Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 18, 2015 5:59 pm
Ugrás egy másik oldalra


to Diamond

Bóknak veszem szavait, de továbbra is zavar, hogy nyaggat azzal, ami vagyok. Lehet, hogy igaza volt, bár kétlem, s mivel nem igen szokott érdekelni más véleménye... ez hülyeség. Valamiért, most azt éreztem, hogy igenis érdekel a véleménye, de változni nem voltam hajlandó semmi esetre sem. Nem azért, mert makacs voltam, hanem azért, mert ez voltam én, és jobb volt mindenkinek így.
Kezd idegesíteni, hogy folyamatosan hajába turkál, és babrál egy-egy szállal, és érzem a késztetést, hogy keze után kapjak. Mégis, mivel tudom, hogy egy tündér mire képes, milyen erővel bír, nem mozdulok, csak szúrós pillantással bámulom tovább, hátha észbe kap. És még én vagyok idegesítő. Bagoly mondja...
-Ha lenne két lapát füled, ami mögé oda tudod tűrni a hajad, ahogy a mesékben a tündérek a hajukat hordják, nem kellene folyton ide-oda dobálni a tincseket.-jegyzem meg félig dünnyögve, félig hangosan, vagyis pont úgy, ha hallani akarja, úgy is meghallja, ha nem, akkor figyelmen kívül hagyja és tovább lép.
Már-már sértésnek veszem a feltételezését, hogy kulacsban hordom az ebédem, így egyszerűen felé nyújtom, hogy igyon belőle, nem hazudok, a kulacsban nem vér van. Arcára kiül a megdöbbenés jele, de izmaim feszültek maradnak arcomon, és ellentétben vele, én nem nyilvánítom ki véleményem ilyen látványosan.
-Nem attól félek, hogy téged nem hagynálak életben, hanem attól, hogy mást sem. Terelhetnénk a témát végre?-érdeklődöm egykedvűen, és bár nem akarok tőle semmit, kezd annyira idegesíteni, hogy a jövőben se nagyon forduljon meg a fejemben és inkább átkozzam magam, amiért annyit fáradoztam a papírjaink a megszerzésével.
Aztán hiába kerültem, ahogy ő is a túl közel kerülést a másikhoz, egyszerűen keze enyémhez ér, és tudom, hogy a képessége úrrá lesz rajta, látom, ahogy egyik pillanatról a másikra megváltozik arca. Ingerült leszek, felállok a padról, és elé lépek, mintha így akarnám megakadályozni, hogy kihátráljon a kérdésemre adott választól. Nem érdekel, hogy ezek után mit talál ki, vagy az, hogy mihez kezd az információival, ha tehetném, egyszerűen megigézném, hogy felejtsen, de ez valószínűleg lehetetlenség.
-Igazad van, nem neked kell őket kimondani. Az enyémek, és nem tartoznak másra. Semmi sem gyötör, csak vannak, ahogy minden normális emberben.-jegyzem meg idegesen, hangom mennydörgéshez hasonló, mély tónust üt meg, és teszek rá, hogy megrémül e vagy sem, ahogy arra is, hogy szándékos vagy puszta véletlen volt az, amit tett. Nem volt köze hozzá, és ezt ő is tudja. Most pedig majd magát fogja emészteni miatta, hogy olyasmit látott, amit képtelen lesz megérteni. De ez nem az én dolgom, ellenben a múltammal vagy a jövőmmel, ami csakis rám tartozik.
-Őszintén? Én is. Sajnálom a pillanatot, amikor elhittem, hogy tündér létere te más vagy.-szólal meg belőlem az indulat, és teszek célzást arra, hogy a fajtája többségében kihasználja a képességeit, és bár egy pillanatra észbe kapok, hogy nem ez a valós érzés, ami mellkasom nyomja, már-már összeroppantja, nem érdekel, nem mondok igazat. Látom rajta, hogy bánja, amit tett, mégsem mutatom ki, hogy ez érdekel, szúrós szemmel nézek rá, felkapva a táskám.
-Ne aggódj, nem buksz meg. Holnapra a tanár asztalán lesz a kész feladat. Késő van, menj aludni, mielőtt másnak kedve támad egy kis vadászathoz.-vetek utolsó pillantást rá, hátat fordítok, "kedves" megjegyzésem után pedig eltűnök a sötétben, a fák között, és ahogy szembejön velem, egy futó, elkapom a nyakát, és fogaim mélyen húsába vájva enyhítem a bennem dúló indulatot és éhséget.
▲ words: 542 ▲ notes: 23 ▲ music:Day Of The Dead

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 12, 2015 10:47 pm
Ugrás egy másik oldalra


to bruno

Ohh, hidd el, hogy a kirakati bábuk is sokkal barátságosabbak, mint te. - mondom neki mosolyogva, mintha nem éppen most próbáltam volna a lelkébe gázolni. Azt hiszem, hogy rossz hatással van rám. Kedves szoktam lenni, de legfőképpen zárkózott, de vele meg teljesen másabban viselkedem. Egyszerűen furcsa és ne értem, hogy miért. Annyira nehéz összerakni azokat az érzéseket, amiket kivált belőlem... De lehet, hogy csak velem van a baj, hogy így gondolom. Nem töltöttem elég időt emberek társaságában vagy nem tudom. - De az is lehet, hogy még farkas alakban is barátságosabb lennél velem, mint most vagy. - mondom neki komolyan és egy pillanatra újra ránézek. Egy aprócska mosoly jelenik meg az ajkaim szélén. Majd elfordítom a fejemet, mert a végén még túl sokáig fogom őt nézni és az a bizonyos szempár meg fog ölni vagy legalábbis még jobban elcsavarni a fejemet. Zavaromban a hajamba túrok, majd az egyik tincset kezdtem el babrálni. Vajon minden lány ilyen lehet ennyi idősen? Nem hiszen a legtöbb lánynak már volt valakije, akár több is... Én meg... A lényeg az, hogy nem illek ebbe a környezetbe, de mégis itt vagyok.
Elveszem tőle a kulacsot, majd óvatosan beleszimatolok, majd pedig bele is kortyolok és tényleg az van benne, amit mond. Tényleg meglepődtem, hiszen a legtöbb vámpír is pontosan így próbálja leplezni azt, amit valójában iszik, végül egy kisebb nevetés hagyja el az ajkaimat arra, ami mond és újra felé fordulok miközben a nevetésem nem akar alább hagyni. - Félsz, hogy még inkább nem tudnál elszakadni tőlem? - kérdeztem tőle kíváncsian, de valójában csak cukkolni szeretném őt. Bár szerintem van benne igazság, mert ő volt az, aki itt tartott már az első napon és most is ő volt az, aki mellém ült le és nem hagyott békén. Nem értem, hogy mit szeretne tőlem, mert szerintem az egyetem legmenőbb csajai közül válogathatna. Én pedig egyértelműen nem tartozom közéjük.
Ohh, hidd el, hogy ez nem jelent semmit se, ha velem kezdesz csatába. - mondom neki komolyan és még egy pillanatra rá is kacsintok, de a dolgok hamar megváltoztak. Bár mennyire is próbálta az ellen küzdeni, hogy jól érezzem magamat a társaságában nem ment.... Legalábbis egy bizonyos pontig, hiszen az erőm se maradhatott sokáig rejtve. Egyszerűen annyira ostoba vagyok. Miért nem néztem inkább kétszer a lábam elé? Annyira egy ügyetlen és idióta személy vagyok, hiszen amint megláttam őt és meghallottam a hangját hátat kellett volna fordítanom neki, de nem ment. Egyszerűen nem tudtam csak elsétálni. Olyan volt, mintha egy láthatatlan lasszót dobott volna rám abban a pillanatban és egyre közelebb húzott volna magához. Volt valami, ami amiatt a lábaim idevezettek és nem vissza a szobám rejtekébe. Egyszerűen rá kell jönnöm, hogy mi az, de most azt hiszem van nagyobb bajom is.
Sok mindent Bruno és ezzel szerintem te is tisztában vagy. Túl sok minden kavarog legbelül benned. Kételyek és kérdések gyötörnek, amit talán nem nekem kellene hangosan kimondanom, ahogyan azt se, hogy mi történt a múltadban vagy talán úgy kellene mondanom, hogy a jövőben? - kérdeztem tőle óvatosan, mert talán nem hitte el, hogy láttam dolgokat vagy éreztem azt, amit ő érez. Pedig de, viszont én nem akartam. De túl nagy volt a sokk és a káosz, így egy pillanatig azt se tudtam, hogy mi az amit látok, de ahogyan percek teltek a képek egyre nyilvánvalóbbak lettek. Láttam, hogy nem ebben a korban kellett volna megszületnie, hanem a jövőben és ez így is történt, de aztán valami miatt idekerült, de távol az édesanyától, de olyan mintha... Nem, egy anya nem tenne ilyet, de ha csak védeni szerette volna a fiát? Talán akkor igen... Egy pillanatra lecsuktam a szememet, s a kezemet újra a pulcsim, illetve a kabátom árnyékába rejtettem, majd egy pillanatra a padra dőltem. - Sajnálom.. - suttogtam neki újra, de ez semmin se fog változtatni. Talán csak annyin, hogy ne utáljon meg, amiatt, hogy belestem a múltjába..



- szó || Imádlak! 40 :szeri: || I Want You To Know || ©


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 08, 2015 7:52 pm
Ugrás egy másik oldalra


to Diamond

-Nem vagyok karót nyelt, de nem vagyok kirakat, hogy nézegessenek. Mellesleg azzal, hogy hibrid vagyok, az átváltozást tudom kontrollálni, nem azt, amivé az után válok.-célzok arra, hogy amíg a nyakával a fején szeretne élni, addig ne akarja látni, vagyis ne itt, hogy milyen az, ha egy farkas átváltozik. A kamerák túl közel vannak így is, és soha nem lehet tudni, hogy hány diák néz ma az üveg aljára, és eszi ki ide a fene még ha tudta nélkül is.
Elnevetem magam, hosszú idő után először, jót mulatva, harsányan, mégis erőteljesen, hogy az épület falai között visszhangzik az, hogy milyen jót mulatok szavain.
-Nem tudtam, hogy kulacsból inni sima almalevet bűn.-nyújtom felé a kulacsot, mert eszem ágában sem volt most vért inni, azon a részen ma már túl estem.-Kecsegtető az ajánlat, de nem fogok drogosként viselkedni holmi tündérvér miatt.-jegyzem meg végül kissé lenézően, mert hallottam már hírét annak, ha egyszer valaki megízleli a negédes vért, soha többé nem lesz képes nélküle élni. Ez olyan, mint a drog, minden vég olyan. Ha ebbe belecsöppensz, nélküle épp olyan nehezen bírod, mint vele, de az életed függ tőle, hát muszáj önkontrollt tanulnod.
-Jelents fel, de vámpír vagyok.-kacsintok rá végül sokat sejtető mosollyal arcommal. A kijelentés két dologra, ha nem többre biztos utalhat. Először is, arra, hogy ahogy az adatait megszereztem, úgy a sajátjaim el is tudom tüntetni, és bizonyítéka eleve nincs arra, hogy én valaha az adataival buheráltam volna. Másodszor pedig, ha az életem van veszélyben, soha nem tudhatja, hogy az övé mennyire fogok kockán ilyen helyzetben.
Felvonom szemöldököm, és olyan képet vágok, mint egy sértett kisfiú, akitől elvették a játékát.
-Ha ennyire lesújt a társaságom... te jöttél később.-célzok arra, morcos fejjel, ha zavarja a jelenlétem, hát tegye magát odébb, nekem van még dolgom a kis feladatunkkal. Mikor viszont megtenné, csak egy percre ér hozzám, de olyan fejet vég, mint aki citromba harapott, s bár nem akarom hallani, szívverése fülembe csap. Így akarva akaratlan felteszem a kérdést, hogy mit keres itt, és fejezem ki nemtetszésem, de némiképp sajnálatom is a furcsa képessége miatt, ami fajának egyedüli jellemzője. Ha ezt hallaná egy biológus, akinek nincs bepillantása abba, hogy nem csak az ember az, ami létezik, most azt hinné, hogy istenekről beszéltem.
Megrágom magamban, amit mond. Sokszor, mielőtt válaszolnék. Figyelem, ahogy karjait összefonja, érzem, hogy ezzel akar védekezni, és elfog némi megértés és szánalom, hogy a természet ilyennel kiszrt vele. Kétlem, hogy ez olyan lenne, mint egy farkasnak hibriddé válni, vagyis kiharcolni, hogy az lehessen. Én kontroll alatt tarthattam azt, aki bennem élt. Ő a képességeivel hadi lábon állt.
-Mit láttál?-érdeklődöm nem túl kedves hangnemet megütve, majd felállok, és hiába lépek le a padról, s ugrok a földre, s ő marad ülve, így is fölé magasodom. Nem tehetett erről, nem hittem, hogy direkt csinálta, rólam mégis süt némi sértettség és ellenszenv, amit nem tudok legyűrni. Emberek vesznek körbe, zömében. Vagy a nevelőanyám, aki boszorkány. De ő tündér, és a helyzet a visszájára fordul egyik pillanatról a másikra.
▲ words: 488 ▲ notes: 23 ▲ music:Day Of The Dead

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 06, 2015 10:24 pm
Ugrás egy másik oldalra


to bruno

Ne legyél már ennyire karót nyelt. Senki se láthat meg, így nem értem, hogy mitől tartasz vagy esetleg az egészet csak kitaláltad? - kérdezem tőle kíváncsian és egy ártatlan pillantás keretében. Nem tudnám megmondani, hogy miért szeretném annyira látni farkasként, de nagyon is vonz. Több ez puszta kíváncsiságnál. Ez másról szól. Talán csak több dolgot szeretnék tudni a világról, róla, de nem tudnám megmondani azt, hogy miért. Persze az egy kicsit nagyobb biztonság érzetem volt, hogy tudtam tud uralkodni magán és mind a két énjén, de amíg talán nem látom a farkas énjét, addig nem igazán tudtam elhinni, hogy tényleg lehet mind a kettő. Lehet két énje, s mind a kettő pont egy ragadozó lenne és nem törnek felszínre. Nem értettem, hogy miként képes ennyire uralkodni magán.
Még se egy tasakot vettél elő, de nem is érdekel igazából az, hogy milyen vért fogyasztasz egészen addig, amíg hullahegyeket nem hagysz magad mögött. Csak engem kerülj el a fogaiddal. - mondom neki szúrósan és léggé rosszallóan nézek rá, amikor megmutatja a másik arcát. Remek, most mit vár, hogy majd sikítva fogok elfutni? Ahhoz azért több kell. Gyerekként találkoztam az első vámpírral és akkor már halálra ijedtem, így azóta nem igen szoktam. Egyszerűen megtanultam kezelni a helyzetet, vagy ha meg is ijedek nem mutatom ki. Egyszerűen nem. Erős leszek és most se fogok elfutni.
Ha te megtudhattad az adataimat, akkor szerintem ez a legkevesebb, hogy válaszolsz a kérdéseimre, vagy szeretnéd, ha feljelentenélek? - kérdezem tőle egy ártatlan pillantás keretében. Lassan elkezdem babrálni a hajamat és úgy figyelem őt. Tudom, hogy gonosz vagyok, vagy legalábbis nem tisztességesen játszom, de nem érdekel most. Néha le kell térni az útról, de pont egy fiú miatt? Pont Bruno miatt? Ez azért eléggé fura és abszurdom. Egyszerűen alig akarom elhinni. Soha nem tettem volna ilyet, vagy legalábbis nem egy fiú miatt, de úgy néz ki még saját magamat is meg tudom lepni. De azon még inkább meglepődnék, ha ez a dolog célra vezetne.
Talán igazad van, de hidd el, hogy nagyon is fura itt lenni és néha úgy érzem, hogy semmi keresni vallom itt, de akkor meg feltűnsz te, mint valami csapás a semmiből. - mondom egy szemforgatás közepette, majd egy apró mosollyal az arcomon, hiszen talán még se annyira vészes, mint első pillanatra gondoltam. Még az is lehet, hogy jól kifogunk jönni egymással.
Mert úgy gondoltam itt minden másabb lehet. Egyszerűen nekem is van egy múltam, ahogyan neked. Szerencsétlenségemre egy részét láttam a tiédnek és érezzem az érzéseidet. - mondom neki egy kisebb sóhaj keretében, de még mindig nem nézek rá. Végül lassan megfordulok és óvatosan rápillantok.- Nem én választottam ezt a képességet és ne érts félre, mert néha tényleg hasznos, de sokszor olyan dolgokat tudok meg és érzek, amikhez semmi közöm. Mint például most. - mondom neki lassan és óvatosan, majd egy kósza tincset végül a fülem mögé tűrök és őt figyelem. Reménykedek abban, hogy nem fog nekem esni amiatt, hogy egy-két dolgot róla is megtudtam. Lassan összefonom magam előtt a karomat, hogy véletlenül se érjek hozzá, mert nem szeretnék több bajt okozni, hiszen egyre inkább szeretek a közelében lenni a sok idegesítő és borzalmas dolog ellenére is.




- szó || Imádlak! 40 :szeri:  || I Want You To Know || ©


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 06, 2015 4:39 pm
Ugrás egy másik oldalra


to Diamond

Fogalmam sem volt, hogy miért mondtam el neki, hogy mi vagyok, bár fair dolog volt, hisz én is tudtam, hogy ő tündér. Ez így tisztességes és fair. Bármire is gondol, arca, mintha megváltozna, érdeklődő lesz és kíváncsi.
-Akár, de ha kérnéd sem tenném meg, ne is gondolj ilyesmire.-tisztázom, hogy akármi is vezérelte ezt a kérdést, nem vagyok mutatványos állat, és amúgy sem hiszem, hogy egy egyetem udvara lenne az átváltozás legjobb helyszíne. A magam ura voltam, aminek előnye volt, de nem éreztem hajlandóságot, hogy másoknak ezzel kedvére tegyek. Egy biztos, így kevésbé kellett attól tartanom, hogy óvatlan pillanatban elfelejtem a Holdtölte dátumát, és a kollégiumban vérengzést rendezek. Vér még mindig ritkábban folyt erre, mint máshol általánosságban.
-Először is az nem kulacsos, hanem tasakos. Másodszor a bőröm viszem vásárra, hogy szerezzek. Harmadszor, már ne vedd a szívedre, de én sem kritizálom a te étkezési szokásaid, hát te se tedd az enyémekkel.-hangom olyan mennydörgő lesz, hogy magam is meglepődöm, de azzal, hogy ismét kezdi kihúzni nálam a gyufát, maga ellen játszik, mert a végén megfontolom az ajánlatot, és sutba dobom a közel egy évig gyakorolt önkontrollom. Tekintetem perzselően, mérgesen emelem rá, és jelzem ismét, hogy ne kóstolgasson, mert a végén ő lesz az, akit megkóstolnak.
A következő kérdésétől felhőkölök, és mintha hasba szúrt volna, kissé megroskadok, kezemmel megdörzsölöm a homlokom, és megrázom a fejem.
-Most burkoltan próbálod megfejteni, hogy milyen az önkontrollom, vagy tényleg nem veszed észre, hogy olyasmiről faggatsz, ami nem a te dolgod?-kérdezem ingerülten, majdhogynem olyan hévvel, hogy megmutatom az igazi arcom. Kíváncsi volt, ami önmagában nem lett volna probléma, de vannak dolgok, amik nem tartoznak rá, és bár nem szégyelltem, hogy vámpír is vagyok, nem is terveztem belőle akkora ügyet csinálni, amekkorát most ő csinál belőle. Persze megértettem, tündér volt, és tartott az éhségemtől, én pedig attól, hogy az ilyen kérdésekkel meg is ismeri azt.
Ismét felmordulok, de immár erőteljesebben, ami hallatszik is torkomból előtörni.
-Mintha annyira bánnád, hogy itt kell lenned. az adataid megszerzése nem volt nehéz.-jegyzem meg mellékesen, hogy ne engem okoljon azért, amiért az adatait olyan könnyen megszerezhettem, hogy még csak erőlködnöm vagy a hangom felemelni sem kellett.
Valamiért megemlítem a nevelőanyám, és a gyerekkorom egy részét, s bár a válasz egyik fele igaz volt, a másik továbbra is titok maradt, s ez így is volt jól.
Mielőtt reagálhatnék, elkapja tekintetét, az áramütésből pedig mintha én is kapnék, ismét felvillan múltja egy része, és összevont szemöldökkel nézek rá, még ha tekintetét el is rejti. Tudom, hogy a tündéreknek vannak képességeik, hisz mikor még az erőm képes voltam használni, és a természet nem kérte vissza, sokszor hallottam tündérek történetéről is. De egészen eddig nem hittem, hogy igazak lehetnek. Majd mintha egy hátra fordított teknősbéka lenne, próbál felállni, míg szavai is arról tanúskodnak, hogy indulni szeretne, de nem megy neki. Én viszont nem szívesen karolnék bele ezek után.
-Láttál, vagy éreztél valamit, és valószínűleg ezért mondod ezt. De gondolhattad volna, hogy ez lesz a vége. Már akkor, mikor beléptél az iskola kapuján. Miért fogadtad el a szívességet és jöttél ide?-muszáj megtudnom, hogy mi vezette ide, hogy mi vezérelte, mikor úgy döntött, beveti magát az itteni életbe, hisz nem illett ide. Nem illett ide, mert nem volt üres fejű liba, de nem is tartozott az okostojások közé, különc volt, mint a rút kiskacsa a társai között. Mégis fordított helyzet állt fenn. Ő volt a fehér, aki kitűnt, mi többiek pedig a fekete tipikusok.

▲ words: 559 ▲ notes: 23 ▲ music:Day Of The Dead

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 06, 2015 11:44 am
Ugrás egy másik oldalra


to bruno

Kíváncsian pillantok rá, amikor azt mondja, hogy bármikor képes lenne átváltozni. Nem tudom megmondani, hogy miért érdekel, de egy pillanatra talán irigykedem is rá, hiszen bármikor farkas lehet. Szabad lehet, uralhatja az éjszakát és élvezheti a szellő gyengéd simogatását, amit emberi alakban szinte esélye sincs megtapasztalnia az embernek.,  Ha választhattam volna, akkor biztosan farkas lennék, mert mindig is szerettem őket, illetve mások érzéseit és gondolatait érezni elég rossz érzés, mondhatni pocsék. Nem vághatod a másik fejéhez, hogy tudom, hogy utálsz vagy hazudsz, amikor erre külső jel nem utal.
Akár most is képes lennél rá? - kérdeztem tőle kíváncsian és közben sietve körbepillantok, de már szinte nincs is senki se a közelünkben. Legalábbis olyan távolságban nincs senki, hogy megláthatná vagy meghallhatná a dolgot. Azzal is tisztában vagyok, hogy őrültség, amit kérek, de látni szeretném. Érezni a selymes bundáját és látni a farkas énjét.
Mert gondolom a kulacsos vér sokkal jobb, mint egy tündér vére, aminek köszönhetően sokkal erősebb lehetsz. - mondom neki egy kisebb fintor keretében, majd megrázom a fejemet. Nem kellene kísértenem a sorsomat, de nem tud érdekelni. Egy kicsit azért szarul esett, hogy egyáltalán nem vágyik a véremre. Bár az az óvatossága nem erre utal. Mintha vonzaná őt az illatom, a vére zamata, de mégis megpróbálja megállni a dolgot. - Ittál már valaha tündér vért? - kérdezem tőle kíváncsian és egyre inkább kezdem azt hinni, hogy valami tényleg történ a fejemmel, hogy ilyen fura és hihetetlen kérdéseket teszek fel. Egyszerűen csak érdekel a dolog. Nem azért, mert önként meg akarom kínálni a véremmel. Csak szeretném tudni.
Gondolom a szaglásodnak köszönhetően szerezted meg az adataimat is. - mondom neki egy kisebb rosszalló pillantás közepette, majd egy kisebb sóhaj elhagyja az ajkaimat. Nem értem, hogy mit keresek itt vele. Sötét van és hideg. Egyre inkább kezdek fázni, illetve még itt van az a tény is, hogy nem igazán csípem a stílusát, vagyis azt, ahogyan velem viselkedik. Elintézte azt, hogy idejárjak,de nem tudom az okát, ahogyan azt se, hogy mit szeretne tőlem. Talán jobb lenne, ha távol tartanám magamtól őt, de valahogy nem megy, vagyis csak részben.
Biztosan jó lehet, hogy erre megtanítottak téged. - mondom neki egy kisebb mosoly keretében, majd ahogyan megfordulok egy pillanatra hozzá érek és milliónyi érzés, gondolat és fura emlék képek kerítenek hatalmukba. Egy pillanat alatt hátrahőkölök de annyira, hogy majdnem le is esem a padra. Sietve rejtem el az arcomat a kezem mögé miközben hátat fordítok neki. Ez nem lehet, nem lenne szabad, de egyszerűen annyira intenzív volt minden apró érzelem és gondolat, ha akarnám se tudnám elfeljteni.
Talán jobb lenne, ha én most mennék. - mondom neki neki sietve,de még mindig nem nézek rá. Egyszerűen csak próbálom megtalálni az egyensúlyomat és felállni onnét.



- szó || Imádlak! 40 :szeri:  || ©


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 06, 2015 11:08 am
Ugrás egy másik oldalra


to Diamond

Nem ejtették őt sem a fejére, én pedig egyenlőre rajta kívül senkiről nem tudtam olyasmit, ami miatt meg akartam volna jobban ismerni. Vele ellentétben, nekem a felületes kapcsolatok is többek voltak a semminél, hisz addig sem gondoltam az életemre, aminek már a puszta lehetősége is abszurd volt. Azzal, hogy elárultam, mi vagyok, nem csak egy olyan titkot mondtam, ami a végem okozhatja, de olyat is, amivel végképp elérhetem, hogy soha többet ne akarjon a közelembe kerülni. Végtére is tündér, én pedig részben vámpír vagyok.
A kérdést vehetném sértésnek, de miért is venném annak, azok után, amilyen faviccekkel, lényegében gúnyt űzök belőle.
-Nem vedlek, annak nem most van itt az ideje.-dünnyögöm, mintha kicsit a lelkembe gázolt volna.-De igen, bárhol, bármikor, ez az előnye.-jegyzem meg, utalva arra, hogy azért hátrányból is akad jó pár, és nem nagyon fül hozzá a fogam, hogy belemenjek a részletekbe, olyan mélységekig, hogy mindent megtudjon a magam furcsán kevert fajáról. Bár igazából nem értem, hogy miért nem volt elég annyit válaszolnom neki, hogy vámpír vagyok. Így leginkább egy szörnyhöz hasonlíthatok, aki egyszerre két kevésbé kedves, de annál agresszívabb fajból való.
-Már meg ne sértődj, de minden valamire való vámpírnak van szaglása ehhez.-mondom, de a sértettség jele helyett immár némi nem harag is vegyül hangomba.-A véredre nekem nincs szükségem, megoldom az efféle igényeimet a magam módján.-hangomban jól érezhető él hallik, ami utal rá, hogy a témát ne feszegesse sokáig, mert én sem érdeklődtem, hogy a maga kissé megátalkodott képességét miként használja másokon. Megvolt a magamhoz való eszem, hogy ne kerüljek a figyelem középpontjába azzal, hogy hullákat hagyok magam mögött. Ez a város elve el volt átkozva a sok vadász szellemű, de kissé felkészületlen és nagyravágyó emberekkel, és jobb szerettem a fejem a nyakamon tudni, a szívem pedig a helyén, mint külön a testemtől.
Válaszolok, de ismét kérdést szegez nekem, és akarva akaratlan ismét felmordulok rajta. Hát, a makacssága mellé még az a próbálkozás is, hogy próbál higgad maradni, egyszerűen kizsigerel, és ismét távoznék, mégis maradok. Egyenlőre.
-Ne haragudj, hogy nem volt kedvem az egész épületet végig szaglászni, hogy kiderítsem, hol vagy.-dünnyögöm, és meg sem hallom a megjegyzését, pedig lehet, hogy mind a ketten jobban járnánk, ha megírnám helyette a vizsgáját. Egyszer már bejuttattam ide, nem hiszem, hogy ez akkora szívesség lenne már ahhoz képest.
Próbálom elmagyarázni, hogy mit kell látnia, de valahogy az elejétől kezdve veszett ügynek tűnik ez a próbálkozás. Nem csak a jobb látásom van a segítségemre, de az is, hogy kisebb koromban mindig a csillagokat vizsgáltam, aminek köszönhetően ma már nem volt akkora kihívás megállapítani, hogy mit és hol kell keresnem. Talán a jobb és élesebb látásom megváltozott, de ez előnyt, nem pedig hátrányt jelentett ebben a helyzetben.
-Sok időt töltöttem a nevelő anyám mellett a csillagos ég alatt. Ha egyszer ráérzel, már könnyű lesz. De persze sokat kell őket nézni és nem árt, ha szakirodalmat is forgatsz a kezedben.-reagálok arra a kijelentésére, amit elkönyvelek némi dicséretnek is, majd érdeklődve nézek rá, és próbálom megállapítani, hogy mit keres olyan órán, amiről maga sem hiszi, hogy igazán érdekelheti.
-Mint mondtam, engem valahogy mindig is érdekelt ez a dolog. Megvan ennek is az oka, ahogy minden másnak, de leginkább talán azzal magyarázhatom, hogy a csillagok olyan elérhetetlenek, mint egy-két válasz azokra a kérdésekre, ami nap, mint nap megfordul a fejemben.-válaszolok, kicsit elmélkedve, és talán olyan komolysággal, amit még soha nem látott tőlem sem ő, sem más, és meghazudtolom ezzel a rólam alkotott képét, és levetem magamról az iskola menő sráca álruhám. Csendesen nézek vissza a csillagokra, és figyelem, ahogy egy, az emberek többségénél csak hullócsillagnak nevezett dolog, elsuhan az égen és eltűnik a felhők mögött.

▲ words: 597 ▲ notes: 23 ▲ music:Day Of The Dead

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 05, 2015 5:19 pm
Ugrás egy másik oldalra


to bruno

Mostanában nem gyakran járkáltam a városban éjszakánként, hiszen képes voltam minden egyes árnyéktól megijedni. Főleg, egy számomra ismeretlen helyen. Még magát az iskolát se sikerült kiismernem igazán, így nem csoda, ha még néha el is tévedtem vagy késve érkeztem meg egy-egy órára. Egyszerűen még szokatlan volt ez a város, ahogyan az itteni időjárás is. Azt hiszem el kellene mennem végre venni valami melegebb pulcsit is, mert ha itt továbbra is ilyen hideg lesz, akkor lassan megfagyok. Nem voltam annyira fázós, de az itteni idő eléggé ki fogott rajtam. Egyszerűen hideg van és kész. Bármi bármit is mondjon. Talán a titokzatossága fogott meg Bruno-ban, vagy egyszerűen csak kíváncsi voltam arra, hogy miért akarta azt, hogy idejárnak, de az biztos, hogy álmaimban se gondoltam volna, hogy be fogja vallani azt, hogy igazam van.
Amikor meghallom a nevetését, akkor kicsit rosszallóan nézek rá, mert a várt reakciónál még ez is rosszabb. Még talán a homlokomon is megjelennek azok a pici ráncok, amikor ilyenkor szoktak megjelenni. Már majdnem felkapnám a táskámat és otthagynám a hamburgerével, amikor hirtelen komoly lesz és elárulja azt, hogy micsoda ő. Egy pillanatra döbbenten nézek rá és megrázom a fejemet.
Hibrid? Akkor akár most képes lennél farkassá vedleni? - kérdezem tőle egy apró mosoly keretében, hiszen így már szinte minden értelmet nyer, ami a mai órán történt. Egyszerűen nehezen tudom elhinni, de ez van. Ha én tündér vagyok, akkor ő miért ne lehetne kettő az egyben. Viszont miért mondta el nekem? Miért nem tagadta a dolgot? Fura... Nem értem őt.
Ohh, remek. Szóval a személyes adataimon kívül még ezt is sikerült kiderítened? Ezért akartad azt, hogy idejöjjek, hogy legyen egy tündéred, akinek a vérét csak úgy megcsapolhatod? Arról jobb, ha leteszel Bruno, mert az én véremből nem kapsz. - mondom neki egy kissé ingerülten, miközben a hamburger papírját idegesen összegyűröm a kezemben, mert még a végén lekevernék neki. De legalább nem volt alaptalan a paranoiám. Egyszerűen annyira szívesen bemosnék neki, de  végén még az én kezem törne el, ahelyett, hogy egyáltalán fájna neki a dolog.
Miért nem szóltál? Van most mégis egyedül akarod csinálni a dolgokat, mert ha így van, akkor a vizsgát is megírhatod helyettem, mert így semmi se fog rám ragadni. - mondom egy fokkal higgadtabban már, majd óvatosan a hajamba túrok és felpillantok az égre. Tényleg igaza van. Számomra a csillagok nem mesélnek semmit. Mindegyik szinte ugyanolyan. Azt leszámítva, hogy az egyik erősebben csillog, míg a másik gyengébb. Végül lassan felállok és odasétálok hozzá. Lenézek a papírra, majd leülök közvetlenül mellé és újra az égre nézek.
Nem értem, hogy te miként látod ki ezeket a dolgokat. - mondom neki egy kisebb sóhaj keretében, majd megrázom a fejemet.
Nem tudom. Egyszerűen csak vonzott a dolog, de lehet rossz ötlet volt. Tew? - kérdezem tőle kíváncsian és egy pillanatra újra elveszek abban az igéző szempárban. Komolyan, hogy lehetséges az, hogy valakinek ilyen legyen az írisze? Annyira hihetetlen, hogy csak na....



- szó || Imádlak! 40 :szeri: || ©


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 05, 2015 3:42 pm
Ugrás egy másik oldalra


to Diamond

Nem sokan vannak, akik az esti órában, a hűvös időben a szabadban cirkálnak, és nincs jobb dolguk, mint megfagyni. Én nem fáztam, és a jelek szerint társaság nélkül sem sokáig voltam. Ez részben örömömre szolgált, részben viszont nem. Mind a kettőnek magyarázatot akartam találni, de a beszélgetésünk ismételten a maga furcsa módján kezdődött, ami kevésbé volt normális. A magunk kis világában mind a ketten jól megvoltunk, ha összeengedtek minket, előbb estünk a másik nyakának, talán akaratunkon kívül is, mintsem kezeltük volna a helyzetet átlagosnak. Én sok mindent tudtam róla, amit nem akartam volna tudni, viszont ő kétlem, hogy az általános információkon kívül mást is tudott volna rólam.
Harsány nevetésben török ki, mintha azon mulatnék, hogy abnormális dolgokra gondol, de a mosoly hamar eltűnik arcomról, és helyére meglepően komoly mimika ül.
-Segítek, a másik felem farkas. Add össze, az eredmény egyenlő: hibrid.-nem magyarázom túl, sőt, nemes egyszerűséggel közlöm azt, mi vagyok. -Te meg tündér vagy, még ha a viselkedésed néha ezt a jelzőt meg is kérdőjelezi.-sütök el ócska, lapos szóviccet, amin még én sem mulatnék valami nagyot, sőt, ő még sértésnek is veheti.
Kezébe nyomom az ebédem egy részét, majd válaszolok kérdésére, végül újabb kérdést tesz fel az üggyel kapcsolatban, így kénytelen vagyok a falatot lenyelve válasszal előállni. Miért? A válasz egyszerű lett volna, de abnormális. Nem mondhattam azt egyből, hogy láttam a múltad, és kezdetben sajnálatból akartam veled valami jót tenni, majd ez átfordult olyasmibe, ami inkább kíváncsiság volt, mintsem szánalom.
-Mert nem szokásuk csak úgy átvenni más diákokat, megkerülve a felvételit.-válaszolok végül tömören, a valóságot egész egyszerűen eltitkolva előle, mintha soha nem is fordult volna meg a fejemben olyasmi, és helyette valami egyszerűen nevetséges és sansz választ választok.
Kérdésemre elmosolyodva gyűröm össze a hamburger papírját, amibe csomagolták, majd célzom meg a kukát, és dobom a másikkal együtt a szemétbe.
-Mert épp a házink csinálom. Meg mert a csillagok ma éjjel látszanak, az időjárás jelentés viszont nem túl kecsegtető a többi éjszakára.-válaszolok kérdésére, és kezembe veszem a lapot, majd felnézek a magasba, és számolgatni kezdek, hogy a másik csillagkép hol helyezkedik el a másikhoz képest. Berajzolom, és igyekszem a másik kettőt is megkeresni, de a felhők ellenem játszanak, így hunyorogva fókuszálok, hogy jobban lássam őket.
-Mi pont a Nagy Medve és a Kis Medve között ülünk. Bár gondolom te csak egy rakás világító pontot látsz az égen.-nézek rá végül, és az ujjam a magasba emelve kötöm szeme előtt össze a fénylő pontokat, hogy megértse, melyik kettő csillagképre gondolok.
-Minek vetted fel a csillagászatot? Nem nézlek olyan típusnak, aki gyerekkorában elképzelte, hogy asztronauta lesz.-próbálok kideríteni róla ezt azt, de nem hajolok hozzá olyan közel, hogy a szaga idegesítőbb lenne, mint amilyen eddig volt. Előveszem a táskámból a kulacsom, és belekortyolok.

▲ words: 447 ▲ notes: 23 ▲ music:Day Of The Dead

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 05, 2015 2:58 pm
Ugrás egy másik oldalra


to bruno

Egyre jobban kezdett sötétedni, de a sok diákkal ellentétben én egyáltalán nem akartam most a szobám sötétjében megbújni. Nem akartam tanulni se, hiszen holnapra nem kellett semmit se tanulni. Na, meg ma nem igazán figyeltem az órákon, így még azt se tudnám megmondani, hogy mit kellene tanulnom. Egyszerűen annyira fura ez a helyzet. Valakit el akarok kerülni, de közben meg őt keresem. Komolyan neki mentem a falnak vagy valamelyik ajtónak, csak nem emlékszem rá? Nem, az nem lehet. Ennyire komoly trauma nem érhetett engem. Ki van zárva. Valami másnak kell lennie a dologban, hogy miért is vágyom a társaságára, de ugyanakkor miért akarok tőle távol lenni. Lehet pszichológia órára is be kellene iratkoznom és akkor magyarázatot kapnék a saját tetteimre is, vagy lehet ez az egész úgy,ahogyan van ostobaság és csak az új hely miatt vagyok ennyire zavarodott.
Nem vámpír  vagy, de nem tűnsz annak. Mármint az egyik részed, de a másik meg inkább másra emlékeztet. -mondom sietve, majd idegesen a hajamba túrok, mert eddig legalább csak ellenségesnek tűnhettem a szemében, de most már biztosan zakkantnak is fog gondolni. Ha vámpír, akkor meg nem hiszem, hogy be fogja tartani. Jobb lesz, ha csak egyszerűen elkönyvel valami őrültnek, olyannak, akinek túl élénk a fantáziája.
Miért tetted? - kérdezem tőle kíváncsian, majd kicsomagolom a hamburgert és beleharapok. Ne a legjobb, hiszen már hideg is, de elmegy. Jobb, mint a semmi, hiszen az ebéd is régen volt már.
Gondoltam sétálok egyet, illetve meg akartalak keresni, hogy mikor csináljuk meg a házit. - mondom neki könnyedén, hiszen soha az életben nem vallanám be, hogy részben csak a társaságát kerestem. - Te? Miért nem vagy a többiekkel? - kérdezek vissza egyből, hogy esélye se legyen arra, hogy esetleg firtassa az itt létemet.


427 szó || Nagyon gyenge 27 || ©


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 05, 2015 2:32 pm
Ugrás egy másik oldalra


to Diamond

Egyre sűrűbben lógtam el órákat, hol miatta, hol szimplán csak azért, mert inkább voltam a társaság középpontjában, mint a gondolataim közé merülve. Lényegtelen volt, ha az egész egy ember, egy lánynak köszönhetően ment végbe. Megfejteni nem akartam, de valamiért tudni akartam, hogy amit láttam először, mikor a közelébe kerültem, abból mi volt igaz, s mi nem, vagy egyáltalán csak arra vágytam volna, hogy végre valakit ne az érdekeljen, hogy a suli nagy arcával dumáljon. Nem volt bajom azzal, ha körülrajongottak, legalábbis akkor nem, ha a hangulatom is jó volt, de ez mostanában nem volt rám túl jellemző.
Az udvar csendes esti magányában nekiálltam a feladatnak, és elfogyasztottam az ebédem, amit meglepő mód, ma elkerülve a kis asztaltársaságom, egyedül fogyasztottam el, de jobb is volt ez így.
Meghallom, hogy valaki közeledik, majd az illatát is megérzem, és meggondolatlanul megjegyzem, hogy jobb neki, ha nem ólálkodik erre. De hogyan is gondolhattam, hogy nem lesz feltűnő, ha az udvar másik feléről mondom, vagyis kiáltom ki a véleményem, mikor normális ember azt se hallaná meg, ha a mellette menne el valaki akkora "zajt csapva", amekkorával a lány közlekedett.
Elindul felém, majd ledobja a táskáját és helyet foglal. Elfojtok egy mosolyt, ami inkább kínomban történő kis morgásnak hangzik, és nem veszem figyelembe, egészen addig, míg szöget nem üt a fejemben, amit mondott.
-Hacsak nem, mi?-vonom fel szemöldököm, rá emelve kétkedő és kíváncsi kék tekintetem, és bár tudom, hogy a mondat vége mi lenne, nem folytatom, inkább mint egy normális ember, rákérdezem. Tudom, hogy nagy valószínűséggel kikerüli a választ, de nem számít, nem mondhatom egyből, hogy ne lepődjön meg, nyugodtan mondja ki, igen, vámpír vagyok. Részben még igaza is lenne, de a hangsúly azon van, hogy csak részben.
Kérdésén elmosolyodva vállat vonok, és kiveszek a zacskóból még két hamburgert, és az egyiket a kezébe nyomom, majd az ölemben lévő csillagászati térképet magam mellé teszem.
-Nem, ha hiszel a jó tündér keresztanyádban, akkor nem lövöm le ezt a poént. Ha nem, akkor a válasz a kérdésedben már benne volt.-mondom, kicsomagolva az újabb szendvicsszerűséget, aminél állítom, még én is jobbat csinálok, pedig a konyhában annyira terjed ki a tudásom, hogy kiegyem a hűtőből a tejet, vagy a margarint.
-Mit keresel te ilyenkor az udvaron?-érdeklődöm, terelve a szót, és elmajszolok még egy falatot, s bár én nem fázom, kétlem, hogy a hűvös szelet hosszú távon ő elviselné egy helyben ücsörögve.

▲ words: 390 ▲ notes: 23 ▲ music:Day Of The Dead

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 05, 2015 1:41 pm
Ugrás egy másik oldalra


to bruno

Tényleg nem értettem, hogy mi történt és hova tűnt el Bruno. Egyik pillanatban még az idegeimen táncolt, a következőben pedig már a tanárnak esett, majd pedig kiviharzott. Egyszerűen tényleg nem bírtam őt megfejteni. Többször gondolkoztam azon, hogy mit miért tesz vagy éppen bizonyos helyzetekben mire gondol, de egyszerűen nem ment. Megérinteni meg nem mertem, mert féltem attól, amit éreznék vagy esetleg látnék. Nem kell mindent tudnom, de egyre nagyobb lett a káosz körülöttem. Hamarosan már az ebédlőben voltam és leültem az egyik üres asztalhoz, de egyáltalán nem segített az, hogy egyedül ültem, mert minél tovább ültem ott, annál jobban elmerültem a gondolataimban. Lassan kezdtem úgy érezni, hogy a gondolataimnak köszönhetően és nem a képességemnek köszönhetően fogok megőrülni.
Csendesen a helyére  vittem a tálcát, majd felkaptam a táskámat és bevonszoltam a következő órára, de egyikre se tudtam igazán figyelni. Még a történelem se volt képes kiverni a fejemből Bruno-t, de nem értettem, hogy miért. Miért nem tudom őt elfelejteni? Miért kell állandóan rágondolnom? Egyszerűen ki akarom verni a fejemből őt. Nem akarom, hogy a nap minden egyes percében arra a szempárra gondoljak, vagy arra a mosolyra, ami annyira babonázó. Tanulni jöttem ide és nem más miatt, illetve azt se szabad elfelejtenem, hogy valaki tud rólam elég sok mindent, így amíg rá nem jövök arra, hogy kinek köszönhetően vagyok itt, addig nem bízhatok senkiben se... Még benne se...
Hamarosan pedig minden órának vége van, aminek köszönhetően újra az udvaron találom magamat. Kezdenem kellene valamit magammal és elfogadnom az iskola jellegzetes vonásait, hogy ne akarjak minden egyes szabad percben megszabadulni az egyetemtől. Szeretek itt lenni, de az épület lassan a sírba fog vinni. Túlzottan emlékeztet valamire, de talán ennél is ijesztőbb az, ami történik, hiszen Bruno még nem is láthatott meg, de ennek ellenére már hozzám szól, persze nem túl kedvesen. Sietve elindulok az irányába, majd ledobom a táskát a padra és leülök az asztalhoz.
Ennyire azért ne örülj nekem. - mondom neki egy fanyar mosoly keretében, de még mielőtt bármit is mondhatna kíváncsian pillantok rá és újra megszólalok. - Egyáltalán honnét tudtad, hogy jövök? Annyira messzire még te se láthattá ell, ha csak... - harapom el a mondat utolsó felét, mert még se támadhatom be azzal, hogy vámpír. Nincs is rá bizonyítékom. Túl jól csinálja, mármint titkolja, ha valóban az.
Amúgy meg te intézted el azt, hogy idejárjak? - kérem tőle számon a dolgot, mert jobb ötletem nincs. Egyedül vele találkoztam itt, majd nem sokkal később meg egy értesítő fogad, hogy felvettek. Így szerintem érthető, hogy az első gondolatom ő volt és még mindig ő ennyi idő után.


427 szó || Remélem tetszik! 40 || ©


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 05, 2015 12:14 pm
Ugrás egy másik oldalra


to Diamond

A délutánom azzal töltöttem, hogy bejártam a fél iskolát, köszöntem, szinte mindenkinek a folyosón, belefutottam egy-két tanárba, akik minden bizonnyal a mai óráikról hiányolták a jelenlétem, de tettem rájuk magasról. Beléptem az ebédlőbe, ahol már rég nem volt ebéd idő, a kihűlt, megmaradt adagok viszont ott sorakoztak a pulton. Vettem mindből egyet, beletettem őket egy zacskóba, majd visszamentem a szobámba, felöltöztem úgy, hogy ne legyen feltűnő, a mínusz fokokban mindenféle kabát nélkül ücsörgök, felkaptam a táskám, beledobáltam ezt-azt, majd a kajás zacskót kezembe véve indultam el az udvarra. Nem siettem, tempós sétával szeltem át a nevetéstől és tanulástól hangos kollégiumot, miközben azon gondolkodtam, hogy mi a franc ütött ma belém. Azért a biztonság kedvéért kiloptam egy zacskó vért a tartalékaim közül, aminek száma kezdett megcsappanni, így utánpótlásra is szükségem volt lassan.
Ahogy kilépek az épületből, megcsap a friss, hűvös levegő, és felpillantva az égre egy közepesen felhős égboltot kapok. Felmordulok, de az időjárást nem tudom befolyásolni. Ledobom az egyik padra a táskám, és feldobom rá lábam, míg az asztal tetején foglalok helyet. Előveszem a tanártól kapott papírt és próbálom megfejteni, hogy melyik csillagkép hozzám képest hol helyezkedik el. Egész könnyen kezdem, a viszonylag nagy, legjobban felismerhetőekkel, a ceruza sercegése mégis idegesíteni kezd a csendes udvaron.
kinyitom a zacskót, és a hideg, már-már megkeményedett hamburgerbe harapok, amit legalábbis az iskola konyháján dolgozók hamburgernek mernek nevezni. Elfintorodom, és ha nem lennék éhes, nem erőltetném a dolgot, de mivel van éhség, amit nem csak a vér csillapíthat, elnyammogom a vacsorának való ebédem.
A szél viszont ismerős illatot hoz felém, és állkapcsom megfeszül, de nem mozdulok. Messze van ahhoz, hogy emberként hallassam közeledtét, de végül nem bírom megállni, hogy ne tegyem szóvá jelenlétét.
-Kicsit késő, és hűvös van ahhoz, hogy errefelé sétálgass.-fordulok felé, kíváncsi tekintettel, amikor leesik, hogy valószínűleg fogalmamnak sem kellene léteznie arról, hogy ő itt van. Most viszont már kicsit késő ehhez, és legyintve fordulok vissza a papír fölé, tovább rajzolgatva, míg egy utolsó, harmadik harapással a maradék hamburgert is befalom.

▲ words: 329 ▲ notes: 23 ▲ music:Day Of The Dead



előzmény itt
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 05, 2015 12:12 pm
Ugrás egy másik oldalra
***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Udvar

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Udvar
» Udvar
» Udvar
» Udvar
» Udvar

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Seattle :: Egyetem-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •