- Megszökni? Lebuktam.. új szökési tervet kell gyártanom magamnak.. - sóhajtottam fel komoly ábrázattal, belemenve ezzel a játékba, s elvigyorodva néztem az arckifejezését ennek hallatán.

Simogatta mellkasomat, majd kigombolta ingemet, s tüzesen tapadtam vissza ajkaira,miközben éreztem hogy sóhajtoznom kell. Végigsimítottam fenekén, majd megfogtam csípőjét, s az asztalra emeltem, majd beálltam két lába közé, és felnevettem. - A konyhaasztal még amúgy sincs bejáratva.. - cirógattam hátát.

- Á, szóval megszoktál. - csúszott vigyor az arcomra, miközben kissé jobban oldalra döntöttem a fejem a csókjai hatására. - Nehogy azt hidd, hogy engedem majd, hogy megszökj. - Néztem rá tettetett komolysággal, de persze volt ebben egy ki igazi is, hiszen egyáltalán nem akartam, hogy valaha eltűnjön mellőlem. Szerettem őt, jobban, mint az életemet vagy akármi mást. 
- Mutasd csak meg. Tudod, hogy mindenre vevő vagyok. - a kezeim a vállaimra vándoroltak, viszont aztán meggondoltam magam és rögtön gombolni kezdtem az ingét, hogy egyre nagyobb terület táruljon fel előttem a meztelen mellkasából. Miután pedig ezzel végeztem odahajoltam az ajkaihoz és csókolni kezdtem.

- Miért cserélnélek le? - kérdeztem némi méltatlankodással a hangomban és elvigyorodtam sebtében. - Amit már megszoktam, nem cserélem el. - vágtam szemtelen grimaszt majd tovább csókoltam bőrét finoman, gyengéden, ahogy azt ő mindig is megérdemelte.

 - Ne légy ilyen kis ártatlan.- nevettem nyakába mulatva, mikor hallottam a hangjában, hogy milyen kis ártatlan hanglejtésben beszél. - Nem szeretek magyarázni. Inkább megmutatom. - súgtam neki, majd nyakától elszakadva siklott kezem hátára, és egy reccsenéssel szakítottam le róla a felsőt.
 - Veszek neked másikat, ha az kárpótol. - néztem rá pimaszul, és tekintetem dícsérően mérte végig a melltartó által takart melleket.

- Ez biztosan csak véletlen. - motyogtam a csókja után, de azért a mosolyom nem tűnt el az arcomról, sőt sokkalta szélesebb lett, amikor magához húzott. - És nem tervezel lecserélni? Nehogy még a végén unalmas legyek. - mondtam viccelődve, felvont szemöldökkel, majd tarkójára csúsztattam a kezem, ahogy a nyakamat kezdte el csókolgatni. Szerettem amikor ezt csinálta, közben ujjaimmal a haját piszkálgattam.
- Mégis milyen desszertre gondolsz? Világosíts fel, kérlek. - tettem az ártatlant.

- Hmm.. mintha némi hízelgést vélnék felfedezni a hangodban. - viszonoztam csókját vigyorogva, míg kezemmel tarkójához nyúltam és úgy tartottam magamnál arcát, hogy ne tudjon elszakadni tőlem és számtól. - Ilyen hosszú idő után nem is javallott, hogy lecserélj engem. Ennyi időt nő mellett még sose bírtam ki. - kacsintottam rá szemtelenkedve majd magamhoz szorítottam, és kacér mosollyal felsője alá dugtam tenyeremet.

- Ha már végeztünk a vacsorával.. kérnék desszertet.. - csókoltam végig nyakát jókedvűen.

Inkább már nem mondtam semmit. Tudtam, hogy mire képes a félelem, amit Klausnak vagy a testvéreinek a megjelenése okozott. Átéltem már ezt, de örültem, hogy vége van és nekem soha többé nem kell futnom előlök.
Elmosolyodtam. - Édesem, majdnem 500 évig menekültem a Mikaelson-fivérek elől - mondtam Nate szemeibe nézve, miközben jót mulattam a kérdésén. - Nem volt időm arra, hogy azt nézegessem, tényleg dögösek-e. Ha valakit, engem ilyen szempontból sohasem érdekeltek. - feleltem őszintén és lágyan megcsókoltam. - Számomra csak te vagy a szexi. - kacsintottam rá.

- A félelme Olivertől.. Klaustól.. - sóhajtottam fel, próbálván ezzel választ adni Rose kérdésére de tudtam hogy ez nem lehet eléggé kielégítő számára. De egyenlőre mást nem tudtam mondani, csak ezt.
- Azt se értem hogy mi olyan vonzó azon a Mikaelson férgen. - fintorodtam el látványosan és megfogtam Rose kezét hogy apró mosollyal magamhoz húzzam. - Szerinted is dögös? meg szexi? - biggyesztettem le számat.

