Amikor meghallom azt, hogy princessnek nevez, akkor egy pillanatra legszívesebben bemosnék neki egyet. Nem vagyok az, illetve attól még, hogy a csillagászatból nem vagyok olyan perfekt, nem jelenti azt, hogy másból ne lennék az. Ott van például a fő tantárgyam, a történelem és imádom. Szeretek olvasni történelemmel foglalkozó könyveket, ahogyan az órát is imádom. Oda talán még lázas betegen is bevonszolnám magamat, mert nem csak a tanár, hanem maga az óra is varázslatos. Azt hiszem megtaláltam a kedvenc tanáromat, hiszen ezt a tárgyat eddig is szerettem a sok borzalom ellenére. És most meg elevenen fel fogsz falni? - kérdeztem tőle egy kisebb mosoly keretében, hiszen nem gondoltam volna azt, hogy ennyivel sikerül őt felidegesítenem. Nem akartam őt megbántani, egyszerűen csak nem tudok olyan laza lenni, mint őt. Na, meg persze azt se értem, hogy miért pont engem pécézett ki... Mi van akkor, ha a vérem vonzza őt?! Nem, az nem lehet, mert akkor már rég nekem esett volna, vagy észrevetettem volna az árulkodó jeleket. Csendesen figyelem őt és egy pillanatra még jobban összehúzom magamat, mert sikerült elérnie azt, hogy egy pillanatra szarul érezzem magamat, de úgy igazán. Próbálok beilleszkedni, de az nem megy az egyik pillanatról. Egyszer már hittem azt, hogy barátok vesznek körbe, de természetesen tévedtem. Nem akarok újra ebbe a hibába esni. Lehet Molly azt mondaná, hogy ne idegeskedjek ennyit és engedjem el magamat, de nem megy. Túl sokszor álmodom a múltamról, s arról, hogy újra elkapnak, majd pedig kínok között megölnek... Végül a tanárnak köszönhetően újra visszatérek a valóságba, de bár ne tettem volna, hiszen lehet, hogy nem hangos a morgása, de én jól hallom és bele se merek gondolni, hogy milyen tekintettel nézhet a tanárral, mert ő meg hátrálni kezd. Farkas lenne? Nem kizárt, de még mindig túl sok az információ és túlzottan kevés a válasz. Mit is kellene beismernem? - kérdezem tőle kíváncsian, de közben már a feladatot csinálom, majd hamarosan már előtte van a papír. Csendesen figyelem őt és türelmesen várok arra, hogy kész legyen, majd amikor a tanár bólint, hogy rendben van, akkor szélesen elmosolyodom és már majdnem megköszönném neki a segítséget, amikor csak azt látom, hogy eltűnik. Remek... Fogalmam nincs, hogy mi történhetett és a tanár pontosan annyira érthetetlenül néz rám, amennyire én ő rá. Sietve felkapom a táskámat és a füzetemet, majd kirohanok utána a folyosóra, de már sehol se találom. Egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat, lassan a hajamba túrok, majd pedig sietve hagyom el az épület tömböt, mielőtt újra beszippantana a múlt árnyéka.
