Elijah & Camille

- Én sem tudom, hogy hogyan történhetett meg. – Felelem neki. Tisztelem Elijahban azt, hogy nem nevezett szó szerint ribancnak. Talán nem is gondol annak, mert a szíve mélyén sejtheti, hogy tényleg övé a gyermek. Amióta az ősök megjelentek, nem hinném, hogy látott volna más férfival. Talán Marcellal, de ő vele soha nem feküdtem le, és nem is akartam soha sem. Egy időben valóban Marcelt szerettem, de annak réges-régen vége. Ő tőle eltávolodtam, és Elijah volt az, aki értelmet vitt az életembe. Boldog vagyok, hogy teherbe estem, és ráadásul pont ő tőle.
- Én szeretném megtartani a babát. – Mondom aztán ki a lényeget, miként végigsimítok a hasamon gyengéden. Minden áron meg fogom védeni, még így gyönge kis emberként is.
- Majd a héten elmegyek orvoshoz megnézetni, hogy minden rendben van –e a kisbabával. – Mondom neki bólogatva.
Lehet, hogy ez a gyermek apa nélkül lesz majd. Elijah, ha még el is hiszi egyszer, hogy az ő gyermeke, akkor sem lesz arra ideje, hogy foglalkozzon velünk, jobban mondva a gyermekével. Nem akarok rosszat feltételezni róla, csak félek, hogy sokáig nem fogja elhinni, hogy tényleg ő tőle vagyok várandós. Igaz, hogy még nem nézettem meg orvossal, de csináltam terhességi tesztet, és pozitív lett az eredmény. Ráadásul érzem is, hogy terhes vagyok, egy anya tudja, és érzi ezt. És valójában sokkalta boldogabbnak érzem magamat. Igaz, eddig nem készültem fel rá, hogy anya legyek, de most ebben a pár hétben összeszedtem magamat, és minden lehetőségre felkészültem, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések. Oda fogok figyelni mindenre, és lassan majd be is vásárolok egy-két dolgot a babának, amire majd szüksége lesz.
Elijah pedig… Hayleyt szereti, tudom. De nem bánom. Majd én megleszek egyedül a babával, aztán majd csak lesz valami.
- Sajnálom… - mondom ki végül. Lehet, hogy ő nem így tervezte ezt az egészet, de én sem. Eleinte megijedtem nagyon, de most már határozottan meg szeretném tartani őt. Bár a fejemben sem merült fel az, hogy elvetéljem, arra képtelen lennék. Nem vagyok gyerekgyilkos! Az olyan anyákat, akik képesek erre, legszívesebben nem is tudom, mit tennék velük. Az a gyermek nem tehet semmiről sem. Ők kis cseperedő kisemberek, akik nem kérték az életüket. És büszke vagyok arra, hogy végül várandós lettem. Egy nő számára ennél szebb dolog nem is létezik.

to my precious Camille

but if you close your eyes does it almost feel like nothing changed at all

let's talk!

