Egy napot New York-ban töltöttem. Meglátogattam apámat, akit legszívesebben megfojtottam volna, amiért elhallgatta előlem a betegségét: ő volt a kettő közül a kedvesebbik szülőm, őt néztem valamibe és azt hittem, ő is tisztel annyira, hogy közölje , hogyha haldoklik. Hannah a lelkemre kötötte, hogy helyette is szidjam le apát és én meg voltam győződve arról, hogy képes leszek megtenni, viszont ahogy megláttam a sápad, beesett arcú apámat, a sírás kezdett kerülgetni. Mióta anya lettem, sokkal érzékenyebben érintettek a szülő-gyerek kapcsolatot körüljáró témák, ezért úgy éreztem, muszáj tennem valamit apám ügyének érdekében... bár minél hamarabb haza szerettem volna menni, tettem egy kitérőt Mystic Falls-ba. El sem hittem, hogy a nagymenő, new york-i suhanc ezen a környéken lakott. Úgy tűnik, tényleg mindketten felnőttünk. - Szia. - Halvány mosolyra húztam a számat, amint megjelent az ajtóban. Nem volt szokásom csak úgy betoppanni hozzá, sőt, igazából még sohasem jártam ebben a lakásban: az elmúlt időkben nem igazán mozdultam ki New Orleans városából, előtte pedig ő New York-ban élt, tehát lehetőségem sem volt megismerni a kisvárosi Kevin-t. Kicsit idétlenül éreztem magam; talán ő is ezzel küzdött minden egyes alkalommal, amikor a küszöbömön ácsorgott. Ha előbb tudtam volna, hogy ennyire szar érzés, nem kínoztam volna. Na jó... de, mert élveztem, amikor legalább egy kicsit felé kerekedhettem. - Nem akarok zavarni, csak... - Nagyon béna lenne kinyögni, hogy csak erre jártam, mert nem ez volt az igazság. New York-ban felszállhattam volna egy gépre, ami egyenesen hazarepít, erre én kocsiba ültem, hogy átvágva Virginia fás-füves-bokros tájain a GPS idióta hangját követve Mr. Polgármester házánál kössek ki. - Beszélhetnénk? Kéne egy kis segítség. - Nyögtem ki aztán. Messze sem álltam a helyzet magaslatán, ennek ellenére próbáltam magamra erőltetni némi emberi ábrázatot. Annyi is elég lett volna, ha egyszerűen elmondhatnám neki, mi bajom van. Hannah osztozott a problémámon, Charlie támogatott, de a falka és Kevin előtt eddig inkább hallgattam... velem született képességem volt, hogy az igazán komoly dolgokon magamban rágódtam, ám a jelenlegi helyzetem túlmutatott a saját magam által megoldhatón. Fájt bevallani, ám Kevinnek megvoltak a megfelelő kapcsolatai, amelyeket remélhetőleg kamatoztatni is fog, mivel a gyereke anyjának szüksége volt rá.
