Parkoló
Miután hazavittem Damon-t, bekanyarodtam a kocsifelhajtóba. Némán telt az utunk,pedig kérdések halmával álltam szembe. Elfáradtam, túlságosan is. Így, miután leparkoltam, berobogtam a szobámba, és bedőltem az ágyba. A többivel ráérek később foglalkozni.

Mikor közelebb hajolt hozzám egy kicsit kezdtem megijedni, hiszen még sem szabadna ezt.. Vagyis nem tudom, hogy mit szabad és mit nem. Az egyszer biztos, hogy ez túl gyors lenne most nekem. Először le kell zárnom a Tyler fejezetet mielőtt egyáltalán belekezdenék a Matt fejezetbe. Már, ha lesz egyáltalán olyan. Barátok vagyunk és semmi több így is kell maradnia.
- Te is. - Mosolyogtam rá, majd kiléptem az ajtón és elindultam oda, ahová már jó ideje mennem kellett volna. Tyler-hez, hogy egyszer és mindenkorra magam mögött hagyjam az egészet.

(Lockwood birtok)

- Bármikor - suttogtam nyugtalanul, de szememben megszállottság csillant. Az elkötelezés felé. Megállt előttem. Arcára vetülő fénysugarak csillogó sávot húztak fénylő hajába. Arca fölé görnyedtem. De..de...valami megállított. Le kellett állnom. Ő a barátom. Nem lehetek önző...hiszen most annyira sebezhető, én nem tehetem meg VELE. Így..elterelve száját pásztázó tekintetem, homlokához hajoltam, és apró csókot leheltem rá. - Vigyázz magadra! - szóltam karcosodó hanggal, és félmosollyal engedtem útjára,hogy becsukva mögötte az ajtót, roskadjak a földre.

Folyt.:valamikor.valakivel.valahol

Néma csendben vártam valamire. Hogy mire azt még magam sem tudom, de azt hiszem már azzal is elég hibát követtem el, hogy vártam. Vagyis csak.. Nem akartam még itt hagyni. Kicsit félek Tyler-től. Még, ha otthon sem lesz és csak ott kell hagynom a gyűrűt. Ez az egész, akkor is elég meredek. Mert, ha megteszem akkor valódi lesz. Az, hogy ott hagyom.. Hogy nincs többé. Egyedül leszek. De voltaképpen eddig is egyedül voltam. Soha nem volt velem, amikor igazán szükségem lett volna rá. Mindig akadt valami fontosabb elintézni valója, minthogy velem foglalkozzon.
- Öhm, rendben. Válaszoltam sóhajtva, majd felálltam és követtem őt az ajtóig. Miután innen elmegyek tényleg nem lesz más választásom, mint a gyűrűt visszaadni neki. Összerendeztem magamat és a gyűrűt egy darabig a kezemben szorongattam, majd zsebre raktam.
- Köszönök mindent. - Álltam meg Matt-tel szemben a szemeibe mélyedve.

Követtem tekintetemmel mozzanatait, ahogy felemelkedik, és az ágy szélére csusszan. Aztán..néma csend lengte a szobát. Néma,de feszült csend. Mintha...várt volna valamire. Tudtam,hogy nem szabad késlekednem. Minden egyes átkozott perccel közelebb kerülök ahhoz,hogy valami olyat tegyek,ami rendesen bekavarna... mindenbe. De..azzal,hogy marasztalt,hogy nem tett semmit, még inkább korbácsolta ösztöneimet.
Talán..barátnőt kellene kerítenem... Talán az,hogy mostanában ódzkodtam minden hasonló szociális kapcsolattól, most jelentkezik hátulütőként. - Kikísérlek - szóltam szinte némán, és elnyújtott léptekkel értem az ajtóhoz.

Úgy ölelt magához, mint aki soha nem akar elengedni. Nem akartam semmit belegondolni, hiszen maradjunk annyiban, hogy ez sokkal jobb úgy.. Nekem is és neki is. Valószínűleg csak így fejezi ki a hiányomat semmi többről nem lehet szó. Egyszerűen nem és kész.
Egyre jobban zavarba jöttem a közelségétől, szinte már megszédített. Istenem.. Ő csak a barátom már egy jó ideje. Most pedig már attól is kezdem elveszíteni az eszem, hogy megölel.. Viszont ez másabb. Nem olyan egyszerű baráti ölelés. Ezt már csak a homlokomra nyomott csókja is bebizonyította.. Nem szabad ezt beleképzelnem. Nem, és nem.
- Tudom. - Nyeltem egy nagyot közben az ágy szélére ülve néztem rá. Vártam valamire.. Még magam sem tudom mire.

