Valahogyan mindig éreztem, hogy a soha be nem álló szám fog olyan helyzetbe vinni, amilyen ez a mostani is, de igazából ez már olyan volt nekem mint a kismajom amelyiknek a kezébe adsz egy banánt, és keresztbe próbálja becibálni a rácson keresztül. Na kábé így voltam most én is, hogy lehet, felfogtam, hogy azistennek nem fogom elérni a célomat, lehet, hogy el is cseszem az üzletet…nadenade ne szaladjunk ennyire előre. Egyelőre még ott tartunk, hogy pofátlanul nyomakodom be a srác lakásába. Ő hívott be mit kell itt idegeskedni? Nem fogom a nagyi giccses porcelán elefántját összetörni és nem szándékozom az ágyába sem befeküdni, még csak az kéne! Egyszerűen csak nem akartam kinn ácsorogni. Vagy tényleg annyira hülyének néz, hogy nem vagyok tisztában, hogy élő erotikus céltábla vagyok ebben a holmiban? Nagyon is tudtam, de nem én találtam ki, mit nem fogott fel ebből elsőre mit kell ezen annyit görcsölni? Jó tudom, hogy irgalmatlan sokat vagyok képes fecsegni és anya nem egyszer megjegyezte, hogy esélyes, hogy a bőrömön keresztül lélegzem, mert néha annyira bele tudok lendülni, hogy még levegőt is elfelejtek venni, de tényleg nem tehettem róla, hogy így voltam összerakva. Én meg inkább azon agyaltam, hogy miért pont engem küldtek ennek a végtelenül otromba és nagyon udvariatlan alaknak a lakásához. Tudták….ismertek már annyira, hogy nem fogok kinn ácsorogni, miközben pénzt számol valaki, ahogyan a cuccot sem fogom csak úgy a hónom alá csapni legyen az akármi. És akkor megérkezem ehhez az őstulokhoz, nem tudok rá jobb szót mondani, és még az udvariasságom utolsó morzsája is kiveszik belőlem, ahogyan ezt az épületesen magas röptű diskurzust folytatjuk itt a lakás előterében. Látom rajta, hogy nem tetszik neki, és a lehető leglátványosabban emelgetem meg a bal majd a jobb lábam és boci szemeket meresztek rá, persze érezheti, tudhatja, hogy megjátszom az egészet, ahogyan az elejétől fogva, de nem vagyunk puszi-pacsi pajtások, hogy megkaphassa a kedves és kenyérre kenhetős Merindát. Ahhoz először is alacsonyabban kellett volna lennie a csengőjének másodsorban pedig már rég itt kellene lennie a kezemben a tejnek. – Nem léptem kutyagumiba, ha esetleg attól félsz, hogy nyomokat hagyok a te patyolat tiszta, és fertőtlenített otthonodban. És bocsáss meg kééééééééérleeeeeek, hogy ennyire udvariatlan tapló vagyok, hogy nem voltam kedves őbunkóságával.- hihetetlenül felcseszte az agyamat és ilyenkor aztán minden vagyok csak tündéri nem. Már én is magas ívben teszek a szívességre, teszek a pénzre és egyáltalán arra amit el kellene szállítanom. Hé itt már nagyon is átmentünk személyeskedésbe, és még ha én is ludas voltam benne, marhára nem fogom hagyni magam. – Benned állítom a büdös életben nem volt egy fikarcnyi jóindulat sem, most sem és korábban még úgy sem, minden bizonnyal a fajanszban végzi minden reggel ébredés után amikor könnyítesz magadon, Mandulaszemű. A szociális igényed…istenem, ismered te egyáltalán a szó jelentését vagy csak hallottad valahol és rád ragadt mint az utcáról a kosz?- forgattam meg hörögve nevetve a szemeimet és karba fontam a kezem. Sértődötten és rohadtul durcásan. A vicces az volt, hogy már nem a barátaimra haragudtam, hanem minden dühömet, minden ami bennem volt úgy éreztem ezen a srácon fogom levezetni, kérdés minderre mennyi időm lesz. – A ruhámhoz olyan modor párosul amilyen megérdemelsz, se több se kevesebb. Mit vártál, talán kedves csicsergést és bólogatást? Na azt felejtsd el! Nem a két szép szemedért jöttem ide!- csessze meg, tényleg szép szeme volt, a francba, ez bukó! - És nem is azért a simulékony és roppant kifinomult stílusért amellyel megtisztelsz mióta csak betettem a lábam a lakásodba. Bár elnézve a környéket ahol laksz, azt hiszem úgy passzolsz ide mint a gyökér a fához. Hm…a hasonlat még találó is!- apró ajkaim a saját magam felett érzett örömködés hatására kicsit elbiggyedtek, és még mosolyognom is sikerült, de ez csak egy pár másodpercig tartott. Valami ruhát hozott nekem és amikor odadobta a karba font kezeimmel utánuk kaptam épp csak sikerült elcsípnem. Megfogtam, megszagoltam, forgattam, majd megint megszagoltam, és kicsit sértődötten bazguráltam tovább azt amit adott nekem, hogy vegyem fel. Na nem, nincs az az isten, hogy én ezt magamra húzzam. – Ezt a kutya szájából rángattad elő? Ugye nem gondolod komolyan, hogy én ezt fel fogom venni? – pillantottam rá, mintha éppen valami rendezvényre készülnék, és az utolsó pillanatban derül ki, hogy felszaladt a harisnyám….csak éppen a harisnya jelen esetben egy valamikor feketének látszó, hosszú ujjú póló volt, ami jelen állás szerint inkább portörlőként funckcionált volna, ha az én lakásomból kerül elő. Meglengettem a kezemben az ominózus ruhadarabot - És ezt kerested annyi ideig? Ezzel az erővel a sötétítő függönyödet magamra kanyaríthatnám! – egyre méltatlankodóbb volt a hangom, már éppen készültem ahhoz, kiosztom de most már tényleg alaposan. – Egyébként is mi a fenének érdekel mi van rajtam nem mindegy? Nem azért vagyok itt, hogy….- nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot, az utolsót amit komolyan akartam, és talán a végén még egy bocs, vagy egy ne haragudj is odabiggyedt volna. Nem mondom, hogy így akartam de talán még erre is képes lettem volna, de a fickó nemes egyszerűséggel elzavarni készült a lakásából. Mindezt pedig nyomatékosította azzal, kvázi nekem nyomakodott és kényszerített a hátrálásra, mit tehettem mint ahogyan ő mozdult előre, én úgy hátra. Persze maradhattam volna egy helyben is mozdulatlanul, de nem sok értelme lett volna, egy picit azért fölényben van hozzám képest, ha csak a csengőjére gondolok, hiába is próbáltam kissé lekicsinylő megjegyzést tenni a magasságát illetően, azért még így is előnyben volt az én aprócska, 160-at alig meghaladó magasságomhoz képest. Bár az én esetemben ez némiképp mókás lenne a magasság szóval illetni. A saját anyám kiröhögött, amikor az egyik farsangon a cimboráim rábeszélésére kerti törpének öltöztem és kiállítottak a kertben. Élethű voltam annyi bizonyos. De most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a mandulaszemű elég nagy lendülettel tolakszik nekem és terelget az ajtó felé. Két lehetőségem van: vagy hagyom magam elzavarni és az egómon akkora lyuk keletkezik, hogy a fél várost át lehetne teleportálni rajta Kínába, vagy megpróbálom az elfuserált üzletet valahogyan nyélbe ütni. Próbáltam védekezésül feltartani a kezem, próbáltam heherészni, aztán nagyon komoly lenni, láttam, hogy semmivel nem hatom meg, és egészen az ajtóig szambáztunk el, ezekkel a fura léptekkel. – Hééé….hóóó na már naaaaaa, szeretem ha egy pasi rámenős, de….naaaa ne csináld már….ez előjátéknak egy kicsit erős lenne, azt hiszem…- és hasonló épületes poénokkal igyekeztem elejét venni, de úgy tűnt nagyon eltökélt, és hamarosan ki fog penderíteni a lakásából. Talán az egyetlen reménysugaram az volt még, hogy behívott, és nem akarta, hogy ebben a holmiban kint ácsorogjak, szóval azért némi kis jóindulat szorult belé, még akkor is ha ezt piszkosul jól tudta leplezni, ahogyan én is a pokróc stílusom mögé rejtettem, hogy alapvetően én egy nagyon is tüneményes lány tudok lenni. Jó, a tüneményes az erős túlzás, de tudok rendesen is viselkedni, ha akarok na! Csak itt éppen már az indulással voltak problémáim és ez rá is nyomta a bélyegét az első beszélgetésünkre. – A francba már! – dühösen vágtam neki a pólót a mellkasának, nem kell, ahogyan eljutottam idáig haza is fogok jutni, ha meg nem hát így jártam. Az anyag lehullott kettőnk közé, én meg ott álltam előtte és hiába próbáltam meg kihúzni magam nem tűntem sokkal magasabbnak még így sem. Na ja, nem a conversemben kellett volna jönni, de a magas sarkúban meg az első lépésnél kibicsaklana a bokám. Hogy a francba képesek egyesek járni benne? Anya szerint súlyelosztás kérdése az egész. Ja persze, elosztom én a súlyomat, de akkor meg úgy riszálok, mint a tojósgalamb, szóval maradjunk csak a sportcipőknél, és a visszanőiesedésnél. Már nem is érdekel, hogy ezzel inkább elrejtem az állítólagos szépségem vagy sem. Felemeltem a két kezem és mivel elég közel voltam hozzá, békítőleg a mellkasára helyeztem a két tenyeremet. Semmi tapi, ez olyan helyzet normalizálás féle mozdulat volt. – Okés figyelj Mandulaszemű. Elcsesztük okés? A lényeg: nekem kell a cucc ami nálad van, elhoztam érte a pénzt. Én enélkül nem mehetek el, mert nekem meg kell cserébe az infó amit azért kapok, mert elvittem innen amit el kellett, capisi?- behúztam a nyakam és úgy pislogtam rá. – És ha van hideg tejed akkor azt elfogadom, kééééérleeekk!- nem gúnyosan mondtam csak kellően hangsúlyosan ahhoz, hogy legalább arra az időre fegyverszünetet akarok vele kötni amíg meg nem kapom miért jöttem. Kellett nekem, és ezért még arra is hajlandó voltam, hogy egy leheletnyivel kedvesebb legyek vele. Gondolatban megveregettem a saját vállam. lehet korai öröm, majd kiderül.
