- Ugye tisztában van azzal, hogy a sértegetéssel egyáltalán nem fog elérni semmit? Bár nem is értem, hogy miért rám pazarolja az utolsó perceit. - Az, hogy haszonleső vagyok egyáltalán nem igaz rám. Megvannak a magam elvei és nem hajolhatok meg  előtte csak azért, mert ő ezt szeretné és most megígéri nekem a csillagokat is. Az, hogy jobban lesz nem azt jelenti, hogy utána nem próbál meg megölni, avagy megöletni, hiszen ezeket sem szabad kizárnom. Főleg, hogy amíg én élek rá és a fajtársaira olyan veszély leselkedik, amit egyszerű vadász képtelen lenne egyedül felépíteni. Nem vagyok ostoba. Amint jobban lesz többet érek neki holtan, mint élve. Mert elmondhatja, hogy elhárított egy igen komoly veszélyt.
- Úgy gondolja, hogy a ragaszkodás, amit érzek nem kölcsönös? - Mindent megteszek azért, hogy mellettem maradjanak jóban-rosszban. Az egész kölcsönös bizalomra épül. Most pedig áldozzam fel ezt az egészet egy idegenért, akivel még soha életemben nem találkoztam? Az egésznek semmi értelme nincs. De lehet, hogy velem van a baj és csak én gondolom így. Habár inkább egyetlen szavára sem kellene odafigyelnem. Hiszen a túlélésért bármire képes.
- Nem vagyok teljes mértékben kőszívű. - Lehet, hogy nem vinném házhoz az üzenetet, ha az úgymond veszélyt jelentene a számomra, de egy lelki társnak bármikor szíves örömest közvetíteném, hogy  az általa hőn szeretett férfi elhalálozott. Ja, meg persze azt csatolnám hozzá, hogy nekem semmi közöm nem volt az egészhez. Hazugság, de nem vállalok felelősséget egy olyan halálért, amiben csak közvetetten vettem részt.
Most először veszem a fáradtságot arra, hogy belenézzek a szemeibe és az a kék valami, felejthetetlen. Szinte olyan, mintha egyszer már láttam volna. De nem emlékszem rá. Semmi emlékem nincs róla. Mély levegőt veszek és összezavarodottan kutatok a fejemben válaszokért, miközben tudom nincs túl sok időm, hogy kiderítsem, hiszen már alig áll a lábán és az arca is verejtékben úszik, ami az állapotának folyamatos romlását jelzi. - Ismerhetlek valahonnan? Régebbről, vagy bármi? - Nem tudom elengedni a gondolatot, hogy volt hozzá már szerencsém. A kérdés, hogy jó vagy rossz értelemben. Ha rossz hagyom meghalni. Ha jó.. Akkor nem tudom, hogy mégis mihez kellene kezdenem.

Csak egy gondterhelt sóhajra futja tőlem. Ideje lenne már végre dűlőre jutni vele, nem szeretnék most meghalni, illetve a továbbiakban is azt tervezem, hogy az élők sorát fogom gyarapítani. Ehhez viszont szükségem lenen arra, hogy végre segítsen. Nem egészen értem, hogy mégis miért nem képes egyszerűen csak ráébredni arra, hogy ez üzlet. – Ilyenről szó nincs. – eresztek meg felé egy fáradt mosolyt. – Haszonlesőnek nézem. – az pedig teljesen más. Elvégre üzletembernek mondja magát, tehát a sikere abban mérhető, amennyit keres. Nyilvánvalóan ezt a számot minél magasabbra szeretné tornázni, így elengedhetetlen az, hogy mindig nyitottan álljon hozzá egy-egy új üzleti kapcsolathoz. Én ilyet ajánlok neki.  – Ha ennyire hozzáértő, akkor miért ragaszkodik jobban hozzájuk, mint ők magához? – ez egy gyakori üzleti hiba. Azt hiszi, hogy bármivel is tartoznak neki, hogy megbíznak benne csak mert eljönnek ide. Ha nem élne, akkor mást keresnének meg. Csupán csak a szükség hozza ide őket, ezért érdekes az, hogy képes megvédeni egy egyébként magányos ügyfelét, hogy magára haragítson egy jóval nagyobb embert. – Miért, el is vinné? Nem hinném. – rázom meg a fejemet. Legvégső esetben megölöm. Nem szeretek ugyan feleslegesen vért ontani, de ha szükséges, akkor megteszem. Mint mondtam, élni akarok még, ezt nem fogom feláldozni semmiért és senkiért sem.
Sikerült az egyetlen becsületesnek mondható fegyverkereskedőt kifognom ebben a nyavalyás városban. Már hozzá kellett volna szoknom, hogy ennyire nincsen szerencsém. A jó híre pont annyit ér, amennyire azt igyekszik fenntartani. Ugyan már, mindenki pontosan tudja, hogy az üzlet nem keverendő semmi mással össze. A vevők csak úgy hullnak el a helyükre pedig mások lépnek. – Jobban örülnék, ha segítene. – nem csak örülnék,de ő is jobban járna. Ha én meghalok, azt megfogják bosszulni. Márpedig azt a bosszút nem fogja sem a vevője, sem ő magam túlélni. Azonban,h a segít, egy új szövetségest nyerhet, egy sokkal erősebbet,mint eddig volt. Ügyfél csere. Megesik az ilyen. Nem fogja senki kevesebbnek nézni, pont ellenkezőleg. Ez az egész erről szól, aki bizalmaskodni próbál egy ilyen világban az megüti a bokáját.

