Én se voltam jobban odasimulva mint Ő. Ő fintorgott, én csak néztem komolyan. De magamban már erősen filóztam, mit is csináljak, hogyan szúrjak ki vele. A verbénát nyilván megérezné, de... sebaj, kreatív vagyok, kitalálok más finomságot neki.
Fogcsikorgatva hallgattam a szavait miközben fogta a csomagját és elhagytuk a szobát. Nem szóltam, csak azért sem. Nem vagyok naiv, tudtam hogy nem számíthatok se puszira, se kedves fogadtatásra a családom részéről, de... már megszokhattam, majd örülnek nekem utólag. Nem muszáj nekik mindenről tudni. Majd értékelnek mindennek a végén, ha megszabadulnak a nemkívánatosoktól...
Azon már meg sem lepődhettem hogy Milena igézgetett teljes nyugalomban ami a személyzetet illette. Hát persze... vámpírok és az erkölcs vagy a törvény, netán szabályok... ezekre nem hat semmi, csak a vaskéz.
- Ott, de nem vagyok a barátod - intettem az autóm felé, Milena kérdésére, s miközben odasétáltunk, elővéve a kulcsokat a zsebemből, kinyomtam a riasztót, és kizártam az ajtókat. - Parancsolj - intettem neki a csomagtartó felé, miközben egy gombnyomásra az is kinyílt, s közben elfoglaltam a helyemet a vezetőülésben. Eszemben sem volt rábízni a vezetést. Így vártam hogy Ő is beszálljon.
Kezdőlap
