Meg kell mondanom, hogy még soha nem volt úgy igazán bajom a vérfarkasokkal. Persze Mason Lockwood baját elláttam egyszer, de az már olyan régen volt, hogy alig emlékszem pontosan hol is rúgtam meg, vagy éppenséggel hol nem. Bár nem, mintha azzal töltöttem volna az időt, hogy megrugdossam minden egyes porcikáját. Voltak ennél sokkal fontosabb dolgaim is, de az, hogy most szemben állhatok egy vérfarkassal, akit jelenleg az adott szituációban úgy akaszthatok ki, ahogyan nekem tetszik az egyszerűen felbecsülhetetlen. A düh oly erőteljesen csillant meg a szemében, miután ráborítottam a korsó sört, hogy azt öröm volt nézni. Szinte minden egyes porcikáját szétvetette a düh. Nem lehetséges, hogy ezt csak én találom szórakoztatónak. Az lehetetlen. Mert már csak rá kell nézni és bárki nekiáll megállás nélkül nevetni. – Ázott kutyusom.. Talán jobb lenne, ha néha meglátogatnád a pszichológusod. Tudod ezek a dühkezelési problémák, amikkel jelen pillanatban is rendelkezel és, aminek köszönhetően a véredet pazarolod nagyon is ártalmas az egészségedre. Én őszintén sajnállak. Ha segítség kell én itt vagyok. Bármikor meghallgatom, hogy milyen gyakran csomósodik be a bundád. Még ember alakban is. – Kezemet óvatosan a mellkasomra helyezem és tényleg úgy csinálok, mint aki őszintén aggódik érte. Szinte már magamat is meggyőztem. Talán játszanom kellene az egyik suli darabban. Biztos vagyok benne, hogy nagyot aratnék. Nem hiszem, hogy bárki komoly ellenfél lenne a számomra.
– Már ne haragudj, de nem emlékszem, hogy mégis mikor kértem kiselőadást a családodról meg az életedről.. Ja, épp ez az. Nem kértem. Kevésbé nem is érdekelhetne, hogy honnan szalasztottak. Zuhanyoznod kellene. Őrületesen bűzlesz. Tényleg mint egy ázott kiskutya. – Kiáll magáért remek. De ezt megtehette volna két szóban is anélkül, hogy engem jelen pillanatban teljességgel halálra untatott volna. Azt hittem, hogy ez a kis balhé nagyobb szórakozás lesz a számomra. Bár már így sikerült pár ember tekintetét önmagunkra fordítanunk, úgyhogy azt hiszem elég jól állunk jelen pillanatban.
Majd érzem, hogy egy ragadós lötty borul az arcomra, aminek van egy kedves mellékhatása méghozzá a verbéna. – Ez egy hatalmas.. hiba volt. – Nyöszörgöm a fájdalmam közepette, majd elkapom a nyakánál fogva és a falhoz szorítom, majd szépen lassan felemelem, hogy a lába ne érje el a földet. – Utolsó kívánság? – Teszem fel a kérdésemet egy hatalmas vigyorral az arcomon. Nagyon nem tudta ez a kislány, hogy mégis kivel szórakozik. Ugyanis számomra öröm lesz őt eltenni a láb alól. Azt hiszem nem olyan száraz a talaj még el is áshatom, vagy hagyhatom, hogy a vadállatok tépjék darabokra. Még van időm átgondolni.

