Azt hiszem a legjobb szó rám az…átlagos. Persze, nem mondom, hogy olyan vagyok, mint mindenki más, de… nem is vagyok különb, mint mindenki más. Nem az a srác vagyok, aki imád a középpontban lenni és úszkálni a reflektorfényben. Én inkább az vagyok, aki mosolyogva, csendben ül a sarokban és figyeli, hogy mi történik. Ebből adódóan nem  is vagyok egy önelégült, nagyképű, egoista ember, pont ezeknek az ellenkezője az, ami jellemez engem. Segítőkész vagyok, empatikus, türelmes, azonban nem a végletekig. Engem is kilehet hozni a sodromból, bár nehezebben, már megtanultam kezelni a sértéseket, amiket kapni szoktam. A legnagyobb hibám, vagyis amit a legkevésbé sem szeretek magamban, hogy hajlamos vagyok első benyomás alapján elítélni valakit. Illetve nehezen bízok meg másokban, nagyon kevés barátom van, mármint olyan barátok, akikkel nem csak felszínes a viszonyom. Aztán ott van az is, hogy néha túlzottan  is gyerekesen viselkedem. Bosszúálló természet vagyok, ha engem bántanak, én is bántani akarom a másikat. Persze, nem teszem meg, okosabb vagyok ennél és nem dobnám el egy buta érzelemkitörés miatt magamtól a karrierem, de attól még bennem van ez.
A kinézetem talán már kevésbé átlagos. Nem vagyok egy kigyúrt valaki, de azért van rajtam izom, szálkásnak mondanám magamat. Jó erőnlétben is vagyok, de ez a munkám miatt amúgy is elengedhetetlen. Amúgy meg zöld színű szemeim vannak, barna, abból is a világosabb fajta színű hajam. Elég változó, hogy mégis miként viselem, vagy levágatom rövidebbre, vagy hagyom megnőni…ez igazából kedv  és időfüggő, na meg lusta is vagyok néha elmenni fodrászhoz. Szakállat nem növesztek, azt meghagyom azoknak, akiknek jól is áll, nekem szerintem nem, úgyhogy én a borostánál maradok inkább. Van egy … sajátos kisugárzásom, illetve egész jóképű vagyok, legalábbis sokszor hallotta már ezt, bár én ha a tükörbe nézek, akkor nem igazán látom túlzottan különlegesnek magam, de… amúgy se volt soha valami nagy önbizalmam.

Oszd meg velünk, ki vagy!

- Szia, Ash! Hoztam….hoztam virágot, gondoltam kicsit feldobom a sírod, utálnád, ha látnád, hogy milyen….sablonos. – emlékszem, hogy milyen bolondnak néztem régen azokat, akik egy sírhoz beszéltek, most pedig itt ülök a nővérem sírja előtt, és pontosan  ugyanezt teszem. Kijövök ide minden héten, elmondom, hogy mi van velem, hogy miként vannak a szüleink és…ennyi. Mintha bármit is segítene. – Rendőr vagyok, sikerült. Sőt, elő is léptettek, nyomozó lettem, szóval… jól állok. Több pénz, kicsit több munka, de megéri, szeretem ezt csinálni. – már azelőtt is rendőr akartam lenni, hogy Ash meghalt. Nem is tudom, hogy miért, csak… egyszerűen szerettem volna valami jót tenni, és apám után talán kötelességemnek éreztem, hogy én más legyek. – Anya jól meg van, legalábbis a körülményekhez képest. Most van valami új pasija, egész jófejnek tűnik, bár … nem is tudom, szerintem annyira nem illik hozzá. De rendes fazon, csak … nem is tudom, nekem annyira nem szimpatikus. – de nem is nekem kell, hogy az legyen, igaz? Anya élete ez, azt kezd vele amit akar, és már ő is megunta azt, hogy egyedül van. Egy ideig még úgy gondolta, hogy ki kell tartania apám mellett, de mikor kiderült, hogy apa tényleg bűnös, egyből el is váltak, és én ezt Ash-sel együtt támogattam is. – Apa meg… te mindig is jobban kijöttél vele, mint én. Főleg mióta elvégeztem az akadémiát… egyszer voltam bent nála, elég egyértelműen kifejezte, hogy mekkora csalódás vagyok. – mindig ezt csinálja, de már meguntam, és amúgy is, szabadlábra helyezik, igaz, csak feltételesen. Ettől függetlenül mondjuk nem fogok vele többet beszélni. – Távol tartom majd anyától, ezt megígérem. Ha csinál megint valamit, akkor én fogom bevinni. Nem óvatoskodom majd. Kicsit még akarom is, hogy letartóztathassam őt. – gyerekes,mi? Nem volt ott soha, tönkretette a gyerekkorunkat, anyát, a családot, én pedig szívesen bilincselném meg és vinném vissza oda, ahová tartozik: a börtönbe. – Amúgy… nem is hánytorgatták ezt olyan sokan fel. Persze, én voltam a srác, akinek az apja börtönben ül, de szerencsém volt, a mentoromat ezt nem érdekelte. Elég szépen kikupált engem. Már nyugdíjas, néha segít nekem, de már nem zaklatom a kérdéseimmel, pont eleget foglalkozott már ezekkel, hogy soha többet ne kelljen. – Ash utálná a munkámat, ezt tudom. Ő úgy gondolta, hogy majd megakadályozom azt, hogy baj történjen. Viszont nem ezt teszem, én csak a bajt próbálom megoldani,de nem előzöm meg. Ha megölnek valakit,elkapom a tettest, de attól még öltek, nem tettem semmit ellene, igaz, nem is tudnék. Tudom, hogy a világot nem lehet jobbá tenni, de azért jó érzéssel tölt el, hogy eggyel kevesebb szemétláda van szabadlábon. – Hiányzol. Nincsenek barátaim. Van egy-két srác az őrsről, de ennyi. Tudod, a legtöbb kollégám legalább tíz évvel idősebb, mint én, eleinte úgy néztek rám, mint valami vírusra. Én voltam a kölyök a felnőttek között, ahogy mondták. Persze, ha megláttak volna téged… egyből én lettem volna a legnépszerűbb, szervezhettem volna neked a randikat. – csak viccelek, egyik kollégámat sem ajánlottam volna be nála, de… igaz, ami igaz, Ash nagyon szép lány volt, ráadásul teljesen normális is. – Emlékszel mikor azt mondtam, hogy elkapom azt, aki ezt tette veled?  Nem felejtettem el. Nem könnyű ügy, nem hagytál munka nélkül… - ezen a szörnyű viccen már csak kínomban nevetek. - … de haladok, teszem, amit kell. – ami azt illeti, tényleg értem el áttöréseket az ügyben, bár kicsit veszélyes vizekre eveztem ezzel, mert nem kéne, hogy olyan üggyel foglalkozzak, ahol személyesen is érintett vagyok, de… óvatosan csinálom. Éppen szóra nyitnám a számat, mikor megcsörren a mobilom. – Én most... megyek, szükség van rám. – mondom, miközben feltápászkodom a földről, és elindulok a temetőből kifelé. Nem szoktam elköszönni tőle. Soha nem tettem. Mindig azt mondogatta, hogy majd úgy is találkozunk, így vagy úgy, szóval felesleges dolog a búcsúzkodás. Nem is búcsúzom. Találkozni fogok vele még. Így, vagy úgy.