Vannak olyan kapcsolatok, amiknek néha vége szakad, majd idővel újra felbukkannak, azt hiszem én is ilyen voltam az ő életében. Néha voltam, néha nem. Néha az idegein táncoltam könnyedén, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, de legalább rám senki se mondhatja azt, hogy szívbajos teremtés lennék, mert csöppet se vagyok az. Tudom, hogy az életnek bármikor vége szakadhat, ahogyan azt is, hogy sokszor azt hisszük, hogy mi irányítunk, aztán röhögve nevet ki az élet és mutatja meg, hogy nem. Én se tudtam mindent befolyásolni, de azért igyekeztem. - Ha hiúság fájna, akkor szerintem te már belepusztultál volna a fájdalomba. – mosolyodom el ártatlanul, mintha nem is pont szívtam volna újra a vérét, miközben a hajammal babráltam, végül pedig újra belekortyoltam az italomba. – Szerinted elárulnám neked ezt az aprócska titkot? – kérdeztem tőle ártatlanul és a poén kedvéért még rajzoltam magamnak egy glóriát is. - Ohh, szóval arra gondolsz, amikor te már tolókocsis leszel és esetleg a jövendőbeli gyermeked esküvőjére készülsz? – kérdeztem tőle jókedvűen és fogalmam sem volt arról, hogy esetleg már van úton egy kis trónkövetelő, vagy hamarabb lesz, mint azt bárki is sejtené. Ez csak amolyan újabb húzás volt a részemről. Vele szemben ilyen vagyok, s ő ezt jól tudja, így nem túlzottan érdekel. Megpróbálhat megcsócsálni ezért, de már egész jó vagyok varázslatok terén is, bár van még mit tanulnom. Így sose fogom elbízni magam ilyen téren, na meg vámpír vagyok, egész gyors. A harapása viszont csöppet se esne jól, ahogyan neki se az, amit utána tennék. - Miért? Ennyire félelmetesnek tűnnék? Most a lelkembe gázoltál Kevin. – s még a poén kedvéért még a szívemhez is kapom a kezemet, mintha csak azt akarnám imitálni, hogy most mi tört darabokra miatta. - Mert utálom a Hotelt, s nincs kedvem venni egy házat, ha sokáig nem maradnék. A tiéd pedig üres lenne. Kész jó üzlet, nem gondolod? – igazából még jó fej is voltam, hiszen engedélyt kértem. Mivel már betehetem ide a lábamat, így könnyedén jöhetek a tudta nélkül is, így rajta múlik, hogy az egyszerűbb vagy a nehezebb utat választja…
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Jún. 09, 2016 11:31 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to Talya
Ez már rég nem az a kapcsolat, aminek annó indult. Már én se az a férfi vagyok, mint mikor megismerkedtünk. Nem tagadom, hogy tanultam tőle ezt-azt, és ő is formált a személyiségemen, de ha egy valami van, amit mindig is rühelltem benne az az, hogy olyan könnyedén húzza ki a gyufát nálam, hogy szinte észre sem veszem. Fárasztó nőszemély. Ugyanakkor azok közé tartozik, aki ha el is tűnik egy időre az életemből, utána felbukkan és a viszony változatlan. Manapság elég ritka a választék ilyen társaságból. - Hát, az élet megajándékozott ezzel-azzal... - mérem végig külső adottságait, ami mindenki másnak is első látásra feltűnhet. Gyönyörű nő, és nem is buta. Veszélyes kombináció, és természetesen én lennék legjobban meglepődve, ha nem használná ki a helyzet adta előnyét. Én is megteszem olykor. - De megnyugtathatnád a lelkemet, hogy semmi olyasmi információ nem jutott a birtokodba, amiből nekem károm származhat. - ösztönzöm finoman arra, hogy csicseregjen, mi mindent tud még, de legfőképp az érdekel, hogy kitől. - Majd a következő esküvőmre meghívlak.. - kacsintok rá. Kár, hogy nem lesz több. Nem mintha most tartottunk volna, nem vagyok az a nősülős típus, bőven elég a papír róla, sokkal egyszerűbb így, hogy a nagy cécót elhagytuk. Vagyis inkább kilátásba se helyeztük. - Szigorúan véve üzleti út, egyébiránt még mindig tartom magam a kijelentésemhez, hogy minél kevesebbet tudsz, annál jobb nekem. - nyújtózom el teljes kényelemben és figyelem, ahogy nyughatatlanul motoszkál valamit. Majd meglep. Ennyi idő után még mindig képes rá. - Miért is kell neked ideiglenes lakás? - próbálom alku nélkül kiszedni belőle, egyelőre nem igazán érzek késztetést arra, hogy üzletet kössek vele, habár tény, hogy ez a lakás nem nőtt különösebben a szívemhez. Átlagos, semmi otthonos nincs benne. Pont ezért is nem értem, miért fáj rá a foga hirtelenjében.