jasmin & nicholas  

- Te tényleg nem tudod, hogy mi folyik itt, nemde? - Azt hiszem határozottan fogalma nincs arról, hogy egyáltalán nem közönséges fegyvereket állítok elő és ez nem olyan, amit minden sarkon lehet kapni. - Szerintem te magad is tapasztalod, hogy nem olyan egyszerű dologgal lettél megsebezve. Illetve nem azért jönnék hozzám a vásárlóim, mert nem találták mást, hanem mert pontosan tudják, hogy bármi legyen is az, amit akarnak én meg tudom  nekik szerezni különösebb kihívás nélkül, avagy el tudom készíteni. Értek a fegyverekhez így pontosan értem, hogy mi a hibája valaminek. Könnyedén szót értenek velem és egyáltalán nem vagyok olyan, mint a szakmában elhelyezkedő társaim. Megköszönném, ha nem nézne le olyan hevesen. - Már tényleg elegem van abból, hogy már csak azért is lenéznek, mert nő vagyok. Attól, hogy nő vagyok még igen is lehetek erős. Akár tetszik ez a férfiaknak, akár nem. Nem olyan könnyű eltaposni, mint azt gondolná. Elfelejteni sem. Főleg, mivel nem árulok minden jött mentnek fegyvereket, avagy ellenszert. - Komolyan azt hiszi, hogy kibírja az odáig vezető utat? Elég nagy az esély arra, hogy már csak percei vannak hátra, úgyhogy én nem vesztegetném őket felesleges szövegeléssel. Utolsó kívánság esetleg üzenet, amit elvigyek valakihez? - Nem hiszem, hogy megtenném, de biztosan jobban érezné magát, ha bármi is nyomja a lelkét egyszerűen csak kiadhatná magából.
- Nincs szükségem a pénzére. Nem akarok ebből az egészből semmit. Meg sem kellett volna találnia. Nem érdekel. Meghalna végre, vagy segítsek? - Soha nem öltem embert, sem vámpír, sem vérfarkast. Csak közrejátszottam több halálában. Szörnyetegek egytől-egyig. Nem képesek irányítani önmagukat és rengeteg ártatlan vére szárad a kezükön. Nem mondom, hogy az emberek, akik körülvesznek ártatlanok lennének, mert tudom, hogy nem azok, de mégis cél lebeg a szemük előtt, vagy éppenséggel bosszú, amibe semmi jogom nincs beleszólni. Bemocskolná a hírnevem, ha csodálatra méltóan túlélné a mérget, ami most is ott kering ez ereiben.