Egy ingyen cirkuszra fizettem volna be, így, szombat délutánjára? Vagy tényleg ilyen nehéz befogadnom ezt a kétségtelenül, szánalmat és ingert keltő jelenetet? Könnyedén hagyom elsiklani a fülem mellett, indokolatlan de nemesi nagyságúra kieresztett gúnyolódását...mintha csak azokra az elfeledett főzelékkel-teli tálakra gondolnék, amit anyám utasítására le kellett volna hogy gyűrnöm a torkomon. De azért, azt már elég szúrós pillantással kísértem, amikor ellentmondásokba ütköző szövegelésében, pofátlanul betérítette lépteit az én bűnbarlangom belsejébe. Mi tagadás, nem volt rossz tippje a gengszter jelzővel...hiszen itt, mint bármelyik gettó utcaszegletében, szinte ikrekként sorakoznak az ilyen közhírnek örvendő bungalók. Vélhetőleg a döbbenttől ragadtam meg a lábaim még mindig a kis kapu előtt. Mert még mindig túl képtelennek láttam magam előtt, hogy ez a kukacot élesztő kis csitri, egy beképzelt, huszonéves flegmájával tört be a házamba, letaglózó könnyedséggel. Mégis kinek képzel? A szenilis nagybátyának, aki alkoholizálásának közepette vendégül fogadja a jött-ment járókelőket? Netalán a degenerált bátyának, aki minden másodpercben elfelejt minden olyan fontos információt, ami nem foglalkoztatja? Például, hogy van egy húga, akit nem gyötör laktóz érzékenység, ellenben a bátyával, akinek már a tej szagától is okádhatnéka támad. Gyors léptekkel, védekezően azért útját állom a bejáratnál a nagy felfedezésében, a kocsis beszédlékszikónnal rendelkező vörinek. - Azért ilyen túlzásokba még véletlenül se essünk! A tegezéssel egyetembe! - állok élő árboc pózt előtte, miközben egy karomat figyelmeztető jelzéssel a bejáratra helyezem. - Ennyi felesleges csacsogás mellett az ember örül ha két értelmes szót észlel...mint a tej és kérek. - mosolyodom el, hiszen ezen cselekvésem, gyakorlatilag képes volt levezetni az összes idegességemet körülöttem. Ami meglepően rövid alatt túltelítődött a szervezetembe, hála a vörösnek. - Nem, várj! Biztosra állíthatom, hogy a kérekhez hasonló egyetlen szép szó sem hangzott el a szádból idáig. - tekintek fel jelképes távlatba a tekintetemmel, mintha a kiűzött jó modorát fürkészném az égen. Lehet párhuzamosan lefele kéne hogy nézzek, hiszen hova máshova kerülhetett a régi finom énje? - Mégha meglenne benne az a fikarcnyi jóindulat, hogy foglalkoztasson a szociális igényed...még akkor sem hívnálak be egy bögre kakaóra! - fűzöm hozzá, miután szemérmetlen arroganciával, diadalittasan elvigyorodom a képében. - De, hogy még véletlenül se kövessem a te remekül a ruházatodhoz párosított modorodat, elhozom a követeléseidnek nem megfelelő ruhadarabot....Utána ne is lássalak! - egy újabb ördögi vigyor, egy a jellegzetes és szarkasztikusan az imént kiemelt mandula szemem mosolyával. Én azzal teszek szívességet, hogy beáldozom egy göncömet. Ő pedig azzal, hogy távozását szabadalmaztatva nem úgy hagyja el a környéket, mint a szombat délutáni kurtizánom. Noha már kényszerből is elszakadtam a bejárattól, és a halószobám előtti kis szekrényemben turkáltam, hogy valami mértéhez igazodó gúnyát találjak, mikor nemtetsző hangok kapcsolták fel bennem a pirosan világító szirénát. A nagy sietségben, és a leleplezés elkerülésének érdekében, hogy milyen körülményektől ékes egy diller menedéke, csak egy fekete hosszú alvó-pólóm akadt a kezembe. - Mond, nálad az idegen terület fogalma "gyere beljebb" elvként fut?! - csempésztem egy kissé erősebb hangerőt az apai szigorlatú mondanivalómban, mire hálátlan gesztusban hozzádobtam a kikeresett hacukámat. - És most menj el!! - határozott testbeszéddel adok utasítást a távozására, elszabadultan lépteimmel, az ajtó felé terelve frusztrálóan kíváncsi szelleműségével együtt. Az üzlet kútba veszett...ezen nincs mit tovább rágcsálni. A védő öltözetet is megkapta, most aztán már tényleg semmi dolga a házamban! S ha ugyanilyen stílusban folytatja, amit elkezdetett még a "köszönjük, hogy minket választott" búcsú maszlagról is mondjon le!
Egyenként fogom őket kiherélni, szépen sorban akkurátusan, hogy rohadtul fájjon nekik, amiért ilyen szépen csőbe húztak. Először rábeszéltek erre a gúnyára, mert az milyen rohadtul szexi. Na ja, vettem volna fel inkább a piros-kék kockás ingemet, aminek a hajtókájára egy bagoly volt tűzve, irgalmatlan méretes szemekkel és egy bizsu gyémánttal a szemei helyén. Rémisztő volt, de nem volt rémisztőbb mint ez a szitu amibe belekeveredtem. Szóval voltam én, a piszok magasan lévő csengő és aztán….a házigazda. Mit is mondjak, első ránézésre, ahogyan rám fintorog kedvem lett volna prüszkölve képen röhögni, de persze megígértem, hogy jó kislány leszek, szépen viselkedem, semmi galibát nem csinálok, különben a szívességemnek lőttek. Szóval a srác, aki az ajtót kinyitotta és frankón gúnyolódik rajtam minden volt így hirtelen felindulásból, csak éppen szimpatikus nem. Na semmi gáz, engem sem ejtettek a fejem lágyára, szóval nem fogom hagyni magam. Kész mákja, hogy nem vagyok képes a gondolatolvasás tudományára, mert ha ismerném az elméjének kis rejtett bugyraiból feltörő gondolatokat velem kapcsolatosan, azt hiszem fele ennyire sem lennék képes visszafogni a fecsegőmet. Elővenném a pofátlanabbik stílusom. Nem mintha a jelenlegi viselkedésével nem erre startolt volna rá, de úgy látszik ahogyan én alábecsültem hová és kihez jövök, ő alábecsülte ki az akit küldtek a cuccért. – A két Dorothy egy és ugyanaz, te alulművelt! De ha már itt tartunk te lehetnél a madárijesztő, mert nem sok sütnivaló szorult beléd sem.- emeltem meg a kezem és kocogtattam meg mutatóujjammal a saját homlokom mértani középpontját miközben majdnem sikeresen nyelvet is öltöttem rá. Ennyit a komolyságról. Persze vidám az semmi esetre sem voltam mert a következő mondatokkal sem sikerült belopnia magát a szívembe, nem mintha ez lett volna a célja, mondjuk nekem sem az, hogy ott legyen. Én csak a holmiért jöttem de nem fogok itt egyenként leszámolni neki nagyon sok zöldhasút a bejárati ajtóban. Ráncba szaladt a homlokom, és kicsit orrhangon felnevettem, ez a faszi esküszöm vagy most szabadult a bolondok házából vagy nagyon be van mákolva, vagy a kettő együtt, nekem mindegy is, de abból a szempontból nem, hogy amit itt összehadovál az még a legmeredekebb konteó oldalakon sem biztos, hogy megállná a helyét, némi egomán beütéssel. – Te mijjajóistenről hadoválsz, kényes üzlet?! Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy engem szivatsz? Nincs itt semmiféle kényes üzlet. Hacsak nem én leszek kényes pillanatokon belül és magas ívben teszek az egészre. Arról nem volt szó, hogy egy futóbolond házába kell hoznom a cuccot, aki kapásból kamasznak néz. Menj a ’csába a takaró ruhadaraboddal! Bonyolítsuk le az üzletet és már itt sem vagyok.- marhára dühös voltam két okból is. Egyrészt a srácok rábeszéltek erre a holmira ami láthatóan nem volt jó ötlet. Azt hiszem holnaptól visszatérek a hozzám jobban illő cuccokhoz. A másik pedig, hogy kiskorúnak nézett. Jó, nem mondom sosem voltam az a tipikus végzet asszonya fejű, és inkább kinéztem egy matek szakkörös luvnyának, mint egy cheer girl luvnyának, de ha egyszer ilyen voltam most mit tehetek én róla? Amikor a nem túl szíves invitálásra beljebb léptem a lakásába, a vállam felett még visszanéztem, és egyszerűen képtelen voltam megállni, hogy ne szóljak be neki. Annyira tenyérbemászó volt a stílusa, és normál esetben az ilyen srácok felizgatnak és nem felhergelnek, ő sikeresen az utóbbi kategóriába pottyant. – Amúgy épp most sétálok be az egyik mocskos elméjű gengszter lakásába, szóval nem hiszem, hogy nagyobb meglepetés érne. Nyáááhááááhááá!- gúnyolódó hangok hagyták el az ajkaimat és na most…na most nyújtottam rá nyelvet. Majd gonosz kis csillogás ült meg a szememben. Nem tudom még mennyire feszíthetem túl a húrt, de én állandóan ezt csináltam, valahogy bennem volt. – Ha már itt tartunk tegezhetlek? Ha már simán tinédzsernek néztél. Gondolom nem vagy kíváncsi milyen szép barbi-gyűjteményem van, és persze a poszterekre sem a szobám falán, amin igazán ceeeeekci szép fiúk pózolnak, amitől mi….tini lányok- mutogattam magamra, mutatóujjammal többször böködve meg a mellkasom környékét….csessze meg lehetnék egy kicsit laposabb a nagyobb hatás kedvéért, mindegy így is csepegett a hangom a gúnytól. - elcseppenünk…..óóóó jaaaaajjjjj!- forgattam meg a szemeim mintha éppen egy épületes élvezetet adnék elő, majd elröhögtem magam és csípőre vágtam a kezem, felszegtem a fejem és nagyon büszkén folytattam, nem is érdekelt hogy ott van még vagy éppen a holmit keresi amivel majd távoznom kell tőle. Nem fogom felvilágosítani sem a pontos életkoromról, sem a teljes portfóliómról, mert nem tartozik ide, de nem akarom, hogy valami kis szerencsétlen, üres fejű libának nézzen pusztán azért mert egy kicsit babásabb a pofim mint úgy általában a korom belieknek, és mert a barom haverjaim rábeszéltek erre a nem gyengén frivol ruhadarabra. – Amúgy tartasz itthon tejet? Lehetőleg hideget!- egy huszáros vágással váltottam témát, és próbáltam játszani a pofátlan vendég szerepét, szerintem a srác amúgy is elkönyvelt engem valamelyik cimbora barátnőjének. Tudod, az a fajta akit hajnal kettőkor is el lehet ugrasztani cigiért, vagy akármi másért, az imádott hapsiért mindenre kész. Nem tagadom voltak ilyen időszakaim, én barom! Amikor bármit megtettem volna Peternek, épp csak nem tartom a nyakam a hóhér pallos alá, bár szerintem időnként voltam olyan elvakult, hogy még tán erre is rávehetett volna egyetlen csettintéssel. Na ebbe a hibába soha többé nem esünk bele…de nem ám. Mármint én Merinda, és én Merinda! A srácok azt mondták nekem, hogy ne kérdezzem mit kell vinnem, egyszerűen csak vegyem át, és a pénzt adjam oda. hagyjam, hogy megszámolja. De most komolyan…annyira utálom amikor full amatőrnek néznek. Nem vagyok egy gyakorlott transzporter, de számolatlanul soha nem hagynám ott a zsetont. Arról nem kaptam felvilágosítást, hogy mi van ha nem is azt kapom, amiért jöttem, szerintük ezen kár aggodalmaskodnom a fickó nagyon is tisztában van vele, hogy akkor az üzleti renoméja ugrik, azt meg nagyon bánná. – Gondolom azért hozzászoktál, hogy akik hozzád jönnek általában tudják mi kell nekik, és nem utolsó sorban csengődet is felérik. Nem mintha te olyan magas lennél, és ezzel egyenesen arányosan ellenállhatatlanul férfias…- biggyesztettem le az ajkaimat, és továbbra is beszólogatós kedvemben voltam, gyanítom mielőtt távozom innen még párszor kihozom a béketűréséből. Két dologban bíztam: a pénz és a biznisz többet nyom nála a latba mint az én szómenésem, amelyet csupán néhány percig vagy max egy fél óráig kell elviselnie, aztán mindenki megy a dolgára. De addig igyekeztem annyiszor és úgy szemét lenni vele amennyire csak tudtam. – Mondjuk én sem vagyok egy címlaplány, igaz nem is nagyon szoktam ilyesmire hajtani. Ami pedig a ruhámra tett megjegyzésedet illeti a megbízóim beszéltek rá erre, meg ne kérdezd miért, szerintem ezzel az erővel egy táblát is a derekamra köthettek volna egy lefelé mutató nyíllal: „Insert yours here” felirattal. Szóval ha nagyon utálod a látványt megdobhatsz valamivel amit magamra terítek. De semmi naftalin vagy valami borzalmas mosószer szaga ne legyen, és lehetőség szerint kanszagot sem szívesen éreznék rajta. Ha ezen kívül tudsz szolgálni valamivel akkor jöhet. Ellenkező esetben kénytelen leszel visszafogni magad, mindkettőnk jól átgondolt érdekében.- az utolsó mondatot komolyan gondoltam, bár szerintem felesleges volt hangsúlyozni, tudta ő azt magától is. - Meg aztán szerinted tényleg úgy nézek ki mint aki sűrűn jár ilyen üzleti ügyeket bonyolítani? Én jobb szeretem a tisztább dolgokat, az én dolgaim egészen máshol bonyolódnak és ahhoz még a lakásomba sem kellene hívni egy booooorzasztóóóóó vörös hajú kis tizenévesnek kinéző kényszermerevítőben feszítő libát. Látod, mégsem az én nekifutásom volt a rosszabb, hanem más berkekben mozgunk Mandulaszemű.- mehettem volna beljebb de valahogyan nem akaródzott, jó volt nekem ott, csak a tejet hiányoltam, és ennek hangot is adtam, cucc ide vagy oda. – Szóval van hideg tej vagy nincs? És ne gyere az épületesen szálkás régi és elég elcsépelt szöveggel, hogy – megköszörültem a torkomat és kicsit megmélyítettem, némi redneck, texasi beütést is adtam a hangomnak - „ hínnye no béjjbe majd én ehunne csaplok neked tejet izibe”….tej rendesen amit a boltban lehet kapni, vágod? – tudom, hogy érti, és abban is reménykedtem, hogy eszemben sem volt az általános poént elsütni, de akkor is kellett egy kis figyelmeztetés, inkább csak a magam megnyugtatására, vagy mi.
Már hiányérzetemet támadt volna, ha rigolyáim közül az egyiket nem alkalmazhattam volna, ezután a Broadway előadás után. A mai bemutatásra került darab egy ártatlan, hiszékeny vöriről szól, aki számára a világ legnagyobb gondját, a kapucsengő jelenti. Az ismerőseim, akik inkább futó 1 perces ismerőseim, úgy jellemzik ezt a magatartásom, és most idéznem kell: "Mint egy kérődző kacsa!" Nem tehetek róla. Ha van valami igazán nem tetszésemre szolgáló szituáció, azt azonnal ezzel a képmutatós száj csavarásommal rendezek le. Száznyolcvan fokos kört írok le, miközben próbálom nem tovább erőltetni a szemeimet az előadáson. Hogy is fejezem ki ennél kifejezősebben...mély árkot ástak ennek a a csitrinek az önismeretében. Annyira alkalomhoz illően öltözködött egy prostihoz mérten, hogy még a személyiségét is próbálja magára ölteni. Eddig nagyon pocsékan. Most jönne az, hogy bunkón és flegmán fogadjam a kritikán aluli színjátékát, de nincs annyi lufta bennem, hogy a belemenjek ebbe kiköszörült ribi-strici szerepjátékba. - Én biztosan a másik Dorothy-ra gondoltam volna, az Ózból. - eresztem meg mély hanggal a szavakat. Keletlenül is mosoly húzódik el a számon, mikor felidézem milyen gyámoltalanul küzdött a csengőmmel. Bizonyára a klienseim, csak ünnepi tréfát akarták volna űzni velem, ha egy gyereket küldenek elémbe. Nos, viccnek baromi jó, de ilyen fontos ügyek levezetésébe elég hasztalan egy gyermeki felfogású fruska jelenléte. Megspékelten ezzel a csecsemőhöz hasonuló világ-baj durcáskodásával. Hogy is vezessem bele a témáink közé, az "add a lét, és tegyél még egy szívességet" című szlogent. Hiszen, még a törvény is tiltja, hogy egy gyerekkel üzleteljek. Mondjuk, mit nem tilt a rendszer abban amit én művelek? - Héjkás, vöri...már az első nekifutással elrontottál mindent. - figyelmeztetem, mialatt még mindig a tornác magaslatán szemlélem őt, és a furcsán összehozott ruhakölteményét. - Először is, ilyen kényes üzletelésekben, nem mondjuk meg sem a közvetítő sem a magánszemély személyes nevét! - oktatom ki, noha olyannak érzetem, mintha a gimnáziumban adnánk neki fizikai feladványt, amihez gyakorlatilag lövése sincsen. Más különben elérte volna az átkozott kapucsengőt! - Másodszor, egy diller házába nem vendégeli meg magát senki. Még a rokonok sem. Viszont, látom benned meg van az az ostobaság, hogy bekéresd magadat a házamba. - gúnyosan újra elvigyorodom. Levezetem lépteimet az apró lépcsősoron, és csak a kapu közti 10 centis távolságot adom meg, a kiküldöttnek. - Tinédzser luftnyákkal nem üzletelek, okés? - kölcsönzök kérdő hanglejtést a mondatom végére, mikor a szemöldököm furcsán felívelődik, ahogy erőltetett könnyű nőcske stílusára tekintek. Vajon, nem volt benne meg az a kis figyelmeztető hang, hogy "dillerekel nem érdemes üzletelnem?" Vagy egyszerűen: "ki vagyok én, egy élő céltábla?" Ahhoz agyilag éretlen, hogy az ilyesfajta helyzeteket elkerülje, és nem utolsó sorban túl fiatal, hogy olyan komoly következtetéseket levonjon. Valamilyen, apró, elsínylőbb okból, megértem. Hiszen én sem volt mindig százas az érett cselekvések dics-tábláján. Sőt, ami az illeti, megint jobb eséllyel találtam meg a szálkát, mint magamban a deszkát. Lehet, a vészesen erős tanulságot még korrigálhatom. Hiszen, csakugyan nem tehet róla, hogy tizenéves testében nem egy aggastyán elméje bontakozik ki. - De azért...adjak valami takaróbb ruhaneműt? Egy ilyen környéken túlzottan kihívó jelzőtábla lennél, a mocskos elméjű gengsztereknek. - egy újabb mosolyt előlegezek meg előtte, a képzeletnek átadva magam, ahogy serdülő méreteivel egy csapzott szájú melák elől rohan. Nem szép látvány, egyik nézőpontból sem. Persze, elismerem, furcsán üt ez az egyszer "hord el magad" stílus a "gyere kapd fel a göncömet" habitussal. Első részben, nem is foglalkoztat ez a kérdőjel a fejében...másrészt örüljön, hogy ajánlatot tettem. Noha ezt legtöbbször a kliensemtől kapom meg. Nyugodtan gondoljunk csak félre! Nem fogadtam cölibátust...és nem szégyenlem, hogy a hímneműek pártját képviselem. Tőlem aztán mindenki gondolhat olyan ocsmánytalan, v*gina-gégesznek, ahogy szeretne. Nem okoznak vele rémálmokat éjjeleimben. - Én is bánom, hogy egy heti kajáról kellett lemondanom...és hidd el, te ugyanígy megbánnád ha nem veszel fel valami szolidabbat. - fűzzöm hozzá, egyidejűleg átfuttatva rajtam a gondolatot, hogy eddig hogy a fity-fenében nem szúrták még ki idefele jövet? Csak pár háznyira lakik tőlem, egy pedofil, nekromán fószer, aki előszeretettel veri ki az ablaka előtt elhaladó nőnemű mindegyikére. Aztán ott van még a szembelévő szomszédom, aki napi rendszeriséggel okoz változatos korú és küllemű nőnknek orgazmussal-teli kiáltásokat kihallatva az egész utca szakaszra. Vannak ennél, furább és meggondoltatóbb lények is ebben a gettóban. Talán mégis jó volna beengednem, mégmielőtt egy szempillarebegtetésével búcsút venne a szüzességétől. - Gyere, bent előkeresem neked! - adom a befelé invitáló kézlegyintést, mire a kiskaput megnyitom kettőnk között.
Amikor meghallottam, hogy mit akarnak tőlem azonnal ráztam a sörényemet serényen az már kizárt dolog, hogy én bárkinek bármit bárhonnan bárhova….szóval fix, hogy engem semmi baromságra rá nem fognak venni, még akkor sem ha újsütetű haverjaim. És még akkor sem ha a városba érkezésem óta úgy voltunk együtt velük mint a köldök meg a zsinór. Na jó a hasonlat maradjunk abban, hogy elég hülyén hatott, de én meg nem voltam olyan ostoba, hogy futárt játsszak nekik, ha nem hajlandóak elmondani, hogy miről van szó. Menjek el valami lakásra ott kapok valamit amit el kell nekik hoznom cserébe ők jönnek nekem egy szívességgel, akármivel. Nem mondom csábító volt az ajánlat és én alapjáraton amúgy is így működtem, hiszen abban a közegben amiben én mozogtam az információkkal üzletelt az ember, de ebben most nem infóról volt szó, hanem valami tetves csomagról amiért el kell mennem egy házhoz. Slussz, ennyi amit megosztottak velem. Most komolyan engem akarnak hülyére venni? Merinda vagyok nem Pali, nem most jöttem le a falvédőről, legalább annyit áruljanak el, hogy veszélyben van a hátsóm vagy nem. Ezek a barmok meg összenéztek és vigyorogtak. Óhogyaza perverz úristenüket, perszehogy nem úgy értettem, hanem úgy, hogy van e valami bibi ami közbejöhet azon a helyen, ahova én éppen készülök. A válasz persze csak ködösítés volt, meg valami olyasmi, hogy nem kell aggódni, aki stuffot adja, annak éppen úgy érdeke, hogy a megfelelő helyre jusson el a csomag, mint az, hogy én épségben leszállítsam azt. Ne kérdezősködjek sokat csak bízzak bennük. Na kösz szépen, az előző fél órában játszották el a bizalmamat ezekkel a ködös baromságokkal, amikkel megpróbáltak megkajáltatni. Amivel végül sikerült meggyőzniük, az az volt, hogy nem drogot kell valahonnan csempésznem a cucc teljesen legális, még akár nekem is lehetne, sőt állítólag van is. Frankón kíváncsi lettem, de ettől többet nem tudtam belőlük kiszedni. Ha nem lettem volna rászorulva ebben a városban arra, hogy minél több szívességet bezsebeljek, hogy az adott helyzetben amikor szükségem van rá joker kártyaként előrántsam bizisten nem vállaltam volna. De ez a világ erről szólt, hogy megtudsz valamit, valakinek az utolsó leplezett kis mocskos titkát, ahogyan éppen begépeli a Live Jasmin accountjának jelszavát, te meg tutira lenyúlod, és amit ott találsz mögötte, felfordul a gyomrod, de elraktározod, és szépen őrizgeted, tudod, mint a nagymami a befőtteket a spájzban.Csak ezek éppen rohadtul hasznos dolgok, amik az életben nem fognak megpenészedni, és mindig ízletesen csettinthetsz a nyelveddel, amikor a megfelelő pillanatban elő kell kukáznod őket. Miközben magamra kanyarítottam a vékony kis farmerkabátomat, amire helyes kis rózsa motívumok voltak kézzel hímezve, anya olyan korszakából amikor még a függönyön is pillangók lógtak, meg ott volt a flower-power még az utolsó rötyi papíron is, komolyan mondom ha azt mondtam volna neki, hogy anya én inkább szeretkezem nem háborúzom, arra is azt mondta volna, hogy „yommaaannn”. Hát volt ilyen korszakunk is, és bár ezen is túl vagyunk, ennek az emlékét őrzi ez a virág mintás kabát, amihez ragaszkodtam. Jó nem mondom, anyának néha vannak hülye pillanatai, de azt hiszem ebben pontosan őrá hasonlítok, a nagy számat meg apámtól örököltem, állítólag, bár már ebben sem vagyok biztos. Az én családi kapcsolataim aztán nem voltak egyszerűek, erre rá kellett döbbennem mióta megtaláltam a bátyámat és ki tudja még kikbe fogok belebotlani apu révén. Szuper. A srácoktól megkaptam a gubát, szóval azzal nem lesz probléma, reméltem, hogy nem valami átverés az egész, mert akkor kiherélem egyenként mindegyiket, és ezt komolyan is gondolom. Egy dolog volt velem poénkodni, és egy dolog volt hülyére venni. Állítólag üzenve is lett, hogy egy feltűnő vörös csajt küldenek, össze sem lehet téveszteni senkivel ( khm ez voltam én, naná, hogy nem lehet összetéveszteni, belőlem csak egy van, ha valaki mást mond az vagy hülye, vagy….mást mond.) A sikátor szerű valami nem volt éppen bizalomgerjesztő ahogyan a házaktól is felállt a nem létező szőr a hátamon, úgyhogy egy lazányos mozdulattal felhajtottam a kabátom gallérját és még egyszer körbepislogtam. Komolyan mondom aki ezeket a házakat számozta valami numero-fetisiszta volt: 22 után jött a 11 aztán a 33. Még csak sorrendben sem volt. A 22 és a 33 szendvicsbe vágta a 11-et. Nekem viszont a 44 kellett, amit azért sikeresen meg is találtam, még szerencse, hogy nem sok párban helyezhetőek el a számok, így aztán viszonylag könnyedén találtam oda. Na itt ért az első meglepetés, amit hirtelen nem is tudtam hova tenni, valami nagyon gusztustalan viccnek véltem. Egy oszlop az ajtó előtt és azon úgy nagyjából számomra csillagászati magasságokban a csengő. Kis sámlival nem készültem, erről nem volt szó, hogy még külön akrobatikus módon kell becsengetnem. Körbenéztem, hogy ki lát, és hát szó mi szó lehet, hogy tényleg épületesen idétlen látvány lehettem, de ugrálni kezdtem, hogy elérjem. Remélem csuklik aki odabent lakik, meg az anyukája is alaposan mert felváltva emlegettem őket, néha össze is kapcsolva, egy bizonyos tevékenységet emlegetve a kedves, nem túl szép jelzőkkel illetett mama irányába, hogy mi a francért kellett olyan magasra tenni azt a hülye csengőt? Jó vágom én, hogy nem hobbitokra számított aki itt lakik, de ne is beszélje be nekem senki, hogy a Lakers csapattagok adják egymásnak errefelé a kilincset. Mert ebből a magasságból én bizony arra következtettem. Már így is késésben voltam, mert meg kellett egyszerűen muszáj volt az egyik bolt kirakata előtt megállnom. Édes tündérbongyor angyalkák voltak a kirakatban, plüss. Imádtam őket. Tej és angyalok, ha ez a kettő megvan Merinda le is van véve a lábáról. Szóval azokat a tündérbogyókat egyszerűen nem lehetett ott hagyni, úgyhogy berobogtam és félrerakattam a két csecsemő nagyságú szépséget, hogy ha majd itt végeztem beugrom értük. Haza kell cipelnem…illetve remélem a feje tetejére állítom a bátyám lakását, ha az utolsó kanapét is angyalkák fogják belakni. Ezt terveztem ugyanis. Annyi plüssöt fogok felhalmozni nála, hogy a falat fogja kaparni a végén és ezerszer el fogja átkozni a vörös búrámat amikor felbukkantam az életében. De ő tehetett róla, viselkedett volna szépen velem. Nem, hiába gebeszkedem nem fogom elérni azt a csengőt, hát most mit csináljak? Kicsit szenvedtem és már kínomban előre hajoltam és a szűk kék farmerbe bújtatott combomat csapkodtam át, hátha jön az ihlet, de nem jött. A farmerkabátot egy laza mozdulattal dobtam hátra, csak egy fűzőt viseltem alatta. Állítólag így sokkal menőbb leszek. Na jah, csak tudnám kinek vagy minek. Annak aki a csomagot adja, vagy annak akinek el kell vinnem. Lövésem sincs mit imádtak a srácok ebbe a cuccba annyira, de ha nekik ez kell nem ellenkezem. Legyen ez, nekem olyan mindegy csak ruha legyen és takarjon. Már amennyire kell. Fújtattam mint a gőzgép…istenkém szánj már meg, nem látod mennyire szenvedek? Óóóó…lehet mégsem ateistaként fogok meghalni? Mert éppen csak megfogalmazódott a fejemben ez a gondolat, amikor kinyílt az üveges ajtó és hát….aki ott fogadott minden volt csak kedves nem. Jól van na, nem kell rögtön itt pattogni mint a gumilabda. – Igen én, miért minek nézek ki, Dorothynak talán Kansasből?- amilyen kedves a hangsúlya hasonlóan kedves vagyok vele én is. - Bár a csengőd magasságából ítélve inkább Gulliverre számítottál, és nem rám.- húztam ki magam és a kezemmel erőteljesen sepregettem hátrafelé a hajam a fülem mögé gyűrve, az előző akcióm után próbáltam magamra valami emberi külsőt varázsolni. És az arcomat is rendbe szedni, miközben oldalra billenő fejjel eskü leutánoztam azt a szemszűkítős mozdulatát, ahogyan rám nézett, csak én a végén csücsörítettem is hozzá, végül aztán ugyanezzel az ábrázattal szólaltam meg, rém idétlenül, de a srác fél másodperc alatt felcseszte az agyam ahogyan itt türelmetlenkedett velem. – Jamie küldött, van valamid nekem, és nekem is van valamim neked.- úbakker de hülyén hangzik, mintha egy olcsó,lotyó lennék, úgyhogy gyorsan exkuzálni igyekeztem magam. - A cuccért jöttem. Itt fogunk a napsütésben bizniszelni, a szomszédok szeme láttára vagy beengedsz?- na most én voltam a türelmetlen. Be akarok benni ennek a nem túl kedves – és még finoman fogalmaztam- ismeretlennek a lakására? Naná! Nem itt fogok virítani ennyi zsét.
Szánalmas folyton úgy tennem mintha nélkülem egy világ veszne el. Az én önzetlen önkénteskeedésem biztosan nem sír-feliratként fog díszelegni porladó csontjaim felett. Talán ebbe a mértéktelen jó-ténykedésbe halok majd bele, amit persze, semmilyen fennmaradt emlékmű nem fog megörökíteni a jövőnek. Még szép, hogy nem. Nem is tudnám magamat elképzelni, órai tananyagként, "A hős, aki szó szerint a vérét áldozta,, tankönyvi címszó alatt. "Korunk egyik legelhivatottabb 21.századi hőse, aki képzeljétek gyógyító vérével mentett élteket, gyerekek!" Amire az általános értelmiségű gyerek eképpen reagálna: "A bácsinak biztos olyan vére volt mint az unikornisnak." A legborzasztóbb beteljesülésem lenne, ilyen csúfságban végezni! Nincs az a pénz vagy magasabb erő amiért így végezzem. Nem..soha, SOHA! Ma sem okoztam magamnak nagyobb meglepetést azzal, hogy az alvadt eperlémbe szúrom a 7 centis tűt. A mai lecsapolt adaghoz, nem csak egy heti kajára elegendő suska, de még házhozszállítás is jár, bónuszként. Ennél szebb ajándék, még a puccos karácsonyfa alatt sem terem mindennap. A potenciális kliens ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen a házamnál veszi el a kész, friss terméket. Hülye lettem volna erre nemet mondani. Jaj, istenkém nem...biztosra állíthatom, hogy nem zsaru! Utána néztem, és még viszonyi kapcsolatban sincs semelyik fürkésző járőrrel. Egy ilyen cserkész kislányból nehéz is lenne elhinnem, hogy harisnyája mélyén egy gumi-botot rejteget. Valójában, az érdekelt mi szűksége egy ilyen ereje teljében, egészségtől kicsattanó fruskának az én gyógyító véremre? Rögtön egy öreg-gyámra tippelnék, vagy egy halálos sebet ért pasi jelöltre. Hiszen tinédzser, vagyis legalábbis úgy néz ki. Nem, vitattathatatlanul egy hiszékeny serdülő-kori csitri. Már abból a merész, ugyan ostoba döntésből, hogy egyenest a farkas barlangjába készül látogatást tenni. Még szerencséje, hogy a farkaséhséget már letudtam ezelőtt egy 10 perce. Két közepes méretű lombiknyi mennyiséget sikerült lecsapolnom, tudván, hogy a kikötés szerint egy üvegről volt szó. De ilyen pénz-hiányos válságban, jobb nem kockáztatni ha esetleg beütne egy kis kikszer. Mikor a szovjet időket idéző, ólomkeretű faliórámra tekintek, botrányos 20 perces késést észlelek. Hol a fenében lehet? Talán a délutáni barátságosabb sikátorból a sötétebbe tévedt, hogy nem találja azt az egyszerű két tagú, páros ház-számot? Hány 44-est talál az ember egy kihalt gettó-negyedben? Itt még az "a" vagy "b" verziós megkülönböztetés sincsen. Igazán a lába alá dolgozik a kültér. Vagy ma pont szem-károsodást kellett szenvednie? Minden ésszerűtlen lehetőség átfutott a fejemben, csak az nem, hogy fejlődő méretei miatt nem képes elérni a veranda oszlopára ragasztott kapucsengőt. Az ablakból figyelve, ez még szánalmat-keltőbb mint maga a cselekvés takar. Kénytelenek érzem beavatkozni, mégmielőtt kár tenne magában a portám előtt. Kinyitom a bejárat üveges ajtaját, fanyarú érdeklődéssel rést szűkítve a szemeimet. - Te vagy Merinda? - teszem fel követelődző hangnemben első kérdésemet. A kép leírással megegyezően úgy festett, mint a megnevezett Merinda nevű lány. De azért biztosra akartam tudni, hogy nem az egyik ikertesója játssza a hátrányos helyzetűt a kapucsengőmmel viaskodva.
Kezdőlap
|| Muzzak:
|| Muzzak:
