hogy neki ez így tökéletesen megfelel, hogy lógatja a lábát, de nekem még rengeteget kell bizonyítanom ahhoz, hogy sikeres és elismert legyek a szakmában. Az pedig nem segít, ha itt ebédelek vele és úgy csinálok, mintha nem lenne még ezer dolgom.

Apám mindig egy nagyra nőt gyereknek hívott. Soha nem tudtam a kedvére tenni. A bátyám árnyékban elég nehéz is volt. Ő sportolt, tehetségesnek is számított, aztán véletlen eltörtem a lábát és ez a sérülés végül a karrierjébe került. Ez nem hozott minket közelebb az apámmal, a bátyám viszont így is kiállt mellettem. Én voltam a tékozló gyerek, a család fekete báránya, akit, ha tehetett meg sem említett, nem vitt magával sehova sem. Hiába végeztem osztályelsőként, nem jött el, nem gratulált. Hiába szereztem egyre több elismerést, ő nem mondott még annyit sem, hogy : nem volt rossz. Azóta már rég letettem arról, hogy neki bizonyítsak. Talán meg kéne neki ezt köszönnöm. Ha nem lett volna ilyen, én se lennék ennyire motivált.
Ms Bates. – biccentek köszönésképpen. Megállom, hogy az órámra pillantsak, de amúgy is, úgy érzem maradt még néhány perce, hogy ne késsen. Érdekes. Én a helyében biztos megvárattam volna, nem feltétlen szándékosan. Szokásom, hogy minden honnét elkések. Akad persze kivétel, de ez nagyátlagban igaznak bizonyul. A szavait hallva kissé meglepetten emelem rá a tekintetemet az étlapról. – Kívántak már rosszabbat is nekem. – vonom meg a vállamat. Meg sem tudnám számolni, hogy hányszor kívántak már nekem a pokolnál is rosszabb sorsot. Ez a munkával jár, megszokja az ember egy idő után. –De szép volt, értékelem. – bólintok mosolyogva. Ha az embert nem kedvelik, akkor bizony valamihez nagyon ért. Én mindig is azt mondtam, hogy egy embert nem a barátai, hanem az ellenségei száma alapján kell megítélni. Úgy eldől mennyire sikeres valaki. A siker a mai világban mindennél többet ér. – Őszintén szólva, nem hittem volna, hogy eljön. – szólalok meg, miután leadtam a rendelésemet. Rizottót kértem. Élek-halok érte. – Igyekeztem úgy helyszínt választani, hogy legyenek tanúk és finom kaja is. – nem mintha nem bíznék meg benne, én csak… senkiben nem bízom meg. Egy sértett ügyfelem egyszer késsel támadt rám, mert nem bírt kifizetni. Nem tudom, hogy a megkéselésem az ő fejében miként volt erre a problémára megoldás, de… jó lecke volt emberismeretből. – Na meg jól mutat velem. Nézzen csak körül! Látja ezt a sok önelégült és arrogáns embert? Ott van Wrigth bíró például, jobbra, két asztallal mögöttem. Az ilyen emberek vesznek egy nőt estére, hogy jobban mutassanak. Mint egy… nyaklánc, csak ők többet tudnak. – ne áltassuk magunkat, ezek a nők prostik nagy általánosságban, egy nyakláncnál jóval jobb dolgokat tudnak. – Képzelje el milyen fejet vágnak, mikor megtudják, hogy én vagyok az egyetlen ebben a teremben, aki nem fizetett a társaságért. Leszámítva a vacsora árát, persze. – mert azért bennem is megragadt némi illem.