Nyílván te sem vagy egy fanatikus természetvédő. – ahogy én sem vagyok egy az érzelmeim vezette kamasz. Úgy gondolom, hogy ebből előbb-utóbb a legtöbbünk kigyógyul, megkomolyodunk, bár… a falkámban is van erre jó pár ellenpélda, de… mindenki más, nem várhatom el senkitől sem, hogy meghazudtolja magát, én csak… végezni akarok itt.
Vagy egyszerűen csak máshoz fordulnának. – rántom meg a vállamat. Azért vannak vásárlói, mert elad, ha netalántán meghalna, akkor azt hiszem senki nem állna bosszút érte, inkább csak dühösek lennének, mert egy jó ellátótól szabadították meg őket. Aztán már keresnének valaki mást. Nem hinném, hogy abba a hitbe kéne rángatnia magát, hogy törődnek is vele. – Akkor találkozzon azzal, akinek dolgozok. Elviszem önt hozzá. – a kezeimet is összekötheti, ha úgy nagyobb biztonságban érzi magát. Egy dologban azonban biztos vagyok. Akit én tudok ajánlani, sokkal jobban megérné neki, nem csak pénz terén, de nyilvánvalóan ott a leginkább. Arra pedig még annak is szüksége van, akinek már túl sok van.
Kérem, hallgasson a józan eszére. Ez csak üzlet. Túl sok személyeskedést visz bele. – ez pedig könnyen a bukását is előidézheti. Azt hiszi, hogy a vásárlói bármit is megtesznek majd érte? Addig, amíg van valamije, aztán, amint felfedeznek a páncélján egy kis rést…egyből ki is használják majd.
Dehogynem. Mert, mint mondtam, az én munkáltatóm nem csak alkalomadtán venne öntől valamit. Pénzt kap, hogy megöljenek engem, aztán elveszti azt, hogy utána sokkal többet kapjon, sokkal több alkalommal. – egyszerűen nem értem, hogy miért fogja ezt fel. Úgy látszik a rosszakaróm képes volt kifogni az egyetlen olyan fegyverkereskedőt, aki azt hiszi, hogy a vevőivel a hasznon kívül összeköti bármi is.
Ha megölöm, akkor mégis. – rántok egy aprót a vállaimon. De nem kívánok ártani neki, nem szeretek erőszakot alkalmazni az ilyen helyzetekben, teljesen felesleges. Bár… most szükség lenne az ő tisztán látására is, mert nem látja meg az orra előtt kínálkozó lehetőséget. – Mást nem kéne győzködni. – rázom meg a fejem halovány mosollyal az arcomon. Más minden bizonnyal belátná azt, hogy a haszon fontosabb, mint a bizalom, mert meg is ölheti egy vevőjét, ugyanúgy járni fognak hozzá, mert ebből van hasznuk. A haszon pedig felülírja az olyan dolgokat, mint a kockázat és a hűség. – Minden a pénzről szól. A pénz hatalmat jelent, és a hatalmunkat felhasználva lépünk egyről a kettőre. – olyan, hogy elégedett ember pedig nincsen. Mindenki többet akar, mindenki más dolgait akarja, de ez így van rendjén, emberek vagyunk végső soron. Ezt kéne neki is belátnia. Ne az motiválja, hogy megmentsem. Motiválja az, hogy az életem megmentésével olyan ajtók nyílnak meg előtte, amiken átlépve nem csak egyről a kettőre léphet majd.

---

- Szóval azt mondod, hogy ne általánosítsak. Ez még talán menni fog. - Igen, minden ember különböző és nem szabadna egy kalap alá vennem a vérfarkasokat sem, de azaz igazság, hogy minden emberben van hasonlóság csak úgy, mint a farkasokban. Az emberek lélegeznek a vérfarkasoknak pedig nem is olyan egyszerű uralkodniuk a dühükön, mint azt elsőre gondolnák. De van azaz érzésem, hogy ezt még lesz lehetőségem megtapasztalni.
- Szerzek egy ellenséget. Nem ez lenne az első. Lehet, hogy azt gondolja, hogy teljesen védtelen kislány vagyok, de téved. Tudja rengeteg vásárlóm van. Mindegyikük képzett vadász és mondanom sem kellene, hogyha valaki eltenne láb alól engem mennyi ellenségre tenne szert. Én pedig nem vágyom szövetségesekre látatlanban. Szeretem én magam megválasztani az embereimet és nem fordítva. - Nem akarok kiváltságosnak tűnni valakinek a szemében csak azért, mert megmentettem egy vérfarkas életét, aki nem utolsó sorban, de az általam készített fegyver miatt került ilyen helyzetbe. Teljesen logikus lenne, ha ezután még alkut akarna velem kötni. Olyan, mintha nálam szerződési, alkukötési kikötés lenne az, hogy a partnernek haldokolnia kell az egyezkedés alatt.
- Szóval csak a meglepetés ereje volt önnel szemben? Érdekes. Szerintem az én egyik kedvenc kis fegyverem is. Mondhatni.. Azt pedig ne felejtsük el megejteni, hogy ez még egy gyengébb és olcsóbb változat. A kudarcát tekintve szerintem ennél komolyabbal fog visszavágni, úgyhogy én tényleg kiszűrném a meglepetés erejét. - Vágok egy grimaszt aztán egy pillanatra felüti magát a fejemben, hogy én őt valahonnan ismerem, hogy egyszer már volt hozzá szerencsém, de aztán meg is rázom a fejemet, hogy ez hülyeség. Most találkoztam vele először. Talán már rám is hatással van az a szer, ami az ereiben folyik, hiszen képzelődöm.
- Most egyszer eladok neki valamit.. Aztán megszűnik az állandó bevétel forrásom. Ennek már megint nem sok értelme van. - Igaz, hogy nem szűkölködőm pénzben, de ha a halálukba küldöm az embereimet, akkor annak híre megy. Én pedig erre egyáltalán nem vágyom.
- Erőszakkal? Most már fenyeget is? Tudja, ha csak egy újjal is hozzám ér, akkor már el is felejtheti az ellenszert. De még mindig elég nehéz a meggyőző ereje.. Az egyszer biztos, hogy nem azért akarták megölni, mert olyan jó mások meggyőzésében. - Nem tudom, hogy mit gondolt, mikor idejött. Talán azt, hogyha meglátom, ahogy haldoklik, akkor jobban tudatosul bennem, hogy mennyi élet terhe rakodik rám? Hát lehet, hogy van benne valami, de mégsem tehetem meg ezt a hűséges vevőimmel.. Valakiért, akit még csak most ismertem meg. - Ha azt hiszi, hogy mindez a pénzről szól.. Ismételten téved. - Régen nem a pénzről szól. Egyszerűen csak közelebb érzem magam az apámhoz. Semmi több.