Tudom jól, hogy az információ mekkora hatalom és azt is, hogy sokan is ölni tudnának érte, s azt is sejtem, hogy még neki is vannak értékes információ, amit bárki megvenne, de akkor se vagyok ennyire pénzéhes fenevad. Én egyedül a szabadságomért küzdök, és nem hiszem, hogy az orosz kormány pont róla akarna bármit megtudni. Így legfeljebb csak az idióta fejét tudnám hozni, de ha magától nem, akkor talán idővel sikerül megtudnom egy-két dolgot, hiszen nem áll szándékomban itt hagyni ezt a várost. - Már csak az a kérdés, hogy milyen okból. – vontam fel a szemöldökömet, miközben őt méregettem. Nem állt szándékomban kedvesebb üzemmódba kapcsolni, hiszen azért vannak néha a barátok, hogy egymás idegein táncoljunk és imádtam Kevin idegein lavírozni. A kapott információt pedig nem is rejtem véka alá. Elég sok mindent hallottam már, s néha nem is kellett több, mint egy két csábos pillantás, vagy néha vöröslő ajkak, vagy éppen a szírének ravasz éneke és már is a legtöbb férfi úgy dalolt, mintha ők lennék a világ legjobb pacsirtái. - Ez fura, hogy azokban meg megbízol, akik könnyedén elárulják. Pedig semmit se vetettem be, csak azt, amivel az élet megajándékozott. – utaltam arra, hogy még bűbájt se használtam. Talán még túl könnyű feladat is volt, de nem baj. Sértésnek meg egyáltalán nem vettem, hiszen nem ismertük a másikat annyira, hogy mindenbe beavassuk, de talán mostanra változni fog ez is. – Pedig szívesen lettem volna a tanúd. Még ajándékba lehet kaptatok volna valami bűbájt is. – mosolyodom el ártatlanul, miközben továbbra is őt figyelem. Egy boszorkány sok fajta varázslatra képes és már én is megtanultam jó párat. Nem mondanám azt se, hogy profi vagyok, de azért nem is vagyok kezdő. Szavaira csak megrántom a vállaimat, majd pedig újra kiszolgálom magam az italából. Lassan kortyolok a pohárból, majd elhúzom picit a függönyt és úgy pillantok ki az utcára. Nézem az embereket, majd újra felé fordulok, amikor az utazást említi. - Nászút? Ezt is lehet nevezni üzleti dolognak vagy azt, hogy igényt tartanak a szolgálataidra. – nevetem el a dolgot, vagyis inkább alig hallhatóan elkuncogom, hiszen szeretek tréfát üzni vele és húzni az agyát. – Nekem kell egy lakás, neked információ és elmész. Add nekem ezt a lakást addig és elárulom, amit tudni szeretnél. – pillantok rá komolyan, majd az ujjamon lévő nekikoccan a pohárnak. – Szerintem elég fair üzlet, nem gondolod? – kérdezem tőle kíváncsian, de már komolyan.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Márc. 22, 2016 9:31 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to Talya
A helyzet teremtette lehetőségeimet számba sem veszem. Egyszerűen csak nem akarom, hogy Talya belefolyjon ebbe, még a végén túl sok információhoz jutna. Olyanokhoz is, amikre se magától, se nyomozás árán nem jutna hozzá. Azt pedig már régóta tudom, hogy ő akkor veszélyes igazán, ha vannak eltitkolt ütőkártyái. Másrészt meg szeretem azt hinni, hogy ő nem tartozik azok közé, akik eladnák ezt a furcsa barátságban talán nem is nevezhető kapcsolatot. - Nem is hinnéd, hányan állnak sorba értem. - nevetek fel a reakcióján. Nem zavartatom magam, hogy ezt váltom ki belőle, hisz bizonyára nem tudja, mennyire határozott és meggyőzőképes tudok lenni, ha komoly pénzek forognak kockán. Márpedig az én világomban sosem filléres tételekről beszélünk. Remek.. Tehát máris híre ment a dolognak, hogy bekötötték a fejemet. Bár nem is vártam másra, számos pasast ismerek, akik az üzleti kapcsolatot egyfajta riadóláncként is használták, holott egyáltalán nem szabadott volna, hogy ilyen funkciója legyen. - Ne vedd sértésnek, drágám, hogy nem avatlak be a személyes ügyeimbe. Nem bízom meg benned eléggé ahhoz, hogy megosszam veled ezeket a válaszokat.. - a fotelból figyelem, ahogy lehuppan a kanapéra, és kényelembe helyezi magát. Magamon kívül aligha van még egy ilyen megbízható csóka a föld kerekén, magamhoz meg azért ragaszkodom, ahogy az elveimhez is. Ha most kiadnám az információkat, amiket vár, könnyedén lebukhatnék, arra pedig semmi szükség. Túlságosan sok minden forogna kockán, amíg Berenice aláírását nem kaparintom meg. - Szóval mostanában ezt tartod mókásnak.. - állapítom meg szarkasztikus hangon. Érett viselkedésre utal, fantasztikus. Korábban legalább a kis hóbortjaitól nem kellett tartanom. De az idők változnak, a nők meg szeszélyesek. - Angyal? Alkalmanként az ördög sem lehetne méltóbb párod.. Viszont ez a saját érdeked. Különben is, hamarosan az öreg kontinensre utazom, mostanság már ott is igényt tartanak a szolgálataimra. Inkább az a kérdés, hogy te honnan szerzed az információkat. Ha tégla van a csapatomban arról tájékoztathatnál, mielőtt még a rossz oldalra szivárognak az ügyleteim.. - vetek rá egy metsző pillantást. Figyelmeztetésnek szánom, de azt is tudom, hogy ennyivel nem ijesztek rá. Nem is célom őt megfélemlíteni, arra lennének más módszereim, csak időt és energiát emésztene fel, amiből mostanság nincs túl sok. Így marad a szép szó, talán azzal is tudok rá hatni. Végülis Faye-nél csodásan működött..
Szavaira kicsit feljebb vonom a szemöldökömet, majd megrázom a fejemet, mire szőke fürtjeim táncra kelnek és a nevetésem tölti be a nappalit. – Üzletember? Komolyan van olyan személy, aki képes veled üzletet kötni? – kérdezem mosolyogva és kicsit talán pimaszul, de nem túlzottan érdekel, hogy ezzel esetleg a lelkébe tiporhatok. Sose voltam olyan, aki lakatot tud tenni a szájára, vagy legalábbis nem ilyenkor. Amúgy is szeretem szívni a vérét, s közben kicsit jobban szemügyre veszem a nappali berendezését, a tárgyakat, mintha azok alapján akarnám megfejteni őket. – Nos, szoknyák, vagy egy bizonyos szoknya? – kérdezek vissza kihívóan, hiszen nem a sajátomra gondolok. Láttam már többször egy bizonyos vörös hajú farkassal, vagyis azt hiszem hasonló szőrű, mint amilyen ő. – Szóval ki a kicsike? Ki az, akihez néha-néha újra hazatérsz? – kíváncsiskodom tovább, hiszen nem hihette azt, hogy egy ilyen titok sokáig rejtve maradhat előttem. Akkor sikerült volna neki, ha nem kutakodom utána, nem toppanok be. De mivel nem szeretem a váratlan helyzeteket, így jobban láttam kicsit körbeszimatolni és megtudni egy-két dolgot. Közben pedig ártatlanul pislogok rá. Mondhatni olyan vagyok, mint a ma született bárány. – Majd talán máskor, lehet előbb még felderítem a gyenge pontjaidat, esetleg a titkos rejtekeidet, amiket itt vagy éppen máshol rejtettél el. Meg amúgy is abban semmi móka nincs, ha itt vagy és közben figyelsz. – sokkal bulisabb úgy felforgatni valakinek a lakását, hogy nincs otthon és amikor kinyitja az ajtót, átlép a küszöbön akkor fagy le, mert rájön arra, hogy valaki itt járt és a nyomában van, így jobb lesz óvatosnak lennie. – Mert ilyennek teremtettek az égiek. Nem lehet mindenki kedvében járni. – adom az ártatlant, miközben helyet foglalok a kanapén és kényelembe helyezem magamat – Szerintem így sokkal mókásabb és izgalmasabb. - nem akarok egy lenni a sokat használt szoknyások közül. Megvagyok az én kicsit fura kisvilágomban. S szerintem ő se bánja azt, hogy nem vagyok olyan, akinek a szoknyáját csak úgy képes volt felhajtani. A kihívás mindenkinek kell. Meg amúgy is mi valami fura barátok vagyunk, nem pedig szeretők. – Mesélj. Mibe keveredtél? – még szép, hogy érdekel és akár még segíthetek neki, hiszen a múltam eléggé jó háttér ilyenekben. – S nem fogok, ha nem akarod. Ismersz, olyan vagyok, akár egy angyal. – ohh, hogyne. Kész csoda, hogy a plafon nem szakad rám, de mindegy is, neki nem kell tudnia, hogy micsoda egy démon tudok lenni.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Jan. 10, 2016 3:30 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to Talya
Ha nem ismerném, azt hinném magára veszi, hogy nem tárt karokkal fogadom. De nem hazudtolja meg önmagát, rá se ránt a dologra, és már-már úgy jár-kel a nappalimban, mintha már minden szegletét jól ismerné. Még a rejtett zugokat is. Én sem zavartatom magam, természetes, hogy régi ismeretségünkre tekintettel az ajtóm nyitva áll előtte. De az ember azt hinné, hogy csak átvitt értelemben. Nők.. - Bizony, az üzletemberek általában elfoglaltak.. - világítok rá a tényre, hogy továbbra sem a két szép szememért kötnek velem üzletet a partnereim. Komoly háttérmunka és előkészítés van a szerződéseinkben, ami mind-mind az én dolgom. Nem azért, mert nincs rá emberem, hanem mert mindenki megvehető, az is akiről azt hinném, hogy nem. Ezt inkább saját kezűleg csinálom és nem érdekel, ha mások paranoiásnak tartanak a folytonos gyanakvásom miatt. - A szoknyák megvárnak.. - kacsintok felé. Azért nem állok akkora csibész hírében, hogy rögtön erre asszociáljon, bár belőle talán ezt is kinézem. - Kedvesem, itthon aztán kutakodhatsz. Bár kissé sértő, hogy ennyire kisstílűnek nézel. - húzom el a számat, amint a titkaimat illeti. Jó helyen vannak azok, olyan kezekben, amiket én irányítok. Maximálisan. - De csak tessék, nyugodtan kutasd végig a lakást kényed kedved szerint. Megvárom. - helyezkedem el a fotelban. Kissé talán fáradt vagyok, de semmi olyasmi, amivel nem tudnék megbirkózni. - Miért vagy ilyen szívtelen? - ráncolom a homlokom. Tényleg jól esne egy masszázs, ahogy az úszást is azért választottam esténként, mert elnyúlhatnak az izmaim. - Még lehetsz egy közülük.. - nevetek fel a lehetőségen. Nem, tényleg nem olyan, mint azok a nők, akikkel általában dolgom van, ezzel mindketten tisztában vagyunk. De őszintén szólva nem is örülnék neki, ha azok táborát erősítené. Hol lenne abban a kihívás?! - Dehogy. De remélem kellően diszkrét voltál. A mostani üzletembe jó lenne, ha nem keverednél bele. - zárom rövidre a témát. Én mindig élvezem a társaságát, vagy így vagy úgy, de most talán nem lenne javallott, ha hírbe hoznának vele.
