- A bókjaidat inkább tartogasd magadnak, vagy olyasvalakinek, akit tényleges érdekelhet, mert engem aztán egyáltalán nem hat meg. - Megrántom a vállamat, mintha ténylegesen nem számítana, hogy mit mondd. Tudom jól, hogy nem azért csinálja ezt, hogy levegyen a lábamról egy éjszakára, esetlegesen többre, hanem egy bizonyos tárgyra megy ki ez az egész. Apám kardjaira, de azt még koránt sem érdemelte ki és nem hiszem, hogy valaha is ki fogja. Vagy egyáltalán ő lesz az, majd aki kiérdemli. - Remek. Azért remélem, hogy a szükséges oltásaidat megkaptad, mert nem szeretném, ha elszabadulnának a bolháid az üzletben. - A következő percekben pedig igyekszem teljes mértékben figyelmen kívül hagyni őt és igazából az utolsó vásárlómra koncentrálni, akinek ugyanúgy nem nyerte el a tetszését, ahogyan az enyémet sem. Irritál a jelenléte és komolyan mondom, hogy a falra tudnék mászni tőle. Egyszerűen nem bírom elviselni. Az pedig, hogy kiszabták, hogy vele kellene leélnem az életem ezen felül pedig még családot is alapítani, hát az egyre inkább tűnik kínzásnak, mint kötelességnek. Egyáltalán nem érzem magam megtisztelve. Inkább lenne ronda, mint ilyen amilyen most. Szinte teljes mértékben idegőrlő. Egyszerűen nem lehet bírni vele. Akármennyire is próbálkozom futkos a hátamon a hideg.
- Mi lenne, ha nem hozzám méregetnéd, hanem visszatennéd a helyére, ahova ténylegesen való. Plusz, ha fel is venném.. Biztosan nem te lennél velem abban a pillanatban, hogy lefejtsd rólam. - Rákacsintok, majd pedig meg is indulok a hátsó részleg felé, ahol talán még otthonosabban mozgok. Két rettenetesen különböző világ és azt kell mondanom, hogy mindkettőnek a totális középpontjában vagyok. Jól érzem magam a ruhák között is, de a fegyverekkel is ugyanígy vagyok. Apára emlékeztetnek, de leginkább azért, mert a kardja is itt van velem. Ettől pedig úgy érzem, mintha mindig itt lenne velem és figyelné minden egyes lépésemet. Szinte érzem, hogy mikor tévedek olyan útra, amire nem kellett volna és azt is, amit preferált volna, ha még élne. A kardját pedig soha nem fogom csak úgy elpasszolni. Ez nem olyasmi, amit csak odaadok annak, aki a legtöbbet ajánlja érte. Tudom jól, hogy Bernardo feni rá a fogát, de sosem fogja kiérdemelni. Lehet, hogy nem ismerem túlságosan régóta, de sosem lesz rá igazán méltó. Legalábbis amennyit már láttam abból, hogy milyen.. Egyértelműen nem szívesen adnám a kezébe a kardot. De azt hiszem, ha már összeházasodunk, ami ellen már nekem is kezd egy részem tiltakozni, hiszen nem akarom ezzel a férfival leélni a hátralevő életemet és még gyerekeket is szülni neki.. Viszont, ha ez megtörténne a kard már az ő tulajdona is lenne nem csak az enyém és, mit családfő neki járna ki jobban a szavazati jog, bár talán nem hagyná teljes mértékben figyelmen kívül, amit én mondok. Bár az is előfordulhat, hogy igen. Már csak azért is, mert ilyen kegyetlen céllal érkeztem a városba és egy szót sem szóltam neki róla. Amolyan bosszú lenne a számára belegázolni apám emlékébe. De nem szabad ennyire