---

-Nem vagyok olyan, mint mindenki más. Ahogy ők sem olyanok, mint én. – rázom meg a fejemet, szolid mosollyal. Igaz, általában úgy képzelnek el minket, hogy csak az érzelmeink hajtanak, de én például ehhez képest meglehetősen higgadt vagyok, a vérmérsékletemmel nem volt gondom kamaszkorom óta. Akkor vőben kidühöngtem magam, ennek a következményeit nyögöm még most is. – Ennyi erővel az anyámat is utalhatnám. Megszült, hogy meghaljak. – rántom meg a vállamat. Nem vagyok ostoba, ő kereskedő, nem azzal foglalkozik, hogy mi lesz mikor már eladta a fegyvert, nem vállal érte felelőséget, nem is hibáztatom érte, én sem tenném, ha hasonló üzletet bonyolítanék, mint ő. – Az én halálommal olyan ellenséget szerez, aki befolyásosabb, mint maga. A vele való hadakozás helyett akár üzletet is bonyolíthatna vele. Profitálna belőle, ez pedig a legfontosabb, nem? – elvégre kereskedő, a fontos, hogy vevőt találjon az árujára, én pedig ezt ajánlom most neki. Tiszta üzlet, semmi buktató nélkül. A részleteket még nyilván meg kéne vitatni, de… az alapok adottak.
- Megleptek. Van olyan ellenségem is, akiről eddig nem tudtam. Adja ide az ellenszert és tálcán fogom a fejét elhozni magának. – megesik, sok ellenséget szereztem magamnak, egy ismeretlen arc a tömegben pedig nem gyanús, és akkor már késő mikor egy tőrt döf beléd. – Újra eladhatna neki valamit. Még pénzt is kapna érte, hogy megpróbál megölni majd újra. Mi ebben a rossz magának? – a pénz az pénz. Nem azt kérem, hogy sajnáljon, vagy hogy szánjon meg. Még abból is hasznot húz, ha a fickó megpróbál majd megint az életemre törni. Ebben neki nem igazán van rossz. A szavai hallatán csak felsóhajtok. Utálom ezt. Miért nem képesek az emberek a józan eszükre hallgatni? Miért kell minden áron bizonyítaniuk valami olyat, amire senki nem kíváncsi? Soha nem fogom tudni teljesen megérteni ezt. – Kérem, nem akarom erőszakkal elvenni. – szólok még utána. Tényleg nem, egyáltalán nem vágyok arra, hogy erőszakhoz folyamodjak. – Hallgasson az eszére. Adja oda az ellenszert, megölöm, aki engem akart megölni, magának pedig biztosítok egy sokkal nagyobb vevőt. Kisebb kockázat, több pénz, ezentúl. – ez több, mint jó üzlet, nem értem, hogy mégis miért nem veszi észre. Elárulni valakit már nem olyan meglepő dolog. Mindenki foglalkozzon a saját dolgával, nemde?