Sose voltam szívbajos teremtés, de érdekes is lett volna, ha az vagyok. Egyszerűen csak szerettem váratlanul beállítani és meglepni az embereket, örömöt vagy éppen keserűséget csempészni a szívükbe. A lényeg amúgy is az volt, hogy valamilyen hatással voltam rájuk. Egyesek rettegtek, ha megláttak, míg mások csak nevettek és nem hittek a pletykáknak, de amikor az embereik hullottak a földre és már csak ők maradtak és én, akkor láttam a szemükben a rettegést, vagy a könyörgést, még ha ajkaikkal nem is voltak képesek rá. Most nem ölni jöttem, s nem is annyira szívesség miatt. Úgy gondoltam, hogy egy kis meglepetés nem árthat. Meg amúgy is annyira régen találkoztunk már, hogy itt volt az ideje annak, hogy beköszönjek, ha már úgy is erre jártam. Nem túlzottan érdekelt az, hogy betörtem ide, hiszen mire kiérnének a zsaruk, addigra eltűnnék, ha meg megjelennének a lakásomon, akkor egyszerűen elfelejtenék azt, hogy miért is jöttem, vagy talán más alakban mutatnám magamat, azok után meg felkeresném őt és jól popon rugdosnám. - Ohhh, mert annyira elfoglalt lettél az utolsó találkozásunk óta? Esetleg nem érsz oda, hogy egy újabb szoknyát hajts fel és el csábítsd a tulajdonosát? – kérdeztem tőle mosolyogva, mintha az első dolgot meg se hallottam volna. Nem túlzottan zavart az, hogy esetleg túl otthonosan mozgok az otthonában. Elég hamar feltalálom magamat egy-egy lakásban, így most se lesz gond. Megtanultam, hogy miként leljem meg mindenben az otthon fogalmát, vagy legalábbis ilyen téren, vagy éppen a meneküléseim miatt is tudtam, hogy nem kell túl nagy feneket keríteni egy háznak. - Most komolyan erről akarsz beszélni? De most tényleg, úgy sorolod ezeket, mintha annyira betartanád a törvényeket. Vajon mit rejtegetsz itthon? Akár játszhatunk ilyet is, hogy megtalálom a titkaidat, ha csak már meg nem találtam. Ismersz, hogy jó vagyok ebben. – s arcomon meg se rezdül a hamiskás mosoly. Látszik rajtam, hogy igazán élvezem ezt a fajta fura játékot. Imádtam az idegein táncolni, annyira mulatságos tudott olyankor lenni, de ez most mindegy is. Csak egy rövid látogatásra jöttem és nem pedig örökre maradni szeretnék. Még a múltunk se túlzottan érdekel, már ha egyáltalán azt annak lehet nevezni. - Álmodozz csak tovább, sose foglak megmasszírozni, így rossz helyen kopogtatsz. Nem egy vagyok a szőke barbie babáid közül. – majd meg is húzom kicsit a poharam tartalmát. – Gondoltam, ha már egy városban élünk, akkor beköszönök. Ez olyan nagy vétek lenne? – pillantottam rá kíváncsian, majd hamarosan a kanapéra huppantam le.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Dec. 29, 2015 10:56 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to Talya
Miközben azt várom, hogy feledje magát kései látogatóm, egyik kezemben már a mobilomat forgatom, hogy megnézzem a még esedékes teendőimet. Csak pár telefonhívás, de egyik se lesz sétagalopp. Másik kezemben egész addig a poharam pihen, míg valaki ki nem szolgálja magát belőle. A meglepő csak annyi a dologban, hogy előtte egy gyors csókot kapok tőle. De amilyen gyorsan felbukkant, olyan gyorsan kattan a helyére minden a fejemben. Jó volt a megérzésem, miszerint ismerem a behatolót. Hm. Nem is akárhonnan, bár az még csupa köd előttem, hogy mit is keres ilyenkor a nappalimban, ráadásul hívatlanul. - Talya drágám.. Persze, szolgáld csak ki magad.. - bújik meg a szám sarkában egy apró mosoly. Másra azt mondanám, hogy