Eltűntem. Sokszor csinálok ilyet mostanában. Amióta anyám elrabolt, nem voltam önmagam. Kerestem az utat, és próbáltam ismét megtalálni a kontrollt. Végül próbáltam egyedül visszakapni önmagam, de nem ment. Képtelenség volt. Nem hittem ebben a pszichológiában, amit Camille tanult, de végül hajlandó voltam leülni vele beszélgetni. Hiszen el kellett fogadnom azt, hogy Hayley nem úgy viszonozza az én érzéseimet, ahogy én érzek iránta, mindamellett megszenvedtem. Ráadásul nem nagyon tűnt fel senkinek, hogy eltűntem.
Ezen nem lehet változtatni, ahogy azon sem, hogy időközben túlságosan is jól megismertem Camille-t. Közel kerültünk, és olykor kerestem is a társaságát. Valahogy belopta magát a szívembe, holott nem akartam. Isten lássa lelkem... Habár isten, mint olyan nem létezik. Az nem hagyta volna, hogy ilyen teremtmények létezzenek. Visszatérve, megkedveltem a szőke hölgyet, és hiányzott, ha nem beszéltünk. Még magamnak sem vallottam be, hogy ezzel áldozat lett. Egy áldozat egy olyan személy miatt, aki nem érdemli meg. Lefeküdtünk. Nem mondom, hogy nem élveztem, sőt maga volt a csoda. Tényleg jó érzés szeretve lenni, és saját önzőségem vezérelt arra az útra, hogy ne keressem a fivéremet, az öcsémet. Valahol engem is mélyen érintett Hope eltávozása, és nem tudtam érdemben mellettük lenni. Valahogy képtelen voltam egyszerre saját magammal, és velük is foglalkozni.
Rengeteg alkalommal nehezedett az én vállamra a nyomás, és valahogy most inkább elmentem. Camille mellett emberibbnek éreztem magam, olyannak, aki nem egy ezer éves vámpír, akinek millió ellensége van.
- Camille - ejtem ki a nevét lágyan, mégis határozottan, mikor végre beinvitál. A kanapén foglalok helyet, és féloldalasan helyezkedem el. Fogalmam sincs, mit akar mondani a lakásán, amit nem mondhat el akárhol, de türelmesen végighallgatom minden egyes zavart szavát. Le sem tagadhatja. Majd egy széles mosollyal közli, hogy terhes. Ráadásul tőlem. Tőlem?
- Ez lehetetlen - jelentem ki halkan, és meglepve. - Vámpír vagyok... Nekem... nem... - magam elé nézek, majd vissza rá. - Camille, én nem akarlak megvádolni, de én vámpír vagyok, nekem nem lehet gyerekem - mondom ki azt, amit gondolok, hiszen egész életemben ezt hittem. Soha nem történt ilyen dolog velem, és lemondtam régen a saját gyerekről pontosan emiatt. Arcom valódi meglepettséget tükröz, és nem kérdőjeleztem meg a hűségét, csupán képtelen vagyok ezt elhinni.
- Mégis hogyan...? - szalad ki ajkaim között a kérdés. Be sem fejeztem, nyilván tudnia kell. Én nem nagyon találkoztam még ilyen dologgal, de már meg sem lepődhetnék semmin, mégis megtörtént.  