---

– Tudja, a maga fajtájánál soha nem lehet tudni, hiszen a düh, hogy is mondjam.. Eléggé érzékeny téma önöknél és nem tudom elképzelni, hogy nem haragszik rám, amiért segítettem abban, hogy fél lábbal a saját sírjában legyen. - Nincs szükség arra, hogy fenyegessen. Hiába nem használom olyan aktívan az erőmet, mint ahogyan más boszorkányok az életemért még én is képes vagyok piszkosul küzdeni. – Mégis kiről lenne szó? Istenről? Vagy mégis mi a fenét gondol? – Nem értem már komolyan, hogy hova akar kilyukadni. Engem nem igazán szoktak érdekelni mások. Ha valakit magamra haragítok, hát legyen. Megvan a magam módja arra, hogy megvédjem magam. Mert lehet, hogy nem rohanok egyenest a csatába és küzdöm ki a lelkemet, de tudok egy-két trükköt, amivel megvédhetem magam. Egyszerűen semmi értelme engem félteni. Bár az, hogy ő itt van arra határozottan nem számítottam. De még a véletlenek is alakulhatnak jól. Legalábbis valamennyire.
– Tegyük fel, hogy megtalálja. De, azok alapján, hogy elsőre sikerült így elbánni magával, mit gondol másodjára, hogyan fognak alakulni a dolgok? Mert kétlem, hogy olyan ügyesen felül tudna kerekedni rajta. Főleg, hogy tudja elvétette és a következő útja ide fogja vezetni. Talán már most idetart, hogy erősebb szert kérhessen. Valamit, amivel könnyebben elpusztíthatja magát. – Aki egyszer elesett az könnyen eleshet még egyszer. Nem szavazok egy teljesen idegen, haldokló embernek bizalmat. Legfőképpen azért, mert rajtam múlik, hogy élni fog, vagy itt és most meghal. Bár még soha nem kellett eltüntetnem egyetlen egy hullát sem. Mondjuk egyszer mindennek eljön az ideje. – Köszönöm, hogy megosztotta velem mégis, hogyan talált rám erre ezentúl odafigyelek. Most, ha pedig megbocsájt fontosabb dolgom is van, mint a maga életének megmentése. – Lehet, hogy kegyetlen lépés a részemről, de választanom kell. Egy törzsvendégem, aki valószínűleg eléggé bosszús lesz, ha nem úgy sikerülnek a dolgai, ahogyan én azt megígértem neki és idővel elfordítja tőlem a vásárlóimat is arra hivatkozva, hogy korrupt vagyok. Hát köszönöm szépen, de nem kérek ebből. A jövőmre gondolok és azt teszem, ami szükséges ahhoz, hogy fenntartsam mindazt, amit olyan kemény munka ára végre valahára kiépítettem magamnak.

---

–Ahogy maga is mondta, haldoklom, nem sok értelme lenne fenyegetőzni. – nevetek fel halkan, inkább kínomban. Semmi értelme nem lenne, éppen ezért nem is teszem meg, értelmetlen lenne. Amúgy is, nem vagyok az a meggondolatlan fajta, nem szeretném az egyetlen lehetőségemet a pillanatnyi düh és kétségbeesés miatt elodázni. Ostoba lépés lenne.  – Nézze, az én halálommal egy nagyobb embert is magára haragíthat. Egy olyan embert, akivel, ha összehozom, talán jövedelmezhet is belőle. – a fegyverekre amit árul, ugyanis úgy gondolom, hogy sokan vevők lennének, nem hinném, hogy pont az, aki fellettem ál, lenne a kivétel. Az ilyen esetekben amúgy sincsen kivétel. Akinél a fegyver, annál az előny.
- Mert ha én innen egészségesen sétálok ki, akkor a bosszútól vezérelve fogom a napjaimat élni, egészen addig míg meg nem ölöm. De ha segít is benne… én életben maradok, magát nem veszi elő senki, ráadásul nem haragít olyan embereket sem magára, akik tönkretehetik önt.  – ez csak logika és üzlet. Mivel ő is ebben utazik, be kell látnia hogy többet tud velem nyerni hosszútávon, mint azzal, ha megöl. De ezt már sajnos nem tudom vele megértetni jobban, csak reménykedhetek abban, hogy végül úgy fog dönteni, hogy bár kockáztat, de ezzel annyit léphet előre, mint amennyit csak évek alatt lépne.
- Annyira azért nem könnyű elbánni velem. Ez egy szerencsés kivétel volt, de azok mindig vannak.  – rántom meg a vállamat mosolyogva. Nem vagyok könnyű préda, bár a barátságosabbak közül való vagyok, egy másik fajtársam már talán neki is ugrott volna, de én még mindig higgadtan állok előtte, nemde? – Mi lenne a kérdés? – nem tudom, hogy mégis milyen kérdésre kapott válasz alapján fontolná meg azt, hogy segítsen nekem, de ha ez az ára, akkor az a minimum, hogy meghallgatom, és esetemben el is várt, hogy válaszoljak rá, elvégre az állapotom csak romlani fog, ami a legkevésbé nekem jó.  – A penge, amit használt, különleges és ritka, körbekérdeztem, hogy hol lehet ilyet kapni, aztán már csak felhasználtam, ami rendelkezésemre állt. Mint mondtam, befolyásos embernek dolgozom. – ha nem így lenne akkor minden bizonnyal már halott lennék a reménytelen keresgélésben de szerencsére ez nem így történt.  Alapjaiban véve nem vagyok egy szerencsés alkat, most úgy látszik fordult a kocka.