Még szorosabbra fontam karjaimat, mint aki nem akarja, nem tudja elereszteni. Lejjebb hajtottam fejem, és apró csókot leheltem feje búbjára. Tudtam... mélyen belül tudtam,hogy ez már bőven kilóg a "csakbarát" felállásból,de a szívembe.. ösztönösen betápláltam: ez csak a hiányomnak kifejezése. Csak egy barát szükségletének szemléltetése. Nem több. Nehezen ernyedtek el karjaim,de végül sikerült elengednem. Tekintetembe olyan fátyolosság ivódott, ami megszállottságba ütött át. El..kell mennie. Félek,hogyha nem teszi,akkor olyat teszek, amit... megbánok. Vagy amitől félek....
- Menned kellene...- szóltam elhaló hangon, és feltornáztam magam az ágyon.

Most már biztosra tudtam, hogy bármi is lesz Matt itt lesz nekem. Ez egyfajta boldogsággal töltött el. Hiszen most pontosan egy ilyen barátra volt szükségem, mint Matt. Nekünk már van egy kisebb múltunk.
- Na, azért nem szeretném, ha bármi miatt is akár egyszer is kitörne a nyakad. - Tudom, hogy viccelődik, de sajnos ebben a városban nagyon is esélyes. Féltem őt. Főleg, hogy én is képes voltam neki támadni. Érzelmek nélkül, de akkor is.. Ez sem kifogás.
Nem is figyeltem oda, hogy mi történik, csak azt vettem észre, hogy a következő pillanatban Matt magához ölel. Furcsa érzések kezdtek kavarogni bennem ettől, hiszen.. Hát na. Múltunk van.. Amit nem lehet egyik pillanatról a másikra elfelejteni. És akkor is.. Valahogy így kezdődött.

- Ahogy döntesz, de héjj... -kaptam keze után. - Bárhogy döntesz, én itt leszek neked - eresztettem el kicsit szégyenlős,de magabiztos mosolyt.
- A nyakam... Még három törést lazán kibír - vigyorogtam tejbetök módjára, s közben teljesen elfelejtettem,hogy kézfejem még mindig ujjai között nyugodott. - Akarsz gyakorolni? - biccentettem az udvar irányába.
Nem tudtam..hogy mit csinálok. Kézfejemmel dereka után nyúltam, és ölembe húztam kobakját,hogy nyakán átejtve kezeimet, öleljem magamhoz. Erősen. Erősebben, de mégis gyengédebben,mint máskor. Nem tudtam,hogy mi van,csak annyit,hogy reméltem...akartam,hogy ez a valami ne működjön Tyler és közötte...csak érte...

Valahogyan meg kell oldanunk, hogy többször találkozzunk. Mert az ő közelsége akkora boldogsággal tölt el, hogy az valami elképesztő. Törődik velem és segít akkor amikor a legnagyobb szükségem van rá.
- Rendben van.. Felkeresem.. De ha nem találom otthon, csak ott hagyom a gyűrűt és kész. - Ugyan olyan lesz, mint amikor megjátszották, de most tényleg igaz lesz.. Besokalltam.
- Hogy van a nyakad? - Muszáj volt rákérdeznem, hiszen én voltam az, aki tegnap neki támadott. Amit, ha abban a percben nem is bántam meg.. Most kétszer annyira bánom.

Elbájolva néztem végig Caroline testén. Szinte kicsattan a vidámságtól. Egy csepp boldogság szürke életem palettáján. Nem is tudom,hogy mi lelne,ha a tegnapi nem történt volna meg. Ha most nem lenne itt velem... Hiányzott a közelsége... Hiányzott a mosolya... Ő hiányzott. DE... nem birtoklom. Nem ... Van jegyese, akihez ő tartozik. És akinek egy magyarázat is dukál. Úgyhogy...lassan illene eleresztenem a kezét. - Caroline, .... lassan fel kellene keresned Tyler-t,ugye tudod? - húztam el kínosan ajkaimat. Nem olyan téma volt,amit délutáni tea mellett kiteregethet az ember. Hát még reggelinél...