- Komolyan gondolod? Mégis milyen keserű helyzetnek kellene ahhoz fennállnia, hogy Elena csatlakozzon a vámpírokhoz? Én még véletlenül sem tudok elképzelni egyet sem. - vallottam be. Elena csupaszív ember volt, akinek ennek megőrzése éppen olyan fontos volt, mint a családja. Ennyi maradt neki még ha bántották is amiatt, hogy sebezhető emberi lény.
- Kár. - vontam meg a vállam és elmosolyodtam. - Szomjazom a jó pletykákra. - nevettem fel egy kicsit.

- szerintem létezik olyan keserű helyzet, hogy Elena képes lenne önmagától vámpír lenni. - gondoltam végig a helyzetet majd felsóhajtva nyúltam egy darab almáért az asztal közepére. gondolkodás közben jó, ha van valami a kezemben, az olyan megnyugtató sugallatot ad nekem. - például Oliver. Vagy Klaus. Tudjuk hogy Klaus szemében Elena mára már csak egy eszköz a hibridjeihez. Talán jobb volt, mikor még hónapokkal ezelőtt szerelmesnek hitte magát. - húztam el a számat majd beleharaptam az almába.

- ennél szaftosabb infóm nincs. - vontam egyet vállamon.

- Nem hiszem el. Vajon... mi történhetett? Elena csak úgy magától nem változott volna át vámpírrá. Az az Elena nem, akit ismerek. Ki tudja, mekkora baj lehetett. - sóhajtottam és leültem az egyik székre. - Oké, akkor tényleg meg kell őket látogatnunk, itt már nincs miről beszélni. Mindent tudni akarok, amiről lemaradtunk... - motyogtam Nate-re nézve. - És van még valami, amit megtudtál a városban? Mert ebből kiindulva egész érdekes dolgok történhettek még.

Nem szerettem merengeni a múlton de most megtettem mert jobbnak láttam feltérképzelni minden lehetségest ami várhat ránk az elkövetkezendőkben. NEm tudom hogy mit tervezhet Oliver, de semmi fényeset.. abból kiiindulva, hogy egy állat.. és hogy képes volt megölni egy gyereket, meg minden ilyesmi.. rosszul leszek tőle.. egyáltalán nem értem hogy valaki hogy képes világra hozni egy ilyen embert. Azt viszont elismerem hogy emberként biztos más volt, mint most.

- A városban voltam, Rose.. elég sok mindenre fény derül ám ilyenkor. - sóhajtottam, és beletúrtam a hajamba. - ezért is mondtam hogy látogasuk meg őket a közeljövőben. Mert ha Elena vámpír.. nem biztos hogy Damon bírni fog egy újszülött vámpírral. Te viszont már jóval erősebb vagy, és idősebb. Én is. Már ha Elena nem hallgat Damonre. - emeltem mennyezetre a tekintetem. Abból a makacs nőszemélyből én már mindent kinézek.

- Miért, hogy beszélek? - kérdeztem, de értettem, hogy mire gondol. Néha túlságosan is elragadtattam magam és belemerültem a mondandómba. Olyankor aztán bárki mondhatna nekem bármit, nem nagyon figyelnék rá, míg ki ne fecsegem azt, ami a szívem nyomja. Ez vagyok én.
- Még mindig nem értem, hogy az a tulok miért látott Elenában akármit is, ami arra a másik nem normálisra emlékeztette? Én mindössze annyit vettem ki a személyiségéből, hogy egy pszichopata és szociopata vadállat. Majdnem elégtem miatta a napon. - húztam fel kissé az orromat. Egyszer még megtalálom azt a nőt és megkeserüli, amiért elrabolt. Van felé egy benyújtatlan számlám.
- Várj csak! - fordultam teljes testtel Nate felé. A döbbenet lett úrrá rajtam. - Elena már nem ember? Átváltozott? Te ez honnan veszed? - tátottam el a számat. Lemaradtam volna erről? Annyira lehetetlennek tűnt az átváltozása, hiszen Elena soha nem akart vámpír lenni.

- Imádom, mikor így beszélsz .- vigyorodtam el szélesen miközben felálltam és újabb véres tasakot vettem elő hogy klausról már ennek társaságában kezdjek el vélekedni.
- Mikor legutóbb beszéltem Klaus-szal, épp bele volt zúgva Elenába. Ennek már majdnem másfél éve. Azóta már.. pfff.. - legyintettem hatalmasat. - De tudom hogy hová nyúljak hogy meggyőzzem. Egyértelmű hogy Elenában az anno élt Tatiát látta. Tehát bárhogy is nézzük, törődik Elenával, ha Tatia, ha nem. És nem fogja engedni hogy baja essen.. vagy vámpírként már nem érdekli? - jutott eszembe az a fontos momentum. Elena már nem ember..