Azzal, hogy itt tartottam, vagyis inkább rásegítettem, hogy maradjon, két célt szolgáltam, de mind a kettőt magamnak. Először is: meg akartam tudni róla mindent, a másik cél viszont még ennyire sem volt nemes, de annál önzőbb, a vére úgy vonzott, hogy éhségem szinte minden másodpercben harcot vívott a józan eszemmel. Fogalmam, hogy éreztem e már így, vagy sem, de próbáltam kiverni ezt a zavaró tényt a gondolataim közül, és a lényeggel foglalkozni. -Bocsáss meg, ha a lelkedbe gázoltam princess. Meg se fordult a fejemben az a gondolat, hogy stréber lennél.-nem kell tudnia, hogy tudom, hogy nem az, és ez a kijelentés elég hétköznapi volt ahhoz, hogy ne keltsen gyanút. Volt valami azokban, akik ilyen tudásszomjasak voltak, akiket strébereknek hívunk, ami nem olyan, mintha szimplán érdekelné az, amit tanul. Ezt így nem lehet elmagyarázni, de a különbség a két típus között ég és föld. Úgy kapja el tekintetét, mintha reménykedne benne, hogy nem veszem észre, ahogy méregetett egy rövid ideig, de nem teszek megjegyzést erre, inkább próbálom túltenni magam a tényen, hogy az időm pazarolom. Legalábbis ma így érzem...részben, és ezt a részt, ami ennek ellenkezőjére utal, ő tölti ki. Majdhogynem hangosan felnevetek, mégis megállom, helyette megvillantom a csábos mosolyom, ami a döntő többségnél egyet jelent azzal, hogy kihagy a szívük egy ritmust. Furcsa, hogy ez megeshet, de nem panaszkodom, szeretem hallani. Ahogy a szív pumpálja a vért az erekbe. A mosoly eltűnik arcomról, ahogy a gondolat megfogan elmémben, megrázom fejem, hogy kitisztuljon. -Nem nézlek hülyének.-jelentem ki komor hangon, már-már leteremtve, amiért ilyesmit feltételez. Mégis megjegyzem, hogy cseppet sincs ínyemre az, ahogy hozzám viszonyul, és nem is igen értem, hogy mivel érdemeltem ki eme tiszteletreméltó kapcsolatot, ami hozzám fűzi. Mert épeszű ember ezt még ismeretségnek sem mondaná, a barátság meg oly távoli, hogy az már nevetséges ránk nézve. De legalább a megjegyzésem a figyelmét felkeltette és végre szembe fordult velem, mire én is hasonlóan teszek, állva tekintetét. -Befejeznék végre a beszélgetést, és koncentrálnának a feladatra?-áll fölénk a tanár, mire torkomból morgás hangja hallatszik, halk, legalábbis a tanár számára halk, tekintetem mégis úgy meresztem rá, hogy inkább elfordul. Na, ez ellenséges volt, igazán ellenséges, és nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben egy esetleges vérfrissítés gondolata. Köszönhetően az engem érő extra hatásoknak, tűrőképességem egyre csökken, s tűnik el a toleranciám. -Erőszakos vagyok, igen. De veled ellentétben én legalább beismerem.-jegyzem meg kissé fennhangon, már ha félig suttogva lehet így beszélni. A tanár épp időben adja ki a feladatot ahhoz, hogy ne tegyek még több olyan megjegyzést, ami már tényleg a sértő felé megy át. Mégis teszek egy apró utalást arra, hogy ne belőlem akarjon megélni ezen az órán, de még így is nagyképűnek hangzik az, amit mondok, magam sem tudom, hogy szándékosan e vagy sem. Dia elé tolom a papírt, és várom, hogy kezdjen vele valamit, majd mikor elém tolja, felveszem az asztalról a tollat, megforgatom ujjaim között, és szélsebesen leírom a megmaradt nagyobb és említésre méltóbb bolygók jellemzőit, közeben fél szemmel átfutva azt, amit ő írt. -Készen vagyunk.-kapom fel a papírt, és nyomom a tanár kezébe, aki bólintva átnézi, míg én továbbra is kezemben forgatom a tollam. Mit sem törődöm vele, hogy arcán végre átszaladt egy mosoly, az első, amit nagy nehezen kicsikartam belőle. Ahogy írására néztem, ismét láttam a múltját, tudtam, hogy az írásképének alakulásában ez is közre játszik, így mikor megkapjuk a tanár jóváhagyását, és kijelenti, hogy a versenyben maradtak már csak a képzeletbeli dobogó másik két fokán állhatnak, a könyvem a táskámba süllyesztem, a csillagászati feladattal együtt és eltűnök a teremből, mielőtt bárki utánam szólhatna. A szobám felé veszem az irányt, ledobom a cuccaim az ágyamra és a földre ülve várom, hogy besötétedjen, hogy a feladattal minél előbb végezhessek. Fogalmam sincs, hogy mi húzott fel ennyire, de jobb volt mindenkinek, hogy eltűntem, mint az, ha maradtam volna.