---

A megjegyzése után a biztonságom kedvéért teszek egy lépést hátra. Valahogy sokkal jobban érzem magam, ha valahol távol haldoklik tőlem. Még soha senki nem volt képes arra, hogy egészen idáig visszakövesse a nyomokat. Még mindig nem értem, hogy pontosan, hogyan is csinálta. Furdalja az oldalamat a kíváncsiság, de bármennyire is szeretném megtudni azt hiszem ez egy olyan kérdés, amire egyhamar nem fognak válasszal jutalmazni. - Miért érzem azt, hogy a levegőben ott lebeg az a bizonyos még szócska is? Bár a fenyegetésével sem menne túlságosan sokra, hiszen haldoklik. Egyáltalán nem lenne esélye arra, hogy megélje a következő teliholdat, szóval maga miatt már nem kellene aggódnom. - Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy melyik fázisban van, vagy mennyi ideje van még hátra, de azt hiszem az, aki meg akarta ölni nem fogja ennyiben hagyni. Ha pedig újra találkozik vele és makk egészséges lesz, akkor nem hiszem, hogy sokat fog gondolkozni, mielőtt ő is rám töri az ajtót. De még mindig nem győzött meg annak érdekében, hogy segítsek neki. Az pedig, hogy idetalált hozzám eleve negatívum. Senkinek nem szabadna tudnia, hogy én állok ezek a fegyverek mögött. Így, jelen pillanatban veszélyt jelent számomra a tudása.
- Lehetséges, hogy az érdekeink nem feltétlenül egyeznek, de honnan tudja azt, ha maga innen egészségesen sétál ki, akkor nem én leszek az, akit ő elsőként elővesz? - Nem szeretnék egy olyan harc kellős közepére kerülni, aminek eddig maximum az árnyékokban voltam a résztvevője. Nem kívánok kilépni a tökéletes sötétségből, mert az én szerepem nem a nyílt harctéren van. Hanem sokkal inkább mögötte.
- Mégis miért kellene elfogadnom az ajánlatodat? Úgy értem, ha ilyen könnyen el lehet veled bánni, akkor.. Nem értem, hogy mi célt szolgálhatnál a számomra, hogy mivel lehetnél a segítségemre. - Nagyon tartózkodom attól, hogy segítsek rajta, mert az egy hatalmas folt lehet a hírnevemen, de mégsem vagyok olyan kegyetlen, hogy végignézzem valakinek a halálát. Én nem azaz ember vagyok. - Bár.. Ha válaszol egy kérdésemre, akkor talán meggondolom az ajánlatát. - Mély levegőt veszek és most egy lépéssel közelebb lépek hozzá az eredeti állásomat felvéve, de még mindig elég távol állva tőle, hogy biztonságban érezzem magam. - Hogyan talált rám? - Ez az egyetlen kérdés, ami foglalkoztat, mert ha ő képes rá.. Mások is azok lesznek. Nekem pedig ez ellen védekeznem kell.

---

– - Nem, nem erre szeretnék. De ettől függetlenül még jól nézzen körül, hova is akar tévedni. – nem fenyegetem, pusztán csak közlöm a tényt, hogy akár az ellensége vagyok, akár nem, attól még ugyanúgy leselkedik rá veszély teliholdkor, mint mindenki másra. Ismerem magam mikor átváltozom,és ezáltal a többi fajtársamat. Nem csak azt támadjuk meg,akit kéne, éppen ezért kötik magukat sokan ki. Én nem, én csak távol kerülök az ember lakta helyektől, de nem kötöm ki magam. Nem tudom megmondani ennek a pontos okát. Egyszerűen csak nem vagyok szörnyeteg, azokat szokták megláncolni és kikötni, nem? Nem egy állat vagyok, csak szerencsétlen, hogy ezzel az átokkal élek együtt. – – Nem fenyegetem önt. – rázom meg a fejem. Még nem. Nem vagyok alapjában véve ellenséges, ő pedig még nagyon fiatalnak tűnik, nem szívesen fenyegetném őt meg. Azonban, ha kell megteszem, de mindenkinek az a legjobb, ha nem kezdünk bele ebbe. Nem vezetne semmi jóra, és valaki megsérülne csúnyán.
– - Megértem, hogy önt ez nem érdekli. Az árú a magáé, nem az ember, aki használja. – ezt megértem, bár ellenzem a dolgot, de nem fogom emiatt hibáztatni. Jobb lenne a világ,ha nem lenne az ilyen fegyverekre szükség, de … valljuk be. Máshoz sem értünk csak a csatározásokhoz és a gyűlölködéshez.  – Igen, pontosan erre kérem. – bólintok egyet rezzenéstelen arccal. – – Azért, mert a vevői a legkevésbé sem bíznak meg, csak valamilyen oknál fogva úgy ítélték meg, hogy önnél kell megvenni az eszközt, amire szükségük van. Az ön érdekei nem egyeznek a vevői érdekeivel. Ő akar engem holtan látni, nem pedig maga. – ő adja a fegyvert, abba már nem folyik bele, hogy ki miként használja. Vagy netán akinek eladta egy közeli ismerőse lett volna? Nem hinném. A barátságot soha nem szabad az üzlettel keverni. – – Mit szólna ahhoz, ha… az adósa lennék? A szavamat adom, hogy a segítségét segítséggel fogom meghálálni. – nincs nálam pénz, nem tudnék neki fizetni, tehát muszáj lesz a dolgot máshogy elintéznem. Nem szeretek ugyan tartozni senkinek semmivel, de most nem nagyon van más választás. Élni szeretnék még egy darabig.