nagyon béna || music || words
✖ K.P ✖

Elijah & Camille

Az elmúlt pár hónapban, majdnem egy éve, hogy megismertem a Mikaelsonokat. Eleinte féltem tőlük, pedig akkor azt sem tudtam, hogy valójában kik is ők. Klaus végig manipulált, én pedig nehezen bírtam a sok terhet. Ő miatta megutáltam az egész családot, és végig Marcel pártját fogtam, még akkor is, ha tudtam, hogy ő mellette nehezebb lenne az embereknek az élet. Marcelt is szeretem, de nem annyira, mint ahogyan megszerettem az egyik Mikaelsont. Marcelre úgy tekintek, mintha a barátom lenne. Mostanában nem beszéltünk, és ő helyette valaki más lopta el a szívemet. Én pedig az övét, azt hiszem. Ő egy becsületes, és igazságos vámpír, még akkor is, ha Mikaelsonról van szó. Minden nő álma az a férfi. Udvarias, és nagyon tud szeretni.
Pár hete történt, hogy több dolog is történt köztünk, mint egy egyszerű, hétköznapi barátság. Túl sokszor találkoztunk, és túl sokszor ápoltam a lelkét. Mindazonáltal mindezt örömmel tettem, mert fontos volt számomra. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Mindent megosztottunk egymással, s mindent, amit megtudtam róla, olyan hatással lett rám, mint aki szerelmessé vált volna. De ez így is volt. A férfi teljesen magával rántott. Eleinte nagyon féltem tőle, mert ő egy Ősi. Én pedig csak egy törékeny ember, aki ha rosszat csinál, valószínű az életét veszti. De hiába, ő nem ilyen.
Amióta ebbe a városba jött, azóta ismerem. S pár hete történt az, hogy lefeküdtünk. Akkor is csupán csak egy átlagos hétköznapi nap volt, amikor beszélgettem vele, és végighallgattam őt. Csak arra lettem figyelmes, hogy egyáltalán nem hallom azt, amit mond, csupán csak maga a külleme csábított el. Nem tudtam válaszolni a kérdéseire. Olyan voltam, mint egy elvarázsolt királylány. A végére pedig kiderült, hogy mindezek kölcsönösek voltak. Közeledtük egymáshoz, cirógattuk egymás arcát, csókolgattuk egymást, s végül aztán az ágyban kötöttünk ki. Jól éreztem magamat vele, mert valójában végig erre vágytam. Ő rá, hogy szeressen. De azóta nem tudom, hogy mi van köztünk. Továbbra is barátság? Vagy micsoda? Mindenesetre akkor lennék a legboldogabb, ha ő a párom lenne. A férjem. A gyerekem apja.
Nos hát igen… ez az együttlét voltaképpen számomra azért fontos, mert szeretem, másodjára pedig… mióta megtörtént, másnap szinte egész nap a slozin töltöttem a napomat. Hánytam, és nem is kicsit. Ami pedig a kedvenc ételem lett az óta, az pedig a Nutellás eper savanyúsággal. Máskor a hideg is kirázott volna ettől a kotyvasztott kajától, de az óta csak ezt tudom megenni. Töménytelen mennyiségű tejet iszom, vagy vitaminos üdítőket. Nem tudom mi van velem, de egy tippem van, amire gyanakszom. Gondolkoztam már a terhességi teszten, de nem merem megcsináltatni. Nem hiszek bennük, és inkább orvoshoz mennék el, hogy megállapítsa, hogy terhes vagyok –e. Hogy boldoggá tenne? Szerintem én lennék a legboldogabb ember a világon. Ám… nem mindennapi az, hogy egy vámpírnak gyermeke van. És félek, hogy Elijah meggyanúsít azzal, hogy rám fogja azt, hogy más férfival voltam együtt, és rá akarom fogni, hogy övé a gyerek. Ha ezt teszi, akkor egy világ fog bennem összeomlani.
Míg ezen tanakodtam, egyik tenyeremet a hasamra teszem, és csak azon járt az eszem, hogy én mindvégig kitartok a gyerekem mellett. Már pár éve, hogy nem voltam férfival. Főiskolás koromban voltam egyszer, de az óta sem. Illetve de, Elijahval. Én pedig érzem, hogy terhes vagyok. A rosszullétek, a hirtelen mennyiségű zabálás szinte, hányinger… utána néztem ezeknek, vagy ezer kismama könyvet lapoztam át. Mindegyik erre utal. De míg teljesen megbizonyosodnánk arról, hogy terhes vagyok, szeretnék beszélni Elijahval erről. Szeretném tudni, hogy ő neki mi a véleménye erről, és mire számítsak, ha a tudtára jut, hogy apa lesz…
Ezért is hívtam el őt a lakásomra. Most egymás előtt ülünk az ágyon, és egy mély levegőt veszek. Nem mondtam még el neki, hogy miért hívtam ide.
Mosolyogtam rá, és még mindig úgy néztem rá, mint aki egy elvarázsolt királylány lenne. Szerelmes voltam belé, és sokként érne, ha leribancozna. Persze ez csak abban az esetben lenne, ha tényleg nem hinné el, hogy apa lesz. Pedig a gyermek az övé, akit a szívem alatt hordozok. Elvégre nem vagyon Szűz Mária, akit az Isten áldott meg…
- Elijah… - ejtem ki mézédesen a nevét, mosolyogva, miközben az ő arcát fürkészem. Annyira jóvágású, helyes férfi, hogy szinte én magam is beleborzongok ebbe a tudatba. Lehet, hogy félek a válaszától, de én akkor is boldog vagyok, hogy kis csöppséget várok tőle. Vele akarom eldönteni, hogy mi legyen a neve, vagy milyen legyen a gyerekszoba.
A hasamon tartom mindkét tenyeremet, miközben törökülésben ülök előtte.
- Tudod… - kezdek bele mosolyogva, egy cseppet sem dadogva, vagy aggódva. Pedig aggódom a reagálására, de én akkor is boldog vagyok. – Amikor együtt voltunk, nagyon jól éreztem magamat veled. – Vallom be vigyorogva, teljesen elpirulva. Istenem… el sem hiszem, hogy egy ilyen férfitől várok gyermeket, akibe szerelmes is vagyok. – De ezután történt valami, ami több hétig tartott, illetve tart, még mindig. Pár napja kezdek csak gyanakodni, hogy mi lehet ennek az oka. – A boldogságom a fellegekben jár. A szívem is nagyon gyorsan ver, és nem tudom, hogy hogyan közöljem ezt vele. – Sokszor vagyok rosszul, és hányok is… - nézek el oldaltra, mint aki szégyellné magát, hogy egy ilyen undi helyzetben van.
- Azt hiszem, terhes vagyok. – Mosolygok tovább, és ezt a mosolyt le sem lehet az arcomról törölni. Talán csak az tüntetné el, ha ribancnak tartana, vagy egyszerűen csak nem örülne a babánknak. – Tőled. – Mondom végül ki nagyot nyelve az utolsó szót, és újra elfordítom a tekintetemet, behunyt szemekkel, mintha védekeznék a válaszától, mintha az csak egy ütés lenne. Félek…