Külsőleg teljesen ugyanolyan vagyok, mint egy átlagos 21 éves fiatal. Magas vagyok, talán már a 175 centit is túlléptem, de engem nem zavar. Zöldeskék szemeim vannak és hosszú barna hajam, ami rövidebb állapotában göndör fürtökbe rendeződnek. Nem igazán figyelek arra, hogy néz ki a hajam, tetszik ilyen hosszúan még akkor is, ha másoknak nem. Testalkatom nem valami nagy szám, magas vagyok, vékony lábakkal, kidolgozott hassal és izmos karral. Olyan szokványos, pasi a szomszédból típus vagyok.
Ruházatommal sem tűnik ki igazán, szeretem a fekete holmikat, a szűkszárú nadrágokat és a feliratos felsőket. De vannak alkalmak mikor valami furcsa mintás felsőket aggatok magamra, kalapot vagy tudja isten még miféle ruházatot. A hangulat embere vagyok, tehát azt húzok fel magamra, ami akkor jól esik. Szeretem közszemlére tenni a tetoválásaimat, már 54 darab van belőle és nem biztos, hogy ennyinél le fogok állni. Szeretem, és mindegyiknek különleges jelentése van.

Na, ha már kitárgyaltuk a kinézetemet, akkor rátérhetünk a személyiségemre. Ott sem vagyok valami érdekes igazából. Mosolygós, vicces gyereknek tartom magam, aki bármikor meghallgat bárkit és bármikor benne van a hülyeségbe.
Szeretek meggondolatlanul viselkedni, hirtelen döntéseket hozni és nem megbánni egyetlen hibát sem. Azért vagyunk, hogy hibázzunk, nem pedig azért, hogy tökéletes életet éljünk. Néha önzően viselkedek, gúnyolódok és akaratlanul is megbántok valakit, valamint hamar elveszítem a türelmemet. Ez már csak ilyen, a vámpírrá válásom óta ez pedig felerősödött, de próbálom kordában tartani.
Azt hiszem ennyi lennék dióhéjban, a változtatás jogát fenntartom.

Cande. 18. Külföldi.
Jövendőbeli sofőr, könyvmoly, sorozatfüggő. Delena, Steroline és Bonkai shipper a VD-ből. ♥
Marcus Butler és Tyler Oakley shipper. ♥
Bosszúállók kedvelő, Hulk rajongó, éljen Mark Ruffalo! ♥

Vajon pár évtized múlva emlékezni fogok arra milyen volt még embernek lenni? Mikor egy vírusos megfertőződés okozhat halált? Vagy egy autóbaleset? Esetleg egy rossz esés miatt csigolyatörést, ami miatt egész életemet tolószékben töltöm? Emlékezni fogok-e még arra milyen volt megigézés nélkül élni? Nem hiszem…
Már most, röpke két év alatt alig tudom felidézni ezeket az érzéseket, pedig valljuk be. Nem sok idő telt el azóta a bizonyos este óta. Ha eszembe jut az a vörös haj, homokóra alak és elragadó szempár… akkor egyszerűen nem tudom abbahagyni a mosolygást. Pedig akkor életem egyik legrosszabb estéjét éltem át.
Felvoltam készülve arra, hogy elveszítsem Hazelt, tudtam, hogy semmi és senki nem állíthatja meg abban, hogy elhagyja ezt az egész helyet és kiutazzon Thaiföldre. Megtette, szó nélkül és ez iszonyatosan fájt.  Talán még most is fájna, ha nem érezném magam ennyire élőnek. Leugorhatok kötél nélkül a hídról, mert nem lesz semmi bajom. Mehetek ezerrel a főúton, mert ha el is pukkanok nem történik semmi. És ez tetszik.
-Szerinted merre menjünk ma este? – billeg be csípőjét enyhén mozgatva a vörös bögyös, én pedig nem tehetek mást csak mosolygok. Olyan számomra mint a második anyám, annyi különbséggel, hogy lefeküdtem vele párszor. De ez az utolsó napja annak, hogy látom. Tovább áll, mert már évek óta itt van és feltűnő az, hogy nem öregszik.
- Fogalmam sincs, nincs kedvem itt maradni. – vonok vállat egyszerűen, majd a gitáromat helyezem vissza a tokjába. Nem adtam fel, ugyan pár hónapig szüneteltettem az éneklést, de mostanra újból elkezdtem. Már nem zavar az emberek szívveréseinek hangja, a pumpáló vér… Mindez nincs hatással rám, legalábbis akkorára nem, mint hittem az elején. – Talán fellépek este, vagy valami hasonló.
Ekkor megszólal az üzenetjelző. Gyorsan pattanok a laptopom elé és mikor meglátom kitől jött üzenetem elmosolyodom. Hazel. A lány, akit gyerekkorom óta ismerek, akit ugyanennyi ideje imádok. Szeretem, olyan szerelemmel, amit egy ember élete folyamán csak egyszer érezhet. Most pedig hazajön, ez pedig kettős érzelmekkel telít meg.
Hogy állhatnék így elé? Vámpír lettem, egy vérszívó, aki egy gyengébbik pillanatában biztosan a nyakának ugrik. Félek, nem, nem szabad meglátogatnom. Jobb lenne, ha elkerülném.
-Nocsak, visszajön? Végre megismerhetem! – csapja össze szórakozottan a tenyerét, majd ledől az ágyamra.
-Nem találkozhatok vele. Így nem.
-Mi ezzel a gond?
-Az hogy nem tudnék ellenállni a vérének.
-Hülye vagy Kyan.
Hogy mit teszek? Elkerülöm, talán jobb lenne elmennem Mystic Fallsból.