Senki se tudja azt, hogy mi történt velem, ahogyan azt se tudják, hogy mi vagyok, de ez így van jól. Nem akarom azt, hogy bárki is megismerjem, nem akarok több veszélyt, nem akarok senkiben se bízni. Jobban mondva szeretnék bízni valakiben, de nem megy. Egyszerűen annyira káoszos minden körülöttem, hogy csak na. Legfőképpen pedig az zavar, hogy valaki ismer, vagy legalábbis valahonnét megszerezte az adataimat, mert különben nem lennék itt. Még egy pillanatra Bruno-ra is gyanakodtam, de aztán elvetettem ezt az őrültséget, majd újra az elmémbe kúszott, hiszen egyedül vele találkoztam már korábban. Be kellett volna neki mosnom, majd tovább menni, vagy esetleg a saját érzéseit ellene fordítani, de valahogy ez nekem nem megy. Nem szeretem használni a képességemet és legszívesebben ki is találnék valamit arra, hogy soha többé ne is kelljen éreznem mások gondolatát vagy érzéseit, mert néha eléggé ijesztő tud lenni, de másrészről meg önvédelmi célra remekül szolgál a dolog. Miből gondolod, hogy nem olyan vagyok, mint őt? Lehet nincs szemüvegem, de attól még lehetek stréber, vagy ezt egyből kizártad? - kérdezem tőle kíváncsian és érdeklődve fordulok felé. Lehet nem túlzottan szeretem őt bámulni, mert ha ránézek, akkor látom a pólóján keresztül is az izmait, azt ahogyan tökéletes testéhez simul, illetve az a babonázó szempár. Szerintem aki ilyen szempárral szaladgál, azt be kellene záratni, mert egyszerűen veszélyes. Túl veszélyes... Sietve fordítom el a fejemet és próbálok az órára figyelni, de nem túlzottan megy. Senkit se ismerek itt, de nem is nagyon törtem magamat azon, hogy megismerjek bárkit. Túlzottan félek a múltamtól, s attól, hogy valaki egyszer megtudja. Ne félj, ekkora terhet nem kell majd cipelned.Lehet nem vagyok ebben a tantárgyban zseni, de azért ennyire hülyének se kell nézni. - mondom neki egy kisebb sóhaj keretében, majd megforgatom a szemeimet is. Ha ez így megy tovább, akkor biztosan, hogy előbb vagy utóbb ki fogjuk nyírni a másikat. Nem is értem, hogy miért próbálkozik még mindig. Láthatja azt, hogy nem vágyom a társaságára, mai azért nem teljesen igaz. Egyszerűen csak úgy gondolom, hogy így mindenkinek jobb lesz. Végül teljesen oldalra fordulok és elkerekedett szemekkel nézek Bruno-ra.- Én vagyok ellenséges? Nem is tudom, hogy ki nem engedett el jó pár hete, amikor véletlenül egymásba ütköztünk. Legalább én nem vagyok erőszakos, mint te. - mondom neki kicsit úgy, ahogyan egy durcás gyerek tenné, de az igazat megvallva egyáltalán nem esett jól amit mondott. Még akkor se, ha csak viccnek szánta. Nagyszerű. Gondolom magamban, amikor körbe pillantok és látom, hogy már mindenkinek van párja, így tényleg nem fogok megszabadulni a társaságától. Biztos vagyok abban,hogy bármelyik lány omladozva rohanna utána,hogy minél több időt tölthessen vele, de nem én. Egyszerűen megvan az én magányos világom. Nem hiányzik belőle senki. Persze ezt mind csak mese habbal, mert elég sok minden hiányzik az életemből, de inkább próbálok nem erre gondolni, mert akkor még inkább nagyobb az esély arra, hogy bekattanok vagy mit tudom én, hogy mi fog történni. Kisebb sóhaj keretében elveszem a papírt, majd egy kisebb gondolkozás után leírom három bolygó tulajdonságait és mindent, amit kér. Talán még se vagyok annyira reménytelen ehhez a tantárgyhoz, majd mosolyogva tolom vissza a papírt. - Most te jössz nagyfiú. Lássuk, hogy mennyire vagy képben, ha már annyira nagy szakértőnek gondolod magad. - mondom neki egy kisebb mosoly keretében és talán ez az első pillanat, amikor mosolyogva néztem rá. Magam se értem, hogy mi ütött belém,de ezt már visszavonni úgyse tudom.