Jól éreztem magam. Odafigyeltem magamra minden egyes alkalommal, mikor táplálkoztam. Végiggondoltam mindent. Megéri-e megölni és, ha igen képes leszek-e elterelni a figyelmet magamról. Ezen dolgok végigvezetéséért hálás lehetek a sok kriminek, amit olvastam és láttam. Meg talán annak is, hogy az anyám maga volt a seriff. Pontosan tudom, hogyan kell a kibúvókat gyártani. De az, hogy állattámadás az még szerintem is elég béna kifogás, úgyhogy ebből is tanulva emeltem a tétet és sokkal jobb magyarázatokkal álltam elő, hiszen képes vagyok erre. Okosabb vagyok, mint az átlag. Lehet, hogy egyesek szerint az óvatosság, amit produkálok nem olyan mókás, de én pontosan meg vagyok elégedve vele. Azon csodálkozom, hogy még senki nem próbált meg visszatéríteni a sötétség markából. Bár egyértelműen rosszul döntenének, ha megpróbálnának. A krimik nem csak arra adtak tippeket, hogyan ússzam meg a gyilkosságokat is, de hogy milyen módon lehet megközelíteni az embereket és ártani nekik. Míg nekik van gyenge pontjuk én csak a kegyetlenségemet tudom fokozni. Nem is értem, miért kapcsoltam vissza az érzéseimet régebben. Még a vérnek is sokkal jobb íze van így. Sokkal felszabadultabb vagyok jelen pillanatban, mint az érzéseimmel együtt valaha is lennék.
A szagáról egyértelműen felismerhető vérfarkas leányzó nagyon nem volt szimpatikus nekem. A srác pólójába töröltem véres ajkaimat, majd arrébb löktem. Elég volt belőle mára. Itt az ideje, hogy egy újabb áldozatot szerezzek magamnak. Mert nem fogok egynél megállni az egyszer biztos. Mindegy milyen finom a vére. Egy idő után szürkévé válik a számomra. Érdektelenséget vált ki belőlem. – Hogy ti farkasok milyenek vagytok.. Mint belsős.. Nekem elmondhatod. Szedtek nyugtatót a sok dühkezelési problémátokra? – Oldalra döntöm egy kicsit a fejemet és úgy mérem fel az előttem álló leányzót. Az egyetlen negatívum vele kapcsolatban, hogy vérfarkas. Még a stílusába sem tudok belekötni. Pedig általában mindenkibe bele tudok kötni valamivel kapcsolatban a ruháját, vagy a haját illetően. De ő tökéletesen visszaadja a kiskutyát, ami benne lakozik. – Jaj, te szegény világmegváltó álmokat kergetsz? Én legalább tisztában vagyok azzal, hogy mit csinálok. A többségetek teliholdkor azt sem tudja hol van. Ki tudja mennyi ártatlan emberkét téptek szét. Ez pedig nem szükséges a fennmaradásotokhoz, ha jól tudom. Ha pedig bolhás vagy.. Vegyél nyakörvet. De ne akarj belém kötni. Hidd el nem járnál jól. – Talán már most tesztelhetném a bosszúálló, vagy nem tudom, hogy nevezzem ezt a képességeimet. Az igazság az, hogy még nem volt jelentősége így el sem gondolkodtam rajta. De, ha használni akarom már most azt jelenti, hogy elég gyakran elő fog fordulni, ami nevet követel. Na, jó ez már nekem is kezd egy kicsit zavaros lenni. – Ezt kölcsön veszem. – Kiveszem a srác kezéből a korsó sört és ráborítom a farkaskára. – Tessék. Máris haldokolnak a bolháid.

Meghalt az anyám. A temetését még úgy, ahogy képes voltam átvészelni, de ez a fájdalom, ami a lelkemben maradt. Az üresség, amit senki és semmi nem tölthet be teljesen felemésztet. Túlságosan is ismerős volt ez a fájdalom. Csak talán még intenzívebb. Mikor elveszítettem a kisbabámat ugyanezt a hiányérzetet, ezt a rettenetes fájdalmat éreztem minden egyes porcikámban. Csak most nem olyasvalamit veszítettem el, aminek még nyoma sem volt a testemen, hogy jelen van. Hanem az édesanyámat, aki felnevelt engem és mindig ott volt, mikor szükségem volt rá. Az utóbbi időben olyan volt a kapcsolatunk, mint régen. Mikor boldogok voltunk. Utálom, hogy a rák elvette tőlem. Túl sok veszteség ért az utóbbi időben. Az kisbabám, az apám, Stefan – bár őt legalább újra az élők sorában tudhatom mégsem vagyok teljesen elégedett ezzel – mégis mit tehetnék ezzel a tökéletes ürességgel, ami teljesen betölti a lelkemet? Megesküdtem, hogy soha nem fogok újra az érzelemmentes útra tévedni, de nem látok más menekvést a fájdalom elől. Most már tapasztaltabb vagyok ezen a téren és nagyon is jól tudom, hogy mit csinálok. Nem kell mást tennem csak búcsút intenem az érzéseknek, amik túlságosan nagy súllyal nyomulnak a vállaimra. Csak el kell őket engednem. Ilyen egyszerű. Ez pedig az én döntésem. Csakis az enyém.

******

New Orleans, ahogy arról már korábban is meggyőződtem híres az éjszakai életről és nekem pontosan erre van szükségem. Egy kis kikapcsolódásra, egy kis szórakozásra. Olyan emberek megismerésére, akik éppenséggel nem untatnak halálra. Sajnálatos módon egyre gyakoribbak az ilyen férfiak és még észre sem veszik. Kész vicc. Az egyik klubnak már a fényei is hívogatóak voltak a számomra. A hajamat most egy újabb stílusban készítettem el és meg kell mondanom őszintén nem tudom, hogy miért nem jutott ez előbb eszembe. Sokkal jobban tetszik, mint az eddigi összes nevetséges forma, amiben a hajamat hordtam. Talán az lesz a legjobb, ha így hagyom. Amíg senki nem piszkál engem addig mindenkivel tökéletesen jó viszonyt fogok ápolni ezt megígérhetem. Tudok vigyázni magamra. Közel sem leszek olyan óvatlan, mint az első alkalommal. De, ha valaki keresztbe tesz nekem az biztos, hogy nagyon meg fogja bánni.
A zene ritmusára mozog a testem szinte olyan, mintha a kettő egy lenne, vagy sokkal inkább a zene a testemnek szólna. Óvatosan az egyik srác nyakához hajolok és gyengéden, feltűnésmentesen kortyolni kezdek a véréből. Bár itt különösebben abba sem szólnak bele, hogy ki mit csinál. Egy vámpír uralta város. Jobb helyet keresve sem találnék önmagam szórakoztatására. Mikor elhúzódom a srác nyakától látom, hogy egy lány szúrós pillantásokkal méreget. – Talán valami baj van, hercegnő? – Kérdezem felvont szemöldökkel.