Komolyan nem értem, hogy miért ennyire karót nyert. Biztos vagyok abban, ha kicsit is többet mosolyogva, akkor nem bírná levakarni magáról a lányokat. Nem onnét tudom, mert annyit legeltettem rajta a szemeimet, de azért én se vagyok vak. Meg a legtöbbször inkább úgy nézek rá, hogy legszívesebben megölném vagy megfojtanám, még akkor is, ha ezzel a világot egy eszméletlenül dögös pasitól szabadítanám meg. De néha már igazán bosszantó tud lenni és nehéz megmaradni vele egy légtérben. Egyszerűen néha tényleg olyan, mint egy pióca vagy mint egy bolha, akit a legszívesebben az ember agyonnyomna. A következő pillanatban meg olyan, akitől nem akarok szabadulni. Egyszerűen nem értem, hogy miként képes bárki is ekkora hatással lenni rám. Túlzottan erős ez a kettőség. Mert gondolom az sokkal jobb lett volna, ha meztelenül sétálgatok le föl egy magánál is idegesítőbb vámpír előtt. Bocs, de nem. - mondom neki kissé bosszúsan és közben még felé is bökök. - Nem érdekel mit gondol. Azt tettem, amit tennem kellett. Szereztem egy fölsőt magamnak és nemet mondtam egy gyilkosságra. - mondom neki még mindig komolyan és nem eresztem a tekintetemmel el őt. Nem érdekel az se, hogy eléggé ostoba lehet a helyzet és esetleg úgy fest, hogy az egész, mintha az oroszlán és az őzike nézne egymással farkas szemet. Elegem van a lenézéseiből és a beszólásaiból. Egyszerűen soha nem tud megdicsérni vagy kedves lenni velem. Mindig rideg és utasítgató, s most egyáltalán nem vágyok erre. Eléggé pocsék napom volt már nélküle is. A mosolygásra tett megjegyzésére meg csak morgok egyet, de nem mondok semmit se. Biztosan hatalmas fájdalmai lehetnek, amikor mosolyog vagy nem tudom, de már nem is érdekel. El akarok innét menni, haza akarok menni, vagy legalábbis a jelenlegi otthonomba. Fürdeni akarok, átöltözni és kizárni őt az elmémből és még a szobámból is. Az se érdekel, ha ehhez ma éheznem kell. Egyszerűen nem akarom látni. Reménykedtem abban, hogy nem fog leskelődni, de sokkal inkább azzal voltam elfoglalva, hogy valahogyan azért kinézek az ő ruháiban. Végül sikerült is belebújnom és valami elviselhető félét alkotnom. Majd amikor megszólal, akkor elnevetem magamat és a keze után kapok. Egy pillanatra még meg is fogom a kezét, de amilyen hirtelen történt ez, olyan hirtelen is engedem el, mert megrémiszt az a jól eső érzés, amit ennek köszönhetően érzek. - Tudja nem félek. Ezek mind csak üres szavak, ha erre vágyna, akkor most nem lenne itt. Nem segítene nekem, vagy már régen kirakott volna az utcára. - mondom neki komolyan, majd amikor elindul, akkor utána rohanok, már amennyire sikerül és beszállok az autóba, de nem mondok már semmit se. Csak bámulok kifelé és várom azt, hogy vére visszaérjünk a jól megszokott környezetbe. De persze teljesen máshol találom magamat. Bosszúsan csapom be az ajtót, majd mit sem törődve neki megyek befelé jövet és alig, hogy belépek neki esek. Ezt maga se gondolhatta komolyan, hogy idehozott ilyen állapotban!! - mondom neki bosszúsan és egyre ingerültebben és most először a a találkozásunk óta morgok rá igazán erőteljesen, s közben még meg is bököm a mellkasát. Nehéz megállnom, hogy most azonnal ne változzak át farkassá és ne essek neki. Nem érdekel, hogy mit fog tenni velem. Leveszem a kabátját és ledobom az egyik székre, mert még inkább bosszantani akarom, de alig, hogy elindulnék a mosdok felé, hogy szemügyre veszem a testemen még mindig éktelenkedő sebeket hirtelen megállok és az ismeretlen lányra pillantok. Ő meg ki? Az újabb cafkája? Ezért tényleg muszáj volt idehoznia! - fordulok újra Jericho Barrons felé és szinte villámokat szórnak a szemeim.
A bátyám meglepő ízléssel bír. Azt hinné az ember, hogy egy unalmas, egyhangú, szörnyűségesen papírillatú helyiségbe botlik, mert igen, egy könyvesbolttól nem várunk csodákat. Ehhez képest... Valahányszor belépek az ajtón, mintha a szemeimet díszesen kifaragott faszilánkok csiklandoznák, én pedig egyenesen könyörgöm a retináimnak, hogy minél több sérülést szenvedjenek el, olybá kellemes a csalódás mértéke. Nem is tudom odahaza láttam e egyáltalán Jericho kezében egyetlen egy könyvet is, de ha láttam is, kétség kívül nem olvasásra akarta használni. Igazság szerint meghökkentett, amikor szembesültem drága bátyám választott hivatásával, viszont el kell ismernem: zseniális megoldás ez a kis piszkos ügyletei elfedéséhez, s erről jut eszembe: nekem sem ártana "beleolvadni" végre az átlagosok életébe. Természetesen nem töröm magam, de bizony ez egy olyan dolog, ami kétség kívül ajánlott egy magamfajtának. Tetszik nekem a vörös lépcső, ez az új kedvenc helyem, hah! Mint egy idióta kislány, vigyorogva lépkedek fel az első pár fokán, éppen csak arra nem gondolok, hogy két copfba fogjam a hajam, hogy utána fel-le ugrándozva tapsikoljak párat... Na jó, túlzásokba nem esnék, ezt halkan megjegyzem. Egyébként a puszta unalom vezérel, hiszen a tulaj ki tudja, hol mászkál. Szúrja az oldalam az új hobbija, habár semmit nem önzetlenségből vállal, tehát a csinos kis nyakam is rátenném egy fogadásra, hogy a szőke leányzót súlyos összeg támasztja, de ott egy nevetséges másik lehetőség is, ami ha igaz, Jerichot egy hősszerelmes, nyálzó kutyává avanzsálná a szememben. Ezért vagyok olyan kíváncsi és egyben értetlen, mert Jer nem beszél, nem árul el semmit a szösziről, én pedig roppant elragadtatással bírok, főleg, ha nekem is származna belőle némi hasznom. Végigsimítok a végtelen hosszúnak tűnő korlát egy rövid szakaszán, amit egyébként biztos, hogy kiemelt gondossággal ápolnak, és rögtön eljátszom a gondolattal, hogy összekaristolom a tömör fát egy jó nagy részen, ám mielőtt megtenném, ajtó nyílására leszek figyelmes, tehát egyelőre kénytelen vagyok elnapolni az esetleges rongálást. Helyette leülök a negyedik lépcsőfok kedvelt színű vörösére és felhúzom egyik ívelt szemöldököm, így reagálva a belépő személyekre.
Kezdőlap
& Remélem tetszik! 
|| szószám || 