- Igazad van, tényleg nem éltem. De reménykedem benne, hogy talál magának jobb szórakozást, minthogy tönkretegye az életedet, mert ahhoz nekem is lesz egy-két szavam, hiába nem vagyok ősvámpír. - hadartam el egy levegővel a mondandómat. Semmi más nem hiányozna, csakhogy Oliver-nak eszébe jusson, hogy Nate már nem a kis tanítvány többé és hogy átállt a jó oldalra. - Attól függetlenül, hogy Oliver egy érzelmi roncs, téged hagyjon békén. Nem akarok Oliver-rel foglalkozni és azt sem szeretném, ha nekünk kettőnknek valami közünk lenne Klaus-hoz. Vele nem ajánlatos kezdeni... és ha kérsz tőle valamit, akkor annak a sokszorosát kell majd visszafizetned. - sóhajtottam egyet.

- Nem éltél Oliver mellett hosszú évszázadokat. De nekem ő volt a tanítom.. - suttogtam úgy mintha egyenesen a Végről beszélnék. Oliver bizonyos értelemnben ilyen volt.. a halál ígérete, s féltem, rettegtem tőle. Mert a halál szelét hozta magával, ment bárhová, bárkivel.
- Tudom a taktijáját. Sose támad úgy hogy ne dolgozzon ki minden részletet. És ha ez tíz évbe telik, akkor annyi.. neki egyetlen dolog van az életében.. mégpedig idő. Újra feltámadt, és Klaus ezúttal nem vetett véget az életének. Ami azt jelenti hogy mindannyian veszélyben vagyunk.. talán nem ártana beszélni Klausszal újra.. mert így veszélyben van az is, akitől a jövőben a hibridjeit remélheti. - utaltam Elena gyerekeire akik tovább viszik majd a vonalat.

- Nekem sem az a része tetszett. - kötöttem ki szinte rögtön. Nagyon reméltem, hogy még véletlenül sem gondolt arra, hogy én élveztem azt, hogy bármelyik pillanatban elszakadhat mellőlem és soha többé nem látom viszont.
Visszaültem mellé és az összekulcsolt kezeire csúsztattam az enyéimet, hogy biztatóan mosolyogjak rá. - Ha Oliver akarna tőled valamit, akkor már megkeresett volna. Ő gonosz és rögtön megkeresi azokat, akik ártottak neki. Lehet, hogy téged nem akar bántani, mert évszázadokig a barátja voltál... talán ez számít neki valamit. Nem hiszem, hogy keresni fog. - nyeltem egyet, hiszen én is ebben reménykedtem.

- Azt el kell ismernem hogy volt varázsa annak az időszaknak is - bólintottam egyet, s összefűztem ujjaimat így gondolva végig hogy mit reagáljak ennél ontosabban. - de az nem tetszett benne hogy bármikor, bármelyik percben elveszíthetettelek volna. - mondtam, és ránéztem őszinte szemekkel. - Elena és Damon élete veszélyes. Nem is tudom még mindig felfogni, hogy hogyan mertek gyerekekt vállalni.. én biztos halálra rémülten kelnék minden reggel ha tudnám hogy 3 gyerekemet is veszélyezteti az életem. Az a hülye hibrid meg még mindig itt van. Oliverről nem is beszélve. Ő is feltámadt.. láttam egy pillanatra a bálon is. - emlékeztem vissza. - Tőle még nem kaptam meg a jutalmamat amiért pofára ejtettem - túrtam hajamba.

- Az is lehet. - vigyorodtam el én is, majd sóhajtottam egyet, amikor befejeztem az evést. Felálltam az asztaltól és kidobtam a zacskót. Igazából nem is voltam annyira éhes, mondhatni egyáltalán nem, de nem szerettem volna kiszáradva végezni. Azért nincsenek szuicid hajlamaim.
Felkaptam a fejem Nate szavaira. - Veszélybe kerülne az életünk... - ismételtem el a szavait kissé összepréselt ajkakkal. - Szerettem azt az időszakot, amikor nem tudtuk, hogy mi fog várni ránk. - pillantottam kissé félve Nate-re. Na erre vajon mit fog reagálni? - Ne érts félre, jó a nyugalom, de... azt hiszem, hogy egy kicsit mégiscsak hiányoznak a régebbi idők. - visszagondoltam arra, amikor az az ősi vámpír, Tatia elrabolt. Ez pont nem hiányzott, de azért akkor tényleg kissé más volt az életünk, mint most.