---

Nem mindennapi esemény, hogy az egyik áldozat megéli azt a pillanatot, hogy még visszajöhet nekem panaszkodni, hogy már nem azért, de vele szemben unfair az, hogy mérgezett fegyvereket használnak ellene ezzel is könnyebbé téve a vadászatot. Tisztában vagyok vele, hogyha még meg is ölik a vadászt, aki úgy döntött, hogy annak a személynek, lénynek halnia kell akkor is, ha megsebzik már nem marad túlságosan sok idejük hátra és a haláluk körülménye sem lesz éppen kellemes. Le van gyengülve, de ez még nem azt jelenti, hogy taktikailag nem szerencsésebb, tapasztaltabb, hogy engem könnyű szerrel megöljön, ha úgy alakul a helyzet. Egyrészt mégis miért hagyna életben azután, hogy meggyógyítom? Semmi garancia nem lesz rá, hogy nem fog pontosan ugyanígy járni. Ameddig én élek legalábbis biztos nem.
- Szóval ezzel most arra akar utalni, hogyha telihold eljön, akkor ezentúl jól nézzek körül, hogy merre megyek? - Nem érzem fenyegetőnek a hangtónusát, de soha nem lehet tudni. Vérfarkasok, amelyek nem tudják uralni önmagukat könnyedén támadnak meg ártatlanokat, de olyanokat is, akikre valamilyen okból kifolyólag titkon pikkelnek. Én pedig tökéletes lennék erre a szerepre, hiszen miattam haldoklik jelen pillanatban, így egy pillanatra sem lepődnék meg, ha öntudatlan állapotában valamilyen okból kifolyólag itt kötne ki mellettem. Bár azért remélem, hogy erősebb láncokat alkalmaz, hogy még véletlenül se történhessen egy apró baleset sem. Mert akkor nem biztos, hogy ilyen könnyedén engedném a közelembe férkőzni.
- Nagy újdonság. - Valószínűleg nem éppen ki akarta tetoválni részegen, bár sosem lehet tudni. De azért remélem, hogy nem adom komplett idióták kezébe a fegyvereimet. A vásárlók benyújtják az igényüket én pedig kiszűröm, hogy ki érdemes az árura. - Szóval tulajdonképpen arra kér, hogy áruljam el az egyik vevőmet, akinek valószínűleg jó oka lehetett arra, hogy meg kívánta ölni magát és, ha nem segítek sikerrel is jár. Mondja el nekem.. Miért árulnám el azt, aki a bizalmát fektette belém és a fegyvereimbe egy olyan férfiért, aki bármikor könnyedén meghalhat, akár itt előttem is? - Lehet, hogy szőke vagyok, de nem vagyok ostoba. Nem vagyok én szuperhős alapanyag, hogy mindenkinek segítsek. Már annak is örülhet igazából, hogy meghallgatom. Nem cselekszem meggondolatlanul. Legalábbis igyekszem végiggondolni a lehetőségeimet és utána előrelépni.

---

---

Tisztában voltam vele, hogy előbb vagy utóbb magamra fogom vonni a vámpírok, vérfarkasok és egyéb lények figyelmét, akiket az általam ellátott vadászok, vagy éppenséggel személyek szeretnének eltenni láb alól. Nem mindig vadászok voltak, akik bekopogtattak az ajtómon, de ők voltak többségben és még náluk is jól megválogattam, hogy kiket engedek be a belső köreimbe, kiket tisztelek meg azokkal a fegyverekkel, amiket én magam készítek. Persze van, ami saját fejből pattan ki, de előfordul olyat is, amit kérésre teljesítek. Legalábbis megpróbálom aztán, ahogy esik igazából úgy puffan. Nem mindig sikerül elérnem azt a hatást, amit szeretnék.
Most pedig a torkomban dobogott a szívem, ahogy megéreztem a levegőben a vérfarkas jelenlétét és mindazt az indulatot, ami benne lakozott. Hálás vagyok a kifinomult érzékeimnek, amivel ezeket be tudom azonosítani, de annak már koránt sem, hogy ilyen könnyedén lenyomozható vagyok.
Mert mégis mi másért jönne be ide egy természetfeletti ilyen ingerülten? Mégis, mintha nem lenne teljes valójában és jobban koncentrálva még az ajtón túl is képes vagyok érzékelni, hogy az egyik fegyverem által megsebesítették. Viszont vagy felülkerekedett vagy sikerült elmenekülnie. Remélem inkább a második, mert akkor csak erősítenem kell rajta nem pedig teljesen újraterveznem. Plusz akkor egy újabb névvel bővülne a halállistám. Mindazon emberek neve, akik nem tértek vissza egy-egy vadászat után.
Nem bízom benne. Idegen a számomra, de nem hiszem, hogy elég meggyőző voltam a számára, mikor távozásra kértem. Lehunyom a szememet és kinyitom az ajtót, de közöttünk még mindig egy láthatatlan fal áll, amit önmagam védelmére húztam fel. -  Mégis mit akar megbeszélni? - Összefonom a karomat a mellkasom előtt, mert kétlem, hogy az időjárásról, vagy a ruhakészletekről kíván beszélgetni. Nem vállalok felelősséget azért, hogy megsebezték, ha erre gondol. Nem is fogok hátat fordítani egy vásárlómnak, mert neki az éppen kapóra jönne. Bár talán nem kellene ennyire előreszaladnom, hiszen azt sem tudom, hogy mit szeretne mondani.

---

---

Két világom egyetlen egy épületben talál tökéletes nyugalomra. Alig pár fal választja el őket egymástól mégis annyira különbözőek. Az egyik ártalmatlan és túlságosan is nőies és babarózsaszín világba illő. A másik pedig vérvörös, erőszakos és sötét. Mégis pont ennek a kettőssége egyensúlyozza ki ezt az egészet olyan jól. Megvan az átlagos életem és az is, amit apámnak köszönhetek. Félig pedig az anyámnak, hiszen ha nem vagyok boszorkány, akkor elég sok mindenre nem lennék képes, de szerencsére az vagyok. Persze egyszerű emberként is otthonosan mozognék a fegyverek, töltények világában, de akkor nem adhatnám hozzá azt a pluszt, ami talán egy-egy vadász életét megmenteni, vagy aminek köszönhetően éppen elég előnyre tesz szert, hogy ne kelljen túlságosan fáradoznia az áldozata elejtésében.
Miközben azokat kezdtem összeállítani, hogy mi az, ami teljesen felesleges, mert egyáltalán nincs rá igény és mi az, ami nincs de igényelnek igyekeztem a bűntudatomat a háttérbe szorítani, de bármennyire is akartam teljesen soha nem tudtam megfeledkezni róla. Valahogy mindig ott volt. Szinte már belém költözött és tisztában vagyok vele, hogy soha nem fogok megszabadulni tőle. Addig biztosan nem, amíg kénytelen leszek folyamatosan Bernardo-nak a szemeibe hazudni.
A lelki marcangolásomból a bejárati ajtó hangos puffanása zökkentett ki. Szinte abban a pillanatban éreztem, hogy egy vérfarkas lépett be az üzletbe és a düh, ami belőle áradt szinte tapintható volt a levegőben. A raktár ajtaját nemes egyszerűséggel zártam be az erőm segítségével és eszem ágában nem volt kinyitni. Valahogy kétlem, hogy azért jött panaszkodni, mert a barátnőjének vagy a feleségének az alsóneműje nem volt elég csipkés az ő ízlésének. - Nem tudom, hogy mit akarsz, de mindkettőnknek jobb lesz, ha most távozol. - Ez az ajtó még az erőm segítségével sem bírná túlságosan sokáig. Az pedig, hogy szembe kell néznem egy vérfarkassal egyáltalán nem lenne nehéz. Tudom, hogyan kell megvédenem magam, de nem mondhatom el magamról azt, hogy olyan sokszor kellett már megtennem.

---