pofátlan, róla viszont tudom, hogy ez a kacér viselkedés természetes tőle. - Bár az időzítésed, mint mindig, most is a lehető legpocsékabb.. - nevetek fel és egy újabb pohár italt töltök, ezúttal már magamnak. Feltéve, hogy nem ugrik be még néhány személy a múltamból egy koccintásra. Legtöbbjüket ugyanis nem fogadnám még ekkora lelkesedéssel sem. Csakhogy úgy tűnik, meglepetéseket még az én koromban is megélhet az ember. De ember legyen a talpán, aki számít arra, hogy a lakásában egy rég nem látott nőszemély mászkál kénye-kedve szerint. Nem mintha bármibe belekontárkodhatott volna, hisz a legtöbb dokumentumot biztos helyen őrzöm. Fel vagyok készülve az esetleges házkutatásokra is, nem ez lenne az első eset. - Ezért inkább betörtél, magántulajdont sértesz.. Soroljam még?! - hörpintem fel a poharam tartalmát, mint aki egész nap csak egy jó bourbon-re vágyott. Tény, hogy szeretem ezzel zárni a napot, de most mégis az jár a fejemben, hogy olyan sok idő után, biztosan van valami oka annak, hogy bejelentés nélkül felbukkant. Vagy talán csak tisztában van azzal, hogyha rajtam múlik, akkor belőle is időpontos ügyfelet csinálok. Az viszont biztos, hogy az üzleti ügyeimet át kell teleportálnom a holnapi napra, ha nem akarok témát adni neki, hogy most mivel is foglalatoskodom éppen. - Minek köszönhetem a látogatásodat? Azt ne mondd, hogy a különleges whiskey-m az oka, hogy meghiúsítod az estémet.. Vagy tudod mit? Mondhatod, ha időközben átavanzsálod magad masszőrré.. - dobom le magam a fotelba lazán. Ez nem is olyan rossz ötlet, a meglepetés erejét ezzel kompenzálhatná is.
Fura, hogy mennyire régóta itt vagyok és pont azt a személyt nem kerestem fel, aki miatt idejöttem. Legalább lenne egy ismerősöm. Bár, nem tudom, hogy mennyire lehet annak nevezni ezt a fura dolgot, ami közte és köztem van. Nem vagyunk, soha nem is voltunk és soha nem is leszünk egy pár. Az szerintem teljes mértékig ki van zárva. Teljesen különbözünk és szerintem hamarabb őrülnék meg, mint valami ilyen bizarr dologra belemennék. Egyszerűen csak hiányzik a "Lüketonim". Na, jó azért, ha van két szeme az embernek, akkor láthatja azt, hogy milyen pasiról van szó. Nekem is van, így persze, hogy bejön, de valahogy még se tudok teljesen vagy az is lehet, hogy sehogy se úgy tekinteni rá. Sietve kerülöm ki az embereket, majd mosolyogva haladok egy gyermeksereg mellett egészen a megadott címig. Lassan körbe pillantok, majd amikor senki se figyel, akkor egyszerűen csak feltöröm a zárat, majd belülről visszazárom. Tisztán hallottam, hogy senki se tartózkodik itt, így nem kell attól félnem, hogy esetleg mindjárt nekem esik. Lassan felkapcsolom a villanyt és úgy kezdem el nézni a szobákat, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolog a világon egy betörés után. Egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat, amikor látom, hogy szinte üres az egész ingatlan. Komolyan mi a baja van ennek? Ennyire nem szereti az otthonát, hogy még ez is úgy néz ki, mint valami mauzóleum?! Sóhaj keretében megrázom a fejemet, majd amikor megérzem az ismerős illatot, akkor odébb állok egy másik szobába. Csendesen várok és figyelem őt, majd mint a villám úgy termek előtte, egy apró csókot lehelek az ajkára, majd kiveszem a kezéből a poharat. Szia Kevin. - mondom neki a lehető legédesebb mosollyal, majd hamarosan már a kanapén vagyok és onnét figyelem őt. - Ennyire azért ne örülj nekem. Olyan vagy, mint akibe most csapott bele a villám. - teszem hozzá egy szemforgatás keretében és egy kisebb sóhaj kíséretében. Újra és újra végig mérem őt, miközben elismerően bólintok. Határozottan jót tettek neki az évek. Most még inkább férfiasabb, legalábbis kívülről annak tűnik, de ki tudja, hogy mit rejteget a felszín. Lassan újra belekortyolok az innivalóba és mosolyogva nézem őt. - Minden rendben van? Nem akartalak megijeszteni, de azt te se várhattad el, hogy órákig az utcán fogok dekkolni, miközben várlak. - mondom neki ártatlan hangon, hiszen tényleg nincs hátsó szándékom. Egyszerűen csak meglátogattam egy régi ismerőst.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Május 03, 2015 9:16 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to Talya
Nem szeretem, mikor felesleges köröket kell futnom valami olyasmi miatt, amit mára bíztam, de nem tudta teljesíteni a kérésemet. A piszkos munkát ezért nem is bízom senki másra. Nem kell kétszer dolgoznom, és minden tökéletesen van végrehajtva. Ugyan sokáig tartott, mire rájöttem, hogy ha valamit el kell intézni, akkor jobb, ha csak magamra számítok. Már New York után esedékes lett volna jobban átgondolni a helyzetet, de aztán csak évekkel később jöttem rá a titok nyitjára. Meg arra is, hogy ez sokkal több energiát emészt fel, mint az korábban gondoltam. Nem csoda hát, hogyha későn érek haza… Haza.. A házam a kertváros szélén, aligha lehetne otthonnak nevezni, mert majdhogy nem üresen áll. Nem, nem azért, mert nincsenek benne bútorok, hanem mert szinte minden érintetlen. Nem véletlenül. Nincs az életemben állandó személy, aki felforgathatná és ez pont így van jól. Tudom, hogy mit hol találok, és alkalomadtán itt fogadom az ügyfeleimet is. A házam amolyan irodaként is funkcionál, hogy ne kelljen túl sokat ingáznom, de ez nem jelenti azt, hogy minden piti embert ide invitálok. Ugyan már.. A rosszakaróim abban az esetben akkor és úgy tennének keresztbe, ahogy nekik tetszik. Nem, nem. Ez még mindig az én virágzó bizniszem, és az is marad. Ez a fickó se szól bele több ügyembe.. Csodálkozik bárki is, hogy meglehetősen elégedett pofával hajtottam haza? Vár még rám ugyan néhány hosszas telefonhívás a kedvenc italom kíséretében, de az este további része az enyém. Talán úszom egy kiadósat, hogy ellazítsam az izmaimat és holnap egy cseppet se látszódjon rajtam, hogy a kedélyemmel is van némi baj. Az ingemet már az ajtóban kigombolom, aztán a zár kattan egyet én meg már magamra is csuktam az ajtót. Nem kell tudni a szomszédoknak, hogy itthon járkálok, én tökéletesen kiigazodom a házban csukott szemmel is, így a sötét nem akadály. Pontosabban nem lenne az, ha a nappaliban sötét volna. De nincs. Mivel nem vagyok sültbolond, és mivel rajtam kívül senkinek nincs ide bejárása, nem kell sokat gondolkodnom azon, hogy esetleg van itt rajtam kívül valaki.. Viszont nem zavartatom magam, ha bejutott, akkor ismer engem. Ha pedig ismer engem, akkor nagy valószínűséggel én is ismerem őt. - Mutasd magad! - szólalok meg teljes érdektelenséggel, bár azért erőt kell vennem magamon, hogy úgy tehessek, mintha tényleg nem izgatna a dolog. A zakómat a kanapéra vágom, és az italos szekrény felé veszem az irányt. Velem nem szoktak csak úgy szórakozni, ezt felszólítást veheti akár figyelmeztetésnek is. Erre az estére úgy gondoltam, hogy letudom a melót és nem örülök neki túlzottan, ha keresztülhúzzák a számításaimat.
Kezdőlap
// 
||