Meg kell mondanom, hogy engem örömmel töltött el, hogy képes voltam borsot törni egy a szakmában már jóval előrébb haladott ember orra alá. Nem fogom semmissé venni a karrierjét, mert tisztában vagyok azzal, hogy igazán jó ügyvédnek számít, de nem mondhatnám magam jó ügyvédnek, ha csak úgy elsiklanék egy számomra ilyen hatalmasnak vélt hiba felett, amit az ügyben vétett. Nem vagyok ostoba tudom, hogy most a pokolba kívánna, de valahol el kell kezdeni a pályafutását az embernek, ha pedig képes vagyok rámutatni a ranglétrán egy jóval felettem állóbb hibáját, akkor már az határozottan egy jó kezdetnek tekinthető, mert azt jelenti, hogy pontosan tudom, hogy mit csinálok.
Nem vagyok még teljesen késésben pár percem még mindig van a találkozóig, de azért kicsit gyorsabban kezdem kapkodni a lábaimat, mert pont ma döntöttem úgy, hogy inkább séta közben a friss levegő társaságában fejben végigveszem a megbeszélni való dolgokat. Nem szokásom késni és nem is most fogom elkezdeni. De nem akarok túlbuzgónak tűnni azzal, hogy beállítok mondjuk fél órával előbb. Ez nem egy tárgyalás, mindössze csak megbeszéljük a dolgokat. Így nem lehetnek különösebb elvárásai velem szemben. Főleg, hogy két perccel a megbeszélt időpont előtt belépek az étterem ajtaján ahol hamarosan az asztalhoz is intenek, ahol már Mr. Carson türelmetlenül ücsörög.
– Üdvözlöm Mr. Carson. – Helyet foglalok és még talán más esetben megjegyzést is tennék a külsejére – természetesen valami pozitívumot – de mivel ő leragadt esetükben a gyerekes sértegetés szintjén, ezért már meg sem próbálok kedvesen hozzáállni. – Akkor nekilátunk, vagy enni is kíván közben, hátha megfullad? – Azok után, hogy képes voltam kiharcolni az ügy újratárgyalását szerintem még képes vagyok neki meglepetéseket okozni. Akkor pedig szerintem egyikünk sem szeretné különösebben, ha valamilyen véletlen folytán megakadna egy falat a torkán. Még a végén azt gondolnák, hogy szándékosan tettem. Kellemes hangulata van a helynek még egy randira is hozhatnának ide valakit, ha nem lenne tömve ennyire ilyen komoly alakokkal. Bár talán pont azért lenne egy jó randi hely. Mert kifigurázhatnák az embereket. Kíváncsi vagyok, hogy ő még a randizó korban van, vagy már beporosodott és csak a munkájának él és azt sem viszi túlságosan fényesen.

Imádom az olasz konyhát. A pizzától kezdve a rizottóig mindent. Az utóbbi időben én magam is rákaptam arra, hogy használom a konyhát, mert eddig az olyan volt, mint egy felesleges része a háznak. Ez megváltozott, habár még mindig szívesebben járok étterembe. Világéletemben ezt csináltam. Nincs is jobb egy beszélgetésnél, egy köztudottan jó nevű étteremben. Akármilyen rosszra is fordul a társalgás, legalább eszik az ember egy finomat. Most is erre számítottam. Ez egy munka megbeszélés lesz, egy tárgyalás, de számítok arra, hogy könnyen elmérgesedhet a helyzet. Rossz szájízzel pedig így már biztos nem távozhatok innen, ezt elkönyvelem fél sikernek.
Lopva pillantok az órám felé. Nem késett, van még a megbeszélt időpontig hat perc. Én magam előbb érkeztem, mert a közelben volt dolgom, illetve utálok parkolóhelyekre vadászni. Habár ez ritkán probléma, mivel sok helyen nem csak asztalt, de már parkolót is előre foglalok. Akinek van elég pénze, az mindent megtehet, hogy kényelmesebbé tegye az estéjét. Nekem pedig szerencsére van, több is, mint amire szükségem van, de inkább legyen, minthogy ne. Nem születtem gazdag családba, saját magam küzdöttem fel magam idáig. Ígéretes fiatalként kezdtem és igen hamar elkönyvelhettem már az első sikereimet. Éppen ezért idegesít, hogy egy zöldfülű miatt most megint készülhetek egy olyan tárgyalásra, amit egyszer már kiütéssel megnyertem. Már értem miért szúrtam a sok tapasztalt szakmabelit szemét. A fiatalok idegesítőek tudnak lenni, főként, ha van bennük lehetőség.
Lopva körbepillantottam a helyen. Voltak ismerős arcok. Nem csak szakmabeliek, de egy-két bíró, vagy volt ügyfél is megfordult itt. Nem csoda. Aki megteheti, az csakis a legjobbal éri be, itt pedig nem adják alább ennél. Vetettem egy fáradt pillantást az órám felé. Négy perc még. Most már tudom, hogy mit éreznek az emberek akkor,mikor rám kell várniuk. Habár, még nem késett el, de most már kész vagyok belátni, hogy késni jobb, mint előbb jönni. Erre emlékeztetnem kell még magam a későbbiekben.