– Hát az már régen volt. És ennek egyszerűen nem lehetett ellen állni. – Sóhajtottam egyet, hiszen annyira tele voltam. Nem emlékszem, hogy mikor ettem ennyit utoljára. Talán mikor Tyler-rel vacsorázni voltunk és akkor még. Na, de ezt inkább most felejtsük el. Most azért vagyok itt, hogy jól érezzem magam.
– Rég voltam ilyen jól. – Mondtam nevetve miközben kezemmel a homlokomat simogattam. Nem mondhatnám, hogy annyira fájt.. Inkább vicces volt.

Caroline példáját követbe dőltem hanyatt az ágyon, és jóízűen felkacagtam. Oldalra biccentve a fejem sandítottam a fürtjeiben heverésző lányra, és önkéntelenül is szélesebb vigyorra húzódtak ajkaim. - Régen nem voltál ennyire bélpoklos. Mindig a heti diéta volt a mizériád. Alig lehetett tőle elszakítani - bólogattam hevesen, mire egy óvatlan pillanatban összekoccantak fejbúbjaink. Szenvedően felnyögve masírozta kobakomat, és esdeklően fordultam a lány felé. - Jól vagy? - kérdeztem kínosan összeszorított fogakkal.

Láthatóan nem csak én élveztem a társaságát, hanem ő is az enyémet. Ami jó dolog, hiszen ez azt jelenti, hogy egyenlőre még nem mentem teljesen az agyára. Ha ez nem is lenne elég itt van még az is, hogy reggelit csinált nekem. Ez szerintem teljesen alátámasztja azt a gondolatomat, hogy ő is vágyik a társaságomra. Meg még egy szóval sem említette, hogy elmehetnék vagy valami ilyesmi. De talán nem is merné. Miután elfogyasztottam a tálcának az egész tartalmát hátradőltem és a hasamra tettem a kezem. Na ezt nevezem én reggelinek. – Még egyszer nagyon szépen köszönöm. – Néztem rá mosolyogva.
Ekkor vettem észre valamit az arcán. Mondani vagy kérni akar valamit. Nem tudom, de ha azt akarja, hogy elmenjek azt nyugodtan megmondhatja. Nem fogok kiakadni. Örülök annak is, hogy ennyi ideig elviselt. – Valami baj van?

Nem esett nehezemre egy kis időt Caroline-nal tölteni, sőt akkorát lendített a kedélyállapotomon, hogy szinte virulok. Fülig érő ajkakkal tapadtam a közelgő falatra, és gondosan megcsócsálva a sajtos pirítóst, tüntettem el szájüregemben, majd...csak ültem,és figyeltem, ahogy megbirkózik a reggelijével. Már az öröm volt,hogy újra találkoztunk -akármilyen körülmények között is-, de az,hogy itt van még mindig, külön boldogság. Eszembe ötlött,hogy keríthetnénk valami délutáni programot, de nem volt bennem annyi mersz,hogy számra is vegyem. Csak... nem akarom, hogy azt higgye, kisajátítom, meg...biztos vagyok benne,hogy akad más programja, és... nem akarom,hogy többre gondoljon,mint szimpla baráti kiruccanás..és...hajj. Gyáva alak vagy, Matt.

Érthetetlen, hogy miért is nem kerestem többet Matt-et. Vagy éppenséggel ő engem. Hiszen, amióta vele vagyok úgy érzem, mintha újra élnék. Vagy éppenséggel lenne értelme az életemnek. Jobb kedvre derít. Foglalkozik velem. Úgy, mint mostanában senki. Stefan.. Inkább hagyjuk is Stefan-t. Vele, majd szóba állok, ha végre eldönti, hogy mi merre hány méter. Ki az, aki kell neki meg, hogy éppenséggel melyik utat is járja.
Nevetve raktam össze egy kisebb falatot, majd óvatosan a szájába adtam, amit akkorára tátott, hogy szinte mindent láthattam. Már csak azért is nevettem. Meg úgy mindenért.. A társaságáért.. A reggeliért.. Nem emlékszem mikor voltam utoljára ilyen jó kedvű.

Megmosolyogtatott szemforgatása, de látva,hogyan vetette magát a tálca tartalmába, az megért egy egész vigyort is. Jó látni,ha kiteszed a lelked, és azt valaki lelkes örömmel fogadja, vagy éles csámcsogással..ahogy a helyzet adja.
- Kérek! - feleltem kurtán, hangomban kitörő lelkesedéssel, és játékosan tátottam ki számat állkapocsfeszülésig,hogy be lehetne látni akár egészen a gyomromig, majd ezt tetőzve ravaszan ki is öltöttem nyelvemet.

- Hahahaha. Nagyon vicces vagy Matt. - Forgattam meg a szemeimet, miközben halkan felnevettem. Tudom, hogy csak viccel.. Muszáj viccelnie.. Eddig még senki nem panaszkodott arra, hogy horkolok. De mi van, ha mégis? Na mindegy.. Kezdek kicsit megbolondulni.
- Ez az egész nagyon kedves tőled.. Köszönöm szépen. - Mosolyogva egy puszit nyomtam az arcára, majd neki is láttam a tálca tartalmának. Ha már megcsinálta az a legkevesebb, hogy mindent betömök.. - Kérsz? - Majdnem elfelejtettem megkérdezni.. Hát nem tudom mi van mostanában velem.

- Óh, dehogynem kellett... Még pár percig maradok, és begolyózok a fülsüketítő horkolásodtól... - füllentettem hahotázva,majd feltérdeltem az ágyra. Szánt szándékom volt végignézni,ahogy benyomja az egész elemózsiát,hiszen...csak neki csináltam, és nagyon jólesne,ha ízlene,amin egész délelőtt munkálkodtam. - Facsartam narancslevet, tudom,hogy a kedvenced- mosolyogtam kedvtelve, és hátrakúszva nekidőltem a háttámlának.

Az éjszaka közepén arra ébredtem fel, hogy Matt mocorog. De miért érzem ennyire? Én.. átkaroltam. Egy ideje már szenvedhetett azzal, hogy lefejtse magáról a kezemet, amikor engedtem egy picit a szorításomon, hogy ne legyen olyan kínos a helyzet inkább úgy csináltam, mint aki még mindig alszik. Szerencsére ő sem csinált ebből nagy ügyet.. Legalábbis így csukott szemmel ennyit sikerült kivennem belőle. Éreztem, ahogy feláll az ágyról, majd kimegy a szobából. Hallgatóztam volna még, hogy mégis mit csinál, de annyira ki voltam merülve, hogy nem volt rá energiám ezért elég hamar újra álomba sikerült szenderednem.

Szerencsére az álmom ugyanúgy békés volt. Nem is tudom mit csináltam volna, ha sikítoztam volna vagy valami ilyesmi.. Már így is bőven megterheltem Matt-et a hülye problémáimmal. Miért nem lehet egy árnyalatnyival nyugodtabb az életem? Na mindegy.. Ez van ezt kell szeretni és valahogyan meg kell próbálni elfogadni. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el az előző és a mostani ébredésem között.. Viszont most sokkal kipihentebbnek éreztem magam.
Egy tálcát éreztem meg az ölemben és ekkor nyitogatni kezdtem a szemeimet. A kezemmel gyorsan a számhoz nyúltam, hiszen egy hatalmas ásítás kívánkozott ki belőlem.
– Hmm.. Jó reggelt. – Néztem végig a tálcán, majd elmosolyodtam. – Ezt igazán nem kellett volna Mattie.. Tényleg nem. – Ráztam meg a fejemet. Hogy lehet ilyen kedves velem? De, ha most ezért kelt fel, akkor nem tudom mit csinálok…

Még bő homályban ébredtem, a pirkadatot is alig hagytuk magunk mögött, s a nap sem érte még el tetőpontját. Tehát, korán van. Ami annyit jelent, hogy a mély karikák díszelegtek erősen- még az átlagnál lesújtóbb- kótyagos arcomon, ami csakúgy üvöltött 3 dl tömény koffeinért. Félig csukott szemekkel igyekeztem lesöpörni magamról a takarót,de valamibe rendesen megakadtam. Újabb rántás ...sikertelenség.A túlsó oldal felé sandítottam, ahol épp öt erős tapadó ujjperc szorongatta derekamat. Próbáltam szimpla közönnyel fogadni,de arcomon az elnyújtott ajkakból nem ezt lehetett levonni. Kicsit ...furcsa...zavaros..sok, igen sok. Óvatosan fejtettem le magamról az erősen markoló kézfejet, és felültem az ágy szélére. Megint Caroline-ra pillantottam. Ajkának vörös pigmentje tökéletes összhangba került a sárga szoba napfénytől váltott narancssárga árnyalatával. Szőke tincsei kuszán omoltak a gyűrött ágyneműre, s arcán szétfolyt festék már csak halovány csíkká kopott, s annak is halványabb tónusává,hála az este titkos erejének.
Hosszan, lustán masíroztam végig halántékon, és megvakartam tarkómat. Valami nagyon nincs rendben velem. Menjünk..kávéért... Igen...kávét.
Idestova 30 perc múlva lépdeltem vissza a szobámba,szinte felüdülten - hála a két bögre méregerős, éjfekete löttynek. Kezem mereven tartottam, magam elé szorítva. S az alvó szőkeség ölébe emeltem egy nagy tálca elemózsiát. Csak neki.

Azon kattogott az agyam, hogy tényleg ez lenne a helyes döntés? Visszavinni a gyűrűt, mintha semmi nem történt volna? Nem ez nem lehetséges. Az emlékek örökre megmaradnak, ha még az idő múlásával meg is fakulnak akkor sem képesek eltűnni a fejünkből.
Nem tudom, hogy mennyi ideig maradhattam ébren, de éppen elég volt nekem ennyi idő ahhoz, hogy újból teljesen elbizonytalanodjak. Holnap reggel remélhetőleg úgy fogok ébredni, hogy tudom mit akarok és hogyan. Egyenlőre még fel kell dolgoznom az érzelmeimet. Hiszen most ez is bőven elég a számomra. Könnyebb lenne, ha nem kellene azon gondolkoznom, hogy férjhez akarok-e menni vagy nem.
Mikor végre sikerült elaludnom békés álom fogadott.

Nem tudtam,és nem is akartam addig álomba szenderülni, míg nem tudom magam mellett Caroline-t. Mert..úgy éreztem,hogy most csak mellettem van biztonságban. Hogy..amint kiteszi a küszöbön a lábát, összetör. Talán túlzottan féltem,talán...
Mély ásításba bukott bele tervem,és elbóbiskoltam. Apró nesz lökött ki félálmomból, és ..ha még csak foltokban is,de körbetekintettem. Mintha... Caroline ..khmm..ruhátlan alakja vonalazódott volna ki előttem az éjjeli lámpa tompa fényében. Észrevétlenül csaptam le a fejem a párnára, és..kezdtem én is elhinni,hogy csak képzelgek.

(Fürdő)

Mikor beértem a szobába Mattie már láthatóan aludt. Azt hiszem nem lehet nagy baj abból, hogyha most itt veszem át az ingét. Gyorsan megtörölköztem, majd ledobva azt az egyik székre belebújtam az ingébe és mélyen beszippantottam az illatát. Annyira jó érzés volt az ő ingét viselni. Oké.. Most valószínűleg nem kellett volna ilyesmire gondolnom.
Na mindegy is.. Nagyot sóhajtva bújtam be Matt mellé és magamra húztam a takarót. Elaludni nem bírtam hiszen azon kattogott az agyam, hogy most mihez is kezdjek a gyűrűvel...

Levetve magamról a naphosszat rajtam nyüstölt pólót és nadrágot bújtam bele a már mosott boxerba. A fürdést már a munkahelyen gyors zuhany képében megejtettem,hiszen a klímaberendezés hiányában csorgott rólam a víz. 
Lehúztam a redőnyt,de az éjjeli lámpát égve hagytam- Caroline is meg tudja találni az útját az ágy másik oldalára, és bebújtam a paplan alá.