Mintha az idő szórakozott volna velem, hol elaludtam, hol jóval korábban érkeztem. A tényeken viszont nem változtatott, legalábbis azon, hogy a kis közbenjárásomnak köszönhetően átjelentkezett lányka ugyan azon órákat üli mag végig, amiket én. Viszont azt se értettem, hogy a csillagászati órát minek vette fel, ha nem is érdekelte. Legalábbis a múltjában utaló jeleket nem találtam erre, hogy szeretné. Jesszusom, ezt be kell fejeznem. Hogy jövök én ahhoz, hogy más múltjában kutakodjak, és próbáljam megfejteni, hogy mit miért és miért úgy tesz, ahogy. Ahogy a szóban forgó hölgyemény megérkezik, és fele akkorává zsugorodik a széken, mint amekkora egy normálisan helyén ülő diák, elmorzsolok egy mosolyt, és kihasználva a hirtelen támadt csendet, némi feltűnést keltve helyet foglalok a mellette lévő széken. -Sajnálatos módon erre az órára csupa... nem velem egy súlycsoportú diák jár. Téged kivéve.-jegyzem meg, és látom, ahogy tekintetem kerüli, minek köszönhetően önelégült mosoly ül ki arcomra. Igazam volt, a helységben csupa tipikus tudós palánta ült, a pápaszemükkel a tanárt figyelve, és szinte minden szavát úgy megízlelve, mintha már most, az óra elején is valami érdekfeszítőt mondana. Kapóra jön a tanár remekbe szabott ötlete, és ki is használom a lehetőséget egy velős megjegyzés kiejtésére. Valahogy nem hagyhattam ki, és a reakció, amit kiváltok ezzel belőle, már megérte. -Nem tudom, hogy feltűnt e, de az iskolában tanuló nő neműek száma statisztikákat nézve csökkenni látszik. Így be kell érnem azokkal, akik vannak, és igen, náluk hasznos szokott lenni.-válaszolok kérdésére, majd a tanár felfedi a remek kis ötletét, mire felhorkanok. Nem hiszem el, hogy még mindig itt ülök, és ilyennel húzom az időm. Na jó, jobb dolgom nincs, talán kibírom ezzel itt. Ha a társaság nem lenne ilyen visszautasító és érthetetlenül ellenséges, kicsit könnyebb lenne a dolgom. De minden jel arra utal, hogy olyan lányba futottam ezennel, aki felülmúlja az összes idegesítő embert, akit eddigi életem során megismerhettem. Felvont szemöldökkel nézek a lányra, ahogy közelebb húzódik, fejem kicsit előre billentem, majd hunyorogva nézek le rá. Még így is fölé magasodok, mintha törpe lenne én meg óriás. -Mondjuk azt, hogy nem fogok bele szakadni abba, ha kettőnk helyett kell dolgoznom.-adom tudtára, hogy tudom jól, semmi köze nincs ehhez a feladathoz, viszont be kell végre látnia, hogy segítségére lehetek, és nem kell a semmiért a fejem vennie. Hálát nem várok azért, hogy beismerje, nekem köszönhetően sem fog megbukni, de van egy olyan beigazolatlan gyanúm, hogy köszönetet akkor se adna, ha tenne a feladatra.-Bár amennyire ellenséges vagy velem, indokolatlanul is, elgondolkodom rajta, hogy akarjam e tudni, mit kell csinálni.-kacsintok rá, és az előttünk landoló papírra nézek. A feladat nem megoldhatatlan és szerencsére bizonyos képességeimnek köszönhetően még a csillagképeket is könnyebben találom meg, mint a legtöbb ember. -A mostani feladatuk pedig az egyes bolygókhoz kötődik. Felszínük, atmoszférájuk, és a többi tudnivaló róluk. Hasonló feladatra számíthatnak a vizsgában is. Lássanak neki. A legjobb és leggyorsabb páros, ahogy kész van mehet a dolgára.-hallom, ahogy a mögöttem lévő párokba rendeződött emberek nyüzsögni kezdenek, és megrázom a fejem, kényelmesen hátra dőlök, és a papírt Dia elé tolom, jelezve, hogy próbálkoznia azért még neki is ér. Az önelégült vigyor viszont újra arcomra szökik, ahogy átható, már-már gyilkoló tekintetét rám szegezi. Vállat vonok, és teljes nyugalomban maradok, hiába a tanár szúrós pillantása.