- Vagy egyszerűen képtelen vagy ellenállni a sármomnak és ezért haragudni se vagy képes. - vigyorogtam rá és végigsimítottam arcán, majd leültem az asztalhoz, és ott kezdtem kortyolgatni a vért, amit kezembe vettem.

- Nem tudom hogy az honnan való lehetett. - sóhajtottam fel, és komolyabbra vettem hangsúlyomat hogy újra felegyenesedjek és kidobjam az üres tasakot. - Kissé furcsa hogy ennyire kiestünk a városi életből. De van egy félelmem ha újra sokat lennénk együtt Elenáékkal. Akkor ismét veszélybe kerülne az életünk . - nyeltem egyet.

- Mégis miért tépném? Felnőttek vagyunk... túlságosan is idős felnőttek. - vigyorodtam el végül. Na igen, a vámpírléttel együtt jár a korosodás is, de szerencsére az öregedés nem. Még az kellene. - És melletted hogy ne lehetnék megértő? Az lenne a baj, ha nem lennék az. Már mindketten falnak mentünk volna. - pimaszkodtam egy kicsit.
Hümmögni kezdtem a ért látva és ki is kaptam a kezéből a tasakot, hogy felbontsam és kortyolni kezdjem. - Finom. Finomabb, mint az előző volt. - jegyeztem meg megvonva a vállamat.

Reakciója jóval könnyebb és lezserebb volt, mint amire számítottam. Meg is lepett rendesen és a döbbenetet láthatta arcomon. Okos nő, olyat is lát amit én nem akarom hogy felfedezzen rajtam. De szerettem, Ő is szeret engem és nincsenek titkaink.
- Örülök hogy most nem téped le a fejemet. - vigyorodtam el szélesen, és magamhoz húztam hogy egy csókot leheljek arcára, majd szájára, és megsimogattam arcát.
- örülök hogy ilyen megértő vagy. És elviseled a hóbortjaimat. - sóhajtottam, miközben visszagondoltam kettőnk múltjára. Elég.. zavaros.. hosszú.. baljós.. meg minden. - De most már.. itt az ideje ennek. - emeltem fel a véres tasakot, és a kezébe adtam vigyorogva.

Sóhajtottam egyet. Tehát ez a baj... méghozzá elég nagy baj, ami miatt én is rosszul éreztem magam. Láttam Nate-en, hogy nem engem és nem is magát hibáztatja azért, de azért ez mégsem volt ugyanolyan, mintha emberek lettünk volna. Így vámpírként nem volt esélyünk a saját családra.
- Hé. - csúsztam mellé a székkel, hogy kissé keserű, de azért egy mosolyféle üljön ki az arcomra. - Sajnálom, hogy nem adhatom meg neked, amire vágysz, de... nem vagyok ember. És te sem. - nyeltem egyet. - Bele kell törődnünk ebbe még akkor is, ha nehéz. - pislogtam rá, majd megsimogattam az arcát. - Én boldog vagyok veled így is.

Leültem az asztal széle mellé és keserű vigyorgás tört elő belőlem, így keresve meg Rose tekintetét, és belemélyültem. - Belegondoltam hogy soha nem lehetek apa. - jött ki belőlem őszintén és nem hittem el, hogy kimondtam. Nem érdemli meg hogy szemrehányást tegyek, de mi ketten vámpírok vagyunk. Nem lehet gyermekünk
.
- Tudom hogy nem a te hibád, és nem is az enyém.. csak néha.. belegondolok, hogy milyen lehetne. - nyeltem egyet.

- Akkor oké. - mosolyogtam, de a végén ez már vigyorrá fajult, amikor Nate kirakott két tányért az asztalra, így rám már csak az maradt, hogy tálaljam a vacsorát. Még jó, hogy főztem valamit, amíg ő távol volt.
Szedtem mindkettőnk tányérjára, majd poharakat és evőeszközöket vettem elő, de Nate szavai megütötték a fülemet. Eszébe jutott valami? Felé fordultam. - És mégis mi jutott eszedbe? - érdeklődtem kíváncsian, miközben leültem az asztal mellé.

Rose megerősítette a hitemet és szapora bólogatással értettem egyet vele. Elena bizonyára mérges vagy csalódott amiért elhanyagoljuk őket. Jelenleg én is rémes keresztszülőnek érzem magamat, de a helyzet úgy osztotta a lapokat hogy egyáltalán nem jöttünk ki velük jól.

- Mondtad, igen. - kacsintottam rá, csókot nyomva szájára, míg elküldtem az üzenetet Elenának majd letettem a mobilt, és elővettem két tányért. micsoda házias lettem már!
- Ami azt illeti eszembe jutott valami a plázában, miközben elhaladtam néhány kisgyerek mellett. - mondtam megszállott hangon.