előre haladni. A hátsó részbe érve szinte az egész légkör megváltozik, valahogy ridegebb lesz és sokkal komolyabb a lámpákat felkapcsolom és szinte rögtön megtölti az eleinte kicsinek tűnő, de belülről mégis sokkal tágasabb helyiséget, ami tele van a szükséges eszközökkel. Nem bánnám, ha így zajlana le az életem, hogy egyszerűen csak árulom a vadászoknak azt, amire szükségük van és nem mennék bele a családalapítós, házasságos témába. - Napos, füves, verbénás, normál. Vettem. - Már el is kezdek kutakodni azok után, amikre szüksége van. Egy részem már majdnem sajnálja a vámpírokat, hogy ilyen dolgokkal kell szembenézniük, de tudom jól, hogy mindegyik undorító teremtmény. Nem számít, hogy milyen valójában az csak a szörnyeteg mögött rejtőzik és a szörnyeket az utolsó szálig ki kell irtani. Nem szabad kivételezni. Soha, semmilyen körülmények között. - Szóval most már nem akarsz egyáltalán dolgozni azt akarod, hogy a töltények végezzék helyetted a munkát. Rendkívül hasznos lépés. Esetleg a csillagokat ne hozzam le az égről? - Persze bármi megoldható minimális formában és azt hiszem ez sem kizárható teljes mértékben, hogy valamilyen módon paralizáljuk őket, de nem is értem ebben mi lenne már az élvezet, mert egyszer kell eltalálni és vége. Kevésbé kockázatos az egyszer biztos, ha apunak is lettek volna ilyen lehetőségei.. Biztos nemet mondott volna rá, de makacsságát félretéve még meg is menthette volna ez az életét. - Ez nem az pénzről szól, Bernardo. A gyerekes viselkedéseddel sosem fogod felfogni és nem szívesen látlak még csak egyméteres körzetben sem a kardok körül. - Védelmező vagyok, hiszen úgy érzem, hogy azzal apának a múltját mocskolná be valaki, ha a kezébe venne és játszadozna vele, mint egy gyerek a fakardal.
Kisasszonyok, ne sírjatok! A férfi mind kalandor, Fél lába itt, fél lába ott,csak gondtalan csatangol. .....................................................................................................
- Kár, Mia Bell, mert te viszont, minden ellenére az vagy. - válaszoltam rá csípőből. Tényleg nem értettem ,hogy mi lehet a probléma , meg esett,hogy visszautasítottak, de… éretem Jasmin felől, hogy ellenségesnek is talál, mindegy. Nem az én dolgom, csak… mégis… Vásárolni jövök hozzá, itt hagyom a pénzem… Micsoda ellenséges hangulat, még a néni is kinéz… Ez nem az én napom, de legalább most nem fáj semmim. - Waff! - kaptam felé a fogammal is miközben arrébb kullogtam mint egy kivert kutya! Fenéket! Szórakozott, mert nem tudott megsérteni, nem vettem magamra, mert erre épült az egész ismertségünk. Akkor lett volna gond, ha nem hallok valami "kedves" epés választ az egyik dicséretemre. Tetszett a butik, de a mögötte megbúvó bolt még inkább, oda vágytam sokkal, de sokkal jobban. Eleget edzettem mára, és még várt rám otthon egy japán tanmesés könyv. Érdekes történetek voltak benne, az egyik vadász ismerősöm fordította le, és én kinyomtattam mini könyv formába, fekete bőrkötéssel készítettem el. Nagyon örültem ennek a példánynak, nagyon vastag volt, és volt mit olvasni. - Nem, nem az enyém, viszont a tiéd annál inkább Bellissima. - összeszűkült a szemem, és pofátlanul elképzeltem benne, úgy hogy kivettem a fűzőt és a levegőben az alakja mellé lógattam. - Nem is magamnak venném, ne aggódj - neki, ha egyszer sikerülne megfűznöm, akkor ezt vegye fel, és ezt viselje, arra az egy alkalomra, igen egy alkalomra, mert én nem az a sok alkalmas pasi voltam. Nálam szóba sem jöhetett az, hogy családot alapítsak, ezért is röppentem nőről, nőre, hogy mindegyiket megkóstoljam és magam mögött is hagyjam. Nincs kötelesség nincs gond, apám házasságos dolgából is ki fogok maradni, mert egyszerűen nem érdekelt, nem akartam arról hallani sem ,hogy olyasvalakit vegyek el , akit direkt azért küldenek ide, hogy jópofával vigyorogva vegyem feleségül, és még több Auditore kölyköt hozzak a világra, belőlem egyébként is elég volt egy. Nem kellett belőlem még több, az-az apa típus sem voltam, nem ment, nekem feladatom volt, és közben próbáltam elevickélni az élet tengerén, ha vámpír ölésről volt szó, hasítottam mint egy kardszárnyú delfin, gyilkos és könyörtelen. Ha pedig kapcsolatokról, akkor kint vergődtem a parton, mint a fuldokló. A delfinek szabados nemi életét éltem, csak semmi elkötelezettség! Pontosan ez voltam én. Igen, meg fogok halni , nem öreg koromra és nem járókeretre támaszkodva, hanem több mint valószínű, hogy vámpír támadás által, vagy más egyéb misztikus lény keze által, de addig élvezni akartam azt az életet ami nekem jutott. - Töltények, - tettem vissza a ruhadarabot a ráérős mustra után, láttam magam előtt, ahogy a mellei megfelelő magasan vannak, szinte kibuggyannak a ruhából, ennek a ruhának a tanga párjával, combfixel, és egy csinos kis magassarkúban, amelyben, nem a mellkasomig, hanem az államig érne… Dögööös! A feneke! Ódákat lehetne zengeni azokról is. Élesen szívtam be a levegőt, majd megráztam a fejem, és beletúrtam a hajamba. - Azt mondta apám ,hogy sikerült belezárnotok a napot valahogy… a tölténybe. Olyanból is kellene egy csomaggal, de előtte kipróbálnám, abban a csini céllövölde szobában. Aztán normál, fa golyó, verbénás, és farkas füves is. - vázoltam fel azokat a dolgokat amiért jöttem. Nagy bánatomra elszakadtam a ruháktól, amelyek rá illettek volna, a hamvas bőrére. - De tudod, a fa folyókba olyan rúnák kellenének, amik megigézik, és egyhelyben tartják őket, sniperes puskához… - nagy igények? Igen, nem árt felkészülni bármire, akármire, és én maximalista voltam, ha vadászatról volt szó, pazarolni sem szerettem, de ha egyszer használnom kell, akkor használnom kell és kész. Jasmin után mentem a pulthoz és megkerültem a helyet. - Jah, és szeretném megcsodálni azokat a kardokat. Miért nem akarod nekem adni, hm? Pedig fizetnék érte! - bizony, képes lennék lemondani a terem létrehozására tett álmaimról is azokért a kardokért. Állítólag verbénás vízben és tűzben edzették és úgy hasítja ketté a vámpírokat, hogy öröm nézni, meg valamilyen bájolást is tettek a fegyverre, utána néztem a feljegyzéseinkben. Akartam.
Mikor idejöttem azt gondoltam, hogy az összes ruhámat emlékként fogom őrizni, de a nagy részüket, már tovább adtam, vagy éppenséggel lecseréltem valami másra és egyszerűen a szekrény aljában porosodik. Lehet, hogy jobb lett volna, ha hátrahagyom a húgomnak, hogy ő hordja őket tovább, de az a helyzet, hogy túlságosan is makacs voltam és nem bírtam volna csak úgy elengedni őket. Most pedig mégis könnyedén adtam rajtuk túl. De az, hogy több ruha között mozgok nap, mint nap az egy kicsit azért kárpótol a hiányuk miatt. Szeretem ezt a boltot még akkor is, ha nagyrészt ez puszta álca annak, ami a háttérben folyik, de nem számít. Mindkettőt szeretem csinálni. Mindegyiknek megvan a maga varázsa. Lehet, hogy nem egy olyan családba születtem bele, ahol minden rózsaszín, de nem bánnom, mert ez a kis üzlet is azt bizonyítja, hogy tökéletesen ki tudom hangsúlyozni a női énemet, de nem kell elfelejtenem, hogy az apám mivel foglalkozott nap, mint nap. Nem én vagyok az, aki tovább vihetné a családi szokást sem pedig a húgom, de ha már éles harcban nem is szállunk szembe a vámpírokkal legalább segítünk azoknak, akik képesek erre. Vagyis inkább azt mondanám, hogy néhányan úgy gondolják, hogy képesek erre, de az idejük nagy részét valami ostobasággal töltik, vagy oda sem figyelnek, amikor ténylegesen az életüket kockáztatják. Tudom jól, hogy apának egyre nehezebb volt koncentrálni, hiszen immár nem csak a felesége várta haza, hanem a két gyereke is és talán ez ment a munkája rovására. Vannak, akik fiatalok és azért rontják el a munkájukat, mert azt hiszik, hogy ők mindent tökéletesen tudnak, vagy éppenséggel nincs is bennünk akkora elköteleződés, mint egy olyanban, akinek nem maradt más célja az életben, mint vámpírokat ölni. De én úgy gondolom, hogy aki az ötök tagja azaz ténylegesen arra született, hogy ezt végezze finoman szólva is félvállról veszi a dolgokat azért az nekem határozottan egy határ átlépése. Nem tudom, hogy ki miképpen vélekedik erről, de én így. Furcsa belegondolni abba, hogy elméletben ehhez a férfihoz kell hozzámennem. Az pedig, hogy a háta mögött kell telefonálnom a családjának szinte minden lépéséről bűntudatot ébreszt bennem, akár tetszik, akár nem. Mert úgy érzem, hogy egyenesen elárulom őt. Talán azért is marok bele ott ahol tudok, hogy ne érezze olyan erőteljes hátbatámadásnak, ha rájönne. Bár remélem, hogy még csak sejteni sem fogja, hogy mi zajlik a háttérben. Aztán, mint emlegetett szamár lép be az ajtón én pedig már automatikus reakcióként forgatom meg a szemeimet, hiszen a legkevésbé sem vágytam most a társaságára. Komolyan mondom mindig eltalálja, hogy mikor gondolok rá és betoppan. Emésztem itt magam amiatt, hogy a háta mögött telefonálok olyan dolgokról, amiket nem biztos szívesen teregetne ki az otthoniak előtt, de ő mindig felbukkan és szinte rögtön szívni kezdi a véremet, amitől a bűntudatom egy icipicit csökkenni kezd. - Most már minden csak nem szép. - Jegyzem meg gúnyosan, majd pedig próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy egyáltalán itt van és ellopja előlem a kellemes levegőt és a figyelmemet igyekszem a jelenleg egyetlen vásárlom felé fordítani, ami nem megy olyan egyszerűen, mint szeretném. Ha nem érezném a jelenlétét szinte azelőtt, hogy belépne az ajtón, akkor talán képes lennék figyelmen kívül hagyni, hogy itt van, de jelen pillanatban ez határozottan egyenlő a lehetetlennel.
- Mi lenne, ha kivárnád a sorod és nem szaglásznál, mint valami kiskutya? - Kicsit arrébb léptem, hogy növeljem kettőnk között a távolságot, de azt hiszem ez lehetelten volt, hiszen maximum akkor tudtam volna olyan távolságot tartani tőle, amit szeretnék, ha besétáltam volna a raktárba, de amíg vendég van én sem menekülhetek bármennyire is idegesít jelen pillanatban a jelenléte. - Minden egyes szavaddal rosszabbul. Hagyd békén azokat. - Szólok rá, mikor elkezd játszadozni a hajgumikkal. Utálom, hogy belepiszkál a dolgokba utána pedig rakhatom rendbe. Nem hiszem, hogy volt még valaki, aki ennyire fel tudott húzni már pusztán a jelenlétével, de magam sem tudom, hogy ő idegesít, vagy a tudat, hogy itt van és akkor erről is be kell számolnom. Mert ha nem lenne velem nem lenne, miről beszámolnom. Mennyivel egyszerűbb lenne. - Elnézést a kellemetlenségért. - Kedves mosollyal fordulok a vásárló felé, hiszen nem akarok miatta elveszíteni egyetlen egy lehetségesen visszatérő vendéget sem. Mikor fizetett az ajtó irányába követem, ahol a táblát átfordítom arra a bizonyos zárva feliratra, ami azt hiszem mára már úgy is fog maradni. - Az nem a te színed. - Bököm neki oda, miközben a fűzök között nézelődött. - Szóval rátérünk a lényegre, vagy hirtelen kedvet támadt egyet felpróbálni? - Gúnyosan elmosolyodom, majd pedig meg is indulok a hátsó részleg felé azonban a pénztárnál visszafordulok. - Mi kellene pontosan?
Kisasszonyok, ne sírjatok! A férfi mind kalandor, Fél lába itt, fél lába ott,csak gondtalan csatangol. .....................................................................................................
Igazából, a taktiai Willsonjaimhoz innen szereztem be a töltényeket újabban, jó volt a minősége és nem hordott félre a fegyver, és ez nagy szó volt, kis verbéna főzetes löttyel, vagy farkas fűvel készítették a magját, kellettek fa hegyű golyók is a fegyvereim is itt voltak velem, rendszeresen tisztítom őket, de szerettem ha velem jönnek vásárolni,bepróbálom az új tárat a Willsonokba amik most sporttáskában pihentek bebiztosítva, másként nem is hordanám őket magammal. Napszemüveget vettem fel, jó volt a kedvem, volt egy kis szabadidőm, az öcsémmel megvicceltük egymást, jó szokásunkhoz híven, és ismét csak gyalogoltam a kertvárosból egészen a belvárosig, de hozzá voltam szokva, ahhoz hogy gyalogoljak és ne panaszkodjak, persze az apám megint nem adta oda a kocsiját, nem vezettem veszélyesen, egy forma egyes pilóta is megirigyelhetné a stílusomat, imádtam vezetni, még a nagybátyám tanított meg rá, ahogy a vadászatot is ezt is magamba szívtam hamar. Normális esetben nem járnék butikokba, főleg ilyenbe, de az eladó csinos volt, pár hónapja érkezett, eleinte apámmal jöttem ide, tudtam, hogy családivállalkozást üzemeltet, akár csak mi. De ő velünk ellentétben , fegyverekkel üzletel, megbűvöl fegyverekkel. Akkor láttam meg rejtek helyükön mert nekik is van egy titkos részlegük, akár csak nekünk. Az egyik ilyen alkalommal miközben néztem az alapanyagokat, pillantottam meg azt a kardot, egyébként nem vagyok az a nagyon katanás típus, de ebből kettő is volt, és feketék voltak a markolatai, szép darab, ez valahogy vonzott. Komolyan! Szerelem első látásra, de Jasmin észre vette, hogy mennyire leragadtam a fegyvernél, és hiába érdeklődtem, nem állt kötélnek sosem, sőt még lefülelte a tapizási kísérleteimet is, én ne tisztelném a fegyvereket? Sértés. Egyetlen jó mentsége volt még az álcabolt funkciójának, mégpedig az, hogy amikor a hátsó rész felé mentem, a fehér neműk mellett is elhaladtunk, Jasmin is csinos volt, minden alkalommal megcsodáltam, az sem zavart, hogy boszorkány, komolyan. Fiatal és tüzes, hogy mennyiszer pöccintettem volna meg a nóziját, olyan kis tündérkés orra volt, és persze… nem szerette ha Pandának szólítom ,de ha egyszer ő kezdi a piszkálódást, időnként elgondolkodtam azon,hogy milyen lehet, vajon tényleg olyan ahogy a neve mondja? Egy igazi kis szelence, amiből mindenféle kiszállhat? Boszorkány, és használhatja jóra és rosszra is az erejét, de a fegyverkészítés tudtommal nem kanyarodott el semmiféle fekete mágia felé. Párszor elképzeltem, hogy hogyan állhatna egy-két darab a fűzők közül Jasminnak, hm… mondanom sem kell… kellett néhány perc,hogy magamhoz térjek, a kábulatomból, és a hangjára is tudjak koncentrálni, ne csak arra, hogy hogyan ring a csípője. Mondjuk kit nem néztem meg ennyire? Nem akadt olyan nő, aki nem mozgatott volna meg bennem valamit, legalább odalent… Benyitottam a boltba, szerencse, hogy azért néhány férfi holmi is akadt itt, bár könnyen leráztam volna annyival a dolgot, hogy azt mondom a barátnőmnek jöttem ruhát vásárolni, a probléma csak annyi volt,hogy nekem nem volt barátnőm és ezt akik kicsit is ismertek, tudták volna egyből, hogy hazudok. A boltba lépve kellemes hangok csendültek fel, valahogy mindig hangulatos háttérzenét sikerült kiválasztania Jasminnak. Arról nem is beszélve, hogy máris önnállósítottam magamat, rajtam kívül egyvalaki volt még a boltban. - Mi a belle! Szép napot! - köszöntem, mosolyogva, miközben levettem a szemüvegemet és a pólómba tűztem, áthajoltam a pulton, szerettem én volna csókot lopni a nő ajkáról, de nagy maflás lett volna a jussom, én pedig szeretek veszélyesen élni, ám nem próbálkoztam be, bár gyanítom, nyugodtan könyököltem volna fel a pultra utána és támasztottam volna a tenyereimbe az államat és pislogtam volna fel Jasminra nagy boci szemekkel. Csak a táskámat raktam be amúgy otthonosan a pult belső oldalára, csak amíg a vendég itt van, majd beszimatoltam a levegőbe, még mindig a pult felett áthajolva. - Vattacukor, vagy túró rudi? - mindig megtippeltem a parfümje illatát, különösképp ha vendégek is voltak itt. NEm fogok fegyveres táskával mászkálni a boltban, és a putlban tudtam, hogy biztonságban lesz. Egyébként úgy festettem mint aki épp most indult tovább edzésre. Amúgy, azon már túl vagyok, és a shakemet is elfogyasztottam. Ha pedig majd kimegy a vendég, majd bezárom utána az ajtót, ráfordítom a zárva táblát és megyünk is. - Hogy érzed magad, mia belle? - dőltem neki a pultnak, csípővel, és leemeltem az egyik hajgumit az egyik állványról, megpróbáltam,hogy milyen feszes, tudtam ,hogy az idegeire megyek ha a kiegészítőket babrálom, de ha egyszer olyan aranyos ha épp morcos? -Ehm…ehm… ma még arrébb fárad a kasszától? - - érkezett mögöttem az affektáló hang,és megfordultam, mire láttam a tulajdonosát is egy nem éppen túl szívéjes nő pillantott végig rajtam, lefitymálón. Nem mai csirke volt az biztos. Arrébb álltam még ma, és meghajoltam a kassza mellett, Jasmin felé intettem akár a régi idők komornyikjai és egy mosollyal egybekötött kacsintással adtam át a helyet, addig is, elmentem a fűzők és a combfixek felé nézelődni, ha jó bugyival párosítják akkor vadító párost tud alkotni az a pár darab fehér nemű. Türelmesen vártam a soromat, és meg-meg néztem egy két darabot, kéket, királykéket hogy az mennyire passzolna Jasmin hajához.
Kezdőlap