Még mindig alig tudtam elhinni azt, hogy itt vagyok. Szét kellett volna tépnem a papírokat és egyszerűen csak semmisnek tekinteni,de túl kíváncsi voltam és egyszerűen szabadulni akartam kicsit a múltamtól. Viszont nem törődtem azzal se, hogy miként volt lehetséges ez, ahogyan a veszélyre se készültem fel, ami ilyen messze leselkedett rám a biztonságot jelentő otthontól. Jó pár hónapja itt voltam már, de még mindig nem sikerült kiderítenem, hogy miként kapták meg a jelentkezésemet, de nem fogom feladni a kutatást. Tudni akarom, hogy ki intézte el nekem. Egyszerre szeretném megköszönni annak a személynek és jól képem törölni, amiért ellopta az adataimat. Mert, ha azt hiszi hogy mulatságos, akkor egyáltalán nem volt az. Sietve kapom magamra a pulcsimat és a táskámat, majd az iskolán végig rohanva érkezem meg a megfelelő helyre. Remek egy újabb csillagászati óra. Nem is értem, hogy minek vettem fel, mert tényleg szép az éjszakai égboltot nézni, de ennél többet tényleg nem értek a csillagokhoz.Sietve foglalok helyet az egyik üres asztalnál, majd lerakom a füzetet az asztalra és próbálom minél jobban összehúzni magamat. Amikor pedig meghallom az ismerős hangot, akkor egy kisebb szemforgatás közepette fordulok felé. Szerintem semmi közöd hozzá Bruno. Nincs más, akit szórakoztathatsz? - kérdeztem tőle egy fintor keretében, majd sietve kapom el a tekintetemet róla. Pontosan tudom, hogy mennyire képes magára vonni az ember tekintetét, de ebbél többről szó se lehet. Már akkor se kellett volna belém botlanom és beavatni abba a két dologba. Próbálom kizárni a közelségét, de elég nehezen megy. Sietve az órára pillantok, de szinte meg se mozdult. Úgy érzem, hogy örökre itt ragadtam mellette. Lassan a könyvre pillantok és egy kisebb mosolyt villantok a tanárra, majd amikor meghallom a szavait, akkor egy pillanatra ledöbbenek. Ezzel csavarod el a lányok fejét? Ez tényleg működni szokott? - kérdezem tőle kíváncsian, majd megrázom a fejemet és csöndesen hallgatom, amit a tanár mond. Kapni fognak egy csillag térképet is és a következő napokban kettesévvel fognak kimenni a közeli területekre és lerajzolják erre a térképre a csillagképeket. - alig akarom elhinni, amit mond, majd hirtelen összecsapj a kezét és már csak arra eszmélek fel, hogy egy újabb lapot tesz le elénk. Ez most valami vicc, ugye? - motyogom az orrom alatt, hiszen alig akarom elhinni, hogy az órán és még utána is vele kell dolgozni. Illetve nem is olyan régen kezdődött el ez a szemeszter, de már most a vizsgákról van szó. Tényleg ezt akarom? Tényleg arra vágyom, hogy normális diák módjára tanuljak? Azt hiszem igen, de még magam sem tudom. Kicsit közelebb csúszom hozzá és egy apró mosollyal nézek Bruno-ra. Te legalább tudod, hogy mit kell csinálni? - kérdezzem tőle kíváncsian, hiszen ha ő se ért a csillagokhoz, akkor biztos bukásra vagyunk ítélve, mert azt hiszem ehhez még én is túl béna vagyok.
Az unalmas reggelek száma egyre több lett, de legalább volt időm kávéval indítani a napom. Mostanában az alvással töltött óráim száma kevesebb, mint azok, amiket gondolkodással töltök itt. A nevelőanyám az első sorból figyelte, ahogy túlszárnyalom az elvárásokat, és bár a távolság volt az egyetlen, ami elválasztott tőle, mégis minden nap eszembe jutott, hogy mit mondana vagy tenne velem, amikor lopom a napot. Viszont a kérdés egyre inkább érdekelt, hogy hogy lehetek valakinek a fia, miközben mégsem vagyok az. Az órák többségén firkálgattam, és kezdett a figyelmem egyre kevésbé arra fókuszálni, hogy a vizsgáimra ne éjt nap alá téve kelljen tanulnom. Jó indok volt hát a nem alvásra, ha ezt műveltem. Belépek az előadóba, a szokásos helyre ülök, és figyelem, ahogy utánam még jó páran belépnek és helyet foglalnak. Majd megpillantom Dia arcát, és elengedek egy félmosolyt. Hát ide is eljutottunk, hogy én értem be előbb és nem ő. Ahogy helyet foglal, szinte akaratlanul felállok, és leülök a mellette lévő szabad helyen. A tanár összevont szemöldökkel megrázza fejét, hisz épp befogta végre mindenki, mikor én szék csikorgatva helyet módosítottam. -Elaludtunk, elaludtunk?-érdeklődöm a magam meglehetősen furcsa stílusában, amit mindenkivel előszeretettel gyakorlok, ő mégis ezen sokak közül kivételt élvezett. Kinyitom a könyvet, ahol a tanár kérdi, és úgy teszem, hogy neki ha úgy gondolja, ne kelljen a sajátját kinyitnia. Bár kétlem, hogy kérne ebből a gesztusból, ahogy eddig sem tette soha, mikor ilyen alantas módszerrel kerültem a közelébe. Fogalmam sem volt, hogy a vére, vagy inkább a titkai, esetleg a titokzatos jelleme vonzott, de a közelében valami furcsa, mondhatni másik univerzumba sodródtam, és a gondolataim nem az anyámon és a furcsa életemen zakatoltak. De persze erről ő sem tudott semmit, és nem is terveztem, hogy a közeljövőt a magam múltjának részletezésével töltöm. -Válasszanak párt, ma közös feladatmegoldás lesz, hisz a vizsgák már a nyakukon.-mondja a professzor, és váll vonva nézek a mellettem ülő lányra. -Látod? Az univerzum is azt akarta, hogy ma ide üljek.-húzok arcomra elégedett, örömittas mosolyt, miközben az elénk rakott papírra nézek ugyan, de szemem sarkából arcát fürkészem.
▲ words: 339 ▲ notes: gyenge kezdő ▲ music:I Found
Kezdőlap
|| 
▲ music: